Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeretői viszonyt befejezn

sunnygirli
Létrehozva: 2012. június 19. 00:04

Kedves Mindenki, aki már járt hasonló cipőben, kérlek segítsetek!

 

Tanács, tipp, segítség kéne azoktól akik voltak már szeretői státuszban, és sikerült kilépniük belőle.  Szívesen vennék olyan könyvajánlást is, ami segít ebben.Tudom van már szeretős topik, de én nem a pro és kontrára vagyok kíváncsi, és nem azt szeretném fejtegetni, hogy miért lépnek félre az emberek. 

Én egyszerűen tanácsot kérnék arra, hogy hogyan fejezzem be.

 

Próbáltam, de nem ment. Legutóbb 2 hónapig nem kerestem, majd egyszercsak felhívtam, és találkoztunk, és hát a vonzalom nem enyhült... Így újra megtörtént.

 

Találnék mást helyette, volt is időszak, amikor mással voltam. De most nem találok. Nincs olyan az életemben, aki felcsigázna (pedig sokan udvarolnak), így mindig visszatáncolok hozzá. De nem értem miért? 

Miért van az, hogy az ember nem úgy cselekszik, ahogy az esze diktálja? Ezerszer végiggondoltam, hogy mit szeretnék tőle. Az elején szerettem volna szeretőből barátnő lenni. Akkor még hittem azt is, hogy esetleg elhagyja. De nem tette. Pedig minden érv mellettem szólt. Persze szörnyű ez a hasonlítgatás, de szerintem jobb vagyok, mint a felesége. Mármint kinézetre (hiszen belsőleg nem ismerem), illetve úgy vettem észre a férfin, hogy szíve szerint engem választana. Csak egy béna pöcsfej, aki járt utat a járatlanra nem mert lecserélni. Pedig nincs gyerek, nincs közös ház, és még szerintem fiatalok vagyunk.

Ő soha nem ígért semmit nekem. Barátok voltunk, azokkal a bizonyos extrákkal... 

 

De ez a téma teljesen felőröl. Folyton azon kattog az agyam, hogy hogy tudta ezeket a dolgokat megtenni, miért ilyen aljas egy ember a feleségével szemben. Szívem szerint kiborítanám a bilit, elmondanék mindent a feleségének. Mert ez a férfi nem érdemli meg őt. 

Én szenvedek, holott a férfinek kéne a bűntudattól. Az én agyam kattog, ő meg élvezi az életet két nővel. Mind a kettőnket palira vesz.

Az agyam tudja, hogy be kell fejeznem, de oly nehéz. És a hónapok múlnak, csak múlnak. Magamban megbeszélem, hogy ő a hibás, mert ő lép félre, és neki kellett volna lépnie, vagy válnia, vagy velem megszakítani a kapcsolatot, de nem tette.

Persze, hogy nem, mert ez így kényelmes neki. 

1,5 éve nyújtjuk ezt a rétestésztát... Valakivel diskurálnom kell a témáról, valakivel, aki már átélte ugyanezt. Valaki aki megadja nekem a lökést a továbblépéshez. Elsősorban olyanok tanácsát várom, akik szeretők voltak, és nem a megcsalt feleségek.

Az erkölcscsőszöket pedig szépen kérem, hogy ne álljanak neki kioktatni, hogy én mint szerető vajon milyen ember lehetek, stb, mert amíg az ember egyszer bele nem lép egy ilyen pocsolyába, addig nem tudhatja. 2 éve magam sem gondoltam volna, hogy pont én leszek egyszer egy ilyen helyzetben. Maga voltam a megcsalás legnagyobb ellenzője. De most mégis ebben a cipőben járok, melyből ki szeretnék lépni, és segítséget kérek, nem pedig mocskolódást.

 

Köszönöm!

 

  1. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 11:4351.

    Én nem hibáztatnám a szülőket ebben az esetben. Talán nem is tudják, hogy a lányuk valakinek a szeretője.

     

    Ez nem nevelési hiba.!

    idézet:
    andrea555 (48)
    2012-06-19 11:35:25
    Akit megneveltek, nincs szeretője, nem tör be, nem simlizik, nem hazudik és stb...
    előzmény:
    andrea555 (48)
    2012-06-19  11:35
  2. 2012. június 19. 11:4350.
    Hétvégén beszéltétek meg a szakítást vagy csak beszéltetek? Nálam most az a taktika, hogy nem jelentettem be, hogy be akarom fejezni (elég ciki, hogy már két elbocsátó szép üzeneted írtam, aztán mindig folytattuk), csak hogy egyéb problémáim vannak, ezért nem keresem egy ideig. Ezt annyira nem hagyta, így végül egy félmondattal utaltam rá, hogy most minden fáj, az is ami köztünk van, azóta csend. Persze ez megint nem nyílt dolog, de időt akarok nyerni, elterelni a gondolataimat, megnyugodni, meggyőzni magam,hogy úgyis csak ugyanaz lenne újra és újra. Ez elég jól is megy, de azért örültem, hogy megtaláltam ezt a topikot.

    Na most legalább adtam a mazochistázóknak és szenvedélybetegezőknek csámcsognivalót.
    előzmény:
    csibimanó (41)
    2012-06-19  11:18
  3. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. június 19. 11:3949.
    Meg lennék döbbenve, ha egy ilyen épületes beszólástól bármilyen szenvedélybeteg feladná a szenvedélye tárgyát...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (42)
    2012-06-19  11:19
  4. 2012. június 19. 11:3548.

    Én nem hibáztatnám a szülőket ebben az esetben. Talán nem is tudják, hogy a lányuk valakinek a szeretője.

     

    Ez nem nevelési hiba.!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (47)
    2012-06-19  11:27
  5. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 11:2747.

    Én is nagyon nagyon elítélem azt aki ezt csinálja, de azért még nem gondolom, hogy nem volt gyerekszobája. Ha valaki próbáll helyesen viselkedni akkor esélyt érdemel arra. Valahol elsiklott ennek a nőnek az élete és abban nem szabad meg akadályozni, rendbe tegye a dolgait.

    Ez önértékelési probléma, esetleg unalom. Hiba az biztos!

     

    Egyértelmű hiszen a férfi nem keresi, ő hívta fel 2 hónap múlva. 

     

    Majd ha kap ennél is több pofont és meg aláztatást akkor majd feladja.

     

    Szégyen mert az, és csúnya dolgot tett. Majd felismeri igazán....

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    idézet:
    andrea555 (36)
    2012-06-19 10:53:19
    Én nem ítélem el, mert demokrácia van, mindenki éljen a kedvére.
    De közlöm, hogy nem a hasonszőrűek mutatják meg a változás útját, ha arra van igénye.
    Az egész neveltetésből fakadó személyiségét vizsgáltassa meg szakemberrel.
    előzmény:
    andrea555 (36)
    2012-06-19  10:53
  6. 2012. június 19. 11:2646.

    Lehet hogy mazochista .... ki 'tudhassa' !

     

    Én nem is lennék képes lefeküdni olyannal aki mással is összefekszik velem egy időben pfuj!

     

    Ha elképzelem, hogy előtte lehet, hogy a nejét jól.. aztzán meg engem csókolgatna, a belem kifordul! Na de kinek mi a jó...?

     

    A férfi is egy aljas természetesen, de ha más nem annyi mellette szól, hogy megkapta amit akart aztán ennyi. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413693 (40)
    2012-06-19  11:13
  7. 2012. június 19. 11:2245.

    Ezt már én is megfigyeltem. Ez a V.G. egy nulla jóindulattal,  nulla toleranciával "megáldott" ember, valószínűleg nem szereti senki és megkeseredett, itt éli ki magát a topikokban és osztja az észt

     

    Amikor őt olvasom mindig örülök, hogy nem vagyok ilyen. Persze  nekem is szokott negatív véleményem lenni, de nem alázok FOLYAMATOSAN másokat. És nem CSAk alázok. Pozitív megnyilvánulást még nem láttam tőle. Legyen bármi a téma....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (23)
    2012-06-19  09:59
  8. 2012. június 19. 11:2244.
    Hát persze, hogy képes. Lehet már van másik szeretője is... mit lehet tudni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383878 (42)
    2012-06-19  11:19
  9. 2012. június 19. 11:2043.

    Nemigen fogsz ebben a topicban olyat hallani, ami igazán az ínyedre lenne.

     

    Semiramis hasonlata igen találó volt. Elfogadtad a játékszabályokat, most meg nem tetszenek.

     

    Nem a feleséggel kellene foglalkoznod, akit megbántanál, holott némi lelkiismeretfurdalást illene érezned az irányába, nem is a pasival, aki egyébként viszonylag korrekt is volt, hiszen te képzeltél bele többet a kapcsolatba.

     

    Foglalkozz magaddal és szedd össze a maradék önbecsülésedet. Nem kell találkozni, telefonálni és pont. Más nem fogja helyetted megtenni.  

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  10. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. június 19. 11:1942.

    a ffi,ha ezzel a novel kepes volt felreizelni, akkor nagy valoszinuseggel mas lannyal is kepes.

     

    VG bunko stilusa pedig nem az erkolcstelensegnek szolt,sokkal inkabb a szenvedelybetegnek. Vegye eszre,hogy aki nem bir valamire nemet mondani  - de "akar" , es keptelen ra, na az beteg.

     Van aki pofonnal,van aki hideg vizzel,van aki megbeszelessel,megertessel akarja ezt tudatni ,de a lenyege ugyanaz.

    előzmény:
    andrea555 (36)
    2012-06-19  10:53
  11. 2012. június 19. 11:1841.
    Ez nálam is így van. És nekem is volt egy, egyetlen egy alkalom, amikor majdnem "megbüntettem", de aztán rájöttem, hogy ostobaság. Hiszen szeretem. Most is. Nem akarok neki rosszat. És mint minden hülye nő, próbálom elmagyarázni magamnak, hogy "mert a mi esetünk más", és "ő nem olyan" és ez  tényleg csak a véletlenek szerencsétlen összjátéka. Nekem még friss a dolog. Még hétvégén beszéltünk. Keresni én sem fogom. De eddig nálam is úgy volt, hogy ha megkeresett ittam a szavát, a látványát, a hangját, a testét, futottam hozzá. Ostoba szív, ostoba érzelmek.
    előzmény:
    unka (24)
    2012-06-19  10:06
  12. Torolt_felhasznalo_413693
    Torolt_felhasznalo_413693
    2012. június 19. 11:1340.

    Gondolod, hogy felismeri?

    De ennyire porig alázni magát?

     

    Lehet, hogy mazochista

    előzmény:
    andrea555 (36)
    2012-06-19  10:53
  13. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 11:1339.
    Akkor maradjunk annyiban, hogy a bunkó emberek szeretőznek és azok is támogatják azt az életvitelt.
    Akik nem úgy élnek, azoknak, nem kell bunkón leírni az igazságot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (38)
    2012-06-19  11:01
  14. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. június 19. 11:0138.

     

    :D

     

    Csűrheted-csavarhatod. Annak, amit ideírtál a topikindítónak, egy funkciója volt: hogy megmondd neki, hogy hülye fasz. Nem az volt a szerepe, hogy megmondd neki, erkölcstelenséget csinál, nem az volt a szerepe, hogy rábírd, hagyja abba, semmi más funkciója nem volt, mint hogy kiéld egy kicsit a szadizmusodat, és erkölcsi fölénybe helyezd magad.

    Ez egy céltalan beszólás volt.

    Fogalmi zavaraid vannak.

    Én szeretem az egyenes beszédet (elég egyenesen tálaltam a problémámat, ami zavart), pont ezért tisztában vagyok a definíciójával. A bunkó, önhitt emberek meg előszeretettel takaróznak azzal, hogy ugyan, én nem vagyok bunkó, csak őszinte.

    Nézd, ha neked ez jó érzés, szólogassál be, nem vagyok a pszichológusod. Remélem kielégít :) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (37)
    2012-06-19  10:54
  15. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 10:5437.
    Aki nem bírja az egyenes beszédet az szokta bunkó beszólásnak aposztrofálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (34)
    2012-06-19  10:46
  16. 2012. június 19. 10:5336.

    Én is nagyon nagyon elítélem azt aki ezt csinálja, de azért még nem gondolom, hogy nem volt gyerekszobája. Ha valaki próbáll helyesen viselkedni akkor esélyt érdemel arra. Valahol elsiklott ennek a nőnek az élete és abban nem szabad meg akadályozni, rendbe tegye a dolgait.

    Ez önértékelési probléma, esetleg unalom. Hiba az biztos!

     

    Egyértelmű hiszen a férfi nem keresi, ő hívta fel 2 hónap múlva. 

     

    Majd ha kap ennél is több pofont és meg aláztatást akkor majd feladja.

     

    Szégyen mert az, és csúnya dolgot tett. Majd felismeri igazán....

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (29)
    2012-06-19  10:24
  17. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. június 19. 10:5035.

    nem hiszem,hogy rosszat mondott volna.

     

    a szenvedelybeteg sem gyogyul meg, csak alabb lathatod. Csak fohaszkodik,hogy minel nagyobb korben tudja elkerulni szenvedelye targyat.

     

    igy a valasz roviden: konnyek es kilometerek;) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (34)
    2012-06-19  10:46
  18. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. június 19. 10:4634.

    Az egyenes beszéd és a bunkó beszólogatás között szakadéknyi különbség van. Ha nem érted a problémát, felesleges is magyarázni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (32)
    2012-06-19  10:38
  19. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. június 19. 10:4233.
    come on down...
    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  20. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 10:3832.
    Te tévedsz, nem idegesítenek, szórakoztató.
    HA felbasz az egyenes beszéd arról se én tehetek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (30)
    2012-06-19  10:29
  21. 2012. június 19. 10:3531.
    Hagyd inkább, örüljünk, hogy egyelőre egy ilyen jelent meg itt. Erkölcsi szempontból igaza van, de azt sosem fogja belátni, hogy szándékosan utazik ezekre a történetekre. Gondolom, amíg él a topik, itt marad, lesben áll és lecsap minden elítélendő megjegyzésre. Hajrá Vivien!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (30)
    2012-06-19  10:29
  22. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. június 19. 10:2930.

    Látom, önmagadnál is sokkal okosabb vagy. Egy kis árnyalt gondolkodást lehet tanulni, jól jön még az az életben - továbbá stílust.

     

    Továbbra sem értem, miért jársz fórumokra, ha idegesítenek, észt osztani. Keress helyette egy hasznos tevékenységet, mindenki boldogabb lesz.

     

    (Mondom ezt úgy, hogy sok esetben figyeltem meg, hogy egyetértek veled, és meg úgy is felbasz a stílusod, hogy éppen egyre jár az agyunk.)

     

    ON 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (29)
    2012-06-19  10:24
  23. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 10:2429.

    Akkor nem értem, miért kínzod magad vele. Szerintem az a legnagyobb jellemhiba, ha valaki valamilyen oknál fogva többnek érzi magát a másiknál, és ezt a zászlajára tűzve mindenhova odamegy és boldog-boldogtalanba belerúg, keresetlen stílusban, mindennemű tényszerű válaszadást mellőzve.

    A véleménykülönbséget ki lehet fejezni comme il faut módon (sőt, ki lehet fejezni, vagdalkozás helyett). Azoknak nyilván könnyű, akiknek volt gyerekszobája, de sosem késő megtanulni. 

    idézet:
    eszterlanc (28)
    2012-06-19 10:17:07

    Akinek volt gyerekszobája az nem csinál ilyeneket(topik téma), nem támogatólag áll ilyen dolgok mellé.
    Akinek volt gyerekszobája, nem nehéz különbül élni a többieknél.

     

     Akinek nem volt gyerekszobája az nem viseli az igazságot, kimondottan ideges is lesz, ha szembetalálkozik vele.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (28)
    2012-06-19  10:17
  24. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. június 19. 10:1728.

    Akkor nem értem, miért kínzod magad vele. Szerintem az a legnagyobb jellemhiba, ha valaki valamilyen oknál fogva többnek érzi magát a másiknál, és ezt a zászlajára tűzve mindenhova odamegy és boldog-boldogtalanba belerúg, keresetlen stílusban, mindennemű tényszerű válaszadást mellőzve.

    A véleménykülönbséget ki lehet fejezni comme il faut módon (sőt, ki lehet fejezni, vagdalkozás helyett). Azoknak nyilván könnyű, akiknek volt gyerekszobája, de sosem késő megtanulni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (26)
    2012-06-19  10:09
  25. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 10:1027.
    DISLIKE
    idézet:
    TiaMaria (22)
    2012-06-19 09:58:45
    Dislike? = bizonyítvány.
    előzmény:
    TiaMaria (22)
    2012-06-19  09:58
  26. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 10:0926.

    OFF Te, ne haragudj, már nem először veszem észre és most már moderálatlanul tudok csak kérdezni:

     

    Mi a büdös p*csáért érzed úgy, hogy minden témával kapcsolatban mindenkit ki kell oktatnod? (Ráadásul bicskanyitogató stílusban) Önmagadnál is sokkal okosabb vagy? Szomorú az életed? Bántanak és továbbadod? Túl sok az időd? ON

     

    Topikindítónak:

    Sajnos ez a huzavona addig megy, míg TE megálljt nem szabsz neki. A faszinak kényelmes, neki nem áll érdekében változtatni. Ez olyan, mint a dohányzásról való leszokás: ha elég sokáig nem hívod, megszokod a helyzetet. Hirtelen felindulásból meg nem szabad felhívni, inkább keress egy másik mukit és vágd gerincre azt :)

    idézet:
    eszterlanc (23)
    2012-06-19 09:59:49
    Aki nyilvánosságra hozza a dolgait az nem csak a hasonszőrűektől kap választ, szűrheti zárt topikban.
    Én meg nem támogatom a jellemhibás dolgokat, úgy érzed sok van, arról nem én tehetek.
    Reklamálj az emberek szüleinél.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (23)
    2012-06-19  09:59
  27. 2012. június 19. 10:0725.

    Ha kellenél neki akkor veled lenne, de nem így van. Remek szórakózás vagy az ő életében, de semmi egyébb.

    Legyen benned annyi női tartás, hogy ezt észre veszed, és többnek érzed magad!

     

    Ha elítéled a csalást akkor ne tedd. Önmagadnak is hazudozol. Kiborítani a bilit? Kérlek..... Ne próbáld magad jónak beállítani, mert nem vagy az, jelen pillanatban. Törekedj arra, hogy te jobb legyél egy olyan férfitól a magasról tesz rád. 

     

    2 évet elpazaroltál valamire ami biztos jó volt az életedben, de le is húzott emberileg.

     

    Félre ne érts, nem bántani akarlak, de rávilágítani, hogy te jobban megalázod önmagad, mint az a férfi téged. Lehet az is, hogy nem csak te vagy az egyetlen szeretője. 

     

    Hiszel egy olyan férfinak aki már eleve veled csalja a nejét??? Naivitás.

     

    Lépj tovább és ne te legyél a holnapi csitt csatt törlés, mert nem éri meg.

     

    Bocsi ha kemény voltam, nem bántani akartalak, bár mélyen elítélem azt amit tettél.

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  28. 2012. június 19. 10:0624.
    A büntetés, bosszú azért a legtöbbünknél futó gondolat. Kis változatosság az önsajnálat és az önostorozás mellett. Az egyetlen recept tényleg a NEM KERESÉS, nekem ez kiválóan megy, sms, telefon, skype, eszem ágában nincs kezdeményezni, de őszintén szólva kapva kaptam eddig mindkét általa indított újrakezdésen, persze ámítottam magam, hogy most más lesz. Most inkább érzem, hogy már ismerem a trükkjeit meg ismerem a magam gyengeségeit.
    előzmény:
    csibimanó (20)
    2012-06-19  09:52
  29. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. június 19. 09:5923.

    OFF Te, ne haragudj, már nem először veszem észre és most már moderálatlanul tudok csak kérdezni:

     

    Mi a büdös p*csáért érzed úgy, hogy minden témával kapcsolatban mindenkit ki kell oktatnod? (Ráadásul bicskanyitogató stílusban) Önmagadnál is sokkal okosabb vagy? Szomorú az életed? Bántanak és továbbadod? Túl sok az időd? ON

     

    Topikindítónak:

    Sajnos ez a huzavona addig megy, míg TE megálljt nem szabsz neki. A faszinak kényelmes, neki nem áll érdekében változtatni. Ez olyan, mint a dohányzásról való leszokás: ha elég sokáig nem hívod, megszokod a helyzetet. Hirtelen felindulásból meg nem szabad felhívni, inkább keress egy másik mukit és vágd gerincre azt :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (10)
    2012-06-19  07:49
  30. 2012. június 19. 09:5822.
    DISLIKE
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (10)
    2012-06-19  07:49
  31. 2012. június 19. 09:5721.
    És ha kivételesen nem terveznél semmit egy időre? Se szerető, se hasonló? Csak úgy magaddal lennél. Vagy az nagyon ijesztő?
    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  32. 2012. június 19. 09:5220.
    Én pont így gondolom. Hónapok óta próbáltam lezárni, nem ment. Aztán kiment külföldre dolgozni, és most megpróbálom elásni, ami nagyon nehezen megy, én most vagyok a vörösboros, sírós korszakomban. De nagyon egyetértek minden szavaddal. Nem szabad őt megborítani otthon. Ha magad felett nem ítélkezel, akkor fölötte se tedd. Ez az ő élete, neki kell döntéseket hozni: mi csak melléjük sodródtunk, nem avatkozhatunk bele az életükbe annál jobban, mint amennyire megengedték nekünk.
    előzmény:
    kamélea (9)
    2012-06-19  07:44
  33. 2012. június 19. 09:5119.

    ott b...tad el h.  2hónap után megkerested.

     

    bármilyen nehéz is, NEM szabad keresni.

     

    a számát kitörölni (előtte nem betanulni!),  a közösségi oldalakról törölni, nem nézegetni h. mikor tesz fel új fotót az új csajjal, közös ismiket kerülni stb.

     

    MINDEN kapcsolatot meg kell szakítani. másképp nem megy

     

    nem könnyű,  de más megoldás nincs,  HA valóban szakítani akarsz

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  34. 2012. június 19. 09:4218.

    Idő (törődés, figyelem) arra van, ami fontos, aki fontos.

    Ennek a férfinek Te nem vagy az.

    Kell így neked?

    Valamiért ő így gondolja, de a helyedben még arra sem venném a fáradságot, hogy keressem az okokat. Feleségével pont megérdemlik egymást, legyenek boldogok.

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  35. 2012. június 19. 09:1217.

    Szerintem az életben a fontosabb dolgok fejben dőlnek el. Ilyen pl. a fogyókúra is. Meg ez az eset is. Ha fejben akarod, hogy vége legyen és erre "trenírozod" magad, akkor ki tudsz lépni a kapcsolatból. Ha viszont ezt nem akarod fejben 100%-ban, akkor nem fog menni.

     

    Nagyon egyszerű: nem kell szídni sem őt sem a feleségét, nem kell bosszút forralni, nem kell magadat ostorozni, annyit kell csinálni, hogy tudatosan elengeded és megszabadítod magad tőle. És persze tűröd az ezzel járó fájdalmat, ami enyhülni fog az idő múlásával.

     

    Hidd el, tapasztalatból beszélek....

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  36. 2012. június 19. 08:3316.
    tömören  gyönyörüen fogalmaztad . Ez pontosan igy van.
    előzmény:
    business (13)
    2012-06-19  08:17
  37. 2012. június 19. 08:2615.

    "Furcsa szerzet a férfi, hajlamos a "másik " nőt kiegészítő szolgáltatásnak tartani. Tessék büszkének lenni, átértékelni önmagad, és olyat keresni akinek te vagy a legfontosabb a világon. Ennyi mindenkinek jár, miért elégszel meg kevesebbel? "

     

    Totál egyetértek, jól megragadtad a lényeget.

    előzmény:
    business (13)
    2012-06-19  08:17
  38. 2012. június 19. 08:1814.
    jav.: adj......
    előzmény:
    BBÉVI (12)
    2012-06-19  08:14
  39. 2012. június 19. 08:1713.

    Minden komoly döntést nehéz meghozni, pláne ha érzelmeket érint, kb. 35 évvel ezelőtt - mivel már nagyi korú vagyok - volt egy röpke másodhegedűs kapcsolatom. Megalázó és nyomorúságos helyzet, mert amikor igazán szükséged lenne a partneredre, akkor nincs veled, ünnepek, egyéb fontos helyzetek. 

    Tapasztalat: a férfiak 99,9 %-ban nem változtatnak még akkor sem ha mindenki egyhangúlag téged tart jobbnak, szebbnek, okosabbnak, a másik pedig mondjuk maga a 7 fejű sárkány.

    A 0.1 % pedig az a férfi aki a sokgyerekes házaságából is kilép akár, és ezért rendesen szoktuk szidni.

    Furcsa szerzet a férfi, hajlamos a "másik " nőt kiegészítő szolgáltatásnak tartani. Tessék büszkének lenni, átértékelni önmagad, és olyat keresni akinek te vagy a legfontosabb a világon. Ennyi mindenkinek jár, miért elégszel meg kevesebbel? 

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  40. 2012. június 19. 08:1412.

    Szia!

     

    Mivel ezek a kapcsolatok nem az egyenességen és korrektségen alapulnak, ezért bármilyen nem egészen korrekt módszer jó lehet h eltávolítsd magadtól......

    Agyj neki egy jókora pofont, lökd le a lépcsőn és igen, tájékoztasd a feleségét a férje viselt dolgairól stb. 

    Utánna viszont felégetve minden hidat soha többé ne keresd.....

    Ez egy stílusos befejezése egy ilyen viszonynak, tudom, én már megtettem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  41. 2012. június 19. 08:0011.

    Szia!

     

    Nekem is volt olyan szeretős kapcsolatom, amiből csak erővel tudtam kilépni. A pasinak ugyan nem volt nője, velem viszont ennek ellenére sem akart többet, csak szeretőséget. Én persze teljesen odavoltam érte. Kihagyásokkal 3 évig találkozgattunk.

     

    Amikor rájöttem, hogy minden pasit, akivel randizok, hozzá hasonlítok, és persze egyik sem felelt meg emiatt az igényeimnek, akkor elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább, mert magam alatt ásom a fát, hisz sose fogok találni mást, amíg ő a mérce. Ezt felismerve minden erőmet összeszedtem, és nem találkoztam vele többet. Ennek már 7 éve.

     

    Azóta férjem és gyerekem van, de sokszor gondolok rá, szoktam álmodni is vele, olyan ez, mint valami elérhetetlen csoda. Jó néha álmodozni, hogy mi lett volna, ha egy pár lettünk volna, de aztán visszazuhanoka  valóságba :) 

     

    Meg kell tudni lépni, még ha fáj is, mert magadtól veszed el az időt, hogy megtalálhasd az igazit, akivel leélheted az életed.

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  42. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 19. 07:4910.
    Akiben nincs meg, hogy nem csinál segget a szájéból, nincs elég becsülete, nincs elég önkontrollja, nincs elég erkölcse......
    Annak minden tanács fölösleges. Erre mindenkit az anyucijának kellett volna megtanítani.
    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  43. 2012. június 19. 07:449.

    Szia sunnygirli!

    Nagyon sajnállak, teljesen átérzem a helyzetedet...

    Bármennyire is fáj, sajnos néha vagyunk olyan hülyék, hogy belemegyünk e fajta "játékokba"...Tényleg nem tudja az elképzelni sem, aki még nem járt ilyen cipőben, hogy milyen őrlődéseken megy keresztül az ember lánya.

    Persze tanácsokat osztogatni könnyű a kívülálók részéről...Mondhatnám, hogy egyszerűen töröld a telódból, vagy adj esélyt az udvarlónak, aki próbálkozik, de tudom, ez nem könnyű...Csak pótlásnak nem...

     Az én esetem sem könnyű. Tudom, nagyon elbaltáztam az életemet. Olyan embernek adtam az életem legszebb éveit, aki ha jól meggondolom, nem érdemlelte meg . A biztos rosszat adtam oda a még biztosabbért.

    Igen, fáj, amikor tudomásul kell venned, hogy nem melletted alszik el, és ébred...Az ünnepek a legszörnyűbbek. Persze bíztat, hogy téged szeret, mégis a másikat öleli," boldog karácsonyt, újévet,stb.-t kívánva".

    Azt pedig javaslom, meg ne tedd, hogy elmondod a feleségének, mert te fogsz rosszul kijönni belőle.Lehet, hogy pillanatnyilag elégedettség lesz úrrá rajtad, aztán bánni fogod, hidd el. Megmérgezed azt, ami eddíg úgy tűnt, jól fog működni...

    Mindíg azt mondják, ha szereted, engedd el.

    Hát nem ilyen egyszerű a dolog, tudom, tapasztaltam. Csak az idő és bizonyos esetekben a távolság segíthet. Vesd bele magad a nyárba, menj a barátaiddal szórakozni, vagy igyál néhány pohárral, jól sírd ki magad és tombolj.. Sajnos nem vagyok elég okos, nem tudok segíteni rajtad, még magamon sem tudtam anno. Mégis biztos vagyok benne, hogy jólesi a lelkünknek, ha men mondhatod el senkinek, elmondod hát mindekinek...

    Fel a fejjel, én veled vagyok!!!

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  44. 2012. június 19. 07:418.

    Elsősorban tedd helyére a dolgokat. Legfőképpen azt,hogy semmi közöd sem lehet hozzá. Tulajdonképpen milyen lenne vele együtt élni.?Vajon vele is felmerülnének ugyanazok a problémák mint a legtöbb férfival? Elmúlik a szerelem és belépnek a hétköznapi gondok. ...Pontosan ugyanaz fog akkor is történni és ebben az esetben csak azért nem történik meg, mert egymásban találjátok meg a kiutat ,a békét, a nyugalmat, a szenvedélyt, a tüzet, a vigaszt, a barátot, a szeretőt.Néhány boldog lopott órát.

    És csak arra vágysz h. ebben lubickolhass. Ennek a dolognak éppen ez a lényege és ha többet akarsz kihozni belőle azzal átlagossá válik a fejedben. Egyébként ez a legszebb érzés amit egy ilyen amúgy (nem helyén való)kapcsolat adhat, mert elnyomja a bűntudatot és felszabadít...Próbáld így megőrizni. a legtöbb pár a szakítás fájdalmával távozik egy ilyenből. Te a meglelés örömével próbálj...Ott van, mással van...mert nem hagyhatja el(megszokás, érdek, érzelem,egy ígéret) Egyszer neked is ígérnek és te is magad mellett akarod majd érezni az illetőt. Nehéz mert fáj...de ez még az a kellemes fájdalom. Mindig a tiéd lesz és szép emlékekkel...

    Nem tudom érted e h. mit akarok leírni...de ha nem kérdezz nyugodtan!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  45. 2012. június 19. 06:507.

    A pasi kezdettol fogva nyilt lapokkal jatszott mert nem igert neked semmit. Ennek ellenere te hiu remenyeket taplaltal hogy elhagyja a feleseget miattad. Ugyhogy amit foztel edd is meg.

     

    Egyebkent ha se gyerek se kozos haz, vagyon nincs es MEGSEM  hagyja ott a feleseget miattad akkor az eleg egyertelmuen mutatja hogy nem te vagy a jobb hanem a felesege. Ot szereti te meg jo vagy neki egy kis valtozatossagnak idonkent amikor eppen igenyt tart erre.

     

    Mifele tanacsokat varsz? A pasinak allandora nem kellesz hiaba keversz, ha elmondod az asszonynak akkor se fogsz neki allandora kelleni.

     

    Mindig csodalkozom hogy egy no ennyire nem becsuli magat semmire mint pl. te is.

     

    Ha nem akarsz ellenvelemenyeket hallani akkor nyiss zart topicot.

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  46. 2012. június 19. 01:176.

    mint a quertettben: nem ugy van, hogy van 2 hegedü. nem. ket külön szerep. van egy 1. hegedüs es van egy 2. hegedüs. aki elsöt jatszik, nem fog - neha, kikapcsolodasbol - masodikat jatszani. a masodik meg nem fog elsöt jatszani. legalabbis az adott quartettben nem, az biztos.

     

    amikor az ember belelep a szerepbe, adottak a jatekszabalyok: 2. vagy. nem leszel 1. ha igy ok,  mehet a dolog, ha nem, nincs kapcsolat.

     

    ha elfogadod a jatekszabalyokat, be kell tartanod öket. nem müködik a "de majd elvalik es engem vesz felesegül". 

     

    a legtöbb hazas ember (nö/ferfi) nem hajlando valtoztatni a jatekszabalyokon, mert nekik tökeletesen krnyelmes a helyzet.

    ergo: addig lehet folytatni a kapcsolatot, amig el tudod fogadni a jatekszabalyokat.  ha tul sok(k) lesz, könnyebben fogod tudni abbahagyni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_383878
    Torolt_felhasznalo_383878
    2012. június 19. 01:125.

    hogyan?

    konnyek es kilometerek a valasz.

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  48. 2012. június 19. 00:414.
    Csatlakozom, ugyanez a szitu, csak kicsivel több idő. Szeretős topikba sohasem írtam, amíg küzdöttem, őrlődtem, de most a tiéd azt hiszem nekem is szól. Döntöttem és ki akarok tartani. Azaz ki akarok szállni:) Felvonások nálunk is voltak persze, így nem áltathatom magam, hogy könnyű lesz. Akkor ijedtem meg, amikor engem is kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy jelzem a feleségnek, hogy még képben vagyok. Csak mert annyira irritált a magabiztosság férfirészről, hogy én úgysem csinálok balhét. Persze tényleg nem, de ezek a gondolatok mérgeznek.
    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  49. 2012. június 19. 00:223.

    Egyszerű az eset: szereted.

     

    Persze, hogy nem kell más, és persze, hogy nem tudsz vele szakítani. 

     

    Hiába most még minden észérv, hiába írod fel egy papírra a serpenyő két oldalába, hogy miért igen, miért nem....az érzések lesöpörnek mindent.

     

    1,5 év az még rövid idő, még tombolnak az érzelmek, a kémia. 

     

    Valami fájdalmas csalódás kell, ami felráz, észhez térít, ami annyira megrázkódtat, hogy tudsz szakítani.

     

    Amikor szakítasz vele, akkor ő mit mond ? Belement rögtön, hogy hát igazad van, a te életed, de szemét vagyok, jobbat érdemelsz ? Vagy nem akart szakítani ?

     

    A feleség teljesen mindegy, hogy milyen, ha te ezerszer is jobb vagy (akár csak úgy tűnik, akár valójában ) akkor is vele van valamiért. Ez is őrjítő, hogy miért ? Ezzel a miérttel nem kell foglalkozni, mert akár van rá válasz, akár nincs, fáj. 

     

    Szóval, semmi biztatót nem tudok mondani.

     

    Addig csináld, amíg az öröm több, mint a szenvedés. 

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04
  50. 2012. június 19. 00:202.

    nem lehet mindig mindent ésszel intézni. ha találsz helyette mást, akkor nem okoz ekkora nehézséget lemondani róla.. 

     

    ezt mondjuk nélkülem is tudod, viszont úgy nemigen fog menni, hogy megbeszélitek, hogy na akkor vége, eztán akkor már ne kívánjuk meg egymást .. 

    előzmény:
    sunnygirli (1)
    2012-06-19  00:04

Címlap

top