Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2016. Április 4. 19:3015001.

    Kedves Mamóka!


     


    Ezeket a részeket annyira nem értem:


    "Nem emlékszem, hogy Lilith lány a munkája kapcsán érintette-e az anyagiakat, de a Felszálló és az ide fókuszáló Pallasz Athéné erre előbb-utóbb késztetni fogja őt."


     


    "A Jupiter-Vénusz kapcsolódást értem, de az a Halakban és a Rákban képződik, és csupán a Vénusz zsebében csörgő pénz miatt számíthat ebben az esetben."

    előzmény:
    mamóka67 (14994)
    2016-04-04  17:03
  2. 2016. Április 4. 19:2915000.

    Itt nagyon sok a félelmem, mint ahogy korábban írtam. Persze nagyon jó lenne egy békés, vidám, jó hangulatú, már-már családias légkört teremteni, csak éppen nem is merek ilyesmire vállalkozni. Alapvetően félek a körülöttem lévőktől, ha van rá alapom, ha nincs. Hogy majd utálni fognak, keresztbe tesznek nekem, emiatt pedig elveszítem a munkámat. Nem tudom, miért olyan nagyon fontos ez nekem. Az anyagi lecsúszástól félek, azt hiszem. Ezt csak úgy tudom megelőzni (hitem szerint), ha stabilan megtartom magam egy tevékenységben, amit szeretettel és kiválóan művelek, a többi velem dolgozó pedig megbecsül, de legalább békén hagy.


    De vicces, hogy a legutolsó helyet leszámítva sosem a kollégák fúrása miatt kellett távoznom. Volt, ahol a munkámat szerettem. Máshol a kollégákkal voltam nagyon jóban. Egy helyen csúnyán kiégtem, ez egy ügyfélszolgálatos állás volt, ebben töltöttem a leghosszabb időt. Viszont az tény, hogy bár igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a dolgaimat, a kezdeti kíváncsiság és lelkesedés után sosem éreztem úgy sehol sem, hogy az adott a munkakörben végleg meg tudnék állapodni. Tökéletesen igazad lehet abban, hogy emiatt van az, hogy sorra egy-két éven belül véget értek a munkaviszonyaim. Hiszen mit keresnék hosszú éveket egy olyan munkakörben, ami nem is nekem való? A legtöbb helyen szinte felszabadultam, amikor kiléptem az ajtón.


    Igazából ha nem kéne a pénz miatt aggódnom, széles ívben tennék rá, mi lesz a sorsom a munkahelyemen vagy hogy mit gondolnak rólam a kollégáim. Kitanulnám a fémműves szakmát, elindítanék egy vállalkozást és ha sikeres lenne, ha nem, boldogan gyártanám az ékszereket és a díszes tárgyakat. Szabadidőmben pedig a családommal lennék és asztrológiai előadásokra és egyéb ezoterikus képzésekre járnék. De ez csak álmodozás, nem a valóság.


    Az általad felsorolt és ajánlott feladatkörök között megjelent egy régi álmom is, az újságírás. A lelki tanácsadást is el tudnám képzelni, akár valami ezoterikus irányzat bevonásával, de anélkül is. Mondjuk a pszichológia képzést már túl nagy falatnak érzem, főleg anyagilag. 


     

    előzmény:
    mamóka67 (14991)
    2016-04-04  16:30
  3. 2016. Április 4. 18:3214999.

    Köszönöm szépen! :)


     

    előzmény:
    mamóka67 (14988)
    2016-04-04  14:11
  4. 2016. Április 4. 18:1714998.

    Hogyne gondolnék rá, sőt! több szerelmi kalandom ért véget nagyon furcsán. Jól írtad, kiszámíthatatlanul. Van pár olyan emlékem, amire ha visszanézek, mintha nem is én lettem volna benne. Mintha amit mondtam, nem is én mondtam volna, amit tettem, nem én tettem volna (józanul visszanézve). Pedig igen. Mint amikor valaki másnaposan végignézi az előző esti buliról készült felvételeket: "Te jó ég, ez a hülye én voltam?!"


    Az az érdekes, hogy ez kb. 6-7 éves periódusban ismétlődik. Közte soha. Olyankor az történik, hogy belemegyek valamibe, illetve közel engedek magamhoz valakit, majd később emiatt némileg szorult, kényelmetlen helyzetbe kerülök. Először nagyon jó, aztán később olyan, mintha fokozatosan egy vesztes, megalázott helyzetbe kerülnék. Amikor ez túlfeszül, akkor teszek vagy mondok valamit, amire senki sem számít, még én sem. Így próbálok szabadulni. Sokan ilyenkor várnak, hátha segít valami, mások belenyugodnak vagy magasról tesznek az egészre, valaki meg elegánsan kimászik az egészből. Én meg ilyen idétlenül oldom meg a problémát. Megoldom, szó se róla. Viszont legutóbb egy barátot sikerült emiatt elveszítenem.

    előzmény:
    mamóka67 (14987)
    2016-04-04  14:09
  5. 2016. Április 4. 17:3914997.

    Csaba! Lilith lánynál nem  Rák-Bak a holdcsomópont tengely, hanem Mérleg-Kos. De a posztod másik fele jó: valóban, a Mérleg jegyét mint tudást hozta erre az inkarnációjára.

    előzmény:
    Mcsaba (14990)
    2016-04-04  15:55
  6. 2016. Április 4. 17:3614996.

     


    A karma asztrológia tanítása szerint az Északi Holdcsomópont a karmikus sorsfeladatainkat jelöli, míg a Déli az eddig összegyűjtött karmikus tudást és tapasztalatokat összegzi, amelyeket bázisként, hídfőállásként kell felhasználnunk.


     


    Az Északi holdcsomópont az új perspektívákhoz és a jövőorientációhoz és a fejlődés útjaihoz kapcsolódik. Azokat az új okokat jelzi, amelyeket a mostani életünkben létesíthetünk, hogy azok majd a kívánt okozatokat idézzék elő.  A Déli holdcsomópont a múlthoz való kötődéshez, a berögződésekhez és a megoldatlan problémákhoz kapcsolódik szimbolikusan. A régi, „örökölt” vagy karmikusan kapott tehetségeket is jelenti, és mindent, amit a jelenlegi életünkbe magunkkal hoztunk. A régi, korábban létesült okokat jeleníti meg, amelyek a mostani életünkben már okozataikban mutatkoznak meg.


     


    A te általad jelzett képletben az Északi a Rák jegyében, a Déli pedig a Bak jegyében volt a születés pillanatában.


    A Bak, mint jegy büszke, akarnok és számító. Eleme a hosszú távú vállalkozás, a lassan kibontakozó, de igen nagy jelentőségű dolgok tervezése, melynek gyümölcsét, elismerését csak később arathatja le. Keménységével sokszor magának okoz nehézséget. Bolygója a Szaturnusz, és ez mindent megmagyaráz. Ennek a jegynek a témáját hoztad magaddal, (ha rólad szól a képlet)  és ezeken kell túllépned, mert hátráltatják a fejlődésedet. Nem kell mindent elvetni megfontolás nélkül, a karmikus tudást és a pozitív tapasztalatokat természetesen tovább kell vinned, amíg el nem éred a célt: az Északi Holdcsomópont jelölte tudást, amit a Rák jegyében jelölt ki számodra a felettes éned.


     


     Az nem könnyű feladat, hogy az Északi és a Déli Holdcsomópontot tengelyként működtesd. Csak akkor leszel képes a sorsfeladatodat felvállalni, ha előbb tisztázod, hogy mit hoztál magaddal, mi az, amit érdemes megtartanod, és mi az, amit el kell engedned.


     


    A Bak Déli csomópontoddal nagy igényed van a sikerélményre. A barátaid és a családod odaadó támogatását és dicséretét kell magadénak tudnod ahhoz, hogy alkotni tudj, és ez táplálja az önbizalmadat. Amit a Bak jegyből hoztál, a két lábbal a földön állást és önállóságot meg kell tartanod.


     


    Most az Északi csomópontod azt diktálja a Rák jeggyel, hogy törekedtél arra, hogy otthont teremts, szülővé válj.


     


    A szabály, ami a Fel és Leszálló Holdcsomópontokra vonatkozik, bezárt jegyeknél is ugyanaz, illetve ugyanolyan fontos, csupán a lélekre van bízva, hogy aszerint él-e, megvalósítja-e útja során! 


     

    előzmény:
    Mcsaba (14989)
    2016-04-04  15:48
  7. 2016. Április 4. 17:2214995.

    A Nap Uránusz kapcsolatot már kitárgyaltuk, te most a család szempontjából elemezted, helyesen.


    Az Oroszlán és a Nap házában a Hold igyekszik megkönnyíteni Lilith lány életét, és két kézzel szórja a kedvtelést és a szórakozást rá.


    Bár gyerekekről még nem esett szó, vagy csak elkerülte a figyelmemet, de én nem tudom Lilith lánynak vannak-e gyermekei? Ugyanis lélekben a gyermekek oldalán áll, általában szereti őket. Szeret játszani velük, bár amikor felgyűlik körülöttük a teendő, akkor már enyhén szólva is a terhére vannak. Mivel szeretné, ha az élet egy nagy játék lenne, ezért valahol ő maga is megmaradt lélekben gyermeknek. Nem okoz nehézséget számára az érzelmeinek a kimutatása, hisz többgyermekes családból jött, ahol az iránta érzett szeretetért is meg kellett harcolnia.


    Ez a bolygó állás ebben a házban nagy fokú kreativitásról árulkodik, melyet úgy tűnik édesanyjától sajátított el Lilith lány. Ez valóban így van? Vannak dolgok (pl.kézügyesség), amiben maradandót tudsz alkotni?


    A Holdad itt arra utal, hogy fel kellene végre nőnöd érzelmileg, hogy önálló, felelősségteljes hivatást űzhess.


    Még a Hold-Neptunuszhoz annyit tennék hozzá, hogy sokszor élsz álomvilágban, mintha realítások nem is lennének. Ez is azt mutatja, hogy fel kellene nőnöd, amit remélem a Szaturnusz visszatérése teljesíteni fog. Azért menekülsz többszörösen az álom világodba, mert túlzott elvárásaid vannak az élettel szemben, és ez bizony csak ritkán sikerül. A kívánság listánkon mindig kicsivel kell kezdeni az óhajokat, hogy ne érjen nagy csalódás akkor, ha nem, vagy csak részben valósul meg. Ne hallgass a Neptunuszra, mert nem jó barát!


    Tündér Panna, nagyon szépen haladsz az anyaggal (h attól vagy ilyen precíz), örülök a fejtéseidnek.

    előzmény:
    TündérPanna (14983)
    2016-04-03  09:57
  8. 2016. Április 4. 17:0314994.

    A kettes ház ugyan érinti a Halakat és a Bikát, de valójában a Kos van közbezárt jegyben. Érdekes állás, mert itt a Felszálló Holdcsomópont, ami a jelen karmikus jövő pozitív megnyilvánulása kellene, hogy legyen, és ugyanakkor bezárva a jegy. Erről ugye azt tanultuk, hogy csak akkor éljük meg, ha több bolygó található benne, ami inspirálja a klelket arra, hogy megvalósítsa a jegyet és a házat.


    Ez lesz a lélek döntése, hogy egyáltalán ezzel a témával akar-e foglalkozni. Nem emlékszem, hogy Lilith lány a munkája kapcsán érintette-e az anyagiakat, de a Felszálló és az ide fókuszáló Pallasz Athéné erre előbb-utóbb késztetni fogja őt.


    Lehet, hogy félre értettem, de a 2. ház ura a (Bika) Vénusz lehet, vagy jelen esetben a Kosnál a Mars.


    A Jupiter-Vénusz kapcsolódást értem, de az a Halakban és a Rákban képződik, és csupán a Vénusz zsebében csörgő pénz miatt számíthat ebben az esetben. Az jó, amit a bezárt Kosról, Marsról és a Vénuszról írtál, de a Neptunuszt kérlek magyarázd meg.


    Csak ismételni tudom, hogy szárnyal a fantáziád, ami nagyon jó, különösen a beleérzéseid, amik túlmutatnak egy sima fejtésem, de arra figyelj, hogy a fejtés alapját mindig a horoszkóp hiteles prezentálása adja!

    előzmény:
    Mcsaba (14982)
    2016-03-30  19:33
  9. 2016. Április 4. 16:4614993.

    Szia Penelopé!


    Én annyiban korrigálnám az általad leírtakat, hogy nem mindig utasítja el az illető egyén a Deszcendens által jelölt jegyet. Sőt! Még érdekesnek is találja, annyira más mint ő. Párkapcsolat esetében első időkben nagyon is jól működik a páros (Vízöntő-Oroszlán), de aztán a szürke hétköznapokban elkezd a másik idegesítővé válni, mert nem tudja megérteni a Vízöntő a lényegében teljesen más Oroszlánt. Ilyen esetben csak a szeretet esetleg a kompromisszum készség szokta megmenteni a kapcsolatot.


     Hiába, a Deszcendens még a fizikai testünktől is a legtávolabbi ponton helyezkedik el, és azt fejezi ki, hogy mit vársz a társadtól. Megmutatja a külső világodat ill. a másokkal való kapcsolataidat. Az Oroszlán egy "luxus" kapcsolat, ami a mindent felforgató Vízöntő Aszcendensnek érdekes lehet, de nem hosszú távon, mivel a Vízöntő a hideg értelmet  és a hűvös távolságtartást képviseli.


    Egyébként helytálló és jó amit írsz, egy kicsit hiányolom a jellemzésnél a pozitívumokat, kicsit elhajoltál a negatív tulajdonságok elemzése felé.

    előzmény:
    Penelopé (14981)
    2016-03-28  17:05
  10. 2016. Április 4. 16:3214992.

    Dear remipoker1234!


    Sajnos nem tudok angolul. Ha van a csoportban valaki, aki tudna veled kommunikálni, megköszönném.

    előzmény:
    remipoker1234 (14977)
    2016-03-26  05:20
  11. 2016. Április 4. 16:3014991.

    A félelmeid és bizonytalanságod, és főleg az érzékenységed a vizes jegyekben álló bolygóidnak köszönhetők.


    Amikor a munkahelyeid kudarcairól beszélsz, az erősen megtámadott Vénuszodat látom a 6. házadban és a Rák jegyében.


    Jó esetben ebben a házban a Vénusznak az lenne a dolga, hogy kellemessé varázsolja a munkád kapcsán a hétköznapjaidat, hogy szeresd teljesíteni a kötelességedet. Ezzel szemben félelmeket, elégedetlenséget élsz át és a kötelességedet csupán addig tartod számon, amíg kedvedet leled benne, utána elkezd a munkád iránt érzett lelkesedésed leszálló ágba menni. Szinte észre sem veszed, hogy ebben neked mennyi a részed, mert amint szavaidból kiveszem, nem magadban érzed, ill. keresed a hibát.


    A te személyiségeddel játszva tudnál nagyon jó munkahelyi légkört teremteni, szeretetre méltó vagy, és a kollegák is meg tudnának szeretni.


    De mindehhez itt a feltételes mód. (Nem tudom már, hogy írtam-e, hogy most van a Szaturnusz (első) visszatérésed, mely a munkahelyi változást, és rendszerint a teljes megújulást elősegíti)


    De most térjünk vissza a munkádhoz. Az szeszki-kvadrát ami a Vénusz és a Szaturnusz között van, már mutatja, hogy egy régóta cipelt karmát a munkáddal kapcsolatban már félig meddig megoldottál, tehát van remény, hogy sikerüljön egy jó munkakör megtalálásával megelégedésedre beilleszkedni. A kvadrátból még a jele is kifelé mutat, tehát fel a fejjel, megtalálod azt az utat, ami olyan munkához vezet, amit szeretni fogsz. Ez a fényszög számodra a 6. házban, a munka területén hozhat megoldást.


    Számodra a legelőnyösebb munkahelyek a kommunikációval kapcsolatos kereskedői (pl. könyvkereskedő), levelező, tolmács és újságíró munkakörök lennének a legjobbak. Nem áll messze tőled az a terület sem, ahol külfölddel, utazással és külkereskedelemmel kapcsolatos feladatokat oldhatnál meg. Szívem szerint lelki tanácsadást vagy lelki segélyt nyújtó foglalkozásra buzdítanálak. Korodat tekintve, egyiket sem lenne problémás elsajátítani, amihez csak kedvet érzel!

    előzmény:
    Lilith.lány (14976)
    2016-03-25  22:12
  12. 2016. Április 4. 15:5514990.

    Most veszem észre, hogy a Lilith.lány horoszkópjában is hasonló az állás!!!


    Tehát a Mérleg karakterhez fűződő analógiákkal kapcsolatosan már szerzett tapasztalatokat ?

  13. 2016. Április 4. 15:4814989.

    Kedves Mamóka!


    Egy olyan horoszkóppal találkoztam, amelyben a Rák és a Bak bezárt jegyek. És a Holdcsomópontok a Bakból a Rák felé mutatnak.


    Az lenne a kérdésem, hogy ebben az esetben a  Sárkányfarok jelzi-e a előző életekben megtapasztalt, megélt Bak által képviselt analógiákat ?


    És ez miként egyeztetődik a bezárt jegyekre vonatokozóan a "meg nem élt életterületekre" ?

  14. 2016. Április 4. 14:1114988.

    Erről az előzőben írtam, a meglátásod és elemzésed az Uránusz esetében kiváló!

    előzmény:
    Lilith.lány (14974)
    2016-03-25  19:50
  15. 2016. Április 4. 14:0914987.

    Azon ne csodálkozz, hogy néha előtör belőled a komolyság. Két bolygód járkál föld jegyben, az egyik a Mars, a másik pedig a  Neptunusz.


    Ezekből a jelentősebb - mert személyes bolygó is - a Mars. Aszcendens közeli, ami a Vízöntő tulajdonságaidat felerősíti, nem is kicsit, erre pedig még rádupláz a Nap Uránusz szembenállás. Az Uránusz a születési uralkodód, és az ő cselekvése nagyban befolyásolja a karakteredet.


    A Mars Vénusz szembenállás sok esetben meghatározza a szerelemhez (szexhez) való hozzáállását, és ez is okozhatja a komolyság érzését Lilith lánynál. Ugyanakkor az Uránusz akadályozza a "hős útját", a Nap tevékenységét. Kiszámíthatatlanná teszi Lilith lány viselkedését időnként, és ez sajnos megmutatkozik a szerelmi életében is, holott talán erre ő maga még nem jött rá, vagy nem is gondol. Itt is előjöhet az önfejűség, mely sehová sem vezet.


    Mivel most sorselemzést készítünk, ezzel együtt jár az önismeret is, ezért fontos lenne a feltett miértekre adott válaszokat elfogadni és felülbírálni Lilih lánynak.

    előzmény:
    Lilith.lány (14973)
    2016-03-25  19:49
  16. 2016. Április 4. 13:5314986.

    A Plútó helyzetéhez és a Holdhoz való kapcsolódásához szeretnék még hozzátenni.


    Érdekes szempontokból közelíted meg Csaba a fejtéseidet. Próbáld meg egy kicsit élethűbben megfogalmazni a mondandódat, úgy a laikusok számára is érthetőbbé válik. Egyébként jók a meglátásaid, és igen egyediek.


    Mivel a Skorpióban, a saját jegyében áll és retrográd a Plútó, elég hatékony még így is.  Felerősítheti Lilith lány akaratát, ami nem mindig pozitív módon nyilvánulhat meg. Ezért nagyon fontos lenne élete során megtanulnia, hogy hogyan szeliditse meg az ösztöneit, hogyan uralkodjon magán,  hogy cselekedeteivel nehogy ártson másoknak, vagy magának. Sajnos ez a bolygó állás is hatással volt gyermekkora keserves valóságára, a despota szülő képét is jelzi ez a Plútó.


    A Hold Plútó trigont tekinthetjük úgy is, hogy érzelmileg feloldja, vagy legalábbis segítséget nyújt ahhoz, hogy a nehezebb szituációkból ki tudjon jönni Lilih lány. Elsősorban tabudöntögető ez a konstelláció, szeretné felfedni a titkokat, és itt kapcsolódik ahhoz, hogy művelje az ezotériát. A Hold hatására le tud szállni (meditációval) a saját érzelmei mélységeibe, és ezáltal megismeri a saját motivációit, hajtó erejét. Ez nagy segítség tud lenni, ha valóban elkezdené a meditációt, még akkor is, ha kezdetben csatlakozna egy csoporthoz, és vezetett meditációt folytatna. Érvényre tudná juttatni az előző életéből hozott lelki hatalmát.

    előzmény:
    Mcsaba (14972)
    2016-03-25  10:37
  17. 2016. Április 4. 13:3414985.

    A Szaturnusszal kapcsolatos kérdésedre válaszolva, azt tudom mondani, hogy a Szaturnusz, a karma ura minden utat és tevékenységet megnehezít, de mivel ezt általában tanító jelleggel teszi, ezért, ha nehezen is, de a cél elérhető ezzel a "segítséggel".


    Az Aszcendens és az MC esetében nem a karriervágyat emelném ki, inkább azt, hogy ott a segítség ahhoz, hogy kitartással és fokozott önuralommal elérje a célját.

    előzmény:
    Mcsaba (14971)
    2016-03-24  16:54
  18. 2016. Április 3. 14:5614984.

    Szia!


    Olyan erős értelemben vett különc nem vagyok, tehát nem vagyok egy eltávolodott vagy kitagadott családtag, viszont sok mindenben nem egyezik az életfelfogásom a családoméval. Ezt értsd úgy, hogy például a testvéreim alap világnézete nagyjából azonos a szüleimével, főleg apáméval (ő a hangadó ezen a téren), az enyém már nem annyira. Ez leginkább akkor szilárdult meg bennem, amikor elköltöztem tőlük. Egyébként ez nem okoz különösebb feszültséget, mert az életembe kérdés és kérés nélkül nemigen szólnak bele a többiek, nem is nagyon kritizálnak. Elvi vitákba meg ritkán szállok bele. Közölni vagy jelezni szoktam gyakran, hogy valamit másképp gondolok, de itt általában megáll a dolog, mert sosem kellett még komolyabban megvédenem az álláspontomat.


    A gyereknevelés nagyobbik része tényleg anyámra hárult, bár fogalmam sincs, hogy melyikőjük választása volt ez a felállás, mert harmadik gyerekként már egy kész, bejáratott rendszerbe érkeztem. Érzelmi téren apám azért ott volt, de a fizikai szükségletek kielégítése és a nevelés mégis inkább anyámra maradt. Akkoriban (még most is azért) ez volt az általános felállás a családokban. 


    A szüleim közül inkább apámra hasonlítok, még külsőre is, vele sokszor könnyebb beszélgetni, viszont vele volt mindig a több ellentétem és vitám is. Anyámban sok a blokk és a fájdalom, vele nehézkesebb egy mélyebb, lelkizős beszélgetésbe menni, viszont a hétköznapok egyszerűbbek vele. Érdekes módon úgy érzem, hogy most nagy szüksége van rám valamiért.


    Az anyai elvárások annyira nem voltak hangsúlyosak, soha nem kért tőlem lehetetlent vagy azt, hogy más legyek, mint aki. Viszont volt olyan párkapcsolatom, ahol nem tudtak elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Egy ideig bírtam, aztán besokalltam. Amiről te írsz, a pótolhatatlanság vágyott érzése, a kritika visszautasításként megélése, nem a párkapcsolataimban jön ki, hanem a munkámban! De ott nagyon erősen. Ott sosem vagyok elég jó magamnak és nagyon nagyon félek attól, hogy kudarcot vallok. Ha valamit hibázok és ezt más is észreveszi és szóvá teszi, legszívesebben elsüllyednék. Sőt, nem is elsüllyednék, hanem inkább kitörölném a létezésemet a tér-idő kontinuumból. Tudom, hogy nem feltétlenül akar bántani, aki ilyet mond, de magam előtt érzem vércikinek saját magamat, ha érted, mire gondolok.

    előzmény:
    TündérPanna (14983)
    2016-04-03  09:57
  19. 2016. Április 3. 09:5714983.

    Sziasztok!


    Kb 1 hétig nem tudtam belépni a fórumra, mert nem engedett be a rendszer...


    Folytatnám az elemzést a családi karmával: 


    NAP-URÁNUSZ Szembenállás: Lilith lány horoszkópjában a Nap az apát jelképezi, főleg mivel a IV. házban áll! Az Uránusz-Nap szembenállás azt jelenti, hogy a szülött és az apa teljesen más személyiségűek, nehezen vagy egyáltalán nem tud azonosulni az apjával. Nagy a távolság közöttük. Jelentheti azt is, hogy a családon belül Ő a különc. De Neki feladata, hogy más legyen! Azzal tud fejlődni, ha Önmagát bátran felvállalja, és ne gyötörje lelkiismeret-furdalás azért, mert Ő a különc a családban. A család történetében többször ismétlődhetett hasonló eset, hogy valaki, aki kicsit más volt, mint a szűk környezete, ki lett rekesztve, nem ismerték el, és ezért inkább feladta egyéniségét és beleolvadt a környezetébe. Ezt a karmikus folyamatot kell itt megszakítani, vállalnia kell egyéniségét, érzésit, gondolatait és ebből nem engedni! Ami viszont fontos, hogy a családját el kell fogadnia olyannak, amilyen, a gyökereinket tisztelni kell, nem kell azonosulni, de el kell fogadni!


     


    HOLD az 5. házban: Itt a Hold a Nap házában van, ez arra utal, hogy a családban, a gyereknevelésben az anyáé a vezető szerep.  Az ilyen anyuka, hajlamos úgy viselkedni, mintha csak ő lenne a gyermeknek, és az apa háttérbe szorul, igazi anyatigrisként viselkedik. Ez egy szoros gyermek-anya kapcsolat, nem mindig pozitív, de erős!


    Mivel a Hold szemben áll a Neptunusszal, a szülött sokszor érezheti úgy, hogy sosem fog tudni megfelelni az anyai elvárásoknak. Később ezt átviheti saját kapcsolataiba is, fontos lesz, hogy, megfeleljen társának, szeretne pótolhatatlan lenni, a kritikát nagyon nehezen viseli, sőt hajlamos visszautasításként megélni! Ez sokat árthat az általunk már sokszor emlegetett önbizalmának! Lilith Lány! Szerintem a legfontosabb: Nem szabad mindent a lelkedre venni!!! Meg kellene próbálni a kritikákat nem támadásnak venni, elgondolkodni rajtuk. Sokszor, amikor megkritizál minket a környezetünk, azzal nem bántani akar, csak felhívni a figyelmünket olyan dolgokra, amiben esetleg változtatnunk kellene.


     


    Erre megvárom mit mond Lilith Lány, és aztán folytatom...

  20. 2016. március 30. 19:3314982.



    Az anyagi javakat jelölő területről próbálkoznék írni egy keveset:


     - Jupiter a 2. Ház ura trigonban a 6. házban lévő Vénusszal.


    Arra gondolok, hogy mivel a Jupiter szerencsét, bőséget hozhat, így különösebb nehézségek nélkül elérhető az anyagi gyarapodás. Mégpedig a saját erejéből fakadóan. Úgy, hogy a hétköznapi munkába való befektetés gyümölcsözik. Vagyis a munkahelyen végzett tevékenységnek köszönhetően.


     - Azonban Neptun is a 2. Ház ura és így fennáll az is, hogy kicsúsznak a gyűjtött értékek a keze közül. Az élet napos oldalát járva, a különféle szórakozások, kedvtelések közepette vigyáznia kell, hogy a barátok ne használják ki a jóhiszeműségét vagy tájékozatlanságát.


     - Aztán mivel a kettős ház bezárja a Kos jegyét, talán arra utal, hogy nem nagyon szerzett olyan tapasztalatokat, hogy képes legyen foggal-körömmel, úgy igazából felvenni a harcot a gyűjtött értékek megvédéséért. És a Mars támadja is a Vénuszt. (Erőszakkal veszik ki a kezéből?)


     Megkérlek, javítsatok ki, ha rosszul látom a dolgokat.

  21. 2016. március 28. 17:0514981.



    Sziasztok!


    Kicsit lemaradtam a fejtésben, de sajnos hét közben nem sok időm van. Úgy látom a Deszcendensről még nem esett szó….


    Deszcendensed Oroszlán jegyében áll. A Deszcendens alapvetően egy "árnyékpont" is ("a másik felem") a Milyen nem akarok lenni, amivel a leginkább nem tudok azonosulni. Ez az a részed amit a leginkább elutasítasz magadban.


    Nálad itt az Oroszlán jegyében a diktatórikus, tekintélyelvű, nárcisztikus, egoista, kérkedő tulajdonságok kerülnek elutasításra.


    Partneredre hajlamos vagy ezt kivetíteni.


    Olyan párkapcsolatot látok amelyben egy gondolkodó, filozófikus alkatú férfi a párod, (Nyilas Junó) akire fel tudsz nézni. Gyöngéd tudsz vele lenni és kedves. (Rák Vénusz) Azonban egyfajta "szülőpótlékot" keresel benne és nehéz megkülönböztetni érzéseidben a szeretet a ragaszkodástól. Könnyen kerülsz az érzelmi függőség rabjává. Hogy magadhoz közel tartsd hajlamos vagy arra, hogy túlzott dominanciát gyakorolj.(DC Oroszlán)


    Megnyilvánulhat ez olyan ösztönös párválasztásban,  hogy olyan partnert választasz aki eleve gyengébb, aki mellett nem „fenyeget” az, hogy ki keljen nyílni és kapcsolódni hozzá a női minőségeknek hangot adva. Hajlam az önimádatra is, a magasztalásra. Esetleg olyan partnerre aki dicsőít, és mindemellett átengedi az irányítást.  Igazából nem engedsz teret a társnak, hogy részt vállaljon a családi szerepben. Ebből adódóan arra lehetsz figyelmes, hogy a párod sokat dolgozik, utazik tehát távol marad a családtól, esetleg a Nyilas Junó miatt befelé forduló filozófus alkatú lesz.  A vízöntő aszcendensed itt is megmutatkozik, hiszen mint nő ,anya és feleség a férfi szerepeket is hajlamos vagy  gyakorolni a párkapcsolatban.


    Az Ikrekben álló Napod tovább erősíti azt a jellemvonást, amellyel nem tudsz felnőttként elköteleződni és az érzelmeket felvállalva teljességet megélni a kapcsolatban.  Egyfajta távolságtartás figyelhető meg az érzelmeidben, miközben mint egy gyermek ragaszkodásoddal  érzelmi függőségbe kerülsz. Nem tudom érthető e mit akartam érzékeltetni.


    Szép Napot Mindenkinek !

    előzmény:
    mamóka67 (14978)
    2016-03-26  10:03
  22. 2016. március 26. 11:4514980.

    Kellemes Ünnepeket kívánok Mindnyájatoknak!!!


    Örömet, Egészséget és ELÉGEDETTSÉGET !


    Szeretettel, Csaba.

  23. 2016. március 26. 10:0714979.

    Szia Csaba! Fogok válaszolni a jogos kérdéseidre, csak most egy kis türelmedet és bocsánatodat kérem!

    előzmény:
    Mcsaba (14971)
    2016-03-24  16:54
  24. 2016. március 26. 10:0314978.

    Nagyon boldog és áldásos Húsvétot kívánok mindenkinek, és a lányoknak sok locsolót.


    Ünnepek után folytatjuk. (Bár aki akar, nyugodtan írjon)

  25. 2016. március 26. 05:2014977.

    Then the retrograde planets could be read to some kind of hindering effects. And in your case, it is also those of R Pluto mean that the spiritual abilities only in the prime of your age are beginning to move beyond the surface.


     


    taruhan bola  |  capsa online 

  26. 2016. március 25. 22:1214976.

    A családtagokkal szemben mindig kénytelen voltam kiállni magamért, ha a helyzet úgy adta. És gyakran úgy adta, mert vagy az apámra jött rá a hoppáré, hogy mindenben neki van igaza és aki nem úgy ugrál ahogy ő fütyül, az idióta, vagy a testvéreim (kettő van, idősebbek) próbáltak lenyomni, mint ahogy a kistesókat szokás. Sokszor még a félrerakott kajámért is meg kellett küzdenem. De valódi tét nem volt, mint ahogy a tanárokkal sem. A családomban bíztam, hogy szeretjük egymást vagy ha nem, akkor is tudom magam függetleníteni tőlük, hiszen ők pont úgy kénytelenek elviselni engem, mint én őket. Ha meg tarthatatlan lenne a helyzet, akkor elég lenne megvárni a nagykorúságot és el lehetne költözni, a napi kapcsolattartás sem kötelező. A tanárokkal sem voltak fenntartásaim, ha érvényesíteni akartam az érdekeimet (általános és középsuli, egyetem más lenne), mert egyrészt tanköteles koromig ők is kénytelenek voltak elviselni, másrészt jó tanuló voltam és akkor még bíztam a képességeimben és hogy támogatás nélkül is vihetem valamire.Tehát nem kellett igazából velük együttműködni, vagyis nem éreztem ilyen kényszert.


    Hatóságokkal nem sok dolgom volt, a munkahelyen viszont rengeteg félelmem van, ezt az előző hozzászólásomban kifejtettem.

    előzmény:
    Mcsaba (14972)
    2016-03-25  10:37
  27. 2016. március 25. 21:0114975.

    Pont amikor idáig jutottam az olvasásban, merült fel bennem, miután nagyjából kezdett összeállni a fejemben a kép saját magamról, hogy eddig egész életemben passzív voltam. Mindig csak megtörténtek velem a dolgok, ritkán volt olyan szituáció, amikor én irányítottam volna az eseményeket. Többnyire inkább csak reagáltam. Azt hiszem, ennek az alacsony önértékelés mellett az is lehet az oka, hogy az átlagosnál erősebben hatnak rám a környezet ingerei, így éppen elég energiafelhasználást jelent ezeket feldolgozni, visszacsatolni. A saját akaratom érvényesítésére meg már egyszerűen alig marad valami. 


    Sokáig erősen élt bennem az a vágy, hogy megfeleljek másoknak. Hogy tiszteljenek és kedveljenek az emberek. Mert csak így érezhettem magam biztonságban, hogy senki nem fog bántani. Mostanában kezdtem elengedni ezt az elképzelést. Inkább kevesebb emberrel érintkezem és megbánás nélkül mondok nemet, ha valamiben nem áll módomban segíteni, akkor is, ha a másik megpróbál lelkiismeret furdalást ébreszteni bennem. Ez még csak kísérletező fázis, mert egyelőre nem érzem magam túl összeszedettnek. Most még gyakrabban kerülöm az embereket és a kényes szituációkat, mint amikor beleállok egy ilyenbe. Tudom, hogy nem ez a jó irány, átmeneti megoldásnak viszont jelenleg megfelel. Azaz mégsem egészen. A magánéletemben okés, mert senkire nem vagyok rászorulva igazán. A munkában viszont kiszolgáltatottnak érzem magam, ha másokkal kell együtt dolgoznom. Ott még nagyon erős a megfelelési vágy. Félek nemet mondani, mert ha belém kötnek, nincs semmi, amibe belekapaszkodhatnék. Szükségem van a fizető állásra, nem merem kockáztatni a főnökök és kollégák jóindulatát. És érdekes módon pont hogy sosem tudok megtartani sokáig egy állást. Hiába vagyok tanulékony és szorgalmas, ha emellett alulképzett vagyok és ki nem állhatok másokkal dolgozni.


    Szeretnék valamiben szakértő lenni, olyan, akit a tudásáért tisztelnek és nem fogják sűrűn támadni, mert szükség van a hozzáértésére. A tanulás lenne a megoldás, de nem tudom, milyen irányban. Nem tudom, hogy mivel foglalkoznék szívesen. Több lehetőséget is elszalasztottam annak idején, mert sajnos hallgattam olyanokra is, akik lebeszéltek az ötleteimről. Tudom, hogy ezt nem lett volna szabad. Amit írtok, ugyanezt támasztja alá.


    Az egyedüllétet jól viseltem mindig, szerettem "szingli" lenni, mondjuk igaz, hogy nem sokszor és nem sokáig voltam az. Sajnos kevés időt találtam magamra és a karrierépítésre. 

    előzmény:
    mamóka67 (14970)
    2016-03-24  14:10
  28. 2016. március 25. 19:5014974.

    Van még egy nagyon fontos fényszög a képletemben, ez a Nap-Uránusz szembenállás. Fő jellemzője ennek az állásnak a hirtelen és meggondolatlan ötletek nézőpont váltások (jellemzően rosszkor, rossz helyen) és a türelmetlenség. Sajnos előfordul, hogy amikor betelik valamivel a poharam, leszáll a vörös köd és minden ésszerű meggondolást mellőzve kitörök. Olyankor képes vagyok olyat tenni vagy mondani, amit később megbánok. Ez általában akkor áll elő, amikor tehetetlennek és cselekvőképtelennek érzem magam. Például ha valaki le akar nyomni, és a helyzet megengedi, hogy ezt megtehesse, mert valamilyen oknál fogva függök a jóindulatától. Hosszú távon mondjuk sose vált a káromra, ha kiléptem egy rossz helyzetből, de tudom, hogy egy kicsit is megfontoltabb cselekvés mellett kevesebb veszteséggel szálltam volna ki bármelyik szituációból. 

    előzmény:
    mamóka67 (1)
    2008-03-30  08:11
  29. 2016. március 25. 19:4914973.

    Végre újra lett élesztve a gépem, így tudok írni a fórumba. 


    A Nap fényszögeinek elemzését kaptam feladatul. Az Aszcendens és a Nap közötti másfélkvadrát az egyik. Ez a fényszög, amennyire tudom, energiájában a kvadráthoz hasonló, de annál valamivel gyengébb erőkifejtésű. A Nap, ami az önbizalmat, az önmeghatározást jelenti, konfliktusba kerül azzal a résszel, amit a világgal akarunk láttatni. Ezt úgy tudom elképzelni (de ha hülyeséget írok, javítsatok ki, kérlek), hogy akinek ilyen állása van, azt nem pont olyannak látja a környezete, mint amilyennek meghatározza saját magát. Lehet, hogy akaratlanul is rejtegeti a valódi személyét, mert nehezen tudja összeegyeztetni a Nap és az Aszcendens energiáit. 


    Ebben a horoszkópban azonos elemű jegyekben található a Nap (Ikrek) és az Aszcendens (Vízöntő), tehát sok hasonló vonás található a kifelé mutatott és a belső személyiség között. Ezek a levegő elemhez tartozó vonások a frissesség, légiesség, változatosság, kapcsolatteremtés, rugalmasság, újítási vágy, kötetlenség, racionalitás, mozgékonyság. Az Ikrek minősége változó, ez még rugalmasabbá, mozgékonyabbá, valamint alkalmazkodóképessé, szétszórttá és befolyásolhatóvá teszi ezt a levegős jegyet. Ezzel szemben a Vízöntő szilárd minőség, tehát minden újítási vágya és kíváncsisága mellett van benne egy adag kitartás, megőrzési vágy, önfejűség és merevség. Emellett a kezdeményezés sem annyira erős oldala mint a többi levegő jegynek.


    Ez a másfélkvadrát úgy vettem észre, hogy halványan érzékelhetően jelenik meg az életemben. Néha van bennem vívódás a kíváncsiság, nyitottság és a konokság, kihívásoktól való félelem között. Szívem szerint lazán, derűsen állnék mindenhez, semmiben nem foglalnék állást, a visszacsatolások viszont inkább azt mutatják, hogy láthatóan túl komolyan veszem magam.


     

    előzmény:
    mamóka67 (1)
    2008-03-30  08:11
  30. 2016. március 25. 10:3714972.



    Mamóka is megerősítette azt, hogy jó spirituális adottságokkal rendelkezel.


    Aztán a Retrográd bolygókról lehet olvasni, hogy valamilyen fajta hátráltató hatással rendelkeznek. És a Te esetedben a R Plútó jelenthet olyant is, hogy a spirituális képességeid csak az életkorod delén túlhaladva kezdenek a felszínre kerülni.


     Aztán még olyasmit is jelölhet, hogy korábban birtokában voltál valamilyenfajta (okkult) képességeknek és ezzel talán visszaéltél volna…


    Szokás emlegetni, hogy "Könnyű azt a várat védeni, amelyet nem ostromolnak!" Vagyis, ha valami már meg nincs meg, azt nem is kell kordában tartani, csak azt ami már meg van. Ez nem is olyan könnyű.


    Mivel a Plútó a Holdhoz kapcsolódik, így valahol a tudattalan tartalmakban, az érzelmek útján rejtőzhet a dolog.


     Aztán az akarat kifejtésével kapcsolatosan a Mérleg - Kos Holdcsomópontokra gondoltam, amit Mamóka is meg említett.


    Tudod, nekem ezek épp fordítottan állnak és arra kellene törekednem, hogy az egó és a folytonos akaratérvényesítés helyett időnként mások céljait is számításba vegyem. Úgy vettem észre, hogy nálam az önkibontakozás inkább visszafelé halad (a Kos megnyilvánulás felé), viszont számodra kifejezetten előnyös lenne, ha a lényedből fakadó aktivitásodra és kezdeményezőkészségedre törekednél. Azaz, hogy bátran kiállj a Magad érvényre jutásáért, ahogyan azt Mamóka is mondta.


     Még mindig a Plútónál maradva, amikor a hatalmat képviselő személyeket említettem, akkor olyan hétköznapi helyzetekre gondoltam, amikor kénytelen vagy együttműködni olyan emberekkel akik valamiként feletted állnak. Akik dirigálnak, irányítanak és a jó, vagy rossz indulatuktól sokat függ a Te érvényre jutásod. Mint például a főnököd, vagy a családban az apa, anya nagyobb testvér, tanár, vagy például egy rendőr…stb.


    Nem tudom, hogy vagy vele, de az effajta személyekkel hogyan tudsz kijönni? Ki tudsz-e bontakozni a jelenlétükben, vagy ha lehet inkább mellőzöd a társaságukat? Írd meg légy szíves, mert tulajdonképpen nem vagyok biztos ebben.

    előzmény:
    Lilith.lány (14966)
    2016-03-23  22:21
  31. 2016. március 24. 16:5414971.



    Kedves Mamóka, ezt az idézetet használnám kérdésként:


     " Liljth lány azt is neki /a Szaturnusznak/ köszönheti, hogy ehhez az élményhez csak csalódást, fájdalmakat okozó szeretettel kapcsolatos élmények vezetnek nála.


     Az Aszcendenshez és az MC-hez kapcsolódva megállapíthatjuk, hogy van önuralma és kitartása, (ez rímmel a Vénuszra is), és azt is, hogy mindent a saját erejéből szeretne elérni."


     


    Ebben az esetben fenn áll-e egy kiemelt karrier-vágy, a társadalmi siker elérésére való törekvés, ami háttérbe tolja a párkapcsolati életet ? Mert ugyanis a Nap elégé támadott. És aztán az a Plútóval való másfélkvadrát nem-e valamilyen dominancia-igényt is jelöl?

    előzmény:
    mamóka67 (14968)
    2016-03-24  13:22
  32. 2016. március 24. 14:1014970.

    Lilith lány! Nagyon fontos a Felszálló és Leszálló Holdcsomópont a karma szempontjából. Majd kérlek, hogy reagálj erre a fejtésre is, mert ez is mutathatja, hogy hogy pontos a születési dátumod. A Holdcsomópontok kötik össze a lélek előző megjelenési formáit a jelenlegivel.


    Mérlegtől a Kosig tart ez a tengely a horoszkópodban. A Kos mutatja, hogy fejlesztened kell az akaratodat és az öntudatodat. Fontos az önálló cselekvés megvalósítása.  Egyéni elképzeléseidet valósítsd meg, és vállald fel a felelősséget a döntéseidért. Gyakran kell nemet mondanod, bármilyen nehezedre esik is, mert nem szívesen térsz ki a kérések elől. Ehhez pedig nyíltság és bátorság kell, amit a Kos jegye biztosít számodra, csak élj vele! Életfeladatodat azzal teljesíted, ha azt teszed mindig, amit igazán akarsz, és kitartasz a döntéseid mellett, figyelmen kívül hagyva a környezeted elvárásait.


    Az egyedül élés, a szünetelő párkapcsolat időszakában nem hajszolod magadat depresszióba, hanem olyan tevékenységet űzöl, melyekkel jobban megismerheted a világot, és szakmailag is fejlődsz. Például utazol és tanulsz, és előbbre lépsz a hivatásodban. A karmádat beteljesítheted, ha olyan döntéseket is meghozol, melyek népszerűtlenné tesznek, és az érzelmek helyett az eszedre hallgatsz.


     


     

  33. 2016. március 24. 13:4414969.

    Karma, vagy sorsszáma a 11, vagy 2.


    A 11 a karmikus asztrológiában számon tartott igen fontos, u.n. mesterszám. Kétszeres teremtő erőt képvisel, ugyanakkor a női energiát is felnagyítja. Így egyértelműen a mesternő száma, mely nemek feletti energiát képvisel. Vannak esetek, amikor a 11-esek kívül állók maradnak, mert nem tudnak azonosulni a náluk jóval alacsonyabb szinten élőkkel.


    Mivel a 11. sorsszám a Neptunusszal áll összefüggésben, a tisztánlátást, megvilágosodást és a látnoki képességet jelöli és segíti elő.


    Lilith lány! Ha most még nem meditálsz, nincsenek jósló álmaid és megvilágosodás szerű tapasztalataid, jó irányba haladsz, hisz foglalkoztat már az ezoteria, érdekel a horoszkópod, és hiszel a reinkarnációban és a karmában.  Ezt a képességet lehet fejleszteni, és számodra fontos lenne folytatni, fejleszteni.

  34. 2016. március 24. 13:2214968.

    Még írnék pár sort a Szaturnuszról, mert ez Lilith lány képletének a húzó bolygója. Ez azt jelenti, hogy az éggömb legmagasabb csúcsán helyezkedik el, a legközelebbi bolygó a zenit, ill. az MC mellett.


    A Nyilasban a Szaturnusz változó jegyben áll. Ebben az esetben sokszor szül negatív érzéseket, aggodalmakat, önfejűséget, melyeket az előző életében lévő beidegződéseknek vagy neveltetésnek köszönhet.  Ráadásul itt egy félkvadrát is, mely a Vénuszhoz kapcsolódik. Jelzi, hogy emberi kapcsolatainak minden erejével szembe próbál nézni az igaz szerelem érdekében, és ezt előbb utóbb sikeresen is teszi, mert addig nem hátrál, míg a hozzá illő "másik felét" meg nem találja. Hiába, a Szaturnusz nagy tanítómester, akinél az elsők között van a KITARTÁS, mint megtanulandó feladat. Liljth lány azt is neki köszönheti, hogy ehhez az élményhez csak csalódást, fájdalmakat okozó szeretettel kapcsolatos élmények vezetnek nála.


    Az Aszcendenshez és az MC-hez kapcsolódva megállapíthatjuk, hogy van önuralma és kitartása, (ez rimmel a Vénuszra is), és azt is, hogy mindent a saját erejéből szeretne elérni.


    Nagyon jól látod, amit a karma lezárásáról írtál a 8. házzal kapcsolatban.


    A Plútó pedig, ahogy mindenki utalt is rá, mindig segíteni fogja őt a legnehezebb helyzetekből is kimászni.

    előzmény:
    TündérPanna (14957)
    2016-03-23  07:33
  35. 2016. március 23. 22:2914967.

    Köszönöm! Ez a jó képlet, ezt fejtjük!

    előzmény:
    TündérPanna (14963)
    2016-03-23  19:58
  36. 2016. március 23. 22:2114966.

    Még reagálok a továbbiakra, de a 14957 és 14960-as hozzászólásokat nagyon meg kell rágnom magamban. Plusz még én is lógok némi fejtéssel. Holnap folyt. köv.

    előzmény:
    mamóka67 (1)
    2008-03-30  08:11
  37. 2016. március 23. 20:5614965.

    Még sosem meditáltam, de a titkok és a spiritualitás nagyon vonz. A jövőbe látással sem próbálkoztam még. Kártyát vetni ugyan szoktam, sokszor gyakorlom, de az tulajdonképpen nem jövőbelátás. 


    Az emberek meg... magamnak való vagyok, mondjuk voltak extrovertáltabb időszakaim is. A gyerekekkel meg az állatokkal jól kijövök, de direktben sosem keresem a társaságukat. Ha közelednek, akkor persze szívesen foglalkozom velük. De van, amikor senkihez és semmihez sincs türelmem. 

    előzmény:
    TündérPanna (14956)
    2016-03-22  21:31
  38. 2016. március 23. 20:3214964.

    Elnézést, hogy nem írtam, az elmúlt két nap elég zsúfolt volt, plusz nehézkes volt az internet hozzáférésem. Most reflektálnék az eddigi kifejtéseitekre, ha nem bánjátok.


    Tényleg két bolygóm van a Bak jegyében, de az a Neptun és a Mars. A Mars (kicsit szerintem elnyomva) a tizenkettedik házban.


    Szaturnusz a X. házban: Nagyon szigorú vagyok magammal a munkában, akármi is legyen a feladatköröm. Biztos a kollégákhoz is az lennék, de sose jutottam olyan pozícióba, ahol mások munkájáért tartoztam volna felelősséggel. Így leginkább csak a saját teljesítményem miatt rágódtam, és rettegtem, hogy másnak is feltűnik, ha valamit hibáztam. 


    Merkúr-Szaturnusz kvinkunx: Az ötleteimmel tényleg az a baj, hogy nem elég kézzelfoghatóak, bár már az idejét sem tudom, mikor volt utoljára valami "világmegváltó" tervem. Vállalkozásban valahogy sose gondoltam társulásra. Legfeljebb külsős tanácsokat lennék hajlandó elfogadni. Olyasvalakitől, aki megbízható, méghozzá pont azért, mert semmilyen érdeke nem fűződik az önmegvalósításom sikeréhez vagy kudarcához. 


    Vénusz a 6. házban: A mások hangulatát és ki nem mondott szándékait könnyen átérzem, sokszor nehéz is függetlenítenem magam tőlük. A kisállatokat is szeretem, vannak is. A munkában fontos számomra a többiekkel a harmonikus viszony, vagy minimum a semleges: hagyjuk egymást élni és dolgozni. A szurkálódásokkal nem tudok mit kezdeni, sőt, képtelen vagyok őket kivédeni.


    Vénusz-Mars szembenállás meg a szexualitás: Kábé az egyetlen terület az életemben, ami mindig működött. A magamról alkotott erotikus kép mindig stabil volt. Talán mert kezdettől tele voltam pozitív élményekkel. Az érzelemmentes férfit meg érzelemmentes, laza kapcsolatokban kerestem, mert egy jó ideig erre volt szükségem. Tartós, kötődős kapcsolatra sokáig nem éreztem magam elég érettnek, késznek. Úgy voltam vele, hogy szükségem van ilyen tapasztalatokra is, mielőtt megállapodok. Persze közben befigyelt egy-két szerelem és szükségszerűen csalódás is. Itt jött képbe az ötös házban álló Hold és a Plútó közti trigon és a regenerálódási képesség. Egyetlen területen, a szerelmi életemben érvényesült az, hogy százszor leütnek, százegyedszerre is felállok. A legnagyobb szerelmi bánatomban, a legdurvább önsajnálat közepén is tudtam, hogy újra fogom kezdeni és minden csalódás és kudarc csak pluszt ad és erősebbé tesz. Nagyon jó fényszög, ha ki lehetne terjeszteni az élet többi részére is, az fantasztikus lenne. Tudatosan próbáltam erre hangolni magam, sajnos úgy nem ment.  


     

    előzmény:
    mamóka67 (14947)
    2016-03-22  10:09
  39. 2016. március 23. 19:5814963.

    Próbálom csatolni....

  40. 2016. március 23. 19:5614962.

    Ez a fejtés már a helyén van! És pontos is. Én még írok hozzá holnap, amikor több időm lesz rá. Nagyon tetszik, ahogyan beszélsz Lilith lányhoz a fejtés közben, erre céloztam a többieknél is.


    Remélem, Lilith lány fog rá reagálni.


    Kérlek folytasd írhatsz hozzá a többiek fejtéséhez is, ha még ki tudod egészíteni a saját mondanivalóddal, hisz ez közös fejtés. Nem kell tartani magadat a felsorolt pontokhoz, én azokkal csak támpontokat akartam adni.


    Köszönöm az "átérző" fejtésedet!

    előzmény:
    Mcsaba (14960)
    2016-03-23  19:19
  41. 2016. március 23. 19:4814961.

    Csaba! Milyen programot használsz? Én a Regiomontanust, vagy a Placidus4-et.


    Amiket leírtál, az a maga nemében jó, csak ott a probléma, hogy nálad a bolygók nem ott állnak, ahol Lilith lány horoszkópjában. Tehát akaratodon kívül nem őt fejted.


    Nagyon fontos pl. hogy a Nap nincs együtt állásban a Holddal. A Nap IV. Ház Ikrek, a Hold pedig Rák 5. Ház.


    A 8. ház a transzformáció területe, a Skorpión keresztül nem a Merkúr, hanem a Plútó az ura. Jól érzi benne magát még a Mars is, de a Merkúr az Ikrek és a Szűz területe, de a karmában mi a Szűznél a Chiront tekintjük a 6. Ház urának.


    A Neptunusz-Hold szembenállásánál én a realitásoktól való menekülést látom inkább, (amit te is jeleztél),  mint a gyermekvállalást. A gyermek leginkább az 5. ház területe. Itt inkább az álomvilág a jellemzőbb rá, mert ha ebben él, könnyen becsaphatóvá  válik. A Neptunuszt elemezve én inkább ezt látom.


    Ez ne szegje kedvedet! Írd le továbbra is a meglátásaidat, mert azok jók, csak szerintem maga a horoszkóp nincs a helyén nálad.


    Sajnos én nem tudom, de kérlek benneteket, ha valaki tudja és képes rá, tegye fel a topikra a képlet rajzát, hogy egységes mandalát fejtsünk! Köszönöm előre is.

    előzmény:
    Mcsaba (14955)
    2016-03-22  19:17
  42. 2016. március 23. 19:1914960.



    A képletfejtés mintája szerint a Hold és a Nap kozmikus helyzete következne, de amit TündérPanna is szépen kifejtett, az engem is nagyon megragadott.


     


    Abból indulnék ki, hogy Plútó Skorpióban és a 8. Házban:


     


    Mivel egyre többen állítják magukról, hogy különféle okkult adottságokkal rendelkeznek, így mindig szerettem kutatni, hogy vajon kiben mi rejlik, vagy egyáltalán nem rejlik semmi. Nem azért írom, mintha tapasztalatom is volna ezen a téren, de Lilith.lánynak a belső világa nagyon szépen rá van hangolódva az Egyetemes Akaratnak a megtestesítő energiáira. A mély, rejtett belső erők megtapasztalására melyek segítségével aztán képes leszállni és felfedezni önmaga mélységeit.


    Retrográd Plútó karmikus jelentése van és - olyasmit olvastam, hogy - arra utal, hogy korábbi életében az akaratát negatívan nyilvánította ki. Vagyis valamiként visszaélt a hatalommal, aminek akkor is birtokában volt. Így aztán a következtetés egyértelmű. Talán az élet folyamán felbukkannak problémák, de főleg a lelket érintő nehézségek, de mindezeknek képes lesz meghalni (elengedni) és újjászületni. A női horoszkópban nagyon fontos a Hold. Jelképezi az énképet és azt, ahogy magával kapcsolatban érez. És ezzel az állással képes kontrollálni az érzelmeit. Erős a Plútó is és a Hold is!


    A karma fejtéséhez nagyon keveset értek, de erre az esetre vonatkozóan olvastam, hogy ebben az életében szükséges, hogy Lilit.lány bátrabban nyilvánítsa ki akaratát, terveit támassza alá tudományos érvekkel és bátran vállalja célját.


     


    Azonban a Plútó - ASC kvadrát végett mégiscsak vigyáznia kell ám, mert ez egy fajta önrombolási tendenciát jelez. Fel léphet a dominancia igény is (még a párkapcsolatokban is) és még az is, hogy a hatalmat képviselő személyekkel szemben egy fajta feszültséget, alárendeltséget érez, amely akadályozza az önkibontakozásban.


     


    Elfelejtettem, hogy a Merkúrnak is jelentős szerepe van abban, hogy a Lét legmélyebb titkaival megismerkedjen. Hogy a logika segítségével is megközelíthesse és megértse az életünk körforgásának célját. És ez a megközelítés és ennek gyümölcse talán még érinti a Merkúr által jelölt életterületeket is. Az életörömök között is helyet foglalhat az okkultizmussal való foglalatosság, vagy az abba való belemélyülés. Mint alkotómunkaként, mint én-kiterjesztésként. És aztán a szilárd kapcsolatteremtések és a dolgokhoz való intellektuális hozzáállás is.


     


    Mivel a Kos és a Mérleg bezárt jegyek, csak annyit tudok efelől, hogy meg nem élt karmáról van szó. És ezért a Sárkányfarok - Sárkányfejről sem akarok írni. (Azt mondanám, hogy mint megélt élettapasztalatokként magában hordja a Mérleg karakter adottságait, de nem vagyok biztos ebben)

  43. 2016. március 23. 17:5314959.

    Hoppá, nem szóltam! Félreolvastam valamit, az ötödfény a 72 fok a quintil... mindent értek :)

    előzmény:
    TündérPanna (14958)
    2016-03-23  17:50
  44. 2016. március 23. 17:5014958.

    Kedves Mamóka, 


    Felmerült egy kérdés: Mi, a karmaasztrológiában ugye úgy tanultuk, hogy a kvinkunx az a 150 fok, és hogy az egyik legfontosabb karmajelölő fényszög. Olvasgatok mindenfélét, és lehet, hogy ciki, de most tűnt csak fel, hogy a hagyományos asztrológiában a 72 fokot hívják kvinkunxnak, vagyis ötödfénynek.... Ez most hogy van? Én most valamit nagyon nem értek :)

  45. 2016. március 23. 07:3314957.

    Szaturnusz X. ház -Plútó 8. ház szemi-szextil


    Mindkét bolygó alapjelentésében benne van, hogy valamit lezárnak. A Szaturnusz mindenképpen valaminek a végét, valaminek a lezárást jelenti. A Plútó viszont maga az újjászületés, a transzformáció, az átalakulás.


    Azt olvastam, hogy ha ez a két bolygó bármilyen fényszög kapcsolatba kerül mindig nehéz, mert valamiféle végletességet jelöl.


    Két dologra gondolok:


    -          Ha a X. ház, karrier szempontjából közelítjük meg, akkor azokhoz a sikeres tendenciákhoz, amikről már írtunk (karrier lehetőség, vezetői pozíció elérése, saját vállalkozás stb.) mindenképpen szemléletváltásra van szüksége. Alapjaiban kell megváltoztatnia a szemléletét és a hozzáállását, hogy elérje a sikert.


    -          A másik, ami eszembe jutott, hogy ez egy jó lehetőséget ad arra, hogy letudja a karmáját, mivel a 8. ház a karma háza is, a Szaturnusz segíthet itt pontot tenni, egy régóta húzódó karmikus folyamat végére.


     


    Itt utalnék Csabára, hogy amennyiben Lilith Lány végiggondolja ezeket, ráérez arra, hogy milyen szemlélettel közelít a jövője, karrierje felé, milyen irányba kellene változtatnia (Önbizalom építés!), illetve, ha tudja oldani a karmáját, akkor Főnixmadárként fog felszállni, maga mögött hagyva az őt korlátozó, gátló tényezőket. A képlete azt mutatja, hogy minden esélye megvan erre!

  46. 2016. március 22. 21:3114956.

     Szaturnusz X. ház -Neptunusz 11. ház szemi-szextil


     


    Jó képzelőereje van, színes a fantáziája a 11. házas Neptunusznak köszönhetően, ehhez ad a Szaturnusz egy nagy adag koncentrálóképességet, odafigyelő képességet, így nem csak mereng, álmodozik és fantáziál a nagyvilágba, hanem jó célokra is fordíthatja ezt a képességet. Például tud meditálni, vagy akár vezethet ügyesen meditációt másoknak. Keresi az olyan közösségeket, ahol hasonló érdeklődési körű embereket találhat, érdeklik az okkult dolgok, a spiritualitás, szereti a titkokat, a titkos tanokat, szeret nyomozni és titkokat kifürkészni. Szívesen válik olyan csoport tagjává, ahol ilyen témákkal foglalkoznak, aktív résztvevő, jól szervez. Jövőbe látó képességgel rendelkezik. Szeret másokon segíteni, főleg a gyengébbeken, azokon, akik rászorulnak. Ez is erősíti a már említett dolgokat, hogy gyerekekkel és állatokkal szívesen foglalkozik.


    Vicces amúgy, ha megnézitek az eddigi fejtéseket: Jól kijön az állatokkal, a gyerekekkel, és a hasonló érdeklődési körű emberekkel, a többi felnőtt emberrel, ha nem muszáj ne kelljen sokat foglalkoznia 


    Nem akarok túlozni, nehogy a szívedre vedd Lilith Lány, de amúgy mi erről a véleményed?

  47. 2016. március 22. 19:1714955.



    A Napot az 5. házba soroltam, de tévedtem. Így aztán a Vízöntői szabad-szelleműség beépül a családi élet biztonságossá tételéhez, amely valamilyen fajta kreativitáson alapszik. Vagyis a Vízöntő karaktere hajlamos az különféle ideológiák megteremtésére és ezek valamiként a családi élet jobbításához kötődnek. És így szükségesnek érzi, hogy fontosnak érezhesse magát a családban. A külvilágban való megjelenés - miként önmagát másoknak mutatja -  legfőképp az intellektusra épül ami aztán az élet folyamán lassanként kibontakoztatja azt az Egyéniséget, amelyet magának érez. Úgy értve, hogy a dolgokhoz való logikai megközelítés előtérbe kerül. Az élet dolgainak kutatása közben racionálisan az észérveket használva próbálja kutatni és megérteni az élet dolgait. (Általában, ami a megítélése szerint a fejlődéshez vezet, azt előszeretettel próbálja megérteni.) És mivel a Nap ura éppen a Rák jegyében áll együtt a Holddal, így talán a megértést az intuíció is segítheti. Az én-kiterjesztés és a életörömök megéléséhez szükséges kreatív tetterő érzelmi töltetet kap. Csak azt nem tudom, hogy a Hold - Neptun szembennállás hatásából nem adódik-e egy gyerekvállalással kapcsolatos félelem? A Neptun a titokzatos mélységeit talán racionálisan próbálja megérteni, mert a Merkúr 8. háznak is az ura. És aztán ez az állás általában arra is utalhat, hogy időnként szeret dolgokat eltitkolni. Szereti, ha olykor a kényes problémák nem kerülnek a felszínre. Úgy értve, hogy a racionális dolgok elködösítése, ahogy emlegetni szokták.


    Aztán tovább folytatva az érzelmekkel, hát Lilith.lány könnyen ráérez mások hangulatára és valóságosan vágyik jó szolgálatot tenni. És bizonyára szeretheti a kisállatokat is. Azonban ha erőszakosan próbálnak bánni vele, könnyen megsértődhet. És aztán a hétköznapi munkaviszonyokat olykor annyira érzelmileg éli át, hogy ez kihat az ellenkező nemmel való harmonikus kapcsolódásra is. Amolyan konfliktusféle helyzetek, de nem úgy néz ki mintha tartósak, vagy nagyon mélyek lennének.


    A női képpel kapcsolatosan kérted, hogy fejtsem ki pontosabban:


    A Benned élő Nőt, mint szeretőt, mint hódítót, mint az erotika kifejezőjét nagyon ingatagon éled meg. Vagyis a hangulati elemek nagyon befolyásolják, hogy milyen női képet alkotsz önmagadról.


    Ennek az ellentétpárja, a férfikép, amilyen férfit magadnak elképzelsz, az nem éppen egy érzelmekkel telítődött valaki. Úgy értve, hogy nem a gyerekeid apjaként elképzelt férj, hanem pusztán szexuális értelemben vett férfi. A lovag, aki úgymond elnyeri a tetszésedet. Arra kell ráhangolódjál, hogy éppen az effajta, kissé rideg, racionális alkatú férfival kerülj harmóniába, mert a szinasztriában jó fényszögnek számít az oppozíció! Ugyanis az ellentétpárok ki kell, hogy egészítsék egymást.


    Azt a dominancia igényt azért emlegettem, mert van egy 1 fokos Plútó - ASC kvadrátod és egy 2 fokos Plútó - Nap félkvadrátod.


    Mindkettő a személyiséghez, önmagadhoz kapcsolódik és arra gondoltam, hogy érzel magadban ilyesmit. Nekem is van egy Nap - Plútó kvadrátom, ami elég gyenge. Egyesek szerint nem is érvényes (7 fok 47 perc)


    A Főnixmadarat pedig azért akartam kiemelni, mert a Hol - Plútó trigon egy nagyon erős lelki-regeneráló erőt jelöl. Vagyis, ha lelkileg nagyon sújtva vagy valamitől, bíznod kell abban, hogy hamarosan regenerálódsz, kiemeled magadat az állapotból, talpra állsz. 


    A 8 éves unokámnak a Nap - Plútó trigonja van. Úgy képzelem el, mint azt a bokszolós Rocky filmet, amikor tök-hülyére verték a pasast, de ő mindig talpra állt.


     


    Nagyon szeretném, ha a tévedésekre mindannyian felhívnátok a figyelmemet!


    Tisztelettel, Csaba.

    előzmény:
    mamóka67 (14944)
    2016-03-21  21:44
  48. 2016. március 22. 17:4714954.

    Örülök, hogy elengedted a fantáziádat, mindjárt "emberibb" lett a fejtés.

    előzmény:
    TündérPanna (14951)
    2016-03-22  16:32
  49. 2016. március 22. 17:4514953.

    A Plútó a 8. Ház és a Skorpió ura, ebben a képletben a saját házában és jegyében van. Ott kell fejteni, figyelembe véve a sok fényszögét melyekkel a másik bolygókhoz  és a Felszálló Ho9ldcsomóponthoz kötődik.


    A fejtést kezd az értékelésével a helyén (ház, jegy), aztán fejtsd ki a kapcsolódásait!

    előzmény:
    Mcsaba (14952)
    2016-03-22  17:21
  50. 2016. március 22. 17:2114952.

    A Pútó a 8. házhoz tartozik ?


    - Plútó 4 fok 53 perc


    - 9. ház csúcs 6 fok 08 perc

    előzmény:
    TündérPanna (14927)
    2016-03-20  17:06

Címlap

top