Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tupperware edények

Torolt_felhasznalo_869166
Torolt_felhasznalo_869166
Létrehozva: 2003. október 6. 20:28
Beleszerelmedtem a Tupperware edényekbe, szinte mindegyiket kipróbáltam. Szivesen meghallgatnám a ti véleményeteket is ezekről a termékekről, s ha van jó receptetek, akkor azt nagyon megköszönném. Gyüjtök mindent ami Tupper, régi katalógusokat, árlistákat, stb. Ha van ilyenetek, és elkülditek, hát ... a részleteket majd megbeszéljük.
Köszi
  1. 2010. március 21. 13:536001.

    Sziasztok - már egy ideje a kedvenc topikok közé vettem fel a Tiéteket.

    Kérdezni szeretnék azoktól, akik már régi motorosok a tupinál és nem csak saját részre vásárolnak.

     

    Mint üzlet, mennyire valósul meg? Inkább priviben kérnék szépen választ. 

    Pár hónapja kezdtem és a célom a havi jövedelem, ami több, mint egy kis harisnyapénz. A gyes-t akarom kiegészíteni, majd kiváltani vele.

    A partizást régen is szerettem vendéglátóként, szívesen foglalkozok az edények ismertetésével is.

    Tehát mi a tapasztalat, mennyire lehet ebből akár megélni akár mellékes kiegészítőként pénzt keresni?

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Macs964 (5998)
    2010-03-06  14:06
  2. 2010. március 14. 22:346000.

    Szia!

     

    Nekem a nyújtódeszkám ilyen, a sodrófával együtt... és nagyon jó!!! 

    Mindenkinek csak ajánlani tudom, hisz praktikus, könnyen kezelhető és kis helyen is elfér...

    Egy régebbi újságjuk még talán meg is van, bár ha jól emlékszem, cicafográgás nyomokkal az egyik sarkán... 

      de majd megnézem, mennyire használható még.

     

    Te ezzel foglalkozol? Vagy csak márkahű vásárló vagy?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_869166 (1)
    2003-10-06  20:28
  3. 2010. március 7. 15:385999.
    szerintem ez jó dolog. nem mindenki szereti a "parti rendszert". én kimondottan örültem neki, hogy így vásárolhatok. és rendben volt.
    előzmény:
    Macs964 (5998)
    2010-03-06  14:06
  4. 2010. március 6. 14:065998.

    Már online is lehet vásárolni tuppert?

    Hol a közvetlen értékesítés? A tanácsadás? A parti rendszer?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-03-04  18:56
  5. 2010. március 5. 12:545997.
    Köszönöm szépen. Megnéztem az oldalt. Nem gondoltam, hogy egy sima tároló. Nem tudom miért, de azt hittem, hogy darál vagy aprít, vagy valami ilyesmi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2010-03-04  18:56
  6. 2010. március 4. 15:065996.

    Szia! Külön receptek kellenek a tupis muffinformához?

     

    előzmény:
    ZsEra (5992)
    2010-02-27  18:53
  7. 2010. március 4. 12:175995.

    Sziasztok!

     

    Érdeklődni szeretnék a konyhamalacról. Mit tud illetve, hogy mekkora?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  8. 2010. március 4. 11:205994.
    Köszönöm az infókat a törlőkendőkről, és megkaptam a leírást is már!
    előzmény:
    ZsEra (5993)
    2010-02-27  19:05
  9. 2010. február 27. 19:055993.

    Szia!

     

    A törlőkendők közül a kéket: rozsdamentes és fém felületekhez használhadot, pl. rozsdamentes mosogató tisztántartása, vagy fémedények tisztítása, fürdőszobai fém polcok takarítása, nedves és száraz állapotban is.

    A türkizkéket (azt hiszen ez a neve) üveg felületek tisztántartásához használhatod tisztítószer nélkül.

    A narancssárgát én edények, tányérok, poharak stb.törölgetésre használom. Nagyon szuper.

    A pirosat konyhai felületekhez, pl. munkalap tisztántartására.

    A törlőkendők mikrószálasak, ezért jól magukba szívják a vizet.

    Tisztántartásuk: langyos mosószeres vízbe kell mosni, lehetőleg kézzel, öblítőt ne használj hozzá, mert az tönkreteszi a mikrószálakat. Nekem legalábbis ezt mondták. Szárítani úgy szoktam, hogy egy törölközőbe betekerem, és kicsavarom, ezután kiterítem száradni. 

    Remélem tudtam segíteni.

    Üdv: Erika 

    előzmény:
    Mse:o) (5990)
    2010-02-21  20:25
  10. 2010. február 27. 18:535992.

    Szia!

     

    Ha megadod az email címedet tudok neked küldeni.

     

    Üdv: Erika 

    előzmény:
    dodu (5991)
    2010-02-25  12:29
  11. 2010. február 25. 12:295991.
    Sziasztok! Tudna nekem küldeni vki Tupperware muffinformához recepteket? Hogyan kell a hagyományos, 12 db-os formára szóló recepteket "átkonvertálni" tupperesre? Priviben megadom a mail-címem, köszönöm előre is! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. 2010. február 21. 20:255990.

    Sziasztok!

     

    Ajándékba kaptam a 4 törlőkendőt, viszont az ajándékozónál elkeveredett a leírása a használatról, meg hogy mire vigyázzak, hogyan tisztítsam, stb.

    Ha valaki tud küldene nekem leírást hozzá? Priviben megírom az emilem.

    Előre is köszönöm szépen!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_869166 (1)
    2003-10-06  20:28
  13. 2010. február 21. 17:345989.

    Szia

     

    Ez nem a TK vezető miatt van. Többit megírom priviben.

    előzmény:
    Pimpy (5985)
    2010-02-08  02:30
  14. 2010. február 19. 21:075988.

    Sziasztok!

     

    Én is régóta vásárolok és használom is a tupper edényeket, nagyon szeretem őket. 

    Kérésem lenne: szívesen venném, ha az ultra pluszhoz küldenétek recepteket, olvastam, hogy kenyeret is lehet benne sütni, ilyen recept is jó volna. 

    Valamint még a mikro pluszos  (azt hiszem jól tudom a nevét, a bordó tálra gondolok) , és a gyöngyszemben elkészíthető receptek érdekelnének. 

    Sajnos nincs receptem, és jó volna, ha még jobban ki tudnám használni az edényeket.

    Ha valaki nem sajnálja az idejét, szívesen venném, ha küldene nekem recepteket. 

    Előre is nagyon köszönöm: Avika 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2010. február 9. 07:535987.

     abban igazad van, hogy nem lehetsz a családtagok mellett mindig, bár szerintem azok a gyerekek akik Tupperes anyuka mellett nőttek fel, pontosan tudják mit lehet és mit nem -az enyéim még kicsik és nem tevékenykednek a konyhában.

    egyébként nem az én vezetőim változtak meg, mert több képviseletről kaptam ugyanezt a visszajelzést. A kérdés inkább az, hogy a Te képvisleteden nem is beszéltek erről? Nem a képviselet hozzáállása változott, hanem a központé. És ez szomorúbb mint ha az elöző történt volna.

    előzmény:
    soptup (5986)
    2010-02-08  20:58
  16. 2010. február 8. 20:585986.
    Nem lehet, hogy a területi vezetőd hozzáállása változott meg? Nálunk semmiféle ilyen negatív változás nem tapasztalható. A garancia eddig is csak rendeltetésszerű használat közben keletkezett sérülésekre vonatkozott, ezen semmi nem változott. Sajnálom, hogy ilyen negatív tapasztalataid vannak. Tudod, egy terméket a család minden tagja használ. Nem lehetsz mindig mellettük,....
    előzmény:
    Pimpy (5985)
    2010-02-08  02:30
  17. 2010. február 8. 02:305985.

    Kedves Mindenki!

     

     

     

    7 éve foglalkozom Tupperware termékek forgalmazásával kiterjedt vásárlói körrel. Azt hiszem mindenki aki Tupperwareval foglalkozik örök életre szóló szerelemről beszélhet. Annak idején engem is lenyűgözött a parktikussága , eleganciája, sokrétűsége és a garanciája is! Ez utóbbi nagyon nagy hatással volt rám,hiszen az a cég aki 30 év garanciát vállal a termékeire, az azért már csak tud valamit!

      Sajnos azonban az elmúlt évvégén már többszőr is felfigyeltünk valamire. ÉS EZ AZ AMIRŐL NAGYON SOK TANÁCSADÓ NEM ÉRTESÍTI A TISZTELT VÁSÁRLÓKAT! Én úgy gondolom ha eddig megtiszteltek bennünket azzal, hogy termékeinket vásárolták, kutya kötelességünk elmondani a jelenlegi  állapotokat is!

       Jelenleg úgy él a 30 év garancia, ahogy eddig is - rendeltetésszerű használat mellett.  Ha az Ultra Plusszod eltört, megrepedt vagy ne adj isten  kilyukadt, kicserélték. Ma már azt mondják rá, hogy nem rendeltetésszerűen használtad! ( ami ugye ilyen összegű terméknél nem mindegy!!! )

     Sérült szilikonformákat dobnak vissza azzal , hogy késsel vágtál rajta - noha nem, mert a sajátom is sérült és nem vágtam rajta! - tehát nem rendeltetészerűen használtad! A nyári szél lefújta az asztalról az Új hullám kancsót, eltört - nem cserélik.  Mondta bárki is nektek, hogy a nokedliszaggató törés esetén nem garanciális?????????? ÉS még sorolhatnám!!!!!

        A termékek nagyon jók, jól kihasználhatóak. Ám én úgy gondolom, hogy mindenki aki erről a jelenlegi hozzállásról hallgat, az csak a mielöbbi haszonszerzésre koncentrál és nem veszi figyelembe a vásárlók érdekeit!

        

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2010. január 13. 18:135984.
    OK, küldöm:) Egyébként abban az időszakban, azaz 12-13 évvel ezelőtt sok bemutatón részt vettem, kettőt-hármat szerveztem is, s akkoriban jó pár tálat és egyebet megvettem, s mind a mai napig nagyon szeretem őket. Csak gondatlan kezelés miatt van egy-két minőségváltozás:) De egész más, mint a kereskedelemben egyébként kapható áruk minősége ennyi év után. Csak egyetlen párszáz forintos tálkollekcióm van, amelyik versenyezni tud a tupperekkel, de minden más kiesett már mellőlük :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2010-01-13  16:01
  19. 2010. január 12. 13:445983.

    Szia, Te régóta csinálod a Tuppert? Kb. 12-13 évvel ezelőtt volt egy kis kávéfőző, amelyik egy pohárból, egy filterből és egy fedőből állt. Kék színű volt a felső két része, az alsó áttetsző. Ilyet keresek, mert régen nekem volt, nagyon szerettem, de a volt férjem is igényt tartott rá annak idején...

    Tudsz segíteni ilyet szerezni? Persze, ha valaki másnak van ilyen otthon és nem használja, akkor nagyon szívesen átveszem tőle.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515147 (5982)
    2010-01-11  20:54
  20. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2010. január 11. 20:545982.

    Sziasztok!

     

    Itt a nokedliszaggató!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2010. január 6. 07:325981.

    Közvetlen Értékesítők Szövetsége

    Parti rendszer

    Privát üzenetek....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515147 (5980)
    2010-01-05  14:28
  22. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2010. január 5. 14:285980.

    Sziasztok Lányok!

     

    Sikítson akinek tartozom még valamivel,infóval,recepttel!

     

    Januári titkok bővülnek!

     

    Folyamatosan vagyok priviben!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. december 29. 13:505979.

    Sziasztok!

     

     

    Januári sales titkok priviben!!!!!!!!!!!!!!!!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. december 21. 12:295978.

    Használok mobilt ,zavar is!Nem bántás képpen mondtam.Más emberek számára elvont és el nem fogadott dolgokkal foglalkozom,így tudom,mennyire árt a mikrohullámú.!Nem kell hinned nekem,de gondolkozz el egy homeopátiás gyógyszer milyen pici,és mégis hatásos! Te pedig egy egész tányér káros rezgést tálalsz!

    előzmény:
    pirosbegre (5976)
    2009-12-21  07:49
  25. 2009. december 21. 11:295977.
    szia Meli én vagyok az én hozzászolásomra irt hogalamb
    előzmény:
    pirosbegre (5976)
    2009-12-21  07:49
  26. 2009. december 21. 07:495976.

    KEdves Meli

     

    Gondolom Te is használsz mobiltelefont? Annak a rezgése nem zavar? Ha kevest használsz attól is lehetnek "rezgési" problémáid.

    De azért minde tupperes nevében mondhatom: köszönjük hogy aggódsz az egészségünkért

    előzmény:
    hogalamb (5975)
    2009-12-18  15:56
  27. 2009. december 18. 15:565975.
    Elgondolkodtatok már azon ,hogy milyen ártalmas a mikrosütő?Szétroncsolja az élelmiszer szerkezetét,és csillapíthatatlan rezgéseket visz a szervezetbe.Ezzel tápláljátok a családot?
    előzmény:
    m.m.meli (5945)
    2009-10-31  19:48
  28. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. december 17. 18:205974.

    Szia!

     

     

    Küldök neked mail-t a mindenttudóról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
    2009-12-16  21:04
  29. 2009. december 17. 15:205973.
    Az én csúcskedvenceim a szilikon formák. Én rengeteget sütök, még a rizsfelfújtat is ebben készítem. Ami még jó az a nokedliszaggató, teljesen más mint a hagyományos fém, berozsdásodó, odaszáradt szaggatók :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2009. december 16. 21:405972.

    Több mint tíz éve egy távoli rokon keresett meg a tupperes termékekkel. Akkor vettem kelesztőt, nyújtót, frissentartót, ezeket használom is rendszeresen. Ha most szeretném magamat meglepetni szülinapomra, mit ajánlanátok az újdonságok közül?

    Rokon már nem foglalkozik vele. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. Torolt_felhasznalo_539491
    Torolt_felhasznalo_539491
    2009. december 15. 14:035971.

    Sziasztok!

     

    Regisztrálként új vagyok itt, de nem először olvasom a hozzászólásokat és találok hasznos dolgokat, recepteket tupperware edényekhez. Ha nem nagy kérés, akkor szeretnék én is e-mailben recepteket kérni, nekem ugyan nincs nagy gyűjteményem, de egy kedvencem szívesen megosztom veletek.  

     

     

    Somlói galuska:

     

    10 dkg RÁMA
    12 dkg cukor
    3 tojás
    10-12 dkg liszt
    1 sütőpor


    A cukrot kikevered a margarinnal, majd egyenként hozzá adod a tojásokat és habosra kevered.
    Ezután apránként a lisztet a bele kevert sütőporral.
    Kivajazott, kerek (mikroba tehető) formába öntöd és 600 w-on 8 percig sütöd. (fedő nélkül), majd még 5 percig a mikroban hagyod.
    Ha kihűlt 1x 1 cm-es kockákra vágod.
    Aranka vagy Gála (főzés nélküli) pudingot készítesz, 1 csomag vaníliát és 1 csomag csokit.
    Mazsolát áztatsz egy kis rumba vagy rum aromába.
    Egy üveg tálba rétegezed a fele kockára vágott tésztát, csoki puding, darált dió, mazsola, másik fele tészta, vanília puding, dió, mazsola. a tetejére csoki öntet és majd tejszínhab.
    Ha egy napot áll a hűtőben, akkor finom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2009. december 6. 13:225970.

    Sziasztok!

    Abban kérném a segítségeteket, hogy nyújtólapot szeretnék vásárolni, de mivel külföldön élek, ezért csak az internetes rendelés jöhet szóba. Utánanéztem, de nem találtam olyan weblapot, ahonnan rendelni tudnék. Használtat meg nem akarok. Van egyéb ötletetek?

    Köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. november 30. 17:325969.

    Szia!

     

     

    Kérlek küldj,egy e-mail címet repülnek a receptek!

     

     

     

    előzmény:
    kery69 (5968)
    2009-11-27  17:58
  34. 2009. november 27. 17:585968.

    Sziasztok csajok.

     

     

    Tudna valaki  szilikon hercegnőhöz  és király formához recertet küldeni?

     

    Köszönöm :Kery.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_518360
    Torolt_felhasznalo_518360
    2009. november 27. 13:145967.

    Szia!

     

    Kérhetném én is a recepteidet?

    Mail címem:

    kateka @freemail hu.

     

    Előre is köszönöm:Kati

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515147 (5951)
    2009-11-10  18:37
  36. 2009. november 23. 15:175966.
    Igen, elkészítettem, mint írtam a partikon nagy sikere volt, kb. 1,5-re nőnek. E is benne van a receptfüzetben.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515147 (5965)
    2009-11-22  22:04
  37. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. november 22. 22:045965.

    Szia!

     

    Jó ez a recept!Tanácsadóként nekem is van tésztacsodám!

    Te már elkészítetted?Mekkorára nőnek a pogik?

     

    előzmény:
    Macs964 (5964)
    2009-11-22  19:04
  38. 2009. november 22. 19:045964.

    A tésztacsodához recept (partikon nagy sikere volt)

     

    Túrós pogácsa

    Hozzávalók: 15 dkg vaj, 15 dkg tehén túró, 1 tojás, 1 evőkanál 20 %-os tejföl, 23 dkg rétesliszt, 6 g sütőpor (a liszthez keverve), só, szezámmag

    Elkészítés:

    A Konyhaművész Keverőtálban jól összedolgozzuk Krumplinyomóval a vajat, túrót,  tojást és tejfölt, hozzátesszük a sütőporral elkevert lisztet és sót. Kézzel jól összegyúrjuk – tegyünk hozzá még tejfölt, ha kemény lenne a tészta . Lisztszóróval belisztezzük a gyúrólapot, Nyújtóval akkorára nyújtjuk a tésztát, hogy a lisztezett Tésztacsodára helyezve mindkét végén 1-1 sort ne fedjen. Lisztezzük a tésztát és erőteljes mozdulattal középről mindkét irányba végig görgetjük rajta a Nyújtót. A nyomókanállal kinyomkodjuk a tésztát, zsíradékkal megkent Szilikon sütőlapra tesszük, hagyjuk köztük helyet, mert a sütőportól „megnőnek”. A tetejét Szilikon Kenőecset segítségével megkenjük tojással és megszórjuk szezámmaggal. Előmelegített sütőben megsütjük – gázsütőben 4-es fokozaton kb. 18 perc.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2009. november 22. 19:015963.
    A tésztacsodához van receptfüzet is!
    előzmény:
    monco (5960)
    2009-11-22  17:55
  40. Torolt_felhasznalo_235735
    Torolt_felhasznalo_235735
    2009. november 22. 18:105962.

    Sziasztok,

     

    "csatlakoznék " Én is hozzátok. Bár még csak most ismerkedem igazán a Tupperes termékekkel. Eddig is volt pár, de most hirtelen megszaporodtak .

     Most a kelesztőtálakkal szemezgetek. Aki tud segítene Nekem abban, hogy a különböző méretek kb mekkora adag "tésztának" jó?

     

    A recepteket Én is kérném, küldök privit.

     

    szép estét

     

    üdv

    Szandra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_869166 (1)
    2003-10-06  20:28
  41. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. november 22. 18:105961.

    Szia!

     

    A most futó tésztacsodára gondolsz?Ez igazság szerint ravoli,tortellini jellegű ételek készítésére alkalmas.

    Nekem van receptfüzetem hozzá,ha küldesz egy e-mail címet,akkor megpróbálok szerezni recepteket.Kutatok az ismerősök között vagy a neten,esetleg bescannelem.

     

    előzmény:
    monco (5960)
    2009-11-22  17:55
  42. 2009. november 22. 17:555960.

    Sziasztok!

     

     

    szeretném megkérdezni hogy az a csoda amibena mondjuk töltött tésztákat lehet készíteni másra is jó-e, és hogy recik vannak-e hozzá... gondoltam esetleg pogácsák készítésére is jó lenne-e vagy töltött teasütik gyártására... előre is köszönöm a válaszotokat amit nagyon várok.

    előzmény:
    gombine (5934)
    2009-10-17  21:25
  43. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. november 21. 18:035959.

    Sziasztok!

     

    Karácsonyi meglepetések priviben!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. november 20. 16:245958.
    Küldtem e-mailt. Köszönöm.
    előzmény:
    Erika1977 (5956)
    2009-11-20  09:44
  45. 2009. november 20. 13:215957.

    Jaj de nagyon örülök, már azt hittem ki kell dobnom. De ha lesz bele alkatrész, a fiúk még a kezükbe se vehetik !

     

    Mindjárt megkeresem a képet és elküldöm.

    előzmény:
    Erika1977 (5956)
    2009-11-20  09:44
  46. 2009. november 20. 09:445956.

    Szia!

    Természetesen lehet külön is kapni 1-1 részt a termékekhez.

    Ha beteszed a képet,(vagy ha kell priviben küldök emil címet) tudok hozzávetőleges árat is írni.

    Szép napot!

    Erika

    előzmény:
    Sarapod2 (5955)
    2009-11-18  21:41
  47. 2009. november 18. 21:415955.

    Lányok nagy gondom van ! Most ez a legnagyobb ! Nem tudom mit csináljak !

     

     

    A porcukorszórómból eltünt egy rész. Mégpedig az amelyiket forgatni kell, és az mozgatja a cukrot. Azaz a lenti kör rész, amibe négy pálca van. 

    Nem tudom jól írtam-e le? De ha kell rakok fel róla képet, mert régen lefényképeztem. :(

    Egyáltalán lehet külön alkatrészt kapni ? Aki tud valamit kérem segítsen, vagy írjon. Ez volt a kedvencem a Tupik közül. :(

    Köszönöm ha valaki válaszol, ha pedig valaki segíteni is tud annak ezer hálám !

     

    Szerintem a valamelyik fiú rakott bele porcukrot, és véletlenül kidobta. Mikor kerestem nagyon lapítottak. Valamint a múltkor mondtam, hogy szórják meg a túrógombócot porcukorral, akkor azt mondták jó nekik ha kanállal is rászórom. Ebből indultam ki, hogy ők lehetnek a bűnösök! :(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2009. november 11. 16:385954.

    Szia!

    Előre is nagyon köszönöm.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515147 (5953)
    2009-11-11  14:41
  49. Torolt_felhasznalo_515147
    Torolt_felhasznalo_515147
    2009. november 11. 14:415953.
    Megpróbálok keresni neked valamit!
    előzmény:
    luciferke1 (5952)
    2009-11-11  11:02
  50. 2009. november 11. 11:025952.

    Sziasztok!

     

    Van egy mikrópárolóm. Szeretném jobban hasznosítani.

    Tud valaki hozzá új recepteket.

     

    Ezeket ismerem:

    Sajtos újburgonya

    Csirkemell zöldségkörettel

    parajos gomboc-ot.

     

     

     Lenne még hozzá esetleg más recept?

     

    Előre is köszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top