Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Nos, hogy pontos legyek, nem azt mondja, hogy vele veszekszem, hanem egyszerűen arra, amit én leírok, arra kijelenti, hogy én veszekszem.
Az írásodról viszont az ugrott be mint vélemény, ha két ember veszekszik, és ez ugye a kommunikáció rovására írható, akkor ott még az is ott van, hogy az a két ember képtelen ráhangolódni a másikra.
Az ember akkor mondhatja a másikra, hogy veszekszik vele, ha úgy érzi a másik korlátozza cselekedeteiben, mondókájában, gondolataiban egyebekben...ennek gyökere pedig a kommunikációban rejlik. Más a kódrendszer és a közvetítő közeg nincs összehangolva....a felek fújják a csőbe bele a magukét, csak éppen két különbözőbe, pedig ők azt hiszik, ugyanabba....:-))) Innentől bármilyen megállapítás, ami belekerül ebbe a csatornába, nem szól másnak csak annak, aki beleszól....
A lélek mindig tudja mi a helyes, de az elme ezt felülbírálhatja...szvsz.
http://asztrologia.noxnet.hu/2012/07/01/kalendarium-2012-j ulius-2-8-ig/
Jaj, jaj, ilyenket én csak koppintani tudnék.
Az asztropatikán szokott térkép lenni, de most átalakítás miatt zárva.
Ha valaki, aki nekem mondja azt, hogy én veszekszem - persze csak őszerinte-, akkor én most nem vagyok a helyemen?
Vagy csak a lelke nem ismeri fel, hogy hol van az ő helye?
Izgalmas kérdések halmaza sülhetne ki ebből a kiindulásból.
Klassz!
Azért kíváncsi lennék arra, hogy az Uránusz holés miben áll......erről van infód?
No akkor itt egy megállapítás valakitől azoknak, akik annyira tudják mondani a maguk mondókáját, és elhiszik, hogy ők most a tutit mondják meg másokról.
"Mi, emberek egy egységnek képzeljük magunkat, holott testünk legkisebb alkotórészei a sejtek, az egységek bennünk, és ezeknek a milliárdjaiból épül fel az a valaki, akiről azt hisszük, velünk azonos. „Ha a vezető nincs jó viszonyban a népével, akkor a nép, azaz a sejtek fellázadnak.” Az asztrológiában a lázadást az Uránusz szimbolizálja. Több mint ezer rákos beteg horoszkópját vizsgálva elmondható, hogy az Uránusz játssza a főszerepet, a statisztika szerint majdnem 90%-ban. Ha elfogadjuk, hogy a testünket a lelkünk hatja át, akkor ez igaz minden sejtünkre is. Ennek alapján az is igaz, ha a lelkünk beteg, a testünk is az. „Ha lelkesülünk, egészségesebbek vagyunk.” „A lélektelenség a sejtek halálához vezet.” A magyar nyelv tele kétértelmű kifejezésekkel, amelyek a lélek és a test összefüggéseit mutatják. A lelki problémák előbb vagy utóbb testi tünetekhez vezetnek.Akkor leszünk boldogok, akkor fogjuk elégedetten szemlélni az életünket és elégedetten élni a mindennapjainkat, ha úgy érezzük, hogy a helyünkön vagyunk. Ez azért nagyon izgalmas kérdés, mert abszolút meggyőződés. Senki nem mondhatja meg nekem, hogy szerinte én a helyemen vagyok-e vagy sem. Ezt nekem kell éreznem. Ha nekem valaki azt mondja, hogy nem vagyok a helyemen, az nem biztos, hogy úgy van, másrészt miért fogadnám el tőle?
Manapság úton útfélen találkozunk emberekkel – és én nem is nevezném őket mestereknek –, akik veszik maguknak a bátorságot, hogy megmondják egy másik embernek, hogy a helyén van, vagy nincs a helyén, helyesen él, vagy sem, és őket nyugodtan nevezhetjük áltanítóknak, mert ezek az emberek valójában önmagukkal sincsenek tisztában, nemhogy másokkal. Mindenkinek magának kell ezeket a mondatokat, ezeket a fogalmakat, ezeket a határokat megfogalmazni. Kívülről ezek nem jöhetnek."
Kalo Jenő
Az évek folyamán elég ritkán vesztettem el a nyugalmam fórumozás közben, mert megtanultam kezelni azt a hangnemet, azt a stílust, amit itt gyakorolnak a fórumon.
Sajnos azonban a fórum leépülésével úgy tűnik, hogy a normális hangnem is eltűnt.
A moderáció megenged minden olyan sértő szóhasználatot, amitől egy jobb érzésű embernek enyhén szólva is felfordul a gyomra.
Ugyanakkor olyanok osztják ki a fórumtársaikat, akiknek a hallgatás sokkal jobban állna.
És persze miután mindenkivel úgy beszélnek, ahogy az ember - mármint akinek még megvan a kultúrtársasági szokása -, még a kutyájával sem beszélne így.
Majd elmennek és szintén megengedhetetlen módon moderációt kérnek azért, mert valaki rálépett arra a tyúkszemre, amit már rég ki kellett volna vágni. Akkor talán nem fájna annyira.
Egy szóval néha megkérdőjeleződik bennem, hogy biztosan el kell tűrni olyanoktól, akik azt hiszik, hogy csak ők gorombáskodhatnak másokkal?
Na most aztán jól odamondogattam.
Ebben a melegben? Ó dehogynem!
Az idézetek azon kívül, hogy sem nem szépek, sem nem csúnyák, tartalmasak.
Egy Kovács Kati dalt hoztam.
Sehogy se illik ide, de olyan szép.
http://www.youtube.com/watch?v=dimWhPdJiZM
Tetszik az idézet.
Mások szerint Feldmár Andrásnak jó meglátásai vannak, magam nem ismerem, csak mostanában kerülnek elém az idézett szövegei.
De pl ez az idézett szövegrész valóban egy nagyon helyénvaló megállapítás.
Tényleg így működünk, hogy címkézünk, és a másik teperhet, hogy egy kialakult címkét felül tudjon írni.
Az a véleményem, hogy sok értékes kapcsolat esik áldozatul ilyen elővéleményzésnek.
Feldmár András
Például, igen. Vagy kezelni, mint egy betegséget.
Aztán majd elmúlik.
A mintát úgy értettem, hogy mit látok a környezetemben, mások hogyan reagálják le a hasonló helyzeteket. És akkor eldöntöm, hogy tetszik a minta, amit láttam, vagy épp az ellenkezőjét választom, ha egyáltalán képes vagyok arra, hogy átlássam a választási lehetőségeimet.
Aztán persze, tapasztalás, tanulás...
Így valahogy. :)
Egy kis érzelem kifejezés.
http://www.youtube.com/watch?v=Ix_qDZmYeys
http:/ /www.youtube.com/watch?v=xbwZCDitWBw
http://www.youtube.c om/watch?v=SjdYP7XMXVk
Lehet csemegézni.
Az mit jelent, hogy kezelni az érzelmeket?
Rangsorolni, és mondjuk beskatulyázni, aztán időnként leporolni őket?
Hogyan lehet megtanulni? Amit gyakran emlegetek, hogy tanulni úgy lehet, ha tapasztalok.
Tehát amit írtam, hogy megélem az érzelmet. Már ha van elég merszem hozzá.
Vagy ha nem is élem meg, magamban mindenképpen végigviszek egy "kereső" programot, amivel többet megtudhatok arról, hogy egyáltalán miért is van jelen az életemben?
Hogy lehet bármilyen minta előttem az én érzelmeimet figyelembe véve?
Az már más kérdés, hogy milyen érzelmi mintát követünk?
Mindenképpen csak saját "módszerekkel" haladhatunk, és mindenképpen csak lépésről lépésre.
Kezelni az érzelmeket, ezt úgy gondolom, meg kell tanulni.
Ha nincs előttünk minta, vagy éppen egy rossz mintát kaptunk, akkor saját módszerekkel bukdácsolva, lépésenként haladva lehet.
Minden lépés, ha előre, ha visszafelé visz, de egy újabb tapasztalat.
Bocsánat, ha nagyon nem tetszett.
A zenéje nekem sem annyira jön be, de ez a riport nagyon érdekes volt számomra, lenyűgöz, amikor valaki ennyire át tudja adni magát a színpadon a közönségnek, és nekem erről szólt a videó.
Van a srácban diszharmónia, és még nem teljesen kiforrott, amit csinál, de ahogy a kreativitása megnyilvánul, az figyelemreméltó.
Volt egy Kaláka-Kosztolányi-dal korábban tőle, amit linkeltem már, 'Lecsuklik minden pilla most' a címe.
És ma találtam valami tökéleteset Cseh Tamástól, most ezt hoztam.
Meztelen ember
Megfigyeltem, hogy amikor megjelenik bennem egy érzelem, akkor egyszerűen nem is merek beszélni róla.
Ez még akkor is igaz, ha éppen kellemes az érzés.
Az, hogy beszéljük ki magunkból a dolgokat, az addig rendben van, csakhogy mára már oda jutottunk, hogy a kibeszélés csupán a panaszáradatot jelenti.
A kibeszélés arra való, hogy általa megértsük a saját mozgató rugóinkat, hogy mit miért teszünk vagy éppen fojtunk magunkba?
Persze tisztában vagyok azzal, hogy az érzelmekkel bánni nem egyszerű feladat.
Ugyanakkor azt is gondolom, ha képes leszek eljutni addig, hogy az érzelem nem bűn, vagy éppen egy nem kívánatos valami az életemben, vagy éppen hogy feldobja a kedvem, akkorra már azt is megértem, hogy nem kell visszafognom bármilyen formában is érkezik hozzám az érzelem.
Az érzelmet megélni kell(ene) az elfojtás helyett.
Akkor maradok továbbra is az érzelmek mellett. Lehet, tán itt az ideje?
Amit egy másik topikban leírtam, azt ide is beteszem.
Mi az az erkölcs?
Egy szó, ami egy fogalmat takar, amit emberek alkottak.
Ja, és ezt jól belénk is döngölték, nehogy kilógjunk a megszabott keretek közül, mert ha erkölcstelen dolgot cselekszünk, akkor bűnösökké válunk.
Nekem nem kenyerem ilyen szavakra, előírásszerű viselkedésekre hivatkozni.
Egyedül Bababetű megfogalmazása tetszett az egész kérdés-válasz felvetésben. (172 hsz)
Aki arra hivatkozik, hogy azért nem tesz meg valamit, hogy ne vétkezzen akár magáról, akár másokról van szó, az nincs a helyén.
Emberi kapcsolatokban nincsenek birtokviszonyok. (Igaz másban sem ajánlatos.)
De mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy adott ember csak a miénk. Nem a miénk, tehát nem is gyakorolhatunk hatalmat felette.
Nekem az az elképzelésem, ha megjelenik egy érzés, annak ott a helye. Különben miért lenne jelen?
Ha pedig ott van, akkor kezdeni kellene vele valamit.
Ha nem tesszük, akkor az érzés kezd el birtokolni minket, és teszi beteggé először a lelkünket, majd a testünket.
Hoztam valamit. Mindenféléről esik benne szó, persze hogy a zenéről is.
http://www.youtube.com/watch?v=ErJ55Xdd2m4&t=6m54s
Szia Mozdony!
Ez a megalománia, hát... elég kellemetlen lehet.
Vannak azért jobb periódusaid?
Ó, dehogynem. Mert egy idő után felismeri, hogy nem működik.
Biztos forrásból tudom.
Valóban ártalmatlan? Játéknak tényleg játék.
Aki ilyen szinten szeretné megoldani az életét, annak nem sok felismerést hozhat ez a módszer.
Kiegészíteném.
Nem hiszem, hogy meg lehet rekedeni egy szinten, úgy hogy ne lenne lehetőség a továbblépésre vagy a kilépésre.
Olyan ez a topik, mint régen volt a Kérd és... vagy az Univerzumtól rendelősek. Szerintem ártalmatlan játék.
És akár tanulságokat is hozhat.
Nem hiszem, hogy meg lehet rekedeni egy szinten, úgy hogy ne lenne továbblépés.
Ez két külön dolog.
Sajnos de, meg lehet rekedni egy szinten.
Továbblépés mindig lehetséges. Itt a kérdés az, hogy valaki akar-e továbblépni?
Játéknak jó szerintem.
Aki többre vágyik, majd eldobja és keres valami érdekesebbet, hasznosabbat, izgalmasabbat vagy tartalmasabbat.
Nem hiszem, hogy meg lehet rekedeni egy szinten, úgy hogy ne lenne továbblépés.
Az érzelmek vagy érzések azok, amikkel hadilábon áll az embergyermeke?
Ez valahogy gyakran összemosódik.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=297675
Ezt a topikot megelőzte egy másik topik.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=6&topicid=297669
Úgy tűnik, hogy az érzés az ebben az esetben, ami kivált egy érzelmet.
A gazdája láthatóan nem tud mit kezdeni ezzel az érzelemmel, így aztán azt választja, amit tud. Vetít, sérteget, stb...
Sajnos ezzel a megoldással nem csak magát bántja, hanem szétszórja a világba, és ezzel szaporítja tovább a tehetetlenségéből fakadó nem kívánatos energiát.
Pedig csak annyit kellene tennie, hogy egy kis figyelmet szentel az érzéseinek, hogy miért, milyen példát hordoz magában?
Nem, nem ő. Pedig én őt vártam. Annyira jó az kép, annyira hozzákapcsolom az írásokat még most is.
Jaj ez akkor arról szól, ha valaki a gugliból ollóz, csak azt fedi el, hogy nem ért hozzá, mert a saját szavaival képtelen elmagyrázni?
De gondolom, az nem ő.
Hoztam egy képet, az inkább a következő hsz-hez.
Csak időhiányban ide csatolom, mert mennem kell.
Nem mondanám, hogy nagy szövegláda.
Szerintem nála is az írás jobban megy mint a beszéd.
Nem te hoztad közénk link fomájában? Én úgy emlékeztem.
Na mindegy, nekem nagyon bejön. Csak nem tudom elvonatkoztatni a fényképtől, amit látok.
Gondolom, élőben sem kell neki keresgélnie a szavakat.
Találkoztam már az írásaival, talán itt a topikon (?), de bevallom, elriaszt a betűáradat.
Kedvesem, te amit érzel, az a te érzésed.
Én legfeljebb hozzájárulok ahhoz, hogy felismerd a saját érzéseidet.
A kifejezéssel látom semmi gondod, már csak a magadévá kellene tenned.
Az ellentmondásokkal nincs semmi baj.
Amikor elolvasok valamit, amit más ír, és engem megfog, akkor nem az ember nagysága fog meg, hanem az a tudás, ami neki már megvan, és nekem még nincs.
De ez nem jelenti azt, hogy nekem nincs tudásom, hanem azt jelenti, hogy azon az adott területen még nincs még meg a tudásom.
No és ez az a motor, ami hajt. Megszerezni a saját tudásomat, a saját tapasztalatimon keresztül.
???????????????? Kovethetetlen a logikad : ellentmondas ellentmondast kovet....
Neked nincs peldakeped ?
Mondjad mar el , mi az a motor , ami a szellemi fejlodesben elore visz ?
Amikor konyvet olvasol , magadeva teszel egy elmeletet , akkor felnezel arra , akit elolvasol .
Mindennapi eletben ezt a viselkedest , amit itt produkalsz , ugy festenem le , hogy ennek az embernek "teli a toke sajat magaval "
Nem sertegetes: komolyan gondolom , hogy megalomaniat-nagyzasi hobortot velek erezni
Úgy tűnik újra visszanyúlok az idézetekhez.
Azt szeretem abban, ha rátalálok, ha megtalál egy idézet, hogy éppen abban van a hasznomra, amivel dolgom van / volna / lenne.
"Nem az a vesztes, aki önmagán túllépve nyitottá, védtelenné válik, és úgymond 'visszaélnek a szeretetével', hanem az, aki a kiszolgáltatottság kockázatát fel nem vállalva nem ismeri fel, hogy a másik szeretetének befogadásához is elengedhetetlenül szükséges a védtelenséget vállaló nyitás."Biegelbauer Pál
Visszafogott hétnek nézünk elébe.
http://asztrologia.noxnet.hu/2012/06/24/kalenda rium-2012-junius-25-julius-1-ig/
Van egy meglátás, amivel nem értek egyet, és ez nem más, mint az, hogy "felnézek" a másikra.
Ha már fel kell néznem valakire, akkor én alatta kell álljak. (na nem centiméterben értendő az alatta lévőség :))
Csak olyan partnerrel érdemes tartós kapcsolatot kialakítani, akivel szemben nem érzem magam sem kisebbnek, sem nagyobbnak.
Természetszerűleg nálam ez azt jelenti, hogy képes vagyok az elfogadásra.
Útravaló annak, akinek az ideális kapcsolat a cél.
És persze ki az, akinek nem?
"A döntésünk meghozatalában egy másik fontos szempont az a külsőség, ami szerint – szintén tudatalatt – a saját belső képünk alapján osztályozzuk a nekünk tetsző nőket és férfiakat. Ezek a szempontok magyarázzák meg, hogy mikor leszünk szerelmesek, ill. hogy milyen külső jegyek alapján választunk partnert. Be kell látni, hogy a külső szempontok kevésnek bizonyulnak egy tartós párkapcsolat szempontjából, pedig manapság a médián keresztül elsősorban annak a jelentősége jön le, hogy ki hogyan néz ki. Megpróbálják azt sugallni, hogy a kockahas, vagy éppen a narancsbőr fontos tényező egy társkapcsolatban. Nem azt akarom sugallni, hogy nem lényeges, hogy ki milyen külsővel, milyen esztétikai adottságokkal rendelkezik. Egy társkapcsolatban is nagyon fontos, hogy a partner adjon magára, gusztusos, kívánatos, fitt és ápolt legyen, de ez csak egy szempont. Az együttélésben nap, mint nap azt kell éreznie mindkét félnek, hogy kölcsönösen megbecsülik egymást, hogy szeretik egymást, hogy felnéznek egymásra, hogy nyitottak egymás problémái iránt, hogy megtudják beszélni a konfliktusokat és a mindennapok nehézségeit és hogy bizalommal vannak egymás iránt. Nem kevésbé fontos az sem, hogy hasonló legyen az ideológiai látásmódjuk, érdeklődési körük, hogy hasonló módon töltsék el szabadidejüket, közös nevezőn legyen a szexuális beállítottságuk, megadják egymásnak a függetlenséget, a szabadidőt, elismerjék a másik kreativitáshoz való jogát és mindig legyen idejük az intimitásra. Ha ezeket a szempontokat nem tartják szem előtt, akkor a kapcsolat rövid időn belül elindul a leépülés útján."
Kaló Jenő
Vannak információk, amiket úgy, de úgy szeretek megosztani azzal a nem titkolt szándékkal, hogy valakinek biztosan segít valamely "gondjának" a megoldásában, az élete jobbításában.
Ilyen információ pl Józsi bácsi gondolatai a világról.
http://www.ivi.hu/blog-mindenki-a-sajat-szintjen-nyom orog
Józsi bácsival tegnap megismerkedtem személyesen is.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=74&topicid=297354
Igazából magam sem tudom, hogy hogy lehet ehhez a témához ebben a formában úgy hozzányúlni, hogy az ne legyen bántó, ugyanakkor azt sem gondolom, hogy értelme lenne bármit is hozzátenni magához a topikhoz.
Nálam az ilyen megközelítése a "boldogságnak" úgy kb az öt éves gyerek szintjén található.
Azok, akik azt gondolják, hogy ez ennyire egyszerű, azok egy újabb játékszert találnak maguknak ahhoz, hogy ne kelljen önmagukkal foglalkozni.
Mert aki önmagával foglalkozik, az bizony tudja, hogy ott nincs ilyen rózsaszín felhőbe való burkolózás, ott nagyon is kemény igazságok vannak.
És mint olyan, az igazság fáj. Nagyon tud fájni.
Azt viszont magamon is tapasztalom, hogy ezt a fájdalmat nem akarom /akarjuk magunknak.
Inkább hagyjuk magunkat magunk által becsapni. Folyamatosan és újra és újra.
Az nlc-én is rendesen mennek a játszmák.
Amikor valaki rendre utasítja a másikat.
Vagy, amikor jelzőkkel illetik a másikat.
Vagy, amikor leszólják a másik ilyen olyan tulajdonságát, tettrekészségét, valamiben való jártasságát.
Ezek a játszmák mind arról szólnak, hogy aki él vele, annak a nagyságát erősíti.
Na jó, nem erősíti, de a játszmázó ezt nem tudja. Ha tudná, akkor nem lenne szüksége játszmára.
Akik ezekkel a játszmákkal élnek, azt gondolják magukról, hogy amit ők tesznek, gondolnak, tudnak, az a tökéletes, és a másik az ő nyomukba sem érhet.
Akik ilyen játszmákkal élnek, fogalmuk sincs arról, hogy mekkora kishitűség az, amiből kiindulnak ezek a játszmák.
A játszmákkal akarják maguknak bebizonyítani a maguk tökéletességét, így akarnak visszaigazolást kicsikarni maguknak.
Aki nem akar a játszmájukban partner lenni, annak nincs mondanivalójuk, hiszen értelmetlen egy olyan játszmába belemenni, pontosabban az már nem játszma, ahol nem kapják meg a tökéletességükről a visszaigazolást.