Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Orrpattanás! Segíts! :(

dixan
Létrehozva: 2006. október 30. 21:53
Sziasztok!

Nagyon furcsa dolog történik velem,szombat délután megjelent a jobb orrlyukaban egy pattanás, egész közel a bejárathoz, de azért kívülről még pont nem látszik. (szerencsére... ) Először még észre se vettem, csak a tipikus, enyhe fájdalom jelezte a jöttét.

Azóta folyamatosan növekszik a mérete és a fájdalom is!
Ma délután óta már iszonyatosan fáj, rosszabb mint egy fogfájás!!! Bármilyen arcizom rándulásra szinte belenyilall a fájdalom, és fél pofámra kisugárzik.
Ehhez hasonló fájdalmat pattanás még nem okozott. Tükörben látom, hogy akkora, hogy az orrüregem átmérőjének kb. felét elfoglalja. És az orrnyílásom környéke már nagyon enyhén meg van dagadva.

Amit még ma estére észrevettem, hogy a jobb államnál megdagadtak a nyirokcsomóim is, és hőemelkedésem is lett, most mértem, nem annyira vészes, 37,3 fok.

Van valami tanácsotok, mit lehetne ezzek a vacakkal kezdeni???
Legjobban a fájdalomtól szenvedek, akár egy fogfájás. Már próbáltam délután Panadol Extrát bevenni, de éppen csak egy kicsit csökkentette, nem sokat ért. Milyen fájdalomcsillapító jó pattanásra?


  1. 2006. október 30. 21:572.
    Egyébként először arra gondoltam, hogy esetleg orrpolip lehet (nem ismerem ezt a betegséget, scak hallottam már róla). Keresgéltem a neten, de azt találtam, hogy az egyrészt nem jár fájdalommal, többnyire az orr belsőbb részeiben fejlődik ki, másrészt meg hosszabb idő kell neki, nem egyik napról a másikre jelenik meg.

    Ugy jól gondolom, hogy nem lehet polip?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. október 30. 21:593.
    polip nem lehet mert az nem fáj, furunkulus -micsoda szó- esetleg?
    előzmény:
    dixan (2)
    2006-10-30  21:57
  3. 2006. október 30. 22:094.
    Ha sargas a szine, esetleg megprobalhatnad kicsit megnyomni vagy kiszurni vmi steril eszkozzel. Minel jobban no, annal jobban feszit, ezert faj ennyire.
    előzmény:
    dixan (2)
    2006-10-30  21:57
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. október 30. 22:115.


    Menj már!

    Hol a kukid zsibbad,hol kipattogsz?
    előzmény:
    dixan (1)
    2006-10-30  21:53
  5. 2006. október 30. 22:146.
    Gondolod, hogy furunkulus lenne???
    Megpróbálok rákeresni a neten.
    előzmény:
    skic (3)
    2006-10-30  21:59
  6. 2006. október 30. 22:157.
    Nem sárga, teljesen rózsaszín/vörös az egész.

    Ha tényleg furunkulus, akkor arról azt írják, hogy szigorúan tilos házilag nyomkodni, mert az orrban lévő hajszálereken keresztül nagyon könnyen elfertőzhetjük az agyat is!!!
    előzmény:
    silviHemel (4)
    2006-10-30  22:09
  7. 2006. október 30. 22:178.
    bezony. de ha sokat mozgatod az orrod, lehet hogy magától kifakad
    előzmény:
    dixan (7)
    2006-10-30  22:15
  8. 2006. október 30. 22:179.
    Látom szemfüles vagy!
    Igazából ez csak egy másodkick, azokra a témákra használom, amiket nem szívesen nyitnék meg a mások által ismert, rendes "polgári" nickemen!
    előzmény:
    adrieri (5)
    2006-10-30  22:11
  9. 2006. október 30. 22:1710.
    Az nekem bizseregni szokott inkább, mint zsibbadni!!!! 
    előzmény:
    adrieri (5)
    2006-10-30  22:11
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. október 30. 22:1811.
    Csak így kiteszed magad annak,hogy lesznek kételkedők a problémád komolyságát illetőleg.Mint például én most.
    előzmény:
    dixan (9)
    2006-10-30  22:17
  11. 2006. október 30. 22:1812.
    vagy sóbálvánnyá merevedik?
    előzmény:
    kisgondban (10)
    2006-10-30  22:17
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. október 30. 22:1813.
    Kezdj el biciklizni!


    Sziasztok!
    előzmény:
    kisgondban (10)
    2006-10-30  22:17
  13. 2006. október 30. 22:1914.
    Bálvánnyá az tuti!!! 
    előzmény:
    skic (12)
    2006-10-30  22:18
  14. 2006. október 30. 22:1915.
    Mi van????????? Elfertozodhet az agy? Ez mar horrorfilmbe valo!
    előzmény:
    dixan (7)
    2006-10-30  22:15
  15. 2006. október 30. 22:1916.
    Ha a gyulladás a szőrtüszőn túl terjed, furunkulus lesz belőle. Amellett, hogy fájdalmas, nem veszélytelen betegség. Ugyanis az orr és a felső ajak körüli területek a kis vénákon (visszereken) át a koponyán belüli vénákkal kapcsolatba kerülnek, ezért a kiterjedtebb orrfurunkulusokból a gyulladás a kis vénák fertőzéses rögösödésének útján a koponyaőrbe juthat, ott akár igen súlyos megbetegedést okozva. Ezért aztán szigorúan tilos piszkálni, nyomogatni a furunkulust. Párakötés tehető rá, és mindenképpen lássa szakember. Többnyire elengedhetetlen az antibiotikus kezelés is. Hidegrázás, láz, a belső szemzug fájdalmassága kórházi kezelést indokol.

    Na jól nézek ki, ha ez lesz!!!
    Valakinek volt már furunkulusa?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2006. október 30. 22:2117.
    ...inkább
    előzmény:
    silviHemel (15)
    2006-10-30  22:19
  17. 2006. október 30. 22:2718.
    Hát tényleg marha vicces lenne egy ilyen problémát kitalálni magamnak!!!
    Ha már kamutopikokat nyitogatnék, hidd el jobb ötletem is lenne, mint ez a baromság, amitől szenvedek!

    Egyébként meg van aki segít, pl. Skic a furunkulus felvetésével, te meg hiszel amit akarsz. Jó éjt!
    előzmény:
    adrieri (11)
    2006-10-30  22:18
  18. Torolt_felhasznalo_830088
    Torolt_felhasznalo_830088
    2006. október 30. 22:3319.
    Paradicsom segít!

    Fogj egy paccsot nyomd ki a levét,vattába mártogasd utána sokszor dunsztold vele!Vagyis kend be!

    A paccs segít

    előzmény:
    dixan (18)
    2006-10-30  22:27
  19. Torolt_felhasznalo_830088
    Torolt_felhasznalo_830088
    2006. október 30. 22:3420.


    Bocs a vattát mártogasd bele vagy fültisztitóval ahogy neked jobb


    Bocsi már álmos vagyok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830088 (19)
    2006-10-30  22:33
  20. 2006. október 30. 22:3821.

    Szia,

    ez tenyleg furunculus sztem is. Egyebkent orvostanhallgato vagyokSztem ne piszkald, kezmosas nelkul meg foleg ne! Par nap mulva lelohad.

    Vicces, hogy a ferfiaknak milyen komoly fajdalmaik vannak neha

    előzmény:
    dixan (1)
    2006-10-30  21:53
  21. 2006. október 30. 22:4322.
    Sajna nincs itthon paradicsom.
    Ha holnapra nem változik, lehet, hogy veszek majd és kipróbálom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830088 (20)
    2006-10-30  22:34
  22. 2006. október 30. 22:4523.
    Fogd magad és menj be az ügyeletre ! A végén még vérmérgezést kapsz !! Ott majd megmondják mit kell csinálni vele ! Ne légy már olyan mint sok nő aki itt kér orvosi tanácsokat  a folyására ! Légy bátor és mutasd meg magad szépen a doktor bácsinak !! 
    előzmény:
    dixan (1)
    2006-10-30  21:53
  23. 2006. október 30. 22:4724.
    Végre egy szakember! Jaj, nagyon köszi a bíztatást!

    Az a helyzet, hogy jelenleg külföldön vagyok és körülményes/drága lenne itt orvoshoz elmennem. Ilyenkor mindig van nálam a biztonság kedvéért egy doboz Augmentin.

    Ha nem javul a helyzet 1-2 napon belül, szerinted beszedjem a dobozt? Minden felelősségvállalás nélkül kérem a tanácsodat, természetesen, csak hogy te mit gondolsz.

    előzmény:
    Annuska22 (21)
    2006-10-30  22:38
  24. 2006. október 30. 22:4825.
    Magyarországon holnap reggel a dokinál kezdenék, de itt nem olyan egyszerű...
    előzmény:
    Liv66 (23)
    2006-10-30  22:45
  25. Torolt_felhasznalo_830088
    Torolt_felhasznalo_830088
    2006. október 30. 22:5026.
    Nekem spec. a fülem mögött szokott kijönni,télleg elég kellemetlen de a paradicsom eddig mindig segített


    Egyébként szerintem azért belehalni nem fogsz
    előzmény:
    dixan (1)
    2006-10-30  21:53
  26. 2006. október 30. 22:5027.
    Vicces, hogy a ferfiaknak milyen komoly fajdalmaik vannak neha

    Jóvanna!
    Egyébként tényleg legjobban a fogfájáshoz hasonlítanám. Oké, nem kell belehalni, de azért elég kellemetlen tud lenni a folyamatos fájdalom.
    előzmény:
    Annuska22 (21)
    2006-10-30  22:38
  27. 2006. október 30. 22:5128.
    Hol vagy  ? A sivatagban vagy feketén külföldön ?
    előzmény:
    dixan (25)
    2006-10-30  22:48
  28. 2006. október 30. 22:5129.
    A füled mögött? És az is furunkulus? Dokinak mutattad már egyébként?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830088 (26)
    2006-10-30  22:50
  29. Torolt_felhasznalo_830088
    Torolt_felhasznalo_830088
    2006. október 30. 22:5230.
    Annuska lenne egy kérdésem,miért ilyen lehetetlen helyeken jön ki?Orrban,fül mögött stb?

    Szerintem ne mérgezd magad feleslegesen augmentinnel!Én mint laikus mondom
    előzmény:
    Annuska22 (21)
    2006-10-30  22:38
  30. 2006. október 30. 22:5431.

    Nekem, egyszer nőtt az orrom hegyére, egy gigászi pattanás, amit én furunkulusnak hívtam. Apró, piros pöttyel kezdődött, de aztán, belelendült. Az egész orrom, egy nagy vörös krumpli lett, a hegyén pedig, egy akkora sárga göb, hogy olyat, még nem pipáltál. Borogattam, kenegettem, de nagyon nehezen múlt el, és maga az elmúlás is, érdekes volt. A piros, kezdett lehúzódni, körbe a pattanás felé, a pattanás, meg egyenes arányban ezzel, nőttön nőtt. A fájdalom, leírhatatlan, gyakorlatilag, folyton könnyben úszott a szemem. A kollegáim, nem tudtak dolgozni tőlem, annyira kacagtak, mivel, egy vizes gézlappal, letakartam a förtelmet. A könnyes szem, a dupla orr, és a gézlap tökéletes hármas egysége, volt rájuk ilyen hatással. Akkori kedvesem, a drága, nem ült mellém a villamoson, csak a távolból röhögött.

    Gondoltam, itt az idő, megszabadulok tőle, mind a pattanástó, mind a kedvestől. Erőt vettem magamon, és megnyomtam. A fájdalomtól, kis híján bepisiltem, a látványtól pedig, kifeküdtem. Ne tudd meg, mi jött ki belőle, beterítette a tükröt.

    Egy hétig tartott a szenvedésem sorozata, de most, hogy olvasom, mi történik, ha nyomkodom a furunkulust, lehet, tudtomon kívül, tovább gerjesztettem a bajt. Ideje megnézetni az agyamat, is.

    előzmény:
    dixan (1)
    2006-10-30  21:53
  31. Torolt_felhasznalo_830088
    Torolt_felhasznalo_830088
    2006. október 30. 22:5432.
    Dehogy mutattam, paradicsom lével kencéztem olyan 3-4 nap alatt állt elmúlik!Én pl amikor ott volt a pattanás nem tudtam azon az oldalamon aludni

    De a doki eszembe se jutott

    Szerintem annyira nem veszélyes a furunkulus!
    előzmény:
    dixan (29)
    2006-10-30  22:51
  32. Torolt_felhasznalo_830088
    Torolt_felhasznalo_830088
    2006. október 30. 22:5633.
    huh
    előzmény:
    levelebeka (31)
    2006-10-30  22:54
  33. 2006. október 30. 22:5734.
    Nem a sivatagban, és nem is feketén. De az itteni rendszer olyan, hogy ennél jóval súlyosabb esetekre is max. 1-2 héttel későbbre kap az ember időpontot a szakrendelésen. Ahhoz képest meg egy zsák pénzt elkérnek már csak a vizsgálatért is. A körzeti orvos meg mindig minden kérdés nélkül egyből a szakrendelésre küld, szerintem az semmihez nem ért a beutalóíráson kívül...
    előzmény:
    Liv66 (28)
    2006-10-30  22:51
  34. 2006. október 30. 22:5835.
    Ugye? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830088 (33)
    2006-10-30  22:56
  35. 2006. október 30. 22:5936.
    Bátyámnak is volt ilyen rákfenéje, neki a homlokán jött ki. Nem baszogatni, be az ügyeletre, kapsz lórúgásnyi antibiotikumot (Augmentin is az, de azt tartogasd a bakteriális légúti fertőzéseidre - jön a takonykór, nyugi), és jótanácsokat (jegeld, etc - belülről nehézkes    ). Magától nem biztos, hogy elmúlik - sőt.
    előzmény:
    dixan (1)
    2006-10-30  21:53
  36. 2006. október 30. 23:0037.
    Jézusom!!!

    Ha ez nekem elkezd odabent ekkorára nőni, a végén szétpattan az orrom!
    előzmény:
    levelebeka (31)
    2006-10-30  22:54
  37. 2006. október 30. 23:0238.



    Ne haragudj, nem azt nevetem, h. mit szenvedtel ossze, csak azt, ahogyan eloadtad! Nagyon vicces! Foleg mikor irtad "es hogy beteritette a tukrot....."
    előzmény:
    levelebeka (31)
    2006-10-30  22:54
  38. 2006. október 30. 23:0439.
    Nekem egyszer egy a fulemben jott ki es nem tudom miert, hisz az a maniam, h. minden nap tisztitom a fuleimet............. Egy hetig szenvedtem vele, epp jottem ki Angliaba az egyik unokatestveremhez es vhogy nagy nehezen tukorrel, tuvel kinyomtam hiszen ugy feszitett mar, hogy majd megvesztem. Ne tudjatok meg abbol mi jott ki! Ettol mar csak az a frankobb,mikor az ember szajanak a szelere jon ki egy patti, na az meg fajdalmas!
    előzmény:
    dixan (37)
    2006-10-30  23:00
  39. 2006. október 30. 23:0740.

     

    Meg veletlenul se szedj Augmentint Nem tudod, hogy milyen bakterium okozta a furunculusodat, vakon "probalkozni" meg ugye felelotlenseg. Kulonben is nagyon haragszunk, ha valaki ongyogyitasba kezd, plane ha antibiotikummal!

    Ha nem javul magatol, akkor probald meg borogatni. Ha akkor sem akkor viszont tok mindegy, hogy kulfoldon vagy --->orvos

    Kulonosen komolyan kell venni ezeket a tuneteket: szedules, fejfajas, laz, elesettsegerzes

    Jobbulast!

    előzmény:
    dixan (24)
    2006-10-30  22:47
  40. 2006. október 30. 23:1041.

    Szia Berni!

    Kijon mashol is csak ott nem ennyire kellemetlen! Itt nagyjabol kozvetlenul a csontos/porcos alap felett gyulik a folyadek, duzzanat, genny es fesziti a bort/porchartyat/csonthartyat, ez faj annyira

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_830088 (30)
    2006-10-30  22:52
  41. 2006. október 30. 23:1242.

    nekem volt ilyen furunkulusom az arcomon, pontosabban az "orcámon". annyira fájt, hogy elrohantam vele bőrgyógyászhoz még  aznap, amikor kijött. a doki nagyon örült, hogy időben jöttem és azt mondta, hogy miután nem az orromon, ill. a szám fölött van, nem kell befeküdjek kórházba, elég az antibiotikum + antibiotikus folyadék is rá. Dalacint szedtem és Dalacin T. oldattal "kenegettem", nagyon óvatosan vagy 1 hétig. nem volt szabad arra az oldalamra feküdjek, nehogy kifakadjon a párna nyomásától, mert akkor nagy baj tud csinálni.

    gyakorlatilag szó szerint azt mondta a bőrgyógyász, amit a neten találtál a furunkulusról.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2006. október 30. 23:1243.
    Augmentin is az, de azt tartogasd a bakteriális légúti fertőzéseidre

    Nem csak légúti fertőzésre jó az!

    Az elmúlt 10 évben eddig háromszor jött ki orbánc a jobb bokámon. Általában Augmentint kaptam rá, kivéve amikor kórházba is kerültem miatta és infúzióban kaptam a gyógyszert, azt nem tudom mi volt.

    Most olvastam, hogy az orbáncot meg a furunkulust ugyanabba a családba tartozó baktériumok okozzák, a streptococcusok! Akkor lehet, hogy ezekre is jó lenne az Augmentin, nem?

    Egyébként elegem van már ezekből a ritka, évtizedekkel ezelőtt visszaszorított fertőzésekből. Rendesen tisztálkodom, stb, mégis mindig megtalálnak! Az orbáncaimat is eddig még minden orvos csodálkozva nézegette, mert még soha nem láttak ilyet, de nekem sikerül valahogyan begyűjtenem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_586574 (36)
    2006-10-30  22:59
  43. 2006. október 30. 23:1444.
    Azt nem árulod el , hogy ez melyik ország ? Vagy titok ? Szerencse , hogy én nem ott élek ! 
    előzmény:
    dixan (34)
    2006-10-30  22:57
  44. 2006. október 30. 23:1945.
    Tényleg Dalacint kaptál rá?
    El sem hiszem, az a másik antibiotikum, ami van nálam! Azt meg a fogorvosom írta fel, ha belobbanna egy fogam, amíg kint vagyok!
    előzmény:
    dtamika (42)
    2006-10-30  23:12
  45. 2006. október 30. 23:2046.

     

    A furunculust nemcsak Streptococcusok okozhatjak, hanem tobbek kozott Staphylococcusok is. Nem tudhatod, hogy neked , melyik.

    Az orbanc egyaltalan nem ritka! Nincs esetleg labgombad vagy koromgombad? A kis microseruleseken, repedeseken at tudnak behatolni a bacik olyankor. Vagy ekzema, valamilyen allergia ?

    En a helyedben elmennek egyszer a Maria utcai borklinikara!

    Most mennem kell. Joejt mindenkinek!

    előzmény:
    dixan (43)
    2006-10-30  23:12
  46. 2006. október 30. 23:2347.
    Kedves Annuska!

    Nagyon köszi a tanácsaidat, igyekszem megfogadni!

    Egyenlőre nem veszek be semmit, a Dalacint sem, várok hátha javul a helyzet. A veszélyes jelekre odafigyelek.
    Ha gáz lenne, először felhívnám a házidokimat, hogy ő tanácsolja-e valamelyik antibiotikum beszedését, de ha ő is azt mondja, hogy azonnal orvos, akkor el fogok menni.
    Köszi mégegyszer!

    Még annyit kérdeznék, hogy ennek a fájdalomtípusnak a csillapítására milyen recept nélküli szert ajánlanál? Mint írtam, a Panadol nem nagyon jött be.
    előzmény:
    Annuska22 (40)
    2006-10-30  23:07
  47. 2006. október 30. 23:2348.
    Mi az az orbanc?
    előzmény:
    dixan (43)
    2006-10-30  23:12
  48. 2006. október 30. 23:2649.
    ezek a gyulladások, rendszerint attol vannak, hogy a szörhagymák valahogy begyulladnak, föleg akkor, amikor valaki a nagy "tisztálkodás" alatt piszkálja a fülét és az orrát.
    Az orrban nem jo a szöröket vágni! Orvosok szeint...
    a legkissebb eszköz amivel az ember a fülét vagy az orrát kapargálja, az a KO"NYO"KE legyen !!!!


    és, ez Magyarországi hölgyekre is vonatkozik!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2006. október 30. 23:2750.
    na, na, na, ...csak NE kezdjél itt politizálni!!!!!
    előzmény:
    silviHemel (48)
    2006-10-30  23:23

Címlap

top