Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elmúltam 70 éves!!!!

Becsület
Létrehozva: 2003. október 12. 19:21
Ahogy néhány hónapaja lapozgatom a Fórumot szinte minden korosztálynak van topikja.
Mi, akik túl vagyunk a 70-en még nem hagyjuk leírni magunkat, mert minket is érdekel sok minden. Szeretjük az életet, jó magam szeretem a fiatalokat, szeretem a családomat és jól esik hallani vagy olvasni ha mások is igy vannak ezekkel. Szeretem a gyerekeket, szívesen olvasnék unokákról, dédunokákról, hiszen nincs szebb dolog mint egy babáról mesélni és együtt örülni annak, hogy milyen aranyosan gyarapodnak, másznak, megteszik az első lépéseket, stb.stb.
Nekem ugyan nincs unokám csak egy gyönyörű nagy lányom aki rengeteget dolgozik, de nekem Ő még mindig a kicsi lányom és amíg élek az is marad. Nem csak az unokákról, dédunokákról lehet beszélni, hanem a gyermekeinkről, és általában a családunkról, ha meg valakinek sajnos nincs, akkor talán szívesen venné ha esténként, vagy bár mikor itt szót válthatna egy korban hozzá illő életvidám emberrel, aki megérti a problémáit, akivel megbeszélheti az elképzeléseit, megvitathat egy fimet, egy könyvet, vagy Isten bocsá' egy ebédről, vacsoráról cseveghet, vagy elmondhatja hogy is jutott ide közénk.

Kérem szépen az ifjakat akik veszik a fáradságot és esetleg elolvassák ezt a pár indító sort, vegyék rá a szülőket, nagyszülőket hogy üljenek a gép mellé és beszélgessenek amikor ők nincsenek otthon és nem használják a gépet. Higyjék el szívességet tesznek az időseknek ha rábeszélik őket a "TÁVBESZÉLGETÉSRE"
Egyáltalán nem ördöngősség megtanuli, hiszen jó magam betöltöttem a 76-ot és lám itt vagyok és nagyon szeretem ezeket az órákat amit a különböző témák olvasásával töltök. Remélem hamarosan lesznek akikkel beszélgethetek.
  1. 2012. május 5. 12:2510551.

    Szervusz Évink!

    "Rupcsika kedves! Drukkolok hogy minden rendben legyen a kis jövevény körül és vissza tudj menni az iskolába. Feltétlen táéjékoztass bennünket hogy, hogy érzed agad és nyugtass meg hogy minden rendben van. "

    Ez másnak szól, talán a zeneovi topiktársnőnknek.

    Nekem 2 éve pm-et kivették mert belülről elnyomta a gégémet, és véletlenül kiderült a lymphoma rák (szövettan) alakult ki benne.

    A vicc az van nem is vicc, hogy november elején márciusra adtak volna időpontot a pm rendelésre.

    Na március végén már a sugárkezelésen is túl voltam.

    Ha, nem megyek el privát dokihoz, ki tudja, hogy alakul.

    Úgy, hogy jól vagyok, egy pillanatra sem paráztam, hogy hű mi lesz.

    Amúgy jól vagyok, és remélem, felmondanak az év végén.

    Engem már fáraszt az időre menő munka (gyermekfelügyelő vagyok).

    Én nem mondok fel mert a közalkalmazotti tv. szerint akkor 2 havi bér járna. Egyébként 8 havi hár nekem. Az inaséveket beleszámítva 50 évem van. Persze a 2/3-ad ripsz ropsz meváltoztathatja ezt.

    Karitatív munkát szeretnék majd végezni.

    Az nem napi 8-12 óra munka.

    Akár gyerekre vigyázni, v. idős személynek felolvasni stb.

    Vigyázzatok magatokra, belőletek csak egy van!

     

     

    előzmény:
    Becsület (10545)
    2012-04-27  22:33
  2. 2012. május 5. 09:2110550.

    Jó reggelt!

    Beírom az ígért verset.

     

    K. László Szilvia: Anyák napjára

     

     

    Amikor én kicsi voltam,

    csak sírtam és nevettem,

    anyák napi köszöntőt még

    nem ísmertem egyet sem.

     

    De mióta ovis vagyok,

    okos vagyok,nagy vagyok,

    megtanultam beszélni

    és köszöntőt is mondhatok.

     

    Mégsem beszélek most sokat,

    hiszen azt is tudom ám, 

    két puszimból,mosolyomból

    ért engem az anyukám! 

     

     

    Ezzel a verssel kívánok boldog anyák napját minden édesanyának,nagymamának!Erika 

    előzmény:
    Banánka (10549)
    2012-05-04  09:44
  3. 2012. május 4. 09:4410549.

    Szia Éva néni!

    Drukkolok,hogy minden rendben legyen a vizsgálaton. Már tegnap olvastam a másik topikon,hogy ma menned kell.

    Újra itt a hétvége. A fiam holnap ballagásra megy az iskolájában. Már reggel fél 7-re menni kell díszíteni,az ünnepség után pedig leszedni a virágokat.

    Készülünk az anyák napjára az oviban. Ott nincs ünnepség,ajándékot készítettünk és verset tanultunk. Majd beírom,nagyon aranyos.

    Éjjel nagy vihar volt nálunk,nem is tudtam megnézni a kedvenc sorozatomat.Most szépen süt a nap,de zápor,zivatar,jégeső várható délutánra.

     Elköszönök,legyen kellemes napod! Írj,ha csak pár sort is,hogy tudjam,minden rendben!

    Puszillak! Erika 

    előzmény:
    Becsület (10548)
    2012-05-04  08:39
  4. 2012. május 4. 08:3910548.

    Héla Istennek túl vagyunk ezen a négy napos pihenőn is!
    Nem csináltam semmi különöset, mert a kicsilánykám dolgozott még az ünnepek alatt is, igaz hogy otthon, dehatáridős munkája volt amihez ez a pár nap nagyon jól jött. Készen is lett szépen.

     

    Ma csontvelő-vizsgálatra megyek - mindjárt indulok - remélem hogy nem találnk semi problémát. Nagyon elegem van  már a betegségekből? deazért a kontrolokra szükség van és remélem hgy ez is csak egy megnyugtató eredményt fog adni.

     

    Lehet hogy este, de legkésőbb holnap ismét benézek, vigyázzatok magatokra és élvezzétek a pár fokkal alacsonyabb hőmérsékletet.

     

     

    előzmény:
    Banánka (10547)
    2012-05-01  19:13
  5. 2012. május 1. 19:1310547.

    Sziasztok! Kivel mi újság? 

    Eltelt a 4 nap,nagyon jó volt. Voltunk füvet nyírni a nyaralóban,meg itthon is. Sokat pihentem,aludtam.

    Éva néni! Hogy sikerült a vendégség?

    Holnaptól újra munka,de csak 3 napig,mert újra itt a hétvége!

    Szép estét! Erika 

    előzmény:
    Banánka (10546)
    2012-04-28  12:47
  6. 2012. Április 28. 12:4710546.

    Szia Éva néni!

    Örülök,hogy írtál! Sokszor én sem ülök le a géphez,mert nincs időm,vagy időm lenne,de gép nincs!Tudjátok,a fiam!

    Jó lesz ez a 4 nap. Ma sokáig aludtam.Hétköznap 6-kor kelek és 7-re megyek dolgozni,ha délelőttös vagyok. Ez a gyors otthonról elrohanás rossz. Ma jó volt itthon ráérősen tölteni a délelőttöt.Reggeli után kiültem a folyosóra és nézegettem egy kávé mellett a madarakat,növényeket. Nagyon jól esett a csend,a nyugalom.

    Holnap jönnek a nővéremék,Anyunál lesz családi ebéd.Valamelyik nap füvet kell nyírnunk a nyaralóban, Ennyi a konkrét terv,aztán majd meglátjuk ,mi lesz.Sokat szeretnék pihenni.

    Éva néni! Milyen finomsággal készülsz a vendégeidnek?

    Ma salátaleves és milánói makaróni volt az ebédünk.

    Kellemes hétvégét! Írjatok,ha csak egy pár sort ,de olyan jó ,ha van mit olvasni! Erika 

    előzmény:
    Becsület (10545)
    2012-04-27  22:33
  7. 2012. Április 27. 22:3310545.

    Nem vesztem el, csak dolgom volt azért nem jelentkeztem!!

    Elnézést hogy nem névszerint külön külön válaszolopk a nagyon kedves "új kislányoknak" de mindkettőjüknek szól ez a pár sor.

     

    Nagyon örülök hogy megtaláltatok, és remélem hogy máskor is irogattok magatokról, munkáról, családról. 

     

    Tökéletesen egyet érteik azzal hogy az időseket kellenme a géphez szoktatni, mert való igaz hogy ezel legalább egy kicsit  a nagyvilágba böngészhetnének. Sajnos a család fiataljai nem érnek rá a mai rohanó világbam, hogy minden szabadidejüket az idősekkel töltsék, de ha van egy számitógép akkor már legalább a skype-n keresztül tudnák a kapcsolatot tartani és még látnák is egymást. Ez egy olyan megnyugtató dolog, hogy minden idősnek csak ajánlani tudom. 

     

    Rupcsika kedves! Drukkolok hogy minden rendben legyen a kis jövevény körül és vissza tudj menni az iskolába. Feltétlen táéjékoztass bennünket hogy, hogy érzed agad és nyugtass meg hogy minden rendben van. 

     

    Lehet hogy nem tudok minden este ide ülni, de iparkodom hogy figyelemmel tudjam kísérni a hozzászólásaitokat. Mindkettőtöket sok szeretettel köszöntelek és bízom abban hogy máskor is jelentkezni fogtok. 

     

    Erikám drága neked is kívánok nagyon kellemes 4 napot, pihenj sokat hogy kellően feltötődj a következő időszakra. Most a négy nap alatt biztosan többet fogok jelentkeztni, bár holnap vendégeim lesznek, de vasárnap már csak a kis családommal leszek és akor este már tudok ismét itt egy kicsit beszélgetni.  

     

    Mindannyiotoknak kívánok kellemes hosszú hétvégét, szép napot , hó pihenést.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  8. 2012. Április 27. 22:0810544.

    Szia! 

    Igaz,hogy Éva néni a topikgazda,de úgy látom nem jött,mióta írtál,így én válaszolok Neked.

    Szerintem is jó az idősebbeknek is az internet,lekötik magukat vele. Én is rá szeretném beszélni anyukámat. Télen hosszú volt egy nap,nem volt különösebb dolog,így sokszor egyedül érezte magát. Én munka mellett mindennap nem tudom meglátogatni. Most már szeretne ő is egy gépet,sok mindenre jó lenne neki . Egy kis böngészés itt-ott és telik az idő.

    Gyere máskor is és írj magadról egy kicsit! Üdv:Erika 

    előzmény:
    rupcsi (10542)
    2012-04-25  21:17
  9. 2012. Április 26. 17:5310543.

    Szia! 

    Először is gratulálok a babához és a másik két gyerkőchöz is!Nekem egy fiam van,16 éves.

    Én is tanítónő voltam 21 évig. Ez a második évem óvodában,munkahelyi átszervezés miatt kerültem ide,mert van óvónői végzettségem is. Csak Neked súgom meg,hogy hiányzik az iskola,a 6-10 éves korosztály,a tanítási órák hangulata. Matematikát tanítottam,ez a nagy kedvencem. Meg környezetet,rajzot,technikát iskolaotthonos rendszerben. Az osztályom harmadikos volt,mikor ott kellett hagynom őket. Az ovi is jó,de más. 

    Remélem hamarosan rendben leszel! Írj még máskor is!Szeretném még megkérdezni,hogyan szólíthatlak?

    Éva néni! Hol jársz? Remélem minden rendben!

    Mindenkinek szép hetet!Erika 

    előzmény:
    zeneovi (10541)
    2012-04-25  20:58
  10. 2012. Április 25. 21:1710542.

    Szervusz!

    Az unokanővérem sógórnőjét pár éve megfertőztem!

    Netezik!

    Azt gondolom, hogy annak idején, nem a kakaóbiztos számítógép telepítést kellett volna favorizálni.

    Hanem, az idősotthonokban lakókat kellett volna gépközelbe szoktatni.

    Hiszen, a legtöbbjének már nincs is kapcsolata a családjával sem.

    Nekik kinyílt volna a világ, és a sok élmény késleltette volna az Alzheimer-kórt.

    Szép napot.

    előzmény:
    Becsület (1)
    2003-10-12  19:21
  11. 2012. Április 25. 20:5810541.
    Köszönöm,nagyon aranyos vagy!Én is tanitó néni vagyok,megértem,hogy már fáradsz Te is.Nálunk most van tavaszi szünet,már alig vártuk,a gyerekek is elég elcsigázottak.Én sajnos már második hete itthon vagyok,most várjuk a harmadik babánkat,és begörcsöltem,úgyhogy ágyba parancsolt a doki.De már sokkal jobb.Remélem,szünet után mehetek vissza.
    előzmény:
    Banánka (10540)
    2012-04-25  20:02
  12. 2012. Április 25. 20:0210540.

    Kedves Zeneovi!

    Örülök,hogy írtál! Nyugodtan gyere máskor is,írjál magadról!

    Éva nénit én itt ismertem meg ebben a topikban. Személyesen nem ismerjük egymást. Remélem még írsz!Szép estét! 

    előzmény:
    zeneovi (10539)
    2012-04-25  19:32
  13. 2012. Április 25. 19:3210539.

    Szervusztok!

    Bocsánat,hogy igy ismeretlenül,de beleolvastam a topicba,és nagyon meghatott,ahogy ketten csevegtek,és nem engeditek el egymást!Ez nagyon szép!Nálunk is van dédimama,dédipapa Istennek hála!Úgy látom éppen Éva néni korosztálya.Nagyon szeretjük őket.Sajnos az elképzelhetetlen,hogy gép elé üljenek, idegen tőlük az ilyesmi,kétkezi,igazi mezőgazdász emberek.

    Jó egészséget,és jó pihenést a hétvégére!

    Üdv:Zeneovi

    előzmény:
    Becsület (1)
    2003-10-12  19:21
  14. 2012. Április 25. 19:1610538.

    Szia Éva néni!

    Hát nem lett jó idő,egész nap szemerkélt,elállt,újra szemerkélt az eső. Akkor sütött ki a nap,mikor indultunk vissza. Ennek ellenére jó volt a kirándulás,sok érdekeset láttunk. Még kígyót is simogattam,sőt a felnőttek közül elsőként a nyakamba is kértem. Kellemes a tapintása,jó simogatni. A gyerekek elevenek voltak,de majdnem mindenkivel volt szülő,csak kettővel nemígy a felügyelet a szülők dolga volt a saját csemetéjüknél. Jó,de fárasztó nap volt.

    Megyek,főzöm a holnapi ebédet:tökfőzelék pörkölttel.

    Szép estét! Erika 

    előzmény:
    Banánka (10537)
    2012-04-24  18:57
  15. 2012. Április 24. 18:5710537.

    Szia Éva néni!

    Bizony tényleg ránk fér a pihenés. Tanév vége felé már fáradtak vagyunk. Sok a program ezen a héten is: hétfőn szülői értekezlet volt,ma fogorvoshoz vittük a gyerekeket. Visszafelé bementünk a piacra,vettünk gyümölcsöt,zöldséget,amit az oviban megettünk. Holnap kirándulni meyünk Szegedre. egy gyerek kivételével mindenki szülővel jön. Összesen 50-en leszünk. Remélem ,jó idő lesz!

    Hétvégén találtam egy kisgalambot,de bármennyire igyekeztem ápolni,tegnap elpusztult.Sajnáltam,de a szenvedését is rossz volt látni.Már megfogadtam,hogy nem veszek fel fiókát,mert úgysem lehet felnevelni,de nincs szívem otthagyni.

    Remélem el tudtad intézni a teendőidet! További szép napot!

    Várom a hétvégét,jó lesz 4 napot pihenni!

    Puszillak: Erika 

    előzmény:
    Becsület (10536)
    2012-04-24  09:02
  16. 2012. Április 24. 09:0210536.

    Szia Erikám!
    Nem is aj hogy nem voltak gyerekek, rátok fér néha egy kis lazitás, még akkor is ha értekezlet volt.

    Kicsi fiadnak drukkolok, hogy remekül menjen a gépelés, mert ez bizony egy szép, de fárasztó munka. 

    Most megyek pár dolgot el kell intéznem, (gyógyszertár, posta, közért) de holnap it leszek megint addig is kellemes napot, hetet kívánok

    Éva

    előzmény:
    Banánka (10534)
    2012-04-20  18:55
  17. 2012. Április 20. 19:2910535.

    Újra itt vagyok! Előbb megjött a család,vacsoráztunk.

    Holnap munkanap lesz. Egy gyerek sem jön az oviba,nem kérték a szülők,pedig lett volna ügyelet. Azért nekünk be kell menni,értekezlet lesz.Hétvégén majd jelentkezem!
    Szép estét,jó éjt! Erika 

    előzmény:
    Banánka (10534)
    2012-04-20  18:55
  18. 2012. Április 20. 18:5510534.

    Szia Éva néni!

    Aranyos vagy ,hogy leírtad a gépírás kezdő lépéseit! A fiamék is így tanuljáj. Én is megpróbáltam az első leckét,gyakoroltam,de inkább csak kíváncsiságból. Sokat kellene gyakorolni,nekem nem is szükséges így írni,marad a két ujjal pötyögés!A fiaméknál nagyon szigorúan osztályoznak,múlt órán 1530 leütésben volt 6 hibája,kettes lett volna,de nem írták be, mert csak gyakorlás volt.  Persze jogos a szigor,hiszen ez lesaz a szakmájuk  része.

    Puszi! Most megyek,folyt köv este 

    előzmény:
    Becsület (10533)
    2012-04-19  09:52
  19. 2012. Április 19. 09:5210533.

    Szia Erikám drága!
    Hát én a laptopot nem szeretem, mert a nagyon lapos betűfelületen nem érzékelem rendesen a betűk helyét, igy aztán egy klaviatúra van hozzá csatlakoztatva igy aztán már  tudom használni. A laptom a Tesókámé én csak akkor használom ha ott vagyok és véletlenül valamit kell csinálni., Ő sem nagyon használja mert sajnos a szemei nem szeretik. Néha néha játszik egy egy fél órát, de ennyi az egész. Nálam szivesebben játszik mert elég nagy a monitorom jól látható minden.

    Ami a gépirás tanulást illeti hát bizony rengeteget kell gyakorolni. Jó lenne ha megtanulna "vakon" irni. arra viszont a legjobb módszer, ha csinál egy olyan rajzot mint a billentyűzet és azt teszi maga elé, azon követi a betűk helyét.

     

    nagyszerűen lehet gyakorolni a szabályos iskola módszerrel: (alapállás: asdf  jklé a hüvelyk ujj a szóközön)

    1./ asdf jklé asdf jklé asdf jklé  (ezt addig amig nem megy hibátlanul

    2./ asdfg hjkléá asdfg hjkléá                       -  "  -

    ha akarod a továbbiakat is leírom 

     

    Én valamikor gyorsabban tudtam gépelni mint gyorsírni. Ezt tanultm két éven keresztül úgy, hogy mnden nap volt gyors és gépírás óránk,  mai napig is vakon gépelek, ezért nem szeretem a laptop teljesen sima felületét.

     

    Hát jó ablakpucolást, és a fiacskádnak jó tanulást kívánok

    Puszillak Éva

    előzmény:
    Banánka (10532)
    2012-04-16  19:23
  20. 2012. Április 16. 19:2310532.

    Szia Éva néni!

    Nem tudtam sokat írni a napokban. Tudod,ez a fiam gépe,nem akkor számítógépezek,amikor akarok,hanem amikor van egy kis időre üres gép. Ő játszik is,de tanuláshoz is használja. Mivel informatika szakon van,sok feladat számítógéphez kötött és a kész feladatot pendriven kell bevinni. No meg tanulnak gépírást,ami nagyon sok gyakorlást igényel.

    No ,de lehet hogy megoldódik a gondom,tervezem,hogy veszek egy laptopot. Remélem,sikerül és bármikor gépezhetek!

    Hétvégén mi is ünnepeltünk: a keresztfiam 18 éves,őt köszöntöttük szombaton. Vasárnap pedig az öcsémet,akinek névnapja volt. Így gyorsan el is telt a hétvége! A régebbre tervezett ablakpucolást most vasárnap délelőtt tudtam megcsinálni. Régi,nagy polgári házban lakunk,nem egyszerű a művelet! Létrára fel,létráról le.Nagy a belmagasság,nagyok az ablakok!De már csak egy szoba és az előszoba vár rám és készen leszek. Ma délután dolgoztam,így délelőtt főztem: rakott krumpli volt általam elrakott vödrös savanyúsággal. Holnap is ez lesz, Mellé Anyu hoz tepertős pogácsát és lekváros kiflit.

    Elköszönök,legyen szép estéd! Szoktad nézni a Barátok köztöt? Nekem az az "esti mesém". Szeretem. További szép hetet! Erika 

    előzmény:
    Becsület (10531)
    2012-04-16  09:21
  21. 2012. Április 16. 09:2110531.

    Nagyon szépen köszönöm Erikám drága!!

     

    Most megyek a körzeti dokinénihez feliratni a gyógyszereket, mert most ugye bár nem akkor váltod ki amikor kell, hanem amikor a gép ráirja a receptre a dátumot. Aztán ha pl 31 napos a hónap és a dobozban csak 28-30 szem van hát nem baj, várd ki a recept beválthatósági  idejét aztán vagy hiányzik a szervezetednek az az 1-2 napi adag, vagy nem!. 

     

    Na megyek, majd este még benézek, vigyázz magadra és legyen szép napot

    előzmény:
    Banánka (10530)
    2012-04-15  11:41
  22. 2012. Április 15. 11:4110530.

    Kedves Éva néni!

    Boldog születésnapot kívánok! 

    Szeretettel:Erika 

    előzmény:
    Becsület (10529)
    2012-04-14  07:49
  23. 2012. Április 14. 07:4910529.

    Jó reggelt mindenkinek aki ide téved!

    Nagyon kellemes hét végét kívánok, szép időt, kellemes szórakozást és pihenést. Pillanatnyilag itt Pesten meglehetősen borus az ég, de rémélem amig vásárolni megyek addig nem fog est.  Este még benézek addig is szép napot,

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2012. Április 12. 09:5110528.

    Aranyos vagy Erikám! Köszönöm hogy benézel és irogatsz nekem-

    Nálam is csendesen telt az ünnep, tudod már kinőttünk a locsolók-várásából, de azért a kis szomszédom akit nagyon szeretek meglocsolt és az nagyon jól esett. 

    Nem mentönk sehova, mert ebben a szeles időben én meglehetősen rosszul kapom a levegőt, igy aztán inkább pihengettem.

     

    Én is megcsináltam a krémest!!! Nagyon jól sikrült, de ha legközeleb csinálom, kicsivel kevesebb tejet fogok használni, hogy keményebb legyen a krém. 

     

    Kívánok nagyon kellemes hetet sok szeretettel Éva

     

     

    előzmény:
    Banánka (10527)
    2012-04-09  10:16
  25. 2012. Április 9. 10:1610527.

    Szia Éva néni!

    Írok pár sort,ha benézel,legyen mit olvasni!

    Tegnap Anyunál ebédeltünk,az öcsém és a párja is ott volt. Húsleves,töltött csirkecomb,krumplipüré és krémes volt. A krémes a bolti alapporból. Finom. Te megcsináltad?

    Ma nálunk lesz az ebéd,de csak Anyu jön, Medvehagymakrémlevest,gombás-szószos húst tésztával és citromos álmot készítek.

    A locsolkodás is megvolt,a fiam és a férjem locsolt meg.Mást nem is várok.Ők sem mentek máshová,a fiam már nem akar. Anyut meglocsolják délben.

    Remélem ,benézel és írsz egy kicsit,hogy telt az ünnep! 

    Szép napot! Erika 

    előzmény:
    Banánka (10526)
    2012-04-08  09:03
  26. 2012. Április 8. 09:0310526.

    Kedves Éva néni!

    Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok Neked és családodnak! 

    előzmény:
    Banánka (10525)
    2012-04-06  19:48
  27. 2012. Április 6. 19:4810525.
    Szia! Csak beköszönök! Jobban vagyok. Holnap bővebben írok! Jó éjt!
    előzmény:
    Becsület (10524)
    2012-04-05  22:00
  28. 2012. Április 5. 22:0010524.

    Ki lesz próbálva a "rakott rizskoh" de a krémest még nem csináltam meg majd csak most az ünnepekre fogom elkészíteni. Remélem jó lesz.

     

    Mielöbbi teljes gyógyulást kívánok, remélem hogy az ünnepet nem ágyban fogod tölteni.  Addig még jelentkezem én is. Gyógyuzlkjk meg gyorsan.

    előzmény:
    Banánka (10523)
    2012-04-01  19:00
  29. 2012. Április 1. 19:0010523.
    Hogy sikerült a krémes? Én is vettem ilyen krémesport,de még nem csináltam meg. Én is szeretem,a francia krémest is.
    előzmény:
    Banánka (10522)
    2012-04-01  18:54
  30. 2012. Április 1. 18:5410522.

    Szia! Nem úgy alakult a hétvégém,ahogy terveztem. Megfáztam,így ma nem csináltam semmit,csak feküdtem,teáztam,próbáltam kikúrálni magam. A takarítás elmaradt,ilyen nagy szélben nem is lett volna jó ablakot tisztítani. Majd megcsinálom máskor,megvár.

    A tejberizsről: Anyu a kész tejberizst lerakja egy magas peremű tepsibe vagy sütőtálba. Erre rákerül a lecsöpögtetett ,kimagozott meggybefőtt. Erre megint egy réteg tejberizs,majd egy elkészített csokipuding. A tetejére felvert tojásfehérjehab. Majd betenni a sütőbe és addig sütni,amíg a hab szépen megpirul. Tudom ajánlani,nagyon finom. Ma a tegnapi maradék volt a desszert.

    Ha nem javulok,holnap nem megyek dolgozni. De igyekszem meggyógyulni!

    Jó éjt! Lesz egy film az Rtl klubon,azt fogom nézni. Erika 

    előzmény:
    Becsület (10521)
    2012-03-31  22:37
  31. 2012. március 31. 22:3710521.

    Örülök kedves Suzuki-társ!!!! Én is szeretem a kicsi-kocsit. Nem igényes és nincs vele baj. Most voltam kerékcserén, (téli-nyári) és kedden megyek a jogsimat hosszabbítani. Remélem hogy a most következő 2 évet még egészségesen tudom végig vezetni.

    Én holnap pipiaprólékkal csinálok egy jó kis zöldség levest, és töltöttkaralébét. Viszont jó ötlet a tejberizs én is szeretem és ezt a változatát még nem ismerem, de kipróbálom. Ha esetleg bővebben irnál róla megköszönném. 

    Legyen nagyon kellemes hétvégéd, próbálj kicsit pihenni és erőt gyűjteni a következő hétre. Ami a szülőket illeti, sajnos nem ugy van mint az én koromban volt. Szinte nem törődnek vele mit is csinál a drága csemetéjük. 

     

     

    előzmény:
    Banánka (10520)
    2012-03-30  19:19
  32. 2012. március 30. 19:1910520.
    Szia Éva néni! Beköszönök ! Végre hétvége! Holnapra abkaktisztítást,nagytakarítást tervezek.Az ebéd Anyunál lesz,hogy nyugodtan dolgozhassak. Csontlevest főz és tejberizst. Ő egy olyan változatot  készít,hogy a tejberizst magas oldalú tepsibe/ talán kacsasütő/ lerakja,rá gyümölcsbefőtt/meggy/erre csokipuding,a végén felvert tojáshab. Megsüti. Hidegen .melegen finom. Már kisgyerekként is szerettem.Remélem jól vagy! Hétvégén újra írok! Erika
    előzmény:
    Banánka (10519)
    2012-03-28  19:57
  33. 2012. március 28. 19:5710519.

    Szia Éva néni! Nekem is Suzukim van,szép piros. Most lesz 10 éves ,de semmi baj nem volt még vele. Nagyon szeretem. Mi kisvárosban élünk,de itt is jó szolgálatot tesz. Megyünk bevásárolni,a nyaralóba, a temetőbe. Lehetne gyalog is,de minden több km-re van.
    Ma hosszú napom volt. 7-re mentem dolgozni, délután vissza kellett menni,mert játszóház volt. Ott voltam 3-tól,aztán 5-re mentem a fiam szülői értekezletére.Na,most is jó volt a kocsi! Fél 7 után értem haza,vacsora,mosogatás. Most leültem kicsit ide pihenni. 
     Elkeserítő volt a szülői,33 gyerek jár az osztályba,13 szülő jött el. Nagyon sok rossz tanuló van,lesz aki 8 tantárgyból megbukik. Főleg a lányokkal van gond. Lekopogom,az én fiam jól tanul és jó magaviseletű. Ő nem egy bulizós fajta,szeret itthon lenni. Szeret velem lenni,nem " ciki" neki.

    Ma estére elköszönök! Jó éjt! Erika

    előzmény:
    Becsület (10518)
    2012-03-27  20:15
  34. 2012. március 27. 20:1510518.

    Szia Banánka!

    Egyszerű kis Suzikim van illetve hogy pontos legyek nem az enyém. én csak az üzemben tartó vagyok, a kocsi a Tesókámé. Én az "ügyeletes" sofőr vagyok, de nagyon szeretek vezetni és ha jól számolom most 37 éve van jogsim és ha sikerül és az egészségem megengedi most még 2 évre kapom amit szeretnék nagyon kihasználni. Én is ugy vagyok mint Te. Szeretem a kocsit és szeretek vezetni. Na meg a mozgás is  egyszerűbb kocsival, mint a tömegközlekedéssel. Tesókám nem is tudna felszállni a trolira, buszra. 

    előzmény:
    Banánka (10517)
    2012-03-27  14:30
  35. 2012. március 27. 14:3010517.

    Szia Éva néni! Örülök,hogy írtál! Már a 2. tanévem az idei az óvodában. Kiscsoporttal kezdtem. Hát ott volt sírás-rívás a gyerekeknél,mikor az anyukájuk elment. Most már nyugodtabbak,megszokták a közösséget.  

    Olyan szuper vagy,hogy vezetsz. Szeretem az ilyen "belevaló" időseket,én is ilyen szeretnék majd lenni.Már egyszer írtad,de nem emlékszem,milyen kocsid van? Én is szeretek vezetni,mondhatni a kocsi az egyetlen luxus,amiről nem akarok lemondani. A műköröm és a kencefice nem vonz,arra nem adok ki pénzt,de a kocsi az kell.  Most megyek,mindjárt jön a fiam az iskolából,ebédet adok neki! Szép napot! Erika

    előzmény:
    Becsület (10516)
    2012-03-27  08:26
  36. 2012. március 27. 08:2610516.

    Örömmel olvasom, hogy a nagyfiad már középiskolás, további jó tanulást kívánok neki. Jó szakot választott!! A Te  munkakör váltásod is biztosan sikeres lesz, hiszen ezekkel a kicsikkel foglalkozni, talán még nagyobb kihívást jelent. Drukkolok, hogy nagyon sok szépre tudd megtanitani ezeket az apróüságokat és hogy Ők is megszeressenek Téged.

     

    Most befejkezem, mert a Tesókámat viszem a reumára, ahol a csontriutkulására negyedévenként esedékes injekciót fogja megkapni, utána én megyek a szemészetre, mert a jogositványomat kell hosszabbítani és ahhoz szemészeti vizsgálat is kell. Holnap ismét jelentkezem, addig is nagyon kellemes szép napot kivánok 

     

     

    előzmény:
    Banánka (10514)
    2012-03-23  18:42
  37. 2012. március 25. 11:1510515.
    Szia Éva néni! Olvastam a másikon,milyen fincsi ebéded lesz. Én is szeretem a karfiolt így elkészítve. Mi anyukámnál ebédelünk. Salátalevest főz,amit nagyon szeretünk. Ő leturmixolja és sajtos pirítóssal tálalja. Nagyon finom. Délután születésnapot köszöntünk az öcséméknél,a sógornőmnek lesz. Gyönyörű napsütéses idő van itt. Már voltunk a piacon,a temetőben. Bevásároltunk a T...-ban. Én örülök az óraátállításnak,jó,hogy este sokáig világos lesz! Szép vasárnapot!Erika
    előzmény:
    Becsület (10513)
    2012-03-23  09:33
  38. 2012. március 23. 18:4210514.
    Kedves Éva néni! Örülök kedves soraidnak. Mindennap benézek a másik topikba és elolvasom mi van Veled. Én jól vagyok. A fiam már befejezte az általános iskolát és a helyi szakközépiskolában tanul, informatika szakon. Én tanító néniből óvó néni lettem. A végzettségem megvolt hozzá és munkahelyi átszervezés miatt  az  óvodába kerültem. Középső csoportos, 4-5 éves gyerekekkel vagyok. Most ennyit írok,de máskor is jövök! Szép estét! Erika
    előzmény:
    Becsület (10513)
    2012-03-23  09:33
  39. 2012. március 23. 09:3310513.
    Aranyos vagy hogy nem felejtettél el!!!! Én sajnos nem vagyok a legjobb topik-gazda mert az utobbi időben meglehetősen keveset vagyok itt, - de másutt sem fordulok meg naponta - mert tudod panaszkodni nem szeretek és sajnos az én koromban ilyesmi gyakra előfordulhatna. Most sem panaszkodom, mrt a körülményekhez képest jól vagyok igy aztán megint belátogattam ide is és örülök hogy vannak még akik nem felejtettek el. Gyere máskor is szertettel várlak.
    előzmény:
    Banánka (10512)
    2012-03-22  18:39
  40. 2012. március 22. 18:3910512.
    Szép estét!
    előzmény:
    Banánka (10511)
    2012-03-22  08:09
  41. 2012. március 22. 08:0910511.
    Jó reggelt!   Éva néni ,olvastam a másik topikon,hogy újra regisztráltál új névvel. Remélem,bekukkantasz ide! Szép napot ! Erika 
    előzmény:
    Banánka (10510)
    2012-03-17  19:30
  42. 2012. március 17. 19:3010510.
    Kedves Éva néni! Újból regisztráltam a fórumra. Gondoltam beköszönök Neked ide,hátha emlékszel még rám! Én egy másik topikon olvasom folyamatosan mi van veled és Tesókáddal! Szép estét! Erika
    előzmény:
    Becsület (10509)
    2012-02-02  17:59
  43. 2012. február 2. 17:5910509.

    Nagyon örülök, hogy Te is itt vagy Ilikém!!! Ha nem is rendszeresen naponta, de mindig megfogadom hogy gyakran ide nézek, mert akik ismernek, azért mindig vissza-vissza járnak és ez nekem nagy öröm.

    Kérek szépen mindent amit feltálaltál!!!!Tudod nem vagyok válogatós és mindenevő vagyok, Tudom hogy remekül főzöl tehát bár mit kinálhatsz én szívesen elfogyasztom. 

     

    Julikám Te is hű vagy hozzám és ezt nagyon köszönöm. 

     

    Az estéimet egymagamban töltöm, de minden nap átmegyek a Tesókámhoz, és a kisKlárival minden nap minimum ktszer beszélek telefonon és ahét végén velünk van. Különben sokat dolgozik és igazság szerit nagyon örül ennek mert legalább van munkája és ráadásul szereti is amit csinál. 

     

    Ma voltam a kardiolódián, "megmaradok"!! Hála Isteek semmi rosszat nem mndott a doki.

     

    Legyen szép estétek és  nygodalmas jó éjszakátok.

    előzmény:
    fili48 (10507)
    2012-02-02  12:17
  44. 2012. február 2. 12:5610508.

    Szia ILike !

     

    Látom te is vissza vissza jársz.Hiába az elsőt nem felejti el az ember. Nekem ez az első topik amit teljesen egyedűl megtaláltam még zsenge netező koromba. Nagyon sok segítséget kaptam a bénázásaim leküzdésére.

    Ahhoz képest már profi vagyok.

     

    Akkor hétvégén megint lesz programotok bőven.

     

    Mi sokkal nyugisabb életet élünk.A fiúk már felnőtek, Tamás sokat dolgozik , minden nap elég későn megy haza. Máténak még szünet van az egyetemen az oktatás csak 6-án kezdődik.Addig bulizik, teremfocizik.Három csapatnak is a tagja, persze csak amatőr csapatok de jó ,hogy sportol  egy kicsit. Ez a félév elég nehéz lesz elég sok tantárgyat vett fel, nem sok ideje marad szórakozásra. 

    Ildim az előbb is telefonált, most náluk a minisztériumba is sok a munka,egy ideig visszatartották a pénzeket, most osztják el.Persze nem ő, hanem a főnökség. neki csak a kivitelezés marad.

     

    Nekem marad a két macskám, válogatósak , nem esznek ám meg akármit. Multkor vettem egy olcsóbb konzervet, azt hiszed kell nekik ? Pedig nem is tudják az árát. Szidom is őket, de nem veszik a szívükre.

     

    Pistának sajnos egyre rosszabb a füle, az egyikre szinte semmit ,de a másikra is nagyon rosszúl hall. Igy elég macerás a beszélgetés,én nem tudok üvölteni, ő félreérti. Va kétféle hallókészüléke is de egyiket sem szereti hordani. Ahogy öregszik ,olyan mint egy rossz gyerek. Lehet ,hogy én is? Csak magamon nem veszem észre.

    Na most néztem az órára.....itt az ebéd ideje. Szaladok-no az azért túlzás- megyek melegíteni 

     

     

    előzmény:
    fili48 (10507)
    2012-02-02  12:17
  45. 2012. február 2. 12:1710507.

    No!...én még nem vagyok 70 felett,de ha ilyen ütemben igyekszem,...egy-kettőre betöltöm!

    Szép napos időt nektek kedveseim!

    Nagyon szeretek ide jönni,-olvasok is becsületesen,ha van mit,csak néha nem szólalok meg.Mit fontoskodjak itt?-nem igaz?

    A korod Évikém,tiszteletre méltó,...de most mindjárt römizni megyek,...és egyik állandó partnerem,Ilonka 87 éves,a másik,-a húga 79.Olyan épek,frissek,mentálisan,fizikailag is csak az izületeik tiltakoznak olykor-olykor.Ilonka Pestről költözött haza(oda ment férjhez,ott élte le az élete javát) Nagyváradra pár éve,majd miután a férje meghalt,a húga után jött Szalontára.Most ismerkedik a számítógéppel is a klubban,bár nem nagy meggyőződéssel!

     

    Kívánok gyönyörű napot,-itt az van,csak foga is van!...és kellemes hétvégét,ha nem jönnék addig.

    Dóri napot is ünneplünk hét végén,mindenféle szaktantárgyakból vannak versenyek is a 2 nagyobb lányomnak(mindketten tovább jutottak a helyi versenyeken a megyeikre),úgyhogy megint nem lesz egy unalmas hétvégénk. De így a jó! Legalábbis egyelőre.Azért tegnap tudtam örülni,a majdnem semmittevős napomnak! Épp csak főznöm kellet egy kicsit!

    Kérsz egy kis krumpli levest?...sonkás laskát?...én gyúrtam...esetleg sonka helyett friss fini túrót rá???

    Julcsikám!

    Neked javaslom,-tegyél el belőle hétvégére! Akkor nem kell a hideg konyhában topognod!

    előzmény:
    Becsület (10505)
    2012-01-30  08:04
  46. 2012. január 30. 13:5710506.

    Szervusz Évike!

     

    Jó ,hogy van ez a topik, mindig reménykedek, hátha vannak még ilyen

    "ifjú" netezők, akik nem találják a helyüket a topikok között.

    Az ifjúságnak ugye más az érdeklődési köre.

     

    Aztán ott vannak a veszekedős topikok ahol elszörnyedek, micsoda ocsmány hangnemet engednek meg.

     

    Nálunk a Menedéken is próbálkoztak, de a legjobb módszer ha nem veszünk róluk tudomást mert ha valaki válaszol akkor kész is van a perpatvar.

     

    Remélem jól vagy, azt hiszem te vagy a legidősebb topikozó itt a nlcafén.

     

    No azért vagyunk páran akik a nyomdokaidba lépkedünk.

    Maradj meg egészségben minél tovább!

     

    és LEGYÜNK !!!!!!!!!!

    előzmény:
    Becsület (10505)
    2012-01-30  08:04
  47. 2012. január 30. 08:0410505.

    Igazad van Julikám! Én is azért járok sajnos mindig ritkábban a topikra  mert csak a nyafogásomat, nyüglődésemet olvashatná a kedves társaság. Arra meg szerintem lassan semki nem lesz kiváncsi.

    Én is tul vagyok már nem a 70-en de a 80-on is jóval. AZ idén fogom betölteni a 85-öt ha a jó Isten is megengedi hogy megérjem. Én még mindig nagyon szívesen főzök, csak hét a bevásárlás ami nehezebben megy mint 20 évvel ezelött. 
    Mi is hozattuk az ebédet, illetve a Tesókám még mindig hozatja. Én amióta a nyáron az epémmel-gyomrommal beteg voltam leálltam az ebéd hozatallal és főzök. Nem minden nap, de kétnaponta biztosan.Remélem ez is hozzá segitett ahhoz, hogy a gyomrom és epém nem rendetlenkedik.

     

    Megpróbálok erőt venni  agamon és gyakrabban jelentkezni. Vigyázz nagyon magadra és ha ritkán is, de gyere látogass ide. Lehet hogy nem azonnal, de valamikor azért elő kerülök és irogatok én is. Megszüntetni nem szeretném ezt a topikot, mert ha kevesen is vagyunk, m,eg ritkán is irogatuink mi "70" felettiek  de azért       mégis csak VAGYUNK!!!!

    előzmény:
    ukacsita (10504)
    2012-01-22  22:54
  48. 2012. január 22. 22:5410504.

    Megint eltelt egy hosszú idő és szégyenszemre nem néztem be.

     

    Nagyon rohan az idő egyik nap olyan mint a másik. 

     

    Sajnos hiába érzem ,hogy agyilag még aktív vagyok , sajnos fizikailag nem vagyok a toppon.

     

    A Menedékházban" lakom"változatlanúl, de inkább csak olvasom a hozzászólásokat nézegetem a feltett képeket, de nincs mit mondanom.

     

    A fő téma a főzés,ami már nem igazán a kedvencem.Hét közbe hozatjuk az ebédet ,csak szombat vasárnap főzök, de sokszor az is nagyon nehezemre esik.

     

    A féjem már 80 éves is elmúlt, és még nálam is roggyantabb, sajnos agyilag is.

    Hamarosan döntést kell hozni a házunkkal kapcsolatban, fontolgatjuk az összeköltözést a lányunkkal.Ha a ház körüli dolgokat sem tudom elvégezni akkor muszály lesz mese nincs.  .

    No nem voltam valami pozitív, de ha nem olvassa senki akkor elnyafoghatok itt magamban.

     

    Na ennyi volt.  

     

    Lassan megyek fürödni és aludni.

     

    Jó éjszakát kívánok 

     

     

    előzmény:
    ukacsita (10503)
    2012-01-14  18:06
  49. 2012. január 14. 18:0610503.

    Eljött 2012!

    Ezt is megéltük.

    Én vagyok aki először ír ebben az évben,persze ebben a topikban.

    Hogy milyen is volt az előző év? Viharos, nyüglődös, bizonytalan.

     

    Ahogy nézem nem tolonganak a 70 éven felüliek, hogy jöjjenek egy kicsit  traccsolni.

     

    Tudom ilyen korban már mindeféle eléri az embert,és sajnos a nyugdíj sem lesz több, kevesebben engedhetik meg maguknak az internetezést.

    Nem is tudják mennyit veszítenek.

    Igérem időközönként benézek,hátha találok kortársakat.

     

    MIndenkinek szép évet kívánok. Julika 

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  50. 2011. december 25. 19:3710502.

    Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságokat és bizom benne hogy még egy jó néhány karácsonyt együtt tudunk majd még megünnepelni.

     

    Mindenkinek kívánok nagyon boldog békés ünnepeket

    előzmény:
    fili48 (10501)
    2011-12-25  08:08

Címlap

top