Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2017. június 23. 06:1630551.

    Sziasztok Lányok!
    Nem feledkeztem meg a csipet csapatról, de múlt héten szemüveg baleset volt, most hét elején szabin voltam, tegnap oktatáson, így rohangálás volt ezerrel. Ma munka után jövök, és visszaolvasok, hogy mi történt veletek!
    Most indulok, mert a suli szünet miatt változott a menetrend, és nem szeretnék lemaradni a buszról. Ha a következővel megyek, elkésem, amit nem szeretnék.
    Szép napot nektek, vigyázzatok magatokra. Ma frontos nap lesz, de talán lesz jobb is!
    Sziasztok!

  2. 2017. június 23. 06:0430550.

    Sziasztok!


    Kris, gyere, szívesen látunk!


    Kata, jól aludtál? Talán ma nem lesz nagyon meleg,


    nyugodt napot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30548)
    2017-06-22  20:20
  3. 2017. június 22. 21:4330549.

    Szép jó estét bekapcsolódhatok kőzétek ? 

  4. 2017. június 22. 20:2030548.

    Nem büszkeségből mondom, de már a bölcsődéből úgy engedték "útjára" az oviba, hogy nagyon jó közösségi szellemű. Valóban életeleme, az emberek közössége. Igaz, nagyon megválogatja, de ez nem baj, sőt...!


    Túl vagyok én is a tusoláson, most voltam kint locsolni. Mellbe vágott a meleg, amikor kiléptem az ajtón! Furcsa, mert az ablakok nyitva vannak, mégsem áradt be ez a nyomasztó meleg, szerencsére! Idővel változni fog a klíma itt bent is, mert a falak majd felmelegednek, ha huzamosabb ideig meleg van kint, de van rá megoldás!


    Jó pihenést, kellemes, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    naros (30547)
    2017-06-22  16:39
  5. 2017. június 22. 16:3930547.

    Fiad barátságos nyitott természetű lehet, és milyen jó hogy tudnak nyelveket.


    Letusoltam, jöhet a pihenés.

    előzmény:
    kata622 (30546)
    2017-06-22  14:35
  6. 2017. június 22. 14:3530546.

    Igen, spanyol barátokat és egy kint élő magyar barátot.


    Egy darabig itt is felhős volt az ég, de pont az előbb kisütött a nap. Nem ártana, ha esne, persze nem zivatarról és jégesőről "álmodom"...!


    Gondolom, amit lehet, előre megfőzöl, vagy legalább is előkészíted, konyhakészre.


    Jó munkát kívánok, de ha mód van rá, pihenj is egy kicsit!

    előzmény:
    naros (30545)
    2017-06-22  14:14
  7. 2017. június 22. 14:1430545.

    Szia Kata!


    Fiadék spanyol barátokat szereztek?


    Elintéztük a heti bevásárlást, készülődök az unokázós hétvégére, közben folyik a napi rutin.


    Mintha felhőket látnék,  jó lenne egy kiadós csendes eső!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30544)
    2017-06-22  12:01
  8. 2017. június 22. 12:0130544.

    Szia Ágikám! Elmentek a Gyerekek Menyemékhez, közben felugranak Anyuhoz is. Jól érezték magukat, új barátokat szereztek, cseréltek


    e-mail címet, telefonszámot. Várják vissza Őket, szerették volna, ha már szeptemberben ott lennének! Mondták a szeptember a legjobb, akkor már meleg a tenger, és a levegő nem ilyen nagyon meleg. Hát, ha valamikor visszamennének, biztos, hogy szeptemberben lesz az ideje!


    Sokat meséltek, még este is, jó későn mentünk aludni.


    Különben reggel óta mosok, lesz mit vasalni, de ahhoz jó lenne egy alapos lehűlés! Ahogy hallom és olvasom, nem sok remény van rá egyenlőre, mivel hőségriasztás van.


    Kellemes, nyugodt, hőségmentes napot kívánok, az ebédhez pedig jó étvágyat !

    előzmény:
    naros (30543)
    2017-06-21  21:50
  9. 2017. június 21. 21:5030543.

    Örülök!Nyugodtan aludhatsz, szép álmokat!

    előzmény:
    kata622 (30542)
    2017-06-21  20:16
  10. 2017. június 21. 20:1630542.

    Ágikám! Jelentkeztek a Gyerekek, szerencsésen földet értek


    Holnap valamikor benézek.


    Kellemes, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30541)
    2017-06-21  13:23
  11. 2017. június 21. 13:2330541.

    Ágikám! Mi tagadás, jó időpontot választottam a palacsinta sütéséhez! Na, de jó célért sütöttem, a Gyerekek hazaérkezésére! Ilyet tuti nem ettek ott!


    Különben egész jó volt a klíma a konyhában, mert a fürdőszobai szerkentyűt bekapcsoltam hűtésre, és nagyon jól vizsgázott ezen a téren is! Eddig csak melegítettünk vele télen. Kicsit elfáradtam, pihentetem a lábam, azután újult erővel teszek-veszek.


    Előveszem az ajándékokat , a köszöntőt már tegnap megírtam a 10.házassági évfordulójukra.


    További kellemes, hőségmentes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30540)
    2017-06-21  12:20
  12. 2017. június 21. 12:2030540.

    Ahol az anyuka otthon van,  szünidőben nem illik oviba járatni a gyereket. Ezt megértem és elfogadom,


    de mi van azokkal a kicsikkel ahol nincs családi segítség?Ügyeletről gondoskodik az önkormányzat, de ki viszi szívesen egy idegen


    intézménybe a gyerekét?  Gondolom csak akinek nagyon muszáj.


    Ebben a hőségben felér egy szaunázással a palacsinta sütés.

    előzmény:
    kata622 (30539)
    2017-06-21  10:18
  13. 2017. június 21. 10:1830539.

    Ágikám! Köszönöm szépen, remélem jó útjuk lesz hazafelé!


    Reggel én is úgy gondoltam, hogy lehet még eső is, de egyszer csak elkezdett úgy sütni a nap, hogy a sötétítésnek itt lett az ideje.


    Az óvodának szünideje van? Milyen jó, ha van valaki, Akire rábízhatják a gyerekeket a szülők, szünidő idejére! Nálunk, mikor a Fiam kicsi volt, a bölcsődében és óvodában nem volt szünidő, de az iskolai időszakban, bizony ahányan csak voltunk a Családban, egyeztettünk, ki mikor tud vigyázni Fiacskánkra. Mindegyik Nagyszülő dolgozott, nem egyszer Férjem  és az én Testvérem vigyáztak Rá, pedig akkor Ők még 14-15 évesek voltak. Nem hiába szereti, szerette Fiam Őket!!! Mikor Testvérem elment örökre, az Fiamnak is nagy veszteség volt!


    Most kezdem a palacsinta sütést, a leves kész.


    Különben másodszor írtam le ezt a levélkét, mert megint itt voltak az UFÓK, hogy essen le a gatyájuk!


    Nyugodt napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30538)
    2017-06-21  09:10
  14. 2017. június 21. 09:1030538.

    Szia Kata!


    Köszönöm, jól aludtam.


    Reggel azt hittem esni fog, tévedtem,


    unokázom, Jancsinak nincs ovi , Ábellel jót játszanak.


    Fiadéknak kellemes hazautat, neked szép napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30537)
    2017-06-21  07:42
  15. 2017. június 21. 07:4230537.

    Szia Ági!


    Jól aludtál? Nekem jól sikerült, fél 12-kor nyugovóra tértem és egyfolytában aludtam reggel fél 7-ig! Nem volt melegem, pont jó volt! Most is kellemes levegő jön be az ablakokon, de rövidesen jön a sötétítés, ha úgy fog sütni a nap, ahogy tegnap is tette.


    Ma este jönnek haza a Gyerekek, nyári krumplilevest és palacsintát készítek.


    Kellemes, hőségmentes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30536)
    2017-06-20  20:12
  16. 2017. június 20. 20:1230536.

    A nappaliban megint egyszőnyeges korszak jön,remélem nem bánom meg.


    Kicsit mozog a levegő, ahogy hallom éjszaka nem lesz túl meleg,


    jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30535)
    2017-06-20  19:44
  17. 2017. június 20. 19:4430535.

    Jó nagy munka lehetett betuszkolni azt a nagy szőnyeget. Mi már régebben szakítottunk azzal a hagyományunkkal, hogy nagy szőnyeget vegyünk. Lecseréltük kisebbekre, amikor a lakásfelújítás volt. Jobban tudom kezelni ezeket.


    Abból a szempontból valóban jó a lakás, hogy gyorsan elérhető közelségben vannak az üzletek, és minden más. Ezért nem változtattunk a lakhelyen, munkába, iskolába, színházba, stb. akkoriban elsőrendű volt nekünk, és még a lakóközösség is nagyon színvonalas volt, nem úgy, mint ma...!


    Kellemes, nyugodt estét kívánok!


     

    előzmény:
    naros (30534)
    2017-06-20  17:43
  18. 2017. június 20. 17:4330534.

    Elmaradt a szieszta. Telefonáltak, elmentünk a szőnyegért nagy nehezen betuszkoltok a kocsiba.( 240x340)


    Kicsit szokatlan, remélem megbarátkozom vele. A régit kiporszívóztam Marci levitte a pincébe.


    Jó neked, minden sokkal közelebb van, nem bumlizol félóráig a rövidárushoz.


     


     

    előzmény:
    kata622 (30533)
    2017-06-20  17:26
  19. 2017. június 20. 17:2630533.

    Nem volt semmi változás a környéken.


    Pihenésképpen továbbra is varrogattam, de most felfüggesztem, mivel nincs 3 cm széles gumi itthon. Többféle gumim van, pont az nincs, nem gondoltam, hogy hiánycikk lesz itthon! Se baj, majd veszek.


    Kellemes sziesztázást kívánok!

    előzmény:
    naros (30532)
    2017-06-20  14:33
  20. 2017. június 20. 14:3330532.

    Köszönöm, megvolt!


    Furcsa amit a nap állásáról írsz! Nem bontottak el épületet vagy vágtak ki egy nagy fát?


    Lányom beugrott, kiváltotta anyu gyógyszereit. 


    Délután sziesztázunk, pihenj Te is!


     

    előzmény:
    kata622 (30531)
    2017-06-20  13:06
  21. 2017. június 20. 13:0630531.

    Csak benéztem. Jó étvágyat az ebédhez, a délutánhoz kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    kata622 (30530)
    2017-06-20  09:30
  22. 2017. június 20. 09:3030530.

    Szia Ági


    Köszönöm, jól aludtam! Nálunk a sötétítés már folyamatban van, kb egy hete. 8 óra, fél kilenc körül már a nap teljes fényével itt van a lakásban, ami kb. 11 óráig tart. Nagyon megváltozott a nap állása, vagy a Föld állása, mert régen alig sütött be, a kis szobába egyáltalán nem, most meg ott is! Nem haragszom rá, de a nagyon erős napsütés, ami szinte már-már éget, az nem nagyon hiányzott! Minden változik..., és mindenki!


    Leginkább Anyu miatt aggódom, nehogy a túlzott meleg rossz hatással legyen Rá! Van redőnye az utcai front erkélyajtaján, az ablakon is, be tud sötétíteni, a bejárat felől hűvösebb levegőt is be tud fogadni, a konyhaablakon keresztül is, mégis elég meleg van. Télen nagyon jó, mert alig fűt, de ilyenkor a nagy meleg nem tesz jót. Mindjárt fel is hívom, hogy van?


    Mára lecsót főzök, csak virslit teszek bele, semmi mást.


    Kellemes, hőségmentes napot kívánok (hideg citromos tea, nem tudom, miért gőzölög...!?)!

    előzmény:
    naros (30529)
    2017-06-20  09:02
  23. 2017. június 20. 09:0230529.

    Jó reggelt!


    Kilenc óra sincs máris 27 fok van, döntöttem itt az ideje átállni a nyári üzemmódra,


    sötétítés,  mentás citromos víz, kímélő saláták és a remény, hogy hamarosan vége az első hőhullámnak.


    Kata, jól aludtál?A várható hőség ellenére szép napot kívánok!


     

  24. 2017. június 19. 20:2130528.

    Remélem találsz egy jó zöldségest!


    Köszönöm a napraforgót egyik kedvenc virágom,


    nyugodt estét jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30527)
    2017-06-19  20:11
  25. 2017. június 19. 20:1130527.

    Régen a környékünkön több zöldséges üzlet volt, most is van, csak ezekhez nincs bizodalmam...! Mióta a kedvencünk nem üzemel, még nem tettem szert állandó helyre, ezért általában áruházak zöldséges kínálatából válogatok, több-kevesebb sikerrel, néha a Nagy Csarnokban. Nagyon nehezen váltok, hűséges típus vagyok. Megszoktam, hogy Náluk vásároltam évtizedeken keresztül. Hozzájuk hasonló üzletet keresek, sok friss áruval, előzékeny kiszolgálással. Remélem létezik még ilyen valahol a környéken. Szerintem, majd fel kell térképeznem a környező kis utcákat, lehetőleg nem a "primitív" oldalon...


    Most hallottam én is a jövendő nagy melegről, nem hiányzik!


    Nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    naros (30526)
    2017-06-19  17:16
  26. 2017. június 19. 17:1630526.

    Megbeszéltük, holnap a zöldbabból főzelék lesz.


    Hol vásárolsz, keresed az új helyet? 


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (30525)
    2017-06-19  15:30
  27. 2017. június 19. 15:3030525.

    Halihó Ági!


    Nagyon jó ötlet a kávé, köszönöm! Pont azon "filóztam," hogy lefőzök kávét, ha írtam Neked! A munkavágy engem sem "lökdös"! Megebédeltem, és mosogatás után úgy gondoltam, egy kicsit ejtőzöm, olvastam. Most már félre tettem és folytatom a varrást. Tegnap nem varrtam a géppel, nem akartam zörögni, csak szabtam és férceltem.


    Mit készítesz a friss zöldbabból? Nagyon hiányzik a zöldségesünk!!!


    További kellemes elfoglaltságot kívánok!

    előzmény:
    naros (30524)
    2017-06-19  15:19
  28. 2017. június 19. 15:1930524.

    Szia Kata!


    Az alsó utcában jártam, friss zöldbabot vettem, nekem is jó volt haza jönni a hűvös lakásba.


    Nem mondhatom hogy égek a munkavágytól, sőőőőt!  Iszunk egy kávét?


    Kellemes időtöltést kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30523)
    2017-06-19  13:26
  29. 2017. június 19. 13:2630523.

    Szia Ági!


    Anyutól megjöttem. Reggel már meleg volt, hazafelé pedig hőség.


    A közlekedésről inkább nm írok semmit, katasztrófa! Szerencsétlen külföldiek, akik azért jönnek, hogy gyönyörködjenek...! Nem mondom van min...! Szerintem, meggondolják legközelebb, hogy hová ne menjenek! Egyfolytában nem vagyok kibékülve Budapest állandó felfordulásával, a szemétről akkor még nem is beszéltem...! Minden esetre "szuper jó bizonyítvány" a fejetlenségnek!!!


    Örültem, amikor haza értem!


    Kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30522)
    2017-06-18  20:52
  30. 2017. június 18. 20:5230522.

    Figyelni fogom az edény alját,köszi a tanácsot!


    Rongyos felhők kavarognak az égen és megint fúj a szél,


    jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30521)
    2017-06-18  20:20
  31. 2017. június 18. 20:2030521.

    Legelőször a tojást egy kis tálban felverem, csipet sót teszek hozzá, alkalmanként borsot, és annyi grízt teszek bele, apránként, hogy az állandó keverésnél meglátom a tál alját, amint kissé szétválik ahogy keverem. Ekkor még kissé folyós!  Félre teszem kicsit állni. Egy idő után megdagad, és akkor kanalazom, kis kanállal, a tűzről levett levesbe, majd visszateszem kicsi lángra. Petrezselymet akkor szoktam bele tenni, ha a leves nem készül apróra vágott petrezselyemmel. Mindig nagyon finom, lágy galuska szokott készülni és nem esik szét, és nem lesz kemény sem.


    Most meg jön a meleg, azért fájhat a fejed.


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30520)
    2017-06-18  17:15
  32. 2017. június 18. 17:1530520.

    Hogy készíteda grízgaluskát?


    Felvert tojás, csipet só, négy kanál búzadara és állni hagyni, kis vaj, petruska?


    Hüle idő van, megint fáj a kobakom.

    előzmény:
    kata622 (30519)
    2017-06-18  16:14
  33. 2017. június 18. 16:1430519.

    A grízgaluska nekem is kedvencem, de nem mindenki tudja elkészíteni jól. Sokszor ettem már itt-ott kemény galuskákat, az nem ízlik...!


    Itt a lakás még nem melegedett fel, de nem ültem bura alatt, amikor megmostam a hajam, mert elviselhető volt a hőfok. Most feltámadt a szél, nagyon lengeti a függönyöket.


    Megittam a délutáni habos kávémat, megkínálhatlak? Tessék , egészségünkre!


    Kellemes elfoglaltságot kívánok!

    előzmény:
    naros (30518)
    2017-06-18  14:56
  34. 2017. június 18. 14:5630518.

    Volt hasonló élményem, valami hangos reklámba botlottam.


    Szeretem a grízgaluskát!


    Levittem a szemetet úgy éreztem legalább 30 fok van,


    várom a gyerekeket, jó pihenést!

    előzmény:
    kata622 (30517)
    2017-06-18  11:18
  35. 2017. június 18. 11:1830517.

    Ágikám! Megint itt voltak az UFÓK, elkezdtem írni, a második mondat közepén "elszálltak" a betűk, furcsa volt az egész, inkább lekapcsoltam a gépet, és újra be. Különben a reggeli órákban is olyat tapasztaltam, amit még eddig egyszer sem, megnéztem a neten valamit, és egyszer csak hallottam, mintha két ember beszélgetett volna, olyan volt, mint amikor régebben a telefonáltunk és bekerültek "a képbe" valakik, akik szintén beszélgettek egymással! Nem állítottam a gépet hangra!


    Örülök, hogy ma már jobban vagy!


    Megmostam a hajam. Az én ebédem grízgaluska leves, karalábé főzelék, a tetejére dinsztelt karaj lesz.


    További kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30516)
    2017-06-18  10:32
  36. 2017. június 18. 10:3230516.

    Szia Kata!


    Köszönöm, tűrhetően aludtam, a fejem is csak kicsit sajog.


    Éjjel kicsit esett. Ebédem sül, ma kacsát eszünk.


    Szép vasárnapot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30515)
    2017-06-18  09:49
  37. 2017. június 18. 09:4930515.

    Szia Ági!


    Jól aludtál? Éjjel egyszer felébredtem, de tovább tudtam aludni. Reggel olyan borús volt az Ég, azt gondoltam, mindjárt esik. Aztán kisütött a nap, de állandóan elbújik, egyszer hét ágra süt, máskor csak pislákol, majd eltűnik.


    Reggel, amikor felkapcsoltam volna a lámpát a konyhában, meglepődve vettem észre, nem világít. Nem baj, van másik sok, amelyek a konyhaszekrényen vannak. Azt középsőt, majd ha hazajön Fiam kicseréli, én ugyan fel nem megyek a nagy létrára, mert ott semmiben sem tudok megkapaszkodni. Régen volt az, amikor mindenhová felmásztam támasz nélkül, el sem hiszem !


    Megmosom a hajam. Van még néhány almám a hűtőben, azt még ma feldolgozom, almalevest készítek belőle.


    Kellemes vasárnapot, jó időtöltést kívánok Nektek !

    előzmény:
    kata622 (30514)
    2017-06-17  19:25
  38. 2017. június 17. 19:2530514.

    Úgy gondolom, nem láttam azt a filmet, vagy legalább is nem emlékszem rá.


    Itt késő délutánra kisütött a nap, de alaposan lehűlt a levegő a lakásban. Képzeld el, még zoknit is felvettem!


    Egész nap sok szirénázást hallok. Anyu sem érezte jól magát ma, most estére, szerencsére enyhültek a fájdalmai. Volt, hogy a fejét érezte burokban, akár Te! Aztán az epéjét érezte.


    Kellemes, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    naros (30513)
    2017-06-17  18:15
  39. 2017. június 17. 18:1530513.

    Katám, én naiv azt gondoltam, első kézből és szakembertől veszem a szőnyeget.


    Tévedtem! 


    Egyre többet vásárolunk csomagküldőktől, megnézzük az árgépen hol a legolcsóbb,


    igaz, itthon kell maradni vagy elmenni a közeli átvevőhelyre.


    Láttam egy klassz filmet délután: A csodálatos Baker fiúk címmel, 1989-ben készült, eddig kimaradt


    most bepótoltam. Nagyon bejött a zenéje.


    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30512)
    2017-06-17  16:07
  40. 2017. június 17. 16:0730512.

    Ágikám!


    Könnyen lehet, hogy csak álca az üzlet. Hallani sok mindent, hogy a háttérben mással foglalkoznak... Jobb az ilyen kétes helyektől távol maradni...! A mai világban nagyon is megállja a helyét az a régi szólás-mondás: " jobb félni, mint megijedni!" Van itt egy állítólagos étterem, ahol én még nem nagyon láttam vendéget, és évek óta működik...! Biztos csodát művel, hogy megél...! Na, mindegy nem az én dolgom ezzel foglalkozni!


    Nekem előítéleteim vannak, ha nem szimpi az üzlet, be sem megyek, mint ahogy a régi zöldségesünk helyett, eszem ágában sincs bemenni a környéken egy másikhoz, pedig vannak egypáran...! Ránézek az eladóra és már megvan a véleményem, arról nem beszélve, hogy maga az üzletek sem nyerték el a tetszésemet. Inkább messzebbről vásárolok!


    Különben nem nagyon vagyok híve a csomagrendelésnek, csak a régi, bevált cégektől rendelek. Most mégis megszegtük a felállásunkat és elsején megrendeltünk az egyik csomagküldőnél bárszékeket, és egyéb apró dolgot. Azóta, hogy mindjárt megkaptuk a visszaigazolást, egy betűt, egy üzenetet sem kaptunk...! Megállapítottam, nem rendelek tőlük soha semmit sem! Így kell "megtartani" a vevőket! Mikor hazajönnek a Gyerekek, szerintem lemondjuk a rendelést.

  41. 2017. június 17. 13:0830511.

    Akkoribban ide hozzánk csengetett be egy lengyel asszony, többek közt pamut ágyneműt vettünk tőle.


    Ragyogóan fehér ma is, össze sem lehet hasonlítani  kínai vagy indiai tömegárúval.


    Délelőtt sokadszorra mentünk szőnyeget nézni. Több  török és arab(?) boltban voltunk, volt hol meg is rendeltük


    de a fülük botját sem mozgatták.


    Komolyan nem értem, már arra gondoltam nem is szőnyeget forgalmaznak...


    Két fő szempontunk van, csak gyapjú lehet és színben menjen a kávébarna ülőgarnitúrához. 


    No, ma egy diegoban próbálkoztunk ők is elkérték a telefonszámunkat, jövő hét közepére ígérték hogy megjön a kívánt méret.


    Kíváncsi vagyok!


    Hazafelé a szélvédőn látszott hogy szemerkél az eső, most beborult.


    Kellemes délutánt kíván ok!

    előzmény:
    kata622 (30510)
    2017-06-17  11:51
  42. 2017. június 17. 11:5130510.

    Képzeld el, Anyunak még van két otthonkája, amit nem is tudom, talán a lengyelektől vette valamikor...! Jaj! Az nagyon jó volt, amikor jöttek a lengyelek, románok, hogy árusítsanak ruhaneműt, aztán cserébe itt vásároltak élelmiszert, stb. Nem tudom, meséltem-e, egyszer a Nagynéném hozott otthonról ruhákat Anyuhoz, hogy varrja meg, reparálja meg. Érdekes, Nagynéném a ruhavarráshoz nem nagyon állt közel, pedig műstoppoló volt, és gyönyörűen hímzett! A lényeg nem is ez, hanem, mivel Sashalmon lakott, és akkor még a Keletihez jött be hév, a pályaudvar előtt vitt el az útja. Csakhogy ott nem kevés "batyus" árus volt, és pechére akkor vitte haza Anyutól a megvarrt ruhákat, amikor megjelentek a rendőrök, és aki ott volt batyuval, mindenkit bevittek a rendőrségre, közöttük, Nagynénémet is! Hiába bizonygatta, hogy Ő nem árusít, hanem hazafelé igyekezett volna, mégis felvették jegyzőkönyvben..., aztán elengedték, miután a személyit látták. Aztán egyszer a Garay piacra ment az Anyu, és ott is az utcán árusítottak batyuból. Nagyon szép kendőt árultak, ami Anyunak megtetszett, ha jól emlékszem, kétszáz forint volt egy. Anyu kettőt kiválasztott, és kereste a pénztárcáját, hogy odaadja a pénzt a lengyel nőnek, mire megfordult, egy rendőr állt Vele szemben, a nőnek se híre, se hamva nem volt! A rendőr annyit mondott," asszonyom! menjen a dolgára!" Anyu ott maradt két kendővel, és a pénzzel, amivel azóta is tartozik annak a lengyel nőnek...!


    Most ittam meg a délelőtti kávémat. A konyhában ragadtam, pedig ma nem is akartam főzni, de ahogy a hűtőbe benéztem, gondoltam egy kis rendet csinálok. Kezembe akadtak élelmiszerek, kicsi ebből, kicsi abból, úgy gondoltam, nem árt, ha feldogozom őket. Elment velük az egész délelőttöm, viszont annyi főtt ételem lett, hogy ha egész héten egyedül lennék, nem kellene semmit sem főznöm!


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes kikapcsolódást kívánok !

    előzmény:
    naros (30509)
    2017-06-17  08:39
  43. 2017. június 17. 08:3930509.

    Á, most már értem, hozott fazonból dolgoztál!


    Keveset konyítok a varráshoz, de azt tudom ez a legnehezebb feladat, 


    legyen benne örömöd! 


    Mostanában állítólag divat, hogy több különböző mintás ruhadarabokat egyszerre viselünk.


    Figyeld meg, legközelebb újra gondolják-gombolják az otthonkákat is...


     

    előzmény:
    kata622 (30508)
    2017-06-17  08:19
  44. 2017. június 17. 08:1930508.

    Szia Ági!


    Köszönöm, jól aludtam, remélem Te is!


    Most a tavaly szétbontott szoknyákat szeretném új "köntösbe" tenni, mivel azok a Menyemé voltak. Elhozott két zsák ruhát, tudja, én szeretek varrogatni, ha akarok, akkor csináljak magamnak belőlük valamit, ha nem akkor adjam oda Anyu kedves szomszédjának, vagy a lányának. Egytől egyik szép anyagokból, szép ruhák voltak, de Menyem is csak rakosgatta, mert már nem tudta viselni, mivel Ő is felszedett néhány kilót, és azok a ruhák kivétel nélkül karcsú alakra voltak szabva. Néhány szoknyát megtartottam, mert úgy gondoltam, annyi anyag van benne, hogy biztosan tudok belőle valamit kreálni. Igen ám, de nekem rövidnek bizonyultak, mivel én a kissé hosszabb, sőt a hosszú szoknyák híve vagyok. Ezért vettem azokhoz a szoknyákhoz kiegészítő anyagot, amivel meghosszabbíthatom. Persze, hogy sokat kellett válogatni, míg a látszólag megfelelő anyagokat kiválasztottam. Most divat lett, hogy más mintával, csíkok vannak a szoknyákban, sőt van amelyikben csipke van betéve.


    Hát ezért vagyok kíváncsi, ha készen lesznek, vajon milyen hatással lesznek rám, felveszem-e úgy az utcára, hogy jól fogom magam érzeni bennük?


    Nektek is szép hétvégét, kellemes elfoglaltságot kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30507)
    2017-06-17  06:56
  45. 2017. június 17. 06:5630507.

    Szia Kata!


    Jól aludtál?


    Lehűlt és erős szél fúj, de szerencsére süt a nap.


    Miért ne tetszene a ruha? A szabással vagy elégedetlen


    vagy az anyag nem olyan amilyet szeretnél? 


    Szép napot, nyugis hétvégét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30506)
    2017-06-16  19:53
  46. 2017. június 16. 19:5330506.

    Ági! Nálunk többször esett, alaposan beborult, dörgött, aztán 7 óra körül elég nagy zuhé kerekedett, de nem tartott sokáig az sem.


    Nyugis napom volt, szabtam, varrogattam. Kíváncsi vagyok, az új kreációm mennyire fog beválni, ilyen kombinációm még nem volt. Nem baj, ha annyira nem tetszik amikor készen lesz, nem megy a kukába, jó lesz ha leugrom bevásárolni a környéken. Tudod, "falura megfelel" !


    Kellemes estét, nyugodt éjszakát kívánok!

    előzmény:
    naros (30505)
    2017-06-16  19:00
  47. 2017. június 16. 19:0030505.

    Süt a nap egy kevés esett, nálunk locsolni kellene...


    Jó pihenést, szép álmokat!

    előzmény:
    naros (30504)
    2017-06-16  13:20
  48. 2017. június 16. 13:2030504.

    Esegetett délelőtt most megint rákezdett, szép csendesen ahogy szeretem.


    Lányomék beugrottak, mától az ovinak is vége van.


    No, nem el állt az eső??


    Nyugodt délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30503)
    2017-06-16  12:29
  49. 2017. június 16. 12:2930503.

    Halihó Ági!


    ... és ott is esett? Nálunk volt délelőtt eső, de nem sokáig és nem nagy "csinadrattával", csendesen. Először nem is vettem észre, egyszer csak kinéztem, és láttam, hogy esik. Anyuval, amikor beszéltünk, mondta, hogy a Vele párhuzamos utcában mintha esne, mert esernyővel közlekedik egy-egy ember, Nála nem esett.


    Elkapott az előbb az álmosság, annyira ásítoztam, hogy annak ellenére, hogy nem igazán van itt az ideje a csokievésnek, mégis bekaptam három desszertet. Nem vagyok éhes, még várat magára az ebédem, viszont elkezdtem varrni. Lehet attól lettem álmos, vagy az időtől ?! Valami biztos az "okája"!


    Kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30502)
    2017-06-16  09:26
  50. 2017. június 16. 09:2630502.

    Szia Kata!


    Mostanában ahány suli, annyi szokás.Kinyílt a levendula szedtem egy csokorral, 


    feltekertem a tömlőt, kiettem a balkonra az orchideákat, szóval várom az esőt.


     

    előzmény:
    kata622 (30501)
    2017-06-16  08:17

Címlap

top