Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Hoztam még egy írást Nagy Ilonától.
http://varadlap.ro/index.php?m=7&sz=200801&id=1603
Varázsceruza... már megint?
http://youtu.be/6I_fM94i7hs?t=4m57s
Hát igen, enyhe képzavar.
Onnan lehet tudni, hogy a ráérős fórumozók elolvasnak róla minden fellelhetőt, aztán kielemzik. Egyébként pedig egy élő hazugságvizsgáló vagyok.
Nem számítana, ha lenne más téma is a fórumon, de már csak ennyi maradt, szinte nincs mit olvasgatni. Pedig régen, hajjaj...
Hogy sokan miért pörögnek rajta? Nem tudom, talán mert a seminél az is jobb, ha van kit utálni, ráadásul kollektíve, így formálódik a közösség.
Én nem találgatok milyen céllal nyitogat topikot, ami érdekel megnézem, ami nem, onnan kilépek. De hogy nickek órákon, napokon át húzzák fel a saját agyukat más hülyeségén.. Hát ők tudják.
És egy fórumon egy nick hogy tud a képedbe hazudni? :) Honnan lehet tudni hogy nem mond igazat? Vagy melyik része nem igaz? És egyáltalán számít valamit, hogy igaz-e a sztorija?
Máté Gábor előadását hoztam.
http://www.youtube.com/watch?v=tl99-Nb5sec
Emlékeztek arra a nickre, aki különféle, nagyon provokatív témákkal hergelte itt a közönségét? Már nem jut eszembe a neve, mindjárt megkeresem. Megvan, erikamama volt. Dézsavű érzésem van.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=134&topicid=312155
Mindenki a saját látásának korlátait véli a világ korlátainak. (Arthur Schopenhauer)
Úgy emlékszem, volt már itt a topikban, de még mindig aktuális. :)
Zöldalmáról nekem az volt az első érzésem, hogy beépített topikgyáros.
Mostanra inkább úgy tűnik, mintha önkéntes troll-céltáblaként működne.
Valami furcsa benne.
Ha nem igaz a története, akkor érthető, hogy dühíti a "békés" fórumozókat, ezt megértem, én is dühös leszek, ha a képembe hazudnak. (Már dolgozom rajta
)
De előfordulhat, hogy tévedek. Némely esetben.
És nem olvastam Zöldalmaa összest, csak egy részét, ami fölös időmbe belefért.
A trollokat csak példának írtam, arra, hogy mennyire nem reprezentálja a fórum a való világot.
Vátozni viszont változik minden. Erre jó példa a fórum is. Nem tűnik túl pozitívnak az irány, de még nem tudhatjuk, a végén mi sül ki belőle.
Azt gondolom, hogy egy írás, mindig elsősorban magáról a szerzőről szól, másodsorban, vagy inkább csak más nézőpontból, az olvasóról.
Tévedtem, hogy azt a derűs életszemléletet, amit számomra mutat ez a kis szöveg, az írónő édesanyjának tulajdonítottam, mert az persze az írónőé volt. Az anya itt mellékszereplő, ezért nem is lényeges, hogy valójában miért imádkozott.
Az író a fontos, a másik főszereplő pedig én vagyok.
Igen, erre gondoltam a túlelmélkedésnél. Én is hajlamos voltam túlelmélkedni minden dolgomat. "Hú, ezt tettem. Miért tettem ezt? Vajon ezért? Vagy azért? Biztos amazért.. De az is lehet, hogy emezért. És a miértje az honnan ered? Abból ami akkor történt? Vagy folyamat? Vagy ebből és mégsem abból? És a miértek eredőjének hogyanja............. és így tovább a végtelenségig. Borzasztóan fárasztó, energiapocsékoló és felesleges tevékenység. Én ezt már nem csinálom.
Mert nem számít. Nem számít, hogy mit miért. Pontosan ez számít:
a könnyed mostban levést.
Baromi nehéz kiszállni az elméből: lenni, érezni, érzékelni, de nem elmélkedni.
Már bocsánat, akkor én valamit félreérthettem. Én csak azt látom, hogy megismételted, amit én már leírtam.
Az ismétlés a tükör, az a magyarázat.
De van mellé különálló gondolat is.
Nem az volt a célom, amire gondolsz, csak azt akartam vele írni, hogy a most a fontos. És a mostban az van, amit érzékelünk. Persze, túl lehet elmélkedni, de időt és energiát rabol. Én legalábbis már így vagyok vele.
Mi az, hogy túlelmélkedés? Van, akinek úgy jönnek be felismerések, hogy túl elmélkedi. Van, akinek úgy, hogy a homlokára csap, és máris ott van.
A kettő közti különbség csak az időhosszban van.
Ez a most eléggé félreértelmezhető. Felkapottá vált ezt hangoztatni mindenre. Ehhez azonban el kell jutni. A most a tudatosságot jelenti, és nem a könnyed mostban levést.
A most azt jelenti, hogy mindig minden pillanatban tudatában vagyok a jelnlétemnek. Azaz pontosan tudom, hogy mikor mit kell tennem vagy nem tennem.
Valahol lentebb egyébkét meg azt írtad, hogy kíváncsi vagy, mások hogyan látják ugyanazt a dolgot, amit te. Hát ezt írtam le az előzőekben is.
Már bocsánat, akkor én valamit félreérthettem. Én csak azt látom, hogy megismételted, amit én már leírtam.
A kíváncsiságom mindig arra irányul, hogy más mit és hogyan gondol, és nem arra, hogy egyetért-e velem?
Ha saját szavaiddal alátámasztod amivel egyetértesz, akkor valószínű másként értelmezem.
Nem az volt a célom, amire gondolsz, csak azt akartam vele írni, hogy a most a fontos. És a mostban az van, amit érzékelünk. Persze, túl lehet elmélkedni, de időt és energiát rabol. Én legalábbis már így vagyok vele.
Valahol lentebb egyébkét meg azt írtad, hogy kíváncsi vagy, mások hogyan látják ugyanazt a dolgot, amit te. Hát ezt írtam le az előzőekben is.
Köszönöm, hogy valamiben azért egyet értesz velem.
Tudod bennem az nem mozdít meg semmit, ha valaki egyet ért velem, vagy nem. Sőt, nem is célom, hogy kivívjam a nagy egyetértést.
Ha van célom, márpedig van, akkor az az, hogy mindenki a maga számára vonjon le tanulnivalókat, vagy értelmezze a saját életére az olvasottakat.
Az egyetértésben talán benne van egy felismerés, de ahhoz szerintem több kell, mint hogy egyetértés legyen. Én inkább azt mondom, hogy megérteni kell. Megérteni, hogy bennem mit jelenteknek szavak, mondatok, kijelentések...
Én inkább ezzel értek egyet:
Mert meg voltam győződve arról, hogy én aztán ismerem magam.
Persze ez egy hazugság volt. Vagy talán nem is. Hiszen az akkori jenséget gondoltam ismeretnek.
Jó pár éve még talán (sőt biztos) vitatkoztam volna ezzel a kijelentéssel.
Hogy miért? Mert meg voltam győződve arról, hogy én aztán ismerem magam.
Persze ez egy hazugság volt. Vagy talán nem is. Hiszen az akkori jenséget gondoltam ismeretnek. Holott az akkori ismeret egy kép volt csupán. Semmi köze nem volt ahhoz az igazi önmagamhoz, amit éppen ez a kép nyomott el.
"Mások megismerésének legnagyobb akadálya hiányos vagy torzított önismeretünk. Belső állapotainkat akarva-akaratlanul mindig átvisszük a külvilágra, önmagunkhoz való viszonyunk meghatározza másokhoz való kapcsolatunkat is. Aki önmagával túlságosan szigorú, kegyetlen - másokhoz is az lesz. Aki önmagának sokat hazudik - hazudik a környezetének is. Aki megérti önmagát - másokat is meg fog érteni."
(Popper Péter)
Tényleg nem a világnak kell / kellen megváltozni. Remélem nem így értetted, amit írtam.
Zöldalmához való hozzáálláson keresztül sajnos nagy bennem a felháborodás.
Soha nem szerettem, ha bántanak olyat, aki eltér az átlagtól, főleg olyan, aki inkább sajnálatra méltó, hogy ilyen helyzetbe került az élete folyamán.
Ja, és nem tartom viccesnek...
Az fontos valóban, hogy mit olvasunk ki valamiből, csak aztán ne állítsuk be úgy, hogy én tudom, hogy másik hogyan és mire gondol.
Értem ezelatt, hogy a gyermek megállapította, hogy az anya biztosan ezt meg azt akarta elérni az imájával.
Pedig ehhez elég a józan paraszti ész, hogy lássa, nem erről szól, amit ő belemagyaráz.
Ki is próbáltam egy barátnőmön, és láss csodát, neki ugyanúgy jelent meg a történés, még csak magyarázatot sem kellett tennem a történet elmondása mellé.
De nem a világnak kell megváltoznia, hanem annak, akit zavar, hogy milyen a világ.
A Zöldalmaás topikok kapcsán pl. árulkodóak a hsz-ek és azok tulajdonosai. Mondjuk nem akarom elemezni, mert nem érdekel, csak vicces, hogy ki röhög kin.. :D
Az én optimizmusom nagyon rövid pórázon működhet, mert sajnos nem a troll-jelenség az, amire éppen ma reagáltam.
És lehet, hogy az nlc közönsége nem az átlag, viszont az a gyanúm, hogy a való élet nagy százalékát leképezi.
Szóval van itt sok minden, ami bizony változásra, változtatásra vár. Biztosan meg is fog változni, de ez most még a láthatatlan világ fogja.
Ez így általánosítás. Esetleg az nlc-n mostanában jellemző beszélgetési kultúrára lehetne kijelenteni. Valamiért így alakult a fórum. Akinek ez nem felelt meg, azoknak a nagy többsége már lelépett.
Még csak azt sem hiszem, hogy a társadalmat leképezné a maradék pár fórumozó, úgyhogy én ennél kedvezőbbnek látom a valóságot.
A trolloknak csak a fórumon tűnik úgy, hogy nagy a hangjuk.
Köszönöm.
Nagyszerű érzés, hogy van, ahol sikerül összehangolódnunk.
A többi sem annyira bonyolult. De lehet, hogy tényleg csak nekem nem az.
Majd csiszolok rajta, ha szükség lesz rá valahol valamikor.
Értem. Eddig úgy jött le, hogy szerinted az az egy igazság létezik, amit te annak tartasz. De az jó, ha mégsem így van.
A többi rész túl csavaros, ezt te biztos érted.
Éppen ez a lényeg.
Az írónő gondolata nem az anyja gondolata. Arról nem ír, hogy megkérdezte volna az anyját. Ő maga határozta meg, hogy szerinte mit jelent.
Ez benne a csavar. Ez az ő gondolata, amit kivetített az édesanyjára.
Hetven éves korától miért nem könyörgött nyolvan éves koráig? Miért csak az utlsó hónapban tette ezt meg?
Mert ugye hetven évesen elmondta, hogy még nincs itt az ideje a távozásnak.
Ja igen, így is lehet olvasni, de mivel az írónő nem így értelmezte, szerintem nem erre gondolhatott az anyja sem, ezért ezt a lehetőséget elvetettem. :)
Másra gondoltam.
"Nyolcvanéves korában egyszer csak izgatottan imádkozni kezdett — gyermekkorától vallásos volt —, hogy tartsa meg őt az édes Jézus az ő gyermekei között."
Nekem ez arról szól, hogy amikor érezte, hogy menni fog, akkor azért könyörgött, hogy a szeretteiben őrizze őt meg Jézus.
Nagy Ilona: Könyörgés a pacsirtáért
Egy kis könyvecske hasonló írásokkal. Könnyű olvasnivaló a buszon. :) A neten nem találtam meg.
Ha jól sejtem, a félelemre gondolsz. Igen, ez a másik véglet, de aki szereti az életet, az félni fog, nem akarja majd elveszíteni. Bizonyossággal szerintem semmi nem szolgálhat az odaátról, emiatt marad a félelem. Erről konkrét tapasztalatot majd remélhetőleg csak később szerezhetek, úgyhogy addig inkább nem nyilatkoznék.
Már az ezt megelőző hsz-ban is, de itt különösen arra figyeltem fel, hogy telljesen mindegy, hogy milyen szöveget írok le, valahogy nem megy át az a lényeg, amit szeretnék átadni.
Van a beszélgetésben egy pont, ahol ha nem közelítenek a látásmódok, vélemények, vagy éppen maga az elfogadás van híján, ott megreked maga a beszégetés.
Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen ebben az esetben előfordulhat, hogy a beszélgető partnerek felismernek valamit az általuk mondottakból.
Nem érted? Én sem. Mármint azt, hogy mit nem értesz
De elmondom, hogy szerintem miért nem érted. Azért, mert amit te írsz, az nem egy és ugyanaz, mint amit én írok. Tehát nincs közös pontjuk.
Senkitől nem várom el, hogy tudja, amit én tudok. Azt pedig végkép nem várom el magamtól, hogy tudjam, hogy a másik mit tud, így azt sem várom el, hogy a másik ezt nekem feltárja.
Viszont nagyon szeretem hallani, ha egy másik arról beszél, hogy ő hogyan él meg dolgokat?
Szeretem hallanai, ha valakinek az életébe beletartozik az a fajta a kivácsiság, hogy tényleg, mi végre vagyok is egy keringő részese e kerengő bolygón?
Az, hogy valami kiakasztana, azt nem szoktam írni, mert az csak és kizárólag rám tartozik, az én feladatom, hogy megnézzem mi miért akaszt ki? Ha egyáltalán kiakaszt valami.
Így ez a te véleményed a te látásmódodból fakadóan, ami nélkülözi azt a tényt, amire csak én tudnék választ adni.
Tudod lehet abban valami, hogy amit te leírsz, azt a másik nem tudja.
De csak azért, hátha egyszer befejezed ennek a szlogennek a hangoztatását leírom újra. Ezt a kijelentést már évekkel ezelőtt leírtam.
Sőt! Nem csak leírtam, de követem is.
Érdekes. Nekem Feldmár éppen a realitást testesíti meg. Nem agyal, nem filozófálgat, hanem csak úgy nyersen, tálalja az emésztésre váró témát.
Nálam ez már másként működik.
Persze, eleinte nekem is arra ment el az energián, hogy kitomboljam magam. Aztán szép lassan eljutottam addig, hogy szinte csendben dühöngök, na jó, kivétel az autóvezetés közben kifejezett "véleményem" :D,.
Ha megmaradok annál, hogy amikor dühös vagyok, akkor tombolok, akkor nem érteném még magam. A tombolás csak annyi, mintha jól kifújnám magamból a levegőt. De érzelmi szinten mire jutok ezzel? Mit oldok fel magamban, ha a tombolás újra és újra jelen van az életemben nem csituló elánnal?
Nos, ez az írás csak ennyi, vagy van környezete is, ahová be lehet illeszteni?
Kétszer olvastam el. Az első olvasásban nem értettem, és inkább találtam összevisszaságnak. Aztán a másodszori olvasásra megértettem belőle valami egészen mást, mint amit az írás sugallt elsőre.
Az ima nem az életért szólt.
Mindenkinek lelke rajta, hogy mit miért tesz vagy nem tesz.
Nekem nem kell úgy reagálnom, ahogy esetleg a másik szándéka szerint helyes lett volna. Még így is belementem a dobpörgésbe. Igaz, imádom a dob hangját. Lehet rajta révülni.
Sokan vannak, akik még ennyit sem fejeznek ki. Szóval nem érdemes arról beszélni, hogy ez most vélemény vagy nem vélemény.
Annyi mindenképpen igaz, hogy aki amit belinkel, azzal nagy valószínűséggel egyet is ért. Én legalábbis így vagyok vele. Ha násként, akkor azt jelzem.
A beszélgetési kultúránk ott tart, hogy amikor valami nem tetszik, akkor azt képzeljük, ha pocskondiázzuk, akkor máris megváltoztattunk valamit, és máris nagyon okos irányba tereltük az ostobaságot.
Nem értem miért kéne bárkinek is elfogadnia azt, amit te tudsz, illetve megmagyaráznia azt, amit ő maga tudni vél.
Az is érdekes, hogy miért akaszt ki, ha leírom, hogy mindenkinek megvan a maga igaza. Mert ez így igaz.
Nincs jelentősége.
Talán inkább csak egy kiváncsiság, hogy vaj' mire jó a változtatás, aminek nem feltétlen eredménye a változás.
A nick lehet örök, vagy örök változó, a lényeg a nick mögött búvik meg.
Nekem Feldmár elvont. Számomra túl sokat beszél, keveset mond, de akinek ez tetszik, az olvassa, hallgassa, ha jól esik. Volt idő, mikor nekem is tetszett az efféle írás, de már sokkal letisztultabb írások/gondolatok fognak meg.
A düh nem az az állapot, aminek a közepén képes az ember elmélázni, hogy ez vajon mitől, s honnan ered. :) Én legalábbis nem. Akkor bizony "rombolok", így oldom.
Rombolás = jó cifra káromkodás, földhöz vágom a párnát, rá is taposok, leanyázom. Vagy belerúgok egy nagy kőbe. Hm, ilyesmi.. Na aztán ha ez az eszelős energia távozott, akkor jön a lenyugvás és mélázás.
De az, hogy egy fortyogó üstöt megpróbálni mosolyogva csitítgatni, mintha mi sem történt volna.. hát az az üst, meg ami benne van, az meg fog égetni. Valakit.
Nekem egy élmény Feldmárt hallonom, vagy olvasnom.
A mindenben benne van a semmi, mondják a "nagyok".
Már bocsánat! Mi vagy te? kakukkos óra? Mindig mindig ugyanaz játszódik le?
Én mondok valamit, te meg jössz és figyelmeztetsz, hogy ugyan, ugyan...
De kicsi szívem, nem gondolod, hogy fáziskésésben vagy?
Folyamatosan magamról beszélek, ami ugye eleve kizárja azt, hogy neked vagy bárki másnak velem együtt kellene gondolkodnia.
Sőt, már rég nem is szólítok fel senkit arra, hogy érdemes úgy gondolkodnia, hogy az az előnyére válljon.
És nem, nem másként tudja, hanem nem tudja. Amit másként tud, az másként is van.
Vagyis ha én elmondok valamit, és azt degradálja, akkor nem tudja azt, amiről én beszélek. Ha tudná, akkor érveket hozna fel, de leginkább csak saját véleményét, ami tapasztaláson alapszik. Mert még azt sem tartom elfogadható érvnek, ha valakinek légből kapott más válasza van.
Igen, ez az, ha elnyomom magamban az indulataimat, az olyanná válik mint a vulkán. mennél jobban és mennél tovább elfojtom, annál veszedelmesebbé válik, mivel nem természete a a föld alatti munkálkodás. Egyszer ki fog törni, és akkor nem fog megkímélni semmit és senkit.
Persze ez sem azt jelenti, hogy amikor tele vagyok indulattal, akkor nekiállok rombolni! Csak annyit jelent, hogy megfigyelem az indulataimat, hogy miből fakad, és akkor vagyok képes ezen változtatni, ha megismerem, ezáltal megértem a kiváltó okot.