Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2017. július 22. 11:3477501.

    Sziasztok ! szép napot!


     


    Szerencsésen megérkeztünk, jó volt szép volt de elég is volt most ennyi. Hosszú fárasztó túrákat tettünk két barlangban is voltunk. A legmélyebb pont 127 m volt. Jól be kellett öltözni mert majdnem fáztunk oda   lent.


    Kitty tovább ment Hajduszoboszlóra - Poroszlónál adtuk át a szülőknek.


    Megy a mosógép én meg rahabilitálódok! Kicsit kapar a torkom.


    Ebédre lecsó lesz meg grízgaluska leves.


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  2. 2017. július 21. 20:4177500.

    Kedves Barátok! Elvileg ma voltak rám bízva Adél és a kiskutya ebben a nyári szünidőben, mivel hétfőtől a menyem egyfolytában 4 hétig szabin lesz. Adélt már elvitték, kutyát visszahozták, mert a "hét forrás" fesztivál keretében ma a KFT együttes produkálja magát, nem messze tőlünk, de a családomat igencsak érdekli. Ha valakit érdekel,hol van ez, egy klikk, és szerintem nem is érdemel többet részemről, főleg,mert anno volt ott egy kis nyaralónk, "ezer nyarat" töltöttem ott teljes békességben. Most, hogy már mások a körülmények és nincs is már meg, hallani sem szeretek a helyről. Azóta még csak felé sem néztem, pedig mások csak szuperlatívoszokban emlegetik.


    Holnap nálam tüzifa hasogatás lesz, mert mint írtam, addig nem tudom megrendelni a téli kandallófát, míg nem rakunk ott rendet. Sok reményt nem fűzök a kölcsönvett hasogató szerkezethez, mert ha az ipari nem tudta anno felhasogatni, ez a kis "házi" nem tudom, mire lesz képes. Minden esetre holnap én főzök, hogy ellássam a családot, amíg ők úgymond "hasogatnak".


    A családom másik fele meg nem jelentkezik, mondhatom, nem is áll velem szóba, még a gyerekre sem kell ezen a nyáron vigyáznom (Margaréta). Nem ragozom, elég annyi, hogy mindenki cipeli a maga keresztjét, igazságosan, vagy ok nélkül. Ez a téma nem ide való, így csak jelzésként írtam. De azért tudjuk, mindenkinek van saját gondja-baja, én sem örvendek az egészségemmel, ez persze senkit nem is érdekel, de bevallom, magam sem fordítok túl nagy gondot erre. Lasan eljön az ideje egy-két vizsgálatnak, nem vagyok boldog tőle, időnként - ha eszembe jut - a zabszem effektus működik azért. Nem hangoztatom, így nem is tudják, magamban igyekszem lerendezni. Nem jó, de ez van.


     

  3. 2017. július 20. 22:4277499.

    Szép álmokat!


    Most sikerült takarodót fújni a gyerekeknek.Egy jól sikerült fárasztó barlangászós nap után medence partys búcsú estet tartottunk.Este 9.től meg denevérlesen voltak. Holnap át megyünk a Tisza tóra.ja és emu etetés is volt!


    Jó éjt mindenkinek!

  4. 2017. július 20. 15:2977498.

    Erzsike, nagyot haladtatok  biztosan szépek lesztek!


    Nálunk is tapétásak a szobák, de én át szoktam festeni Tikkurila beltéri festékkel,


    szépen tapad a tapétára és lemosható...


    Az ára drágának tűnik, de szerintem a tapéta is nagyon drága


    és sokkal kevesebb munka van vele, nem csöpög és nagyon jól fed.


    Szóval nekünk ez nagyon bevált.


    Azért pihenjetek, mert nagy meleg van, ne hajtsátok ki magatokat!!!


    Vigyázzatok az egészségetekre!!! 

    előzmény:
    er54 (77492)
    2017-07-18  22:43
  5. 2017. július 20. 15:2177497.

    Szép napot mindenkinek!  


    Afrikai meleg van    


    Laci ma és holnap szabizik, kimentünk a kertbe locsolni, -kat etetni.


    11-re értünk haza, ebédünk volt.


    Vágyom egy kis lehűlésre, de szegény dolgozó emberek nagyon szenvedhetnek ebben a szörnyű melegben 


    Totyika, érezzétek jól magatokat, látom jó kis pancsoló medence is van, mindenki élvezi a fiatalság és a felnőttek is 


    Nálunk is fogyott a szörp a hét végén  mondjuk és nem szeretem, de a fiúk... annál inkább 

    előzmény:
    totyogoka (77496)
    2017-07-19  22:38
  6. 2017. július 19. 22:3877496.

    Sziasztok!


     


    Üdvözlet Aggtelekről! Jól megfagytunk a barlangban pedig beöltöztünk rendesen .Az unokák ia remekül črzik magukat! Gitta! Azért itt is fogy a szörp!!!!!!!!


    Minden szuper!

  7. 2017. július 19. 22:0577495.

    Szervusztok Barátok!


    Ha nem is jövök minden nap, akkor is gondolok mindenkire, sok-sok szeretettel. Igazad van Totyikám, igen a kis házikóban felgyorsultak az események, kár, hogy Te magad nem vagy ennek pártolója, de majd alkalmasint a párod, egyszercsak.... Aztán Molly és az ő Lacija is igencsak tudná értékelni, de hagyjuk egyelőre ennyiben-annyiban? Hogy ez felhívás egy keringőre...? Itt nem ragoznám tovább, eldől majd, ahogy az idő hozza, intézi.


    Magamról annyit, hogy igen jól érzem magam a házban, zsaluk zárva egész nap, éjjel minden kitárva. Odakint elkelne a dolog, de nem vagyok teljesen hülye, egyelőre marad minden úgy, ahogy nem kéne, aztán majd az időjárás függvényében sokszoros munka vár, ahogy ez lenni szokott.


    A héten a kiskutya - aki igencsk jól van a mérgezés után -, és Adél unokám kötik le az időmet, szivesen vagyok velük, jól telnek a napok.

    előzmény:
    totyogoka (77491)
    2017-07-18  13:22
  8. 2017. július 19. 08:3377494.

    Szervusztok, szervusz Marcsi!


    Nagyon gyorsan és sok programmal telik az idő. keveset vagyok a gépnél, mert szeretnék sokat Elzára figyelni. A Városháza előtt minden nap vannak programok, hétfőn sport napon voltunk, ahol lovagolt Elza, ez nagy vágya volt..tegnap bábelőadás volt. vannak vásárok a műv házban, oda is megyünk, veszünk ezt azt, tegnap egy lovat vettünk, na nem igazit, és annak barkácsol istállót, kifutót, nagyon szépen lefoglalja magát...mindenkinek ajándékot fest...és sokat beszélgetünk, mert azt nagyon igényli. majd a végén küldök képet...most hajnalban befőztem a zöldbabot, a szomszédtól kaptam....már örülök neki.

    előzmény:
    totyogoka (77491)
    2017-07-18  13:22
  9. 2017. július 19. 01:2577493.

    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!


    Mindjárt felébred a Marci és nyomja a szöveget. Megpróbálok gyorsan elaludni.


     

  10. 2017. július 18. 22:4377492.

    szép álmokat



    Nemrég  értünk  haza  a  kertből  sok volt  a tennivaló  .


    Marcsi  köszönöm kérdésed  igen  még  messze  van  az alagut  vége   de  már  látszik .


    A  szoba  kész  bepakolva  ,aki látta  tetszik  ,kaptunk  több  dicséretet  fénykép  majd  valamikor  érkezik.


    Nagyon fáradtak  vagyunk mindketten.


    Előszobába  kell  vegyünk  tapétát és  azt is  megcsináljuk   a plafon  már  levan  festve.


    Aztán  következik a mellék helyiség festése  +  a cserék .


    Kellemes  utazást .


    Szeretettel  gondoltam  mindannyiotokra .



     


     

    előzmény:
    totyogoka (77491)
    2017-07-18  13:22
  11. 2017. július 18. 13:2277491.

    Sziasztok!


     


    Hu de jól befűtöttek ma is az égiek! Délelőtt illetve reggel korán kivasaltam, majd a kozmetikushoz mentem, aztán a postára mert tegnap jött Apusnak egy olyan ajánlott levél ami már rég nem aktuális, onnan  a Lehel piacra majd haza. Sütöttem egy adag sós és egy adag kókuszos sütit holnapra az uti csomagba. Most leültem kifújom magam , hogy nem sokára kiporszívózzam a lakást mert most egy kicsit csatateres. Reggel jó lenne korán elindulni, bár úgysem lehet a szállást délnél előbb elfoglalni.Abban bízom, hogy a hegyek között mindig hűvösebb van . 


    Kitty ma bicikli túrán van kb 25 km-t tekernek le. Ő is csak reggel jön és csatlakozik hozzánk.


    Manyuska! Igen szerencsére A férjem is szeret kirándulni túrázgatni utazni. de a holmiját bepakolni már nem nagyon szereti így aztán ha megérkezünk valahova mindig keres valamit.


    Rózsa! Tényleg nem tudunk segíteni, de rettegésben élni sem jó. Ha sem gyógyszert nem szed a Marci sem orvoshoz nem megy aki kezelhetné akkor nem lesz változás.  Nem szeretnék okoskodni de ugye emlékszel még amikor többen is azt mondtuk ne semmizd ki magad. 


    Valika! Sajnos az egészség ügy a béka feneke alatt van mint morálisan és anyagiakban is. Már nem csak  a kisemberek tojnak bele hanem a főorvosok intézményvezető orvosok is. 


    Mollyka! Jó meleg  van a telken is most. Pihenjetek sokat az árnyékban. 


    Julika! Gondolom jól el vagy Elzával. Honvágy? ha jól tudom most van először egyedül?


    Kincsike! Hogy haladtok, Látszik már az alagút vége?


    Gitta! ki a kertes házban élte le az élete javát az nem tud tétlenül ülni ha látja a tenni valókat. 


     


    Mindenkinek további kellemes napokat  kívánok! Ha lesz a környéken wifi akkor majd benézek!


     

  12. 2017. július 17. 21:0077490.

    ROzsa


    SAjnallak,higy ilten emberrel kell elned,nem lehetne beutalni egy kis ideggyogyaszati kezelesre?allando felelemben sem lehet elni.


    TOtyi


    JO,hogy mind a 2 en szerettek menni a ferjeddel az enyem nem akar sehova menni.


    MOlly


    HOgy van a ferjed,meggyogyult a mutott terde?


    DUndori


    SOkat dolgozol nem faj a derekad a sok kertimunkatol?


     ,


     


     


     

  13. 2017. július 17. 13:5977489.

    Szervusztok Barátosnék!


    A Marci állapota nehezen változik. Annyi történt, hogy visszakapcsolta a DIGI-t. Eddig csak a telefonomról tudtam jelezni a létezésem. A face-re tudtam benézni, de a topicot nem tudom behozni.


    Szombaton Tökölre vittük a Bimbóm cuccának egy részét, ami az Opelba befért. 4 kg zöldbabot is vittünk, amit ott szándékoztam megpucolni, blansírozni, zacskózni. Nagytakarítás volt. Nem lett babozás. Hazahoztuk. Már a fagyóban van. Magunknak is 4 kg.


    Andris is odajött. Elmentünk a bérelt garázsba. Kicsemegéztük, amiket Andris tud értékelni. Sokmindent elszállítottunk, 2 autóval, Érdre. Most kertes házba költöztek az Andrisék, így tudják a sörpadot, asztalt, kerti bútort használni. 3 lakásos a ház. Mindhárom lakást fiatal párok bérlik. Nagy volt az öröm. A bográcsállványnak, bográcsnak, grill tárcsának nagy sikere volt. Ki is próbáltuk. Grill kolbászt, grillsajtot, paprikát, paradicsomot, patisszont és húst grilleztünk. Éjfél után értünk haza.


    Nem fárasztom a társaságot a gondommal. Segíteni úgy sem tudtok. Nagyon fáradt vagyok. Sem éjjelem, sem nappalom. Egyfolytában beszél-beszél-beszél. Este 22 óra körül lefekszik, alvógéppel alszik 1-2 órát. Akkor megébred, de szerintem nincs magánál. Kiül ide a fotelba és mondja-mondja-mondja a hülyeségeket. Engem akar a bolondok házába juttatni. Ez a CÉLJA!


    Most injekcióra ment. A térdeibe kapja.


    Mindenkit elolvastam,hogy képben legyek, de kilépek, nehogy hazaérjen és ismét kikapcsoljon.


    Az okos telefonomat dugdosom, nehogy azt is elvegye.


    Szeretettel gondolok mindenkire.


    Valcsi! Köszönöm amit írtál. Nem ilyen egyszerű, ahogy leírtad. Ha nem akar menni, nem viszik el. Egyenlőre nincs testi sértés. Az, hogy a lelkem tönkreteszi, nem büntetik.


    Olvasni néha tudok, csak nem merek.


    Bálint elindult. Kristóf is szépen fejlődik. Már rám mosolygott, szombaton is. Egyenlőre nem jönnek, ameddig nem szocializálódik az itthoni helyzet. Bimbóm szeretné, hogy menjek, az apukája nélkül. Nem reszkírozom, mert úgyis utánam jönne.


    Szép, kellemes délutánt. Jövök, amikor tehetem.

  14. 2017. július 17. 13:3977488.

    Rózsa minden rendben van?

  15. 2017. július 17. 13:2077487.

    Gittám rendesen megjártad a hadak útját.A kislány unokám pont erről beszél hogy mindenki mindent nagy ívben le@r a kórházakban,teljesen ki van akadva.


    Na hogy elmeséljem a mai napom reggel háromnegyed kilencre fogászatra vittem az unoka tesóm férjét.Fél tízen kettőkor be is jutottunk. Megröntgenezték a fogát potom négyezer forintért,hiába mondtuk hogy tudjuk melyik foga fáj ,ráadásul azon az oldalon csak két foga van.


    Aztán mivel a röntgen szerint mindkét fogát ki kellene húzni ezért nem húzták ki a fájóst sem.Ezért adott beutalót a szájsebészetre mivel vérhígítót szed de én mondtam hogy az én kérésemre nem szedte be már vasárnap sem mégsem vállalta.Szóval elegem van nem elég a saját nyomorom még ilyenekbe is belefutok

    előzmény:
    dundori (77482)
    2017-07-16  19:46
  16. 2017. július 17. 13:1177486.

    Sziasztok.


     


    Marcsi kenegetem nem sok eredménnyel.

    előzmény:
    totyogoka (77485)
    2017-07-17  08:52
  17. 2017. július 17. 08:5277485.

    Szép napot!


     


    Már régebb  óta fent vagyok sőt nem is aludtam sokáig az éjjel. Csak forogtam vergődtem . Sütöttem egy egyszerű túrós-kókuszos sütit most ez a próba meglesem , hogy mennyi marad holnapra és ha marad akkor az milyen lesz másnap. kevés idő ráfordítással olcsó édes sütemény.


     


    http://ezatutioldal.blogspot.hu/2017/07/250-g-turo-nehany -hozzavalo-es-mar.html


    Én kókuszos kristálycukorba nyomkodtam a megfelelő oldalukat!


    ha beválik veszek még túrót és sütök még egy dupla adagot szerdára.


    Gitta! azt hiszem mindannyiunknak van eü-s sztorija. Jó is rossz is. Mostanában inkább csak a rosszak.


    Mollyka! örülök, hogy jól sikerült a kerti paerti. Most pihenj sok finom télirevalót gyártottál.


    Manyuska! a torna sokat segít , csak szorgalmasan kell csinálni.


    Kincsike! hogy álltok:


    Mazsola: helyzetjelentést kérünk.


    Rózsa??????


    Valika! Próbáld a lábaidat kenegetni áztatgatni hátha jót tesz neki.


     


    Most megyek bérletet venni meg az utazási irodába illetve a piacra.


    Mindenkinek szép napot!


     


     

  18. 2017. július 17. 07:5877484.

    Szervusztok


    FInom kavet hoztam.


    IGen en Ibolya kezeltetem magam es avonozom a nagy melegben is.


    JArtam 2 hetig fizeteses gyogytornara a derekam es a terdeim miatt,eleg turhetoen vagyok,minden nap 2x egy fel orat tornazom es kevexebbet de tobbszor eszek mi dent fogytam 2 kg-t miota haza jottem a furdorol jun.18.tol,hiszem,hogy eros akarattal me 3 kg leadok.


    LEgyetek jok,ha tudtok es ne dolgozzatok sokat ebben a melegben.

  19. 2017. július 16. 20:2677483.

    Bocsi!, nem Molly, hanem Manyuska, aki kezelteted magad és Avonozol. Még jó, hogy észrevettem.


    Na de ennyit mára, jövök, amint tudok, holnaptól egy hétig unokák lesznek. Ráadásul 12-én kellett volna egy vizsgálatra mennem, én azt hittem, hogy 17-én. Ez a vizsgálati ildőpont utáni másnap derült ki számomra. Igy holnap reggel már 7.30-kor telefonálnom kell, hogy mikor tud az ismerősöm fogadni, ha épp oda lesz beosztva (csontsűrűség mérés). S még mammográfián sem voltam, épp az időpontom napján mentem be a szaniba.

    előzmény:
    dundori (77482)
    2017-07-16  19:46
  20. 2017. július 16. 19:4677482.

    Szervusztok Barátok! 


    Azt hiszem, hogy erre a hétre befejeztem a tennivalókat, most nem ragozom, mi minden volt napirenden, de csütörtöki kezdettel a mai napig kb. 10-12 órát dolgoztam (dolgoztunk a lakómmal, ő is segített műszak után) naponta. Most hulla fáradt vagyok, és ugyan nem akarok panaszkodni, kedves Kincsike, megértem, ha aggódsz, nagyon kell vigyázni a szemedre. Ahogy visszaolvasok, Totyi, Molly, Ti is szenvedtek, Valika Téged nehogy kihagyjalak, hisz olvasom, hogy a térdeddel bajlódsz. Nem akarok panaszkodni, mert sokszor hallottam már, hogy minek csinálom, ha nehezemre esik, de a fizikai fájdalmaknál rosszabbul hat a lelkemre, ha elhanyagolt környezetben kell élnem. Ennyit erről. Molly! Te is csak kezelteted magad, közben meg mész az Avonnal, pedig biztosan a hátad közepére sem kívánod már időnként a jövés-menést.


    Valikám! Nekem, míg a szaniban voltam felvágtak egy fájdalmas, gennyes sebet a második hét közepén. Nem elég, hogy a kezeléseket "elbuktam" a kórházba járás miatt, a vizes kezeléseket meg egyszerűen el kellett felejteni. A nem vizeseket sem kaptam meg még akkor sem, amikor nem voltam kötözésen, mert pl. nem volt masszőr. De ez volt a legkisebb bajom. Csütörtökön felvágták, kipucolták a gyulladt dudort, nem kaptam papírt, mondván, a sz.gépben minden benne lesz, majd a főorvosnő, aki beutalt, megnézi. Nem nézte meg! Én péntek délután szanatóriumi engedéllyel haza jöttem, vasárnap estig. Vasárnap délután már éreztem, hogy bűzlik a sebem. Hétfőn a vizitem szóltam, hogy mi lesz ezzel a sebbel, mert már szaga van!!! A főorvosnő azonnal félbehagyta a vizitelést, elszaladt megnézni a sz.gépét (ez délelőtt 10.30-kor volt), majd visszajött azzal, hogy elnézést kért, ő a hibás, nem nézte meg, így már a műtét után másnap reggel vissza kellett volna mennem kötözésre. Közben eltelt a hétvége itthon kötözés nélkül. Helyesebben péntek délelőtt az ottani főnővér átkötötte a sebet úgy, hogy 10 perc múlva elhagytam a kötést.


    Itt még nincs vége, mert amikor a főorvos asszony visszarohant, hogy ne haragudjak, nem venné a lelkére, ha bajom lenne az ő hibájából, de már intézkedett, hogy jön a betegszállító "mentő" és azonnal elvisz a sebészeti amblanciára. Mint írtam, ez 10.30-kor történt. Maradjak a szobámban, itt fog keresni a mentős.


    Isten látja lelkemet, még a WC-re sem mertem kimenni, nehogy ne találjon, ha jönne! Gyöngyös járta a kezeléseit, nem volt senki a szobánkban, csak én vártam és vártam. Még ebédelni sem mentem. Kb. 13.30-kor lementem az első emeletre a nővérekhez, megérdeztem, hogy meddig üljek még a szobámba, mint egy szobor, menetkész állapotban, mikor jön a betegszállító? Erre azt mondja a főnővér, hogy majd holnap reggel 8 óra után. Képzelhetitek, hogy milyen dühös voltam? Mire eszembe jutott, hogy a főorvosnő azt mondta, hogy amint visszahoztak, menjek be hozzá, hogy elmondjam, minden rendben van-e? Megkérdeztem a nővéreket, hogy OK, nem jön ma már a betegszállító, de mit mondjak a főorvosnak, ha összefutok vele a folyosón és megkérdezi, hogy mit intéztem? Erre azonnal hívták a betegszállítót, akinek már rég lejárt a munkaideje, épp a körömpörköltet főzte otthon, hogy azonnal jöjjön, mert 15.00-ig van ambuláns sebészet, 14.30-kor jött is, épp hogy odaértünk. Számomra ott derült ki, hogy a sebet teletömték gézcsíkkal, amit már másnap, pénteken ki kellett volna cserélni...... Ehhez képest hétfőn sikerült, de majdnem kedden. Szerencse, hogy ezt is megúsztam, mert könnyen megtámadhatott volna valami olyan baktérium, aminek még mindig innám a levét.


    Nem akartam ezzel untatni senkit, nem is egy nagy dolog (nekem az volt, mert így kútba esett a három  hetem), de itthon meg azóta nem érem utol magam.


    Nostro kiskutyánk meg patkánymérget evett a lakótelepi lakásuk lépcsőházában - ahol nincs is patkány...-, szerencsére azonnal észrevették, azonnal kapott orvosi ellátást, már jól van, holnap jön az Adéllal együtt.

    előzmény:
    er54 (77474)
    2017-07-13  22:28
  21. 2017. július 16. 15:2577481.

    Szép pihenős napot kívánok!


    Ma megjöttünk a kertből is...


    Szerda és csütörtök a lekvárfőzés jegyében telt el...


    16 kg volt a tisztított kimagozott barack, ebből készült édesítősen Orsikának 10 kisebb üveggel,


    anyósoméknak és nekünk cukrosan a maradék.


    Nagy munka volt, főleg úgy hogy szerdán nagyon meleg volt, 


    viszont csütörtökön, nagyon fújt  a szél  fájt tőle a fejem.


    Pénteken bevásároltam és előkészültem a szombati László naphoz,


    amely kiválóan sikerült délelőtt 11-től este 20 óráig tartott 


    Változó idő volt, de nagyon jó volt, hogy lehűlt egy kicsit a levegő olyan 25 fok körül volt, néha kicsit


    fújt a szél de a régi terasz szélvédett, szóval jó helyünk volt  


    Ma reggel a férjem nagyon meglocsolta a kertet, majd bementünk kertvárosba a szüleihez,


    átadtuk a lekvárokat, kicsit ott voltunk majd hazajöttünk, kipakolás, fürdés, ebéd és pihenés 


    Az utóbbi kettő hét nagyon megerőltető volt számomra 


    Most szeretnék egy kis lazítást...


    Mindenkit elolvastam  de most többet nem tudok írni 


    Legyen kedvetekre való nap  

  22. 2017. július 16. 10:2477480.

    Szép napot! Szia Valika!


     


    Kicsit leülök mert már félig - meddig készen vagyok az ebéddel is. Tárkonyos ragu levest csináltam meg brassóit illetve töltött paprikát.Készült egy málnás joghurt torta is mert kedden lesz a vejem szülinapja. Tegnap a fiamék voltak a szinkronúszáson a városligetben a nyeremény jegyeimmel. élvezték. Azt mondták színvonalas tetszetős volt a selejtező.


    Valika! Nekem is fájnak a lábaim az ideggyulladás miatt de menni kell mert attól félek a végén még lábra se tudok állni majd.Aggtelek az úgy jött a képbe hogy az egyik barátunk mondta , hogy rajta van a bakancslistáján. Most ott tartunk, hogy egymás kedvére megyünk olyan helyekre ahova a másik szeretne eljutni. Most sokan leszünk és annak örülök, hogy unokák is lesznek így a gyerekeknek külön esti program is lesz szervezve. sajnos csak 2 éjszakára megyünk, mert a Kittyt onnan viszik tovább a szülei Hajdúszoboszlóra, mi meg jövünk haza, mert Apusnak a hétvégén dolgozni kell a vizes VB miatt. ( Nincs több utas csak kevesebb a sofőr mert sokan nyaralnak így aztán be van osztva hogy havi 2 hétvégét be kell vállalni mindenkinek) Görögországba Stavrosba megyünk, részint a közelsége miatt ( 1100 km) és ezzel függ össze az is hogy most először Kitty is jön velünk és nem tudjuk még hogy viseli majd a buszos utat. Ő még nem volt busszal ilyen hosszú úton. Stavrosnak lassan mélyülő part    szakassza van homokos és ideális lesz a szállás is. főleg úgy hogy Kittynek ingyen van a szállás.Neki csak a buszt kell fizetni. Az Apollon travellel megyünk, mert törzsutasként ott mi is kaptunk kedvezményt. Kicsit félek az augusztus végétől mert az még szezon de hátha nem lesznek annyian. Mi inkább májusban meg szeptemberben szoktunk menni de most az iskola miatt addigra már haza is kell jönni.


    Mindenkinek k kellemes napot kívánok és jó étvágyat az ebédhez!


     

    előzmény:
    precon (77479)
    2017-07-16  07:09
  23. 2017. július 16. 07:0977479.

    Sziasztok békés vidám vasárnapot.


    Marcsi az nagyon szép túra lesz. Mi is terveztünk egy nagy túrát csónakázósat Aggteleken ez most elmarad.Sajna a lábam sem javul alig bírok menni.Mi voltunk többször(már felnőtként) is nagyon élveztük csak a rövid túrákon. Lillafüreden is voltunk a Petőfi barlangba azt is érdemes egyszer megnézniJó kis nyaratok lesz.Görögbe merre mentek?melyik utazási irodával?


     


    Szépek a lekvárjaid.


     

    előzmény:
    totyogoka (77477)
    2017-07-15  13:20
  24. 2017. július 15. 15:0677478.

    Már fotóképesek is lettek a lekvárjaim :)

    előzmény:
    totyogoka (77477)
    2017-07-15  13:20
  25. 2017. július 15. 13:2077477.

    Szép napot!


     


    Kicsit leülök mert már zsibbadnak az ujjaim meg a lábam is.Kicsit borongós időnk van de engem ez most nem zavar. Délelőtt tarhonyás csirkepaprikást csináltam leves nélkül , kovászos uborkával, majd kimentem az Újpesti piacra és vettem még pár kg sárga barackot. most éppen a fejük tetejére állítva pihennek kicsit a lekvárok majd mennek aludni a plédek közé. Most 9 üveggel lett meg a kis kóstolós üvegecskékbe is jutott.  örülök neki mert szeretjük , főleg télen palacsintába , fánkhoz, piskóta tekercsbe stb.


    Nemsokára jön Buksi kutyus , egy éjszakás kalandunk lesz mert holnap már viszik is haza de nem szeretik a gazdik sem sokáig magára hagyni a lakásban egyedül.


    Manyuska! Szerdán megyünk most Aggtelekre nem gyógyfürdőzni hanem túrázni, barlangászni. Sok barát összesen 20 fő unokákkal nagymamákkal.én is még gyerekkoromban voltam arra most érdemes lesz körül nézni. augusztus végén megyünk majd megint Görögországba és októberben megyek a barátnőmmel Hévízre. Most egyenlőre ennyi a terv aztán meglátjuk mi lesz megvalósítva.


     


    Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!


     


     


     

  26. 2017. július 14. 15:0277476.

    SZervusztok


    NAgyon zsufoltak voltak a heten a bapjaim,2 fele tlrnara jartam es avonozni,kozben fozni,de a jovohet nyugalmasabb lesz szerdatol.


    TOtyi


    LEgkozelebb mikor mentek kirandulni,furdeni?


    MAr nincs nagy meleg kellemes ido van.


    LEgyen szep delutanunk.

  27. 2017. július 14. 07:2777475.

    Szép jó reggelt!


     


    Süt a nap de lehült a levegő, ami nem is nagy baj hiszen a kánikula elviselhetetlen volt már. tegnap délután egy nagyon kedves kerületi rendezvényen voltunk Kittyvel , igaz nem a szomszédban volt hanem a kerület másik végében de volt ott minden. Jó műsorok , régi népi  tallér gyüjtő ügyességi játékok stb. Jó volt a régi kollégákkal is találkozni.


    kitty ma délelőtt megy haza , de buksi meg holnap jön így aztán én sem unatkozom.


    Valika! Szégyen és gyalázat. Azért régen több törődést kaptak a körházakban idős otthonokban fekvő  betegek. Ma már sok minden a pénzről szól és nem a becsületről. légy büszke az unokáidra hogy ők még olyan családban nőttek fel ahol a becsület volt a fontosabb.


    Kincsike! Majd szépen lassan minden a helyére kerül. én is így voltam a tavasszal. van ami még most se került elő őedig már telt el azóta idő. Ti magatok csináltok mindent , mi ezt már nem vállaltuk be. apus még dolgozik így arra gondoltunk, hogy a festést csinálja szakember. Még így is elfáradtunk esténként nagyon.


    Mazsola! remélem Marika jobban van , most hogy enyhült kicsit a kánikula.


    Mollyka! Hol itt fáj hol ott de azért még csináljuk a dolgainkat. csak nagyobb baj ne legyen.


    Rózsa! Korlátozva van a neted? nem javul a helyzet, Kéne egy normális háziorvos aki komolyan a kezébe veszi a problémát.


    Gitta! sokat gondolok rád is. 


    Julika! Kellemes unokázós napokat!


    Manyuska! Merre vagy? 


    Mindenkinek kellemes bosszúság mentes napot kívánok!

  28. 2017. július 13. 22:2877474.

    szép  álmokat 


    Jelentkezem hogy még vagyok


    Ami  kész  a  tapétázás , szönyegpadló  a helyén  ,butorok  a helyükön  .


    Ma Pisti lement  a telekre  megnézze  a vihar  által okozott  bajokat , barack  körte  mind  a földön  egy  barack  ka ketté hasadt 


    azt  össze  kötözte  hátha  megmarad  ( sinbe   tette )  ,a parlagfü  felütötte  a fejét igy  a hétvégén  delegkésöbb  hétfőn


    muszály  lemenni  rendbe tenni .


    Én ma  a szekrényeket  portalanitottam  vizes  ronyggal  kimostam  hogy minden friss legyen .


    A  háló szobába  állnak  a dobozok amiket  vissza kell  rendezni  és  szanálni  mert  kevesebb  a helyem.


    A  mellék helyiség ujítása még  várat magára .Hiába  mindent  a két  kezünkkel  csináltunk a cipekedéstöl  tartottam  szemem miatt


    ( magas  a szemnyomásom ) de  megcsináltuk .


    Mellette  azért  az unokákra  is  kell minden  nap  kis  időt szakitani .


     


    Valika   nagyon  büszke  lehetsz   unokáidra  ,emberség  van  bennük  .


    Nem értem  miért  megy  olyan ember  ilyen  pályára  aki  igy  bánik  a betegekkel . Felháborító .


    Rózsa  mi  a fene  ütött  már  megint  a férjedbe . Unokák  nagyon  aranyosak .


    Molly  érezzétek  jol magatokat  a családi  ünneplésen .


    Julika  Elza  biztos  nagyot  nött .


    Marcsi Kittyvel  biztos  valami  jó  programot  találtatok  ki mára  is .


    Gitta  tudom most  nagyon  sok teendöd   van  a kertbe .A   kicsit   (Gergő) felvették  a  közeli  bölcsödébe .Daninak  az  ovoda  kérdéses még .


    Mazsola jósok km  kellett megtennetek .                                                                                                                                                         


     

  29. 2017. július 13. 20:5877473.

    Sziasztok.


    Röpke három órát ültem a hivatalban de félig elintézve az unokatesóm ügye.Hétfőn folyt -köv.A saját dolgaim még folyamatban szintén.


    Viszont ma itthon vasalós napom volt ehhez megfelelő volt az idő.


    Legkisebb unokám tele van panasszal ,nagyon dühös.Meséli hogy a nyolc kerületben az olajág otthonban volt egy hét gyakorlaton és nagyon szemét módon bánnak a bentlakókkal.Annyira felidegesítette magát hogy felment az igazgatóhoz panaszt tenni a személyzetre.Azt mondja hogy a magatehetetlen betegeket nem itatták meg a dög melegbe ,nem teszik tisztába stb.Ő mint tanuló rohangált szobáról szobára ellátni a bentlakókat.Mesélte hogy egy bácsi egy liter vizet megivót annyira szomjas volt.Egy néni meg sírva köszönte meg neki hogy ilyen szépen tisztába tette és kedvesen beszélt vele.Az uncsim mentő orvosnak készül és különböző helyeken van gyakorlaton. óvodában, bölcsiben nyugdíjas otthonban most kórházban van.Azt mondja hogy az iskolában ugye azt tanítják hogy mindenkivel úgy foglalkozzanak mintha a saját szülei vagy nagyszülei lennének,ezt ő be is tartsa.Kérdése az volt hogy mama ezek hol tanultak,és milyen lelketlenek miért nem mennek a fenébe máshová dolgozni.A pénzt azt elfogadják és gonoszak lelketlenek.Büszke vagyok a kislányra akár hol van gyakorlaton mindenhol dicséretet kap.A legnagyobb unokám is az egészségügyben dolgozik lelkiismeretes már elő is léptették .Székesfehérváron dolgozik,most egy plazma központban.Előtte kórházban dolgozott nagyon meg voltak vele is elégedve neki is nagy szíve van.


    Bettina unokám is jól veszi az akadályokat már többször megdicsérték ő a továbbtanulásárt dolgozik(pénzes a sulija)eddig is az volt évi hétszáz ezerért tanult plusz a könyvek stb.Most megakarja keresni a tandíját.A folytatás még több .Mivel mi már nem tudjuk segíteni neki kell helytállni magáért.Most jól kibeszéltem magam


    Molly nekem is fájnak a térdeim ma elmentem a sebészetre mert kattog a térdem néha alig birok felállni aztán a menés is borzasztó.Na húztam sorszámot aztán bementem a folyosóra hosszú tömött két sorban ültek álltak az emberek.Levegő az nem volt büdös az volt liftezett a gyomron és hazajöttemja egy letört valami vándorol  a térdemben az esés óta,(látszik és tapintható is)de szimetrikus a jobban már beágyazódottmajd  a bal térdemben is egyszer megállapodik remélem.Addig meg vonszolom magam


     

  30. 2017. július 12. 16:4877472.

    Sziasztok!


    Atya Úr Isten Valika! Ez tényleg nem normális. Nem elég az embernek a fájdalom az elvesztett társ miatt még ilyen baromságokkal kell foglalkozni. Mintha a sötét középkorban lennénk. Nem tudom ez más országokban hogy megy de itt ez is a bürokrácia útvesztőibe fullad bele. 2999.-ig???????????? Normálisak?


    Én ma takarítottam, vásároltam  most meg itt van Kitty még befejez valami rajzot aztán társasozunk. Ma Apus nem  megy dolgozni. Pihenő napot tart.


    Julika! Élvezd Te is hogy együtt vagytok a "messzi " unokával Elzával. Azt hiszem Ő jól el lesz a cicákkal. Rózsa! Aranyosak a fiúk. Bálintka a kis imbolygó járásával tündérke.


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

    előzmény:
    precon (77471)
    2017-07-12  15:48
  31. 2017. július 12. 15:4877471.

    Sziasztok szép délutánt.


    Nagyon dühös vagyok szinte semmit sem intéztünk.Nekem zárolták a fele bankszámlám,közös a számla apussal.Annyit sikerült intéznem hogy az én telefonszámom szerepeljen,mivel apusé megszűnik.


    A kocsit sem tudtam elintézni mivel nem működött a netjük és nem tudták lekérni az adatokat,ilyent még nem is hallottam hogy egy állami hivatalban probléma lehet a nettel.Nem is értem én vagyok a hülye miért jelentettem ilyen korán le apus halálátbecsületes akartam leni.Ja és nem fogjátok elhinni.2999 ig van zárolva eddig nem akarok élni.Persze majd feloldják a hagyatéki után ami nem most lesz.Nem elég hogy minden ügyintézésnél rosszul vagyok a szívem szakad bele,még ilyenekbe is belefutok.Ki vagyok nagyon még mindig nem tudok magamhoz térni.Nem is tudom felfogni mi is történik körülöttem

  32. 2017. július 12. 07:5477470.

    Szervusztok!


    Micsoda kamrák????Háziasszony gyöngyei vagytok. 


    Rózsa!


    Nem jól olvastál...nem én megyek, a gyerekek jönnek. Melinda és Elza pl. éppen ma, délután. melinda vasárnap vissza utazik és egy hétig Elza itt lesz velem, aztán Melinda vissza jön, jönnek a deszkiek is egy kicsit és együtt mennek Deszkre, ott is lesznek pár napot. Én oda már nem megyek. Jó, hogy lehült az idő, tegnap trópusi volt a hőség, az éjjel esett, sok, kellett a földnek. 

  33. 2017. július 12. 00:1977469.

    Égi jel érkezett! Törlődött a szolim!!!!!! Így most az ismétlésnél nem panaszkodom.


    Julika! Mikor utazol az Unokákhoz?


    Molly! Huncut a cicád.


    Gitta! Jól látod a helyzetem.


    Marcsi! Szépek a lekvárjaid.


    Valcsi! Finomakat sütöttél. Remélem az ügyintézés is jól sikerül.


    Mindenkire szeretettel gondolok! Jó éjszakát!


    1. Marcipapa kalapjával


    2. Nem csak a kép homályos! A szemüvegem is elhomályosult. Először jött felém Bálint, egyedül a saját két lábán.


    3. Kristófnak is nagyon melege volt.


     

    előzmény:
    rozsaanyu (77468)
    2017-07-11  22:03
  34. 2017. július 11. 22:0377468.

    Itt vagyok. Itt volt ma a Bálint és a Kristóf. Egyedül voltam velük. Marci orvosnál volt.


    A Bimbómék előbb a Bálintot adták be. Kristófot vitték orvoshoz. Majd Kristófot is megkaptam és a szülők elmentek vásárolni. Etettem, itattam, pelenkáztam, mindkettőt. Bálint elindult!!!!!!


    Most töltöm fel a képeket a gépre. Még nem olvastam vissza!


    Valcsi! Jóváhagytam a miLacink mosolygós képét!

    előzmény:
    precon (77467)
    2017-07-11  20:28
  35. 2017. július 11. 20:2877467.

    Befőtek meg a lekvárjaim részlet

  36. 2017. július 11. 16:1977466.

    Sziasztok! Kikészültem!


    Pedig nem is olyan nagy kaland volt ez a mai napom. Elvittem a nyakláncomat az ötvöshöz majd az Újpesti piacon át jöttem haza. Kaptam szép sárgabarackot olcsón  ( 300 ft alatt) így eddig azzal bíbelődtem. Vettem még zöldbabot  is azt meg megcsináltam levesnek.Mára befejeztem! Aztán lehet még meg jön a kedvem és rakok még el másik adagot is de nem ma.


    Holnap meg meg jön a Kitty , biztosan nem unatkozunk.


    Elajándékoztam a szinkronúszásra szóló jegyeimet. Már nincs kedvem ehhez a nagy felhajtáshoz , ráadásul elég fejetlenül megy a szervezés. Senki nem tud semmit a lelátók még félig vannak össze szerelve.


     


    Mindenkire gondolok, igyatok sok folyadékot!

  37. 2017. július 11. 13:0677465.

    csuda jópofa a cicád,jó sok lekvárt főzöl?

    előzmény:
    molly49 (77460)
    2017-07-11  09:27
  38. 2017. július 11. 13:0477464.

    Le hupp.


    Paradicsom levest csináltam meg túrós palacsintát meg túrós lepényt.Mivel a palacsintát is átsütöm a sütőbe így egy kalap alatt megvolt.


    Holnap lazítás mert van főzelékem karalábé majd csak húst sütök azt is megcsinálom még ma.Holnap ügyintézek a kisfiammal.Nemcsak a saját ügyemet hanem az unoka tesómét is egy kalap alatt.Neki egy éve halt meg a lánya és senkije sincs csak a férje akire nem lehet számítani.Eladták a kocsijukat azt kell lejelentenem a kormányhivatalban aztán a polgármesteri hivatalban is.A biztosítást már elintéztem ez a súlyadó miatt kell.

    előzmény:
    totyogoka (77459)
    2017-07-11  08:22
  39. 2017. július 11. 12:3477463.

    Ez a cica egy kéjenc!

    előzmény:
    molly49 (77460)
    2017-07-11  09:27
  40. 2017. július 11. 12:3277462.

    Bizony Totyikám, szoktam néha beülni a kisházba, bár igazad van, ott is meleg van. Nappal nyitva az ajtaja, este bezárom, nem tud lehűlni. Ablakot nem merem nyitva hagyni a tavaly eléggé próbára tett patkány miatt, szúnyogháló még mindig nincs rajta. Majd ha én eszkábálok egy keretet, akkor lesz, mert háló az lenne hozzá.


    Kedves Molly! Ha arra sebészeti dologra gondolsz, akkor igen, meggyógyult a helye, de ami fizikai munkát végzek naponta, na az nem tesz jót nekem sem, akárcsak Neked. Hogy ha azt írod, hogy egy-egy napod a kertben milyen fárasztó volt, tudom, miről beszélsz, értelek és szerintem közösen nyögünk, csak nem halljuk egymást.
    A Gyöngyi barátnőmnek is a csípője fáj, valamint a térde. Az orvos szerint a kettő összefügg. Vannak olyan napjai, hogy sem ülni, sem feküdni nem bír, vagy csak egyetlen pózban. Ettől aztán szinte alig alszik. Közben meg ott a nagy kert...


    Reggel, amint elállt az eső (7.30), azonnal kimentem, ásóztam a sarjakat, közben patakokban folyt rólam az izzadtság. 11-kor jöttem be, gyors zuhany, késői reggeli, nem néztem az órát csak utólag jöttem rá, inkább ebédelni kellett volna. Igaz, amíg zuhanyoztam, közben megfőtt 2 db tojás, ezt ettem, valamint egy kefírt. Most indulok a bankba, boltba (csak kenyér kell), aztán igyekszem haza, így eső után sokat tudok gazolni ott, ahol már, vagy még nem süt a Nap.

    előzmény:
    totyogoka (77459)
    2017-07-11  08:22
  41. 2017. július 11. 10:2177461.

    Szervusztok!


    Itt semmi enyhülés nincs...esőnek, felhőnek nyoma sincs. hajnalban permeteztem, megfőztem a savanyú tojás levest, most a cicákkal szórakozok, meg a gép előtt nézelődök. Semmihez nincsen kedvem, de szerencsére nincs is sok dolgom...ha lenne is, elkerülöm. Kettőre megy a fodrászhoz, jól bele vagdostam, lesz vele munkája Öcsi bácsinak. De nem szokott megszidni, azt mondja a haj úgy is kinő, meg neki az a dolga, hogy megnyesse a hajamat..ha én elrontom..mert leginkább elrontom

  42. 2017. július 11. 09:2777460.

    Szép napot mindenkinek!


    Nagyon örülök a lehűlésnek  így már reménykedve tekintek a szerda, csütörtök elé,


    amikor is a kertben fogok barack lekvárt főzni... 


    Csoda történt, mert anyósomék felajánlották a s.barackjukat, hogy befőzhetem...


    Kint is fogok aludni, mert kettő napos lesz a munka.


    A múlt hét borzasztó sok munkával telt... vasárnaptól iszonyú a jobb forgóm és a térdeim fájása


    minden nap flektort szedek csak úgy tudok "működni" 


    Totyikám a kertben is nagy meleg van-volt... de szerencsére vannak fa árnyékos helyek


    Az új teraszunk is nagyon jól szuperál ebből a szempontból.


    Szombaton tartjuk az elmaradt László napot most úgy néz ki heten leszünk.


    Olvasom mindenkinek megvannak a sorstól kapott problémái... nem könnyű az élet, mindannyian birkózunk valami gonddal 


    Picivirág nagyon aranyosak a picurok   nekünk is foltos a kis egy éves rosszcsontunk


    Rózsa, őszintén sajnállak, hogy a párod megnehezíti az életedet 


    pedig te is sok egészségügyi problémával küzdesz, tekintettel lehetne rád...


    Precon, jaj de nehéz időszak ez az életedben  de mit is lehet tenni? élni kell tovább, a családodnak szüksége van rád 


    Erzsike, haladtok a nagy munkával?  sok erőt hozzá!!!


    Gitta, a nyár a sok sok munka időszaka... ugye meggyógyultál már?


    Ma összekészítem amit  kertbe akarok vinni, kaja, gyógyszerek, egyebek... kicsit pihizek is.


     


    Legyen kellemes napotok!


     


     


     


     

    előzmény:
    totyogoka (77459)
    2017-07-11  08:22
  43. 2017. július 11. 08:2277459.

    Szép napot!


     


    Hurrá! Hült a levegő egy kicsit. Még pedig olyan formában vonult át a vihar ami állítólag nagy volt , hogy én átaludtam. örülök is neki mert egyébként betojtam volna.Tegnap lecsót főztem ( maradt belőle), ma gombás sertés szeletet meg zúza pörköltet. A héten már csak hétvégén főzök. Addig ezeket beosztjuk.Próbálom a hűtőt - fagyasztót átláthatóvá tenni .


    Ma megyek egy ötvöshöz mert van egy ezüst láncom amiből egy darabkát ki kellene venni mert hosszú . nem vastag kis vékonyka de az aranyláncomat nem viselem nyáron mert ismét sok a kitépős bűnöző.


    Gittám! A kisházra úgy gondoltam ám, hogy amikor kint már süt a nap akkor ott folytatod a munkálatokat mert ugyan meleg van ott is csak oda nem süt a nap.A cseresznye sarjakat ismerem annó amíg volt telkünk mi is szenvedtünk a szomszéd fájától. Őt nem zavarta.


    Valika! Mit sütsz kis szűcs? Ma nem lesz olyan meleg elviselhető ha megy a sütő. Az én gombás szeletem is bent van már.


    Rózsa! Te élsz a Marcival , Te ismered, de az biztos, hogy ezeket az embereket is kordában kell valahogy tartani. Ha látja rajtad hogy félsz akkor sakkban tart és zsarol.És a kis Rózsa, Miért nem mondja meg az apjának, hogy jobb ha csendben marad mert az anyja igen is sokat tett azért hogy Ők lakáshoz jussanak. Ellentétben vele) Nem irigyellek egy percig sem.


    Mazsola! nem egyszerű ilyen melegben rónni az utakat de amíg ez van addig van munkátok is. Elviselhető hőmérsékletet kívánok!


    Julika! Tündéri a két "ENSZ" megfigyelő! olyan pózban ülnek ott mint akik oda vannak ragasztva! :)


    Mollyka! Bár meleg van de most a telketeken is arany életük van a cicáitoknak mert sokat vagytok kint Ti is.


    Kincsike! hogy álltok? Senki sem sürget és előbb utóbb látod majd az eredményt is.


    Mindenkinek kellemes napot kívánok.

  44. 2017. július 11. 08:1377458.

    Rózsa nem értem miért nem tudják beutalni kórházba .Csak annyit kellene tenned hogy megmondod nem tudod ellátni mert beteg vagy te is.Az unoka tesóm férjét simán befektettük a kórházba teljes kivizsgálásra egy hétre aztán két hét lett belőle.Az unoka tesóm azt mondta hogy lelkileg terrorizálja és szeretné ha még bent tartanák.Persze mi kihívtuk az ügyeletet és beutaltattuk veleEhhez kell egy megértő háziorvos ami szerencsére nekünk van

    előzmény:
    rozsaanyu (77448)
    2017-07-10  01:38
  45. 2017. július 11. 08:0477457.

    Gittám egyelőre még mindig  tölti ki a napjaimat és a hitetlenkedés hogy ez velem megtörténhetett.Még sok intézni való is van de nem igazán megyJövök megyek és nem találom a helyem és nem is érdekel semmi.Semminek nincs értelme.

    előzmény:
    dundori (77455)
    2017-07-11  07:32
  46. 2017. július 11. 08:0077456.

    Sziasztok nyugis napot.Megbolondult az NLC nekem 2006 os oldalak jöttek elő.Hiába próbáltam megfordítani nem ment.Remélem a beírás után rendben lesz,és elolvashatom amit írtatok.Kicsit kellemesebb az idő felénk is A lábaim leszakadnakA mai idő alkalmas arra hogy süssek nem fogok megfőni nagyon csak kicsit a konyhába.

  47. 2017. július 11. 07:3277455.

    Szia Rózsa!


    Pihend ki magad, míg nincsenek ott az unokák. Megértem, ha hiányoznak, de annyi minden hiányzik az életben. Leginkább a nyugalom. Sokszor olyan érzésem van, hogy nem is családban, inkább fogságban élsz. 


    Kincsike! Mikor derül ki, hogy a kicsi mehet-e a közeli bölcsödébe?


    Manyuska! Remélem segítenek a gyakorlatok. Én is megfogadom, hogy holnaptól tornázni fogok, de minden nap halasztom. Most úszni sem járok, a kertben végzek különféle gyakorlatokat, kapával, ásóval, fűnyíróval, stb.


    Valikám! A sok tennivaló egyelőre leterhel minden téren - gondolom. A fájdalom enyhül majd idővel, az intézésre váró dolgok, a tennivalók meg szaporodnak sajnos. Én is ebben a helyzetben találtam magam, ami plusz stressz a mindennapokban, sokszor sírdogálva, sokszor makacsul, csakazértis igyekszem megoldani azokat, amiket korábban együtt simán megoldottunk. Olyan is van, amikor meg - ha nem találok megoldást -, annyiban hagyom, közben meg belül izgat, furdal a lelkiismeret, mert tudom, hogy rám vár ez a nagy falatnak látszó feladat, amit mindenképp el kell intézni. Ilyenek pl. a ház karbantartása, előbb-utóbb a tetőt kell felújítani, a fürdőszobámban még mindig nem történt semmi, a kisház lassan összedől, stb., de tudom, mindenhol van sok más probléma, Neked egyelőre még a fájdalom a legnagyobb. Sok erőt és kitartást kívánok.

    előzmény:
    rozsaanyu (77453)
    2017-07-10  23:54
  48. 2017. július 11. 07:0377454.

    Szervusztok Barátok!


    Már egy órája felkeltem, azt terveztem, mire felforrósodik a levegő, addig haladok egy kicsit a kinti munkáimmal. Ezt csinálom napok óta, de mára megtréfált az időjárás, jelenleg esik az eső. 


    Tegnap felszedtem a zöldbabot teljesen, ebből volt az ebéd is. A fokhagymát is kiástam elkészítettem télire, nagyon elégedett vagyok vele. Éppen végeztem, mire borzasztóan felmelegedett odakint. Sajnos a házban is meleg lesz előbb-utóbb, hiába van nyitva egész éjjjel minden ablak (huzatban), mára pl. mindössze 24 fokra hűlt le a levegő. 


    Mára a füves-virágos kertet terveztem rendbe tenni, sajnos két szomszéd felől "támadnak" a cseresznye fáik sarjai. Nem tudom, láttatok-e már ilyet, valami borzalmas, hogy a füves részeken százával törnek elő a földből a sarjak. Erre sajnos egyetlen megoldás van, rendszeresen írtani kell ezeket, de ezek a füves területek mostanra borzalmasan néznek ki miatta. Ez már nem is nagyon érdekelne, de a beleölt munka nagyon fárasztó és mostanra rendszeressé vált. Az egyik szomszéd felől egy olyan semmit érő, öreg cseresznyefa sarjai törnek elő, ami cseresznye leginkább a madarak eledele, mert a legkoraibb, ízetlen, apró termést hozza. Ha az enyém lenne, már régen kivágattam volna. Igy volt ez a a meggyfáikkal is, amik szintén sarjakról szaporodtak el valamikor, egymás hegyén-hátán. Ezt szerencsére tavaly sikerült kivágttatni velük (horvát szomszédok), miután többször panaszkodtak, hogy azon a 3-4 db fán összesen nem terem 1 liter meggy sem. Ekkor szóltam, hogy vágják ki, mert nálam meg csak bosszúságot okoz.


    A másik szomszédból a kert hátsó felén törnek át a sajrak, egy valamikor értékes, szép és ízletes termésű, hatalmas fáról, aminek mostanra már csak harmada van meg, a többit levágták, mert ránőtt a garázsukra. Ami még okozza a sarjak terjedését, hogy közvetlen a garázsuk mellett van, a földet pedig lebetonozták, vagyis a fa csak annyi vízhez jut, ami eső az én kertemet éri. Én tavasszal a kivágott fáim helyett új csemetéket ültettem, rendszeresen locsoltam ezeket. Igy sajnos felém törekszenek a szomszéd fájának gyökerei, ezért okoz nekem bosszúságot és sok munkát.


    Totyikám! A kisházban egyelőre csak szaporodik a tennivaló. Lassan mindenre sor kerül, de előbb rendet kell ott rakni. Sajnos a nálam kivágott gyümölcsfák még nem lettek összevágva, s addig a téli tűzrevalót sem tudom megvenni, amíg helyet nem csinálunk neki. Sok dolgot ki kell onnan dobni, ebben magamra maradok, mert nálunk többnyire nincs lomtalanítás (a mi utcánkat elfelejtették a városházán), mivel magánút. Konténert hozatni több tízezerbe kerül, így egyelőre csak gyűlnek a lomok. Igy az első nagyobb nekifutás, amire céloztál azzal kezdődik majd, hogy a télen összegyűlt dobozok, csomagolóanyagok és egyéb éghető holmik az üstben kerülnek elégetésre hamarosan.


    Igyekezni kell, mert a lakóim 4-én haza utaznak, majd csak az esküvőjükre jönnek vissza, akkor már hozzák a szülőket is. Addigra rendet kell vágni a kertben, és addig van lehetőség a lakóm segítségére is minden téren.

    előzmény:
    totyogoka (77450)
    2017-07-10  15:56
  49. 2017. július 10. 23:5477453.

    Nagyon elszaladt a mai nap is. Most érkezett ide a szélvihar, dörgés, eső. Kellemes a levegő.


    Most éppen letiltott a gépről a Marci. Kihasználom, hogy alszik, röviden jövök.


    Már 2. napja figyelek az étkezésre. Szeretnék fogyni.


    Mindenkit elolvastam. Megyek aludni, mert reggel 8-kor ébresztő lesz. Takarítani kell. Helyesebben, inkább csak szanálni a szekrényem tartalmát.


    Jó éjszakát, szép álmokat, a Hiányzóknak, az előttem szólóknak, szeretettel.


    Már hiányoznak az Unokák!!!!!!! Nem tudom, mikor látom Őket. Most még skype-n sem láttam, napok óta.

  50. 2017. július 10. 21:1677452.

    Szia, Rózsa! Ne felejtsd el, fele-ség vagy.Nem vagyunk egészben a férjünknek.Te vagy a legfontosabb.Ha te jól vagy, a környezeted is rendben lesz.Csodálatos dolog nagyszülőnek lenni, de ne engedd hogy kihasználjanak.De ez az én véleményem. Nekem 1x volt orbáncos a lábam, nem kellemes.


    Ma is hőség volt...Jó lenne ha éjszakára lehűlne a levegő, lehessen pihenni.Holnap kiszállítunk kb 700km lesz mire hazaérünk.Jó lenne pihentetőt aludni éjszaka.


    Nem főzök,nem megy ilyen melegben.Magamnak megrendeltem Katus Attila heti diétás menüjét, 3x étkezés.Ma ettem először, megvoltam elégedve. Holnap sajnos indulásig nem érkezik meg,de reggeli az itt van.Gyerekek este megfőztek maguknak,Zoli majd eszik az úton menüt.


    Pár éve nem tudom megenni a görögdinnyét.Egyszer nagyon belaktam, azóta nem megy le.


    Szép álmokat!

    előzmény:
    rozsaanyu (77448)
    2017-07-10  01:38

Címlap

top