Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis "C"

Nyusza21
Létrehozva: 2007. augusztus 1. 18:20

Sziasztok!

Pár hete írtam már indítottam egy topicot hasonló címmel. Kedvesek és bíztatóak voltatok, ám sajnos "ránk jár a rúd".

Anyukámnál pár hónapja kiderült, hogy hepatitis C vírusa van. Hogy honnan kaphatta el? Senki sem tudja. Egy a lényeg, elkezdték a gyógyszeres, illetve az inyekciós kúrát. Sajnos ma volt orvosnál és most a 4. inyekció után azt mondta az orvos, hogy nem folytathatják a kezelést, mert a hemoglobin és a hematokrit szint vészesen zuhan és ha tovább szurkálná magát akkor komoly bajok keletkezhetnek. Így a kezelésnek vége.

Elsősorban olyanok írását illetve tanácsát várnám, akik hasonlón mentek keresztül és találtak esetleg más gyógymódot, vagy valamit amivel kezelik magukat. Egyáltalán nem tudjuk, hogy mitévők legyünk. Annyira szeretnék neki segíteni, de egyszerüen ötletem sincs, hogy mihez nyúljak.

Kérlek Titeket, segítsetek, ha tudtok!

Köszönjük szépen!

Nyusza21

  1. 2017. február 16. 02:179451.

    Kedves Narancsvirág! 38 éve vagyok hepaC fertőzött, de rajtam nem jöttek ki ilyenek. Furcsállom, hogy ha magasak a májenzimeid és ilyen tüneteid vannak, hogy a bánatban nem küldenek téged egy hepatológushoz azonnal??? Ugyan mire szedetik veled a Legalont (ami jó a májnak, de nem mulaszt el májgyulladást és nem irt vírust), ha azt se derítették ki, hogy mi a diagnózis? Hónapokig váratnak? Felháborító trehányság! 


    Szerintem nem muszáj költségekbe verned magad a magánúton való kivizsgálással, hanem jelentkezz az első hepatológiai centrumban, de sürgősen. Nem tudom hol laksz, de ha megírod, hogy milyen megyében, ill. Budapesten-e, akkor megírom azt, hogy hová fordulj konkrétan.


    A hepa C-t tetováltatással, testékszerrel, használt injekcióstűvel, akupunktúrával, pedikűrösnél, fertőzött személy ollójával (borotvájával), akár fogorvosnál is be lehet szerezni, nemcsak vérátömlesztéssel. Nemi úton gyakorlatilag nem terjed, csak esetleg "vad szex" esetén mikrosérülés útján. 


    Kívánom, hogy ne legyen semmilyen hepád, de emelkedett májenzimekkel és névuszokkal bizony hamar ki kell ezt zárni! Egyébként háziorvosod beutalhatna hepatitis C- szűrésre a laborba. Egy csepp vérből meg tudják állapítani, hogy találkozott-é a szervezeted a HCV-vel, vagy HBV-vel. Ha igen, akkor vírusszámlálás következik (PCR) mely szintén vérvétellel jár. Ha van vírusod, akkor elkezdik a gyógyszeres kezelésedet.


    Ne várj hónapokig!


    Minden jót, írj máskor is, segítünk!


    Üdv: nora51


     

    előzmény:
    narancsviraglany (9447)
    2017-02-13  12:53
  2. 2017. február 14. 20:169450.

    Kedves Museto!Én nem vagyok ismert szakember,de hülye sem.A hirdetésben szereplő személyek egytől-egyig beazonosíthatatlan emberek!2.Internetes rendelésnél E-mail címet is kérnek a telefonszám mellet, ami itt elmaradt valószínüleg azért,hogy ne maradjon írásos nyoma a rendelésnek. A kapcsolat címszó alatt elérhetetlen cím rejtőzködik.3.Országos Hepatológiai Center nem létezik!4.Akinek mégis kedve támad rendelni, az rendeljen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség címére vagy valami hasonló beállítottságú szerv részére.Holati

    előzmény:
    Museto (9448)
    2017-02-13  20:06
  3. 2017. február 14. 09:189449.

    Szia!


    Ez egy orbitális KAMU!!!!!


    Nincs ilyen doki, nincs semmilyen hatása annak a szarnak. Ezeket az embereket akik ilyenekkel verik át a betegeket fel kellene akasztani, vagy 1000 évre bezárni és itatni velük a csodaszerük. Kb 2 éve már egyszer próbálkoztak a neten ezzel, aztán eltűntek, most újra szedik az áldozatokat.


    Isten ments, hogy valaki vegyen belőle!!!! Jellemző erre az országra, hogy hagyják becsapni az embereket ilyen gagyi, nulla dolgokkal. Hol van ilyenkor a NÉBIH  vagy bárki aki tehetne valamit, hogy ne verjenek át ezek a rohadékok reményvesztett embereket?? Na száz szónak is egy a vége, ez egy fos, NE VEDD MEG!!!

    előzmény:
    Museto (9448)
    2017-02-13  20:06
  4. 2017. február 13. 20:069448.

    Találtam ezt a hirdetést, nem tudom mire vélni, jó lenne, ha általunk ismert szakemberektől hallanánk véleményt a dologról.


    http://www.infomedarticle.com/HU_liver-support_1c/index.p hp?cid=MTQwMDQ3MDYxNSMxMDAwMDA3MzkzIzEwMDE1MjI1OSNIVU5HQVJZI 0J1ZGFwZXN0IyMjIyMjIyM=


    Üdv, Museto


     

  5. 2017. február 13. 12:539447.

    Kedves Fórum tagok!


    Olyan kérdésem lenne, hogy rajtatok jelentek-e meg a vírus miatt apró piros pöttyök (rubin névuszok)?


    Rajtam az utóbbi időben megszaporodtak nagyon. Utána olvasva májproblémára utalnak. Kértem vérvételen májenzimeket. Emelkedettek (a háziorvos szerint). Szerintem magasak és ijesztőek, 2-3szorosa a referenciának. Legalont kell szednem és majd hónapok múlva kontrolláljuk. Engem ez nem igazán nyugtatott meg, így magán úton elindulok kivizsgáltatni, hogy mégis mi lehet. Én egy gyógyszer mellékhatásra gondoltam először amit a pajzsmirigyem miatt kaptam (pár héttel a titokzatos pöttyök előtt kezdtem szedni), de az endokrinológusom szerint az nem okoz ilyet. Vért, vérkészítményt nem kaptam soha, kórházban voltam ugyan. Valamiért nagyon tartok ettől a vírustól, remélem feleslegesen!


    Előre is köszönöm, ha válaszoltok!


    Mindenkinek nagyon jó egészséget kívánok!


    Narancsvirág


     


     

  6. 2017. február 10. 22:539446.

    Szia!


    Igen az áll, de valamiért mégsem. Hisz mind2 orvos ugyanazt mondta: nem jár.  Az új orvos legalább megindokolta.


    Következő alkalommal rákérdezek újra, hátha...de reményeket nem fűzök hozzá. 


    Igazság szerint belefáradtam ebbe az egész kálváriába, masfél évembe telt h egyáltalán kezelést kérvényezzek, nemhogy pontokért harcoljak... ráadásul megint megkaptam, h nem ezt kellett volna kérnem (pszicho doki), nem kapom meg időben stb.


    Ha elutasítják a kérelmem lezártnak tekintem az ügyet. Ha esetleg olyan pszich. gyszerre lesz szükségem egyszer, ami ütközik az interferonmentessel, akkor nem kínlódok a leszokással. 


    Kontrollra elmegyek, de valahol már feladtam, hogy valaha kezeléshez jutok. 


    Üdv, 


    Holdfény


     

    előzmény:
    nora51 (9443)
    2017-02-08  23:20
  7. 2017. február 9. 10:139445.

    Itt is rá lehet kattintani, még csak el se kell menni a hepreg.hu-ig!

    előzmény:
    Holdfény (9437)
    2017-02-06  11:36
  8. 2017. február 8. 23:259444.

    C-vírus hepatitis diagnosztikája, antivirális kezelése, és antivirális kezelés utáni gondozása


    Na erre a sorra kattints majd a www.hepreg.hu-n, és görgess le a 27.oldalig. Plusz 20 pont!

    előzmény:
    Holdfény (9436)
    2017-02-06  06:17
  9. 2017. február 8. 23:209443.

    Holdfénynek:


    Most már minden világos. Azonban a protokollban az áll, hogy 30 év feletti, a HCV eradikálását követően gyermeket vállalni szándékozó gyermektelen nő +20 pontot kap!  Vagyis a HCV kiirtását követően gyermeket vállalni szándékozó nő. Erről nyilatkozat szükséges.  Hát nyilatkozzad! Most az tökmindegy, erről magadban mit gondolsz, mi ebben a pillanatban a helyzet. A lényeg az, hogy ha ki lesznek irtva a vírusaid, gyermeket vállalni szándékozol majd. A többi részletkérdés. A szándék megvan, na ezt cáfolja meg valaki, ha tudja. A www.hepreg.hu-ra kattints, és alul a Hepatitis C. terápiájáról szóló sorra kattints. (jelszó nem kell a belépéshez) Ott a 27.oldalon olvasd el a 30 év feletti...-vel kezdődő sort. Ott nincs szó lombikprogramról, se apajelöltről. Mindjárt idemásolom a sor címét, amire kattintanod kell.


    nora51


     


     

    előzmény:
    Holdfény (9436)
    2017-02-06  06:17
  10. 2017. február 8. 21:379442.

    Nagyon szepen koszonom mindenkinek. Mielobbi gyogyulast kivanok mindenkinek.

    előzmény:
    Holdfény (9440)
    2017-02-08  05:32
  11. 2017. február 8. 17:539441.

    Szia


    BUDAI HEPATOLÓGIAI CENTRUM


    1111 Budapest, Egry József u. 1-3.

    előzmény:
    Museto (9439)
    2017-02-07  20:55
  12. 2017. február 8. 05:329440.

    Szia Mantli!


    A János kórházban is csinálnak Fibroscant. Beutalóval és anélkül is saját kts-re is.


    Üdv


    Holdfény

  13. 2017. február 7. 20:559439.

    Szia! A csatolt fájl tartalmazza. Üdv, Museto


    http://www.hepatologia.hu/fibro.html


     


     

    előzmény:
    mantli (9438)
    2017-02-07  20:51
  14. 2017. február 7. 20:519438.

    Kerlek benneteket valaki irja meg  Pesten hol csinaljak a Fibroscan vizsgalatot.elveszett a cim. Koszi

  15. 2017. február 6. 11:369437.

    Folyt: 


    Szó nincs arról, hogy ott tartanék, hogy sos gyereket szeretnék szülni. Hisz még férjem/komoly kapcsolatom sincs és magamat sem érzem egyenlőre elég érettnek ahhoz, hogy szüljek. De idővel szeretnék...


    Már ott elakadtam, hogy akikkel ismerkedni kezdtem jelezték, hogy a HCV gond (szex, gyerekvállalás). És belegondoltam, hogy bizonytalan életkilátással (nem tudni, hogy mikor kezelnek, hat-e stb) érdemes-e komoly kapcsolatot kialakítani, főleg ha a másik fél szeretne gyereket...azt hiszem nem...


    Pszich. dokim szerint az sem szerencsés, hogy várakoztatnak mert a kapcsolati nehézségek, betegség tudat okozta teher, várakozás kezelésre, ami nem biztos, hogy hatni fog... mind visszaesést provokálhat vagy akadálya lehet állapotjavulásnak. 


     

    előzmény:
    Holdfény (9436)
    2017-02-06  06:17
  16. 2017. február 6. 06:179436.

    Szia Nóra!


    Januárban voltam nála. Megnézte a hepregben a leadott kérelmet és látta, hogy még nem döntötték el, hogy engedélyezik-eaaa. Nem az a kérdés most, hogy varólistára kerülök (ahhoz kevés a huszonvalahány pontom), hanem az, hogy rábólintanak-e arra, hogy interferonmentest kapjak első körben vagy hagyományost kell próbálnom. Ez a kérdés nem dőlt el...(az az orvos szerint az sem biztos, hogy engedélyezik az interferonmentest). 


    Szerintem jó az esélyem. Sikerült egy jól megírt szakvéleményt szereznem. Ebben leírja az orvos, hogy bár gyszert nem szedek, nem vagyok teljesen tünetmentes ill a jelenlegi jól funkcionáló/rendezett állapot fenntartása sok erőfeszítést igényel részemről. Kórelőzményben viszont leírja, hogy korábban sokkal rosszabbul voltam és gyszerrel (tizenvalahány kipróbált gyszert sorol fel) sem lehetett sokat tenni...(szakmaibb nyelven) Diagolasi nehézséget ír (máig nincs biztos diagom).


    Az orvos azt mondta, hogy több gyszer jöhet számításba, nem tudni, hogy melyiket kapom. De konkrét gyszernevet nem említett.


    A Viekirax+Exviera kombónal minden tajékoztató, cikk, tanulmány leírja, hogy 3-as genotípus esetén nem adható. A külföldi (angol) protokollokban ugyanez áll. 


    A Harvoni a leíras szerint adható, ha jól emlékszek Ribavirint is javasolnak mellé (gondolom azért mert magában 64 %-os hatékonyságú) illetve bizonyos esetekben 6 hónapos kezelést ajánlanak. (ezért se célszerű nagyon súlyos állapotig várakoztatni). Ez a statisztika egy nagyon kicsi, 51 fős mintára vonatkozik. 


    Azt nem tudom, hogy a "több gyszer jöhet számítasba" alatt konkrétan mit értett az orvos. Melyik a másik? Erre kérdeztem itt rá múltkor és írtad, hogy volt akinek Sovaldit (ha jól emlékszek) rendelt az orvos. 


    Az is lehet, hogy félreértettem és nem többféle interferonmentes jöhet számításba, hanem interferonos és interferonmentes.


    Rákérdeztem a plusz pontokra. Az a tény, hogy 30 feletti gyermektelen nő vagyok önmagában nem jogosít. Valami olyasmit mondott, hogy lombikprogram stb esetén lenne adható. A munkakörre adható plusz pontoknal a tájékoztató több esetet (3 vagy 4) említ, DE az orvos előtt megjelenő kérelem csak 1 esetet hoz fel, abba nem tartozok bele. Tehát jelölni se tudja...


    Korábban a vér eredményeket (genotípus) szerettem volna megtudni, de azt mondta, hogy telefonon nem szeretne tájékoztatni. Így most várok inkább. 


    Fél év múlva (ha addig dönt a Bizottsag interferonmentes és interferonos között) majd több kérdést teszek fel és azt is egyeztetem majd, hogy Ribavirint kaphatok-e. 


    Üdv

    előzmény:
    nora51 (9435)
    2017-02-06  01:47
  17. 2017. február 6. 01:479435.

    Holdfénynek:


    Bevallom, fogalmam sincs, mennyi idő alatt bírálják el a kérelmet. Az enyémet 2014 nov.27-én küldte be a doktornő, és még mindig nem vagyok a várólistán, csak az OEP adatbázisában, de most már OEP sincs. Honnan tudod, hogy januárban még nem volt elbírálva? A doktornő mondta? És azt is tőle tudod, hogy Harvonit fogsz kapni? Ezt szokták ezek szerint a 3-mas genotípusra is adni?


    Elvileg minden hónap utolsó csütörtökén összeül a bizottság. Én gondolom,hogy 6 hónapon  belül elbírálják, hogy felteszik-e a várólistára, vagy még baromira ráér. Ez a pontszámtól függ. Hát ne érjen rá annyira, mikor gyereket is szeretnél. Remélem, ezt mondtad a doktornőnek! Én azt ajánlom, kérdezd meg őt, hogy miért nincs a 30-on felüli gyermektelen nőnek járó pontod meg, mikor ő erre a kérdésre bizonyára korrektül felelt, amikor kitöltötte a 100 kérdésből álló kérdőívet. A foglalkozásod is nyilván kérdés volt. Szerintem vele tisztáznod kéne ezt! Te ugyanis nem tudsz se korrigálni, se frissíteni az adataidon, csak az orvosod. Légy vele bizalmas, és beszéld meg vele!!! Fél év az nagy idő. Vagy hívd fel telefonon, (délutáni időben többnyire telefonközelben van,---- ne délelőtt hívd, mikor rendel)vagy hétfői nap kérj időpontot személyes megbeszélésre! 


    A fáradékonyság valóban lehet a hepa tünete, bár sok minden egyéb oka is lehet.


    Üdv: nora51


     


     

    előzmény:
    Holdfény (9432)
    2017-02-05  21:40
  18. 2017. február 5. 22:259434.

    Szia!


    Hat igen...nem a legjobb ez a várakozás...közben meg jó volna "haladni". Pl gyereket szülni nem mernék így, hogy nem tudom, hogy az interferonmentestől meggyógyulok vagy nem. Komoly kapcsolatot sem szeretnék, amíg nem tudni mi lesz. 


    Úgy látom, hogy esetemben épp a hagyományos kezeléssel jobbak az esélyek és az interferonmentessel rosszabbak. (3-as genotípus). Én előbbit valszeg átugrom és a menteset fogom kapni. Lehet Ribavirint se kapok mellé. Így 64 % a gyógyulasi esély Harvonival. 


    Azt írjak, hogy a prognózis is rosszabb, de azt nem tudom, hogy kicsivel vagy sokkal. (nagyobb a májrák kockázata, gyorsabb az előrehaladás...ez megmagyarázza, hogy miért kerültem 2-es stádiumba 6 hónappal a fertőzéskezdet után). Ki mer így gyereket szülni?!?


    Tulajdonképpen azt várom, hogy mielőbb romoljon az állapotom, hogy kezeljenek és megtudjam a kimenetelt. Ha sikeres jöhet a pár, gyerek...


    Tünet:


    Fáradékony, gyenge vagyok, de ennek több magyarázata lehetséges (túl sokat dolgozok, soványság, pszichés ok). Lehet a HCV is körejátszik ebben. Vagy mindegyik együtt okozza. Ugyanígy a hajhullás is összefügghet vele, de más is okozhatja. 


    A fáradékonyságnak minden egyéb okát kizárták?

    előzmény:
    Amarynda (9428)
    2017-02-03  05:14
  19. 2017. február 5. 22:089433.

    Szia!


    Ribavirint is kapsz mellé?


    Üdv

    előzmény:
    ilona53 (9418)
    2017-01-30  13:26
  20. 2017. február 5. 21:409432.

    Sziasztok!


    Nektek mennyi idő alatt bírálták el az interferonmentes kezelési kérelmet?


    Novemberben lett beadva (ha jól tudom), januárban még elbírálatlan volt.


    Fél év múlva kell visszamennem. Addigra várható, hogy döntenek? 


    Ezt a 30 feletti gyermektelen nőbetegeknek jaró plusz pontot nem értem. Én nem kaptam meg. A hepreges tajékoztató szerint munkaköröm miatt is járna plusz pont, de azt sem...


    Üdv

  21. 2017. február 5. 11:589431.

    Klub célja a résztvevők számára kötetlen, rendszeres személyes találkozási, beszélgetési lehetőség biztosítása, ahol esetenként lehetőség nyílik orvosokkal, nővérekkel, gyógyult betegekkel történő beszélgetésre is. PROGRAM: 15.00 – 15.30Regisztráció, Kötetlen beszélgetések; 15.30 – 17.00Egészséges ételek – házi praktikák, Saját készítésű ételek bemutatása, kóstolása – tapasztalat és recept csere-bere; 17.00 – 17.30SZÜNET; 17.30 -Az előzetesen illetve a helyszínen feltett kérdésekre az orvos válaszol,Kötetlen beszélgetések  GYERTEK! katih

    előzmény:
    katih (9430)
    2017-02-05  11:25
  22. 2017. február 5. 11:259430.

    Sziasztok, idemásolom a következő klubról a legfontosabbakat.


    Mindenkit szeretettel várunk! A VIMOR Egyesület következő klubfoglalkozásának időpontja: 2017. február 10. péntek délután 15.00 – 20 óra (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21-35. Akadémia Kiadó épületében).Tekintettel az aktuális témára – saját készítésű ételbemutató/kóstolás, receptbörze – kérjük, hozzanak magukkal valamilyen a helyszíni kóstolásra alkalmas (nem éttermi körülmények, előadóterem) falatkákat, üdítőket, amelyek házi készítésűek és megfelelnek az egészséges étkezés követelményeinek.    Várjuk a különböző recepteket is!Amennyiben valaki elküldi a receptjeit előre a vimorklub@gmail.com e mail címre, azt lehetőségünk van sokszorosítani és kiosztani a résztvevők között. Annak is örülünk, ha valaki jelzi, hogy tervezi a kóstolóhoz készítéssel történő csatlakozási szándékát!Folytatást és Programot a következő hozzászólásba teszem ki, mert ide nem fér.


    katih


     


     


     


     

  23. 2017. február 5. 11:029429.

    Szia Klári!


    Jaj, de jó, hogy előkerültél! Nagyon örülök Neked. Tényleg jó lenne, ha eljönnél a Klubba. Nem a várólistáról szóló hírekért, hanem azért, hogy találkozzunk, beszélgessünk! Ennek a klubnak elsősorban ez a célja!


    puszi


     


    Kati  :)


     

    előzmény:
    Klári53 (9413)
    2017-01-30  10:59
  24. 2017. február 3. 05:149428.

    szornyu hogy otthon ez a varolistas meg egyeb pontok stb ilyen helyzeteket teremt. remelem hogy mindenki aki beteg elobb utobb (inkabb sokkal elobb) hozzajut a kezeleshez hiszen ezt a betegseget legtobbunk veratomlesztessel szerezte. en  amiota beteg vagyok 3 evtizede kuzdok a faradtsaggal Neha olyan rosszul vagyok pl. ma meg tegnap hogy ugy erzem legjobb lenne elaludni es soha fel se ebredni


    Ahhoz is erot kell gyujtsek hogy elmenjek a furdoszobaig. Nalatok mi a legrosszabb tunete ennek a betegsegnek? nekem az allando faradtsag meg a fejfajas.


    mindenkinek szep hetveget kivanok

  25. 2017. február 2. 14:259427.

    Hali! Erről van szó:


     http://24.hu/fn/penzugy/2016/12/05/januartol-megszunik-az -oep-mi-lesz-utana/


    Museto

    előzmény:
    Klári53 (9426)
    2017-02-02  07:13
  26. 2017. február 2. 07:139426.

    Nem kerültem listára ,csupán a kérvényemet adták be .Nem tudok összeszedni több pontot,már gondoltam arra is,hogy más géppel csináltatom a fibrómat.Esetleg az pontosabb,nagyobb értéket mutat,de akkor meg azért fogok parázni,hogy milyen sokat romlottam.12 évig volta F1-ben 2 éve meg már F3-ban. 


    Üdv Klári


     


    Mi az hogy megszűnt ?Mi szűnt meg?


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    nora51 (9425)
    2017-02-02  01:26
  27. 2017. február 2. 01:269425.

    Én még nem tartok itt, ezt akartam írni.Vagyis nem vagyok még a várólistán se, 2014 nov.27-én adtuk be a kérvényt az OEPnek, ami most szűnt meg...

    előzmény:
    nora51 (9424)
    2017-02-02  01:20
  28. 2017. február 2. 01:209424.

    Kedves Klári, de jó, hogy végre életjelet adtál! Tudod, ha az ember megszeret valakit, akkor bizony aggódik, egyre jobban aggódik, ha az illető nem jelentkezik...Jézus, mi lehet vele, hogy van, él-e egyáltalán...Én már csak ilyen rémüldözős vagyok. Jól van, unokázol ezerrel, ez így van rendjén, ez a legjobb foglalatosság, miközben kezelés-ügyben nem történik semmi. Legalább rajta vagy már a várólistán, ez nagyon nagy dolog! Én mg nem ratok itt, de már én is csak bosszúsan legyintek. Február 10-én hepaklub lesz a Prielle Kornélia utcában, örülnénk, ha látnánk. De azt is megértem, ha nem jössz, mert nem akarod megint "ugyanazt" hallani, miközben kezelés a Holdban. Én is még egész jól bírom a strapát, de mit szóljon barátném Éva az F4-ével, aki még szintén nincs rajta a várólistán...Ezt már végképp nem értem. Pedig az ő kérvényének is már hosszú ősz szakálla van...Klmáan Klári megkapta az infmentes  kezelést, már nincs is sok neki vissza, és lejár a 12 hét. Csak álmatlanságról panaszkodott.


    Kívánom, hogy érezd jól magad, és mielőbb megkapd a kezelést! Azt írd már meg légyszí, hányadik vagy a sorban! Mert gondolom, nézed a hepreg.hu-n!


    Szeretettel ölel: nora51


     

    előzmény:
    Klári53 (9413)
    2017-01-30  10:59
  29. 2017. február 1. 09:009423.

    Koszonom szepen a valaszt, en meg nagyon az elejen vagyok mindennek hiszen meg azt se tudom ( a lelet meg nem jot vissza) hogy az a bizonyosszam hogy 1-6 ig vannak sorolva melyik tartomanyba fog esni.


    az orvos csak azutan tudja majd folytatni a mindenfele vizsgalatokat meg a specialista is ha ez az erdemeny verge visszajon. Neha vannak "eluteseim" a szavakban mert az angol helyesirasjavito belekot dolgokba en angol gepen irok mar 30 eve ezert nem is valtok magyarra mert ott par betu masutt van es nagyon lassan szoknam meg ujra , azonkivul az nlc es a face ahol Neha irok magyarul masutt nem, szoval ezert elore is elnezest kerek toletek.


    Hetfon megyek vissza remelem addigra mar megjon verge a lelet.


    udv. mindenkinek

    előzmény:
    Museto (9420)
    2017-01-30  22:41
  30. 2017. február 1. 08:129422.

    Szia Enikő Örülök hogy itt vagy még te is néha a fórumon ! Igen nagyon jó érzés a fényt látni az út végén . Szuper jó érzés s amitől én is nagyon tartottam a mellékhatásoktól / az interferonos kezelésnél /!  Remélem te is jól vagy éled a minden napjaidat most már vírus nélkül ! Te vagy az én ÚTTÖRŐM " AKI KITAPOSTA AZ UTAT! 


    Szép napot mindenkinek mielőbbi gyógyulást kívánok !

    előzmény:
    enikő77 (9421)
    2017-01-31  12:32
  31. 2017. január 31. 12:329421.

    Szia Ilona!


    Nagyon nagyon örülök, hogy ilyen jó hírekkel tudsz szolgálni. Ezek szerint Te is úgy éled meg a kezelést mint én, semmi mellékhatás, semmi szorongás, minden olyan mint régen. Jó lenne ha minden betegtársunk megtapasztalhatná ezt az érzést, remélem mindenkire sor kerül és elfeledi ezt az egészet. 


     


    Mindenkinek jobbulást és szép napocskát kívánok!

    előzmény:
    ilona53 (9418)
    2017-01-30  13:26
  32. 2017. január 30. 22:419420.

    Kedves Amarynda! Nagyon jó, hogy megtaláltál bennünket, ez a fórum mindenféle stádiumban levő sorstársakat magába foglal, gyógyultakat, kezelés előtt levőket, és többszörös "visszaesőket" is. Én egy sikertelen 2-es és egy sikeres hagyományos, tehát interferonos kezelésen vagyok túl, hát mit ne mondjak, voltak kellemetlen időszakok. Itt azonban mindig megértő társakra taléltam és nagyon jó tanácsokkal segítettek át a nehézségeken. Akik már végig csinálták, úgy mondják, szinte észrevétlenül telt el a kezelés, alig volt néhányuknak kisebb kellemetlensége, úgyhogy ettől nem kell tartanod. Az viszont fontos, hogy tisztában légy májad állapotával, nálunk erre szolgál a FibriScanos mérés, ézt végeztesd el mielőbb, mert a vírusmentes állapot elérése után lesz egy nagyon fontos kb. 3 éves időszak, mely alatt a májad regenerálódni fog. A máj egy csodálatos szerv, ha "rendesen" bánnak vele, képes önmagát regenerálni. De erről majd később, biztosan a többiek is reagálnak soraidra, érdeklődéssel várjuk Tőled is a fejleményeket! Üdv, Museto

    előzmény:
    Amarynda (9415)
    2017-01-30  12:35
  33. 2017. január 30. 22:279419.

    Hali Klári mama! De jó, hogy előbukkantál! Majd csak sorra kerültök Ti is, kitartás! Én már túl vagyok mindenen, a Boci lelegelte a vírusaimat szakadt májam mezejéről, ha az izületeimmel nem lenne gond, egy szót sem szólnék (így sem...) Nagyon szorítok értetek, hogy mihamarabb megkapjátok a mentes kezelést. Üdv, Museto

    előzmény:
    Klári53 (9413)
    2017-01-30  10:59
  34. 2017. január 30. 13:269418.

    Szeretettel üdvözlök minden fórumozót!


    Megkaptam az első eredményemet , 570000.vírusszámról egy hónap alatt 30 alá esett . Szinte nulla ! Nagy a boldogság hamarosan vége. Kívánom másoknak is ezt az élményt! Semmilyen mellék hatása nincsen, mintha semmi nem is történne , csak a vírusok távoznak észrevétlen !


    Szép napot mindenkinek Ilona

  35. 2017. január 30. 13:029417.

    Most gondoltam eppen arra hogy ilyen hirtelen jelentem meg koztetek, remelem befogadtok a csoportba, mert masutt nem igen tudok errol beszelni senkivel. Diohejban a tortenetem: 1983 ban volt egy mehenkivulim ahol a mutoben ketszer beallt a klinikai halal, kivettek az egyik petefeszket a vezetkkel egyutt . a hasi utoer valamiert felrobbant , az egesz jan. 1 en tortent es 40 kmre volt a korhaz. kicsit odavoltam mire beertunk nem sok mindenre emlekszem. egy mondat volt ami megmaradt, valaki ezt kialtotta "nyissak mert 60 a tension" aztan se kep se hang.


    kesobb veratomlesztesek. sok.  1987 ben a ferjemmel egyutt disszidaltunk akkor meg ugy ment egy evig vartunk Ausztriaban es utana kaptunk engedelyt es johettunk ide Ausztraliaba. mindig beteges voltam, 33 eves koromtol magas volt a vernyomasom , kesobb mas bajaim is lettek. most mar refluxos, cukorbeteg, depresszios vagyok 22 eve es amikor 1994 ben mellrakom lett a mutetkor kiderult hogy Hep c fertozott vagyok.


    Kesobb az antibody volt csak a veremben de mindig nagyon faradt vagyok idonkent hidegrazas stb. ezekrol tudott az orvosom mindig ellenoriz mindent folyamatosan.


    az utolso vervetelnel (ja es vashianyos anemias vagyok azt is injekciokkal kapom es B12 vel) kiderult hogy valamilyen ertek a majamnal elkezdett emelkedni, es mondta hogy uj vizsgalat kell es utana ugy nez ki eljutottam oda hogy el kell kezdeni a gyogyszeres kezelest. Na most itt tartok, kb pentekre lesz kesz ez a bizonyos lelet, utana kerulok a specialistahoz ez az itteni ellatasban nagyon gyorsan mukodik de nekem mivel privat biztositom is van az allami melle a kezeles gyorsasaga , koltsegek stb mind a biztositok es az allam altal vannak fedezve.


    szoval szeretnek veletek kapcsolatban lenni mert bar nagyon jo orvosom van akivel barati is a viszony azert sok olyan dolgot ti annyibol jobban tudtok hogy atestetek egy csomo kezelesen stb amin en meg nem. ami nagyon izgat hogy elvesziti-e az ember a hajat a kezelestol? tudom hulyeseg de ez nekem sokat szamit. aztan van -e akinek vettek biopszias mintat es faj-e mert akkor en kabitassal fogom kerni. en 10 oras idoeltolodasban vagyok tehat nem mindig leszek itt amikor ti, meg Neha vannak igen rossz napjaim akkor meg felkelni se birok sokszor, de igyekszem minel gyakrabban megjelenni koztetek. gyogyulast es szep napokat kivanok mindenkinek!

  36. 2017. január 30. 12:449416.

    ez nagyon sok szamomra uj informaciot tartalmazott koszi szepen.

    előzmény:
    nora51 (9369)
    2016-10-31  17:18
  37. 2017. január 30. 12:359415.

    ha nem nagy faradtsag, akik mar kaptak kezelest leirnak hogy milyenek a mellekhatasok? nekem azt mondta az orvosom hogy az uj gyogyszerek sokkal kevesebb mellekhatassal jarnak es egyenlore a 12 hetes kezelest emlitette a multkor.


    de azert szeretnek hallani szemelyes tapasztalatokat is a mellekhatasokat illetoen.


    koszonom ha valaszolna valaki

  38. 2017. január 30. 12:329414.

    sziasztok!


    nekem mar tobb mint 35 eve megvan ez a kedves betegseg de csak mostantol kell majd kezelest kapnom. engem meg otthon fertoztek meg MO on veratomlesztesnel amikor mehenkivulim volt.


    ahogy olvasom az otthoni varolista cirkuszokat es az amerikai arakat en halat adhatok a sorsnak hogy itt minden kezeles ingyenes es a gyogyszer az allamilag tamogatott listan van ugyhogy  $ 6. 50 be fog kerulni alkalmankent. en meg sose kaptam kezelest eddig nem volt ra szukseg. 3 havonta ellenoriztek vervetellel es most jot el az az allapot amikor meg kell kezdeni a kezelest.


    Itt tavaly ota van ez hogy ingyenesek a vizsgalatok  es a gyogyszerek is ilyen aron vannak, elotte az amerikaihoz hasonloak voltak.


    Hat kivancsi leszek hogyan tovabb penteken megyek az eredmenyert , lehet hogy biopszia is lesz, azt viszont altatasban kerem (legalabbis kabitassal ) mert en nem birom a fajdalmakat. Ja elfelejtettem mondani , Ausztraliaban elek 29 eve.


    Nekem mas betegsegeim is vannak volt rakom is (mellrak) de az egesz bajnak a legkellemetlenebb velejaroja a rendkivuli faradtsag. meg szerencse hogy amiota kint elunk nem kell dolgoznom mert biztosan nem lennek kepes folyamatos munkavegzesre.


     

    előzmény:
    takacslaci (9402)
    2017-01-17  13:40
  39. 2017. január 30. 10:599413.

    Üdvözöllek 


    Én  vagyok 3Mama, ezek után simán Klári53 leszek. 2015-től F3-as vagyok ,2016- januárjában is még belefértem. Kaptam 30 kemény pontot. Járok Bp-re a hepászomhoz,felkerültem a listára,de tovább  már csak a kéthavi 1 pont jár. Kedvesen elmagyarázzák  ,kinek jár ,kinek adják meg méltányosságival kinek muszály kinek,kinek,lényeg egy rohadt lépést nem jutok előbbre .Arra az elhatározásra jutottam ,nem érdekel,kegyetlenül unom,előadásokon ,klub napokon sem hallok mást mint,most ennyire van engedély,ennyien  fognak kapni stb.Itt vagyunk akik 2-3 kezelést végig csináltuk  és senki nem tud arról beszámolni,hogy megkapta az interferon mentest. Ez most nem kétségbeesett panaszkodás. Tudod  van elfoglaltságom,1 férj,4 unoka,de büszkén és boldogan mondom bírom a strapát.


    Szeretettel ölellek és minden régi ismerősömet.


    Klári


     


     


     

    előzmény:
    nora51 (9398)
    2017-01-17  00:45
  40. 2017. január 25. 00:259412.

    Zsírmáj! Hát az nekem is van. Erre azt mondta hepászom, hogy fogyjak le úgy kábé 10 kilót, de világért se drasztikusan, hanem úgy, hogy havonta 1 azaz egy kilót. Mozogjak többet. Ugyanis a zsírmáj is veszélyes. Ez sajna lehet a hepa C. szövődménye, de okozhatja alkoholizálás, egészségtelen  étkezés, és még egyebek is. A mi esetünkben nyilván a hepa C. generálja. Na ez a feladat nekem eléggé nehéz, mivel pajzsmirigy-alulműködésem óta a fogyás nem megy. Örülök, hogy az egészséges étkezés és a rendszeres testmozgás mellett nem hízom. De fogyni...Ez régen ment, amíg még nem tette tönkre a pajzsmirigyemet az interferonos kezelés.


    De nem is erről akarok szószátyárkodni, hanem arról, hogy kedves Keva, azaz Éva, az orvosodon enyhén szólva csodálkozom! Kicsit rajtad is: túl passzív vagy! Fogd meg azt a telefont és kérj időpontot! Mikor megjelensz nála, kérj tanácsot zsírmáj ellen, tedd fel a kérdéseidet! Beszéltesd a hepászt! Ha a beteg szerény, visszahúzódó, passzív, akkor tuti nem fognak vele foglalkozni. Nekem szerencsém van a hepászommal. Félévenként telefonálok időpontért, aztán annyit kérdezek, amennyi a csövön kifér. Előzőleg listát írok, nehogy kifelejtsek valamit.


    Hajrá, Keva, lépj pedálba!

    előzmény:
    keva53 (9411)
    2017-01-24  07:48
  41. 2017. január 24. 07:489411.

    Kedves Nóra és Museto!


    Köszi a válaszotokat, és sajnos én sem értem. Az egész kezelésemre ez volt a jellemző. Tőletek kaptam információkat mindig, ha kérdésem volt. De sohasem tudtam a kezelésem alatt a következő lépést, a folyamatot. Utoljára akkor csíptem el a dokit,( a kórház belgyógyászati osztály folyosóján) amikor visszavittem a Pesten mért fibro eredményét. ( Ami már F2 lett). Akkor azt mondta, hogy zsírmájam is van. De következő lépés, vagy tennivaló nem volt, és azt sem mondta mikor jelentkezzem. Így várok a semmire, és nagyon unom!! Lehet, hogy én vagyok a hibás, nem tudom.


    Köszi a hozzászólásotokat:


    Puszi Éva


     


     


     

    előzmény:
    nora51 (9409)
    2017-01-24  01:58
  42. 2017. január 24. 02:039410.

    Kedves Thailandy, ne félj! Meg fognak gyógyítani! Amerikának korszerű gyógyszerei vannak! Hatékonyak és alig van némi mellékhatásuk. Semmi okod az idegeskedésre! Itt Magyarországon várólista van ezekre a gyógyszerekre, igaz, nekünk nem kell érte fizetnünk, a biztosításunk fedezi. Írj máskor is!


    Üdvözöl: nora51

    előzmény:
    thailandy (9406)
    2017-01-21  02:30
  43. 2017. január 24. 01:589409.

    Kevám, persze hogy járok buksi-simogatásra félévenként a hepászomhoz (hepatológus), aki 2009 óta kezelt már három ízben a Klinikán. A telaprevires rémálom után azt mondta, hogy "nem engedjük el a kezét, nem hagyjuk magára, félévenként szeretném látni!". Ilyenkor vérkép, TSH ellenőrzés, beszélgetés van. A TSH azért van állandóan terítéken,mert még az első interferonos kezelés alkalmával szinte leállt a pajzsmirigyem, és drasztikusan alulműködik azóta is, ezt pajzsmirigyhormon pótlással ellensúlyozzuk, ennek állandó kontroll kell. Tavaly Fibroscanre is küldött, évenként kér UH leletet is. Az interferonmentesre 2014 novemberében adta be a kérvényt. Szóval nem vagyok magamra hagyva. Nem is értem, te nem jársz időnként a hepászodhoz? Miért nem?

    előzmény:
    keva53 (9407)
    2017-01-23  10:48
  44. 2017. január 23. 18:439408.

    Szia Éva, meg Mindenki! Én is már régen voltam itt, és hát látom a küzdést a kezelésekre várakozva. Nem értem a sajtó által mantrázott hurrá optimizmust, amikor minden fórumon olvasható, hogy igencsak döcögősen, szinte követhetetlenül halad a várólista. Most vagy van pénz a kezelésre, vagy csak egyeseknek, de ezt az eszmefuttatást nem folytatom tovább. Az ellenőrzéssel kapcsolatban én szerencsés helyzetben vagyok úgy érzem, mert bár már két éve vírusmentes vagyok, még most is vissza kell járnom - igaz már csak 6 havonta - kontrollra (komplett vérvizsgálat, hasi UH). Igaz még mindig F4-es a májam, de szépen regenerálódik. Ez sem elfogatható, hogy miért van ekkora különbség az ország különböző hepacentrumaiban alkalmazott gyakorlat között, amikor elvileg egységes protokoll szerint gyógyítanak bennünket....

    előzmény:
    keva53 (9407)
    2017-01-23  10:48
  45. 2017. január 23. 10:489407.

    Szia Nóra!


    Sajnos hasonló módon gondolkodom erről az egész kezelésről, bár te sokkal több mindenen mentél keresztül mint én. Szeretném megkérdezni, hogy neked kell valahova járni ellenőrzésre, vagy legalább egy buksi simogatásra? Mert hozzám nem szól a kutya sem. Ja de igen a saját kutyusom.


    Puszi: Éva


     

    előzmény:
    nora51 (9405)
    2017-01-19  00:46
  46. 2017. január 21. 02:309406.

    szia. nekem mai nap közölték hepatitis c van . floridában élek . hétfön kell menjek hepatitis centrumba :S  mit ne mondjak nagyon félek :(  ha bármit tudtok nekem ajánlani nagyon jól jönne . 

    előzmény:
    takacslaci (9402)
    2017-01-17  13:40
  47. 2017. január 19. 00:469405.

    Köszi Laci! Szerintem ez az ár még mindig elérhetőbb, mint ha az ember itthon megvenné 15 miláért. Mert meg lehetne venni orvosi javallatra készpénzért, de ezt a 15 milát nemigen engedheti meg magának senki. A 15ezer dollár jó ár. Szerintem aki össze tudja szedni, az vágjon bele bátran.


    Laci, nagy gratula neked a dögtelen állapotodhoz, juhééééé!


    Holdfénynek:  van egy nagyon nehéz állapotú hepás barátom, Bence, akinek orvosa (15 májusában)megrendelte a Daklinzát Sovaldival. Egyiket a gyártótól ingyen kapta, másikat az OEP állta. Az ő esete egyedi volt (transzplantra javasolták) nagyon sürgősen kellett vírust irtani, mikor még el se kezdődtek hivatalosan a kezelések Magyaro.-n.  Erről van csak tudomásom, nem tudok egyébről, de biztos találnak rád megoldást! (Egyébként Bence vírusirtása sikeres lett)


    Keva: te is ilyen "régi motoros " vagy? Néha már azt gondolom, nem kéne ezt már bolygatni, úgy megszoktam... Három kezelésre se pusztultak ki a dögök, csak én majdnem. Jól érzik magukat bennem, szimbiózisban élünk, ők az én karmám, ez van...Persze ha hozzámvágja az OEP az infmentest, nem ugrom félre, akkor jöjjön, aminek jönni kell, de az legyen az utolsó kísérlet, mert már nagyon UNOM!!!!!


    No ennyit mára.


    nora51

    előzmény:
    takacslaci (9402)
    2017-01-17  13:40
  48. 2017. január 18. 11:279404.

    Köszi Laci, hogy megírtad az árát, hát nem olcsó az biztos. De nagyon örülök neki , hogy neked sikerült, és vírusmentes vagy!!! Ez a lényeg.


     


    Köszi : keva

    előzmény:
    takacslaci (9402)
    2017-01-17  13:40
  49. 2017. január 17. 17:309403.

    Sziasztok! 


    BUÉK!!


    Megvannak az új eredmények. :-) 


    Genotípus: 3-as. :-(


    Tavaly kérelmezte az orvos az interferonmenteset. (Huszonvalahány ponttal) Még nem bíráltak el.


    Az orvos azt mondta, hogy nem lehet még tudni, hogy melyik gyszert adják majd. Ezt nem igazan értem.


    A Harvoni adható, statisztikat is találtam. Igaz pici a minta.  Sajnos önmagában nem túl hatékony (64%), ribavirinbel viszont igen. (de lehet ribavirint sem kaphatok, ezt nem tudom). 12 hetes kezelés, naív betegre vonatkozik.


    Melyik a másik adható?


    A Viekiraxos kombónal magyarul, angolul mindenhol azt írják, hogy nem adható 3-as genotípus esetén. Nem vizsgálták. Vagy vannak fejlemények és mégis adják?


    Vagy van harmadik is?


    Külföldön daclatasvirt írnak még, de úgy tudom, hogy itthon csak a Harvoni és a Viekirax adható. 


    Van valakinek ötlete, hogy a Harvonin kívül még mi jöhet számítasba? 


    Üdv,


    Holdfény

  50. 2017. január 17. 13:409402.

    Üdvözlet mindenkinek!


     


    Amikor én kezdtem a kezelést akkor még 15.000 dollár volt az ára, decemberben csináltak akciót ami úgy tudom most is tart így most ha minden igaz akkor 12.000 dollár, ami a teljes kezelés, vizsgálatok, gyógyszer, kontrollok, transzfer, na egyszóval minden benne van. Jaaaa és még valami amit vigyorogva írok, elpusztult már az összes persona non grata.


     


    Gyógyulást mindenkinek!

    előzmény:
    keva53 (9401)
    2017-01-17  08:40

Címlap

top