Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2010. március 2. 11:126101.

    Ezeket készítettem mostanában:

    - ajándék a leendő elsősöknek

    - dísz a faliújságra

    - technikaórán készül majd

    - kokárda másként

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. március 2. 10:336100.
    Nagyon szépen köszönöm a segítséget!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. március 2. 06:156099.
    Gyúgyulj meg gyorsan!
    előzmény:
    szentinetti (6081)
    2010-02-28  21:01
  4. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. március 1. 21:036098.

    Sziasztok!

    Még jó, hogy vannak tökéletesek!

    Én is szeretném magam annak hinni, de sajnos közel sem vagyok hozzá!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. március 1. 20:456097.
    A vasalás győzött.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  6. 2010. március 1. 20:276096.

    Szia Rágica !

    Köszönöm az együttérzést.Minden nap járok kezelésre,ami nem kellemes,de a fejem-hajam már amortizálódik.Szörnyűűűűűű és emberek közé kell mennem minden napilyen bekötözött fejjel.Csak reménykedem,hogy nem ismernek fel.

    szentinetti

    előzmény:
    rágica (6091)
    2010-03-01  17:02
  7. 2010. március 1. 18:016095.

    Tóth István
    Nőnapra

    Hallottad már anyukám ?
    Most tudtam meg éppen ,
    Nőnap van ,
    Mint eddig is volt már minden évben!
    Mondta is az óvónéni,
    Hogy ma világszerte minden anyut ,minden nőt,
    Forrón ünnepelnek.
    Ma én magam felmosok, elmegyek a boltba ,
    S neked kötök a mezőn, virágot csokorba ,
    Nem olyan nagy munka ez, hamar készen leszek,
    És ma én olyan jó leszek, mint soha még!

     

     

    előzmény:
    timea0520 (6085)
    2010-03-01  13:08
  8. 2010. március 1. 17:516094.

    Tali Gitta: Márciusi ünnep

     

    Szép március! Fagyot űző,

    fázó lelket melengető,

    bórús napokat kergető,

    nyolcadikán nőt köszöntő!

     

    Megállunk egy pillanatra

    gondot és bút hátrahagyva,

    hogy titeket ünnepeljünk,

    s nektek mindent megköszönjünk.

     

    Ha bánat ér vigasztaltok,

    s örömünkben is osztoztok.

    Adni mindig készen vagytok,

    türelemből ki nem fogytok.

    Tőletek teljes az élet, 

    ti jelenítitek a szépet.

     

    Nem lehet ezt meghálálni,

    s nehéz szavakat találni.

    Ezért hát e szál virágot

    köszönetként fogadjátok!

     

    Nem tudom egy óvodás szájából ez hogy hangzana, ezt találtam.

    előzmény:
    timea0520 (6085)
    2010-03-01  13:08
  9. 2010. március 1. 17:286093.

    mOKKA!

     

    Köszönöm, megtaláltam a közösben. Vasaljak vagy tavasztündért készítsek? Azt hiszem a vasalás várhat.

    előzmény:
    mokka69 (6090)
    2010-03-01  16:59
  10. 2010. március 1. 17:056092.

    Arra gondoltam, valamilyen vidám tavaszi vers megtenné egy ovis kislánynak erre az alkalomra.

    A "gugli" ezt ajánlotta. 

     

    TAVASZI GYEREKVERSEK

    előzmény:
    timea0520 (6085)
    2010-03-01  13:08
  11. 2010. március 1. 17:026091.

    Hű, ez igazán kellemetlen!

    Nekem egyszer volt felnőttként fülgyulladásom. Akkor értettem meg igazán, mit élnek át a kisgyerekek!

     

    Gyógyulj meg!

    Gondolom a meleg szobában hamarabb sikerül.

    előzmény:
    szentinetti (6081)
    2010-02-28  21:01
  12. 2010. március 1. 16:596090.

    Nem tette be a képet!

    Megy a közösbe 

    előzmény:
    mokka69 (6089)
    2010-03-01  16:58
  13. 2010. március 1. 16:586089.
    Itt van a tavasztündér mintaíve
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. március 1. 16:556088.

    Itt nézz körül

    Biztosan találsz óvodásoknak valót! 

    előzmény:
    timea0520 (6085)
    2010-03-01  13:08
  15. 2010. március 1. 16:346087.

    Igazad van, ekkora "jóindulattal" nem érdemes semmit sem kezdeni.

     

    Nálunk ma és holnap van a beíratás. Márc. 15. a felsősök dolga, mi csak nézők vagyunk. Bár volt néhányszor, hogy valami piros-fehér-zöldet kellett lengetnie minden osztálynak.

    előzmény:
    Angyalka2524 (6086)
    2010-03-01  15:13
  16. 2010. március 1. 15:136086.

     

    Kutyuka több topikot is boldogított már 1-2 "kedves" hozzászólásával.

    Nagyon ráér.

    Nézzük ezt el neki!

    Mi pedig készüljünk igazi tanító néniként a következő órára, a tavaszra, március 15-ére, elsős beírásra, húsvétra...!

     

    előzmény:
    kutyuka (6082)
    2010-02-28  23:14
  17. 2010. március 1. 13:086085.

    Kedves Tanító „nénik”!

     

      Segítséget szeretnék kérni.

    Nőnapi verset, vagy köszöntőt keresek kislányom számára. Márc. 6-án az önkormányzatunk nőnapi ünnepséget rendez, amin a polgármester kérésére az én kislányom is verset mondana. Saját fülenmmel hallottam mikor megkérte az óvónőnket, hogy legyen szíves keressen és tanítson meg egy verset a gyerekkel, mert szeretnék ha az ovisok nevében ő is fellépne az ünnepségen.

      Ma reggel közölte velem az óvónéni, hogy ha azt szeretném, hogy a gyerek szerepeljen, akkor keressek neki valamit, mert ezt az ünnepséget az önkormányzat szervezi és neki ehhez semmi köze, és ideje sincs, hogy ilyenekkel foglalkozzon.

      A polgármesteri hivatalból  fél órája hívtak, hogy számítanak a gyerekre és szeretettel várnak bennünket.

     

    Ha valaki tudna nekem segíteni egy versel, vagy csak egy linkkel ahol kereshetek, nagyon hálás lennék érte. 

     

    Előre is köszönöm a segítséget, egy csalódott és elkeseredett szülő

     

    Szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  18. 2010. március 1. 10:266084.

    Sziasztok!

     

    Köszönöm, hogy mevédtetek, de nem veszem a szívemre. 

     Kutyuka ha azt hiszed, hogy nem tudok helyesen írni, hidd azt, ha azt gondolod, hogy nem lesz belőlem jó tanító, hidd azt. Azt gondolom, hogy ez a topic eddig nem erről szólt, hogy most milyen helyesírási hibát vét az egyik, vagy a másik.

     Köszönöm a bíztató szavaidat, és az empátiás készségedet a másikkal szemben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2010. március 1. 06:216083.
    Igen! Este beteszem.
    előzmény:
    VITYUKA (6075)
    2010-02-28  17:43
  20. 2010. február 28. 23:146082.

    De én nem is tanítónő vagyok!

     

    Nekem nem kell megtanítani helyesen írni a kedves hallgatót -- de bizony neki kéne........

     

    Ha egy tornatanár nem tud ziccert dobni, hogy tanítja meg azt a gyerekeknek? Megkér egy külön edzésre járó gyereket, hogy mutassa be?

    előzmény:
    libi (6076)
    2010-02-28  17:59
  21. 2010. február 28. 21:016081.

    Szia !

    Igyekszem.A fülem gyulladt be.Ha ma lenne a farsang indulhatnék.Kezelés után párakötést kaptam a fülemre.Belenéztem a tükörbe......Háááát Holnap megint megyek kezelésre.Vajon mit fognak bebugyolálni rajtam????SzörnyűűűűűűűűűSuli a héten nem lesz a számomra,de ezt most szívesen kihagynám.

    szentinetti

    előzmény:
    rágica (6079)
    2010-02-28  19:45
  22. 2010. február 28. 19:476080.

    Nem találtam!

    (Pedig biztos, hogy valahol köztük van! )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6072)
    2010-02-28  15:12
  23. 2010. február 28. 19:456079.

    Gyógyulj meg!

     

    Az alább lezajlottak pedig bízzunk benne, hogy múló rohamra  utaló jelek voltak!

    Én valahogy gyakran szembesülök azzal, hogy itt is, ott is hibát követek el.  De olyat is tapasztaltam már, hogy más is hibázik.  Ettől én nem érzem magam "selejtnek"! És mást sem érzek annak! Szerintem így kerek a világ!

    Hibázunk, majd javítjuk azt.

    előzmény:
    szentinetti (6078)
    2010-02-28  19:22
  24. 2010. február 28. 19:226078.

    Sziasztok Tanítók !

    Túl vagyunk a farsangon :)És beteg vagyok :( Még betegebb lettem , vagyis szomorúbb az elolvasott hozzászólások után. Én is voltam kezdő,de szerencsére nem vették kedvemet ilyen jellegű hozzászólásokkal.1959-ben születtem / nem 73-ban /,de ilyen hangnemet sosem ütnék meg egy fórumon sem.Pedig biztosan fogok még az életemben én is hibázni

    Mokkával és Libivel megegyezik a véleményem.Ez egy segítőkész,jó hangulatú topic és szerintem maradjon is az

    szentinetti

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  25. 2010. február 28. 18:326077.

    A Picasa kedvenceim között valahol megtalálod. (Még arra is emlékszem, hogy a festés fázisait is lefényképezték. ) Majd megpróbálom megkeresni, de leskelődj csak te is nyugodtan!

    EZT épp most találtam!

     

    RÁGICA

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6072)
    2010-02-28  15:12
  26. 2010. február 28. 17:596076.

    Nem akartam válaszolni, mert akkor hamarabb lezárjuk a témát. DE (nem túl stílusosan) megszólsz valakit, aztán Te magad is hibásan írsz.

    Biztosan matekból is adtál már dicséretet, remélem nem dícséretet. És talán matekórán írtad be, nem matek órán.

     

    Még egy dolog. Én hallgatókkal is foglalkozom. Ne is reménykedjetek, hogy nem kap diplomát, aki nem ír helyesen!

     

    Középiskolásként kiváló helyesíró voltam,  ma már bizonytalanabbul írok, mert annyi rosszat látok  a gyerekek füzetében.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-02-27  21:18
  27. 2010. február 28. 17:436075.
    Nagyon aranyosak! Főleg a kislányok tetszenek a virágokkal. Szabásmintád is van hozzá? Megosztanád velünk?
    előzmény:
    mokka69 (6074)
    2010-02-28  17:23
  28. 2010. február 28. 17:236074.
    hoztam tavaszi dekorációt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  29. 2010. február 28. 16:146073.

    Bokkon Gábor: A megbántott kövér felhő

    A elmúlt évben a fiam ezt mondta.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (6072)
    2010-02-28  15:12
  30. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. február 28. 15:126072.

    Sziasztok !

     Kicsit lelassult a topik élete, de mindjárt jön a tavasz, a díszítés, az anyák napja, az évzáró és lesz sok-sok ötlet ismét! Eddig sem voltunk híján (hogy is kell írni? mindjárt megnézem a szótárban !!!  :-) igen ilyen is van... elővesszük a szótárt és segítséget kérünk tőle, bizony...bizony... még mi is!

     

    Versmondó versenyre készülünk (3.o.) valakinek lenne nem oly ismert verse a zsák mélyén?? hmmm??? 

    A topikon én is  írtam vers címeket (ha keres valaki) amivel sikeresek voltunk, de sajnos most nem találok, pedig előről-hátulról is kerestem a jó öreg google-ban!

     

    Még 1: Egy kedves topiktársunk tett föl külföldi iskolák osztálytermének díszítéséről képeket, elérhetőséget...de nem emlékszem hol, merre keressem .... 1-2 képet ollóztam csak ki, és most jól jönne a többi is. Teszek föl a mentettről képet, hátha valakinek beugrik :-)   ------>

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  31. 2010. február 28. 12:426071.

    Lehet, hogy az előzőt nem kellett volna!

    Finomabban:

    A címünk:  Ötletbörze tanítóknak

    Sok-sok ötlet, segítség, újdonság, használható, értelmes dolog, segítőkészség, kreativitás...

    Ilyet tudsz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  32. 2010. február 28. 12:356070.

    Kutyuka!

     

    Megtennéd, hogy nem írsz ide többet!

    6072-es hozzászólásod alapján meg is dícsérnénk érte!!!

    Vagy ez is csak gépelési hiba?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  33. 2010. február 28. 11:276069.

    Kedves Kutyuka!

     

    Szépen kérlek, hogy a topic eddigi nyugodalmas életét ne kavard fel a kötekedéseddel!

     

    Itt nem erről volt szó eddig!

     

    Köszönjük az észrevételedet! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  34. 2010. február 28. 11:086068.

    Tapasztalataim szerint eddig a segítő szándék és nem a kritizálás volt a jellemző erre a topicra.

     

    A számítógépes kommunikációnak van egy sajátos nyelvezete. Én szeretek mindent kiírni, mégsem kövezek meg senkit azért, mert nem rakja ki a vesszőket az összetett mondatban, estleg "hogy" helyett "h"-t ír, vagy kicsi betűvel ír le egy nevet.

     

    Ettől még mindannyian tudunk helyesen írni, számolni sőt még jól is taníthatunk. (Gondolom az óráidon Te sem rövidíted a mondandódat esetleg hagysz ki egy-egy számot?!)

    A lényeg a "beszélő" szándéka!

     

    Még egy gondolat: a kezdő pedagógusoknak bíztatásra, segítségre van szükségük. Bízom én annyira a tanítóképzésben, hogy aki nem jó helyesíró, nem juthat el odáig, hogy a szakdolgozatát készítgesse!

     

    Szép napot!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-02-27  21:18
  35. 2010. február 27. 20:496067.

    Senki nem vitatja, egy pedagógus tudjon helyesen írni. Szerintem a kritikádat kicsit bántóan fogalmaztad meg.

    A világ pedig nem fekete/fehér, ahogyan egy tanító sem jó vagy rossz.  Abban is biztos vagyok, hogy a pedagógusnál sokkal fontosabb a kisugárzása (modora  ), mint a helyesírási készsége.

    Hidd el, megéri egy kicsit elnézőbbnek lenni az emberekkel! Megtérül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-02-27  20:07
  36. 2010. február 27. 19:096066.
    Linzy 83! 
    előzmény:
    Linzy83 (6065)
    2010-02-27  17:29
  37. 2010. február 27. 17:296065.

     Kutyuka!

     

    Szerintem "ez" biztos nem fogja tanítani! De akárki is lesz "az", butábban nem fogja hazaengedni a gyermekedet, mint ahogyan felviszed !!!

     

    Sőt! El sem hinnéd, hogy szóbeli kifejezőképessége, és előadásmódja attól fog leginkább fejlődni, hogy csillogó szemmel fog otthoni dolgokat elárulni rólad!

    Annyira ne szállj majd rá szegény tanítóra ha hibázik, mert ő még arról is tudni fog, hogyha otthon lyukas a zoknid, félsz a tűtől, illetve van-e szeretőd, akinek az sms-ében örömmel fog felfedezni egy-egy gépelési hibát gyermeked.  Ez saját tapasztalat, amit pedig gondolni fog rólad, (bár nem lesz tudomásod róla) felháborítana, és sértene, hiszen egy pici információból, általánosít egy nagyot. Azért megnyugtatlak, kevés ilyen van.

     

    Nem bántani akarlak, de ne tartozz azok közé akik néhány sorból vonnak le messzemenő következtetéseket, mert te is fogsz tévedni, pont úgy, mint "ezek". Bizony zokon fog esni, amikor a gyermeked miatt, és saját magad miatt másnak fognak gondolni, mint amilyen valóban vagy. Természetesen én is gondolok most valamit, de úgy hiszem, ez így természetes. A kollégáid, vagy szomszédaid között is vannak olyanok, akik pont úgy általánosítanak rólad, mint te rólunk.

     

     

    Egyébként igazad van, helyesen írni tudni kell!

    Igen ám, de helyesen írni tudnak "ezek", csak gépelni nem...

     

     

     

     

    előzmény:
    kutyuka (6064)
    2010-02-26  22:51
  38. 2010. február 26. 22:516064.

    Bocs, h kötekszem, de egy tanítónőnél nem fontos a helyesírás?

     

    Ilyenkor elborzadok, h "ez" fogja a gyerekemet tanítani?

     

     

    És erre sztem nem indok, h "siettem, és így egyszerűbb"!

    előzmény:
    zsgonczi (6062)
    2010-02-26  08:55
  39. 2010. február 26. 22:416063.

    A lányoméknál még most volt a farsang,mint medúza jelent meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  40. 2010. február 26. 08:556062.

    Sziasztok!

     

    Régebben írtam hozzátok, azóta csak olvasó üzemmódban vagyok. Most írom szakdolgozatomat "Olvasóvá nevelés az általános iskola 1-4 osztályában" címmel.  

    Interjút szeretnék készíteni gyakorló tanítókkal. Ha lenne pár percetek szívesen venném ha válaszolnátok az alábbi kérdésekre.

    1: Mit ért az olvasóvá nevelésben?

    2: Milyen módszereket alkalmaz hogy a gyerekek rendszeresen olvassanak?

    3: Milyen könyveket ajánl órákon?

    4:Mesél-e gyerekkori olvasási élményéről? 

    5: Megkérdezi-e a gyerektől hogy milyen könyveket olvasnak?

    6: Beiktatja- e a könyvtárlátogatást az olvasási órákba?

    7: Hogyan nevel olvasóvá?

     

    A kérdésekre a választ privátban várom ezzel is megkönnyítve a munkát.

     

    Nagyon szépen köszönöm aki szánt Rám pár percet

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  41. 2010. február 25. 11:096061.
    Köszönöm!
    előzmény:
    Susan19 (6056)
    2010-02-24  21:54
  42. 2010. február 25. 09:276060.
    Akkor küldök egy fotót a közösbe magamról...nem Szörnyellásat. akár hogy kémleltem magam a tükörben, sehogy sem jött össze a nagymama forma. Még mindig visítva röhögök, ha eszembe jut a dolog.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_183978 (6055)
    2010-02-24  20:28
  43. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. február 25. 08:456059.

    Nálunk még senki nem ment tanfolyamra, el sem kezdték!

    Érdekes lesz!

    Hamar leellenőrzik, ha jönnek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  44. 2010. február 24. 22:426058.

    Bakker!!

    Nekem még csak papíron vannak saját írással az IKT-k, meg a modulok!!A hét végén meg itthon se leszek, mert most szóltak ma, hogy pénteken reggel 9-kor kezdődik az életpályás képzés Pesten!!! szombat, vasárnap is!!!! Ami már kétszer Nyíregyházára volt kiírva!!!

    A hócipőm tele van!! 

    előzmény:
    Susan19 (6056)
    2010-02-24  21:54
  45. 2010. február 24. 22:376057.

    Nagymama???

    Tényleg jó!! 

    előzmény:
    Angyallány (6053)
    2010-02-24  19:36
  46. 2010. február 24. 21:546056.

    Szia!

    Ém minden hónap végén arany-,ezüst-, bronz éremmel jutalmazom a gyerekeimet a pirospontokért.

    Kétoldalú arany kartont veszek.Kört vágok ki.Egyik oldalra felírom vmi szép festékkel,hogy mikor miért kapta,esetleg,hogy első lett.A másik oldalra meg vmi szép matricát ragsztok fel.Lányoknak hercegnős,a fiúknak autós vagy pókemberes matricát.

    (Vagy ami van:-))

    Szép szalagot teszek rá,amivel felakasztom a nyakukba.

    Az enyém csak ennyi,de nagyon gyűjtik a pontokat,hogy érmesek legyenek.

    Szép álmokat mindenkinek!

    Ja! Jövőhéten már jön a TÁMOPos ellenőrzés!!!!A továbbképzésekből meg még hiányzik,de már ellenőriznek!

    előzmény:
    arás (6054)
    2010-02-24  19:49
  47. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. február 24. 20:286055.

    Unokaaaaaaaaaaaaa?!

    Noooooooooooooooormáááááááááááááális? !

     

    Azért nem törvényszerű, hogy negyvenakárhányévesen már nagymama az ember.

    Vagy legalábbis nem minden családban.

     

    Egyébként sziasztok!

     

     

    előzmény:
    Angyallány (6053)
    2010-02-24  19:36
  48. 2010. február 24. 19:496054.

    Sziasztok!

    Nagyon tetszik a topikotok!Szeretnék egy kis segitséget kérni.Aranyérmeket kellene készitenem(sokat kb 50 db-ot,hogy minden résztvevő kapjon) Milyen ötletetek lenne a kivitelezésre?Bármilyen ötlet érdekelne :) Köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  49. 2010. február 24. 19:366053.

    Lányok, elhoztam az év viccét:

     

    Na, ma nagymama lettem. A CBA-ba mentem leárazott szaloncukorért és vettem a tanítványaimnak is olyan Disney-s csomagolásút. Nézte a pénztáros: "Jaj, de aranyos! Unokáknak lesz?" Majdnem felvisítottam: "Na, neee! A Tanítványaimnak." Ezek után csak jó napom lehetett.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  50. 2010. február 22. 22:076052.

    Nekünk ez az egyik kedvencünk: csipeszgyűjtő játék.

     

    Kiválasztunk egy lovagot. Bekötjük a szemét. Kap egy kardot. A kard készülhet szivacsból vagy más olyan anyagból, hogy ne tudjon vele sérülést okozni. A lovagra rácsiptettünk sok-sok csipeszt. A többieknek ezeket kell megszerezniük. Akit a kard megérint, az meghal, kiesik a játékból. Az a gyerek győz, aki a legtöbb csipeszt gyűjtötte, adott idő alatt.

    Egyszerre 8-10 gyerekkel érdemes játszani.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430921 (6046)
    2010-02-22  16:48
  51. 2010. február 22. 20:046051.

    Sziasztok!

    Vityuka nagyon jók a csillagjaid!

    Ma én is küldtem néhányat a régebbi munkáinkból, talán még nem mindet ismeritek. Néhányszor már benéztem a közösbe, de csak ámulok és bámulok, hogy milyen sok anyagot összegyűjtöttetek.

    Virág2010

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  52. 2010. február 22. 19:416050.

    Sziasztok!

    Én csináltam őket, remélem tetszik. :P :) (L)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  53. 2010. február 22. 19:326049.
     

    KÉTLABDA

    Idő: 10-20 perc

    Eszköz: két labda

    Létszám: 15-20 fő

    A játékosok kört alkotnak. A két labda közül az egyik kézről kézre jár, a másikat egymásnak dobálják az emberek. A labdák közül egyiknek se szabad leesni, akinek a hibájából ez megtörténik, kiáll a körből.

     

    Nagyon szeretik a gyerekek. Vicces is, de kitűnő figyelemfejlesztésre is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430921 (6046)
    2010-02-22  16:48
  54. 2010. február 22. 18:466048.
    Készítettem 1 és 10 forintosokat számoláshoz, beteszem a közösbe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  55. 2010. február 22. 18:446047.

    Lehet szoborjáték zenére- ha lehalkul a zene, szoborrá kell válni.

    - lufi fújó

    - cukor szedő 

     Hirtelen ennyi, meg hagyok más ötletelőnek is lehetőséget. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_430921 (6046)
    2010-02-22  16:48
  56. Torolt_felhasznalo_430921
    Torolt_felhasznalo_430921
    2010. február 22. 16:486046.

    Sziasztok Tanítók!

     

     

    Annyi jó ötletet olvasok itt! Tudnátok nekem segíteni? Pénteken a farsang előtti egy órában nekem kellene a gyerekekkel foglalkoznom! A tanítónő játékos feladatokat kér! Van nektek bevált, élvezetes játékotok? Megosztanátok velem? Előre is köszönöm!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  57. 2010. február 22. 15:306045.
    Ez a napom is jól kezdődött.  Az egyik "gyerekem" 115 pontot ért el a Zrinyin.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  58. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. február 21. 17:456044.
    Köszönöm szépen! Az a furcsa, hogy ezek a sablonok megvoltak nekem is, de ki nem néztem volna belőlük ezeket a virágokat így :)
    előzmény:
    Angyalka2524 (6043)
    2010-02-21  07:27
  59. 2010. február 21. 07:276043.

    Megtaláltam a sablonokat, elküldtem a közösbe.

    Jó munkát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (6041)
    2010-02-19  20:52
  60. 2010. február 20. 11:036042.

    Kis türelmeteket kérem, keresem a virágok gépen lévő sablonját.

     

    Jelenleg 4 helyen vannak a dolgaim.

    A régi gépemről CD-re, pendrájvra mentve,

    a mostani gépen és a suliban, az irodai gépen.

    Szkennerem sajnos bedöglött.

     

    Amit jónak találok az interneten tett bolyongásaim közben, rögtön kinyomtatom, fénymásolom, elkészítem a sablonokat, a mintadarabokat, dossziézom.

    Lehet, hogy ez nem túl jó megoldás, de így témánként mindent egyben megtalálok a fizikai valóságukban.

     

    Ilyenkor előveszem például a "tavasz" dossziét és garázdálkodok benne.

     

    Örülök, hogy tetszett! (fiúknak majd más színekben készítem)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (6041)
    2010-02-19  20:52
  61. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. február 19. 20:526041.
    A sablonját a virágoknak elküldenéd a közösbe? Olyan szépek! :)
    előzmény:
    Angyalka2524 (6032)
    2010-02-19  08:19
  62. 2010. február 19. 18:596040.

    Szia Szentinetti!

     

    A hajamnál az egyik kolléganőm segített, a sminknél az egyik anyuka (de a kutyusokat is ő festette ki) mert azt nem tudtam volna egyedül így megcsinálni. A többit már magam alkottam. A körmöm a fiúknak nagyon tetszett, az egyik mind a tizet magára ragasztotta.

    Igen, nagyon jó, hogy már túl vagyunk rajta. 

     

    Kitartás, Neked sincs sok már hátra!

    előzmény:
    szentinetti (6038)
    2010-02-19  17:24
  63. 2010. február 19. 18:546039.
    Felraktam a közösbe a 2010-es 3. és 4. osztályos Zrínyi feladatlapokat és a megoldókulcsot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2010. február 19. 17:246038.

    Szia Angyallány !

    Nagyon jól néztél ki Egyedül készültél fel ? Nem semmi a hajad a körmöd stb.A gyerekek is nagyon arik voltak :)Jó Neked  már túl vagy a farsangon.

    szenntinetti

    előzmény:
    Angyallány (6035)
    2010-02-19  15:32
  65. 2010. február 19. 16:286037.

    Köszönöm! Remélem jobbak is lesznek...de hát ezt ország-nagyvilág láthatja...

     

    Műsorvezető már én is voltam...elég volt egyszer.

    előzmény:
    mokka69 (6036)
    2010-02-19  16:22
  66. 2010. február 19. 16:226036.

    A mienken meg én voltam a műsorvezető, a háttérben mindenütt jelen vagyok

     

    Jóóóó voltál nagyon! 

    előzmény:
    Angyallány (6035)
    2010-02-19  15:32
  67. 2010. február 19. 15:326035.

    Sziasztok!

     

    A közösbe küldem pár képet, amit az internetről szedtem le: a mi farsangunkról. Itt teljes alakos kép is van...rólam.

     

    A Zrínyinek vége, de én már fél 2-kor eljöttem. Most nem vállaltam semmit, mert nagyon fárasztó a két munkahely. Bízom benne, minden rendben sikerült.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2010. február 19. 08:496034.

    Üdv. mindenkinek !

    Mi még nem vagyunk túl a farsangon Eddig sűrű volt a program és még nincs vége.Ma Zrínyi, jövőhéten farsang és mire fellélegezhetnénk továbbképzés. Ha valaki volt már ezen a képzésen kérem segítsen nekem.

    A matematika csodái.. Játékos képességfejlesztés,hatékony módszerek az alsó tagozaton. címmel egy 30 órás akreditált képzés. Esetleg a témában ha van valami anyagotok megköszönném. Fő témák 1. A matematika tanítás módszertana 2. A képességfejlesztés lehetőségei 3.Geometria és mérés tanítása. A tanulók teljesítményének értékelése.

    Előre is köszönöm a segítséget

    szentinetti

     

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2010. február 19. 08:436033.

    Szia Angyalka !

    Nagyon édesek ezek a virágok

    szentinetti

    előzmény:
    Angyalka2524 (6032)
    2010-02-19  08:19
  70. 2010. február 19. 08:196032.

    Sziasztok!

     

    Rég jártam erre.

    A leendő elsőseinknek készítek apró ajándékot.

    Tavaszi virágok színes kartonból, spatula szárral.

    Örülnöm kellene, mert lesz elsősünk még.

    Talán más alkalomra is jó.(technika óra, anyák napja...)

    Délután Zrínyi verseny.

    Üdv minden szorgoskodó tanító néninek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2010. február 18. 21:416031.

    Sziasztok!

     

    Örülök, hogy csatlakozhattam hozzátok.

    Virág

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. február 18. 18:546030.
    Tankönyvrendelés: Odáig jutottunk, hogy negyedikre nem kell új tankönyvcsaládból rendelnem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. február 18. 17:506029.
    Köszi, nagyon szép!
    előzmény:
    mokka69 (6028)
    2010-02-18  15:29
  74. 2010. február 18. 15:296028.

    Szia Zsuzska!

    A szalagok krepp papírból vannak, a közte kihúzott anyag meg géz, és formalyukasztóval virágok meg lepkék lettek rárakva. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_183978 (6025)
    2010-02-18  10:09
  75. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. február 18. 10:416027.

    Még ilyet!

    Szóval menjetek fel a Picasára és ott írjátok be, hogy Ötlettár!

    Szélike oldalán megtaláljátok!

    Köszönjük neki!

    Azért sem hagyom magam!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. február 18. 10:406026.

    Na, hova lett a link?!

     

    Ide teszem újra:

     

     

    Én látom most-még.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. február 18. 10:096025.

    Sziasztok!

    A technika órához szerintem jó kis segítség lehet ez:

     

    Köszönet a tulajdonost illeti!

    Még nagyon sok szép és hasznos dolog van itt!

     

    Én a napköziben is épp fonalazgattam, meg hurkapálcázgattam a héten.

    Hú, mik születtek!

    Szegények, mit küzdöttek a fonallal és a hurkapálcával!

    Volt ám itt is néhánynál az a bizonyos nyelvkidugós filling!


    Mónika-Mokka! Érdekelne a dekoráció, ami a csarnokban van!

    A masnik miből vannak, ruhaanyagból vagy krepp-papírból?

    És a közte kihúzott fehér anyag?

    Nagyon tetszik, ilyen még nem volt nálunk!

    Ballagásra is el tudnám képzelni!

    A napközis a dekoráció felelőse, bármiről legyen szó.

    Inkább tanító-dekoratőr vagyok, assssssssssszzzzzzzzzzzzzzzzem.

     

    Köszönöm, ha felhomályosítasz!

    Sziasztok!

    Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2010. február 18. 07:436024.

    A tankönyvrendelésen túl vagyunk, nálunk mindenki saját maga dönti el, melyik kiadótól, s mennyi könyvet rendel. Ajánlásokat kapunk, de ezek csak ajánlások. A tankönyvesnek valóban jár jutalék, de ez rengeteg munkával is jár, s felelősséggel. Nálunk a tankönyves minden évben egy bizonyos összeget az iskolának visszaad ajándék formájában. Most laminálót, vágógépet, kávéfőzőt vett.

     Sajnos nem tanítok se technikát, se rajzot, hiányzik is  nagyon. Én a Kis felfedezőből tanítottam, s abban  a környezet anyaghoz kapcsolódott a technika és a rajz. Nagyon szerettem, de sajnos már nincs a listán, így nem lehet rendelni.

    A Nemzeti Kiadónak van egy Művészetek mesterségek című könyve minden évfolyamra, ebben is nagyon jó ötletek vannak technika órára.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2010. február 18. 06:236023.

    A linket nem tette be!!!

    még egyszer

    előzmény:
    mokka69 (6022)
    2010-02-18  06:22
  80. 2010. február 18. 06:226022.

    Sziasztok! Főzök egy kis kávécskát, hogy bírjátok a strapát!

    Nálunk is megvolt hétfőn a farsang jó beteg voltam, de a műsort levezettem, túléltem

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. február 17. 20:546021.

    ÓÓ, elszállt amit írtam...

     

    Köszönöm szépen az öteleteket és örülök minden továbbinak, amiket küldtök vagy írtok még bármikor :)

     

    előzmény:
    rágica (6020)
    2010-02-17  17:18
  82. 2010. február 17. 17:186020.

    Sziasztok!

    Nekem is 1000 a dolgom, mint bárki másnak, ezért időnként olvasok, de írni bizony már nem tudok.

     

    Én teljesen szabadon döntöm el, mikor mit csináljak a technika órákon. (1., 3., 4. osztály ) Jó, jó van tanmenetem, de ugye az nincs kőbe vésve! (Még szerencse, mert azt is nekem kellene megcsinálnom! )

    Mivel a tél kihúzódik, még javában telelünk. 

    - mozgós kezű hóember (milton kapcsos)

    - sapka, kesztyű sormintával (alaklemez használata)

    - játékbolt polcaira játékok (sablon segítségével)

     

    Most viszont a folyosói dekorációt kell már lecserélnem. A jövő héten nyílt napok lesznek, és úgy gondoltam, vessünk véget a farsangnak, jöjjön a tavasz!

     

    Egyébként nagyon sokat böngészem a "Picasa albumokat". Rengeteg jó ötletet találok.

     

    Mindenkinek szép napokat kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (6006)
    2010-02-16  12:14
  83. 2010. február 17. 15:326019.
    Köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (6018)
    2010-02-17  12:03
  84. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. február 17. 12:036018.

    Keresd 3. o cimke alatt.

     

    Szép napot nektek tanítók, én is megyek semsokára tanítani, mindjárt itt a szeptember!!!

    előzmény:
    libi (6008)
    2010-02-16  16:39
  85. 2010. február 16. 22:536017.

    Szia! Én is tanítok elsőben.

    Eddig farsangi dolgokat készítettünk. Most megismerkedünk a fonallal, és fonal képet készítünk majd textil képet. Utána jön a hurkapálca és a parafadugó.

    Általában az apáczais technika könyvet veszem alapul, és azt turbózom saját ötlettel. Ha gondolod, mindig megírom, épp mit ügyeskedünk

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (6006)
    2010-02-16  12:14
  86. 2010. február 16. 22:366016.

    Sziasztok!

     

    Nekem szerencsére a tankönyvrendelés csak anémet nyelvkönyvben merül ki. De ott is néha felrobbanok. Egyedül én vagyok a suliban nyelvszakos és nekem kell a  kisebb végzettségűhöz alkalmazkodnom. Amit ő az agyából kipattint, azt kell nekem is csinálni. De a legrosszabb, hogy csak egy olyan könyv van, ami végig megy a felsőn (és az is xar), az alsósoknak 2 gagyi van. Na, ezekből válogass!

     

    Susan: én a napköziben most az elsőseimmel fonalgrafikázom hétközben (kezdeti lépések), pénteken meg keresztszemezünk (szintén ismerkedünk ezzel a hímzésformával). A fiúk sokkal lelkesebbek, mint a lányok. Öröm nézni, ahogy igyekezetükben a kis nyelvüket is kidugják.

     

     

     

    Lányok! Ha ma 10 perccel hamarabb megyek dolgozni (előtte a gimibe beugrottam, ami a sulinkkal szemben van, kb. 20 m van a 2 iskola között), akkor a rendőrök karjaiba futok. Ugyanis három rablót üldöztek, ebből az egyik a gimibe menekült (ott az udvaron fogták el), a másikat még az iskola előtt, a harmadik elmenekült. Akit a két iskola között kaptak el, azt vagy 6 rendőr vette körül és leültette a földre. Elég "halk" hangon diskuráltak. Aztán a gimiben megtudtam, hogy kábítószeresek is voltak (jó hely az iskola).

    Igazából arra lettem figyelmes, hogy mindkét iskola gyermekei fürtökben csüngtek az ablakokban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2010. február 16. 20:176015.

    Sziasztok!

     

    Már régen voltam, de egyszerűen nincs időm jönni. Pedig olyan szívesen tenném. Kicsit olvastam, látom, nagyrészt farsang után vagytok már. Még képeket nem volt érkezésem nézni. Mindenkinek gratulálok a helyezésekhez, sikerekhez.

    Nálunk még jövő pénteken lesz, én mint napközis a díszítés előkészítését csinálom. Na az én gyerekeimmel az se kis munka, pedig csak krepp papírt hajtunk, a fiúk lufit fújnak. Majd a párom fogja a felsősökkel tesi órán feltenni. Plusz a büfébe ajánlottam fel négy tepsi pizzát, úgy is a suli mellett lakunk, nem gond a szállítás. 

     

    Zsuzsinyka: nálunk (kis falusi iskola) én vagyok a tankönyvfelelős. Nincs megkötve a tanárok keze ennyire, főleg ilyen visszásan. Alsóban Apáczaival megyünk, de pl. most csak a leendő másodikos áttér a mozaikosra matekból, többiek nem, de erre is rábólintott az igazgató. A felsősök is szoktak változtatni. Inkább az anyagiak kötik meg a kezünket, ugye csak tízezer ft jár egy gyerekre, itt az önkormányzat mindenkinek teljesen ingyen adja a könyvet, vagyis a maradékot neki kell állnia, idén faragni kell a költségekből. Pedig eddig is visszaszedtük felsőben a könyveket, és kevesebb újat rendeltem, mint az osztálylétszám, mégis jóval többre jött ki, mint az állami pénz. 

    Tuti anyagi megfontolás miatt köteleznek titeket egy adott kiadó könyveire. Minden kiadó kitalál valami csábítót, biztos a vezetőségnek megtetszett. 

    Valóban kapok jutaláékot ezért a munkáért, de nem szólhatok bele ki mit rendeljen, minden változtatást, rendelési létszámot egyeztetnem kell az igazgatóval. 

    Versenyekhez sok sikert. Idén Zrínyit nem vállatam, de az alapműveletire viszek pár 5.-esemet.

     

    Megyek, mert kicsit álomkóros vagyok. Sajnos a hétvégén kórházban voltam a fiammal, még nem teljesen sikerült kialudnom ezt. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (6011)
    2010-02-16  18:26
  88. 2010. február 16. 20:086014.

    Bizony ez a tankönyvrendelés nem kis dolog. Az egyik kollégám rengeteget dolgozott vele úgy két évvel ezelőtt. Amikor mondtuk neki, hogy ne panaszkodjon, hiszen azért jó kis pénzt kapott, kiabálva kérdezte:

    -Ezért jááár pénz? Nekeeem? Semmit nem kaptam!

    (Járt, csak nem neki.) Azóta egy kis aszisztens csinálja, nesze semmi fizetségért. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2010. február 16. 18:556013.

    Nálunk nem nagyon szólnak bele, hogy mit rendelünk, csak abba, hogy mennyit.

    A tk.-re igen jó jutalékot kapnak a tk.felelősök. (Van ahol csak az ig.-ig jut.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (6011)
    2010-02-16  18:26
  90. 2010. február 16. 18:526012.
    Igen, köszi.
    előzmény:
    virág2010 (6009)
    2010-02-16  17:01
  91. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. február 16. 18:266011.

    Sziasztok!

    Újabb bicskanyitogató téma. Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá áááááááááááááááááááááááááááááá

    Mielőtt felrobbannék, vagy esetleg munkanélkülivé válnék, kiadom a gőzt inkább itt.

    Minden évben gyomorforgató a tankönyvrendelés időszaka, így nálunk is évek óta egy kissé idegőrlő. Mindig van valami. Itt ez a r...dt szabad tankönyvválasztás, de ne válassz olyat, ami nincs fent a tankönyvlistán, mert az ingyenesek arra nem kapnak támogatást. Ne válasszunk annyifélét, mert mekkora munka az! A legújabb, mindenki ugyanazt a tankönyvcsaládot köteles választani, amit valaki kitalált, mert vkinek, vagy valakiknek érdeke, kivéve a felsőbb vezetés által választott tankönyvet. Akkor mi a jó fenének írjuk össze?????? Akkor rendeljünk X db 3. osztályos csomagot, Y db 4. osztályos csomagot és így tovább.....

    Valaki mondja meg nekem, hogy mivel jár ez?????? Ekkora pénz van ebben????? De kinek??? Nyilván nem annak akit köteleznek erre a tankönyvre......

    És a legjobb, hogy most engem választottak ki erre a nemes feladatra, hogy legyek az alsós tankönyves. Még az előtt elvállaltam, mielőtt ez a kötelező kifejezés elhangzott volna. Annyira utálom az ilyesmit. Már most halál ideges vagyok a dolgotól. Hogy van az, hogy mindenkinek azt kell rendelni, kivéve egy valakinek nem?????????????? Hánynom kell. Tehát én most negyedikre egy vadidegen tankönyvcsaládot rendeljek. Sem a gyereknek nem érdeke, sem az enyém!!!!!

    Nálatok ez hogy van????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2010. február 16. 18:096010.

    Szia!

    Én most elvileg a fonal munkánál tartok.Varrni kellene

    Ezt   a témát inkább hanyagoljuk!

    Mi egy kis képeslapot készítettünk,fonalakból.(ragasztás)

    Gipszből farsangi maszkokat. (festés,díszítés csillámporral)

    (Az istennek sem tudok képet feltölteni.Azt írja ,túl nagy a méret.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (6006)
    2010-02-16  12:14
  93. 2010. február 16. 17:016009.

    Szia!

    Másolom a 2001-es és 2002-es Zrínyi matek teszteket. A 3. osztályost küldöm Mokka által megadott címre. Ez a közös?

    Virág

    előzmény:
    libi (6008)
    2010-02-16  16:39
  94. 2010. február 16. 16:396008.

    Szia!

    Gépen van? Feltennéd a közösbe? A 4.-es megvan, de a 3.-os nincs.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (6007)
    2010-02-16  13:18
  95. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. február 16. 13:186007.

    Zrínyi matek?

     

    Van 3., 4. osztályos 1992-2000-ig megyei-országos könyvem, akit érdekel írjon! 

    Lehet inkább a közösbe küldöm. 

     

    ?

     

    Szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (6005)
    2010-02-15  17:40
  96. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. február 16. 12:146006.
    Töröm-töröm a fejem mindig, hogy mit csináljunk a következő technika órán(első osztály). Ti honnan veszitek az ötleteket? Jól jönne most néhány...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (6005)
    2010-02-15  17:40
  97. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. február 15. 17:406005.

    Sziasztok!

    Örülök, hogy nincs semmi komoly.  

    Ez a hét sem semmi. Pénteken Zrínyi, szombaton Curie!

    Ezek a felkészítések kissé kimerítőek. Egy bizti, az idén több versenyre nem megyünk, csak ha nem nekem kell felkészíteni őket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2010. február 15. 08:456004.

    Szia!

    Köszönöm a lehetőséget!

    Virág

    előzmény:
    mokka69 (6003)
    2010-02-15  06:14
  99. 2010. február 15. 06:146003.

    Szia!

    Örömmel befogadunk!

    A továbbiak mennek priviben! 

    előzmény:
    virág2010 (6002)
    2010-02-14  21:44
  100. 2010. február 14. 21:446002.

    Sziasztok!

     

    Szeretnék csatlakozni hozzátok, ha engeditek. Már egyszer tettem egy próbálkozást (5873. hsz.), de kezdő fórumozóként lehet, hogy megsértettem a szabályaitokat. Ezer bocs! Az eltelt hetekben megpróbáltam "továbbképezni"  magam több száz leveletek elolvasásával. Ezek után a belépési nyilatkozatom:

    6 éve vagyok napközis és mellette matekot tanítok felsőben. A napközis csoportomban 25 gyerek van. Sokszor egész nap a suliban vagyok. Ha nem tanítok, akkor szívesen varrok és kertészkedni is szeretek. A tanítást remélem még sokáig bírom, és kapok is rá lehetőséget. Hová küldhetem az 5 használható ötletet?

    Üdv:Virág

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top