Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

61-esek ide

Torolt_felhasznalo_622589
Torolt_felhasznalo_622589
Létrehozva: 2006. október 18. 22:57

Sziasztok!

Nézelődöm, nézelődöm de nem találom a 61-ben születtek topikot. Hahóóó Mi is vagyunk! Vagyunk?

Szerettel várom a korombelieket egy kis beszélgetésre.

Üdv. Mindenkinek

 

  1. 2014. május 18. 11:0814401.

    Sziasztok!

    Látom nincs nagy élet itt.

     

    Én most kerestem egy csokicsokor képet a bérmarkeresztlányomnak névnapjára...és megtaláltam a saját ide feltöltött csokromat. Az még 2009-ben volt, akkor még volt itt élet.

     

    Most főzés közben lestem be. Gyümölcslevest csináltam, amit nagyon nem kell lehűteni. Csirkéből lesz brassói, savanyúval. Párom dolgozós.

  2. 2014. május 9. 23:2614400.

    Az jó program lesz! Én is régen voltam már ott.

     

    Most éppen én is a hullához közelítek állapotban. Most jöttem haza Parádról. Elég kemény hét volt egyedül 27 gyerekkel és 3 felnőttel. Azt sem tudtam hová kapjak!

     

    Nagyon kellemes kint a levegő, kivétel ha esik az eső. A héten abból is kijutott, ráadásul pont nyársalás közben. 

    előzmény:
    badicseva (14399)
    2014-05-09  21:48
  3. 2014. május 9. 21:4814399.

    Hulla vagyok, mostanság nem jártam erre.

    Köszi a jókívánságot!

     

    Holnap a gyerekek (ezek vagyunk mi) elmegyünk Budapestre a Fővárosi Nagycirkuszba. Párom még sose volt ott, így megnézzük. Aztán csavargunk kicsit.

    Jó is lesz egy kis pihenés.

     

  4. 2014. május 1. 18:1914398.
    Badicseva, boldog születésnapot kívánok!
  5. 2014. Április 20. 22:1814397.

    Kellemes Húsvéti Ünnepet mindenkinek!

     

    Ma nagyon szép idő volt, de tegnap és ma délután is esett az eső. Most sikerült leülnöm egy kicsit. Valahogy megint összeszaladtak a dolgok. Holnap egy kis pihi, azaz mégsem mert még az apartman és a vendégház honlapját kell egy kicsit igazítanom, új hirdetéseket feltenni, ha ezzel végeztem, még néhány hirdetési lapra is fel kell tenni az akciókat, de hogy még véletlenül se unjam el magam kell egy kicsit varrnom is. Várnak az ágyneműk és a szivacs is huzatot szeretne a hintaágyba. Még a mézes tojásokkal is csak éppen délelőtt lettem egy részével készen, a sajátomat már csak délután készítettem el. Itt még nektek csak az asztalon mutatom, de azóta már fenn lógnak a barkán.

    Tegnap délelőtt hajtogattam egy kicsit a Márai Központban, délután pedig az Árpád-kori templomokról hallgattam egy előadást. Teljesen meglepődtem mert az említett templomokból már néhányban tudtomon kívül jártam. Úgy gondolom talán fogom nektek is mutatni a blogon, az országjáróson, mivel ebből a városunkban már sajnos csak egynek a romjai vannak meg. Hála a XVIII sz. templomépítő püspökeinek, így a majd' 1000 éves templomok helyett lettek külföldi mintájú barokk építményeink. Nem mintha ezek nem lennének szépek, de az ősi magyar mégis jobban illik hozzánk. A nagy Magyarország területén csupán 2 nagyobb városban maradt meg a majd' ezeréves templom. Az egyik Pécsett van a másik Gyulafehérváron. Az utóbbi mellett sajnos felépítettek egy ortodox templomot is, így aztán a "magyar" székesegyház a feledés homályába merül (annak aki nem figyel oda).

    Látom felétek sem egyszerű az élet. Badicseva egyik választásból ki a másikba be, majdnem mint a párom. Ő ugyan csak a helyet adja, de van vele neki is elég dolga.

    Most egy kicsit az ágyat nyomja. Kb. 2 héttel ezelőtt elkezdett fájni a dereka. A háziorvos azt mondta: vesekő. Irány a labor, az urológia és a röntgen, de ott nem mutatott ki senki semmit, így továbbirányították a reumatológiára. Itt aztán ugyan felírtak neki valamilyen kezelést és természetesen újabb labort, ahol a reumatoid faktorokat keresik. Talán a jövő héten már valamivel többet tudunk.

    Szerdától Hajdúszoboszlón vagyok 3 napra a tantestülettel. Még soha nem voltam ott, de nem is nagyon vágyok oda. Elvégre Eger is egy fürdőváros, nem kell nekem másik, az itteni is elég. Ráadásul megint hízókúra lehet belőle, mert teljes ellátást jelent svédasztalos kínálattal. Majd önmegtartóztatást kell gyakorolni, ami azért nem is olyan nehéz húsvét után.

     

    Mindenkinek szép hetet! 

  6. 2014. Április 19. 16:4014396.

    Sziasztok!

     

    Betévedtem egy kicsit. 

     

    Mindig van mit csinálni és igen, egyik választás a másikba ér, de majd nyáron lesz egy kis pihi. 

    Most várom a gyerekemet, jön majd vacsizni. Holnap együtt jönnek ebédre. Alig várom!

  7. 2014. Április 18. 12:1114395.

    Köszönöm és Én is ezt kívánom mindenkinek.

     

     

    előzmény:
    labeo (14394)
    2014-04-17  19:28
  8. 2014. Április 17. 19:2814394.
    Mindenkinek, aki véletlenül erre téved kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
  9. 2014. Április 15. 16:1214393.

    Szia Adelid!

     

    Nem tudom Lacane mit csinál - semmit nem tudok róla. az említett - éppen itt velem szemben lógó - ablakdíszt már két éve kaptam Tőle.

     

    Látom Te is jól elfoglalt vagy. A fő az, hogy szereted és szívesen csinálod!!

     

    Én szombat este jöttem haza Pestről. Lányaimmal kicsit csavarogtunk.

    Tegnap és ma pedig a munkahelyen ismét pakolással telt az idő, mert másik bútort kaptam. No nem újat, de szebb, mint, ami eddig volt. Így tegnap  kipakolás,  ma vissza. Még nem egészen tudom mi hol van.

     

    Szerencsére pénteken nem kell dolgozni, így tudok sütni húsvétra. Az ablakpucolást nem folytatom. ami nem lett kész, az majd...... 

    előzmény:
    adelid (14392)
    2014-04-14  20:23
  10. 2014. Április 14. 20:2314392.

    Sziasztok!

     

    A múlt héten végig (vasárnap estig) kint voltam Parádon. Takarítottunk ezerrel, hétvégén meg jöttek a vendégek. Teljes ellátás büfével. Na volt elegem. Vasárnap délutánra még a segítőmmel együtt is hulla voltam. Ma újra Parád volt, de semmi értelemmel, mert a vállalkozó aki a garanciális munkát végezte volna, nem jött.

    Elképzelhetitek mennyire tudtam örülni neki. Közben megkaptam az új feladatokat is. Nem egyszerű, semmi sem, de ezt nem kell senkinek bemutatni. Fejleszteni szeretnénk, - természetesen pályázatból - kérdés meddig lesz kiosztható pénz. Azért akadtak akik mellettem voltak és segítettek. Vannak még mostanában is segítőkész emberek. Szerintem az véges és hamarabb vége szakad, mint gondolnánk. Bár tévednék! Úgy vélem semmit sem ingyen kapunk, előbb-utóbb meglesz a számla is. Csak győzzünk neki örülni!

    Azért már várom a május elejét, bár akkor nekem nehezebb lesz, mert a segítőm éppen estin érettségizik, így egyedül látom el a tábori feladatokat. Azért már várom a május elejét, jó lesz újra a gyerekekkel, mert egyre több visszajelzést kapok tőlük és suliban is egyre többen ismernek meg, s köszöntenek. 

    Lacane látom mütyüzik ezerrel, nekem meg hozzákezdeni sincs időm, s most valahogy nem is bánom, annyi más feladat is van.

     

    Szép hetet nektek! 

  11. 2014. Április 11. 08:0514391.

    Sziasztok!

    Én mára egy szabit kértem, mert ismét visszük anyut a testvéréhez látogatóba. Már nem a kórházban van, hanem egy rehabilitációs intézetben - nagyon lassan javul.

    Aztán én valószínűleg fönt maradok a lányaimnál egy napot és busszal jövök haza.

     

    Éva nem sok pihenésed lesz, mert úgy látom nyakunkon a következő választás. Gyanítom, hogy ide még kevesebben mennek el, de azért nektek ugyanannyi munkát jelent.

     

    Most megyek, mert indulás előtt még vár pár dolog. 

    előzmény:
    badicseva (14390)
    2014-04-10  20:21
  12. 2014. Április 10. 20:2114390.

    Sziasztok!

     

    Viszontagságosan jutottam ide be...először valami regisztrációt akart kérni újra, aztán meg reklámok jelentek csak meg, de ideküzdöttem magam.

     

    A Lakáshoz a II. János Pál Pápa tér van közel. Volt Köztársaság tér, ahol az Erkel Színház van, na és a Keleti is 10 perc gyalog.

     

    A választáson helyt kellett állni, most kezdek helyre verekedni. Még szombaton van egy kis meló, de az nem fog éjszakába nyúlni.  Péntekről szombatra virradó éjjel 1-kor jöttünk el és 9-re mentünk vissza. Vasárnap én délre mentem és hajnali 4-kor kerültem ágyba, majd reggel 1/3 7-kor felkeltett a portaszolgálat.....véletlenül.  Aztán be is értem 1/2 9-re, de a délutáni bizottsági ülésen már majdnem elaludtam.

     

     

  13. 2014. Április 10. 18:4914389.

    És ma a szépen megtisztított - utcára néző - ablakba kilógattam a Lacanetól kapott szép húsvéti díszemet. 

    Ahányszor kinézek az ablakon Rá gondolok..... 

  14. 2014. Április 9. 18:4714388.

    Szia Liza!

    Nekem a múlt szombaton a konyha ablak belülről készen lett függöny cserével együtt (fölraktam a tavaszi mintákat). Az eső miatt kívülről csak vasárnap. De vasárnap a nappali összes ablaka is készen lesz.

    A többi helyiség marad - majd egyszer....

     

    Szerencsére húsvétkor mi megyünk vasárnap anyósomékhoz, így nem lesz, aki kifogásolja  az ablakokat.

     

    Lacane nagyon helyes tojásokat mutatott a facebookon. Mety a mütyüzés ezerrel. Nekem most semmire nincs sem időm, se,m türelmem. 

     

    előzmény:
    Liza (14387)
    2014-04-08  15:25
  15. 2014. Április 8. 15:2514387.

    Én pl sehogy:(

     

    Múlt hét végére terveztem, de tervezhetem a következőre is.

    Kaptam szombat délután egy pár gyereket egy pár óra hosszára, aztán vasárnap dél lett belőle, mire kiürült a ház, de mentünk velük mi is mert hogy Bíborka napoztunk.

     

    Ma megyek a megrendelt muskátlijaimért, lehet holnap meg lefagynak.

     

    Hogy van a derekad?

     

     

    előzmény:
    labeo (14386)
    2014-03-31  19:07
  16. 2014. március 31. 19:0714386.

    Sziasztok!

    Ma még nem dolgoztam, mentem a táppénzes papíromért a háziorvosomhoz. Most mondta, hogy nem akarnék még pihenni pár napot? Persze nemet mondtam, mert 3 hét elég volt, amilyen jól fizet manapság a táppénz!

    De lassan fordulhatnék vissza Harkányba. Ma ugyanis a szép itthoni napos délutánomat kerítés festéssel töltöttem, "nagyon" jót tett a derekamnak!

    Ja még reggel vasaltam is. Próbálom magamat utolérni a dolgokkal. Mindjárt Húsvét és még semmit nem takarítottam például.

    Ti hogy álltok ezzel? 

     

    Éva melyik megállóhoz van közel a lakásotok? 

  17. 2014. március 30. 14:3614385.

    Sziasztok!

     

    Edit! Gratula a lánynak! Biztos nagyon büszkék voltatok.

    Az új metró tőlünk sincs messze, így remélem el is tudjuk már adni a lakást.

     

    Liza! Tökéletesen igazad van. Ugyan én nem tudom, hogy itt ki van, de van aki figyel, de nem ír. Szóval azok a lányok üzentek, akik itt szoktak lenni, de valamiért nem jönnek.Időhiány a fő ok, ami, mint tudjuk, csak kifogás.

  18. 2014. március 30. 09:2114384.

    Köszönöm Liza!

    Még a mesterképzés hátravan, de az csak szeptemberben indul, így most a lány valami munkát keres - az én "sugallatomra". Sajna a cég, ahol gyakorlaton volt bíztatta és átvágta.

     

    Remélem jól telik a hétvégétek. Én végére értem a rengeteg mosnivalónak - vasalás majd holnap. És most indulok a terasz kerítését festeni. 

     

    előzmény:
    Liza (14383)
    2014-03-29  22:03
  19. 2014. március 29. 22:0314383.

    Edit!

     

    Hatalmas gratula a lányodnak és természetesen nektek is:)

    előzmény:
    labeo (14381)
    2014-03-29  19:08
  20. 2014. március 29. 22:0214382.

    El vagyok hülve:(

     

    Lehet, hogy a fészen nem vagyok ott, de máshol még megtalálható vagyok. Itt is itt vagyok  majdnem mindennap (ugyan nem tudom kik üzenik jókívánságaikat, de vannak akik szintén itt vannak az nlc-n mindennap. Írnak is, csak nem ide. Erről ennyit.

    előzmény:
    badicseva (14380)
    2014-03-29  11:58
  21. 2014. március 29. 19:0814381.

    Sziasztok!

    Tegnap Budapestre mentünk a lányom diplomaosztó  ünnepségére. A Műszaki Egyetem aulájában tartották - rengetegen voltak, pedig ketté is szedték délelőttre és délutánra. Ezen úgy kb. 200-an kapták meg a diplomát. Ebből voltak mesterképzések, alapképzések és több szak is, de mind a Gépész karon. 

    Utána elmentünk vacsorázni a már emlegetett Trófea étterembe. Most harmadszor jártam ott, de egyre kevésbé tetszik. Nagyon fölkapták, rengetegen voltak. Az ételektől mi jó messze kaptunk asztalt, lehetett sétálgatni a tányérokkal. Az ételek finomak voltak és pótolták rögtön, ami fogyott, de a tömegtől mégis alig lehetett hozzáférni. Persze így is többet ettem a kelleténél.

     

    És a nagy hír: utaztam a 4-es metrón! Mivel a lányoktól két háznyira van a megállója, így nekik nagyon jó. Persze kész lehetett volna amikor még naponta járt az egyetemre, ami metróval csak 3 megállónyira van!

    Az állomások néhol apró mozaikokkal vannak burkolva, az tetszett. Máshol viszont nekem túl "modern": nyers beton és rozsdás vas.  Hát nekem nem jön be.

    Rengetegen fotózták. Szerintem voltak, akik minden állomáson kiszálltak, fotózkodtak, mentek tovább. Nálunk is volt gép, de mi a lányomat fotóztuk az ünnepségen, a metrót nem.

     

  22. 2014. március 29. 11:5814380.

    Sziasztok!

     

    Egy pici kiabálásra mindenki előkerült a facebookon, még ha kis időre is.

    Liza! Boldog új évet kívánnak a lányok. Te sajna nem vagy ott, így ezt az üzit nem kaptad meg.

     

    Most leültem kicsit a gép elé. Párom dolgozik, gyerekemet várom ebédre.

  23. 2014. március 28. 19:5714379.

    Sziasztok Lányok!

     

    Én azért mondtam maradok itt is és ott is, ahogy időm engedi. A múlt hétvégén Hastánctalálkozón jártam (törzsi hafla), de nem mentem messzire, maradtam a városban. Érdekes volt, de nem egészen az én világom, a normál klasszikus jobban tetszik. A Facebook-on ott vannak a fényképek, meg a Junior Expó képei is. Még tartozom a pálinkafesztivállal, de remélem azzal is haladok, most hogy egy kicsit székhez lettem rögzítve. 

     

    Most éppen elegem van a betegségből! A hét elején kezdtem érezni, hogy valami készül bennem. Na akkor adtam neki dupla adag vitamint. Vasárnap délután apu befeküdt a kórházba egy újabb prosztataműtétre, - a korábbi nem sikerült tökéletesen - én hétfőn ugyan bementem meglátogatni, de a közelséget már kerültem, nehogy összeszedjen tőlem bármit is. Kedden éreztem, hogy a derekammal sem tökéletes minden és benáthásodtam. Szerdára elkezdtem köhögni. A csütörtöki Parád aztán feltette az i-re a pontot. Ma reggel alig tudtam kiegyenesedni. Reggel még bementem dolgozni, de 10 óra után már az orvosnál voltam. Eredetileg ugyan azzal indultam el, hogy kérek receptet a férjemnek, de aztán közben köhögtem és a derekam enyhén szólva szörnyen reagált a köhögésre. Így aztán bementem egy vizitre az orvoshoz. Nem volt elég az, hogy több mint másfél órát vártam az utána következő sem töltött el örömmel. Azt mondta olyan baci támadott meg, ami nem korlátozódik a torkomra, hanem az egész szervezetben gyulladást okoz. Kaptam lórúgásnyi anitbiotikumot, köptetőt, meg izületi gyulladásra fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt. 

    No, most ebből az állapotból van elegem. Meg abból, hogy 4 évvel ezelőtt, amikor aput megműtötték, elővigyázatosságból beadattam magamnak az influenza elleni védőoltást. Akkor nálam nem okozott semmi gubancot, annál inkább -szerintem- később. Én előtte 5 évente, ha egyszer voltam beteg, de akkor is max. 3-4 napig tartott és semmi komoly. Azóta évente legalább kétszer kap el valami kórság, ami soha nem egyszerű megfázás, mert mindig van mellette valami. Na azóta sem kértem a influenza elleni védőoltásból. Most pedig elhatároztam, hogy mindent megteszek azért, hogy az immunrendszeremet visszategyem a korábbi szintre. Első lépésként elkezdtem inni a házi készítésű piros vegyes gyümölcsegyveleget. Ezután úgy gondolom valamilyen Flavonid készítményt fogok benyeldekelni. 

    Tehát úgy vélem nálam nem sült el valami jól ez a védőoltás. Tudom, hogy változik az ember védekezőrendszere, de pont akkor és ennyire, semmi más nem változott, mert még a banyakór sem kezdődött meg igazán, legalábbis érzékelhetően, csak nyomokban.  

    Panaszkodásnak vége, holnap szeretnék menni az origami foglalkozásra, hú még ezzel is adós vagyok, a kiállítással. Majd meglátom, hogy érzem magam, s  akkor elmegyek. Nagyon akarok!

  24. 2014. március 27. 18:1614378.

    Sziasztok!

     

    Azért csak erőlködjünk lányok, ha kevesen is, de vagyunk.

     

    Most sok a dolog, a héten ma értem haza emberi időben. Sok munkát ad a választás.

     

    Én nagyon sokat kötök esténként, mivel kikapcsol. Most egy stóla csere-bere folyik, így arra kötök. Igaz, hogy július elején kell postázni, de azért nem kicsi darab.

     

     

  25. 2014. március 26. 21:3114377.
    Sajnos már nem....
    előzmény:
    Liza (14376)
    2014-03-26  08:58
  26. 2014. március 26. 08:5814376.

    Két barátnő aki elkávézgat itt napok óta......

     

     

    Egyet elvettem, köszönöm.

     

     

     

    Érdemes erőlködnünk? :(

     

     

    előzmény:
    labeo (14375)
    2014-03-26  08:17
  27. 2014. március 26. 08:1714375.
    Friss kávé: 
  28. 2014. március 25. 19:2114374.

    Köszi! Itt úgyis csak nescafét iszom, nem túl nagy hatása van. Viszont legalább nem kell túl korán kelnem, kivéve, amikor hajnalban jönnek vérnyomást mérni.

     

    Még pár nap és végeztem. Sajnos elromlott az idő, pedig a múlt héten nagyon sokat sétáltunk és fagyiztam is. Nagyon finom itt a fagyi és akkora adagot adnak!! Még szeretnék enni egyet.

     

    Pénteken pedig Pestre megyünk, mert akkor lesz a lányom diplomaosztója.

     

    Tudjátok, hogy most hétvégén lesz az óraátállítás? 

    előzmény:
    Liza (14373)
    2014-03-25  08:10
  29. 2014. március 25. 08:1014373.

    ....és főzök frisset

     

    előzmény:
    Liza (14372)
    2014-03-24  08:45
  30. 2014. március 24. 08:4514372.

    Neked is:)

     

    Egy kávét elvettem

     

    Köszönöm

    előzmény:
    labeo (14371)
    2014-03-24  07:58
  31. 2014. március 24. 07:5814371.
    Jóreggelt: 
  32. 2014. március 23. 21:1714370.
    Persze, hogy nem, hiszen akkor még szakácsnak is kellene lennie valakinek. Na mármost kettőnk közül egyikünknek sem fűlik hozzá a foga. Meg sok dolgot kívánhatnak tőlünk, de ebbe azért nem szándékozok belemenni. 
    előzmény:
    badicseva (14367)
    2014-03-22  09:33
  33. 2014. március 23. 21:0214369.

    Sziasztok!

    Már újra Harkányból jelentkezem. Busszal jöttem vissza, egy átszállással, de volt ülőhelyem mindkét buszon.

    Utolsó hét. 

  34. 2014. március 22. 16:3414368.

    Sziasztok!

    Délutánra egy kávé? 

     

    Délelőtt nem értem ide. 3 adagot mostam, végre lehetett az udvarra teregetni. Sok volt a mosnivaló nagyon.

    Közben gulyás levest főztem és hozzá kelt kiflit sütöttem. El is telt az egész délelőtt.

    Közben a párom előszedte a kerti bútorokat és lemosta. Ebéd után kicsit kiültünk, de a szél eléggé hidegen fújt. Végül inkább sétáltunk egyet itt a faluban.

     

    A kezelések hatását még nem érzem, inkább utólag lehet, közben szinte csak rosszabb. De rajtam nem múlik, eljárok mindegyikre becsületesen.

     

  35. 2014. március 22. 09:3314367.

    Sziasztok!

     

    A koncert csodás volt.  Én Pesten aludtam, a jegyet egyik internetes barátnőmtől kaptam. Már nem tudtam venni a páromnak még a közelében sem, így csajos buli volt.

     

    Mostanában nagyon el vagyok havazva és későn érek haza.

     

    Lídia! Ezt szerintem Te még akkor sem csinálhatod meg, ha minden kütyüt megvesznek. Azt ha netán valami hiba csúszik a gépezetbe akkor ki felel?

     

    Edit! Legalább használ is a kezelés, vagy ez majd csak később derül ki? 

  36. 2014. március 21. 23:5014366.

    Labeo: Köszönöm a jókívánságot! Igyekszem!

     

    Liza: Nem egészen így gondoltam, de azt gondolom sejtheted! Amit meg a főnökeim ezzel kapcsolatban kitaláltak, hát az valóban egy háztartásban megállja a helyét, de nem egy táborban. Beszéltem az ANTSZ szakemberével, s ő rögtön mondta, alapjaiban lehet elfelejteni, ha az előzőekben felsorolt feltételek nem állnak fent.

    Azt meg ugye tudjuk szegény az eklézsia, így nemigen fenyeget a veszély, hogy mindez elkészül. De még ha el is készülne, szakács azért mégsem vagyok, s a ht. szinttől nem is nagyon akarok feljebb jutni. 

  37. 2014. március 21. 19:1914365.

    Sziasztok!

     

    Jelentkezem én is.

     

    adelid: Végigolvasni is sok amit leírtál, hogy mi a feladatod nemhogy megvalósítani még akkor is ha minden kallapolna.

    Amíg olvastam soraidat, megkérdeztem, hogy vajon így gondoltad mikor váltottál? Megérte? Nem vagyok biztos benne, hogy igen, bár ügyvédi irodában én is dolgoztam, az sem könnyű, de ez?

     

     

    Edit: Hogy vagy? Még egy hét lesz a kezelésekből. Hogy látod, használ?

     

     

    Én ma nem dolgoztam egész nap. Bébiszitterkedtem. Jó volt nagyon:)

     

    Éva: Írjál Te is egy pár sort magadról.

     

    Másoknak már nem is kiabálok úgy sem jönnek (ide legalábbis nem)

     

    Szép hétvégét mindenkinek.

     

     

    előzmény:
    adelid (14363)
    2014-03-21  18:27
  38. 2014. március 21. 18:5714364.

    Sziasztok!

    Lídia jobbulást. Remélem a kúra használni fog.

     

    A főnökeidnek jó ötletei vannak! Nem is értem, hogy gondolhatták, hogy ez megvalósítható. Persze a családnak megcsinálhatja az ember, de hivatalosan, gyermek csoportoknak???

    Kíváncsi vagyok miket tanulsz majd az origami tanfolyamon.  

     

    Én megjöttem ma Harkányból, de csak hét végére, vasárnap megyek vissza.  Még egy hét.

     

     

    előzmény:
    adelid (14363)
    2014-03-21  18:27
  39. 2014. március 21. 18:2714363.

    Elveszett bárány megjelent. Azóta voltam az origami kiállításon a Márai Központban. Képek készültek, de még nem volt érkezésem alakítani azokat.

    Szerveznek origami tanfolyamot, arra azt gondolom el fogok menni, hála az égnek szombaton délelőttönként van. Így ha jó irányból fúj a szél, talán még oda is jutok.

    Badicseva: De jó volt neked a koncerten, látod, ha beszélünk előre lehet én is elmentem volna, de ahhoz még vagy Pesten kellett volna aludnom, vagy találni egy társat, aki hazaautózik velem éjszaka a koncert után. 

    Labeo: remélem használnak a kezelések! 

    Megint szerveződik a nyaram. Levegőt talán tudok venni közte, de egyebet nem biztos. Hát még amit kitalált nekem a vezetés, azért, hogy kíméljenek egy "kicsit". Úgy gondolták, jó lesz, ha néhány kaját mélyhűtve viszek ki, aztán ott jól ellesz a mélyhűtőben, én meg szépen kiengedem, aztán főzök ki hozzá tésztát és adom az ebédet vagy a vacsorát. A gyerekek meg folyamatosan ehetnek zacskós levest, vagy mit, mert a levest nem olyan könnyű kiolvasztani.

    Aztán utánaérdeklődtem, s felvilágosultam. Nem eszik olyan forrón a kását. Ahhoz, hogy mindezt megtehessük csak vennünk kell egy kiengedésre szolgáló szerkezetet, el kell vezettetnünk a táborig a vezetékes gázt, ki kell építtetni a 380 voltos áramvezetéket, rendelkeznünk kell megfelelő felmelegítő szerkezettel és edényekkel, valamint melegentartó tárolókkal. Ehhez már csak hab a tortán, hogy nekem szakácsnak kell lennem. És itt én be is fejeztem. Még az első része sem megy az anyagiak hiánya miatt, a végét pedig én nem vállalom.

    Megfáztam egy kicsit a héten, most megyek kúrálom magam.

    Szép hétvégét mindenkinek! 

  40. 2014. március 17. 21:0114362.

    Sziasztok!

    Éva nem is tudtam, hogy Te is mész a Koncz koncertre. Egy másik kedves ismerősöm is ott volt, neki is nagy kedvence. Hívott engem is, de én annyira nem vagyok nagy rajongója.

     

    A hét végém jól telt, mert eljött a párom. Egy apartmant vettünk ki,ott voltunk. Szombaton egész nap a strandon fürödtünk, vasárnap pedig Pécsen a Zsolnai negyedben néztünk meg pár kiállítást.

    Egyébként a fürdőben egy csomó paksival találkoztunk - az önkormányzati nyaralóban laktak, ahová majdnem elmentünk....

    előzmény:
    badicseva (14361)
    2014-03-16  09:18
  41. 2014. március 16. 09:1814361.

    Sziasztok!

     

    Ha szűken is mérik a kezelések, de legalább használjanak...a víz reméljük a régi.

    A Koncz Zsuzsa koncert nagyon jó volt. Nagyon nagy élmény volt ott eredetiben hallani.

     Most kipihenem a fáradalmakat.

  42. 2014. március 12. 19:3514360.

    Sziasztok!

    Van Wi-fi, de nem egy egyszerű ezen a kis gépen írni, ezért hosszú beszámolót ne várjatok.

    Elkezdtem a kezeléseket. Megint kevesebbet kapok, mint tavaly. És valahogy idén semmi nem túl jó. Már a lejutás is probléma volt, mert akivel megbeszéltem,hogy együtt jövünk, az vassárnap este 9 után szólt, hogy ő mégsem jön... így végül a párom hozott le.

    Ma egy idegen szobatársat is kaptam, szóval nem vagyok feldobva.

    És a kaja is rossz,mert felújítják a konyhát és úgy hozzák valahonnan.

     

    De a fagyi még mindig jó és emberes adagot adnak!! 

  43. 2014. március 11. 22:0014359.
    Expózzunk egy kicsit!
  44. 2014. március 11. 07:2814358.

    Örülök, hogy ízlett a csirkemájas husi. A fűszerezést nem írtam le, de nyilván mindenki ízesiti ahogyan szokta, esetleg egyszer így, másszor máshogyan.

     

    Én is van mikor kukoricát teszek, bele, van mikor borsót, apróra kockázott sárgarépát.

    Na eszembe jutott már a neve: Tanyasi szeletnek hívják. (a kukorica szintén megtalálható a baromfi udvarban)

     

    Edit: Reméljük a hangulatod megjött és modhatod hogy mostmár formában vagy:)

     

    Utólag is Isten éltesse a lánykádat.

     

     

    előzmény:
    adelid (14357)
    2014-03-09  21:22
  45. 2014. március 9. 21:2214357.

    Sziasztok lányok és egyszem fiú!

     

    Zoltán köszönöm a nőnapi köszöntést, téged pedig Isten éltessen névnapod alkalmából.

     

    Liza, köszönöm az ötleteket, ma vendégség volt nálunk, a sertéscombot a te ajánlásod alapján készítettem. A változatosság kedvéért a hagymán párolt csirkemájat sóval, kakukkfűvel ízesítettem, aztán kukoricát raktam hozzá. Ezt tettem a szeletekre és beborítottam sajttal.

    Nagyon ízlett mindenkinek. Köszi az ötletet.

     

    Hála az égnek nekem nem kell sokfélét készíteni, mi eléggé "takarékosak" vagyunk az étkezés terén. Nálunk nem fogy sok.

     

    Írtam a múlt hét végén hogy sütöttem fánkot, de képet nem hoztam. most pótolom.  

     

    Ezen a hétvégén is úgy mentem volna a szabadba, de most péntek-szombaton volt az V. Junior Expo az Agria Parkban. Ott szombaton fellépett a lányom, meg akkor már elmentem egy kicsit szétnézni. Holnaptól aztán már megint kezdődik a munka.

     

    Csütörtökön Pesten voltam, az apartman AdWords hirdetésével kapcsolatban. Érdekes egy dolog, de egyenlőre én úgy látom, hogy egy nagy pénznyelő, s azt még nem látom, hogy milyen nyereséget is hoz. Sejtem, hogyan működik, és csak remélni merem, hogy működik is. Bár szinte biztos, hogy jól megy, csak azt nem tudom, hogy ez szálláshely-értékesítésnél is olyan jól jövedelmez-e. Majd meglátjuk, a vak is azt mondta.

     

    Szép hetet nektek! 

  46. 2014. március 9. 20:2714356.

    Sziasztok!

    Zoltán tényleg jó nagy meglepetés okoztál! Köszi, hogy gondoltál ránk - lányokra!!

     

    Névnapod alkalmából kis késéssel sok boldogságot kívánok!

     

    Túléltem lányok a tegnapi napot. a vendégség elég jól sikerült. az ételek ízlettek. Elég sok el is fogyott. Mondjuk ma nem kellett főzni, de nem sok maradt, azt meg bepakoltam a lányoknak. Egyik még itthon van, ő reggel megy. a másik és a barátja már ma délután elmentek. Lányom - az ünnepelt - kapott szép virágokat, de mi a többi nő is kaptunk a fiúktól.

     

    Holnap reggel indulok Harkányba. a mai napom csomagolással és egyéb pakolászással telt. Valahogy nem vagyok formában ...

     

    Majd jelentkezem, remélem lesz wi-fi. 

  47. 2014. március 8. 16:2514355.

    Zoltán!

     

    Remélem azért máskor is bekukkantasz! Nagyon kellemes meglepetés, hogy itt a lányok között köszöntőt találtam. Jól esett!

     

    Neked pedig boldog névnapot!

  48. 2014. március 8. 11:1314354.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (14351)
    2014-03-08  08:57
  49. 2014. március 8. 10:4614353.

    Szóval érik még az embert meglepetések:)

     

    Annyira meglepődtem, hogy lányos zavaromba már el is ütöttem a betűket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (14351)
    2014-03-08  08:57
  50. 2014. március 8. 10:4414352.

    Érik még az embert megletések:) és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem leszek egyedül.

     

    Köszi:)

     

    Cserébe egy Dallmayr kávé:

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978881 (14351)
    2014-03-08  08:57

Címlap

top