Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2016. október 29. 23:4229501.

    Sziasztok, szép estét!
    Már elvonási tüneteim voltak, hogy nem jártam erre. Csütörtök-pénteken annyi volt a munka a munkahelyen, hogy bekapcsoltam a gépet, de hozzá se tudtam szagolni- ugyanúgy ki is kapcsoltam munkaidő végén. Pénteken 1 órával a munkaidő vége előtt jutott eszembe, hogy ebédelni kéne, így akkor álltam meg először...Mikor hazajöttem pénteken olyan fáradt voltam, hogy ledőltem egy kicsit, és kb 1 órát szundítottam, aztán mostam, és főztem. A főzés volt az utolsó, 23,15-kor lettem kész mindennel. Kindley babból főzeléket késztettem. Ma mást ettem, így a mára hagyott főzelék jó lesz holnapra. Ma suli is volt, iszonyat fárasztó volt. A Munka Törvénykönyvéről tanultunk, és annyit írtunk, hogy néhány társamnak betelt a füzete, és kérni kellett a portán lapokat, hogy írni tudjanak tovább. Majdnem 5-re értem haza, mert ezzel a tanárral ma voltunk utoljára, és kérte, hogy írjunk véleményt- persze névtelenül- hogy levonja a következtetéseket, hogy kell-e valamin javítani.
    Holnap itthon fogok ténykedni, hétfő lesz a temető nap a nagybátyámmal.Talán akkor nem lesz tömeg. Furcsállottam, hogy csak 1 órával tolták ki a nyitvatartást, így 17-kor bezár a temető. Vicces. ha nem dolgoztuk volna le a hétfőt, el se tudnék menni, mert 16,30-ig dolgozom, és még repülni nem tudok Palotára a Blaháról...
    Most viszont leragad a szemem, megyek aludni...

    Jó éjt, szép álmokat!


     



     


    előzmény:
    naros (29482)
    2016-10-27  08:31
  2. 2016. október 29. 19:3929500.

    Szép, nyugodt estét kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    kata622 (29498)
    2016-10-29  16:16
  3. 2016. október 29. 19:3729499.

    Örülök, hogy jobban lett Anyukád!


    Benéztek a gyerekek, most mentek el.


    Hosszú nap volt jó lesz pihenni, nyugodt estét szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (29498)
    2016-10-29  16:16
  4. 2016. október 29. 16:1629498.

    Szia Ágikám!


    Itt is sütött a nap, most is, csak kissé fátyolos. A szél elég erősen fúj, a színes levelek hullanak, néhol úgy összehordta a szél, hogy kisebb kupacok vannak. Eszembe jutott a telek, hogy ilyenkor mennyire szerettünk a kertben dolgozni.


    Anyut kicsit megviselte valószínű a szeles idő, mert délelőtt picit feljebb ment a vérnyomása, mint általában lenni szokott. Az mondta, hogy nyomottnak érzi magát. Szerencsére, később már jobban lett, amit nagyon remélek, hogy továbbra is meglesz!


    Kellemes délutánt kívánok Mindenkinek !

    előzmény:
    naros (29497)
    2016-10-29  13:54
  5. 2016. október 29. 13:5429497.

    Sziasztok Lányok!


    Délelőtt a napsütésben kirándultunk, Budaörsön a Törökugratón jártunk.


    Azóta beborult, remélem hamarosan kisüt a nap! Vigyázzatok magatokra,


    kellemes délutánt kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (29496)
    2016-10-29  09:37
  6. 2016. október 29. 09:3729496.

    Sziasztok Lányok!


    Ma sűrű napom lesz, ami a délelőttöt illeti.


    Szép, nyugodt hétvégét kívánok Mindenkinek !

    előzmény:
    naros (29494)
    2016-10-28  19:36
  7. 2016. október 28. 21:2329495.

    én most vagyok kész a sárkányommal.hasa sárga,fekete csíkos a tobbi voros.

    előzmény:
    naros (29494)
    2016-10-28  19:36
  8. 2016. október 28. 19:3629494.

    Lányok, remélem jól telt a napotok!

    előzmény:
    cloudjumper (29493)
    2016-10-28  15:28
  9. 2016. október 28. 15:2829493.

    én tegnap mentem a színezomért,sárkányosért ,egyet már kiszíneztem.lehet ma is fogok.

    előzmény:
    kata622 (29490)
    2016-10-28  10:41
  10. 2016. október 28. 15:0329492.

    Halihó Lányok! Benéztem egy pár pillanatra. Rövidesen megjönnek a Gyerekek.


    Ági! Itt még nem látható a dér, arra amerre Ti éltek, láthatóan hamarabb mutatja meg magát a hideg. De szép is volt, amikor kint voltunk a telken ilyen időtájt!


    Napfényes délutánt kívánok továbbra is !

    előzmény:
    naros (29491)
    2016-10-28  12:20
  11. 2016. október 28. 12:2029491.

    Szia Kata!


    Reggel deresek voltak a háztetők,  megérkezett a hideg,


    kellemes délutánt kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (29490)
    2016-10-28  10:41
  12. 2016. október 28. 10:4129490.

    Sziasztok Lányok!


    Hideg, de legalább napsütéses délelőtt van!


    Tegnap délután Anyunál voltunk, előzőekben vásároltunk. Rengetegen voltunk az utakon, az áruházban. Nagyon sok szirénázás volt, mentők, rendőrségi autók. Arra gondoltunk, sokan már tegnap elindultak szeretteikhez a temetőkbe, különösen, ha vidékre kellett menni. Szerintem is jól tették, ha jól gondoltuk, mert ma dugig lesznek az utak.


    Este kicsit későn jöttünk haza, sokat beszélgettünk.


    Ma jön a Menyem is, a konyhában teszek-veszek.


    Mindenkinek kellemes pénteki napot kívánok !

    előzmény:
    cloudjumper (29489)
    2016-10-27  16:16
  13. 2016. október 27. 16:1629489.

    a ketto kozott vagyok.sokkal jobb lenne egy másik bolygóra menni.

    előzmény:
    kata622 (29485)
    2016-10-27  09:51
  14. 2016. október 27. 15:4129488.

    Anyu szeretné vissza a rögzítőt, a gyógytornát nem csinálja, "rossz" beteg.


    Ebéd után az aldiban vásároltunk, meglepően sokan voltak.


    Kellemes délutánt kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (29487)
    2016-10-27  13:16
  15. 2016. október 27. 13:1629487.

    Szia Ágikám!


    Megszáradt a hajam, egy ideje "számadást" készítettem magam felé, mert közeleg a karácsony. Megnéztem, mennyit költhetek.


    Összeírom, nekünk mit kell ma vásárolni, hogy "egy kalap alatt" Anyuéval lerendezzük a szükséges háztartási alapanyagokat, remélhetőleg egy hónapra.


    Gondolom, megkönnyebbült Anyukád, minden nap közelebb visz a végső gyógyulás felé. Gyógytornával mi újság? Nagyon fontos lenne!!!! Megbarátkozott már vele?


    Jó munkát, hozzá szép időt kívánok!


     

    előzmény:
    naros (29486)
    2016-10-27  12:09
  16. 2016. október 27. 12:0929486.

    Sziasztok!


    Kata, itt is süt a nap.


    Anyuról ma levettük a kar rögzítőt,  kendővel kötöttük fel a kezét,


    lassan javulgat.


    Csinálom a dolgom,  zajlik napi rutin.


    Éva, értem. Sajnálom...


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29485)
    2016-10-27  09:51
  17. 2016. október 27. 09:5129485.

    Sziasztok Lányok!


    Ági! Köszönöm, jól aludtam, csak korán keltem, ahogy szoktunk, amikor Fiam vagy Menyem is itthon van. Miután elmennek, visszafekszem, de nem mindig tudok visszaaludni. Nem számít, már megszoktam.


    Megmosom a hajam, ma nem főzök, délután Anyuhoz megyünk.


    Éva! Mióta laksz Csepelen, hogy nem ismered a Gellért hegy környékét? Valóban nagyon elszigetelt életet élsz...! Nem jó! Rá kell venned magad, hogy kilépj abból a világból! Fiatal vagy, hogy ennyire begubózz!


    Munkahelyről nem írsz, talán tanulsz?


    Lányok! Nálunk kicsit süt a napocska, nem viszi túlzásba, de jó, hogy nincs beborulva!


    Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    cloudjumper (29484)
    2016-10-27  08:57
  18. 2016. október 27. 08:5729484.

    valamikor jó talizhatunk borároson,klassz rajzok.nem ismerem a hegy kornyékét,ott még nem jártam.

    előzmény:
    SilverEagle (29481)
    2016-10-26  22:32
  19. 2016. október 27. 08:5229483.

    engem nem érdekelnek az ilyenek,rajzolok magamba itthon.zárkózott vagyok nem szeretem ha sokan vannak.

    előzmény:
    naros (29482)
    2016-10-27  08:31
  20. 2016. október 27. 08:3129482.

    Sziasztok Lányok!


    Éva, sajnálom hogy ilyen élethelyzetbe kerültél, nagyon-nagyon nehéz lehet.


    Talán van olyan képzés, ahol segítenek a művészi hajlamaidat kibontakoztatni.


    Nessy, fogad javul?


    Kata, jól aludtál?


    Süt a nap, itt a beígért lehűlés,


    Lányok, vigyázzatok magatokra!



     


     

    előzmény:
    SilverEagle (29481)
    2016-10-26  22:32
  21. 2016. október 26. 22:3229481.

    Sziasztok, szép estét!
    Még szundi előtt bekukkantottam.
    Évi, nem vagy tőlem olyan messze. A HÉV elhoz a Boráros térre, és én a túloldalon, a Gellérthegy lábánál, a Gellért tértől 1 percre lakom.
    Én is full egyedül vagyok- nincs családom, barátaim, párom- senkim, csak a madaraim.
    ha akarsz, beszélgessünk.


    Kezdetnek skype vagy az általam szeretett és ismert TeamSpeak3 progi , amivel ingyen lehet beszélni még külfölddel is.
    Nem kell telefon, nem kell skype cím, csak egy apró progi a gépre, és egy szervercím, ahol sokan beszélgetnek így.
    Akinek van kedve beszélgetni, szívesen megosztom a szerver címet- ott csak ezekkel a nevekkel is jó feljönni- nem kell valódi név sem. :)
    Csak a progi, és mikrofonos füles, vagy mikrofon-hangfal kombináció kell hozzá. Ezek a skype-hoz is kellenek, így semmi extra. Közel  10 éve ezt használjuk egy játékhoz is, hogy tudjunk beszélni közben. Engem is érdekel a természetfeletti, de én nagyon hívő vagyok. Ez nem úgy nyilvánul meg, hogy naponta templomba járok, de hiszem, és tudom, hogy minden a "fejben dől el"...


    A madaraim a családom...más nincs...Ja, de van: A Jóisten mindig velem van...


     


    Jó éjt, szép álmokat. :)


     



     


    előzmény:
    cloudjumper (29475)
    2016-10-26  12:15
  22. 2016. október 26. 16:3029480.

    a pénz az egyik ami miatt ezek vannak.

    előzmény:
    kata622 (29479)
    2016-10-26  16:10
  23. 2016. október 26. 16:1029479.

    Lányok!


    Nagyon besötétedett, lóg a lába az esőnek.


    Elkészültem mindennel, amit mára terveztem, Fiamat várom haza, ma tovább van Ő is a munkahelyén.


    Ági! Nagyon jól tettétek, hogy sétáltatok Anyukáddal. Biztosan rossz lehet, hogy tulajdonképpen "megvan kötözve", és nem tud jóformán semmit csinálni.


    Éva! Sokszor elgondolkodom, amikor hasonló helyzetekről hallok, amelyben pl. Te is benne vagy. Hogyan kerül egy család ennyire "szétzilálva"?! Hogy odáig jut a "kapcsolat", hogy senki nem foglalkozik senkivel a családban?! Nem szeretnék a helyedben lenni!


    Sajnos, nálunk nagyon megfogyatkozott a Család, de akik megvagyunk, törődünk egymással!


    Lányok! További nyugodt délutánt, majd estét kívánok!

    előzmény:
    cloudjumper (29478)
    2016-10-26  15:01
  24. 2016. október 26. 15:0129478.

    egyikkel nem is ismerjuk egymást,másikkal meg ritkán,neki meg semmirol nem lehet beszéli nem igazán érdekli.barátom messze van beteg,nem tud mászkálni,csak géprol írunk egymásnak.senki nincs.

    előzmény:
    kata622 (29476)
    2016-10-26  13:36
  25. 2016. október 26. 14:4529477.

    Kata! Anyuval mi is sétáltunk, ma nem kellett sokáig győzködnöm.


    Mikor mozgatja erős fájdalmat érez a karjában, azt mondja nem tudom elképzelni mennyire fáj.


    Amit tudok megteszem, majd csak túl leszünk ezen is,


    csak szép idő legyen, mert a szürkeség árt a lelkünknek.


    Nyugodt délutánt kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (29476)
    2016-10-26  13:36
  26. 2016. október 26. 13:3629476.

    Halihó Lányok!


    Jó nagyot sétáltam, enyhe idő van, majdnem melegem volt az átmeneti kabátban. Nem jártam szerencsével, mert a kedvenc zöldségesem szabin van. Neki öröm, nekem bánat...! Na mindegy, holnap úgyis megyünk Anyuhoz vásárolni a szokásos havi adagot, majd megvesszük ami nekünk is kell, közöttük a zöldségfélét.


    Ági! Anyukád gyógyulgat? Milyen a hangulata?


    Talán nem esik Nálatok sem az eső, és egy keveset a kertben is tudtok lenni, vagy sétálni.


    Nessy! Részvétem a fogfájásod miatt, nem egy kellemes dolog, pláne, ha nem csak a gyulladás miatt nem tudja meggyógyítani az orvos, hanem még nem kevés pénzedbe is kerül.


    Éva! Azt mondják, aki depis, télen még jobban elhatalmasodik rajta. Nem tud senki sem kirángatni belőle? Szüleid, talán ha van Testvéred Ők sem? Valamelyik levélkédben utaltál a barátodra... Ő sincs már a közeledben? Egy jó könyv sem tud megvigasztalni? Sajnálom!


    Nagyon sokat jelent minden betegségnél, hogy az ember saját maga is akarja a javulást!!!!!!!!!!!!!!!!


    Lányok! Kellemes délutánt kívánok


     

    előzmény:
    cloudjumper (29475)
    2016-10-26  12:15
  27. 2016. október 26. 12:1529475.

    én csepelen lakom,a természet feletti is érdekel és éltem már meg dolgokat.akkor szenvedsz a fog részek miatt gondolom.mennyi madár.

    előzmény:
    SilverEagle (29471)
    2016-10-26  11:15
  28. 2016. október 26. 12:1229474.

    évek óta depis vagyok,nem jó emberek kozt lenni,nem megyek sehova zárkózott vagyok,nincs kivel talizni,egyedul nem olyan jó mászkálni.

    előzmény:
    kata622 (29470)
    2016-10-26  10:11
  29. 2016. október 26. 11:4629473.

    Sziasztok Lányok!


    Éva, úgy legyen!


    Nessy, tegnap könyvvel utaztam, Judith Schalansky: Távoli szigetek atlasza


    Ötven sziget, ahol sohasem jártam, s ahová nem is jutok el soha


    Kata,  rohan az idő, úgy éreztem mostanában jártatok a temetőben...


    Lóg az eső lába, de szerencsére nem esik, gyönyörűek a sárguló lombok.


    Unokázom hamarosan tálalom az ebédet,


    jó étvágyat, nyugodt délutánt kívánok!



     

    előzmény:
    SilverEagle (29472)
    2016-10-26  11:28
  30. 2016. október 26. 11:2829472.

    Szia Ágikám, a fogaimból sokat ki kell húzni, mert letört fogak- inkább csak gyökerek-, de az sem végezhető el akkor, ha gyulladásban van. Tegnap este már kevésbé fájt, de érzékeny még mindig. Csak akkor tudok ismét menni a dokihoz, ha rendelkezésemre áll kihúzandó foganként 8000 Ft, amit szájsebész húz ki. Ezen a helyen ahol járok, másképp dolgoznak. Én pánikos vagyok, így bódításban fogják ezt végezni- emiatt kell ide mennem...


    Ági, merre jársz most virtuálisan? Én is szeretek nézelődni neten, szép helyeken, ahova szívesen elmennék. Nem kell külföld - MO-on is annyi csodaszép hely van!

    No tényleg megyek- talán még jövök bentről.


     


    Áddig is pá mindenkinek!

    előzmény:
    naros (29465)
    2016-10-25  13:15
  31. 2016. október 26. 11:1529471.

    Sziasztok, szép napot!


     


    Köszönöm a részvétet. Nessy vagyok- az is  angol nyelven Ágit jelent. :)
    Merrefelé élsz? Én BP-en lakom, ahogy látom, elég sokban hasonlít az érdeklődési körünk. Ásványosok Klubjába is jártam évekig, mert szeretem nagyon- van is gyűjteményem. Rajzolni is szoktam néha. Van, hogy kép alapján, van, hogy csak úgy magamtól.
    Egyébként pedig imádom a madarakat van is belőlük 12+5 darab. Hullámos és nimfa papagájok.
    Nagyon szeretek verseket, novellákat, riportot, kritikát, ajánlókat a magazinomba írni. 2 könyvben is szerepelek, amit kiadó adott ki, de csak meghatározott mennyiséget, ami már elfogyott. Van egy 3 részes regényem is, de azt még nem adták ki.
    Imádom a színházat.1981-től közönségszervező vagyok mellékfoglalkozásban, de egy jó ideje ezt szüneteltetem, mert nem tudok számlát adni a szervezések felé.

    No megyek folytatom a melót- van bőven.


     


    Legyen vidám, szép napotok!

    előzmény:
    cloudjumper (29463)
    2016-10-25  08:22
  32. 2016. október 26. 10:1129470.

    Sziasztok Lányok!


    Ági! Annyi minden volt az utóbbi időben, hogy már magam sem tudom lassan, hogy mikor mi volt. Lényeg, hogy vagy halottak napja előtti időben, vagy azután megyünk a temetőkbe, mivel Anyuval csak kocsival tudunk kimenni. A másik dolog, hogy egyeztetni kell Menyemékkel is, hogy mindenhová eljussunk, és noha nekem teljesen  mindegy lenne mikor mennénk, a Gyerekek munkája is sokszor közbeszól a programok tekintetében. Talán nyár végén voltunk utoljára kint. Az elmúlt szombaton akartunk volna kimenni, de Fiam leltározott.


    Állandóan szervezkedünk.


    Éva! Neked sincs lehetőséged az ismerkedésre? Olyan helyen élsz, ahol nincs választék, vagy akik vannak nem felelnek meg az elvárásaidnak? Nincs társaságod, akikkel szívesen elmennél és egyúttal ismerkedhetnél?


    Kívánom Neked is, hogy rátalálj az igazira!


    Lányok! Ma itthon tevékenykedem, majd lemegyek a köszörűshöz ( levittem a múlt a héten három manikűrös ollómat), a zöldségeshez és a pékhez.


    Kellemes napot kívánok !


     

    előzmény:
    cloudjumper (29469)
    2016-10-25  20:12
  33. 2016. október 25. 20:1229469.

    jó lenne találni végre,meg az igazit is.jó éjt nektek.

    előzmény:
    naros (29468)
    2016-10-25  20:05
  34. 2016. október 25. 20:0529468.

    Sziasztok!


     


    Fiamék voltak itt, az előbb mentek el.


    Kata,  nemrég jártatok a temetőben, jól emlékszem?


    Éva, kívánom találj barátokra!


    Lányok, jó pihenést!


     


     

    előzmény:
    kata622 (29467)
    2016-10-25  18:25
  35. 2016. október 25. 18:2529467.

    Halihó Lányok!


    Fiammal elmentünk vásárolni. Ingeket néztünk Neki, nekem pulcsit. Menyem egész héten túlórázik, ott is kitalálnak mindig valamit...!


    Mi majd később megyünk a temetőkbe, Anyunak most ez túl sok lenne. Örülök, hogy a kardiológiát szerencsésen "átugrottuk"!


    Legyen kellemes estétek, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    cloudjumper (29466)
    2016-10-25  13:24
  36. 2016. október 25. 13:2429466.

    barátot próbálok keresni de nem igazán megy,sok helyre írtam de negyede válaszol.most vettem a gépet 4 napja,elkéne kezdenem élni sok év depi után.képrol rajzolok.nincs kivel talizni egyedul meg unalmas minden nap.barátnom már családos és lekoltozik isaszegre.így soha nem tudok talizni vele.

    előzmény:
    naros (29465)
    2016-10-25  13:15
  37. 2016. október 25. 13:1529465.

    Sziasztok!


    Kata, jól látod! Anyu mondja, nem gondolta volna hogy


    ilyen jól bírja az iramot, nagyon örül hogy tegnap "elintézték" a temető járatot.


    Nessy, remélem elmúlik a gyulladás és a fogorvos hamar rendbe hozza


    a fogadat!


    Éva, egy évvel idősebb vagy Marci fiamnál.


    Hogy kerülsz ide, itt jóformán már csak idősebbek beszélgetnek...


    Négy gyerekem, nyolc unokám van, régebben utaztam, 


    mostanában már csak a virtuálisan járom a világot.


     


    Fotózol? Rajzolsz? 


     


    Lányok, nálatok is süt? Legyen jó a napotok!



     

    előzmény:
    kata622 (29464)
    2016-10-25  11:04
  38. 2016. október 25. 11:0429464.

    Sziasztok Lányok!


    Remélem, jól pihentetek!


    Ági! Jó, hogy rátaláltatok az igazi terápiára Anyukáddal kapcsolatban! A "kimozdulás", a legjobb gyógyír!


    Nessy! Nagyon későn feküdtél le! Tanultál is? Nem volt zökkenőmentes az ébredés?


    Éva! Csak egy kevés ideje jelentkeztél be, de már előzőekben is utaltál a csillagokra, most ásványokról, stb. írsz. Tiszta sor, hogy az érdeklődési köröd mi lehet, de mivel foglalkozol?


    Az ország melyik részén élsz? 


    Nekem humán az érdeklődési köröm, bár egész életemben a számok világával foglalkoztam. Ma, már mint "nyögdíjas, tengetem" napjaim. Egy felnőtt fiam van, kor szerint lehetnél az unokám is.


    Lányok! Legyen szép, tartalmas napotok !

    előzmény:
    cloudjumper (29463)
    2016-10-25  08:22
  39. 2016. október 25. 08:2229463.

    részvétem nessie,én 25 vagyok.csináltam pár képet a gépemmel de nem jelezte a gépemen.nekem bármikor megjohet amit rendeltem színezo,már kíváncsi vagyok milyen lesz.decemberben lesz ásványborze arra is gyujtenem kell,jó lenne végre szerezni egy agancsot vagy állkapcsot a kis dolgok mellé.kár hogy nem tiszta az ég akkor tudnék csillagokat lesni,hajnalban lehet érdekes dolgokat látni.kinek mi az érdeklodési kore?hobbi?

    előzmény:
    SilverEagle (29462)
    2016-10-25  01:46
  40. 2016. október 25. 01:4629462.

    Sziasztok Lányok!




    Kicsit későn, de bekukkantok. Fájt a fogam, és megvártam, hogy az antibiotikum hasson.Fogorvosnál jártam pénteken, mert nagyon fájt a fogam. Ott kaptam gyógyszert. Azt mondta a doki, hogy amíg gyulladásban van a fog, nem tudja kezelni. Érdekes módon még érzékeny. Azt gondoltam, hamarabb elmulassza a gyógyszer a gyulladást.

    Évi üdvözöllek. Pár beírással korábban bemutatkoztam. Itt Nessy-nek hívnak, mert van egy másik Ági is ebben a topikban.
    Úgy van, ahogy írod: Nem férek el, de egymagamnak sok is amik vannak. Édesanyám 2010-ben meghalt, így az Ő dolgai is itt vannak nálam egy 32 négyzetméteres lakásban. Örülnék, ha sikerülne sok cucctól megszabadulni. Sokat adtam a Vöröskeresztnek, de vannak olyanok, amit eladni szeretnék, mert kevés a bérem, és nem ártana kifizetni az iskolám vizsgadíját, ami 49 000 FT. A bérem pedig 50 000 nettó.

    Bent sok a munka- még mindig irattározás 2010-től. A mérnökök értelmiségiek, nem szeretnek dolgokat rendben tartani- tisztelet a kivételeknek 


     



    No megyek aludni, mert nem fogok tudni felébredni.

    Legyen szép napotok ma is!

    előzmény:
    cloudjumper (29446)
    2016-10-22  13:56
  41. 2016. október 24. 17:3329461.

    éva az igazi nevem,ma csináltam pár képet a dunánál.tegnap nem voltam jól de a kóla segített,éjjel izzadtam forró volt a homlokom is.

    előzmény:
    naros (29460)
    2016-10-24  16:35
  42. 2016. október 24. 16:3529460.

    Sziasztok!


    Cloudjumper, köszönöm ma jó napom van,


    hogy szólíthatunk?


    Kata,  de jó, túl vagytok a vizsgálaton és rendben van Anyukád!


    Nagyszerű az ő korában!


    Anyu sokat iszik, de legtöbbször édes szörpöket, cukros löttyöket.


    A tesómmal ma kimozdultak, elvitték a koszorúkat,


    aztán vásároltak, határozottan jót tett neki a levegőzés.


     


    Nyugodt délutánt, jó pihenést kívánok!


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    cloudjumper (29459)
    2016-10-24  15:57
  43. 2016. október 24. 15:5729459.

    hello,milyen napotok volt?

  44. 2016. október 24. 15:3829458.

    Szia Ágikám, sziasztok Lányok!


    Megjöttem Anyutól. Voltunk a szokásos féléves kardiológiai kontrollon. Szerencsére nem talált különösebb dolgot a Főorvos, egyedül, ami nagyon fontos, sokkal több folyadék bevitel szükséges, mint amennyit Anyu fogyaszt. Elmondom én is százszor, de magától sajnos ritkán orvosolja ezt a helyzetet. Most megfogadta, hogy gyakrabban "néz a pohár fenekére"!


    Sokan voltak. Pont a kórház előtt felbontották az úttestet, alig lehet közlekedni, megállni, meg egyenesen kész krimi a sok gép között. A taxisnak igazán becsületére vált, hogy valahogy megtudott állni, és nekünk is, hogy szerencsésen a járdára feltudtunk menni. Nincs egy ember, aki gondolkodna, hogy legalább a két nagy bejárat előtt esetleg éjjel megcsinálnák, vagy pallót tennének! Komolyan az ember esze megáll!


    Visszafelé leállítottam Anyut a járdán, és kiálltam a gépek között, hogy taxit fogjak. Szerencsére jött is egy, ráadásul ismerős ( már többször voltunk Vele), nagyon aranyos volt, mert még a útépítők kerítését is eltolta, hogy Anyunak ne kelljen a hepe-hupán keresztül bukdácsolnia!


    Szóval nem volt egyszerű eddig a mai nap.


    Ági! Jót nevettem a  túlságosan kinyílt selyemvirágon!


    Az igazság az, hogy bizony jobban teszi az ember, ha selyemvirágot vesz, ha nem akarja, hogy gyorsan lába keljen ebben a világban...! Számtalanszor eltűnt már a mi virágunk is, és a legszomorúbb még az egészben, hogy nálunk Édesapám sírjáról a felirati táblát lefeszítették, megrongálva a sírkövet is, és a virágtartónkat is, amelybe virágot lehet ültetni. Az ember szíve vérzik, amikor ilyen esetekkel kell szembenézni. Sajnos, ilyen emberek is vannak... Nem mondom, hogy nem átkoztam el a kezét...!


    Remélem, Ti jól vagytok!


    Kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (29457)
    2016-10-23  19:01
  45. 2016. október 23. 19:0129457.

    Adri!De jó, hogy jöttél!Örülök, hogy anyud túl van a műtéten.


    Ajánlanám temetőbe a művirágot, ha az ízlésem nem tiltakozna.


    Anyut nem tudom róla lebeszélni, tavasszal megkérte a lányomat vegyen, de


    mikor aztán meglátta a műselyemből készült, az élő virágra 


    a megszólalásig hasonló rózsaszín pünkösdi rózsákat,


    azt mondta, nem kéri mert túl van nyílva...


    Ajtódíszt kreált belőlük a lánykám, egész nyáron díszlett a kilincsük fölött.


    Kata, ez a nap is elmúlt...


    Most mentek el Marciék, borongós vasárnap volt, lényeg hogy nem esett.


     


    Lányok, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    Aodrey (29455)
    2016-10-23  14:36
  46. 2016. október 23. 17:5529456.

    Sziasztok Lányok!


    Adrikám! Örülök, hogy Anyukád ilyen jól érzi magát a műtét után! Jól tettétek, hogy elmentetek kicsit kirándulni!


    Ma itt nem sütött a nap, de legalább nem esett!


    Arra gondolok, hogy az emberi érzések lassan "kérgessé" válnak, a munka napi "robot", sokan úgy élik életüket, hogy nincs idő semmire, kiváltképpen az együttérzésre... Sajnos!


    Jó egészséget kívánok Nektek!


    Lányok! Kellemes esti pihenést kívánok!

    előzmény:
    Aodrey (29455)
    2016-10-23  14:36
  47. 2016. október 23. 14:3629455.

    Sziasztok Lányok!


    Túl vagyunk Anyuval a varratszedésen is, szépen gyógyul. Holnap reggel én megyek vérvételre, kivizsgálás miatt mert bizony hiába nem eszek úgy és annyit, csak hízok egyre jobban és elkezdtem vizesedni. Szóval meglátjuk nem e megint a pajzsmirigy és a hormonok zavartak be.


    A munkahelyen minden a szokásos, érzéketlenség, rossz hangulat. De csinálni kell. A munka még elmenne, csinálgatja az ember, de nem mindegy a közeg. Bár közben a régi munkahelyemről is kapom az infot hogy ott sem más. Szerintem ez a multi környezet, nem más.


    Képzeljétek, most hogy egy ideje a temetőben nem loptak, most őzek járnak be és legelik le az árvácskát és krizantémot. Vettünk valamilyen szarvasűző port, több sírra kitettük (rettentő büdös) de ennek ellenére még mindig ott lakmároznak. Nincs semmi ötletünk...


    Itt kisütött a napocska, elmegyünk kirándulni egyet Ausztriába, a határszélen van egy szép kis tó, sétálunk egyet.


    Én nem éltem át az 56-os dolgokat, csak tanultam, olvastam, és filmeket néztem róla. Viszont az az érzésem ma már a megemlékezések is inkább a pártállásokat akarja erősíteni, egyfajta kampányba torkollik mind. Ezt pedig én nagyon nem szeretem, így inkább nem is nézem sem tévében sem máshol az emlékezéseket.


    Remélem nálatok is szép őszi idő van, vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    kata622 (29454)
    2016-10-23  14:23
  48. 2016. október 23. 14:2329454.

    Szia Ágikám!


    Amíg volt a telek, nem volt problémám a krumplival, és akkor nem volt ennyiféle "idegen" burgonya. Régen tudtam, mire használom az ellát, a kifliburgonyát, mert főleg ezek vásároltuk ősszel. Sajnos itt ebben a lakásban nem tudok tárolni, így vásárolok, amilyet kapok...


    Pontosan úgy csinálnak, mintha ők vívták volna ki, és az övék lenne a dicsőség. Nekem egyenesen nevetséges...! Ráadásul ők csinálják a feszültséget! Hogy nem veszik észre?! Nem kell hozzá egyetemi végzettség sem, csak látni és hallani kellene...!


    Na, nem is foglalkozom az egésszel.


    Ma délután pihenek, kötök és közben a Spektrumot hallgatom, nézem. Megfájdult a fejem is.


    Nyugodt délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    naros (29453)
    2016-10-23  13:45
  49. 2016. október 23. 13:4529453.

    Szia Kata!


    Örülök hogy jó lett a gombóc! Ebédre hekket rántottam, ízlett.


    Ősszel kétféle krumplit veszünk, a rózsaszín héjút főzöm, a zöldesből sütök.


     


    A hatalom igyekszik ötventatos eseményeket 


    kisajátítani, ahogyan eddigi hatalmak tették a többi nemzeti ünnepünkkel.


    Nagyon remélem nem lesznek összecsapások és semmit nem vernek szét!


     


    Nyugodt délutánt, jó pihenést kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29452)
    2016-10-23  11:21
  50. 2016. október 23. 11:2129452.

    Sziasztok Lányok!


    Ági! Megkóstoltam a gombócot. Féltem tőle, hogy milyen lesz, nem lesz-e kemény, vagy valami furcsa íze, de szerencsére észre sem lehet venni rajta, hogy tegnap mennyit szenvedtem vele! Az biztos, hogy abból a krumplis csomagból származókból csak sült krumpli lesz, eszembe sincs, hogy megfőzzem, mert akkor lehet, hogy hiába keresném a krumplit a vízben, valósággal elvarázsolnám..., annyira szétfőne! 


    Remélem jól pihentetek!


    Minden tele van '56-tal, pedig én legszívesebben elfelejteném, annyira rossz élmény maradt számomra az az eset. Nem szívesen emlékezem rá. Így igyekszem elkerülni minden ilyen jellegű filmet, dokumentumot, hiszen átéltem, láttam...! 13 évesen nagyon nagy nyomot hagyott bennem, mert emlékeztetni sem kell engem, ha csak végigmegyek a Rákóczi úton, sokszor előttem van az akkori kép, és még sok más is...!


    Legyen nyugodt napotok !

    előzmény:
    naros (29451)
    2016-10-22  19:48

Címlap

top