Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2017. január 17. 14:4915651.

    Kedves Arany,


     


    Nagyon szépen köszönöm.


    "A fiú féltékenysége szembetűnő lesz, elég nagy szöveggel párosul, hogy megmagyarázza, miért is van igaza." - milyen típusú féltékenységről van szó?


    Illetve kérlek, segíts jobban megértenem a Vénusz - Mars kapcsolódást.


    Köszi!

    előzmény:
    Arany (15649)
    2017-01-17  14:28
  2. 2017. január 17. 14:3115650.

    Köszi :) Ezt csak most láttam itt. Kicsit szoknom kell a felületet még.

    előzmény:
    mamóka67 (15644)
    2017-01-17  11:06
  3. 2017. január 17. 14:2815649.

    folyt:


    Karmikus kötődések a képletek közt:


    Anya Merkúr 150fok a gyermek aszcendessel és MC-vel is.


    Anya Mars 150fok a gyermek Napjával (1fokos orbisz)


    Anya Vénusz – gyermek Mars 150fok


     


    A Vénusz – Mars kapcsolat lehet egy örökké a megfelelést kereső attitűd, amikor az elkötelezettség hiánya azért jelenik meg két ember közt, mert az egyik – jelen esetben a fiú – a tökéletest keresi a másikban. Ez is a későbbi nő-képe alapját jelenti majd. Előző életből esetleg olyan vonatkozást hozott, hogy a jelenlegi anya akkori ideálja volt és most ezt a mélyen rejlő, megfoghatatlan érzést tudatosítania kell magában, ha felnőtt.


    A Nap – Mars kapcsolat jelentheti, hogy segíthetik egymást, ha a fiú képes lesz már felnőttebb korában is elfogadni az anyja által nyújtott lehetőségeket. Gyermekként ez természetes, míg ki nem alakul az egyéniség, amikor majd eldől, hogy hova is helyezte magát a világban a fiú és ezt hogy éli meg az anyján keresztül.


     


    Később, mikor a Nyilas Nap felhalmozott tudását már megéli, ez a segítség lehet zavaróbb a számára, mikor az anya nem pusztán anyai szeretetből, hanem egy előző életből hozott minta miatt is próbál hatni(beleszólni) a dolgaiba.


    Az aszcendesre 150fokot vető Merkúr mély megértést biztosít a gyermek felé, amit ő azzal hálál meg, hogy szükség esetén képes lesz együttérzést adni az anyjának, akkor is, ha esetleg nem ért vele egyet.


     


    A Szaturnusz szintén karmát jelöl, itt a Nappal kapcsolódik duplán is, mert mindkét személynél megvan ez a kötés.


     


    Nehezíti a köztük lévő együttműködést, mert a Nap mindig uralkodni akar, de a Szaturnusz ezt nem igazán hagyja.


    Nálatok a fiú Napja próbál majd a fejedre mászni, de ezt természetesen nem hagyod. Ugyanakkor a te Napod oppozíciója az ő Szaturnuszával egy elég jó megértést nyújt felé. Valószínűnek tartom, hogy a figyelmeztető fényszögek ellenére meg fogod tudni oldani a kettőtök szép és nagyon ragaszkodó kapcsolatának időszerű átminősítését anya-gyermek viszonyról baráti-támogatóra, mikor ennek eljön az ideje.


     


    Kettőtök viszonyában még kérdéses lesz, hogy sikerül-e úgy nevelni a gyermeket, hogy bátran kiadja és a tisztelet miatt ne fojtsa el az indulatait feléd. Ahogy feljebb írtam, konfliktus majd adódik köztetek, ahol ő eléggé rámenősen léphet fel és ezt te képes vagy kezelni, majd ellene fordítani. Itt lesz az, amiről ez a fényszög szól, hogy úgy érdemes ezt csinálni, hogy ne legyen belőle kényszerű hallgatás, mert akkor egy idő után kitör majd feléd.


    Ez egy kényes egyensúlyi játszma, amit minden szülő megél ilyen-olyan formában.


     


    Amiről még szólni kell, az a generációs probléma. Ezt megvan minden hasonló kapcsolatban és élethelyzetben. Itt a Szaturnusz – Szaturnusz kvadrát jelzi.


    Alapon egy nagyon nehéz konstelláció, gondolj csak arra, hogy milyen, amikor a mostani kamaszokat nézed és próbálod érteni, ha esetleg közelebb kerülsz hozzájuk.


    Ez a nem értés sajnos ott lesz majd köztetek, ahogy nő a fiad, az amúgy jó korai viszony ellenére is. Ez a kvadrát teljesen képes kibillenteni az embert a megszokott viszonyrendszeréből, mikor úgy tűnik, hogy a sajátja egy idegenné válik látszólag


    Itt sajnos nincs más lehetőség, mint az, hogy minimálisan megvédjük önmagától és a többi esetben hagyjuk pofára esni és abból tanulni, meg lelki biztonságérzetet nyújtani, hogy mindig lesz hova hazajönnie, bárhol is éljen és érje kudarc. Ellenkezőleg működésbe lép a Szaturnusz blokkoló ereje és eltávolít egymástól két embert.


     


    Ennyi lenne, amit összeszedtem. Remélem érthető és talán sikerült elég diplomatikusan fogalmaznom a kényesebb részeken. :)

    előzmény:
    Arany (15648)
    2017-01-17  14:26
  4. 2017. január 17. 14:2615648.


     


     


     



     


     


     


    Szia Csiribiri!


     


     


     


     


     


     


     


    Megpróbálkoztam a fejtéssel a fiad és közted, még egy korábbi kérdésed alapján, amikor karmikus kötődést kerestél.


    Csupán a szerintem lényegesre térek ki, illetve a karmikus vonatkozásokat nem ismerem, így csak jelzem, hogy hol lehet ilyen kapcsolódás. Ha esetleg nagyon mellé lőttem, remélem, Mamóka kijavít.


     


    Először a tengelyeket nézzük, amik jelzik, hogy milyen két ember alapvető viszonyulása egymáshoz.


     


    Nálatok:


     


    MC - Hold kapcsolódás a részedről a fiad felé. Ez azt jelenti, hogy a fiú felnéz az anyjára, nehezen engedi el, erősen kötődik érzelmileg majd mindahhoz, amit képvisel és amit produkál az életében. 


     


    A te aszcendensed mintegy négyfoknyira van a fiad MC tengelyétől, ami egy erős kötelék ismét. Az anya itt teljes mértékben támogatja a fiú törekvéseit. A fiú képes alárendelni magát neked, előfordulhat anyakomplexus is nála. Itt neked majd lehet, hogy meg kell tanulnod, hogy ne korlátozd őt a választásaiban.


     


     


     


    A fiad aszcendense a te 2 házadra mutat, ami szerint a fiad anyagi célokat vár tőled. Ezt úgy kell érteni, hogy irányt mutatsz neki, hogy miként tud majd érvényesülni, miből élhet meg, miként kezelje a birtokában lévő dolgokat. Ha fennáll valami majdani jelentősebb örökség, vagy akár egy egyszerű ház is, akkor neked kell rá felkészíteni majd, hogy ezt miképpen becsülje meg.


     


     


     


    Felszálló Holdcsomópont Szűzben mindkettőnél:


     


    Feladatuk, hogy megtanulják a másik embert nem hibáztatni. A fiú féltékenysége szembetűnő lesz, elég nagy szöveggel párosul, hogy megmagyarázza, miért is van igaza.


     


    Nyilván az anyai tekintély nem hagyja magát, de időben érdemes majd ezt kezelni és arra fordítani a figyelmet, hogy egy mégolyan jó szülő-gyerek kapcsolatban is előfordul, hogy a szülő hibázik. Ezzel példát mutatva lehet hatni a gyermek felelősségvállalását alakító mintára.


     


    Az anya erős nőiessége (nagyon szép nő lehet, de visszafogottnak adja el magát) egy alapminta lesz a fiú számára, ami miatt a partnerkapcsolataiban konfliktusok lehetnek majd, mert az anya ösztönösen is versenyezni fog a meny-jelöltjeivel a gondoskodásban.


     


    Az anya határozott és nagyon tudja, hogy mit akar, ezzel irányítja a fiát elég sokáig. A fiú megmagyaráz mindent anyunak majd, mert titokban lehet, hogy nem bírja elviselni a gondoskodását.


     


    Ettől eltekintve ez egy stabil kapcsolat, erős alapkötődéssel, ahol az anya képes lesz a női oldalt adni a fiának, aki az apai eszményképeket magáévá téve elfogadja ezt a női mintát.


     


    A fiú kapcsolati csalódásait valószínűleg közönnyel leplezi, amit anyjának meg kell tanulni észrevenni és megtanítani neki, hogy miként működik a nő.


     


    A fiú érzelmi kitöréseit jól tolerálja, érteni tanítja majd és segítségére lesz, hogy ő is megtanulja a saját felelősségét észrevenni a dolgokban. Ebben amúgy egymás tükörképei lesznek, így vagy kölcsönösen idegesítik a másikat, vagy megkeresik a kiutat az együttműködéssel és a másiknak való példamutatással.


     


    A fiúnál ott lesz az érteni és elengedni képessége, amit az anya hatalma és érzelmi ereje támogat. Mivel hajlamos az önelemzésre, ezért könnyebb út ez számára, bár nem feltétlenül tudja elsőre kifejezni erős érzelmeit a fiú irányába.


     


     


     


    Példa: a gyermek felesel és sarokba szorítja az anyját, de ő nem tör ki egyből, hanem magában helyre teszi a dolgot, megpróbálja érteni, majd a következő alkalommal száll csak vitába, ahol már ő nyeri a kört. 


     


    Fiúnál valószínűsíthető felsőbb tanulmányai során kaland egyik oktatójával, vagy külföldi utazások során szerzett életre szóló kapcsolat.


     


    Anyja ezt nehezebben viseli majd a ragaszkodás végett, esetleg belső harcai lesznek, ahol aztán rá kell jönnie, hogy nem lehet egyszerre anya és partner is a gyereke számára.


     


    Ez az elengedés nehéz útjáról szól, amit a szülők lelki beállítottságuk és tapasztalatuk alapján élnek meg ilyen-olyan formában.


     


    A Nap – Hold 3.9fokos oppozíció egymás lényegének meglátását segíti. Csak akkor okoz konfliktust, ha felcserélik a szerepet, ami pedig idővel előfordulhat. Ahogy a gyermek nő, majd próbálja saját férfi-szerepét és itt ütközhetnek. Az addigi támogatást akkor esetleg teherként éli meg. Ilyenkor is érdemes megbeszélni, hogy kiben mi zajlik, hogyan élik meg a konfliktust kiváltó dolgokat.


    folyt.


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15646)
    2017-01-17  12:54
  5. 2017. január 17. 14:1915647.

    Szia Daisy, örülnék, ha kapnék valami visszajelzést. És azt is, ha elmondanád, hogy milyen irányban menjek tovább, mire lennél kíváncsi veled kapcsolatban.


    A személyes bolygóid a horoszkópod "ÉN" oldalán (Aszcendens oldal) helyezkedtek el a születésedkor, amiből látszik, hogy nagyon önálló, szuverén egyéniség vagy, akinek nem kell egy kis önbizalomért a szomszédba mennie. A bolygóid szépen elosztva a jegyekben jelennek meg, ami a kiegyensúlyozottságot jelenti.


    A karma szempontjából még a Szaturnuszról mondanék pár szót. Ez a bolygó a karma ura, a nagy tanítómester, aki megnehezíti és göröngyössé teszi az útunkat, csupán azért, hogy a jó dolgokat meg tudjuk becsülni az életünkben.


    Nálad ez nagy tekintélyű bolygó az Oroszlán jegyében volt, közvetlenül a Napoddal együttállásban a születésedkor. Ez az állás igencsak beszédes, és elkísér életed végéig a hatása. A tüzes jegyben álló Szaturnusz keretet ad az inspirációidnak, melyek belőled fakadnak, csökkenti, szabályozza a túl nagy energiáját a tűznek, melyet fókuszáló energiává alakít, és ezáltalbizonyos dolgokra határozottabban tudsz koncentrálni. A kreativitásodnak, mely az Oroszlán jegy sajátja, tartást ad. Mivel a Nap mellette van, csökkenti annak áldásos hatását, az utad során nem hullanak csak úgy az öledbe a dolgok, mindenért keményen meg kellett, vagy kell dolgoznod. Kissé csökkenti a mozgásterületedet, mely leginkább egy karmát adó bolygó működésében nyilvánulhat meg, konkrétan itt a Vénusz karmikus jelentésében. Adhat számodra egy bizonyos szeretetlenségi érzést, időnként olyan gondolatokban nyilvánulhat meg, hogy téged nem szeret senki. Ez nem így van, csak talán kissé többet kell tenned azért, hogy mindenki szeressen.A legnagyobb probléma ilyenkor az, hogy te magadat nem szereted, akkor hogyan szeressen más? Ez az érzés tanulható kényeztesd magadat, fogadd el olyannak, amilyen vagy, itt az ideje annak, hogy becsüld meg önmagadat. A saját magunkat szeretni mindenféleképpen megéri, mert boldogságot ad, ha pedig mi magunk boldogok vagyunk, akkor a környezetünk, a velünk élők is boldogok.


    Várom a válaszodat.

    előzmény:
    mamóka67 (15645)
    2017-01-17  11:22
  6. 2017. január 17. 12:5415646.

    Szia Arany,


    Kapcsolatelemzést szeretnék kérni, ha lehetséges, nagyon fontos volna számomra (válságos időszakban élek).


    Tudod vállalni?


    Köszönöm szépen,


    CsiriBiri

    előzmény:
    Arany (15615)
    2017-01-14  11:14
  7. 2017. január 17. 11:2215645.

     


    A Hold, mint karma jelölő, azt mutatja meg, hogy a lélek milyen sérülésekkel érkezett. A Hold az ösztönös oldalunk, ahol nem gondolkodunk, csupán érzünk, a családi, anyai gyökereink, a valódi anya, az anyához, anyasághoz való viszony. Pénzjelölő funkciója is van, főleg a zsebünkben lévő, örökké változó mennyiségű pénzt jelöli. Fényszögei a lelki beállítottságot befolyásolják


     


     A Bak Hold a kagyló, úgy jön, hogy lelki páncélt visel. Valamikor sokat bántották: „hagyjatok békében, ne bántsatok, ne merjetek a közelembe jönni !” Ő a kis eminens, mindig, mindent jól kell, hogy csináljon, ő az, aki leül este, és végiggondolja a napját, megveregeti a vállát, hogy „hú, de jól sikerült!” (Bocs!) Elvárja, hogy a külvilág dicsérje.


     


    Mikor a Hold a Bakban van, a mégoly nyitott egyéniséget is zárkózottá teheti. Talán jobb kifejezés erre a tartózkodó. Ebben az esetben a szülött visszafogottabban és ellenőrzöttebben adagolja vonzódását, érzéseit, érzelmeit. Fél a sérüléstől, ezért csak lassan melegszik fel.


     


    Ezzel a Holddal itt a 4 Házban kiválóan megérzed környezeted elvárásait és kész vagy alkalmazkodni. Egyensúlyodból könnyen kibillensz, érzékeny vagy, és jók az ösztöneid. Érzelmileg erősen befolyásolható vagy. Ezt már az Aszcendensnél is láttuk, tehát ezek a főbb tulajdonságaid, mert a horoszkópodban több oldalról is jelződnek.


     


     A Bak föld jegyű, itt a Hold feltöltődik némi szorongással, fontos az anyagi biztonsága, szüksége van az érzékszervek által közvetített minőségre. Szigorú, következetes. Makacs természeted érzékeny lelket takar. Megbízható, erős asszony, aki tartást és biztonságot kínál. Nagyon szorgalmas vagy. Erősséged, hogy belső ösztönzésed van arra, hogy vállald a felelősséget, hogy jelen legyél mások számára, támogatást, védelmet és biztonságot nyújts. Hihetetlenül makacs és önfejű tudsz lenni, sőt csökönyös, főként akkor, ha úgy érzed, sarokba szorítottak. Ez különösen gyermekkorban nyilvánult meg, amikor még nem tudtad visszafogni magadat. Nyugodtan, higgadtan viselkedsz bármilyen helyzetben


     


    Érzelmeidet ellenőrzés alatt tartod. Néha olyan benyomást keltesz mások számára, mintha valamilyen okból távol akarnád magadat tartani a többi embertől, akiket magadnál néha értéktelenebbnek tartasz.  A Bak csodálatosan egyéni humorérzéke igen spontán nyilvánulhat meg, és enyhítheti ezt a kedvezőtlen benyomást. Ez a bolygóállás erősen fékezi az önbizalmadat. Bár jó üzleti érzékkel rendelkezel, befektetéseidnél ne engedd szabadjára megérzéseidet.


     


    Érzelmi szükségleted, hogy a megkedvelt dolgokon csüggj, ápold őket és anyáskodj felettük. Szükséged van a biztonságra, de érzelmien bánsz a pénzzel, ezáltal - a Hold jegyétől függően – erősen ingadozik pénzügyi helyzeted.  Válságos időszakban a munkába menekülsz. Problémád lehet, hogy félsz az elutasítástól, és attól, hogy nem szeretnek.


     


    Vigyázz! Ne ítéld meg túl szigorúan a környezetedet, több bizalommal, kevesebb féltékenységgel, sokkal több eredményt tudsz elérni a párkapcsolatodnál is. Legyél egy kissé nagyvonalúbb, ne csak anyagiakban, de az élet minden területén.


     


    Vigyázz arra, legyél körültekintő a kapcsolataidban, nehogy érdekből közeledjenek és kihasználjanak. Ez a Hold még azt is megteheti veled.


    Folyt.köv.


     

    előzmény:
    mamóka67 (15642)
    2017-01-17  09:30
  8. 2017. január 17. 11:0615644.

    Szia Arany! Nagyon örülnénk, ha vállalnád a kapcsolatokat. Vannak, akik szeretnék, ha készítenénk. Ha esetleg bizonytalan vagy, fogok segíteni. Tedd fel a fejtéseidet!

    előzmény:
    Arany (15615)
    2017-01-14  11:14
  9. 2017. január 17. 10:2615643.

    Kedves TündérPanna !


    Természetesen kivárom a soromat, köszönöm hogy segítesz. Budapesten születtem.

  10. 2017. január 17. 09:3015642.

    Szia Daisy48!


    Megosztozunk Tündér Pannával a fejtéseken, és reménykedjünk, hogy más is részt fog venni ebben minél több sorselemzést tudjunk készíteni.


    Oroszlán Nappal és Szűz Aszcendenssel születtél, mely pont a jegy határán volt abban a pillanatban. Remélem, jó dátumot adtál (percre pontosan), mert ebben az esetben már 10, 15 perc is nagy eltérést mutathat, mivel nagyon nem mindegy, hogy egy Aszcendens a Szűzben, vagy a Mérlegben áll -e.


    A legtöbb leírásban, jellemzésben az Oroszlánról az olvasható, hogy "nagyvonalú", csakhogy a Szűz Aszcendens miatt ez úgy módosul, hogy "mindent megad, ami ésszerű és szükséges". De semmi luxusra, vagy általa fölöslegesnek vélt dologra nem hajlandó költeni. Józan vagy és céltudatos, de a hiúságod gyakran kínos csapdába csalhat. Olyan embereknek is híhetsz, akik becsaphatnak.


    Nemcsak a használati tárgyaidat állítod glédába, de az embereket is, akik a környezetedben élnek. Szívesen skatulyázol, és az előítéletektől nehezen szabadulsz. Szavaid lehetnek időnként túl élesek, pedig nem akarsz megbántani senkit. Az igazit nehezen találod, vagy találtad meg, de nagyon hűséges típus vagy, Soha nem léped túl az illendőség határát, még akkor sem, ha néha flörtölsz egy kicsit.


    Van az Aszcendensednek egy Holdhoz futó, nagyon kellemes és jóindulatú fényszöge, mely beleérzővé tesz és gazdag fantáziát ad számodra. Általa vagy alkalmazkodó és nagyon nőies. Az Uránusz egy karmikus fényszöggel kissé kiszámíthatatlanná tesz és tanácstalanná, de jó alkalmazkodó készségeddel ezt is felülmúlod. Mivel a Neptunusz nagyon közel állt az Aszcendensedhez, rányomja bélyegét az előző életedre, és a jelenlegi viselkedésedre elyet a múltadból hozol. Ez szerint együttérzésed igen fejlett, empatikus érzelmeket táplálsz az elesettek és bajbajutottak felé. Azonnal érzékeled a külső benyomásokat és hangulatokat. Lelkivilágod igen érzékeny, sérülékeny. Életutadat biztonsággal járod, mert tudat alatt érzed, hogy vigyáznak rád, és vezetve vagy.


    Van egy úgynevezett romantika fényszög a Vénuszod és a Neptunusz között. Szerelembe csak úgy esel, ha az és a párod tökéletes, vagy legalábbis annak látod. Hoztál a múltadból egy önfeláldozás emléket, mely összefügg a feltétel nélküli szeretet és a teljesség igényével.


    A Chiron kisbolygó, a karmikus sebeink jelölője azt mutatja a horoszkópod 2. házában, hogy a tehetségeddel és a pénzkeresettel kapcsolatos karmát hordozol. Előző életedben nagyon szegény voltál, mert elvették tőled a lehetőséget, és a javaidat is, és ezt a földi életedben sem tudod megemészteni. Úgy lebeg feletted, mint egy pallos, mely bármikor lecsaphat. Nem kell félned, mert javarészt túl vagy már ezen a hozott sokkon, és jó úton jársz afelé, hogy ledolgozd. Akkor még a képeségeidet sem tudtad kamatoztatni, mert elvették tőled a tanulás lehetőségét is. Ez a kisbolygó mutatja azt is, hogy sok esetben nem vagy megelégedve magaddal, magadban kritizálod a külsődet, a testedet. Mivel a Bika jegyében járt a Chiron, ott is jelződnek a pénz területén szerzett sebek.


    folyt.köv.


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Daisy48 (15627)
    2017-01-16  18:05
  11. 2017. január 17. 08:4015641.

    Nem nárra, hanem nyárra :)

    előzmény:
    TündérPanna (15640)
    2017-01-17  08:39
  12. 2017. január 17. 08:3915640.

    Kedves CsiriBiri, 


    Két ember kapcsolatát, akár karmikus kapcsolatát is szinasztriával lehet megnézni, én azt sajnos még nem tanultam... van esély, hogy nárra már tudni fogom, de addig is, ha érdekel, Mamóka tud benne segíteni, nála mondjuk hosszabb a sor 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15637)
    2017-01-16  23:49
  13. 2017. január 17. 08:0315639.

    Szia extra-zabo!


    Bocs, hogy csak most válaszolok a kérdésedre, de nem voltam a topikon már jó ideje. Tündér Panna van olyan rendes és egyedül viszi a hátán a kéréseket.


    A szinasztria nagyobb munka, dupla fejtés, és itt csak általános jellemzésre van lehetőség emiatt. Tehát úgy, hogy két jegy hogyan passzol, vagy nem - egymáshoz. Amennyiben a saját sorselemzésedet szeretnéd, akkor priviben - vagy itt add meg a születési dátumodat percre pontosan, és akkor készítünk egy elemzést a főbb motívumokról.


    Ez a topik azoknak jött létre, akik az elemzésekből tanulni szeretnék a fejtést, és ezzel párhuzamosan megbeszélhetünk egy-egy kérdéses konstellációt.

    előzmény:
    etra_zabo (15568)
    2017-01-09  07:55
  14. 2017. január 17. 02:1615638.

    Kedves Tündér Panna! Budapest 1972.03.23.00.15 köszönöm 

    előzmény:
    TündérPanna (15636)
    2017-01-16  19:50
  15. 2017. január 16. 23:4915637.

    TündérPanna, segíts kérlek, abban , hogy látsz-e figyelemreméltó karmikus kapcsolatot köztünk (mármint a kicsivel)? :) 

    előzmény:
    TündérPanna (15635)
    2017-01-16  19:13
  16. 2017. január 16. 19:5015636.

    Kedves NellyAndIstván,


     


    Szeretnék kérni születési adatokat,


     


    Köszi,


    TündérPanna

    előzmény:
    NellyAndIstván (15623)
    2017-01-14  22:23
  17. 2017. január 16. 19:1315635.

    Kedves CsiriBiri,


    Karmajelölőként a Szaturnuszt kell megnézni a Nyilasban: 


    Olyan előző életkre utal, ahol a hit, remény, bőség témákkal voltak problémái. Vagy nem volt meg ezekből semmi, mert pl. rabszolgaként élt, mély szegénységben stb... és esélye nem volt ebből kiörni, vagy ennek az ellentettje: eszméletlen luxusban élt, amiből ki sem látott, illetve jelezhet olyan karmát is, ahol  vallással vagy a spiritualitással volt nagyon mély kapcsolatban, és ezen keresztül sérült, pl: pap volt, vagy szerzetes, aki az élet örömteli oldalából nem sokat látott, vagy valaki, aki a spiritualitással foglalkozott és úgymond visszaélt a képességeivel. 


    Ilyen előző életeknek a hatása, hogy 30 éves koráig nehezen mennek neki ezek a témák. A hit, remény, bőség. Ez analógiában van azzal, amit korábban írtam. Későn érő típus. A hittel és reménnyel kapcsolatban az lehet a nehézsége, hogy hajlamos lesz csak akkor hinni valamiben, ha a saját bőrén megtapasztalja, illetve ha kap rá racionális magyarázatot. Egyébként hit tekintetében élete során előállhat valamilyen furcsa irányzattal, amiben el kezd majd hinni, ez lehet pl. buddhizmus, vagy el kezdhet érdeklődni a spiritualitás iránt. Anyagi és munka téren 30 éves kora után fog tudni nagy léptekkel haladni, igazán látványosan 35 éves kora felett.

    előzmény:
    TündérPanna (15634)
    2017-01-16  18:53
  18. 2017. január 16. 18:5315634.

    Kedves CsiriBiri,


    Kisfiad születési uralkodója a Sazturnusz, ami a Nyilasban áll, a 11. házban és együttáll a Nappal:


    Becsületes, nyitott és megbízható ember válik majd belőle, de a csípős nyelvére (Plútó az I. házban) és a Nyilas féle szókimondására oda kell figyelnie, mert ezzel sokszor ellenszenvet válthat ki a környezetében. Illetve szülőként is erre oda kell figyelned. Az üzleti életben, tudományban, oktatásban és a jogban várnak rá sikerek. Céljai nemesek, motivációja sokszor önzetlen. A Szaturnusz állása miatt, a nagy sikerek, és a nagy célok elérése kitolódhat az életében. Mivel a Nappal együttáll a Szaturnusz, nagy eséllyel mindig el fogja nyerni a kitartása jutalmát, és a boldogsága tartós lesz, de Ő inkább későn érő típus. A teljesítménye idősödve fog egyre javulni, alapvetően küzd a céljaiért, de szülőként figyelni kell arra, hogy az esetleges kudarc ne törje meg, hanem erősítse őt! 

    előzmény:
    TündérPanna (15633)
    2017-01-16  18:39
  19. 2017. január 16. 18:3915633.

    Kedves CsiriBiri,


    A Kisfiad képletében az Oroszlánban álló Hold, Téged jelöl: ami arra utal, hogy Téged érez a család központi menedzserének, hajlamos lehetsz egyszemélyben anyaként és apaként is viselkedni. Ő legalábbis is így érzi. Domináns vagy, hajlamos vagy az egyedül küzdésre, nagy adag kiáradó energiával, amit hajlamos vagy a Kisfiadra zúdítani.


    A Nap az apát jelöli, ami Nyilasban áll: 2 típusa van az ilyen apukának, az egyik, hogy egy köztiszteletben álló férfiról van szó, pl: orvos, katona, tanár stb... akit sokan ismernek és tisztelnek, aki nics sokat otthon. Vagy egy olyan apáról, akinek többféle arca van, van egy arca otthon, van egy a szűk család fele, 1 a tág család fele, 1 a munkahelyén...


    Ezért az ilyen apukáról nehezen, vagy nem tud a gyerek objektív képet kialakítani, kicsit olyan, mintha úgy igazán mélyen nem ismerné meg. Sok olyan dolog lehet a Kisfiad életében, amit nem az apukájától fog megtanulni (pedig tőle kellene), hanem a saját életében kell majd megtapasztalnia. 


    A Nyilas Napúaknál nagyon gyakori a külföldre menetel.

    előzmény:
    TündérPanna (15632)
    2017-01-16  18:28
  20. 2017. január 16. 18:2815632.

    Kedves CsiriBiri,


    A Skorpiós bekebelezést idővel nem biztos, hogy jól fogja tolerálni a Bak jegye miatt, a Baksága miatt Ő távolságtartóbb, kimértebb lesz.


    A Plútói-Skorpiós vonásokat jogosan érzed, hiszen a Plútó az I.-es házában áll, tehát a személyiségében megjelenhetnek a Skorpiós jegyek, lesznek a Tiedhez hasonló tulajdonságai :)

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15630)
    2017-01-16  18:09
  21. 2017. január 16. 18:1015631.

    Kedves Daisy,


    Gyere csak, állj be a sorba  3-an vannak előtted.

    előzmény:
    Daisy48 (15627)
    2017-01-16  18:05
  22. 2017. január 16. 18:0915630.

    Kedves TündérPanna!


    Elmélyült, óvatos és elemző jelenleg (én így látom), aki mindig tettre, cselre kész :)


    Takarékos az érzelmekkel, a legritkább esetben fejezi ki, de ha árad belőlem a 'flow', arra fogékony (talán a holdja miatt). Ettől én nagyon szenvedek, mert be akarom kebelezni (Skorpió :) mégis érzek benne valami plútói erőt. Hogy viszonyuljak hozzá (érzelmileg)?


     

    előzmény:
    TündérPanna (15625)
    2017-01-16  17:14
  23. 2017. január 16. 18:0915629.

    Kedves Alice, hol születtél?

    előzmény:
    Lic015 (15626)
    2017-01-16  17:50
  24. 2017. január 16. 18:0615628.

    Kedves Alice,


     


    Sorban állás van, most CsiriBiri kisfiának elemzése van folyamatban, utána István, és utána jöhetsz Te! 

    előzmény:
    Lic015 (15626)
    2017-01-16  17:50
  25. 2017. január 16. 18:0515627.

    Kedves Tündér Panna.


    Szeretnék én is sorban állni, és ha lennél kedves nekem is megcsinálni a horoszkópomat szépen megköszönném.


    Budapest, 1948. 08.17 14-15 óra között.


    Nem sürgős, kivárom a soromat.


    Köszönettel.

  26. 2017. január 16. 17:5015626.

    Kedves TündérPanna! 


    Tudnál segíteni nekem is? Nagyon hálás lennék érte, úgy érzem hogy ez most sokat lendítene a dolgokon.


    Reiter Alice vagyok, 1994. szeptember 1-én születtem 10 óra körül (vagy 9:30 vagy 10:30, pontosan nem tudom, de elvileg 1-2 óra eltérés még belefér).


    Ezer köszönet, 


    Lic015

  27. 2017. január 16. 17:1415625.

    Kedves CsiriBiri,


    A Kisfiad aszcendense ugyan Bakban áll, de annyira a Nyilas-Bak határán van, hogy mindkét jegyet néznünk kell. Vagy egy vegyes Bak-Nyilas aszcendensű emberke lesz, vagy váltakozni fognak az időszakok az életében, hol a Bak hol a Nyilas fog dominálni.


    A Bak aszcendens komoly, érett személyiséget kölcsönöz neki, aki született vezető típus, hatalmas kitartással, aki olyan akadályokat is le fog tudni győzni, amiktől mások megfutamodnának. Nagyra törő célok fogják Őt jellemezni, amihez szívósság társul. Amire figyelni kell nála: már kis korában is, de felnőtt korában még inkább jellemző lesz rá, hogy keményebbnek mutatja magát, mint amilyen valójában, az érzésit elrejti mások elől, nem akarja, hogy lássák, ha szenved, ha fáj neki. Feleősségteljes, erkölcsös, kötelességtudó felnőtt válik majd belől, aki a pénzt és a státuszt nagyra fogja értékelni.  Jellemzően, ha valami mellett elkötelezi magát, amellett kitart, bízni lehet a szavában.


    Vegyük alapul ezt a Bak aszcendenst, hiszen hivatalosan itt áll az aszcendens, de ezt árnyalja a Nyilas: Társaságkedvelő, mozgékony típus. Szókimondásra hajlamos, amivel sokszor meglepheti környezetét. A Bak lassúságát és elmélyedését jól ellensúlyozza ez a Nyilas hatás, hiszen emiatt mindig lesz benne egy hajtóerő, hogy új felfedezéseket tegyen. A Bak és a Nyilas analagóiájukban hasonlóan fognak hatni, hogy kevés mély baráti kapcsolata lesz, de azok egész életén el tudják kísérni.


    Élete során jellemző lehet majd, hogy ösztönösen meg fogja sajnálni a nálánál gyengébbeket, és segíteni fogja őket.


    Ezzel a Bak-Nyilas vegyes aszcendenssel talán a francia forradalom jelszavaival lehet legjobban leírni az elveit: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezek a hitének alapkövei.


    A Bak komolyságán szerencsére lazít a Nyilas, a Nyilasnak köszönhetően képes lesz élvezni az élet adta örömket és nem fog komor, remete életet élni (a Tarot kártyában a Szaturnusz-Bak jelölője a Remete nagy arkánum lap) 

    előzmény:
    TündérPanna (15624)
    2017-01-16  16:43
  28. 2017. január 16. 16:4315624.

    Kedves CsiriBiri,


    Következzen a Kisfiad fejtése: 


    Első ránézésre a képletéből kiderül, hogy Ő is extrovertált típus, kommunikatív (lesz), társasági emberke. Fontos lesz számára a környezet, a külvilág visszacsatolása. A bolygók a minőségekben egészen jól vannak elosztva, a vizes jegyek hiányosak csak kicsit, mint ahogy Nálad is, tehát feladata az érzelmek megélése, érzelmei kommunikálása, saját érzelmei kezelése lesz.


    Napja a Nyilasban áll: Nyitott, egyenes, becsületes ember fog válni belőle, amiben segíteni kell majd neki, hogy a másokkal szembeni nyitottsága ne csapjon át tapintatlanságba. Kalandkedvelő természet, és ez folyamatosan mozgásban tartja, neki mindig van új felfedeznivalója. A rutint nem fogja bírni sosem, unalmas számára a rutin. Ösztönösen tudno fogja, hogyan tud teljes életet élni. 


    Holdja az Oroszlánban: Szeret a figyelem központjában lenni. Mindig büszke lesz a gyökereire, a családjára, ahonnan jött. Zsigerből fog tekintélyt sugározni magából, könnyen fogja őt a környezete vezetőnek elfogadni. Melegszívű, társasági ember fog válni belőle, könnyen fogja kivívni a női nem csodálatát :)


    Folyt. köv


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15619)
    2017-01-14  17:44
  29. 2017. január 14. 22:2315623.

    Kedves Tündér Panna!  Ez majd érdekes lesz,mert az István elvált volt és ott két gyerek van valamint meg nem született gyermek is volt.

    előzmény:
    TündérPanna (15622)
    2017-01-14  19:19
  30. 2017. január 14. 19:1915622.

    Kedves NellyAndIstván,


    A képletekben gyermek energiák vannak, ezek lehetnek megszületett és meg nem született gyerekek is.


    A gyerekek száma és neme, viszont nagyon ingoványos terep egy képletben, láttunk itt már 3 gyrekes anyukát, aki ha nem árulja el, hogy van 3 lánya, sosem találom meg a képletében.... (a profik szerintem megtalálják, de én még nem tarok itt)

    előzmény:
    NellyAndIstván (15620)
    2017-01-14  18:59
  31. 2017. január 14. 19:0015621.

    Saját képlet.

    előzmény:
    NellyAndIstván (15620)
    2017-01-14  18:59
  32. 2017. január 14. 18:5915620.

    Kedves Tündér Panna! A képletében a gyermekek száma, a tényleges megszületet  vagy a meg nem született is mutatja?

    előzmény:
    TündérPanna (15617)
    2017-01-14  16:17
  33. 2017. január 14. 17:4415619.

    Privátban kérdezhetek ezzel kapcsolatban?

    előzmény:
    TündérPanna (15617)
    2017-01-14  16:17
  34. 2017. január 14. 17:4115618.

    Értem, figyelni fogok rá (most állást keresek, és bizony együttműködőbbnek kell lennem, mert akaratlanul is szakmai dominanciára törekszem).

    előzmény:
    TündérPanna (15616)
    2017-01-14  16:05
  35. 2017. január 14. 16:1715617.

    Azt, hogy "mikorra tehető"? -hogy érted?


    Időben mikorra? -Nem tudom, ilyeneket profi asztrológusok sem nagyon szoktak megmondani, hogy pontosan mikor lesz valakinek gyereke, mert a 21. század modern technológiái mellett ugye ez nem csak biológiai történet, mert fizikálisan és kémiailag is beleavatkozunk a biológiánkba, tehát ezt nehéz lenne megállapítani.


    A képletedben egyébként 3 gyermek energia van... szándékosan nem írom azt, hogy fg születni 3 gyermeked...  meg volt/meg van/meg lehet az esélye annak, hogy legyen 3 gyermeked... 


    Egyébként a Jupiter (nem a születéskori Jupiter, hanem a Jupiter bolygó) jelenleg a Márleg jegyében halad a Te 12-es házadon keresztül, ebben a jegyben és házban lesz egészen 2017. Október 11-ig, ez egy igen termékeny időszak, tehát ha szeretnél még gyermeket, ebben az időszakban nagy eséllyel eshetsz teherbe, ha nem szeretnél, akkor oda kell figyelni!

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15614)
    2017-01-14  10:19
  36. 2017. január 14. 16:0515616.

    A vékony jég azt jelenti, hogy az életed során, a munkával töltött időszak 2. felében (nem tudom megmondani, hogy ez mikor lesz, mert ez minenkinél relatív, hogy hány éves koráig dolgozik) ha nem tanulsz meg együttműködni másokkal, akár kollégákkal, felettessel vagy alkalmazottal, akkor olyan helyzetbe fogsz kerülni, hogy lesz munkád, lesz mit csinálnod, de szürke lesz és unalmas, nem fog különösebb örömöt okozni, és ennek hátterében a személyes kapcsolatok lesznek. Olyan munkhely/pálya lenne ideális, ahol kölcsönösen el tudnátok ismerni egymás képességeit és nem lennének hierarchikus küzdelmek, ilyen: ki a jobb, ki az ügyesebb stb... 


    Nem szeretnélek megbántani, de nem tudom óvatosabban megfogalmazni: Kicsit olyan, mintha mindig felül pozícionálnád magad szakmai téren, és ezt a környezeted megérzi, úgy érezhetik mások, hogy hülyének nézed Őket, Te jobban tudod stb... Semmi baj azzal, hogy van önbizalmad/tudásod egy adott területen, csak figyelj oda a kommunikációdra. Ez, egyébként, ha visszaemlékszel többször előjött már a képletedben, hogy gyakran félreismernek, félreértenek, hát a szakmai területen is erre kell figyelni! 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15613)
    2017-01-14  10:14
  37. 2017. január 14. 11:1415615.

    Szia etra_zabo,


     


    ha még erre jársz, én megpróbálkozom a kapcsolatelemzéssel.

    előzmény:
    etra_zabo (15568)
    2017-01-09  07:55
  38. 2017. január 14. 10:1915614.

    "ahol bevát Ikrekbe a VII. ház ott van esély gyermek születésre" - arra vagyok kíváncsi, hogy látható-e, hogy ez mikorra tehető?

    előzmény:
    TündérPanna (15611)
    2017-01-14  08:33
  39. 2017. január 14. 10:1415613.

    Mit jelent itt a "vékony jég"?

    előzmény:
    TündérPanna (15612)
    2017-01-14  09:56
  40. 2017. január 14. 09:5615612.

    Kedves CsiriBiri,


    Még egy kicsit a munkádról, karrieredről:


    Az életed munkával töltött időszakának első felében ngyon motivált és excentrikus vagy. A karriered elején érhettek Téged csalódások, mert még nem tartottál ott, ahol gondoltad, hogy tartasz, vagy ahol szerettél volna tartani, és ezzel többször szembesülhettél, ami csalódásokhoz vezetett. Mindenkppen hasznos lenne számodra, ha szabadúszóvá vállnál, ha saját vállalkozást csinálnál, és a magad ura lennél. A munkával töltött időszak 2. felében már együttműködöbb leszel, lesz addigra élettapasztalatod, rutinod, munka-rutinod, addigra jó cspatjátékos válik belőled, viszont az első időszakhoz képest ez egy monotonabb, szürkésebb munka/időszak lesz. Ha nem viszel át a 2. időszakba energiát illetve vagányságot az első időszakos énedből, akkor járhatsz úgy, hogy rád srófolják a kuli munkát, és nem csinálhatod, amit szeretnél, úgy ahogy Te szeretnéd. Ez a terület egy vékony jég az életedben, itt nagyon ügyesen kell megtalálnod a középutat.   


     


    Most kérlek, hogy olvasd át, nézd vissza az eddigi fejtésedet, elég sok mindent érintettünk, ha van valami kérdésed, vagy valami kimaradt írd meg! Ha nincs ilyen, akkor jön a Kisfiad fejtése. 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15610)
    2017-01-13  19:24
  41. 2017. január 14. 08:3315611.

    Kedves CsiriBiri,


    A VII. ház az intézményes párkapcsolat háza, és amilyen jegyekben áll, gyakorlatilag úgy viselkedsz a párkapcsolataidban. Bikával indul, és a nagy része Bikában is áll, ebben a szakaszban törekszel a stabilitásra, fizikaális szinten magasan ápolod a kapcsolatot, tehát otthont teremtesz, bevásárolsz, háztartást vezetsz, főzöl, mosol a háztartásodban élőkre stb... ahol bevát Ikrekbe a VII. ház ott van esély gyermek születésre, és ott megváltozik a hozzáállásod a párkapcsolatodhoz, mert onnantól a gyermekedet helyezed középpontba és az addigi "feladataidra" már nem szánsz annyi időt, illetve a családod többi szereplőivel már nem foglalkozol annyit.


    Ez a minta, amit alapból csinálsz. Úgymond zsigeri reakció, ösztönösen viselkedsz így. Onnantól, hogy tudsz róla, és odafigyelsz erre, illetve ha akarsz rajta változtatni, tudatosan tudsz rajta változtatni, persze csak ha akarsz... Ha fontos számodra a párkapcsolatod, akkor tudatosan oda kell magadra figyelned!

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15610)
    2017-01-13  19:24
  42. 2017. január 13. 19:2415610.

    Kedves CsiriBiri,


    Párkapcsolatról: Elsősorban olyan társat keresel, aki gyakorlatias, racionális, és aki nem veti meg az élet élvezetét, aki szeret enni, inni, szórakozni, akivel el lehet menni pl akár bulizni, akár vásárolni, és nem utolsósorban fontos számodra, hogy jó legyen az ágyban, és legyen saját egzisztenciája. Párkapcsolataidat mindenképpen racionális, stabil alapokra szereted helyezni, ez az első pillanattól fontos számodra. 


    Amire nagyon kell viszont figyelned a kapcsolataidban: Onnantól, hogy születik gyermeked, hajlamos vagy csak Vele foglalkozni, olyannyira, hogy bármiről és bárkiről képes vagy megfeledkezni, erre figyelj oda, mert így könnyen kipottyanhat a társad illetve más családtag a köreidből és ez nem lehet cél. 


    A VII-es házadban áll a Chiron együttállásban a Vénusszal, életed igen fontos területe a párkapcsolat, nem véletlenül volt ez a terület a valóságban is igen mozgalmas. A Chiron mindig a karmikus sebeinket mutatja, a VII. házban állása, arra utal, hogy legkomolyabb előző életes sérüléseidet párkapcsolataid által szenvedted el, nem voltak hozzád hűségesek, elhagytak, becsaptak, mivel a Vénusszal együttáll: megalázhattak nőiségedben, kihasználtak, olyan kapcsolatba kényszeríthettek, ami egyáltalán nem nevezhető építőnek, pozitívnak.

    idézet:
    TündérPanna (15608)
    2017-01-13 18:22:18

    "Amire nagyon kell viszont figyelned a kapcsolataidban: Onnantól, hogy születik gyermeked, hajlamos vagy csak Vele foglalkozni, olyannyira, hogy bármiről és bárkiről képes vagy megfeledkezni, erre figyelj oda, mert így könnyen kipottyanhat a társad illetve más családtag a köreidből és ez nem lehet cél." - nos, még a játékautó is kiesett a kezemből , mivel amit írsz, az sajnos megvalósulni látszik. A kisfiammal "összezárunk", mint oroszlán óvom őt, érzelmileg is zárt rendszerben élünk, sterilen, aminek több oka is van, de olybá tűnik, hogy ezen nem említett okokkal csak racionálisan magyarázom a magam számára, amit Te a születési képletemből kiolvastál. TündérPanna, ez miből volt megállapítható? Mi lehet ennek a magyarázata?

    előzmény:
    TündérPanna (15608)
    2017-01-13  18:22
  43. 2017. január 13. 18:3415609.

    Hűűű ...


    Az egységélmény hiánya nagyon mélyen érintett, mert igaz. Azt is érzem, hogy ez nagyon mélyről ered, a magzati kor lehet. Olyan kérdések ezek, amelyről nem tudok anyukámmal őszintén beszélni (terveztek-e pl, vagy hogy élte meg a terhességet). Ahogy írtad is korábban, valóban korai ismeretség után házasodtak össze, és visszaszámolva kb az első éjszaka megfogantam (...).

    előzmény:
    TündérPanna (15605)
    2017-01-13  18:02
  44. 2017. január 13. 18:2215608.

    Kedves CsiriBiri,


    Párkapcsolatról: Elsősorban olyan társat keresel, aki gyakorlatias, racionális, és aki nem veti meg az élet élvezetét, aki szeret enni, inni, szórakozni, akivel el lehet menni pl akár bulizni, akár vásárolni, és nem utolsósorban fontos számodra, hogy jó legyen az ágyban, és legyen saját egzisztenciája. Párkapcsolataidat mindenképpen racionális, stabil alapokra szereted helyezni, ez az első pillanattól fontos számodra. 


    Amire nagyon kell viszont figyelned a kapcsolataidban: Onnantól, hogy születik gyermeked, hajlamos vagy csak Vele foglalkozni, olyannyira, hogy bármiről és bárkiről képes vagy megfeledkezni, erre figyelj oda, mert így könnyen kipottyanhat a társad illetve más családtag a köreidből és ez nem lehet cél. 


    A VII-es házadban áll a Chiron együttállásban a Vénusszal, életed igen fontos területe a párkapcsolat, nem véletlenül volt ez a terület a valóságban is igen mozgalmas. A Chiron mindig a karmikus sebeinket mutatja, a VII. házban állása, arra utal, hogy legkomolyabb előző életes sérüléseidet párkapcsolataid által szenvedted el, nem voltak hozzád hűségesek, elhagytak, becsaptak, mivel a Vénusszal együttáll: megalázhattak nőiségedben, kihasználtak, olyan kapcsolatba kényszeríthettek, ami egyáltalán nem nevezhető építőnek, pozitívnak.

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15597)
    2017-01-13  16:33
  45. 2017. január 13. 18:1015607.

    1972.03.23.00.15. Budapest Igazán hálás vagyok és nagyon köszönöm a segítségedet. 

    előzmény:
    TündérPanna (15606)
    2017-01-13  18:06
  46. 2017. január 13. 18:0615606.

    Rendben, kérünk szépen akkor pontos születési adatokat! :)

    előzmény:
    NellyAndIstván (15604)
    2017-01-13  17:54
  47. 2017. január 13. 18:0215605.

    Kedves CsiriBiri,


     


    Remélem mentegeted az anyagod, hogy meglegyen egyben, mert amikor el kezd kicsit mocorogni a fórum, káoszos tud lenni az életünk, meg én is próbálok gyorsítani, hogy haladjunk :)


    Leszálló Holdcsomópontod a Halakban, Felszálló a Szűzben: Van esetleg infód a magzati korodról? Lehet, hogy történt valami abban a magzati 9 hónapban, akár veszélyben is lehetett az életed... (az is lehet, hogy így volt, de senki nem tud róla)


    Gyerekkorodban az egységélmény hiányára utal a Halak Leszálló HCS, szeretet hiányod lehetett.


    A felszállód arra hívja fel a figyelmedet, hogy meg kell találni önmagad középpontját, saját magadban bízni és megtanulni magadból meríteni erőt, nem a környezetedtől várni. De emellett meg kell tanulnod kapcsolódni másokhoz, szocializálódni, emberekkel olyan kapcsolatokat kialakítani és ápolni, amiben megtalálod az örömöt, szépséget. 


     


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15597)
    2017-01-13  16:33
  48. 2017. január 13. 17:5415604.

    Kedves Tündér Panna! Akkor sorba állok, mert jó volna tudni a mit miértet. 

    előzmény:
    TündérPanna (15603)
    2017-01-13  17:48
  49. 2017. január 13. 17:4815603.

    Kedves NellyAndIstván,


    Most épp "sorbanállás" van, CsiriBiri képlet fejtése van folyamatban, utána jön a kisfia, és utána megnézhetjük István képletét.


    Nem tudom milyen elemzésre vágysz, ha megnézed CsiriBiri fejtését, én olyat tudok csinálni.... - nem vagyok asztrológus, jó ideje tanulok már, én ezt gyakorlásképpen csinálom.


    Elvileg vagyunk itt többen, akik fejtünk, de ahogy nézem most magamra vagyok hagyva :) így nem megy olyan gyorsan...

    előzmény:
    NellyAndIstván (15602)
    2017-01-13  17:33
  50. 2017. január 13. 17:3315602.

    Kedves Tündér Panna! Amit leírtál az, hogy későn érő és nem tudott gyökeret verni az igaz. A szülei nem váltak el. Ha leírom a születési dátumát perce pontpontos hellyel akkor tudnál segíteni?

    előzmény:
    TündérPanna (15600)
    2017-01-13  17:25

Címlap

top