Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2017. március 14. 11:2030051.

    Szia Ágikám!


    Visszatérve a tegnapi napra és a rossz alvásra, csak este lettem nagyon álmos. Szerencsére, Fiam előbb eltudott jönni a munkahelyéről, így időben mentünk vásárolni Anyunak, és még Vele is tudtunk lenni, nem keveset. Közben Fiam javítgatott, szerelt Anyunál, úgy hogy nem kerültem nagyon későn az ágyba!


    Ma itthon takarítok, aztán elhoztam Anyutól az ottani dossziékból a régebbi számlákat, papírokat, hogy azokat is "ledaráljam". Már megint nem unatkozom, ki érti ezt ?!


    Szépen süt a napocska, dicséretet kap!


    Kellemes napot, benne jó elfoglaltságokat kívánok !

    előzmény:
    naros (30050)
    2017-03-13  10:37
  2. 2017. március 13. 10:3730050.

    Sajnálom hogy rosszul aludtál, remélem nem lesz miatta kába miatta a napod


    és gyorsan odaér a leolvasó!


     

    előzmény:
    kata622 (30049)
    2017-03-13  10:01
  3. 2017. március 13. 10:0130049.

    Szia Ági!


    Sajnos, nem aludtam jól. Először is egyáltalán nem voltam álmos este, még éjjel 12-kor is "kukorékoltam"! Mire rám tört az álmosság, kb. fél kettő volt, akkor pedig valaki a házban, a körülöttünk lakók közül futkosott a lakásban! Ráadásul megbeszéltük Fiammal este, hogy reggel, munkába menet felugrik, így beállítottam az órát, hogy felkeljek. Szóval egy nagy nulla volt az alvásom éjjel. Az érdekes az egészben az, hogy egyáltalán nem érzem a hiányát, legalább is jelenleg.


    Várom az Elmű emberét, leolvasás lesz.


    Nem is tudom, mikor volt a havas március 15-e, de arra emlékszem, amikor a házat kint a telken bővítettük, és éppen elkészült a tetőtér alapja, akkor éjjel havazott. Fiam volt kint, hogy locsolja a betont, mi dolgoztunk. Reggel, mikor felébredt, csodálkozva látta, hogy mindent a hó takar...! Biztos, hogy március volt, ha nem is 15-e, mert 4-én kezdődtek a munkák. Még le is fényképezte, bent van az albumban.


    Kellemes hetet, napfényes napot kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30048)
    2017-03-13  08:38
  4. 2017. március 13. 08:3830048.

    Szia Kata!


    Jól aludtál?


    Állítólag a héten már igazán jön a tavasz, hiszem ha látom!


    Eszembe jutott az a bizonyos havas március tizenötödike, hány éve is volt?


    Szép tavaszi napot, jó hetet kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (30047)
    2017-03-12  19:09
  5. 2017. március 12. 19:0930047.

    Tulajdonképpen mondhatom, hogy pihentem is, mert délután nekiálltam a régi számlák, jótállások és egyéb papírok szanálására, "darálására". Eltart egy darabig, amíg minden dossziét átnézek. Mára befejeztem.


    Örülök, hogy jól telt a délutánotok, viszont a Barca biztosan nagy csalódást okozott sok szurkolónak. Fiam nem is említette, hogy esetleg nézte a meccset, bár lehet, hogy más program volt beütemezve a Menyemmel, de ha megtudja a hírekből, vagy holnap a munkahelyén, tuti, hogy oda lesz a napja...!


    Kellemes estét és nyugodt éjszakát kívánok Nektek!

    előzmény:
    naros (30046)
    2017-03-12  18:36
  6. 2017. március 12. 18:3630046.

    Jó délutánunk volt, leszámítva az időt és hogy kikapott a Barca,  valahogy csak feldolgozzák a fiúk...


    Remélem pihentél, nyugodt estét szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30045)
    2017-03-12  12:10
  7. 2017. március 12. 12:1030045.

    Ági!


    Kellemes családi vasárnapot kívánok, és kívánnék még hozzá, szép napfényes időt, de itt is ugyanaz az idő van, mint Nálatok! Szürke, fehér felhőket kerget a szél.


    Reménykeltő, hogy mindenképpen itt a tavasz, hiába esett a hó tegnapelőtt a Kékesen! Még kapaszkodna a tél, de azért is tovaűzzük !


     

    előzmény:
    naros (30044)
    2017-03-12  11:04
  8. 2017. március 12. 11:0430044.

    Szia Kata!


    Kedves madárkát hoztál, köszönöm!


    Hasonló a gusztusunk rántott húst készítenék én is,  ma a


    lányomék családi vasárnapot tartanak,  ezért aztán nem főzök.


    A napocska hol van, hol nincs, fújdogálnak a böjti szelek,


    szép tavaszi vasárnapot kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30043)
    2017-03-12  10:29
  9. 2017. március 12. 10:2930043.

    Szia Ágikám!


    Mostanra sütött ki a nap nálunk, eddig csak "küszködött", már azt hittem, nem is lesz napsütés.


    Teszek-veszek itthon, főznöm nem is kellene, mert van főtt étel, de ma kirántott húsra "fáj a fogam" Ezért nem vagyok rest, és készítek magamnak egy-két szelet karajt. Soha nem érzem úgy, hogyha megkívánok valamit, hogy ugyan minek készítsem el, egymagamnak?! Sokan, akiket ismerek, nem főznek maguknak, inkább vesznek készen. Azt aláírom, ha az embernek kevés ideje van, mert reggeltől estig dolgozik, se energiája, sem kedve nincs nekiállni főzni, de akik már nyugdíjban vannak, és azt sem tudják mit csináljanak az unalmukban, azt nem értem meg...!


    Na, de nem vagyunk egyformák...!


    Intézkedős napod volt? Ábel egy tündéri kisfiú ! Találó hasonlítás a telihold és a pizza!


    Kellemes vasárnapot kívánok az egész Családnak !

    előzmény:
    naros (30042)
    2017-03-11  18:24
  10. 2017. március 11. 18:2430042.

    Szia Kata!


    Most értem haza egy jövős-menős nap után.


    Csípős az este, telehold van, Ábel szerint olyan mint a pizza.


    Szerencsére a rigókat nem zavarja a hideg, trilláznak  tele torokból.
    Nem csoda ha elfáradsz két háztartást vezetsz, 


    vigyázz madara, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30041)
    2017-03-11  16:22
  11. 2017. március 11. 16:2230041.

    Szia Ágikám! Köszönöm Menyem nevében is a sok jókívánságot!


    Tegnap este későn mentek el a Gyerekek is és a vendégek is, ma reggel pedig Anyuhoz mentem. Nem régen jöttem haza, ott is mostam és más egyebet csináltam. Elfáradtam, jó volt hazajönni, mert Anyunál a szomszédok megint egymásnak adták át a kilincset... Mivel többen vannak, akik idősebbek és közöttük van aki nem jól hall, így nekem sokszor már-már meghaladta az "értékhatáromat", és kezdett zsongani a fejem. Aranyosak, mert örülnek, ha ott vagyok, csak...


    Azt gondoltam, ha hazajövök varrni fogok, de szerintem nem csinálok már ma semmit...!


    Szépen sütött a nap, jó volt a léleknek, a szemnek, hogy világos van és nem szürkeség


    Kellemes időtöltést kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30040)
    2017-03-10  12:11
  12. 2017. március 10. 12:1130040.

    Szia Kata!


    Isten éltesse sokáig az ünnepeltet!


    Unokázom, nemsokára ebédelünk,


    nagyon kellemes délutánt kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30039)
    2017-03-10  09:52
  13. 2017. március 10. 09:5230039.

    Szia Ágikám!


    Még van a konyhában egy kevés munkám, az ünnepi ebédhez, majd megírom a lapot, és részemről készen leszek a köszöntőre.


    Hajnalban becsületesen esett az eső, mondhatnám, zuhogott. Most is borús az Ég.


    Kellemes napot kívánok Mindenkinek !

    előzmény:
    naros (30038)
    2017-03-09  18:31
  14. 2017. március 9. 18:3130038.

    Kevés eső esett, a fejemen mégis soknak éreztem.


    A városban autóval közlekedni bizony stresszes, parkolni meg egy külön tudomány.


    A férjem is értekezleten volt, ő hamar szabadult. Jócskán lehűlt, hűvös éjszakánk lesz az biztos.


    Jó pihenést, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30037)
    2017-03-09  17:18
  15. 2017. március 9. 17:1830037.

    Halihó Ági! Nem tudom, mert a miértre a válasz mindkét helyen tömör és rövid volt: "majd jön!" Tudomásul vettem...!


    ...de nálatok sem esett nagyon az eső, csak szépen, csendesen? Így is el lehet ázni, de mégis jobb, mintha zivatar lett volna...! Nálunk nem nagyon sütött a nap, inkább egész nap borús volt.


    Fiam később jön haza, mert "lement a térképről", értekezletre..., hogy miért kell olyan messzire elmenni egy nyavalyás értekezés miatt, nekem érthetetlen. Mivel nem kocsival jár hétköznap a munkahelyére a magas parkolási díj miatt, így a tömegközlekedési eszköz a megoldás, ebből kifolyólag jóval több időt vesz igénybe, ha távolabbi helyekre szervezik az értekezleteket. A munkaidő már régen nem úgy működik, mint régen, ettől-eddig...


    Furcsa, de egyre gyakrabban jutnak eszembe Nagyiék és még Anyuék megjegyzései is: "bezzeg a mi időnkben!"


    További kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    naros (30036)
    2017-03-09  15:03
  16. 2017. március 9. 15:0330036.

    Szia Kata!


    Talán a muskátlival együtt árulják majd a balkon ládákat?


    Reggel lesétáltam a piacra, hazafelé megáztam, kellett nekem ernyő nélkül kóricálni...


    Most kisütött a nap megyek kicsit kapirgálni,


    napfényes délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30035)
    2017-03-09  13:14
  17. 2017. március 9. 13:1430035.

    Visszaolvasva, látom, itt-ott kihagyott egy-egy rövid szót, vagy egy betűt, megint nem néztem írás közben mi van a képernyőn...!  Biztosan nem nyomtam le, csak érintettem a klaviatúra betűit. Bocs a kis hibákért!

    előzmény:
    kata622 (30034)
    2017-03-09  13:09
  18. 2017. március 9. 13:0930034.

    Sziasztok Lányok!


    Délelőtt nem tudtam bejönni, az NLC-hez nem csatlakozás megint. Különben volt net, nem is értem...!


    Lent voltam egy kicsit, vásároltam a hentesnél és a péknél.


    Elmentünk a kertészetbe, azután a Praktikerbe, és szinte a földbe gyökeresedett a lában, mikor megláttam, hogy egyik helyre sem érkeztek meg a virágládák...! Virágföld az volt, de láda nem...! Látszott, azok vannak, amik tavalyról megmaradtak. Tehát nem vettünk semmit, majd Anyuhoz mentünk fel, köszöntőre.


    Liza! Szomorú dolog temetésre menni, pláne ha egyébként is a hangulatod mélyponton van. Nehéz lehetett! Próbálj a nyíló természetre figyelni, hiszen Neked nem is olyan nehéz, ott van a kerted !


    Nessy! Kívánom, hogy sikeres legyél a munkádban, és ezáltal megnyerd a pozíciót!


    A mosásod nekem nem ismeretlen, valamikor mi is ugyanígy mostunk, sőt amikor összeházasodtunk Férjemmel, nekünk egy darabig még teknőnk volt!Gondolhatod, akkor még nem volt eldobható pelenka sem, még csak hallani sem hallottunk róla! Szóval én is végig jártam a háziasszonyok nehéz sorsát. El sem képzelik a mai fiatalok...! Volt félautomata mosógépem, az a bizonyos NDK típusú.


    Ági! Tegnap Fiam is örömmámorban úszott a Barca meccse után. Ő egyik szobában, én a másikban, közöttünk a konyha és az előszoba, de hallottam amikor fel-felkiáltott egy-egy "manőver után! Gondolta is Rátok!


    Itt esett egy keveset az eső, aminek nagyon örülök, mert tegnap lomtalanítás volt, amit ma reggel vittek el. Ami itt volt, az valami szőrnyű! Annyi kisebbségi árasztotta el az utcát és a környéket, kicsik, nagyok, hogy eszméletlen, az egész környék feketéllett! Egyébként is már sokszor arra gondolok, hogy ők többen vannak, mint mi, tehát annyira nem is lehet kisebbségnek nevezni... Szóval rozoga autók sokasága (hogyan lehet nekik azokat a járgányokat az utcára engedni forgalomba???!!!), karon ülő gyerekek, mindenki kotort, rámolt, és kiabált! Nem tudtuk, ha hazajövünk hová lehet majd parkolni, a hegybe nyúló sok lomtól, amit szanaszét dobáltak.


    Szerencsére az egyik háznál nem tettek ki semmit, - ez teljesen hihetetlen - , és oda tudtunk állni, pont akkor állt ki egy kocsi, amikor poroszkáltunk, nehogy rámenjünk valami olyan szemétre, ami az autógumiban kárt okoz.


    Hát ez volt tegnap. Most mikor lent voltam a nyoma megvolt még a tegnapi napnak itt-ott, de mivel a busz és troli megálló itt van a ház előtt, aránylag szépen el lett takarítva, és az eső is lemosta a "gyalázatot"...!


    Különben a konyhát szálltam meg reggel, mivel holnap névnapot ünneplünk, illik valami finomságot kreálnom !


    Legyen szép, nyugodt napotok !

    előzmény:
    naros (30033)
    2017-03-09  08:12
  19. 2017. március 9. 08:1230033.

    Sziasztok Lányok!


    Nessy, Isten éltessen sokáig, kívánom, hogy a munkahelyeden alakuljanak jól a dolgaid.


    Lányok,régen láttam úgy örülni a családom férfi tagjait mint tegnapi Barca meccs után,


    emlékezetes nőnap marad.


    Ma szabadnapom van, igaz lehetne kicsit szebb az idő, de majd csak kibírom valahogy.


    Vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    SilverEagle (30032)
    2017-03-08  22:26
  20. 2017. március 8. 22:2630032.

    Sziasztok Lányok, újra itt!
    Annyira pörögnek a dolgok, hogy szinte semmire sincs időm. Mindjárt bekapom a laptopot olyan fáradt/álmos vagyok...


    Vannak olyan napok, hogy este 18,30-ig bent dolgozom reggel 8-tól, de behoztam a kilépett dolgozó által hagyott munkákat. Jövő hét elején 2 nap szabin leszek, mert jönnek a kéményseprők ellenőrzésre, és be kell őket engedni. Ma már nem túlóráztam, és eldöntöttem, hogy ezután nem is fogok. 16 óra plusz időm van a mai napig- rengeteg. Vasárnap a nagybátyám évfolyamtársa és felesége meghívtak ebédre, mert aznap volt a születésnapom. Finom rántott gombát ettem rizs körettel, és tartár mártással. Még a találkozó előtt mostam, és mikor hazaértem, a mosott ruha egy részét zuhanyozás után felterítettem, de még holnap reggelre is maradt fölteríteni való, mert sok frissítő mosást végeztem, és csak a kád fölé akaszthatom centrifuga hiányában.


    Azt hiszem, a munkában bebizonyítottam, hogy meg tudom oldani a kilépett kolléganő feladatait- remélem megtartanak. Január 9-től van 4 hónapos próbaidőm- addig kicsit feszült vagyok, mert ha nem tartanak meg, akkor ezen a helyen nem maradhatok- ismét munka nélkül leszek, és csak 3 hónapig kapom a 22 ezer forintos ellátásnak nem nevezhető összeget. Szóval remélem, hogy megtartanak...Bent a munkahelyen csak a munkához szükséges netet lehet használni- minden netes tevékenységet naplóznak, hogy kik milyen oldalakat nyitnak meg. Gondolom a vezetőkkel nem csinálják ezt.A net kapcsolat a felettes szerven keresztül érkezik (OVF- Belügyminisztérium), így ők naplóznak, nem a munkahely. Elég gyerekes az egész, mert még a leveleinket se lehet megnézni- le van tiltva minden levelező progi.


    Kata a mosás nekem napokat vesz igénybe, mert Hajdu kerek mosógéppel csak kiforgatni tudom a ruhákat, majd 3x öblítek a kádban, és a 4-ik vizet egy nagy lavórba engedem, amibe öblítőt  teszek- abba megy a végén a ruha. Csak akkor tudok teregetni - és csak a kád fölé- ha már a kádban nem kell fürdenem, és mást sem csinálnom, mert centrifuga hiányában a fejemre csöpög a kézzel kicsavart ruha. Ha a kádon kívülre is terítek, akkor majdnem bokáig ér a víz, amit nem lehet, hiszen 4. emeleten lakom, és alattam eláznának a szomszédok.Felterítek 12 darabot (annyi szálas a fregoli), majd reggel, mikor már nem csöpög, terítem a következő 12 darabot, ami szintén lecsöpög, és jöhet a következő. 2 napig szárad egy adag (a 12 darab), de egy éjszakát, vagy egy nappalt csöpög...Szóval macerás, de ez van. Félautomata gépet keresek, mert vékony fal miatt automatához nem lehet csapot kialakítani. Olyan kell, amit én töltök meg kézzel, és én engedhetem le a vizet a kádba vagy a wc-be.


    Remélem, mindannyian jól vagytok.Próbálok többet jönni!Hiányoztok.Sziasztok, jó éjt!

    előzmény:
    kata622 (29983)
    2017-02-26  10:58
  21. 2017. március 8. 14:5630031.

    Liza, nehéz napod lehetett, vigyázz magadra.


    Nálunk szép az idő, süt a napocska.


    Kata, sajnos vacakol a gépem, tegnap beszereltünk valami ssd-t,


    még nem működik tökéletesen. 


    Kellemes nőnapi délutánt kívánok!

    előzmény:
    bozsake (30030)
    2017-03-08  11:48
  22. 2017. március 8. 11:4830030.

    Sziasztok lányok nem tűntem el teljesen csak olyan a hangulatom mind az idő olyan semmilyen. 


    Tegnap temetésen voltam. 

  23. 2017. március 8. 11:3630029.

    Halihó Lányok!


    Ági! Teszek-veszek. Tegnap vásárolni voltunk Anyunak, nem nagy bevásárlásról volt szó, így gyorsan végeztünk, majd Fiam elvitt vacsorázni. Kellemes esténk volt.


    Szép napot, jó időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (30028)
    2017-03-08  07:38
  24. 2017. március 8. 07:3830028.

    Sziasztok, szia Kata!


    Unokázom,  szerencsére jó idő ígérkezik,


    nyugodt napot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30027)
    2017-03-07  12:28
  25. 2017. március 7. 12:2830027.

    Halihó Lányok!


    Szépen süt a napocska, dicséretet érdemel!


    Megszáradt a hajam, dolgozgatok.


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes időt kívánok !

    előzmény:
    kata622 (30026)
    2017-03-07  09:46
  26. 2017. március 7. 09:4630026.

    Sziasztok Lányok!


    Ági! Fiam már nagyon leakarta tenni a télikabátot, úgy tervezte, hogy ma egy melegebb rövid kabátot vesz fel. Azután, hogy kiment és megállapította indulás előtt, hogy bizony még elég hideg van, minden maradt. Persze a nagyon meleg kabátot már levettük ezelőtt talán két-három héttel.


    Liza! Mi is úgy gondoltuk, hogy nagyon jól tette a szél, hogy pont hozzánk fújta le a cserepet és nem az utcára. Ez azért is történhetett meg, mert Anyu felett, akiknek erkélyük van, az nem is erkély, inkább kilépő, amelyre még egy széket sem lehet kitenni. Így az első emeleti erkélyek jóval nagyobbak, minden tekintetben.


    Lányok! Megmosom a hajam, ma nem főzök.


    Legyen szép napotok !

    előzmény:
    naros (30025)
    2017-03-07  08:01
  27. 2017. március 7. 08:0130025.

    Sziasztok Lányok!


    Hűvös volt az éjszaka deresek a háztetők, remélem jól aludtatok!


    Kellemes napot!

    előzmény:
    bozsake (30024)
    2017-03-06  20:16
  28. 2017. március 6. 20:1630024.

    Szép estét lányok, Katika nagyon kedves és hálás viszonylag igénytelen növény az a szegfű tetszik a meg határozás, szegény jobban is járt hogy le fújta szegénykét a szél. Legalább jó helyre került és végre nem kell nélkülöznie. 

    előzmény:
    kata622 (30021)
    2017-03-06  15:30
  29. 2017. március 6. 19:4930023.

    Ági! Nagyon aranyos Ábel, gondolom imádsz Vele lenni! Már kaptál nőnapra virágot, ráadásul illatos tulipánt? Szuper!


    Sikerült kivasalnom, most nem volt olyan rengeteg. Közben hazaért Fiam is.


    Nektek is szép estét, nyugodt éjszakai pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30022)
    2017-03-06  17:25
  30. 2017. március 6. 17:2530022.

    Kata, tetszik az égből pottyant szegfű, csudijó  érzés lehet hogy ilyen jól érzi magát nálatok!


    Szép idő volt délután is kimehettünk Ábellel, eszébe jutottak a téli álmukat alvó cserépkacsák,


     a pincében gyorsan meglátta a dobozt, rámutatott a kacsamamára  "nézd ez a nagyijuk"...


    Illatos tulipánt kaptam nőnapra, szóval jó kis délutánom volt.


    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30021)
    2017-03-06  15:30
  31. 2017. március 6. 15:3030021.

    Szia Ágikám, sziasztok Lányok!


    Anyutól megjöttem. Köszönöm kérdésedet, Anyu tűrhetően van. Kicsit itt fáj, ott fáj..., de nagyobb hála Istennek nem volt! Jót beszélgettünk, már nagyon várja, hogy az erkélyre ültessünk. Tegnap, az "égből pottyant" szegfűket ültette szét. Lehet, hogy még nem meséltem, azért neveztük el "égből pottyantnak", mert két-három évvel ezelőtt, valószínű a felette lévő egyik erkélyről lefújhatta a szél kis cseréppel együtt, és mi kezelésbe vettük szegényt, ugyanis nem volt öntözve, ki tudja már milyen régen, szegény, szerencsétlen virágocska éppen hogy vegetált már. Szépen magához tért, oly annyira, hogy ma már két láda van belőle, évelő. Finom illata van a virágjának, meghálálta a gondoskodást! Milyen embernek nem tetszik az illatos, szép szegfű? Nem nő magasra, az a fajta, amelyiket főleg sziklakertbe ültetnek. Nekünk is volt a telken a sziklakertben.


    Reggel, ahogy mentem Anyuhoz, itt a téren láttam, hogy a bokrokon kicsi, aranyos zöld levélkék kezdenek hajtani. Jó a szemnek az ébredő természet látványa!


    A verebeket nem szeretem, mert erőszakosak...!


    A csülök finom falat!


    Ma később jön haza Fiam, kihasználom az időt, vasalok, mert tegnap elodáztam.


    Kellemes délután, és szuper jó hetet kívánok Mindenkinek !

    előzmény:
    naros (30020)
    2017-03-06  11:34
  32. 2017. március 6. 11:3430020.

    Sziasztok Lányok!


    Unokázom, Ábelt ebéd előtt elnyomta a buzgóság, pótolja a hétvégi kimaradást.


    Kata, Anyukád jól van? Anyu panaszkodott, nincs jó napja.


    Jó hogy süt, tegnap jócskán esett, alig várom hogy kizöldüljön a kert.


    Megjöttek az örvös galambok, a szomszéd rozsdafarkúit még nem láttam. Kíváncsi vagyok


    mi lesz? A tető kúpcserepeiben alatt laknak, tegnap nagy csapat verebet láttam zsinatolni a fészek körül...


    Figyelem a gólyákat is ahol vita kerekedett,  szabad-e"beavatkozni"  rendbe hozni a megtépázott, nyest járta


    lyukas gólyafészkeket?


    Úgy tudom tőlünk nyugatra figyelnek erre, takaros fészkekkel várják tavasszal a vándorokat.


    Csülköt sütök, régebben a gondolatától is kirázott a hideg...ez van!


    Nyugodt napot,  jó hetet kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30019)
    2017-03-05  18:48
  33. 2017. március 5. 18:4830019.

    Köszönöm, elég jól telt el a délutánom. Meggondoltam magam, nem vasaltam, inkább begyúrtam a tejfölös pogácsa tésztáját, aztán már nem volt kedvem a vasaláshoz. A tésztát betettem a mélyhűtőbe. Kicsit pihentem, olvastam.


    Itt is esik, megérkezett a beígért eső.


    Kellemes estét, nyugodt éjszakát kívánok!

    előzmény:
    naros (30018)
    2017-03-05  18:12
  34. 2017. március 5. 18:1230018.

    Hahó!


    Elmentek a gyerekek, esik rendesen az eső.


    Remélem jól telt a napotok, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30017)
    2017-03-05  12:01
  35. 2017. március 5. 12:0130017.

    Halihó Lányok!


    Csak benéztem, járt-e erre valaki? Kávészünetet tartok, az ebéd még várat magára, mert későn reggeliztem.


    Nagyon úgy néz ki, hogy ma nem látjuk a Napot, továbbra is borús az Ég.


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes kikapcsolódást kívánok !

    előzmény:
    kata622 (30016)
    2017-03-05  10:27
  36. 2017. március 5. 10:2730016.

    Szia Ágikám, sziasztok Lányok!


    Köszönöm, én jól aludtam.


    Nálunk is hasonló az idő. A konyhában tevékenykedem. Majd még meglátom, de lehet, hogy ma vasalok, ha készen leszek a főzéssel, nehogy megrozsdásodjon a vasaló !


    Alattunk "szétszedik" a lakást, nagyszabású átalakítás van, ahogy érzékelem. Ma már nem divat, hogy szóljanak a szomszédban, hogy "bocs! de lesz fúrás-faragás, és földrengés..." ! Néhány évvel, amikor nálunk volt, akkor még szabályban volt, hogy hány óráig lehet ilyen munkálatokat végezni és vasárnap egyáltalán nem!!!


    Igaz, a széllel szemben nem lehet mit tenni, ha megengedik a kihágásokat "valakiknek", akkor hogyan lehet elvárni, hogy más betartsa a szabályokat...???!!!


    Kellemes, nyugodt vasárnapot kívánok !

    előzmény:
    naros (30015)
    2017-03-05  07:00
  37. 2017. március 5. 07:0030015.

    Halihó Lányok!


    Remélem jól pihentetek!Kata, ügyes vagy, viseljétek egészséggel


    a holmikat! Szeles- borús a reggel, sebaj, 


    várom a gyerekeket, szép vasárnapot kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30014)
    2017-03-04  19:58
  38. 2017. március 4. 19:5830014.

    Halihó Ágikám! Amit mára terveztem, elvégeztem, nyugodtan dőlök hátra! Jól gondoltad, de a köntösnél még csak a szabással vagyok meg, ugyanis előtte a nadrágokat, amelyeket most vettünk és beavattam, azokat varrtam fel. Volt közöttük olyan nadrág, amit "kosaras" férfire méreteztek, közöttük is a magasabbikra!


    Ági! Nekem a múlt héten, az angolban vettünk egy szuper jó átmeneti kabátot! Ki lehet fogni jó dolgokat, és nem kell érte a "bankot kirabolni sem"!


    Nosztalgiáztál a napon, a padon?


    A töltött karalábé Anyu kedvence, jó ötletet adtál!


    Kellemes, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    naros (30013)
    2017-03-04  12:42
  39. 2017. március 4. 12:4230013.

    Gondolom a köntöst varrod.


    Reggel a budafoki piacon voltam az ősrégi tavaszi kabátomban, képzeld Marci még ovis volt


    mikor egy szombathelyi kínai boltban vásároltam.


    Néha eszembe jut hogy igényesebb lehetnék, aztán hamar


    túllépek a dolgon. Hazafelé elment a busz az orrom előtt, félórát napoztam a padon a templom előtt


    ahol több negyven éve esküdtünk. 


    Töltött karalábét csináltam, beledolgoztam a tegnapi rizses hús maradékot, 


    kíváncsian várom az eredményt.


    Jó étvágyat, jó varrogatást!

    előzmény:
    kata622 (30012)
    2017-03-04  10:53
  40. 2017. március 4. 10:5330012.

    Szia Ágikám! Köszönöm, részletekben aludtam, többször felébredtem, de alapjában véve kialudtam magam. Szerencsére én nem emlékszem, hogy mit álmodtam, mert ugye azt mondják, mindenki álmodik, de csak akkor emlékszik rá, ha abban az alvás stádiumban van, mely lehetővé teszi a visszaemlékezést az álomra. Velem azonban már előfordult, hogy olyat álmodtam, hogy legszívesebben "ott maradtam" volna! Ez azonban a legritkább esetben fordul elő, inkább én álmomban örökké keresek valamit, vagy valakit. Ez roppant kimerítő, mert reggelre teljesen elfáradok az álom hatása miatt.


    A rossz álom egy darabig az embert nagyon "lenyomja", nem jó! Érdekes, már többször hallottam, hogy azt álmodja az ember általában, ami éber állapotában foglalkoztatja. Nálam nem így van.


    Szépen süt a nap, de mára akármilyen szép, csalogató az idő, más van betervezve, és ha nem jön közbe semmi, akkor az egész napomat a varrásnak szentelném.


    Kellemes, szép hétvégét kívánok !

    előzmény:
    naros (30011)
    2017-03-04  07:56
  41. 2017. március 4. 07:5630011.

    Szia Kata!


    Jól aludtál? 


    Borzaszóan rosszat álmodtam  világvége is volt benne,


    de jó felébredni!


    Kellemes napot kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30010)
    2017-03-03  20:17
  42. 2017. március 3. 20:1730010.

    Ágikám! Visszaemlékezve, karácsony előtt voltam nagyon pipa, hogy nem a teljes csomagot kaptam meg, de azóta már csak nevetek rajta, mivel akkor mérgemben igyekeztem vásárolni mást azok helyett.


    A hosszú tél ellenére, ha a füge nem fagyott el, az nagyon jó dolog! A leanderekre kíváncsi vagyok, megúszták-e a telet. Igen egy gólyafiú is megérkezett, "fél füllel" hallottam, nagyon ünnepelték az ott élők, sőt még máshonnan is oda utaztak.


    Az igazság az, hogy valahogy mostanában sokkal többen fohászkodtak az "Égiekhez", hogy ennek a hosszú télnek vessenek már véget! Úgy hogy nem a Te és én korom miatt érezted, éreztük hosszúnak, ezért ne legyenek álmatlan éjszakáid!!!


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30008)
    2017-03-03  15:49
  43. 2017. március 3. 18:1630009.

    Jó pihenést, szép álmokat!

  44. 2017. március 3. 15:4930008.

    Katám, a "jobb későn mint soha", meg a "nem kér kenyeret" jutott eszembe...mégis


    azt gondolom, ideges lennék ha a karácsonyra rendelt holmi márciusban érkezne.


    Kertészkedtem kicsit, máris érzem megkapott a nap. Úgy láttam nem fagyott el a füge,


    lányomnál a leanderek megnőttek , már nem fértek be a garázsbaezért fóliával letakarva a teraszon


    teleltek. Izgult mikor kibontotta, állítólag három nap után látszik, átteleltek- e.


    A cinegék hangoskodnak, és ahogy olvasom megjöttek az első gólyák is, 


    szóval végre valahára itt a tavasz! 


    Nem sok ilyen keservesen hosszú télre emlékszem, vagy öregszem és nehezebben bírom a


    gyűrődést?

    előzmény:
    kata622 (30007)
    2017-03-03  14:34
  45. 2017. március 3. 14:3430007.

    Halihó Lányok!


    Bejöttem pár percre, Menyem még nem érkezett meg, valahová elment vásárolni. Pénteken, ha nem túlórázik, hamarabb végez, mint Fiam.


    Ágikám! A fejem már nem fáj nagyon, de teljesen nem múlt el. Szerintem az időjárás miatt. Na, nem baj, majdcsak realizálódik, megnyugszik az időjárás, és normális mederben lesz itt velünk !


    Megérkezett a csomag, miután kibontottam végül megtudtam, ez még a karácsonyi ajándékozáshoz   tartozott volna ! Legalább az idei, eljövendő karácsonyra valami ajándék megvan! Kész röhej! Félre is tettem, a Sógornőmé lesz!


    Most jelzett Menyem. Majd estefelé jövök.


    Kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30006)
    2017-03-03  11:12
  46. 2017. március 3. 11:1230006.

    Köszönöm, jól aludtam!


    Remélem örömödet leled a csomagban, és elmúlik a fejfájásod!


    Jó munkát, szép napot!

    előzmény:
    kata622 (30005)
    2017-03-03  10:18
  47. 2017. március 3. 10:1830005.

    Szia Ágikám, sziasztok Lányok!


    Remélem, jól pihentetek az éjjel! Reggel óta mosok. Tényleg már magam is úgy érzem, hogy mosómedve lettem!


    Főzök is, jön a Menyem is, de a Gyerekek elmennek majd estefelé. Várom a csomagos postást, mert rendeltem. Az érdekesség az lesz, és tele vagyok izgalommal, hogy mit is hoz?! Ugyanis még a "középkorban" történt két rendelés, amit nem kaptam meg teljesen, így most ez egy zsákbamacska lesz! Egészen letettem róla, hogy megkapom a hiányzókat, majdnem el is felejtkeztem az egészről. Mikor megkaptam az értesítést, hogy ma jön a postás, meglepődtem, ugyan minek, hiszen nem rendeltem semmit...!


    Nálunk süt a nap, és fáj a fejem. Kora reggel, amikor Fiam ment dolgozni, csodaszép volt az Ég, gyönyörű enciánkék színe volt!


    Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30004)
    2017-03-03  07:07
  48. 2017. március 3. 07:0730004.

    Sziasztok Lányok, örülök, hogy előkerültetek! 

    előzmény:
    kata622 (30003)
    2017-03-02  18:34
  49. 2017. március 2. 18:3430003.

    Sziasztok Lányok!


    Csak bejelentkezem, mert már biztosan azt hittétek, hogy engem is elvittek az UFÓK! Szerencsére nem ez fordult elő, csak tegnap elmentünk vásárolni Fiammal, Neki kellett egy-két nadrágot venni. Ma pedig Anyunál voltam, délután éppen megérkeztem, amikor a Gyerekek is hazaértek.


    Holnap talán egy kicsit több időm lesz, majd meglátjuk....


    Kellemes estét, nyugodt pihenést kívánok!

    előzmény:
    bozsake (30002)
    2017-03-02  17:28
  50. 2017. március 2. 17:2830002.

    Sziasztok lányok nem tűntem el csak egy kicsit láthatatlanná váltam elő fordul nálam.


    Bélelőt, benn voltam a faluba piac tojó táp, kenyér hazafele bele botlottam egy ismerősbe és sajnos rossz hírrel állított meg az édes apja meg pihent  zavart volt és ideges ami érthető hát el voltam kicsit vele, hogy meg nyugodjon. Délután a kert adott egy kis ki kapcsolódást.  

Címlap

top