Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2016. szeptember 16. 13:2329251.

    Sziasztok Lányok!


    Megjöttem Anyutól, bementem a zöldségeshez, de holnap még lemegyek vásárolni. Ahogy hazaértem, a tus alatt "találtam" magam, közben a mosógépbe is betettem egy adagot, nehogy megsértődjön a gép, hogy ezen a héten még nem mostam! Ne gondolja azt, hogy rá sem nézek....


    Nagyon szép karfiolt kaptam! Beléptem az üzletbe, és egyből rám mosolygott az egyik fej, mondtam is hangosan, "de szép vagy!". Akkor pont csak a két eladó és én voltam bent, ismerjük régóta egymást. Jót nevettünk!


    Egész biztos, hogy a tüskék miatt volt ez a szokás, de ahogy te is írod, azóta sok minden megváltozott, és amit régen nem illett, ma miután sokan nem is ismerik az etikett szabályait ( vagy nem is hallottak ilyenről...), rég feledésbe megy, csak az idősek emlékeznek arra, hogy régen mit illett és mit nem tenni.


    Milyen édes az a film!


    Köszönöm, én elég jól aludtam. reggel elég korán mentem Anyuhoz a napközbeni meleg miatt. Kíváncsi vagyok, holnapra miként változik meg az időjárás. A szél feltámadt.


    Sok szirénázás van a városban. Reggel, amikor mentem, láttam, hogy valamilyen baleset lehetett az utcánkban, közel a körúthoz, mert arra lettem figyelmes, hogy sok homokot szórtak az úttestre, közel a járdához, és akkor láttam, hogy a villanyoszlopnak mehetett egy autó, mert az jól behorpadt, csoda, hogy nem döntötte ki. Ezzel együtt, szerintem majd biztosan kicserélik az oszlopot.


    Zenél a mosógépem, megyek teregetni.


    További kellemes délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    naros (29250)
    2016-09-16  07:41
  2. 2016. szeptember 16. 07:4129250.

    Sziasztok Lányok!


    Adri, ismered a Kaktusz virága című fimet?


    Kedves kis történet a múltszázad hetvenes éveiből,


    parádés szereposztással.


    Jól érzed magad a munkahelyeden?


    Kata, talán a tüskék miatt nem illett kaktuszt adni?


    Némelyik szokás  kissé elavultnak tűnik, miszerint


    nem illik páros számú virágot adni, vagy a sárga irigységet


    jelent és hasonlók.


     


    Jól aludtatok?


    Legyen jó a napotok!



     


     

    előzmény:
    kata622 (29249)
    2016-09-15  20:27
  3. 2016. szeptember 15. 20:2729249.

    Ági! Gobleined majd elkészül a hosszú téli estéken.


    Azt megfigyeltem, amikor még volt kertünk, előfordult hogy egy apró fekete állat tudott úgy megcsípni, hogy nem csak nagyon fájt, hanem sokáig a nyoma is megmaradt. Lehet, hogy Téged is az "látogatott meg".


    Adri! Jó, hogy jelentkeztél! Nagyon mondják, hogy szombatra hidegfront jön, lehet hogy azt érzitek Anyukáddal.


    Kíváncsi vagyok, vajon milyen üzlet lesz a másik.


    Hallottam már én is, hogy nem illik kaktuszt ajándékozni és még mást is hallottam ami a kaktusz "ellen szól", de ne is figyelj rá! Nagyon szépek tudnak lenni, ha virágzik, gyönyörű virágai vannak!


    Mit olvasol?


    Lányok! Szép estét, nyugodt pihenést kívánok!

    előzmény:
    Aodrey (29248)
    2016-09-15  19:41
  4. 2016. szeptember 15. 19:4129248.

    Sziasztok Lányok!


    Először is nagyon örülök hogy Mazsi jól van!! Ezek a kis kedvencek úgy a szívünkhöz tudnak nőni! :) én a kis békáimmal vagyok így, akik brekegnek a tavirózsa levelein. Sajnos egy békuci elpusztult... Elkaphatta vagy egy macska vagy valami madár... :(


    A kerttel bizony el vagyunk maradva, pedig lassan itt az ásás ideje. Olyan fura hogy fél nyolc van és már sötét :( 


    Képzeljétek, a héten nyílt egy új Spar a városban, és állíólag a város másik részébe is valamilyen bolt épül. Nem tudom melyik lesz, mi már régóta Auchan-ra vágyunk... De majd meglátjuk.


    Biztos megint front közeledik, már napok óta migrénem van nekem is, anyunak is... 


    Közben micsoda élményeitek vannak, filmforgatás :) Errefele ilyen izgalmak nincsenek :(


    Újabb növénykével bűvültem az irodában. Kaptam ajándékba egy kaktuszt. Bár én úgy tudtam ilyet nem illik ajándékozni... viszont a kaspója mintás, vidám, én annyira nem bánom. Úgyhogy már négyféle növényke van az asztalomon. Jó rájuk nézni nap közben :)


    Most gyorsan olvasok kicsit ha már ilyen baráti időben hazaérkeztem ma :)


    szép estét kívánok Nektek, vigyázzatok magatokra! :)


     

    előzmény:
    naros (29247)
    2016-09-15  18:12
  5. 2016. szeptember 15. 18:1229247.

    Kata, szúnyogokkal nem találkoztam.  


    Legutóbb két hete nyírtam akkor megcsípett valami, a felkaromon azóta is ott éktelenkedik a piros folt.


    Anyukám nehezen viseli hogy családban az idősebbek közül már csak ő van, sorban mennek el a barátnők, szomszédasszonyok, ismerősök...


    Sajnos mostanában sokan meghaltak a famíliából és távolabbi ismeretségből. Keservesen nehéz év volt.


     


    Képzeld még mindig nincs kész a gobelinem, 


    elraktam, ne legyen szem előtt.


    Nyugodt estét, szép álmokat kívánok!


     


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29246)
    2016-09-15  17:25
  6. 2016. szeptember 15. 17:2529246.

    Az első hónapokban bizony nehéz volt Anyunak, mert lány korától ismerték egymást. Az volt a legrosszabb, hogy mivel egyidősek voltak, mindig hasonlított, hogy "ha Ő elment, Neki sem lehet sok hátra..."! Mindent be kellett vetnem, hogy ezt az elméletét kiradírozzam! Ez hasonlított arra az esetre, amikor Anyóskám megérte a Szülei korát, akkor Ő kezdte mondogatni ugyanezt.


    Nem szabad ilyen szemlélettel élni az életet, nem az elmúlásra kell gondolni, ha az ember elér bizonyos kort! Vannak emberek, akik szinte eltemetik magukat, ha így gondolkodnak!


    Nem zavartad meg a szúnyogokat fűnyírás közben?


    Közben teljesen elkészültem mára, voltam már fürdeni is, jöhet a pihi!


    Este még benézek.

    előzmény:
    naros (29245)
    2016-09-15  13:23
  7. 2016. szeptember 15. 13:2329245.

    Hú, nehéz lehetett Anyukádnak a szomszéd elvesztése....


    Lenyírtam a füvet megyek ebédelni,


    jó étvágyat kívánok!


    előzmény:
    kata622 (29244)
    2016-09-15  11:55
  8. 2016. szeptember 15. 11:5529244.

    Halihó Lányok!


    Ágikám feltétlen írd meg, a Te elképzelésedet ! Már én elképzeltem, förtelmes! Szegény, nem akarom bántani...!


    '56-os filmet forgatnak? Még az is lehet. Az biztos, hogy tegnapelőtt délután lent volt Anyunál az egyik kedves kis szomszédasszony, leginkább vele szokott Anyu beszélgetni egy idő óta, mióta sajnos meghalt az egyik szomszéd, Aki még a régi házban is szomszéd volt. Szóval, beszélgettek, egyszer csak nagy lövöldözés, sikítások, fékcsikorgások hangjára rezzentek össze. Hirtelen nagyon megijedtek, azonnal az erkélyre mentek, akkor látták, hogy a forgatáson lövöldöztek.


    Kis szünetet tartottam, még nem ebédelek, Nektek viszont jó étvágyat kívánok az ebédhez !

    előzmény:
    naros (29243)
    2016-09-15  10:45
  9. 2016. szeptember 15. 10:4529243.

    Kata,  talán ötvenhatos filmet forgattak?


    Majd meglátjuk...


    Fűben fában orvosság, de nem örülnék ha


     lelegelnék a szobanövényeimet.


    Kata,  próbálok magam elé képzelni


    egy gatyátlan ufót...ha sikerült, megírom!


    Jó munkát!



     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29242)
    2016-09-15  09:25
  10. 2016. szeptember 15. 09:2529242.

    az "m" betűmet elvitték az UFÓK, hogy essen le a gatyájuk! Helyesen: holnap megyek Anyuhoz. Tudom, "a kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít"!

    előzmény:
    kata622 (29241)
    2016-09-15  09:21
  11. 2016. szeptember 15. 09:2129241.

    Sziasztok Lányok!


    Ági! A piros pontot beírtam a füzetbe, köszi! Reggel óta vasalok. Lehet, hogy napközben leugrom a zöldségeshez, majd meglátom. Valamilyen főzeléknek valót szeretnék venni. Holnap egyek Anyuhoz.


    Nessy! Mint ahogy írtam, Anyutól rá lehetett látni a film azon eseményeire, amit ott forgattak, sőt hallani is lehetett. Különösen tegnapelőtt és tegnap, mert lövöldöztek sikítottak. Az éjjel elvonultak, Anyu nem is tudott elaludni sokáig, mert olyan zajjal voltak. Tehát, hogy a Verseny utcát is érintette tudom. Különben ott nőttem fel. Nekem az egész környék beleértve Zuglót, mondhatom hazai környezet.


    A könyvre visszatérve, aranyos vagy, köszönöm, de nem kérek kölcsön és csak új könyvet vásárolok, sok okkal a hátam mögött..., bocs!


    Mazsi tényleg vajon honnan csipegetett fonalat? Talán függönyből? 


    Eszembe jutott, Sógoroméknak volt egy kutyájuk, akkor még az első feleségével éltek, családi házban, és a kutyusbeszökött a házba, és meglepődve azt vették észre, hogy a szobafenyő leveleit ette !


    A szabadságod alatt pihenj is, egy kicsit lazíts!


    Lányok! Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (29240)
    2016-09-15  08:18
  12. 2016. szeptember 15. 08:1829240.

    Sziasztok Lányok!


    Kata, jól gondolod mezei poloskák a betolakodók, érzik a beígért lehűlést. Minden ősszel bújócskáznak...


    Okosan tetted hogy pihentél, jár a piros pont!


     


    Nessy,Mazsival minden rendben?Rájöttél honnan került a begyébe fonal, mit csipegetett a kis aranyos?


    Lányok, legyen jó napotok!



     


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29237)
    2016-09-14  18:29
  13. 2016. szeptember 14. 23:2629239.

    Sziasztok Lányok!

    Gondolom, már pihentek- én most keveredtem erre.
    Zuhany alól jöttem, s gondoltam írok pár sort.

    Kata!


    Pénteken állítólag a Verseny utcát és környékét zárták le filmforgatás miatt. valaki a buszon benyögte, hogy biztos a Viszkis filmet forgatják.Pont akkor vittem Mazsolát és Bóbitát a dokihoz a 13. kerületbe, és a 30-as busz nem a verseny utcán ment, hanem ott, ahol a többi busz.
    Nekem nagyon sok könyvem van. Ha pontos író nevet és könyv címet kapok, talán Anyu vagy az én könyvtáramban is megvan amit keresel.



    Ági!


    nagyon klassz dolog lehet az unokákkal lenni- egész más, mint saját gyermekekkel. Nekem nincs családom, se rokonok, így ezek a dolgok kimaradtak az életemből...




    Ma kaptam elég sok munkát, így napközben nem tudtam jönni. Ráadásul ki is tettek minket a helyünkről, mert az egy tárgyaló, és ha beszélhetnékjük van, vagy ügyfél jön, nekünk ki kell menni.
    Holnaptól egészen keddig szabin vagyok, kedden megyek majd dolgozni legközelebb. Még majd 30-án lesz egy szabadságom- akkor megyek felülvizsgálatra a kórházba. El se hiszem, hogy már több mint egy éve műtöttek. 2015.04.14. volt a nagy nap. Az a lényeg, hogy minden rendben- a többi nem számít. Ki kell vennem a szabikat, mert csak a hónap végéig van szerződésem, és ha nem tartanak tovább, nem fizetik ki a szabikat, mert az nem a támogatásból megy, hanem a saját költségvetésükből...remek nem?


    Remélem, még megtartanak...



    Szombaton kezdődik nekem a suli, így előtte ez a két nap jó lesz, hogy kicsit előbbre jussak itthon. 4 hónapon át minden szombatom iskola- gondolom ünnepkor szünet lesz, mint más suliban.



    Én is szekrényezek. Ma fürdőszobát takarítottam. Holnapra mosás, és a szoba belső része van tervezve , valamint a madarak , de ők törvényszerűen napi szintű feladatokat adnak. Főzni sem ártana, de még nem találtam ki, hogy mit. nem szeretnék sok időt a főzéssel foglalkozni, mert sok egyébbel szeretnék haladni.

    No megyek, elteszem magam pihenőbe.


     


    Jó éjt, szép álmokat mindenkinek.


     


    előzmény:
    kata622 (29228)
    2016-09-13  14:02
  14. 2016. szeptember 14. 20:3029238.

    Elmentek a gyerekek, szép álmokat!

    előzmény:
    kata622 (29237)
    2016-09-14  18:29
  15. 2016. szeptember 14. 18:2929237.

    Nem, arra eddig még nem gondoltam, de hogy nem kerek történet könyv körül, az biztos!


    Szóval ezek az undok állatok lakásban keresnek télre


    menedéket? Azt gyanítottam, hogy valami mezei poloska.


    Nem csoda, ha nehezen válunk meg egy-egy számunkra értékes tárgytól, amit szívünkhöz közelállótól kaptunk, bármilyen kopott, régi is. Nagy elhatározás kell hozzá, sokszor realitás lapján válunk meg tőle nagy nehezen, több éves ide-oda rakosgatás után, tapasztaltam.


    Szegény buxus!


    Nem vasaltam, mert elfáradtam délelőtt, megint sokat voltam fent a létrán. Inkább kötöttem. Bent voltam délután, de valamiért ismét megjelentek az UFÓK és elvitték az irományomat, mire pont végeztem, pont az elküldés előtt!


    Kellemes estét kívánok!

    előzmény:
    naros (29236)
    2016-09-14  13:39
  16. 2016. szeptember 14. 13:3929236.

    Katám, arra gondolsz bezúzták a könyvet?


    Tegnap mosás előtt a függöny pliszéje alól ráztam ki


    egy undok büdös bogarat, kis zugokat, réseket keresnek


    ezek a dögök ahol áttelelhetnek. 


    Ma korán végzett a lányom, az előbb elvitte Ábelt. Gyorsan


    befejezem a pitét, kis mézzel felturbózom még éretlen


    az alma.


    Azt veszem észre magamon, hogy egyre nehezebben szanálok.


    A konyharuhákat nézegettem aztán sorban


    mindegyiket visszatettem a helyére,


    egyiket rég meghalt nagynénémtől kaptam,  másik kopottast kedvenc kolléganőmtől, a harmadik nagyon jó nedvszívó...


    Na, ezt sem gondoltam volna...


     


    Nemrég kivágtuk a buxust,mert lezabálta a leveleit valami betolakodó gaz féreg. 


     


    Nyugodt délutánt, jó munkát kívánok!



     


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29235)
    2016-09-14  11:07
  17. 2016. szeptember 14. 11:0729235.

    Szia Ági!


    Kávészünetem van, a szekrények készek! Szanáltam is!


    Most láttam, hogy reggel szinte egyszerre voltunk bent.


    ... és hová fészkelik be magukat télre azok az undok poloskák? Hogy milyen "vadállatokkal" kell szembesülnünk, az nem igaz! Reggel olvastam, hogy az ázsiai cincér már itt is van Európában, ez állat, egész erdőket is elpusztít! A kereskedelemmel, a vándorlásokkal, amiről az ember sok évvel ezelőtt még csak hallott, most már egyre inkább megfogható közelségbe kerülnek. Persze, ami jó és előbbre viszi az emberiséget, annak örülünk, de sajnos más is megjelenik, ami jobb lenne, ha ott maradna, ahol honos!!!!


    Megyek megfőzöm a lecsót.


    Kellemes unokázást kívánok !

    előzmény:
    naros (29233)
    2016-09-14  08:52
  18. 2016. szeptember 14. 08:5929234.

    Sziasztok Lányok!


    Ági! Tegnap este, elég későig, beleástam magam a könyvkeresésbe itt, a neten. Hát sok mindent olvastam, és van most már egy másik verzióm is, hogy miért nem kapom meg...! Azért ezt nem gondoltam volna, de ha mégis igaz, akkor nagyon elkeserítő a helyzet! Nem véletlen, hogy  az én véleményem a politikáról megint bebizonyosodott, hogy a legrondább dolog a világon...!


    Nincs mit tenni, nem mi, az egyszerű, szürke emberek mozgatjuk a szálakat...!


    Más!!!!!!!!!


    Lányok! Remélem, jól pihentetek az éjjel! Elég későn mentem aludni, de reggel 6 óra körül, már felébredtem, mint aki kialudta magát!


    Ma még befejezem délelőtt a konyhaszekrényeket, és főzök lecsót, gyorsan kész lesz, levesem van. Délután úgy gondoltam, vasalok.


    Kicsit lehűlt a levegő jelenleg, de nem bánom, még élvezem, mert később valószínű rohamosan emelkedni fog, és délre már megint itt lesz a nyári meleg.


    Kellemes napot kívánok Nektek !

    előzmény:
    kata622 (29232)
    2016-09-13  20:48
  19. 2016. szeptember 14. 08:5229233.

    Sziasztok Lányok!


    Kata, jól aludtál?


    Mezei és amerikai poloskák keresnek a nálunk téli szállást, utálom a fajtájukat.Undor fog el a látványuktól, berregésüktől szaguktól,


    jól kifejlett poloska fóbiám van van.


    Unokázom, most Ábel délután Annáék jönnek.


    Szép őszi napot kívánok!



     


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29232)
    2016-09-13  20:48
  20. 2016. szeptember 13. 20:4829232.

    Ágikám! Ezek szerint akkor mindketten "földhöz ragadt lelkek" vagyunk, mert én sem szeretem a koszos, ujjlenyomatokkal jelzett, gyűrött oldalakat!


    Úgy gondoltad, hogy az új kiadójától? Megpróbálom kideríteni, de nem sok reményem van, mert ha tárgyalás alatt van még az ügy...?! Valahogy nem is értem az egészet, mert a negyedik kötetet, már az Alexandra adta ki. Csak tippelek, pont a harmadik kötetnél szűnhetett meg az Ulpius-ház kiadó, ott valamennyit kidobtak még piacra, aztán itt következhetett be a sajnálatos eset, hogy nem tudtak dűlőre jutni, hogy a többi harmadik kötetnek szánt könyvnek ki legyen a gazdája. Mást el sem tudok képzelni.


    Mivel nagyon kedvelem Frei Tamás írásait, még az is megfordult a fejemben, hogy talán egyenesen Tőle kellene megkérdeznem, de én nagyon "messze" vagyok Tőle!


    Pedig addig nem olvasom el a negyedik kötetet, amíg nincs a kezemben a harmadik, tehát várok...! Majd csak megoldódik a helyzet.


    Elkerült Benneteket az eső? Most estére egész kellemes idő lett!


    Bekerült a házba valamilyen módon megint egy macska, már egy fél órája kint nyivákol valahol a folyosón!


    Szép, nyugodt estét, jó éjszakát kívánok!


     

    előzmény:
    naros (29231)
    2016-09-13  19:40
  21. 2016. szeptember 13. 19:4029231.

    Kata, a kiadótól gondoltam megrendelni,


    vagy már elfogyott?


    Taszít az elkoszolódott könyv, nem szívesen veszem kézbe.


    Lányom szerint jó ha minél többen forgatnak egy kötetet, 


    mert az olvasók életet adnak, hozzátesznek valamit...


    nekem a valami ujjlenyomatokat és gyűrött oldalakat jelent.


    Újra meg kell állapítanom, bizony földhöz ragadt lélek vagyok.


    Kicsit kapirgáltam a kertben, 


    aztán benéztek Marciék, és máris este lett. 


    Nem esett egy csepp sem, pedig jól jött volna.


    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29230)
    2016-09-13  16:17
  22. 2016. szeptember 13. 16:1729230.

    Ági! Pont erre gondoltam, hogy "körülnézek", hátha meglehet rendelni, de igazán nem szívesen tenném, ha nem látom a könyvet. A múltkor sem akartam használtan ezt a könyvet megvenni, hiszen nem régi könyv, és a másik három kötetem is új volt a vásárlás pillanatában. Antikváriumban valóban régi könyveket szoktam vásárolni, rendelni egyszer rendeltem, soha többet...!


    Egyszer rendeltem az egyik Antikváriumtól könyvet, mert régi kiadású könyvről volt szó, és nekem megvolt (persze ma is megvan!) a folytatás 2 kötete. Valamikor kölcsön adtam az első két kötet és sajnos nem kaptam vissza (azóta nem adok kölcsön senkinek sem...!), ezt nagy sokára sikerült fellelnem. Nagyon örültem neki, de mikor megérkezett nagyon elcsodálkoztam, hogy ilyen könyvet az Antikvárium megvásárolt. Alighanem egy börtönben írhatott valaki "előszót" a könyvhöz, amit mondanom nem kell, keresetlen megfogalmazásban, alpári stílusban tett közzé az illető! Bekötöttem, és félre van téve a többi bekötésre váró könyvek közé, amelyek régi családi könyvek. Volt könyvkötő az utcánkban, de mire elhatároztam, hogy elmegyek hozzá, addigra megszűnt az üzlet. A neten kerestem könyvkötőket, találtam is, tervben van, hogy az egészet elvisszük a Fiammal egyszer.


    Ahogy az előző levélkémet elküldtem Nektek, itt eleredt az eső. Azóta volt amikor dörgött, és esett, majd ismét elállt.


    Nem tudom, milyen filmet forgatnak. Pont tegnap olvastam, hogy egyszerre több film készül, külföldi sztárokkal is találkozhatunk, ha kinyitjuk a szemünket a városban.


    További kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (29229)
    2016-09-13  14:13
  23. 2016. szeptember 13. 14:1329229.

    Kata, a  neten nem lehet megrendelni?


    Vajon milyen filmet forgatnak? Anyukád "páholyból" követheti


    az eseményeket.


    Csendes napunk van Ábel épp alszik,a legjobb amit ebben a nyomi időben tehet.


    Jó ejtőzést!


    előzmény:
    kata622 (29228)
    2016-09-13  14:02
  24. 2016. szeptember 13. 14:0229228.

    Sziasztok Lányok!


    Nessy! Örülök, hogy a kis madárkád meggyógyult, és az is tiszta jó dolog, hogy nem kellett olyan sokat fizetned!


    Ági! Anyutól megjöttem, hazafelé bementem egy-két üzletbe, főleg könyvesboltokba. Kiderült még mindig hiánycikk a könyv , megint azt mondták, nézzem meg Antikváriumban. Gondoltam, mivel az az üzlet, amiről írtam, és a buszról láttam, majdnem a Kálvin térnél van, bemegyek menetben a könyvesboltokba. Előzőleg az Urániánál leszálltam a buszról, mert ott egymás mellett sorakoznak a könyvesboltok, a Múzeum körúton az Antikváriumok. Nem volt sehol, és elérkeztem a kitűzött célomhoz, ami reménységgel töltött el, a bizonyos Ulpius-ház könyvesboltjához, meglepődve tapasztaltam, hogy ott bizony már nincs semmi, vezetékek és vakolat darabok éktelenkedtek a kirakat helyén! Nincs más hátra, megint várakozom, majd csak egyenesbe kerülnek a kiadók és könyvesboltok.


    Mire hazaértem, megint "ömlött" rólam a víz, egyből a tus alatt találtam magam. Most már rendben vagyok, de ezt a nagy meleget úgy érzem, egyre jobban tudnám nélkülözni!!!


    Egyébként Anyuval szemben filmesek vonultak fel, tegnap vagy tegnap előtt, lezárták azt az utcát, sőt a környékét is. Mivel Anyu háza előtt már évek óta lebontottak egy létesítményt ( a helyén fű, fa és bokor van elkerítve), így simán átlátni arra az utcára. Anyunak megvan az "üres járatokra" a szórakozása, láthatja, amint készülődnek a színészek a forgatásra, és hallhatja sokszor a szöveget, és a mozzanatokat, ha kinéz az ablakon, vagy az erkélyen van.


    Elfáradtam, azt hiszem egyenlőre a mai napom telített volt. Egy kicsit ejtőzöm, azután majd meglátom, hogy a sok munka közül mihez is fogjak.


    További kellemes délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    naros (29227)
    2016-09-13  12:05
  25. 2016. szeptember 13. 12:0529227.

    Sziasztok Lányok!


    Nessy, örülök hogy Mazsi meggyógyult,


    rendesek voltak az állatorvosnál, jó ilyet hallani.


    Kata, hogy bírod a meleget?


    Ma is unokázom.


     


    Lányok, nyugodt napot kívánok!



     

    előzmény:
    SilverEagle (29226)
    2016-09-13  09:22
  26. 2016. szeptember 13. 09:2229226.

    Sziasztok szép napot!


     



    Kata!
    Kérdeztem a dokit, hogy kell-e külön étrend, azt mondta, hogy nem. olyan cérnával varrták össze a begyét, ami felszívódik, így nem kell visszamenni. Mivel Mazsika "mentett" madárka - egyetemista tulaja azt mondta nincs ideje felnevelni őt, és ingyen odaadná bárkinek, csak vigye-így az orvos lecsekkolta, hogy egy alapítványtól hoztam el, és a költségek felét számolták csak fel. Igencsak fellélegeztem, mert a jelenlegi helyzetemben a 16500 Ft-os műtéti és ellátási költségeket nem tudtam volna kifizetni csak részletekben. nem tudom hogy csinálták, de csak 6350 Ft-ot kellett fizetnem. Mazsi azóta is eszik, iszik folyamatosan, így az állapota csodás.
    Ahogy meghallotta ajtó nyitáskor a többiek hangját, megnyugodott rögtön.


    Fölrohant a költő dobozhoz- ott van egy ülőke ahol táborozni szokott. Miután jóllakott, és ivott eleget, felment oda, hátracsapta a fejét, és aludt, mintha mi sem történt volna . Arany szívem- olyan jó, hogy meggyógyult.


    Most kaptam munkát, megyek.
    Legyen szép napotok!

    előzmény:
    kata622 (29223)
    2016-09-12  16:45
  27. 2016. szeptember 12. 20:4129225.

    Ágikám! Köszönöm, Fiamék jól érzik magukat, sokat kirándulnak és most saját maguk osztják be az idejüket, hogy hol időzzenek többet, mit nézzenek meg, stb. Olyan országban, ahol egyikük sem volt még, azért mennek előbb társasutazással, hogy valamilyen fogalmuk legyen arról, hogy érdemes-e elmenniük magán úton is. Igaz, Erdélyben a Menyem volt már, de akkor még nagyon kicsi lányka volt, szinte semmire sem emlékezett.


    Szép estét kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    naros (29224)
    2016-09-12  18:10
  28. 2016. szeptember 12. 18:1029224.

    Kata, emlékszem a könyvre,


    remélem rátalálsz.


    Fiadék jól érzik magukat?Meddig maradnak?


    Jól teszed ha kerülöd a meleget, ahogy hallom szombatra


    megszűnik a kánikula.


    Nyugodt estét, szép álmokat kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29223)
    2016-09-12  16:45
  29. 2016. szeptember 12. 16:4529223.

    Nessy! Ez nagyon jó hír! Örülök én is, hogy minden rendben van, jól sikerült a műtét! Most majd egy darabig válogatott étrend kell a madárkádnak? Vissza is kell vinni Mazsit a doktorhoz felülvizsgálatra?


    Ági! Már kerestem, talán írtam is, hogy Frei Tamás sorozatából szeretném megvenni, mert hiányzik a 2015 című könyv. Egy-két hónappal ezelőtt azt mondták a könyvesboltban, hogy mivel az még az Ulpius-ház kiadó gondozásában készült (akkoriban volt tárgyalás alatt), hogy egy másik kiadó adja ki. Egyik nap, amikor Anyutól jöttem haza, láttam az egyik ház falán, az Ulpius feliratot. Arra gondoltam, talán ott megkapom, ha mostanra nem rendeződött még a dolog azzal a másik kiadóval.


    Mondtam Anyunak, hogy reggel jó korán fogok Hozzá menni, hogy délre már itthon legyek, ne bóklásszak az utcán, ha holnap is ennyire meleg lenne. Ilyenkor az aszfalt csak úgy ontja magából a meleget, a házak közelsége még "rátesz egy lapáttal". Nem szeretek ilyen melegben az utcán lenni. Mennyivel más volt a telken a nagy melegben is, a hatalmas fák, a sok virág, bokor enyhítette, ott soha nem éreztem, hogy elviselhetetlen a meleg...!


    További kellemes délutánt kívánok!

    előzmény:
    naros (29222)
    2016-09-12  16:15
  30. 2016. szeptember 12. 16:1529222.

    Sziasztok!


    Nessy, örülök hogy a madárkád túl van a műtéten!


    Kata, milyen könyvet vásárolsz?


     


    Ma is unokáztam, most mentek el a gyerekek.


    Meleg van...


     


     

    előzmény:
    SilverEagle (29221)
    2016-09-12  13:48
  31. 2016. szeptember 12. 13:4829221.

    Sziasztok, szép napot Lányok!


    Reggel 8,39-kor hívtak fel, hogy 14 óra után mehetek Mazsikámért. Kiszedték a pamut szálakból összeállt kis csomócskát a begyéből, és jól van!!!


     


    El is kértem magam 14,30-tól, hogy mehessek érte. Munkahelyről előbb odaérek hozzá, mert az egyik járművel félúton van pont a munkahelyem. Blahától (munkahelyem itt van) csak 2 megálló a Keleti, és onnan már csak 30 vagy 30A busszal kell menni 6-8 megállót, és rögtön ott van, nem messze a megállótól.

    Szóval már nem sok idő, és repülök a Kincsemért!



    Otthonról jelentkezem, addig is sziasztok!


     


    előzmény:
    kata622 (29219)
    2016-09-12  09:31
  32. 2016. szeptember 12. 13:1329220.

    Halihó Lányok!


    Vízóra leolvasó elment, hajam megszáradt.


    A konyhaszekrényekkel nem lettem teljesen készen, de a nagyobb munkák készen vannak. Most már csak rakosgatom az edényeket, tányérokat, stb., új helyeket találok nekik.


    Holnap Anyuhoz megyek, hazafelé betérek Könyvesboltba.


    Az ebédhez jó étvágyat kívánok

    előzmény:
    kata622 (29219)
    2016-09-12  09:31
  33. 2016. szeptember 12. 09:3129219.

    Sziasztok Lányok!


    Ágikám! Nem biztos, hogy a gyerekektől kaptál el valamit, mert nem panaszkodtam, de szombaton este ugyanezek a fájdalmak jelentkeztek nálam is. Tegnapra jobban voltam. Örülök, hogy Te is jobban vagy már!


    Nessy! Remélem, minden rendben lesz a kis madárkáddal!


    Lányok! Várom a vízóra leolvasót, azután megmosom a hajam.


    Szép és nyugodt hetet kívánok !

    előzmény:
    naros (29218)
    2016-09-12  07:45
  34. 2016. szeptember 12. 07:4529218.

    Sziasztok Lányok!


    Nessy, várjuk a jó híreket!


    Kata, tegnap 3/4 nyolckor sötét volt, itt az ősz csak napközben nem érezzük.


    Pocsék napom és éjszakám volt, elkaphattam a gyerekektől valami vírust, fájt a gyomrom, aztán a hasam és minden ízületem.


    Hál' Istennek ma már jobban vagyok.


     


    Lányok, legyen jó napotok, hetetek!



     


     

    előzmény:
    kata622 (29217)
    2016-09-11  18:57
  35. 2016. szeptember 11. 18:5729217.

    Nessy! Nagyon szépek a madárkáid, látszik, hogy szerető gazdijuk van!


    Lányok! Mennyire érzékelhető, hogy hamarabb sötétedik., a házban felkapcsolódtak a lámpák. Napközben még nyár van, sőt este is ami a hőmérsékletet illeti.


    Kidolgoztam magam, a mai napra is megvolt az edzésem is, gyakran voltam a létrán.


    Elfáradtam.


    Szép estét kívánok!


     


     

    előzmény:
    SilverEagle (29215)
    2016-09-11  12:34
  36. 2016. szeptember 11. 18:5629216.

    Nessy, remélem meggyógyul kis kedvenced!


    Kata, pihentél is?


    Lányok, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    SilverEagle (29215)
    2016-09-11  12:34
  37. 2016. szeptember 11. 12:3429215.

    Szia Kata!
    Én is abban reménykedem, hogy mivel ott van egy külön terem ott tartott, kezelésre szoruló állatoknak, rájuk néznek ma is. ha reggel megműtik a kincsemet, este talán már haza is jöhet.
    A képet aznap készítettem, amikor a srác elhozta, aki ingyen lepasszolta nekem azzal, hogy nincs ideje felnevelni, és foglalkozni vele. 5 saját hullámoson kívül az összes többi madaram megunt, kidobásra szánt, befogadott madár. Mazsola is. Ez a kép 2014.júliusában készült, hónap elején. Mazsika épp a cseppentős kajára vár, azt lesi, ahogy keverem neki. Főtt burgonya, tojás sárgája , sárgarépa és vitamin por pépesre keverve- ez volt akkor a kaja. ette nagyon, és mellette már szemezgette a magot is, amit a képen a legszebb nimfa fiúm Pityuka is eszeget a háttérben. Ő az egyetlen, boltba vásárol madaram. Az elsőnek kapott , most 29 éves Bóbita lányka mellé vettem, hogy ne legyen egyedül. A többiek mind befogadott, mentett madarak.


    Remélem, valóban minden rendben lesz...
    Mazsolát befogadtam, a családom része. Nagyon aggódom érte...Én neveltem fel...

    Fiadéktól szép, hogy nem hagytak magatokra. Manapság mindenki megy külföldre- ha más nem ingázik, és ott dolgozik. Jobban megbecsülik ott a dolgozókat, mint itt...


    Szép délutánt!

    előzmény:
    kata622 (29214)
    2016-09-11  11:46
  38. 2016. szeptember 11. 11:4629214.

    Halihó Lányok!


    Nessy! Nagyon sajnálom a kis madaradat, szegény jószág, mennyit szenvedhet. Aranyos képet tettél fel róla! Gondolom, ha betegen az állatorvos befogad állatot, akkor ha nincs is rendelés, biztosan ránéz, és nem hagyja teljesen magára! Nyugodj meg, holnap már minden rendben lesz!


    Majdnem egyidősek vagytok Fiammal. Ő is biztos abban, hogy mire eljönne a nyugdíja ideje, már nyugdíj sem lesz... Szomorú dolog, nem csodálkozom, hogy aki fiatalabb, elmegy külföldre. A Gyerekek is foglalkoztak a gondolattal. Ami visszatartotta Őket az, hogy Nászasszonyom és én is egyedül vagyunk, és mi sem vagyunk már fiatalok, elmúltunk 70 évesek, ráadásul Anyukám is idős.


    Szóval ez az egyetlen ok, amiért mégsem mentek ki dolgozni, letelepedni.


    Akárhogyan csűrjük, csavarjuk, az átlag ember nem él jobban!!!!! Van réteg, akik azt sem tudják, hogy a millióikat hová tegyék, melyik bankba, főleg külföldre, hová fektessék be és mibe a vagyonukat, ők nem is jobban, hanem túl jól élnek...!!!


    Ez van, a szürke kis embereknek szavuk sem lehet, sőt jobb, ha azok felé sem néznek, mert jönnek a rendőrök és megmotoznak...!


    "Szép új világ!!!!!!!!!!!!"


    Nem is idegesítem magam, mert sokba kerül az orvos és a gyógyszer is.


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes elfoglaltságot kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    SilverEagle (29213)
    2016-09-11  11:19
  39. 2016. szeptember 11. 11:1929213.

    Szia Ági!


     


    Én már 53 éves vagyok, és nem vagyok biztos benne, hogy lesz még nyugdíj rendszer mire arra kerülne a sor. Ez a kormány mindent elvesz...Hamarosan már munkanélküli se fog járni senkinek. Közmunka, vagy katonaság- ez lesz a választék. A 40 éves munkaviszonyoz kell még bő 7 év, de abban nem vagyok biztos, hogy a munkanélkülit és a közmunkát beszámolják vagy sem.2012-ben bontották le a munkahelyem, azóta ez a kettő váltja egymást. Márciustól közmunkában vagyok, segédmunkás bérért. Az is több, mint a 0 Ft.


    Most csak Mazsikám érdekel...Ő csak egy 2,5 éves kismadárka, akinek élnie KELL még sokat...

    Szép vasárnapot!

    előzmény:
    naros (29199)
    2016-09-09  09:22
  40. 2016. szeptember 11. 10:5829212.

    Szia Adri!
    Először is bocsánat, hogy nem köszöntöttelek. Mentségemre szolgáljon, hogy péntek délutántól nagyon ideges vagyok. Drága kismadaram Mazsi valami miatt nagyon sovány lett. Elvittem orvoshoz, ahol kiderült, hogy valamiket megevett, ami összeállt a begyében, így nem tud eleget enni, elzárja az a valami a nyelőcsöve felét. Meg kell műteni, így mondta a doki hagyjam ott a rendelőben, hétfőn délelőtt műtik. Mondtam nekik, hogy fogalmam sincs miből és hogyan fogom kifizetni a műtétet és mindent, de mentsék meg őt. Annyira féltem.
    Ott van a rendelőben, és nem tudom, hogy ma van-e ott valaki, hisz rendelés nincs. Adni kell neki enni/inni, mert nagyon sovány. Fel kell erősíteni szerintem, hogy bírja a műtétet. Istenem úgy féltem őt ...


    Szóval ne haragudj, hogy nem köszöntöttelek, de csak sírdogálok, és álomba sírom magam azóta.


     


    Jó egészséget, sok-sok sikert, és tengernyi boldogságot kívánok névnapod alkalmából!


     


    Még főzni se volt kedvem- az alapanyagokat betettem a mélybe, és csak tésztát főztem. Túrós tésztát ettem tegnap, és ma is azt fogok.
    Valamit azért gyártanom kell, mert holnap meló, de nincs kedvem.
    Azt hiszem készítek egy gyors zöldséglevest, és csinálok tejet, hogy reggelre cikóriával kv-t készítsek, a maradékból pedig tejbegrízt készítek. Most ilyen egyszerűre vágyom, mert minden gondolatom Mazsika.

    Én csütörtök, péntek és hétfőn leszek szabin, és majd 30-án. Akkor felülvizsgálatra megyek, most pedig itthon akarok ténykedni, mert jövő szombaton kezdődik a suli, és amiket lehet, előre dolgozom itthon.


    Anyukád biztos sikeres vizsgát fog tenni. Én is becari vagyok, de autó sincs, így nincs szándékomban megtanulni vezetni.



    Legyen nagyon szép napotok!


     


    előzmény:
    Aodrey (29198)
    2016-09-08  23:39
  41. 2016. szeptember 11. 09:2429211.

    Sziasztok Lányok!


    Adri,  beleszámoltam az őrölteket is, csak a borsok és kömények kilencen vannak.


    Mindig tetszettek a vasi helyiségnevek, Chernelházadamonyától, Bősárkányig...Klassz lehetett a kirándulás!


    Kata, remélem ma megússzuk fejfájás nélkül,


    vigyázzatok magatokra, szép vasárnapot kívánok!


    előzmény:
    kata622 (29210)
    2016-09-11  08:31
  42. 2016. szeptember 11. 08:3129210.

    Sziasztok Lányok!


    Ágikám! Jobb, ha én most meg sem számolom a fűszertartókat, mert elmenne vele egy csomó idő...! Pont azért kell átrámolnom őket, mert én is nyújtózkodtam, sőt mivel magasak a szekrények, vagy a sámlit, vagy a létrát kellett elővennem, hogy egyeseket elérjek, Nekem is a tűzhely felett volt több. Nálunk azért van rengeteg, mert Fiam szeret kipróbálni olyan fűszereket is, amelyek vagy "visszamennek" a régmúlt idők konyhájába, vagy valamilyen idegen ország ételeihez kell. Szinte minden útjáról hoz többféle fűszert.


    Adri! Azt hiszem, talán olvastam, vagy esetleg a tv-ben láthattam arról vagy másik fűszernövénykertről, ott is mezítláb lépkedtek a köveken.


    Lehetséges, hogy megint valamilyen front "kószál", az is lehet, hogy csak a felső légrétegben, de megérezzük. Nekem is fájt estére a fejem, és Anyu is panaszkodott, hogy délutántól szintén a feje fájt és szédelgett.


    Lányok! Szép vasárnapot kívánok !

    előzmény:
    Aodrey (29209)
    2016-09-11  00:16
  43. 2016. szeptember 11. 00:1629209.

    Sziasztok Lányok!


    Köszönöm szépen a köszöntést :) Aranyosak vagytok!


    Ági azon gondolkodom mi lehet az a 24 féle fűszer?? biztos van bazsalikom, kakukkfű, bors, gyömbér, talán kurkuma... de a 24-et sehogy sem tudom összeszedni :)


    Képzeljétek, Ölbőn voltunk tegnap egy fűszernövény házban és kertben. Csudaklassz volt. És kneipp út is volt. vagyis köveken lehetett sétálni, nagyon jó volt. a kövek maszirozzák a talpad :) a fűszerkert pedig tele volt illatosabbnál illatosabb növényekkel. Tetszett.


    Az odafelé vezető út volt kellemetlen mert a távolsági buszon fűtöttek!!! bizony, az amúgy is harminc fokban... 


    Errefele is migréntől szenved képzeljétek sok ember. Megint időjárás változás lenne?


    Ma a kertben serénykedtünk Anyuval és majd' megkukultunk. Vittem magammal a napernyőt amerre dolgoztunk.


    Szép hétvégét Lányok, jó éjszakát! :)

    előzmény:
    naros (29208)
    2016-09-10  17:10
  44. 2016. szeptember 10. 17:1029208.

    Elmentek a gyerekek, összedobom a lakást csak kicsit


    leülök, megvisel ez a meleg.


    Milyen fűszertartót vettél?


    Nem voltam rest és megszámoltam, 24 darab


    fűszertartó  tégelyem van használatban,  + 6 üveg, az a darálós.


    Alig férnek el a tűzhely fölötti szekrényben, jó nagyot kell nyújtóznom ha a legfelső sorból választok.Régebben kevesebb fajtát használtam. 


    De jó a Fiadéknak,


    úgy elmennék valamerre én is, mostanában 


    csak térképen utazom.


     


    Köszönöm a kávét, jó pihenést,


    szép álmokat!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (29207)
    2016-09-10  12:39
  45. 2016. szeptember 10. 12:3929207.

    Szia Ágikám!


    A levegőben én még nem láttam hattyút, mindig csak a víz felszínén, amint szép komótosan úszkálnak. Erre most döbbentem rá !


    Jól "belemásztam" a konyhaszekrény rejtelmeibe, átnéztem a fűszereket, és sokat kidobtam, mivel a szav.idő lejárt egyiknél-másiknál. Szeretem, ha mindenből van itthon, ha bármit főzök és kell hozzá olyan fűszer, amit ugyan nem sokszor használok, legyen kéznél. Így időnként szanálni kell közülük, mert az egész tasak nem mindig fogy el, mire lejár a szav.idő. Szóval irkáltam szorgalmasan közben, hogy ha megyek vásárolni, megvegyem a hiányzókat.


    Azt hiszem egy-két nap simán rámegy, de nem baj, ezt a hetet rászántam sok olyan dologra, ami babra munka a háztartásban.


    Még nem ittam kávét délelőtt, mert még ezt megcsinálom, még azt, és lemaradt. Most pótoltam, megkínállak, hátha ebéden már Ti túl vagytok! Egyedül unokázol


    A Gyerekek a Királyhágónál vannak, nem rohannak, ott már a Menyem vezet.


    Na megyek folytatom a munkát. Majd később ebédelek, akkor majd egy kicsit pihenek is, aztán jöhet akkor is a folytatás...!


    Kellemes délutánt kívánok!

    előzmény:
    naros (29206)
    2016-09-10  09:50
  46. 2016. szeptember 10. 09:5029206.

    Sziasztok Lányok,  jó reggelt!


    Jól kezdődött a napom, három hattyút (vagy ludat?) láttam 


    átrepülni a völgyünk felett.Hallatszott a szárnycsapásuk


    és a kurrogásuk.


     


    Unokás szombatom lesz, szép napot kívánok!



     


     

    előzmény:
    kata622 (29204)
    2016-09-09  20:05
  47. 2016. szeptember 10. 09:4229205.

    Sziasztok Lányok!


    Remélem, jól pihentetek az éjjel! A Fiamék korán reggel indultak Menyeméktől, úton vannak.


    Ági! Csak ma reggel gondoltam arra, hogy azért hitted tegnap, hogy már elmentek külföldre, mert előzőekben azt írtam, hogy elmentek, csak azt nem , hogy akkor a Menyemékhez mentek.


    Sokszor Anyu sem tudja, amikor beszélünk Róluk, hogy most akkor itthon vagy otthon vannak, vagy idejönnek, vagy oda és tulajdonképpen melyik helyről is van szó! Mondjuk nem csoda...!


    Lement a mosásom, megyek teregetni.


    Szép, tartalmas hétvégét kívánok Nektek !


     

    előzmény:
    kata622 (29204)
    2016-09-09  20:05
  48. 2016. szeptember 9. 20:0529204.

    Nagyon jól írod, akkor pontosan megállt az idő, minden nyáron...!


    Szép estét, nyugodt éjszakai pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (29203)
    2016-09-09  19:43
  49. 2016. szeptember 9. 19:4329203.

    Kata,azt hittem Fiadék már útnak indultak.


    Olvastam, bizony a meleg miatt (is) fájhat a fejünk.


    Itt is vannak szürke varjak, nem kedvelem őket.


    A szarkákat megszoktam a mátyásmadarakat is,


    de a varjú nyári károgása az naaagyon fura!


    Sokszor eszembe jutnak nekem is a nagyszüleim és azok


    a hosszú-hosszú nyarak.


    Akkoriban mintha állt volna az idő...


    Szép álmokat kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (29202)
    2016-09-09  17:48
  50. 2016. szeptember 9. 17:4829202.

    Ágikám! Még nem tudom, hogy milyen ott az idő, mert holnap reggel indulnak. Ma még vásároltak, aztán a kertben tettek-vettek, jelenleg a füvet vágja a Fiam.


    Kettő mosás lement, közöttük az ágyneműk is. Holnapra maradtak a tarka ruhák.


    Elmosogattam az új fűszertartókat. Holnap nekiállok a konyhaszekrénynek. Főzök is majd, mert csak levesem van. Szóval megint nem unatkozom....


    A fejfájásom alább hagyott, most olyan állapotban van, hogy egyszer nem érzem a fájdalmat, később megint fáj, de nem annyira, és ez ismétlődik. Szerintem az időjárás a "hibás"! Közben egy varjú, vagy ahhoz hasonló madárolyan károgással van, hogy az már fülsértő. Miért nem megy a földekre?! Mit keres itt emeletes ház tetején?! Azt a furcsa természetét...!!!!


    Elhiszem, hogy Unokáid imádnak Nálatok lenni! A Nagyinál mindig minden más, és olyan jó! Nagyon szerettem én is a Nagyinál, főleg Apu Anyukájánál lenni. A másik Nagyinál is, de ott sok Rokon volt, és nem csak Nála voltunk, ha nyaraltunk. A Rokonok versenyeztek értünk, hogy hol legyünk, és meddig. Azért is volt ez téma, mert ott maximum két hetet töltöttünk, azután utaztunk Szegedre ahhoz a Nagyihoz, Aki egyenesen imádtam. Nagyon sokat gondolok Rá!


    Megyek, készítek valami kis vacsorát magamnak.

    előzmény:
    naros (29201)
    2016-09-09  16:30

Címlap

top