Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Életben maradni

Torolt_felhasznalo_484552
Torolt_felhasznalo_484552
Létrehozva: 2007. január 11. 09:22

A reggeli internetes híreket olvasva arra lettem figyelmes, hogy minden második cikk arról szól, hogy miktől halhatunk meg a leghamarabb. Kicsit kezdtem elkeseredni, hogy mára tényleg szinte mindentől rákosak, allergiások lehetünk. Bármit eszünk, iszunk, használunk tuti, hogy csak bajt okoz.  Mindenben amit olvasunk vagy hallunk ellentétekbe ütközünk, ha az egészséges életmódról van szó!  Már bioélelmiszereket sem vásárolhatunk aggodalom nélkül, hisz lehet hogy annak már régen le is járt a szavatossága. Ha meg már baj van akkor jön a gyógyszer (nem igazán vagyok gyógyszerpárti, ha lehet akkor inkább nem használom) legalább 10-15 féle különböző mellékhatással. Akkor hogyan tovább? Ti mit gondoltok erről, milyen médiumnak lehet hinni, hogy egészségesek legyünk, maradjunk????

  1. 2007. január 11. 09:362.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 11. 09:423.
     Én egyik médiában sem hiszek, főként nem a reklámoknak, kifejezetten forintfüggők!! (most lehet&nbsp
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  3. 2007. január 11. 09:444.

    "Már bioélelmiszereket sem vásárolhatunk aggodalom nélkül, hisz lehet hogy annak már régen le is járt a szavatossága" Ne ebből az egy eseteből indulj ki. Én nagyon hiszek a bio-ban, ha azt veszel, biztos lehetsz abban, hogy nem permetezett, génmanipulált, E-betűktől és tartósitószertől, adalékoktól hemzsegő műanyag vackot veszel. Drágább, de kellemesebb erre költeni apránként, mint egyszerre kemoterápiára.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  4. 2007. január 11. 09:465.

    BORZASZTÓ!!!!!   

    Én igatából a fogyasztói bojkottot tartanám jó megoldásnak, int ahogy a cikk is irja: "A német fogyasztóvédők, illetve a sajtó megbízásából dolgozó laboratóriumok az ebben az időszakban vizsgált sertések, borjak, csirkék 40-70 százalékában találtak nem természetes úton bekerült hormonmaradványokat. A botrány végül odáig fajult, hogy a nyolcvanas években a lakosság széles körben bojkottálni kezdte a nagyüzemi húskészítményeket. A borjúhús ára például a felére zuhant, és eladhatatlanná vált, húshegyekkel teltek meg a termelők hatalmas hűtőházai. "

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (2)
    2007-01-11  09:36
  5. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:026.

    Én sem hiszek a reklámoknak.

    Valamelyik nap bementem az egyik nagyobb élelmiszerlánc boltjába vásárolni. Gondolkoztam mit vegyek, de a zöldségespulttól elkezdve az üdítősrészig 3 órát töltöttem el és néztem, hogy miben mi van. Rettegve vettem le egy egy terméket és raktam a kosaramba, hogy még is mit veszek. Totál gáz ez az egész.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_874072 (3)
    2007-01-11  09:42
  6. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:047.
    Vásároltam én is régebben bio-élelmiszereket (nem mindent, mert pl. én a rendes tejnek az ízét nem szeretem csa a "mű" dobozos tejet tudom meginni tudom hogy ezzel ellent mondok magamnak de ez van), de már ettől is elkezdtem félni. A kimondott bio boltban szívesen vásárolnék, de az sajnos nincs a közelembe így marad a bevásárlóközpontok bio részlege, amiben nem nagyon bízom.
    előzmény:
    livilla (5)
    2007-01-11  09:46
  7. 2007. január 11. 10:078.

    Most nem azért, de van aki eszi a tescos cuccokat iszik, mint állat és dohányzik is és semmi baja szerintem nem csak ezen múlik.

    Én el sem olvasom ezeket a cikkeket, mert akkor levegőt sem merek venni egyébként is szorongok örökké és betegségfélelmem van na ezek után fel is kötném magamat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  8. 2007. január 11. 10:079.

    Pedig bizhatsz, amit ott kapsz, az mind ellenőrzött élelmiszer (én a Zöldfarm biotejét szoktam venni.)

    Kár, hogy a gyümölcs és zöldség beszerzése annyira nehéz, a húsról nem is beszélve. De most az Örs vezér térnél nyilt egy bio kis- és nagyker, elég jó a választék, és olcsóbb is, mint a kis boltokban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (7)
    2007-01-11  10:04
  9. 2007. január 11. 10:0710.
    És meddig nincs semmi baja??? Amig a szervezete nem telitődik méreggel és fel nem adja a harcot.
    előzmény:
    oszané (8)
    2007-01-11  10:07
  10. 2007. január 11. 10:0811.
    Nem beszélve arról, hogy a tv-ben múltkor mutattak egy nőt, aki évtuzedek óta biot eszik és beteg, szóval szerintem nem ezen múlik. A génektől kezdve az ember egyéni szervezete mit bír el ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (7)
    2007-01-11  10:04
  11. 2007. január 11. 10:1012.
    A másik nem mindenki teheti meg, hogy bio élelmiszert vásárol szerintem ezzel te is tisztában vagy és mi arra a bizonyítékod, hogy az bio???
    előzmény:
    livilla (9)
    2007-01-11  10:07
  12. 2007. január 11. 10:1013.

    A genetika is hozzájárul, az biztos;de szerintem minden épeszű ember arra törekszik, hogy csökkentse a szervezetébe bekerülő mérgek mennyiségét.

    Ez pedig kifejezetten undoritó, ki akar ilyet enni??? 

    "Vízkötők a felvágottban

    Az adalékanyagok használata elképesztő mértéket öltött a felvágottak, kolbászok, szalámik készítésében is. Színstabilizálók, ízfokozók, antioxidánsok, gyorsérlelő szerek, pácsó, emulgeálószerek kerülnek a futószalagon gyártott termékekbe. A húsrész az állat szinte minden belsőségét tartalmazhatja, például a kenőmájas háromnegyedét sertésszalonna, sertésköröm és sertésfej adja, és 10 százalék csontot is bele lehet darálni.

    Az emulgeálószer bőrkéből, körömből, zsírból és vízből készül. Ha fagyasztott húsból lesz a felvágott, foszfátot is adnak hozzá, mert megköti a vizet és szebb színt biztosít. A foszfát citráttal helyettesíthető, de vízkötő hatású a glutamát is, amely ízfokozóként is használatos, és elnyomja a kellemetlen mellékízeket. A glutamát túladagolását kínaiétterem-szindrómának nevezik: zsibbadással, hasfájással, heves szomjúsággal járó rosszullétet okoz.

    A pácsó nagyobb részben konyhasóból, kisebb részben nátrium-nitritből áll - ez utóbbi szép piros színt kölcsönöz a húsárunak, viszont mérgező. Korábban tömeges mérgezéseket okozott, ezért egy időben teljesen be is tiltották; jelenleg fél százalék lehet belőle a nitrites pácsókban. De még ez a mennyiség is elég ahhoz, hogy kiváltsa a "hotdogfejfájásnak" nevezett allergiás rohamot. A nitrit a húsban erősen rákkeltő nitrózaminokat hozhat létre, az átpirosított felvágottak harmadában találnak nyomokban ilyen anyagokat"

    előzmény:
    oszané (11)
    2007-01-11  10:08
  13. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:1114.
    Persze, biztos nem csak ezeken múlik, de akkor is néha elgondolkozom azon mit is eszek, mitől is lesz az az a ruha annyira vakítóan fehér (tuti káros a még a kiszedhetetlen foltokat is kiszedi), mit iszok (mondjuk sokszor szoktam magam gyümölcsleveket készíteni centrifugával).
    előzmény:
    oszané (8)
    2007-01-11  10:07
  14. 2007. január 11. 10:1315.

    Az, hogy a bio drágább, az egy más kérdés.

    Mi a bizonyitékom???? Én bizom a hatósági ellenőrzésben. Ausztriában pl. a biokontrollt végző hatóságot is ellenőrzi egy felettes hatóság.

    Aki egyszer megbukik, attól rögtön bevonják a termelői engedélyt, ezért nem is próbálkozik vele senki . (Könnyen ellenőrizhető a termelés.)  Én úgy hiszem, itt sem éri meg próbálkozni, ugyanúgy lebuknak vele.

    előzmény:
    oszané (12)
    2007-01-11  10:10
  15. 2007. január 11. 10:1416.
    Én elmondom neked, hogy anyuék a széltől is óvtak 7 hónapra születtem 1976-ban alig 2 kg-val nem dohányzom nem ittam életemben alkoholt semmilyen káros szenvedélyem nincs, nem szedek fogamzásgátlót( leírhatnám nektek a hátrányait 3 évig szülésznőként dolgoztam egy pesti klinikán, szóval tudok egy-két dolgot róla) próbálok egészségesen élni és mégis folyton van valami nyavalyám, szóval látok olyan embereket, akik nap, mint nap hulla részegek stb. és közel a 60-70 éveket veregetik anyu, aki sosem ivott, dohányzott mellrákos szóval elgondolkodtató nem? ő is ugymond egészségesen próbált élni.
    előzmény:
    livilla (10)
    2007-01-11  10:07
  16. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:1417.
    Mondjuk én nagyon szeretem a szalonnát lila hagymával, kenyérkéval (ezt általában anyu süti) a parasztkolbit és ezeket a húsokat vidékről szoktuk hozni, ezek legalább nem műfüstösek, hanem tényleg rendesen fel vannak füstölve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. január 11. 10:1418.
    Az a baj, hogy permetezett gyümölcslét inni sem egészséges... Arról nem beszélve, hogy a nagyiparilag termelt növények nek a vitamintartalma is csak töredéke pl. az 1970-es években termeltekének.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (14)
    2007-01-11  10:11
  18. 2007. január 11. 10:1519.
    "próbálok egészségesen élni" hogyan???
    előzmény:
    oszané (16)
    2007-01-11  10:14
  19. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:1620.
    Az tényleg igaz, hogy a fogamzásgátlót használó nők vizeletéből a gyógyszer "maradványai" valamilyen szinten bekerülnek az ivóvízbe?
    előzmény:
    oszané (16)
    2007-01-11  10:14
  20. 2007. január 11. 10:1721.
    Igaz.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (20)
    2007-01-11  10:16
  21. Torolt_felhasznalo_206455
    Torolt_felhasznalo_206455
    2007. január 11. 10:1722.

    Sziasztok!

    Én ismerek egy készítménycsaládot: HRI Vitalion. Ezek tapasztalatom szerint nagyon megbízhatóak és nagy segítséget jelentenek a megelőzésben, sokszor pedig a kezelésben is.

    Már több mint 1.5 éve szedem és tudok olyat aki már közel 5 éve. Eddig semmilyen negatív tapasztalat nem volt, főleg nem a minőség terén. Bevizsgált, engedélyezett készítmények.

    Akit bővebben érdekel, itt egy link:

    www.hri-vitalion.fw.hu

    Zsuzsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2007. január 11. 10:1823.

    Ez az te megtudod venni, de mondjuk más, aki hitelt törleszt több gyereket nevel, tele van adósággal és örül, hogy a hónap végéig elvegetál az nem tudja, szóval ez is buisness, mint minden jóval drágábban eladják, mert bio. Tesóm 20 éve ausztriában él így nem kell bemutatnod nekem őket ők sokszor azokat a dolgokat küldik Magyarországra, amiket ők már nem esznek meg ennyit erről, de te nyugodtan vegyél biot én nem tudom megvenni ennyi.

     

    előzmény:
    livilla (15)
    2007-01-11  10:13
  23. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:2024.
    Vitaminkészítmények kizárva. Szerintem ha valaki elég zöldséget és gyümölcsöt eszik akkor elég vitamint kell a szervezetének felszednie és nem kell különböző mű cuccokat magához vennie!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (22)
    2007-01-11  10:17
  24. 2007. január 11. 10:2125.

    Arról nem beszélve, hogy a pesti levegőt szívja valaki, akkor ehet akármilyen biot. Szóval nem akarok veled vitatkozni, de igenis az emberek x%-a nem tudja megvenni és ez tény.

    Nem fogok regényt írni az életünkről, ha nem haragszol az a lényeg, hogy vannak akik rosszabbul élnek, rosszabb minőségű kaját esznek, mint mi és egészségesek ennyi.

    Amúgy erdőben lakunk közel 10 éve.

    előzmény:
    livilla (19)
    2007-01-11  10:15
  25. 2007. január 11. 10:2326.
    Én a Flavin 7-et szedem közel egy éve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:2627.
    Az tényleg igaz, hogy a levegő teljesen más vidéken, mint a városban. Orral érezhetően más 
    előzmény:
    oszané (25)
    2007-01-11  10:21
  27. 2007. január 11. 10:2928.
    OK, de ne szóld le azt, aki viszont megteheti, hogy megveszi.
    előzmény:
    oszané (23)
    2007-01-11  10:18
  28. 2007. január 11. 10:3029.

    Sajnos ez sem igy van ma már. Ajánlom neked Dr Lenkei Gábor könyvét, a Cenzúrázott egészséget, nagyon érdekes!

    Itt a honlapja is a dokinak: www.drlenkei.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (24)
    2007-01-11  10:20
  29. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 10:3230.
    Szia!!Este azt mondtam férjemnek,hogy azért van ennyi nyavalya bajunk,mert próbálunk egészségesen élni.A génjeink nincsenek még átállva az egészségesnek mondott táplálkozásra.Lehet,hogy a gének is tiltakoznak,mert nem is biztos hogy az jó,amit jónak,egészségesnek mondanak??Az evolúció /ha van/megoldhatta volna már!!Én már majdnem vega vagyok/akaratom ellenére is/ és a koleszterinem az egekbe van.Ez csak egy példa a sok bajom közül.
    előzmény:
    oszané (16)
    2007-01-11  10:14
  30. 2007. január 11. 10:3331.

    Egyébként az szuper, ha ti erdőben éltek!!! Azt én is nagyon szeretnék.

    Ott azért ti megtehetitek, hogy vegyszermentesen termesszetek zöldséget, gyümölcsöt.  

    előzmény:
    oszané (25)
    2007-01-11  10:21
  31. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:3332.
    Köszi már jártam a honlapon, de én akkor sem szeretnék ilyen vitaminbombákat szedni, és ahogy az árakat néztem főleg nem ennyiért. 
    előzmény:
    livilla (29)
    2007-01-11  10:30
  32. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:3533.
    Szerintem az sem jó, ha vega vagy egy csomó mindent megvonsz a szervezetedtől, amit a húsokból nyerne ki.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (30)
    2007-01-11  10:32
  33. 2007. január 11. 10:3634.

    "A génjeink nincsenek még átállva az egészségesnek mondott táplálkozásra." Ez nem igy van! Gondolkozz: a 19.  században is még kizárólag bion élt mindenki, mert egyszerűen nem volt más. A XX. században kezdték ilyen borzalmas vegyszerekkel szennyezni a Földet és az élelmiszert. Azóta egyre rosszabb a helyzet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (30)
    2007-01-11  10:32
  34. 2007. január 11. 10:3935.

    Jó kis reklámbrossúra....  

    Bővebbeket mindenki eolvashat a számos lenkeis topikban...  

    előzmény:
    livilla (29)
    2007-01-11  10:30
  35. 2007. január 11. 10:4336.

    Én hiszek benne. Abszolút kogikus, amiket leir.

    A modern high tech műkajákban semmi tápanyag nincs, nézd meg bármelyik közértes gagyi cucc összetevőit. Az emberek halálra hiznak, miközben a szervezetük nem jut normális tápanyagokhoz.

    Van egy angol doki, Dr Rath, aki emelt dózisú vitaminokkal gyógyitja a rákot. (Egy ismerősöm, akinek daganat miatt ki akarták venni a hólyagját, elkezdte szedni, és pár hónap múlva eltűntek belőle a daganatok.) Aztán visszaállt a hagyományos kajákra, megint cigizett, és a rák visszatért.

    Én igenis elhiszem, hogy a legtöbb betegség hiánybetegség, Dr Rath összes gyógyitása ezen az elven alapul. (www.drrath.com )

    előzmény:
    kékeszöld (35)
    2007-01-11  10:39
  36. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 11. 10:4337.
    Ezt a könyvet én is csak ajánlani tudom mindenkinek!

    előzmény:
    livilla (29)
    2007-01-11  10:30
  37. 2007. január 11. 10:4438.
    Tudjátok én azon a véleményen vagyok a világ nagyon szennyezett lett még a mi gyerekkorunk óta is...kivédeni nem tudod,hogy beszívd, megedd ami van.. Mert a bionövények is ott,abban a levegőben ,abból a vízből kapnak...
    De azzal hogy már a csecsemőinket sem hagyjuk,hogy a szervezetük kialakítson egy védekező rendszert..lásd agyon sterilizált környezet, sőt még olyat is láttam,hogy steril tápszert adtak a kicsinek.. Az első meleg homloknál futás,és tömjük a picit mindenféle gyógyszerrel,majd miután antibiotikumot adtunk ...a bélflórát helyreállító készítmények..immunrendszert helyreállító készítmények..stbstb... Akkora kárt teszünk a gyermekeinkben a legnagyobb jóindulattal,hogy csuda! Bocsánat, de hol van némely putriban felnövő gyermeknek allergiája?Vagy hol állandóan beteg? Össze lehet hasonlítani a statisztikát...Tudodm rossz hasonlat,de értitek mire akarok kilyukadni...A gyermekeink elhíznak! higgyétek el..mi csináljuka legtöbb kárt a jövőnkben...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_354717
    Torolt_felhasznalo_354717
    2007. január 11. 10:4639.

    Sziasztok!

    A minap írtak az Indexen, az aflatoxinról és más mérgező gombafélékről, idézem:"Fontos a gombafertőzések megelőzése, vagyis a növényvédő szerek használata. Sohár Pálné példaként említette, hogy néhány évvel ezelőtt a legmagasabb mikotoxinértéket a bioélelmiszerekben mérték, egyszerűen azért, mert nem haszáltak növényvédő szereket. Mesterházy Ákos elmondta, a mikotoxin 130-szor mérgezőbb, mint az egyik általánosan elterjedt növényvédő szer, az emberek mégis a növényvédő szerektől félnek. "

    Tehát, ha nem a permetezőszertől betegszel meg, akkor a gombától!

    Én úgy látom, hogy nincs megoldás !

    Szilvi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  39. 2007. január 11. 10:4740.

    Sziasztok!

    Ezzel a témával én is elég sokat foglalkozom. Az a véleményem, hogy addig amíg külföldről szerezzük be a forgalmazott élelmiszerek 80-90%-át addig romlott, lejárt szavatosságú, hamis ételeket fogunk enni, aminek a minősége, tápértéke nevettséges. Max a bacilusok hemzsegnek benne nem a vitaminok.

    Biztosan sokan hallották már, hogy pl. Németországban 30 nappal korábban kerül szemétre egy étel, mint Magyarországon. Tehát ami ott lejár, azt áthozzák ide. Ebből nőtte ki magát az a történet amivel tele volt a sajtó decemberben..no meg a calicivírus...

    Jó lenne magyar termékeket vásárolni, sokkal könnyebben ellenőrizhető mint országokon keresztül nyomozni, aminek úgyis az a vége mint az élelmiszerbotránynak vagy a mostanában napvilágra kerülő illegális szemétlerakásnak.  A magyar résztvevőket előszedik a külföldieknek se híre se hamva...Más néven új céget csinálnak, újabb idióta magyarokat keresnek, akik gyors meggazdagodásra vágynak, és ezért a saját vérüket sem álltallanak megmérgezni...

    itt jó, egészséges ételt csak vidéken lehet készíteni a saját termésből, saját nevelt állatból..de amit látszik inkább azon vannak, hogy ne tudjuk ezt megtenni...no minde1..együk a mérget..mumifikálni már nem kell minket konzerválódunk az utókor számára..remélem tanúlnak belőle...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  40. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:5041.
    Na hát pont ezekről írtam az indítóban, hogy egyik ezt mondja együnk növényvédőszert miközben az köztudottan káros. Akkor mit csináljunk??????? És ez csak az egyik a sok efféle ellentét közül, hogy az ember mit egyen, igyon, használjon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354717 (39)
    2007-01-11  10:46
  41. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. január 11. 10:5142.
    Nem értem, hogy mi bajotok van Lenkeivel, komolyan mondom. Engem egyáltalán nem érdekel a szcientológia, mondhatjuk úgy is, hogy nagyon távol áll tőlem, viszont nem zavar, hogy ő ebben hisz. Ha homoszexuális lenne, az sem érdekelne, az ő dolga. Csak annyi érdekel, hogy az általa ajánlott vitaminok nagyon jók és nagyon sokat segítenek. A megelőzésben hiszek, nem abban, hogy a már kialakult betegségek TÜNETEIT gyógyszerekkel kezeljük. Azzal sem értek egyet, hogy rendszeres zóldség-gyümölcs fogyasztással szinten tartható a viteminkészletünk, mert ezekben a génkezelt gyümikben aligha található sok vitamin. Sajnos.

    Ja, és nem reklám volt, semmi érdekem nem fűzödik a vitaminok értékesítéséhez. Csak egy vélemény.

    Tudtátok például, hogy a rák a legnagyobb ellensége a C vitamin?
    előzmény:
    kékeszöld (35)
    2007-01-11  10:39
  42. 2007. január 11. 10:5143.
    Ezt én azért nem értem, mert a biogazdálkodásban is van növényvédelem, csak nem mérgekkel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354717 (39)
    2007-01-11  10:46
  43. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 10:5444.
    Áááá,nem tudatosan vagyok én vegetariánus!!Csak ha elgondolkodom,hogy mennyire kevés húst eszek,akkor inkább majdnem a vegetálás felé vagyok.
    Eszem én azért mindenféle húst,csak pl.pörköltnél is beérem pár szem hússal,felvágottakat is eszek,csak egy-két szelet bőven elég.Szárnyasokat is eszek,no végül is van hús a repertoáromban!Szeretem a magvakat is,mogyoró,dió,és társai.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (33)
    2007-01-11  10:35
  44. 2007. január 11. 10:5545.
    Csak nem A vércsoportal bírsz? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (44)
    2007-01-11  10:54
  45. 2007. január 11. 10:5746.
    De miért kell műkajákat enni? Ott áll karabéllyal az eladó, hogy vedd meg a Knorr levesport, vagy a teszkógazdaságos 139 ft-os virslit????????
    előzmény:
    livilla (36)
    2007-01-11  10:43
  46. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 10:5847.
    Ja értelek, én mondjuk inkább húsos vagyok és a köretet mellőzöm. Lehet azért mert mikor fogyóztam nem nagyon ehettem lisztes dolgokat, bár nem mert akkor sem hiányoztak annyira.  Na mindegy. A magvakat meg az aszalt gyümiket én is nagyon szeretem
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (44)
    2007-01-11  10:54
  47. 2007. január 11. 10:5948.
    Ez abszolút helytálló!!!! Ráadásul a legtöbb gombatoxinra nem is szűrik pl. a gabonaszármazékokat. :-( Permetezőszerekre viszont elég jól fel vannak készülve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354717 (39)
    2007-01-11  10:46
  48. 2007. január 11. 11:0149.

    Engem nem érdekel a nemi irányultsága. a szcientológia már sikamlósabb dolog, ugyanis ott divat, hogy megvetetnek veled valamit, aztán folyamatosan belekényszerítenek további dolgok megvásárlására. Tehát ez tetten érhető az üzleti stratégiájában...

    A lényeges dolog az, hogy vajon miért pont akkor dobta piacra ezt a könyvet, mikor megnyitotta a vitaminüzletét? Sima marketingkiadvány, tele féligazságokkal, csúsztatásokkal. Az átlagos (vagy annál kevésbé tájékozott) embereket simán meg lehet vezetni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_493770 (42)
    2007-01-11  10:51
  49. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:0350.
    Igen,a vegyszerekkel teljesen egyetértek veled!!! Én nem arra gondoltam,hogy a génjeink nem álltak még át a vegyszerre!!!Arra soha át nem fogunk állni,bármit is hoz az evolució,hiszen az méreg.Nem hiszem hogy az emberi szervezet ugy alkalmazkodna a vegyszerekhez,mint az egereké az egérirtó szerekéhez./Volt egy érdekes műsor az egerekről,patkákonyokról,hogy hogyan alkalmazkodik a szervezetük a mérgekhez/.Hát a mienk nem hiszem hogy fog.Én arra gondoltam,hogy nem biztos,hogy pl.az étolaj jobb,mint pl.a házi disznózsír,amiről biztosan tudod,hogy zsír,hiszen őseink is házi disznózsíron nőttek fel,esetleg a génjeink arra vannak programozva.Na,ez egy egyszerü,oktondi kis példa.
    előzmény:
    livilla (34)
    2007-01-11  10:36
  50. 2007. január 11. 11:0351.
    ÉÉÉÉNN??? Amiből csak lehet, biot veszek, akkor is, ha a város másik felére kell érte átmenni.
    előzmény:
    kékeszöld (46)
    2007-01-11  10:57
  51. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:0452.
    De igen!A magvasság miatt???
    előzmény:
    baikhati (45)
    2007-01-11  10:55
  52. 2007. január 11. 11:0553.
    A finomitott étolaj káros is, csak a hidegen préselt étolaj jó. (A bio jelzőt már hozzá se teszem, mert egyértelmű....)  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (50)
    2007-01-11  11:03
  53. 2007. január 11. 11:0754.

    Szerintem meg akkor lett volna hiteltelen, ha csak felvázol egy problémát, de nem tudja adni mellé a probléma megoldását.

    És tudod mit?? Én abszolút nem bánom, ha pénzt keres vele, valamiből neki is élni kell, vannak előállitási költségei, stb. Mi van ma ingyen???

    A kemoterápia szerinted ingyenes? Egy frászt. Csak azon a gyógyszergyártók kaszálnak.

    előzmény:
    kékeszöld (49)
    2007-01-11  11:01
  54. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:1055.
    Tudjátok még mit tartok baromságnak? Én nem vagyok Norbi ellenes mert nekem ő segített lefogyni régen 36 kg-ot, de amit ma csinál ezzel az update-eléssel szerintem kicsit túlzás. Lehet egészségesen élni anélkül is hogy ilyen márkajelzésű termékeket venne az ember. A teljes kiőrlésű liszt ugyanúgy teljes kiőrlésű liszt marad ha rajta van a Norbi jezlés ha nincs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2007. január 11. 11:1156.
    igen többek között, illetve azért mert  nem vonzódsz a vörös húsokhoz..gondolom a halat is szeretd, de nem annyira  tengeri kügyüket...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (52)
    2007-01-11  11:04
  56. 2007. január 11. 11:1157.
    Szerintem a reklámoknak óriási hatása van az emberek hozzáállására. Egy jó reklámmal bármit el lehet adni! Élelmiszert, gyógyszert, bármit! És dől befelé a reklám a tévéből, rádióból, a neten, a postaládánkból. Nem tudjuk kikerülni, komoly küzdelem kell hogy kivonjunk magunkat a hatása alól és ép ésszel gondoljuk végig mit veszünk meg. Nézzétek csak meg: A reklámokban mosolygó emberek, hatalmas családi ház, teljes családok: anya, apa, gyerekek, nagymama, mind boldogok!
    Meg a szlogenek: A teljes élethez ez kell..., meg a gyerekkor íze..., meg egészség minden nap..., Persze az emberek elhiszik hogy tényleg így van, még ha ki nem is mondják... Mi az érdeke a reklámozónak? Az hogy minnél többet eladjon, meggyőzni az embert hogy megvegye! Bármi áron!
    Egy példa: Neszkvik kakaó. Rengeteg szintetikus vitamin és ásványi anyaggal dúsított élelmiszer, rengeteg cukorral. Mivel a vitamin egészséges, ezt emelik ki. A cukor kell mert hozzászoktatják a gyereket és nem tud tőle szabadulni, olyan mint a kábítószer. Elhízást okoz, fogszuvasodást, hasnyálmirigy problémákat, gombák szaporodását serkenti, csupa káros dolog. DE ezt nem mondják! Hozzászoktatják a vevőket és attól kezdve lehet árat emelni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. Torolt_felhasznalo_211536
    Torolt_felhasznalo_211536
    2007. január 11. 11:1358.
    No igen én is bojkottálok sok hazai terméket amik drágák és silány minőségűek ...  Ha lehet osztrák vagy lengyel tejet, szlovák, vagy lengyel sajtokat és német felvágottakat veszek abszolút tapasztalati alapon... és midíg megnézve hogy friss és értékarányos legyen... Amióta nem magyar az édesipar azóta nem is veszem a magyar 8nak mondott) csokikat... kapható belga, svájci, cseh, lengyel... és mind jobb..  
    előzmény:
    livilla (5)
    2007-01-11  09:46
  58. 2007. január 11. 11:1759.

    A Norbi azért tök gáz, mert szintén tele van mindenféle tartósitószerrel meg egyéb mérgekkel, de gátlástalanul hazudja a képünkbe, hogy ez muszáj is, mert tartósitószer nélkül nem lehet élelmiszert gyártani és tárolni.

    Undoritó!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (55)
    2007-01-11  11:10
  59. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:1860.
    Ez érdekes mert még a lilatehenes csokinak is (a vonalkódból meg  lehet kül. hogy honnan származik) más az íze attól függően hogy melyik ország gyártotta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211536 (58)
    2007-01-11  11:13
  60. 2007. január 11. 11:2061.

    Ez teljesen igaz. No de, szerencsére azért van nekünk egy fejünk is a nyakunkra nőve, és tudunk vele gondolkodni: itt kéne a képbe jönnie a tudatos vásárlói magatartásnak. (Sajnos ez a magyar piacra még nem jellemző, itt a vásárlásnál a legtöbb embernek csak az ár számit - hogy azért milyen szarságot kap, az már nem.)

    Mindenesetre meg kell tanulnunk okosan SZELEKTÁLNI.

    előzmény:
    mocli (57)
    2007-01-11  11:11
  61. Torolt_felhasznalo_211536
    Torolt_felhasznalo_211536
    2007. január 11. 11:2162.

    Nem teljesen értek veled egyet... Én döntöm el a reklámnak hiszek vagy a saját tapasztalatomnak... a gyermekemet én szoktatom arra amit helyesnek gondololk.... (nem is szoktak rá a cukorra, az édes löttyökre, nem zabálják a vitamintablettákat..stb... viszont nem is válogatnak... kerülik a szélsőségeket... és ennek szellemében nevelik az unokáimat is...)

    Én a magam részéről már meg sem hallom a reklámokat... automatikusan kikapcsol a tudatom... és ha valamelyikükre mégis kíváncsi lennék külön kell koncentrálnom, hogy megismerjem miről is beszélnek...

    előzmény:
    mocli (57)
    2007-01-11  11:11
  62. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:2363.
    Én pl. virsliből soha nem veszek műbelest. Egyetlen fajtát vásárolok ami a füstölt vagy nem füsölt frankfurti virsli. Lehet hogy az is tele van egér és patkányhússal, de még mindig azt tartom a legjobbnak és nincs teletömve szójával.
    előzmény:
    livilla (61)
    2007-01-11  11:20
  63. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:2364.
    Én valamelyik nap nyilván átcimkézett Milkával találkoztam.Le volt értékelve,és amikor kibontottam majdnem fehér csokinak néztem.Papírja persze már nincs meg...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (60)
    2007-01-11  11:18
  64. 2007. január 11. 11:2765.

     

              Lóvirslit kell venni. Ez ugyan olyan furán hangzik, de a virslit eredetilegis lóhúsból csinálták. Abból lett kitalálva. Szín húsból van, még szója sincs benne, és nagyon finom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (63)
    2007-01-11  11:23
  65. 2007. január 11. 11:2766.
    Csak meg szeretnélek nyugtatni, nem biztos, hogy romlott volt. Ha nem jó helyen tárolják a csokit, a hőingadozás miatt egy szürke réteg képződhet rajta, amitől ugyan ronda lesz, de a minőségén nem változtat. Kicsapódik rajta a kakaóvaj. Ezt régen rá is írták a csokoládéra. Lehet, hogy ezért volt leárazva, mert ilyen lett. De baja nem volt még ettől.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (64)
    2007-01-11  11:23
  66. Torolt_felhasznalo_211536
    Torolt_felhasznalo_211536
    2007. január 11. 11:2867.
    pont erről beszélek... az itthon gyártott termékek zöme gagyi... és erről nem a külföldi multi tehet... ezt mi, ill honfitársaink csinállják.... mintahogy az átcimkézéseket a csalásokat és hamisításokat a mérgező vegyszerezéseket a várakozási idők nem kivárásával, a rossz minőségű rohadt gyümölcsök  zöldségek bekeverését a jó közé mind mind magyar emberek csinálják mert így ügyeskedve egy kicsit több hasznot remél... és eszébe sem jut mit árt még magának is hosszabb távon...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (60)
    2007-01-11  11:18
  67. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:2968.

    De olyat hol veszel? Csarnokban? Vidéken? Hol?

    Gyűlölöm az ilyen szójás cuccokat (+ pl párizsi) a virsli is ha megfőzöd 3xosára dagad tőle.

    előzmény:
    perzse (65)
    2007-01-11  11:27
  68. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:3269.
    Azért mertem aztán megenni,mert eszembe jutott,hogy nyáron a nagy melegben,amikor a tábla csokik ide-oda nyeglettek az üzlet polcain,ugyanilyen szürke réteg volt rajta.No,nem lett tényleg semmi bajom.Szoktam mondani,ugyse tudja az ember,hogy végülis mitől lesz egészséges
    előzmény:
    urino (66)
    2007-01-11  11:27
  69. 2007. január 11. 11:3970.

     

                Vannak igaz nem sok helyen lómészárszékek, meg a fővámtéri csarnokban két bolt is van ami lóból készült termékeket árusít. Van műbeles és juhbeles. A juhbeles az igazi. De jó a krinolin, a  párizsi, a lángoltkolbász is. A száraz már nem annyira mert nagyon kemény.

    Szerintem minden csarnokban van lovas bolt. A baj inkább az hogy reggel lehet csak kapni mert pillanatok alatt elviszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (68)
    2007-01-11  11:29
  70. 2007. január 11. 11:4071.
    BRRRRRRRRRRRRRRRRRR
    előzmény:
    perzse (65)
    2007-01-11  11:27
  71. 2007. január 11. 11:4272.
    Az Árkáddal szembeni Bioritmus üzletben + a Mammutban van fincsi biovirsli + felvágottak, pl. bárányból is. (Igaz, nem olcsók.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (68)
    2007-01-11  11:29
  72. 2007. január 11. 11:4673.

     

       Miért berregsz. A virsli alapanyaga mindig ís a lóhús volt.  A ló a legtisztább állat. Ha csak füstszagú a takrmánya már nem eszi meg. Gondolj bele miket eszik egy disznó, meg egy csirke. Ettél már egyáltalán lóból készült ételt?

    Ezek a csirkebélnől készült baromfivirslik szójával dúsítva biztos sokkal finomabbak.

    előzmény:
    livilla (71)
    2007-01-11  11:40
  73. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:4674.
    Majdnem nem tudtam,hogy hol vagytok!!!
    Ebéd!!!!Mindjárt ebéd!!!Mi egészségeset esztek ebédre???Jó étvágyat mindenkinek!!!
    előzmény:
    livilla (72)
    2007-01-11  11:42
  74. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:4675.
    Köszi de azok nem gabonából készülnek? A bárányvirslit nem igazán tudom elképzelni, finom?
    előzmény:
    livilla (72)
    2007-01-11  11:42
  75. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:4876.
    A mi cégünktől elvitt egy baromfiakat feldolgozó cég rengeteg szóját!!Ugy,hogy szójás termékekből nem lesz hiány!!!
    előzmény:
    perzse (73)
    2007-01-11  11:46
  76. 2007. január 11. 11:4877.

    Hugika!

    ne légy kiakadva én 50 éves vagyok, az egész élet egy tulélés, vegetáció azéletben maradásért,csak néha vannak fennt és lent évek.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  77. Torolt_felhasznalo_321613
    Torolt_felhasznalo_321613
    2007. január 11. 11:4978.
    Én mindig egészségesen próbáltam élni, de mostanában kezdek elbizonytalanodni, van-e értelme, minden reggel olyan tömény kipufogófelhőben kell jönnöm dolgozni, hogy úgyis tüdőrákban fogok elpatkolni, az ellen meg ehetek vagy sportohatok bármit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  78. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:4979.

    Jó étvágyat mindenkinek!

    Mindjárt jön a megérdemelt 3dl tejcsim és a szendóm. Utána egy körtével. Bár ha belegondolok körte+tej   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (74)
    2007-01-11  11:46
  79. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:5180.
    Na,nekem is az jutott az eszembe:körte+tej?!De te se tudhatod,mitől lesz jobb
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (79)
    2007-01-11  11:49
  80. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:5481.

    A sport az jó, nem csak az egészséges élet miatt! Ha tornázol egy fél órát is vagy elmész futni vagy táncolsz (én igen !! - hastánc nagyon j&oacute utána sokkal jobb kedved lesz, ami főleg télen kell amikor depisebbek az emberek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321613 (78)
    2007-01-11  11:49
  81. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 11:5582.
    Én is ugy gondoltam,hogy rászokok cigire,az alkolholra,és minden rosszra.
    Tegnap este már elkezdtem:Levágtam egy karéj kenyeret,és megkentem házi disznózsírral.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321613 (78)
    2007-01-11  11:49
  82. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:5683.
    Teljes káosz ez az egész. Mikor mit miért hogyan.... azért azt jó tudni, hogy mi az ami tényleg tutira nem használ. 
    előzmény:
    erika0710 (77)
    2007-01-11  11:48
  83. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 11:5784.
    Ez egy jó ötlet végül is nagyapáink is páleszt ittak  szalonkáztak meg pipáztak....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (82)
    2007-01-11  11:55
  84. 2007. január 11. 12:0085.

    http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=3428

    Ezt olvasd el. Én most hallom tőled először, hogy lóhúsból virsli. Az eredeti marha és disznóhúsból készült.

    előzmény:
    perzse (73)
    2007-01-11  11:46
  85. 2007. január 11. 12:0086.

    Dehogyis, most vettem bécsi virslit, marha + sertéshúsból volt, nekem nagyon izlett. A bárányból felvágottat láttam, szalámifélét.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (75)
    2007-01-11  11:46
  86. 2007. január 11. 12:0387.
    Ez az igazi virsli. A lóhúsból készült ételeket én sem enném meg. Nem azért, mert bármi bajom van vele, de én gyerekkoromban mindig azt hallottam, hogy lóhúst akkor ettek az emberek, ha már nem volt mit. (pl. háborúban) Ezért bennem valahogy kialakult, hogy amíg nem éhezünk, addig lóhúst nem eszünk és kész! brrrr...
    előzmény:
    livilla (86)
    2007-01-11  12:00
  87. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 12:0388.
    Ja, akkor jó. Mert arra nem visz rá a lélek hogy gabonából készült "húst"  egyek.
    előzmény:
    livilla (86)
    2007-01-11  12:00
  88. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 12:0489.
    Na,én már be is rúgtam egy ügyféltől!!Uristen,ez dianát ivott!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (84)
    2007-01-11  11:57
  89. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 12:0690.
     húú  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (89)
    2007-01-11  12:04
  90. 2007. január 11. 12:1391.
    hmmm.... azért ez genetika kérdése is, én úgy tanultam legalábbis...

    de ez azért borzasztó, mennyi energiát fektetnek abba, hogy összevegyszerezzenek meg tartósitószerezzenek mindent,
    miért nem egyszerűbb gyümölcsből csinálni a lekvárt, és kenyérhéj-ízű adalék nélkül a kenyeret, kakóból a csokit meg a többi....???? A gyümölcs "nagyobbítást" sem értem, mármint genetikai úton, ha nekem 1kg paradicsom kell, nem tök mindeg yhogy az 3db nagy vagy 15 db kicsi???? és mindig jönnek az újabb cikkek, ne igyál tejet, mert nem tudja megemészteni a szervezeted, másnap igyál tejet, mert abban van a kalcium. jó vicc.

    amennyi energiát ezekbe a baromságokba feccölnek, inkább mentsenek fókát, vagy bálnát. vagy kóbor kutyákat.

    a másik meg a tipikus XX-XXI századi betegségek megjelenése, nem hiszem hogy mondjuk 300éve bárki anorexiás vagy bulimiás lett volna, amikor örültek, hogy finomat ehettek - vagy jól nézett volna ki, ha a birkapásztor allergiás az állatszőrre, a szénbányász meg a porra.

    jó nagy xar korban élünk ám.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  91. 2007. január 11. 12:1392.
    Én meg szeretem a lovakat. (Bár a bárányt is, kezdek egyre inkább vega irányba orientálódni...)
    előzmény:
    urino (87)
    2007-01-11  12:03
  92. Torolt_felhasznalo_321613
    Torolt_felhasznalo_321613
    2007. január 11. 12:1493.
    És tényleg, mikor találják már ki, hogy az autósok kipufogógázából legalább egy kicsit visszavezessenek az autóba, és ne a gyalogosok haljanak meg tüdőrákban, hanem talán azok, akik termelik a kipufogógázt. Mert most már nyáron is megteheteik, hogy nem nyitják le az ablakot, mert van légkondi már legtöbb autóban. És mikor hosszú dugóban várakoznak, szinte egynek sem jut eszébe, hogy leállítsa a motorját, hiszen neki nem számít az a pár csepp benzin, aki meg mellette gyalogol, kit érdekel, gondolja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (1)
    2007-01-11  09:22
  93. Torolt_felhasznalo_954174
    Torolt_felhasznalo_954174
    2007. január 11. 12:1494.
    Ugye tudod mi az a diana??Sósborszesz.Jézusom!!Tudod te micsoda illattal volt????

    Az én gyerekeim étolajon nőttek fel.Nem ismerik a disznózsírt.22 éve,hogy kizárólag étolajjal főzök.Nem a legolcsóbbal,de nem is a legdrágábbal.Néha,szoktam venni oliva olajat is. Ti???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_484552 (90)
    2007-01-11  12:06
  94. Torolt_felhasznalo_211536
    Torolt_felhasznalo_211536
    2007. január 11. 12:1895.
    Fogalma sincs miről beszélsz de útálkozik... valószínűleg még soha nem evett valódi virslit...egyébként meg igazad van a lóhús sokkal egészségesebb is... csak kicsit jobban kell fűszerezni mert édesebb... Nekem a ló-gyulai száraz is nagyon bejön .. 
    előzmény:
    perzse (73)
    2007-01-11  11:46
  95. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 12:1996.
    Jobb lenne, ha inkább növényi üzemanyaggal mennének az autók, olcsóbb is és környezetkímélő.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321613 (93)
    2007-01-11  12:14
  96. 2007. január 11. 12:2197.
    azért nem normális dolog megenni egy lovat a kutyáját sem eszi meg az ember (nem a távolkeleti országok lakóira célzok, oda meg tuti akkor se utaznék el, ahol kutyát-macskát esznek, ha fizetnének a nyaralásért)

    mondjuk borjút sem ennék, az is undorító , meg nem szívesen eszem nagyon mást sem, de most sajnos nem állok úgy anyagilag, hogy válogassak. a teheneket is sajnálom, meg a malacokat is, ha nem muszáj, nem eszem meg. talán ha normálisan tartanák ezeket az állatokat, pl szabadon legelhetnének a mezőn amig még élnek szegénykék, akkor szivesebben enném - a dolog másik oldala meg az, hogy talán megváltás nekik a vágóhíd. ketreces-csirke tojást sem eszem, de a supermarketekben a legtöbb az az (amin 03 a sorszám)

    a malac meg azért koszos, mert úgy tartja a gazdája, mellesleg az intelligenciaszintje a kutyájéval azonos

    előzmény:
    perzse (73)
    2007-01-11  11:46
  97. Torolt_felhasznalo_484552
    Torolt_felhasznalo_484552
    2007. január 11. 12:2298.

    Persze tudom, régen volt az a dianas cukor is hát apám aki azt kajálta! 

    Én általában olivaolajjal főzök, de használok napraforó olajat is (két fajtát, mert sokon kiérződik a "szotyiíz").

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (94)
    2007-01-11  12:14
  98. 2007. január 11. 12:2499.
    az a furcsa, hogy a nagyszüleim úgy éltek, illetve a nagymamám még él szerencsére, hogy mindent disznózsírral főz és mindig is azzal főzött. abban süti a húst. (jó a mákostésztába nincs zsír hihi) és nem is kövér, nagypapám sem volt sose, apukám is sovány, én is. és ki merném jelenteni, hogy szinte sohasem voltak betegek, mindig egészségesek, pedig dohányoztak is stb stb.

    lehet hogy nem is ezen múlik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_954174 (94)
    2007-01-11  12:14
  99. 2007. január 11. 12:48100.
    Egyetértek!! Én amúgy nem is birok disznóhúst enni (csak elvétve), mióta láttam a Babe-t.
    előzmény:
    seshat (97)
    2007-01-11  12:21

Címlap

top