Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2021. július 22. 14:49136351.

    Én bizony még nem tudtam elereszteni hogy 5 kor nem kell bekapcsolni a tévét. Ahogy mondod, kapát kaszát eldobtunk, hogy nézhessük. És most vége van. Megnéztem az alternatív befejezéseket. Nekem egyik  sem tetszett. Biztos felejthető volt mert most csak a Gigiékre emlékeszem. Én azt hittem hogy Olivér felesége meghalt és ebben a jelentben megjelent  Panni boldogan rohant hozzá az esküvőn.....ja, és hogy Szonja egyszerűen összeesik és meghal. Jó, hogy nem ezzel fejezték be. Mikós ébredése irreális volt, de hát mesét néztünk, felnőttek szóló, egyre bugyutább mesét. 


    Most a Házasodna a gazda műsort nézem mert az egyik szereplő gazdát ismerem. Még nem jelent meg, Ő lesz a Pista gazda, a tarhosi libás. Oda jártunk Márton napkor a rendezvényre, liba pecsenyét enni. A kapuban libazsíros kenyérrel lila hagymával megszórva és egy kupica pálinkával fogadtak. És lehet enni finomságokat...volt műsor is, helyi műkedvelők, sportolók, és zenei életünk nagyságai is megjelentek. Ott ismertem meg Bunyós Pityut, láttam élőben Szandit, Karda Beátát, Szíj Melindát, László Attilát. Ennyiszer látogattunk el a tanyára a remek ételek miatt és kirakodó vásár is volt.....meg tombola amin egyszer a rokon Zsuzsi egy rakat tüzifát nyert. Helyi termelők terméseit portékáit lehetet nyerni, kolbászt, oldal szalonnát, mézet, frissen sült cipót, élő tyúkot, libát, főnyereménynek birkát, disznót....én soha semmit sem nyertem. Szóval kíváncsi vagyok István gazdára, vajon talál e magának feleséget? Volt neki meg van egy nagy lánya de a felesége nem szerette a tanyai életet. Próbált udvarolni a békési masszőr Gizikének, vitt neki pucolt libát, liba májat, de Gizike egyszer elszólta magát, hogy a férje mennxire szereti ezeket az adományokat. Aztán meg szűnt. 


    Ez egy jó nagy maszek írás volt de már nem vagyunk hivatalos barátok közt elkötelezettek...csak úgy, barátilag írtam. 


    Nagy öröm ért, itt volt minden unoka mind a 3 lányom....és voltam Ausztriában elvittek Timiék a náészasszonnyal kirándulni. Nem tudom, hogy írtam e. mert már mindent elfelejtek kinek mit írtam, Salzburgban a Wolfgang tavaknál Hallstattban voltunk. 

    előzmény:
    Liventa (136350)
    2021-07-20  18:30
  2. 2021. július 22. 16:24136352.

    Nem említetted még itt, Julika, nagyon örülök, hogy ilyen kellemes családi élményekben volt részed és ki is mozdultál az otthonodból --- csak egy bánatom van: nem tudunk fotókat felrakni, pedig biztosan készítettél a csodás helyekről és eseményekről. Ezért is érdemes lenne egészen máshol egy új topikot nyitnunk a régi barátokkal. Gerdamama és Vorii is biztosan jó szívvel emléxik a felhős, cicás, kedvenc tárgyas stb. topikjainkra, amelyek a nagy f@szbuk-lázban lassan elsorvadtak.


    István gazda az az idősebb, láttam a beharangozásban. Nézem őket és persze ott is megtalálom a magam mérgelődnivalóját: micsoda nyafka lánykák és micsoda bunkó Zoli gazda, aki csak bámulja a kínlódásukat... De az öntudatos gazdajelöltek se sokkal különbek, inkább csak szeretnének beleülni a tutiba...


    Közben a JR is kezd lesüllyedni a BK szintjére és már semmi új ötletük nincs --- ha meg van, abban sincs köszönet.

    előzmény:
    BiriBiri (136351)
    2021-07-22  14:49
  3. 2021. július 22. 18:36136353.

    Be kell valljam, én még nézegetem 5 körül az órát... 


    Ugye, most már lehet OFF-olni teljes joggal?   Nem emlékszem, mennyit osztottam meg veletek, de  örökségként ránk maradt egy csomó db föld - jórészt nadrágszíj-parcella, aminek a "necces" részét odaajándékoztuk állam-bácsinak.  A többi eladások nagy zökkenőkkel, vagy alig haladtak. ... és akkor még ott volt a szülői ház nagy telken, egy főútvonalon. Vagy 2 évig nem ment el.  Tavasszal meglódult minden - és most néhány telek és a ház is eladva! 


    (Majd mesélek még - nagy dolgok következnek.)

  4. 2021. július 23. 09:11136354.

    Nekem nem hiányzik a BK, ezt furcsállom is kicsit, ennyi idő után érthető lenne a nehezebb elszakadás. Sőt, a csapból is folyó búcsúzkodást, visszaemlékezést, ilyen-olyan összeállításokat is kicsit sokallom. Szőke Zoltán elérzékenyült nyilatkozatairól nem beszélve, ahogy azt fejtegeti, mennyire imádta a BK minden pillanatát. Persze, a nézők meg hülyék és szenilisek, már senki se emlékszik a távozására, és arra, akkor miket beszélt. Most bírja a finom lelke, hogy fürödjön a reflektorfényben. Szegénykének nem sok része volt benne, mióta otthagyta azt a BK-nak nevezett fertőt.


    Most csak a Híradóra kapcsolom be a tévét, aztán 7.50-től a Doktor Balatont nézem, onnan átkapcsolok a házasodni vágyó gazdákhoz. 20 percet ütközik, az elejéről mindig lemaradok. Tudom nélkülözni, amilyen garnitúrát erre a szezonra összeválogattak... Az eddig látott gazdák nem állnak a helyzet magaslatán, szegény gazdasszonyra meg teljesen rátelepszik az anyja. Na, majd az öregúr! :) Lehet, hogy a kedvéért az elejét is nézem, majd bepótolom a Balatont a neten. Kritizálni persze csak óvatosan fogom, ha Julika ismerőse...


    Nekem régi bánatom a Fókusz, illetve a TV2-n is van egy hasonló műsor a híradó után. Egy óra tömény bulvárhír, melyik celeb hány kilót fogyott, kivel jár, hová megy nyaralni. Bosszant, hogy ennyi adásidő elmegy hülyeségekre a legértékesebb műsorsávban.

  5. 2021. július 23. 11:32136355.

    Anikó!


    A világért vissza ne fogd magad!!! Nekem annyira ismerős István gazda, hogy az ő tanyájára mentünk el jókat enni, komázni. Én nem tudtam hogy elvált, jött ment a közönség között, van egy kicsi háza a rendezvény központon belül, amolyan paraszt ház, ott evett a vendégeivel, az el volt kerítve. Amire emlékszem, hogy Karda Beát majd megfojtotta az öleléssel. Szandinak ott volt a férje és hogy kedvesen elhúzta a feleségét egy idő után. Zsuzsi rokonnak aki megnyerte az öl fát ragaszkodott, hogy ő hozza haza és bizony nagyon rámenős volt, Zsuzsi egy idő után szólt a párjának jöjjön és mentse ki. Bizony nagyon leleombozódott Pista gazda amikor megtudta nem szinglinek szállított ...fel is számolta a fuvart pedig addig szívességról volt szó amit Zsuzsi úgy sem fogadott volna el. Csak nézd kritikus szemmel és nyugodtan mond el a véleményedet. Nem gázolsz a lelkembe, nem az ismerősöm a szó igazi értelében. De nagyon kíváncsi vagyok rá. ma megjönnek Melindáék és együtt fogjuk értékelni az urat. Ez annyira megrendezett műsor, csodálkozom, hogy hülyét csinálnak a lányokból, persze hagyják. Fehér kabátban állnak neki szénát hordani, fehér nadrágban ganézni...Ez olyan műsor amiben nagyon sok humort tudnánk bevinni..olyan vitriolba mártottat, de de szegény lányok nem nem tudom megérdemelnék? vagy annyi pénz, hogy kibírnák?

    előzmény:
    gerdamama (136354)
    2021-07-23  09:11
  6. 2021. július 23. 15:37136356.

    A humort arra értettem, ahogy értékeltük néha a BK-t!!!

    előzmény:
    BiriBiri (136355)
    2021-07-23  11:32
  7. 2021. július 24. 09:11136357.

    Még bennem van az a tudat, hogy öt óráig szabaddá kell tenni magam, mert jön a Barátok. De hamar eszembe jut, hogy egy idő óta, csak bosszús voltam a végén. Én nem nézek semmilyen sorozatot. Tegnap belenéztem a Doktor Balatonba, de nem tetszett. Gondolom, aki elejétől nézi, annak érdekesebb. Helyette inkább olvasok.

    előzmény:
    gerdamama (136354)
    2021-07-23  09:11
  8. 2021. július 24. 20:35136358.

    Nincs is mostanában semmi rendes sorozat. Egyet-egyet bemutatnak, de mire mire megismerjük a szereplőket, már félbe is szakítják, aztán pár hónap kihagyás után, mikor már senki se emlékszik semmire, folytatják. Nem tudom, ennek mi értelme, mert a bosszantásunkra közlik is a sajtóban, hogy már X rész le van forgatva, csak egyelőre nem kerül adásba.


    De a többi adón sincsenek új filmek, csak a régieket ismétlik ezerszer. Én már ott tartok, hogy a kívülről ismert Miss Marple meg Poirot történeteket nézem, azok legalább "jól meg vannak csinálva", sokadszorra is élvezhetők. Sokszor csak háttérzajnak szól a tévé, közben olvasok. Ennek nagy előnye, hogy a filmet se értem, meg a könyvben is elvesztem a fonalat.


    Nyűgös vagyok...

    előzmény:
    Kusza (136357)
    2021-07-24  09:11
  9. 2021. július 24. 21:00136359.

    Julika, én csuda jól szórakoztam Pista gazdán. Mióta ez a műsor megy, ez volt az első alkalom, hogy nagyokat nevettem. A másik három házasodni vágyó miatt inkább csak bosszankodom. Az ifjú titánok közül az egyik kissé, a másik nagyon ellenszenves, a szerencsétlen gazdasszony meg sose fog párt találni, mert az anyja teljesen rátelepszik. Pista gazda direkt felüdülés volt. Lehet, hogy nagy huncut és csapodár, de olyan kedvesen fogadta a hölgyeket, és olyan őszinte rajongással nézett (majdnem) mindegyikre, mint aki abban a pillanatban maga is elhiszi, hogy végre megtalálta az igazit. Az a nóta jutott eszembe róla, hogy "az én szemem olyan kerek, ahányat lát, annyit szeret".


    És élvezet volt nézni a vendégeket is. Mindegyik egyéniség volt, függetlenül attól, hogy szimpatikus volt-e vagy sem. Lehet, hogy ez a korral jár? Akkor mégsem feltétlen hátrány az a pár évtized... A két sráchoz ajánlkozó leányzók olyan egyformák, hogy sokadszor látva se tudom megkülönböztetni őket egymástól. Ugyanaz a stílus, frizura, szóhasználat, tetkó, dögunalom.


     

    előzmény:
    BiriBiri (136355)
    2021-07-23  11:32
  10. 2021. július 24. 21:23136360.

    Megy még ez a Pista gazda, melyik csatornán nézed?

    előzmény:
    gerdamama (136359)
    2021-07-24  21:00
  11. 2021. július 25. 08:10136361.

    Az RTL Klubon, este 20.20-kor kezdődik. Hétfőtől megy hétköznaponként, nem tudom, meddig fog tartani. Sajnos nem "Pista gazda hódítási kísérletei" a műsor címe, hanem Házasodna a gazda.


    Három gazda meg egy gazdasszony párkeresési próbálkozásáról szól, Pista gazda csak pénteken szerepelt először. Felváltva mutatják a négy helyszínen felvett jeleneteket. Nem túl érdekes, mert  nem valami jól választották ki a főszereplőket. Két fiatal fickó házasodna - szerintem eszük ágában sincs, csak élvezik, hogy egy sereg csaj küzd a kegyeikért. Ráadásul az egyik olyan ősbunkó "sült paraszt", hogy ha filmben látom, bosszantana, hogy lejáratják a falusiakat, mert ilyen nincs. Ostoba és modortalan. A másik se sokkal különb. A férjet kereső gazdasszony nyakán pedig mindig ott ül az anyja, lehet, hogy nem is a lánya keres férjet, hanem az öreglány vőt, akinek dirigálhat.


    Ezek után Pista gazda igazi felüdülés volt. Neki legalább van stílusa, öreg széltoló, és a hozzá jelentkező nők is megérik a pénzüket. Ebben a korban már mindenkinek van valami flúgja - rajtunk kívül persze. A Pista gazdához érkezők bemutatkozó látogatása szórakoztatóbb volt, mint az egész heti összeállítás.

    előzmény:
    Kusza (136360)
    2021-07-24  21:23
  12. 2021. július 25. 08:28136362.

    Köszönöm, hogy írtál valamit az előzményekről, így legalább lesz egy kis fogalmam, hogy miről is szól.

    előzmény:
    gerdamama (136361)
    2021-07-25  08:10
  13. 2021. július 26. 13:59136363.

    Ez komoly ennyi volt? Nem lehet visszasírni? Včgigkiserte az egesz eletemet nagyjabol. 


    En most mi a banatot csinaljak? Vegre nyari szunet van, erre vege. Ugye ez a topik nem szunik meg? 


    Tomi matekot akar tanulni az egyetemen. Most tanulhat, hiaba nincs iskola (sunyi-ordogfej)

  14. 2021. július 26. 15:22136364.

    Már nagyon régen jártál erre!

    előzmény:
    barackmano (136363)
    2021-07-26  13:59
  15. 2021. július 26. 20:31136365.

    Igen, tudom. Melo utan mindig hulla voltam. 
    Most hogy tudok jonni nincs sorozat.😀

    előzmény:
    Kusza (136364)
    2021-07-26  15:22
  16. 2021. július 27. 07:52136366.

    Milyen jó, hogy véget ért a sorozat, legalább Te is előkerültél!
    (Az jutott eszembe erről, hogy a régi, kedves kollégákkal is leginkább temetéseken találkozunk.)

    előzmény:
    barackmano (136363)
    2021-07-26  13:59
  17. 2021. július 27. 08:08136367.

    Belenéztem a Házasodna a gazda sorozatba, lehet, hogy türelmetlen vagyok, de nem bírtam kivárni, hogy történjen valami a lányok lapátolásán, meg a ló patkoláson kívül. Igaz már az elején elment a kedvem a sok reklám miatt. Hosszan mutatták, hogy mennyire örül Zsófi és Tomi, hogy egymásra talált. Vajon meddig fog tartani majd ez az öröm?

    előzmény:
    gerdamama (136366)
    2021-07-27  07:52
  18. 2021. július 27. 10:09136368.

    Benéztem.  Örülök, hogy még megvagyunk - így együtt... 


    Sajna kevés időm van a netre, azt általában az állatos oldalam szerkesztésével töltöm. Itt a múltkor sem tudtam képet mutatni Kár!!! Persze azért ide, BARÁTOK KÖZé  mindenképpen bekukkantok néha  


    Puszi nektek - a nyaralóknak jó időt és - pihenést, a dolgozóknak kitartást! 

  19. 2021. július 27. 11:12136369.

    Sajnálom, azt hittem a Gazda... majd kicsit kárpótol az elveszített kulturális táplálékért, de kicsit se! A tegnapi adás és általában az idei vergődés kiakasztotta a tűréshatár-készülékem mutatóját.

  20. 2021. július 27. 12:39136370.

    Tisztelt Egybegyűltek, én ártatlan vagyok! Esküszöm, hogy senkinek sem  ajánlottam  a Gazdák és vendégeik nyűglődése című műsort! Írtam is, hogy elég gyenge, nem jól választották ki a "megpályázható" gazdákat, az ifjabbak egyike sem szimpatikus. Az elejéről rendre le is maradtam, csak a 20. percnél kapcsoltam át másik adóról, de az is bőven elég volt.
    Csak a békési libás gazdára voltam kíváncsi, de az ő esetében is csak a hölgyek felvonulása volt érdekes, a folytatás már nem.

    ("A könyv a legjobb barát." - mondta valaki. Nem tudom, ki, de igaza volt.)


     

  21. 2021. július 27. 14:01136371.

    Én nem bánom, éppen jól jön a felszabadult idő, mert újabban kicsit foglalkoznom kell a cukrommal (azt se tudtam, hogy van) és azzal összefüggésben a szívemmel és az örökké vörös szemeimmel (utóbbinak a fölös tévézés amúgy se tesz semmi jót).

  22. 2021. július 27. 16:42136372.

    Kedves Barátok!


    Én vagyok mindenért a felelős, Anikó ártatlan,  vállalom, hogy én hívtam fel a figyelmet a Gazda házasodna című szörnyűségre. Véletlenül ismerem, de csak látásból, a rendezvényeken,  mint a libás tanya vendége István gazdát, a tanya tulajdonosát. És kíváncsi voltam rá. Még eddig soha nem néztem ezt a műsort végig, néha belekukkantottam de az azt hiszem nem volt olyan szörnyű mint a mostani sorozat. István miatt szenvedtem végig a többi gazdát de minek.  Valami szörnyen unalmas, semmit mondó műsor, érdektelen, alkalmatlan szereplőkkel. A z István műsora  a kezdeti indítás után egyszer csak érdektelen lett, hogy mi alapján választotta ki a 4 nőt nem lehet tudni, de ők sem tudják mire vállalkoztak egy libás tanyán. Bevallom, hogy most már csak azért is végig nézem István gazda és  a nők kínlódását.

    előzmény:
    gerdamama (136370)
    2021-07-27  12:39
  23. 2021. július 27. 22:41136373.

    Ó, Julika, csak viccből mentegetőztem. Meg egy kicsit komolyan is, nehogy azt higgyétek, ez a műsor kielégíti a kulturális igényeimet. Tényleg nagyon gagyi, de most már kíváncsi vagyok, ki hogy fog mellé a párválasztással.

    A nénik bevonulásánál mondta az egyik (már nem emlékszem, melyik), miután Pista gazdával hosszan és mélyen egymás szemébe feledkeztek, hogy "ez egy érzelmi lavina, ami fölfelé emelkedik". Na, ezért a gyönyörű képzavarért érdemes volt nézni, gyorsan fel is írtam, hogy el ne felejtsem.

    A mai rész még szörnyűbb volt, és az sem tetszik, hogy sorra szegik meg a szabályokat. Hogy az egyik gazda utólag hozathatott még egy lányt, a másik meg kapott még egy nap gondolkodási időt, hogy kit küldjön haza.

    A macskás nő se semmi, én kivágnám macskástól, mint a macskát... De a meló se nagyon tetszik a hölgynek, szerintem csak ingyen akart nyaralni pár napot.
    Az erdélyi asszonyság dolgos, dumás, meg mindenhez IS ért, de valamiért mégsem szimpatikus nekem. Persze nem az a lényeg, hogy nekem tetsszen. 
    A kalauznőt se tudom elképzelni tanyasi gazdasszonyként.
    A negyedik hölgy meg olyan színtelen, hogy még kifogásolni való sincs rajta.


     

    előzmény:
    BiriBiri (136372)
    2021-07-27  16:42
  24. 2021. július 28. 08:25136374.

    Én az elso résztol néztem a BK-at az utolso 2 évben sokat szidtam is, de most nagyon hiányzik - várom az esetleges ismétlést.

  25. 2021. július 28. 15:17136375.

    Anikó!Gondolod ennyi év után nem vagyunk tisztában az ízléseddel? Az irodalmira gondolokde olyan jó volt egy kicsit kilépni a "komfort zónából" ezt szokták mostanában mondani, és ízekre szedni ezt a műsort is. Ez a műsor egy vicc, a válogatásra nem nagyon figyeltek, amatőrnél amatőrebbek a szereplők. A női gazda egy röhögő gép, Gergő gazda egy pösze siheder legényke, Zoli gazda azt sem tudja mit akar, csak tiblábol a lányok között, a lányok unatkozva vihorásznak a konyha asztal körük, vagy ásítoznak a lakókocsi előtt. És azok a randevúk? Szegény Zoli gazda hiába mozgatott meg minden ismerőst hogy nyissák meg a zsilipet a lány majd megfagyott egy cseppet sem érdekelte....Gergő nem hiába hívta vissza a lányt, jól lecsókolta. Akkor most ő lesz a feleség jelölt? István gazdánál az egyik nő már mondta hogy szép szép a tanya de életvitel szerűen nem élne itt..és az erdélyi nő is ki lesz kosarazva az előzetes alapján....panaszkodott, hogy ő mindent megcsinált. Kíváncsi vagyok hogy Márton napon ki lesz ott? Ha ugyan a járvány megint megakadályozza a rendezvényt?

    előzmény:
    gerdamama (136373)
    2021-07-27  22:41
  26. 2021. július 29. 17:25136376.

    Sziasztok Barátok! Gondoltam, azért belepillantok a tegnapi Gazdába, csak úgy itt-ott, lássam hogy választott Pista bá vagy egyáltalán. Hát az alábbi agresszív felszólítással találom magam szemben a Moston:


    Válts prémium szolgáltatásra, hogy meg tudd nézni ezt a videót - és elérd az RTL Most+ további funkcióit is!

    Szolgáltatás aktiválása: RTL Most+


    Olimpiát néztek? Én csak ritka szemelvényeket, ha az orrom elé tolják -- H. Katinkáról meg csak az a véleményem, hogy így jár, aki nem tudja, mikor kell abbahagyni...

  27. 2021. július 29. 18:49136377.

    2019. december 9-én küldött a UPC egy kódot, amit akkor egyszer kellett aktiválni ahhoz, hogy tudjam nézni az RTL Most+ -t. Nem kértem, küldték maguktól, és nem is került semmibe. Biztos voltam benne, hogy a többi szolgáltató is így csinálta.Disznóság, ha nem. (A kedvedért kerestem vissza a leveleim között, nem is gondoltam, hogy ilyen rég volt.)

    Én is csak szemezgetek az olimpia eseményeiből. Hajnali háromkor nincs kedvem úszást nézni, és elég kevés olyan verseny van, ami érdekel, és egyenes adásban nézhető. Szilágyi Áront láttam nyerni, drukkoltam neki nagyon.

    Hosszú Katinkának valóban a csúcson kellett volna abbahagynia. A nyilatkozatai se túl szimpatikusak. Ezzel együtt igazságtalannak tartom az ellene irányuló népharagot. Jó ideig talicskázta nekünk az érmeket, pedig versenyezhetett volna amerikai színekben is. De a mi statisztikánkat javította, a magyar sportolók hírét öregbítette. Ezt nem lenne szabad elfelejteni, szerintem.

    előzmény:
    Liventa (136376)
    2021-07-29  17:25
  28. 2021. július 29. 19:14136378.

    Sajnos nem tudom nézni az Rtl-en a műsorokat, vagyis nézni tudnám, csak sajnos nem értem. Nekem szükség van rá, hogy szöveg legyen alatta. Igaz eddig is csak a Barátokat néztem rajta. Míg a sorozat tartott, végig belehetett a szöveget hozni alá. Mi a UPC-nél voltunk, de állítólag az megszűnt, a Vodafon vette át. Itt pedig nincs teletex, ezen lehetett a 888-al szöveget behozni. Mindig csinálnak az embernek valami bosszúságot.

    előzmény:
    gerdamama (136377)
    2021-07-29  18:49
  29. 2021. július 30. 07:17136379.

    Mi is a UPC-nél voltunk/vagyunk régóta. A Vodafon megvette, de minden maradt a régiben. A régi ügyfélszám, a régi csomagok a régi díjért. Mikor küldik a havi számlát, odaírják zárójelben, hogy (volt UPC).


     

    előzmény:
    Kusza (136378)
    2021-07-29  19:14
  30. 2021. augusztus 1. 14:41136380.

    Sajnálom hogy nem tudod nézni, olyan jól ki tudtuk volna élesíteni rajtuk a nyelvünket. Mert bizony vannak események. Olyanok amik ebben a műsorban még nem voltak..haladnak a korral....autóban szájjal kényeztetett egy lány egy gazdát / ezt így mondják, és a süket fülemmel nem hallottam mit mond a lány és nem tudtam mit csinál de aztán a Blikk gondoskodott róla hogy én is megértsem, mi történt. A másik lány meg élt a technika adta lehetőséggel és felvette mit mesélt az egyik lány a randiról. Jól bemószerolta a gazda előtt, csupa jóindulatból aztán ágyba bújt vele. Pista gazda is olyan nőbe szeret bele aki  érdemei elismerése  mellett sem  tudja elképzelni az életét a tanyán...akkor meg mi a fenének jelentkezett? Szerepelni akart a tévében, enni inni ingyen, pedig azt megszívta, arról panaszkodott hogy reggel este zsíros kenyeret esznek hagymával. Na jó, de liba zsíros

    előzmény:
    Kusza (136378)
    2021-07-29  19:14
  31. 2021. augusztus 2. 16:13136381.


    Én egyetlen rész - még hirdetést se - láttam belőle, de ahogy így leírtad, hát komolyan akkorát nevettem... Köszönöm! 


    Amióta nincs BK - amit jól kibeszélhetünk - én be sem kapcsoltam a tévét, csak a videó/ DVD- mesenézéshez. Egyrészt nincs is igényem rá - itt a neten látok elég képernyőt, azt is kezdem leépíteni. Másrészt meg annyira sűrűsödnek a dolgaink és vele a teendők, hogy nem is érek rá tévézni. Ide azért néha bekukkantok, mert rátok kíváncsi vagyok - szóval írjatok csak - szomorú lennék, ha felbomlana a kis csapat 

    előzmény:
    BiriBiri (136380)
    2021-08-01  14:41
  32. 2021. augusztus 6. 09:22136382.

    Ma minden kiderül.


    Végigszenvedtem a műsort, ezt a fajta hősiességet (ostobaságot?) már megtanultam a BK jóvoltából. Bosszankodni rajta, de azért nézni, ki nem hagyni semmi pénzért. ;)

    A két fiatal gazdából az egyik (Zoltán) hallatlanul ostoba és ellenszenves, a választottja egy álszent, sunyi, manipulatív kis dög. Megérdemlik egymást ... arra a kis időre.
    A másik (Gergő) se túl szimpatikus, de ő szerintem jól választott a gyenge készletből. Még az is lehet, hogy együtt lesznek egy darabig.
    Viki gazdasszonyt kicsit sajnálom, mert ő nagyon kötődik a családi céghez. Érzelmileg és "munkahelyileg" is. Nehezen fog szabadulni onnan, és talán nem is akar igazán. Lovas oktató, imádja, amit csinál. Helyhez van kötve. A választottja korra és kinézetre illik hozzá, de szerintem egy állati link alak. Nagy egó, nagy duma, mindenkit lekezelő stílus. Amerikából jött, és azt mesél, amit akar.

    A végére hagytam a csemegét, Pista gazdát, a Libakirályt. A jópofa és ígéretes belépője után hatalmas csalódás. A hölgyek kedves fogadtatása szívből jöhetett, így viselkedik egy jó csárdagazda a betérőkkel. Egyenek, igyanak, érezzék jól magukat egy-két óra hosszat, aztán viszlát. A "tartósabb" vendégekkel már nem tud mit kezdeni. Beszélgetni se nagyon. Egyetlen témája és érdeklődési köre a liba. 20 km-re lakik a megyeszékhelytől, de talán még nem is hallott róla, hogy a tanyáján kívül más is létezik. Ja, dehogynem, igazságtalan vagyok. Tudja, hogy van egy másik tanya is, ahol kecskesajtra lehet cserélni a libacombot. Sőt, van a közelben egy harmadik tanya is. Az igazi luxus kéró, jakuzzi is van benne. Odaviszi a választottját álomnyaralásra. (A többiek Görögországba és Spanyolországba utaztak.) Még csak azt se mondhatjuk, hogy smucig, ezt a kirándulást nyilván az RTL Klub fizeti. De hát őt nem érdekli semmi, csak az édes, pelyhes kislibák.


    Nem csoda, hogy egyedül van.

  33. 2021. augusztus 7. 18:55136383.

    Jajjjjjj..megírtam a véleményem de bedugtam az egeret a laptoptba mert mert csak úgy tudok másolni erre huss elment. Majd máskor pótolom most nagyon dühös vagyok.

    előzmény:
    gerdamama (136382)
    2021-08-06  09:22
  34. 2021. augusztus 8. 16:07136384.

    zóval tegnap hosszan leírtam hogy mi egy hősök vagyunk hogy végig néztük ezt az unalmas műsort. Mindig vártam hogy csak lesz valami érdekes párbeszédek, megismerjük a gazdát, a nőket de csak lovagoltak, ettek, és akkor kerültek közelebb egymáshoz, ismerték meg egymást, ahogy mondták, amit mi nem láttunk. Na két közelséget azt láttunk. Én egészen máshogy rendeztem volna meg, de mint köztudott mi jobb forgatókönyv írók vagyunk. Gergő barátnője kezdett rájönni, hogy gergő bunkó, és Zoli is kiábrándulhatott a haza úton haza felé Jázmintől. Nagyon unott arcot vágott, hiába volt ott a kamera nem tudott egy mosolyt sem megereszteni...nem fog soká tartani a kapcsolat. Úgy mint Viki esetében is. Állítólag a reggeli műsorban elszólta magát, már nincsenek együtt azzal a közönséges Amerikából haza tántorgott Dzsonival. Sajnáltam szegény Pista gazdát, rossz lóra tett, teréznek esze ágában sem volt ezen a tanyán maradni pláne hogy látta vannak másmilyen tanyák is amit nem is lehet tanyának nevezni. Ő szerintem csak a produkció kedvéért maradt végig...pedig Pista olyan szépen vissza vitte őt a gyermekkorába, ez nem hatotta meg Terézt. 


     


    Teljesen felesleges külföldön drága pénzen álom randit szervezni, Jázmin pl. nagyon unta a görög őrségváltást és húzta a száját a katonák népviseletén...és sok más dolog is a bögyömben volt

    előzmény:
    BiriBiri (136383)
    2021-08-07  18:55
  35. 2021. augusztus 8. 22:51136385.

    Szió Kislányok! 


    Bekukk. Sajnos  ezt a gazdásat nem láttam, hozzá se tudok "morogni" 


    Egy aktuális, amihez szólhatok: 6 arany, 7 ezüst, 7 bronz Ennek viszont örülhetünk 


    Nagy kár, hogy így elszúrták, hogy nem tudunk képet tenni, mert úgy sok mindenről beszámolhatnánk. Azért rendületlenül jövök - néha írok is, de hiányzik, hogy szidjuk a retek klubot, meg a Berényieket... 

  36. 2021. augusztus 9. 12:23136386.

    Ennek a gazdás műsornak minden évada inkább kritizálásra és szörnyülködésre adott okot. Egyikben sem tengett túl a romantika, ritkán láttunk összeillő párt. De legalább nevetni lehetett rajta, ezen a mostanin inkább bosszankodni.


    A nagy csalódás számomra éppen Pista gazda, aki teljesen el van tévedve, nem a földön jár. Okos, szép, intelligens, kedves nőt keres, de az illetőnek az ég világon semmi igénye ne legyen, azzal teljen az élete, hogy a libákban gyönyörködik. Én ős-pestiként sem értem ezt a mentalitást, és egyfolytában amellett kardoskodom, hogy nem igaz, hogy a falusi lét azt jelenti, hogy az ember mindenről lemond. Nő a fű, bőg a tehén, oszt' ennyi legyen elég az élvezetből. 


    Szerintem Pista ezzel a hallatlan beszűkült, igénytelen hozzáállásával sokat ártott a falusi emberek megítélésének, mert a velük szembeni előítéletet erősítette.


    A két fiatal gazda se agysebész-kategória, de rajtuk legalább látszott, hogy eszükbe se jut házasodni, csak szórakozni akarnak. Az elnyerésükért harcoló hölgyemények érdemeit szívesen sorolnám, de hiába erőltetem az agyam, nem jut eszembe egy se.


    Úgy tűnik, az egész műsor reklámcélokat szolgált, csak azt nem tudom eldönteni, ki fizetett kinek. A csatorna a résztvevőknek, vagy fordítva? A négy gazdából három az idegenforgalomban, vendéglátóiparban érdekelt, csak Zoli gazdáékról nem derült ki, hogy mivel foglalkoznak. Bónuszként bemutatták a Pista szomszédságában lévő "tanyát" is, ez is fent van a neten, mint bérelhető szálláshely. Két hét tiszta reklámidő ezeknek a vállalkozásoknak! A házasulandó gazdák pedig csak ürügyül szolgáltak.

    előzmény:
    BiriBiri (136384)
    2021-08-08  16:07
  37. 2021. augusztus 9. 12:41136387.

    Kár, hogy olyan lehetetlen időpontban volt egy csomó olyan verseny, amiben érdekeltek voltunk. Persze ebben is volt öröm: jó hírekre ébredni. Végül is szépen teljesítettünk, ami az érmek számát illeti. Inkább az volt a meglepetés, hogy nem azok nyerték, akiktől vártuk.


    Dávidnak folyamatosan jelentettem a magyar érmeket. Ott csak egy-két "divatos" sportról számoltak be, és akkor, ha az USA éremesélyes volt. Érdekes, mert annyira "sportmániás" nemzet, Dávid sokszor morog amiatt, hogy az egyetemen is az a sztár, aki jól sportol, nem az, aki a választott szakon brillírozik. Ehhez képest az olimpia nem hozta annyira lázba őket.
    A helyi, illetve egyetemi szenzáció pedig egy carry-i matematikus csajszi bronzérme volt triatlonban. (Ez a szomszéd városka.)

    előzmény:
    vorii (136385)
    2021-08-08  22:51
  38. 2021. augusztus 9. 19:30136388.

    Nézitek a Keresztanyut? Várom a Mintaapákat. Kezd felhígulni a szereposztás Kiss Ramóna és az énekes Andi fognak felforgató szerepet játszani

  39. 2021. augusztus 11. 08:00136389.

    Kicsit pösze, kicsit flegma, de még mindig ez a párocska volt nekem a legszimpatikusabb -- a lány legalább illik Gergő környezetébe:


    http://www.terrahirujsag.sk/rovatok/sport/mucska-gergely- a-western-lovas/


     

  40. 2021. augusztus 11. 09:05136390.

    Igen, az nagy szó, hogy van közös érdeklődési körük. Mikor először elmentek lovagolni, én is gondoltam, hogy náluk legalább nem lesz gond, hogy mivel töltsék kényszerűen az időt. Mert a beszélgetés, ismerkedés nemigen ment egyik fiatalembernek sem.


    Helyes volt Zoltán gazda és a Vöröske is, mikor videojátékoztak. Nevettek, felszabadultak, olyanok voltak, mint két gyerek. Na de ha két napom van valakivel megismerkedni, és még másik két-három lányra is időt kell szánnom, akkor nem biztos, hogy ez a legjobb program. Szó se esett arról, ki hogyan képzeli a jövőt. Pláne a közöset...

    előzmény:
    Liventa (136389)
    2021-08-11  08:00
  41. 2021. augusztus 11. 09:13136391.

    A Keresztanyu nekem kicsit zavaros, de lehet, hogy csak az a baj, hogy túl hosszú volt a szünet, nem tudtam ráhangolódni. A nagy akciójelenet pedig megint a mese határát súrolta. Nem szeretem, ha a győztes azért győz, mert mindenki más hülye. A makkosszállási rendőrök nem észlények, de hogy a zsebkendőnyi udvarukból ellopnak egy autót, majd vissza is viszik, és nem tűnik fel senkinek se az oda-vissza szállítás, se az autó hiánya, az enyhe túlzás.


    Az adást megelőző riportban nyilatkoztak a szereplők, mindegyikük fel volt dobva, hogy micsoda fordulatos, izgalmas, szellemes lesz ez az évad. Nekik legyen igazuk!

    előzmény:
    BiriBiri (136388)
    2021-08-09  19:30
  42. 2021. augusztus 11. 10:33136392.

    Most a Doktor Balaton a kedvencem. A történet is érdekes, és a legkisebb szerepeket is jó színészek játsszák. Az ismertek és az általam eddig ismeretlenek is nagyon jók. Nem utcáról válogatott amatőrök tömkelege.


    A neten nézem, mert mindig ütközik valami RTL Klubos műsorral. Csak az a baj, hogy a TV2 az interneten élvezhetetlen. Nem túlzok, kétpercenként szakítják meg reklámmal a filmet, akár a mondat, vagy a szó közepén, teljes hangerővel. Meg lehet bolondulni tőle. Szóval épp most határoztam el, hogy inkább ezt nézem esténként a Keresztanyu helyett. Az RTL Most nálam jól működik, a Makkosszálláson történteket ott is követni tudom.

    előzmény:
    BiriBiri (136388)
    2021-08-09  19:30
  43. 2021. augusztus 11. 17:29136393.

    A Dr. Balaton ismétlés, nem? Az első éved megy. Azt én végig néztem, alig várom a folytatást. Ebben a nagy melegben nem tudok kimenni és sokat filmezek, Netflix, HBO...most olyan kedvetlen időszakom van, nem köt le semmi csak a filmeket bámulom. Nincs kedvem már varrni sem sőt van egy csomó könyvem amit elakartam olvasni, de nem megy. Remélem majd rendezem soraimat és megint "normális" életet életet majd. HA JÖN A SZÉP KELLEMES ŐSZ, AZT SZERETEM, AKKOR SZERETEK A KERTBEN BOGARÁSZNI, már nem nagyot dolgozni, mert a térdem és a derekam nem szereti, de szép lassan elbabrálok. Magányomat enyhítik a lányaim, sokat hívnak képeket küldenek. Az unokák örülnek hogy kiszabadultak, a lányom nagyon szigorúan tartotta a karantént, nem engedte Boldizsárt bandázni pedig volt rá igény, a szegedi barátok néha néha össze jöttek de ebből Boldi kimaradt. Amint enyhítés lett mentek ki a fiúk Deszkre, a teraszon hajnalig tartó társasozás ment, elmentek a Balatonra két baráthoz is, most a Bükkben kerékpártúrán van. Kérdeztem tőle, hogy tisztában van azzal, hogy ott nem csak lejtő van? Elzát most egy barátnője családja hívta meg  a tengerhez. Még nem látta a tengert, nagyon készül rá. Virág Szanazugban nyaralt 2 barátnőjével, és a szegedi lányok gyakran kimennek kerékpárral Deszkre és nagyok tekernek. Használják is is ki, ki tudja mi jön...reméljük nem az ami volt. 


    Nekem néha még olyan érzésem van, jajj nem néztem meg a Barátokat, de lassan már elmúlik.


    Anikó! Nyáron lesz valami színházi élményed? 


    És a többiek hogyan töltik a nyarat? Éva gondolom ezerrel unokázik. 

    előzmény:
    gerdamama (136392)
    2021-08-11  10:33
  44. 2021. augusztus 11. 19:42136394.

    Julika, nem akarlak elkeseríteni, de július 5. óta már a Doktor Balaton új részei mennek. Azzal is jól megkeverték a népet, hogy eredetileg 80 részesre tervezték az első évadot, amit hónapokkal ezelőtt abbahagytak. Most van, ahol első évad nemtomhányadik részeként hirdetik, máshol 2. évadként írnak róla.


    Állítólag nemcsak a tv2 weblapján lehet visszanézni, hanem a sorozatbaráton és más helyeken is, ahol kevesebb a reklám. Valahol biztosan megtalálod, és be tudod pótolni a lemaradást.

    előzmény:
    BiriBiri (136393)
    2021-08-11  17:29
  45. 2021. augusztus 11. 20:06136395.

    Remélem, lesz még színházi élményem a nyáron, mert a Városmajorban lesz egy színházi szemle, elég jó programmal. Még nem vettem jegyet, mert nyerni akarok , és meg kell várnom a sorsolást. Nehogy pont arra vegyek jegyet...
    A Városmajorban voltam kétszer, szerintem az elsőről be is számoltam. Június elején láttam a Végszó c. darabot, Györgyi Annával a főszerepben, tetszett.


    Aztán a Margitszigeten voltam egy teltházas Dés-koncerten. Remek zenészekkel játszott (akik Zoránt is kísérni szokták, és önállóan is világszám mindegyik). Meghívott vendégként felléptek a "vígszínházi srácok", és a Pál utcai fiúkból adtak elő részleteket. A végén én is rekedtre énekeltem magam, az nagyon klassz volt.


    Aztán Palya Bea koncertjére nyertem két jegyet a Városmajorba, pontosabban négy koncert közül választhattam, és mellette döntöttem. Kicsit izgultam, mert szeretem a hangját és a dalait, de nekem néha sok. Szorult bele temperamentum bőven, de most  kellemes volt és magához képest visszafogott.

    A héten zár a Szépművészetiben a Leonardótól Miróig c. grafikai kiállítás, azt akartam megnézni a múlt héten, aztán tegnapelőtt, majd elhalasztottam tegnapra. Most már holnap kénytelen leszek megnézni, már csak azért is, hogy ne maradjak szégyenben előttetek, hogy ilyen link alak vagyok, csak ígérgetek.
    Moziból is óriási lemaradásom van.


     

    előzmény:
    BiriBiri (136393)
    2021-08-11  17:29
  46. 2021. augusztus 12. 18:46136396.

    Anikó!


    Olyan vagy nekünk mint a Film-Színház-Muzsika volt! Ha már nekem nincs lehetőségem színházba járni, a fülem miatt, legalább tőled megtudom mi újság a színház világában.


    Bizony lemaradtam a DR. Balatonról, mindig azt néztem, hogy első éved, bár egyszer elgondolkodtam azon, ennyi részt láttam én az első részben? De nekem minden későn esik le, ha meg esik le te lelökted nekem. Tegnap meg is néztem...és ma olvasom, hogy augusztus 20 után leveszik a műsorról és nem is lehet tudni mikor lesz megint látható. Megrendelték, de ugye az hosszú idő mire kész állapotban lesz. Elégedetlenek a nézettséggel. Új magyar sorozatok jönnek. Jó lenne ha jó lenne és együtt tudnánk nézni. 

    előzmény:
    gerdamama (136395)
    2021-08-11  20:06
  47. 2021. augusztus 14. 17:32136397.

    Sajnos nem viccelt az RTL Klub, tényleg abbahagyták a Doktor Balatont. Egy csomó izgalmas új esemény kellős közepén. Kriminális, üzleti és szerelmi szálak maradtak abba, vagyis szó sincs arról, hogy kifulladt, nem győzték ötletekkel, ezért kell szüneteltetni. Alighanem kész is a folytatás, és a fiókban pihen egy ideig. Azért dühít, mert megint egy csomó gagyi celebműsor lesz helyette. Akárhová kapcsolok, sehol egy normális műsor. Vetélkedőnek csúfolt bohóckodások nagy pénzért, túlélőshow-nak, sportrealitynek becézett egzotikus nyaralások. Csupa spontán, önmagát adó szereplővel, csak legyen, aki elhiszi, hogy nincs minden megrendezve  és minden szó a szájukba adva.


     


    A kiállítás nagyon jó volt, és hiszitek vagy sem, tényleg az mozdított ki a fotelból, hogy itt, a topikon megígértem, hogy megnézem... Nem volt túl sok kép, és a legtöbb már jól ismert, de nagyon jól voltak összeszedve "Leonardótól Miróig", korszakokon át, csupa csemege.
    Ha lehetne képet feltenni, akkor Van Gogh: A nueneni kert télen c. rajzát tenném ide. Nemcsak azért, mert szép (a többi se volt rossz!), hanem mert számomra ez volt a meglepetés, még sosem láttam tőle fekete-fehér képet.

    előzmény:
    BiriBiri (136396)
    2021-08-12  18:46
  48. 2021. augusztus 15. 07:57136398.

    Juszt is! Ha nem így, hát úgy, de megmutatom.


    https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/a-nueneni-kert-tel en/

    előzmény:
    gerdamama (136397)
    2021-08-14  17:32
  49. 2021. augusztus 18. 11:07136399.

    Köszi - valóban érdekes tőle... 


    Amúgy csak szokásosan bejelentkezem -   sűrű napjaim vannak - a holmijaim válogatása  folyamatos, közben itt "nyaralt" Rókuska, holnap pedig 10 napra Németországból érkezik a barátnőm...


    Jaj - nem tudom, mennyit írtam nektek, de ugye úgy volt, hogy ősszel már költözöm  a lakásba, akkor neki is rohantam a pakolásnak, de kiderült, hogy a felújítás itt csak januártól lesz, így  addig maradok és még így is elég nehezen tudok mindent szétszortírozni és odaadni, elajándékozni, stb. mert mindennek "jó" helyet keresek...  Ha valami kimaradt  - bocsi - kérdezzetek bele! 


    Pussszantás nektek!

    előzmény:
    gerdamama (136398)
    2021-08-15  07:57
1 2 3 4 5

Címlap

top