Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nagymama konyhája

Bettus0214
Létrehozva: 2006. január 10. 13:39

Sziasztok!

Olyan embereket (lányokat, fiúkat, nőket, férfiakat) keresek, akikben még él a "nagymama konyhája" hangulat, akiknek nem ciki órákat vacakolni egy-egy vacsorával, minden vasárnapra sütit sütni, kézzel gyúrni a krumplistésztának valót. Akiknek mennyei boldogság a kézzeldagasztás, aki szeretne (vagy már szeret is ) pipit, kacsát, libát tartani, mégis "modern" embernek tartja magát.

Ugye vagytok???!!!

  1. 2006. január 12. 18:06101.

    Szia! Ha nincs külön írva a tészta dobozán, akkor nem kell megfőzni. Besamel, rá a tészta, szósz, besamel, sajt és tészta, stb. A tetejére én szoktam hagyni egy pici besamelt még és rengeteg sajtot. Általában sütöm kicsit fólia alatt is, csak aztán pirítom rá a sajtot. Így elvileg nem maradhat száraz a tészta.

    Raviolihoz csinálhatsz sima fokhagymás, paradicsomos, bazsalikomos szószt, vagy tejszínes, fokhagymásat. Ha van otthon cserépben zsályád, néhány levelet moss meg, szárítsd le papírtörlővel és pirítsd meg hirtelen pici olívaolajon. Isteni a tészta tetejére téve tálaláskor. A tejszínes szószba morzsolhatsz kis márványsajtot, de én már kecskesajttal, juhtúróval is csináltam és nagyon finom...

    Hú, de éhes lettem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_373101 (100)
    2006-01-12  17:48
  2. Torolt_felhasznalo_373101
    Torolt_felhasznalo_373101
    2006. január 12. 17:48100.

    Ha már igy benne vagyunk a kajakészítésben szeretném megkérdezni tőletek, hogy a raviolikat milyen mártással vagy szósszal kell enni, és a lasagne lapokkal mit kell csinálni mielőtt leraknánk a belevalóval. Próbáltam egyszer készíteni teljesen kemény maradt a tésztája ezért gondolom, hogy előtte talán kellene beáztatni? kifőzni? -  a csomagolásokon nem találtam használati utasitást.  

    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  3. 2006. január 12. 17:3399.

    Az arabos husi jól hangzik. Mitől arabos? Hétvégére ígértem paradicsommártást (ez a sláger mostanában), de én már unom és talán ezzel a husival kiválthatnám...

    A békák neve tők jó! A mese is tetszik hozzá 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (98)
    2006-01-12  17:18
  4. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 12. 17:1898.

    Bekak neve: Az a poenkodas nalunk, hogy a beka valojaban annyira csunya, hogy mar szep. O nem is beka, hanem egy elatkozott zsido mukereskedo, aki annyira gonosz volt, hogy az elegedetlen ugyfelek bekava varazsoltak. Es ha mar a nagy beka Khon Izidor, akkor a kicsi akit potencialis felesegnek vettunk, es szegeny szinten eleg rut, hat o meg adta magat, hogy legyen Ruth ....     na szoval innen. Hulyeskedes az egesz.

     

    En meg annyira megkivantam a hajaban sult krumplit - sajna sparhelt nem volt hozza - hogy ma azt csinaltam ebedre arabosan fozott paradicsomos husikaval. En nem is ettem hust csak a krumplival laktam jol, megsoztam, vajat raktam ra es kesz. Isteni lett. A ferjem meggyanusitott, hogy terhes vagyok, mert annyira kivantam hogy hihetetlen. (Amikor terhes voltam egyebkent nem voltam kivanos, igaz egy hetig csak kremturot ettem ..)

    előzmény:
    Bettus0214 (85)
    2006-01-12  10:41
  5. 2006. január 12. 16:2197.
    Köszi! Minden jót nektek! És jó étvágyat 
    előzmény:
    Vera75 (96)
    2006-01-12  16:17
  6. 2006. január 12. 16:1796.

    Most ébredezik a Picur, és a lányok is mindjárt hazaérnek, de este megírom a receptet!

    Addig is jó tésztakészítést!

    előzmény:
    Bettus0214 (95)
    2006-01-12  16:13
  7. 2006. január 12. 16:1395.

    Én is hagymás rántottát terveztem Pici gombával. Ki kell ürítenem a mélyhűtőmet, a hétvégén disznót vágunk (nem mi, csak a disznó a miénk) és kedden jön a husi, el kell pakolnom valahová.

    Kenyérrecepteket mindig szívesen veszek 

    előzmény:
    Vera75 (94)
    2006-01-12  16:06
  8. 2006. január 12. 16:0694.

    Megnézem akkor én is a piacon, hátha lesz! 

    Épp most sült meg a friss graham lisztes kenyér , hogy hozzá mi lesz? Sztem egy jó kis hagymás rántotta.

    Üres a hűtőm, a tojáson kívül szinte csak egy kis házitej van benn. Holnap délelőtt ér rá a párom, akkor megyünk nagybevásárolni.

    előzmény:
    Bettus0214 (93)
    2006-01-12  15:56
  9. 2006. január 12. 15:5693.

    Pont ilyet vettem Most olvastam végig a használati uatsítást és azt hiszem, neki is állok egy adagnak. Ma egyedül vagyok itthon, nyugodtan csinálhatok ilyesmit. Most csak cérnametéltet és szélesmetéltet csinálok, mert lasagne-tésztát kaptam a nyáron Olaszországból 10 dobozzal és még egy sem fogyott el. De a töltött izéket mindenképpen kipróbálom a hétvégén.

    A vásárcsarnokban vettem a műanyagárusnál és találtam nála igazi, régi típusú zománcozott tepsit is, de már így is tele voltam cuccal és tömegközlekedtem. De holnap mindenképpen veszek, mert szerintem egy csomó mindent abban lehet jól elkészíteni.

    Mi lesz ma a vacsora?

    előzmény:
    Vera75 (92)
    2006-01-12  15:32
  10. 2006. január 12. 15:3292.

    Kíváncsian várjuk az eredményt!

    Milyen tésztagépet vettél? Az egyik barátnőmnek van egy nagyon profi, amivel lazannya (nem tudom hirtelen, hogy kell írni) tészát, széles metéltet, cérnametélet, sőt még azt a töltött tésztát is lehet csinálni. Ezer éve vette, és én még nem láttam ilyet boltban.

    előzmény:
    Bettus0214 (91)
    2006-01-12  15:26
  11. 2006. január 12. 15:2691.

    Köszi A konektorban (pardon, dugalj) van áram, onnan megy a kávéfőző, ha éppen nem kenyeret sütök. Találtam egy szerelőt, kedves, időshangú bácsi, hétfőn jön és megnézi. Ő is azt mondta, hogy nem lehet komoly. Műszaki érzékem még csak lenne, de multiméter...  Bár lehet, hogy van, csak Attila (az enyém) dugdossa előlem 

    előzmény:
    Vera75 (89)
    2006-01-12  14:59
  12. 2006. január 12. 15:0090.
    Bocs, ez privi lett volna.
    előzmény:
    Vera75 (89)
    2006-01-12  14:59
  13. 2006. január 12. 14:5989.

    Az jó. Először azt kellene megnézni, hogy abba a dugaljba van-e áram. Más készülék működik-e róla. Valószínű, hogy a kenyérsütőnek nincs nagy baja: vagy biztosíték ment ki benne, vagy a bemenő tápkábel kontakthibás. Ezt kellene leellenőrizni. Ezt egyébként kis műszaki érzékkel és egy multiméterrel ki lehet mérni. Ha ezek jók, akkor lehet továbblépni.

    Biztos találsz felétek szerelőt, aki meg tudja nézni!

    Attila üzenetét tolmácsoltam.

    előzmény:
    Bettus0214 (88)
    2006-01-12  13:48
  14. 2006. január 12. 13:4888.

    Itt vagyok, csak közben vettem tésztagépet és egy csomó zöldséget

    Nem, semmit nem csinál, ha bedugom. Mármint a kenyérsütő...

    előzmény:
    Vera75 (87)
    2006-01-12  12:44
  15. 2006. január 12. 12:4487.

    A párom azt kérdezi, ha a gépet bedugod a konnektorba, akkor a kijelző mutat-e valamit? Ha bármelyik gombot nyomod, reagál-e rá csipogással?

    előzmény:
    Bettus0214 (57)
    2006-01-11  21:49
  16. 2006. január 12. 12:3286.

    Sorrendben Fanni, Petra, Dávid

    Nekem mindíg egy nagy konyha volt az álmom, mert a régi házunkban akkora volt, hogy csak egy lehajtható asztal fért el az ablak alatt. Amikor terhes voltam a Fannival, és nyitva volt az asztal, nem fértem el közte és a konyhapult között. Most, hogy építkeztünk, teljesült az álmom, így mindenki elfér!

    előzmény:
    Bettus0214 (76)
    2006-01-12  09:39
  17. 2006. január 12. 10:4185.
    Édi a kislányod! És a kutyus is. A békák neve honnan jött?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (83)
    2006-01-12  10:33
  18. 2006. január 12. 10:3684.

    Nekem sajnos kicsi a konyhám Illetve nem kicsi, csak egyben étkező is és egy elég hülye kerek asztal van benne, ami ugyan bővíthető, de túl nagy helyet foglal. 8 ember még kényelmesen elfér, de több már nem. Sarokpad kellene, négyszögletes, kinyitható asztallal, de eddig még nem futotta rá. Persze, ha lenne egy asztalosmester unokabátyám... 

    Anyukámnál van nagy asztal, nagy ebédlő, de ő nem nagyon szeret sütni-főzni, az meg elég macerás, hogy én megcsinálok othhon mindent, aztán kocsiba tesszük és nála megesszük. Bár ilyen is szokott lenni 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (80)
    2006-01-12  10:27
  19. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 12. 10:3383.
    Most Westie ... nézd meg, fenn van a bemoldalon!
    előzmény:
    Bettus0214 (82)
    2006-01-12  10:31
  20. 2006. január 12. 10:3182.

    Akkor vasárnap lesz, desszertként (és talán marad hétfőre is).

    Milyen kutyátok van?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (81)
    2006-01-12  10:29
  21. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 12. 10:2981.
    Ez kb két emberre való - kivétel ha én ott vagyok, mert én ebből feneketlen mennyiséget zabálok meg, - illetve desszertnek kaja után akár 4 személyre is elég lehet. Amúgy nálunk is imádja a kutya a túrós-sajtos dolgokat.
    előzmény:
    Bettus0214 (79)
    2006-01-12  10:26
  22. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 12. 10:2780.

    Nálunk is vannak ilyen speckó kaják amiket a nagy családi eseményekre csinálunk. Amikor összejövünk, akkor általában 10-12 ember van az asztal körül. Anyukámnál férünk el, a nagy ebédlő asztalnál. Na ha ezek az asztalok beszélni tudnának!

     

    Képzeld, az unokabátyám, aki asztalosmester, azzal lepte meg az anyut, hogy míg a telken volt a nyáron elvitte a nagy ebédlő asztalt és teljesen felújította!!!      Most már nem csak óriási, hanem kifogástalanul gyönyörű újra....

    előzmény:
    Bettus0214 (76)
    2006-01-12  09:39
  23. 2006. január 12. 10:2679.
    Ez nagyon jól hangzik! A diós variációt még nem hallottam, de fantasztikus lehet. Jövő héten valamelyik nap megcsinálom.  Mekkora adag ez kb? Bár gondolom kettőnknek elég... Talán a Pulinak is jut belőle kóstoló Imádja a túrós dolgokat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (78)
    2006-01-12  10:21
  24. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 12. 10:2178.

    1/4 kg túróhoz számolva 3 tojás sárgáját ki kell keverni kb 8- 10 dkg búzadarával és pici sóval és legalább 2 órát állni hagyni. (ha nem hagyod állni nem lesz jó!) A tojás fehérjét egy csepp citromlével nagyon keményre felverni és hozzákeverni óvatosan a keveréket. Sós vízben kell kifőzni, de TILOS kézzel hozzáérni, csak kanállal szabad gombócokat formálni. Ha tölteni akarod, akkor fagylaltkanállal vegyél ki belőle, kb félig, rakd bele a tölteléket, majd fedd be masszával és úgy főzd ki a vízben. (akkor gombóc formája is marad.) Én nem töltöm, hanem leöntöm általában cikros tejföllel.

    Amikor kiszeded, vajban megpirított morzsába, vagy enyhén megpirított darált vagy apróra vágott dióba kell szedni. A diós válozatot porcukorral kell megszórni, és valami harmonizáló lekvárral is lehet enni, pl hecsedli (csipke) lekvárral isteni.

    Aki sósan szereti, annak egyszerűen sóval lehet tálalni, sós-borsos-mustáros tejfellel nyakonöntve meg sörkorcsolya lehet. A fiúknak pl lehet sósat adni a lányok meg ehetik édesen, dióba szedve   

    előzmény:
    Bettus0214 (77)
    2006-01-12  09:47
  25. 2006. január 12. 09:4777.

    Pont ez történt nálunk is. Amikor a nagymamám meghalt, egy ideig bénult volt a család, ő volt minden, a kályha. Aztán én lettem az. Most már nem kérdés, ha valakinek van valamije a családban, nálunk tartjuk, én sütök-főzök. Nagymamám minden konyhai holmija nálam van, abban keverek, gyúrok, dagasztok, amiben ő, így sikerült (majdnem) minden

    Túrógombóc receptet kaphatnék?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (75)
    2006-01-12  09:37
  26. 2006. január 12. 09:3976.

    Én sem szeretnék semmiféle családi ünnepet étteremben tartani. Szerintem ezekben az külön jó, hogy az ember otthon készül rá... Az egybefasírt nálunk is nagy sláger, hagymás tört krumplival, céklával.

    Gyönyörű lehet egy ekkora család! Nevük?

    előzmény:
    Vera75 (74)
    2006-01-12  09:01
  27. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 12. 09:3775.
    Nálunk anyukám - most már 3x nagyi! -  főztje a családszerte híres. A tesóm gyerekei a világ végéről elzarándokolnak hozzá egy kis paradicsomlevesért!! Én a túrógombócért vagyok oda, már én is tudok ugyan csinálni és finom is, de pl a vadas soha nem sikerül ÚGY ahogy neki. jóóó az enyém is, de nem AZ az íz. Szerintem, ha már ő nem lesz én leszek az, aki majd nagy vendégségeket csap és főz, meg minden. Igaz, én szeretem az egyszerű és gyors, szapora ételeket, de a jó tálalás, a jól eltalált ízvilág nagyon sokat számít. Néha meglepődök, hogy mások milyen abszolút egymással nem illő ételeket tálalnak fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_826210 (66)
    2006-01-11  23:01
  28. 2006. január 12. 09:0174.

    Nem! El sem tudnák képzelni ott egy ilyen családi eseményt! Mindegyikükét itthon csináltam meg.

    A kisfiam 4,5 hónapos. A lányaim pedig 9 és 3 évesek.

    előzmény:
    Bettus0214 (73)
    2006-01-12  08:51
  29. 2006. január 12. 08:5173.

    És nem étterembe mentek? 

    Mennyi idős a kisfiad?

    előzmény:
    Vera75 (71)
    2006-01-12  08:22
  30. 2006. január 12. 08:2372.
    Lehet, hogy internetezik? 
    előzmény:
    Bettus0214 (69)
    2006-01-12  08:17
  31. 2006. január 12. 08:2271.

    Hát igen! Sajnos nem mindenki szereti a "piti" munkákat. Jobb egy mosógépet, mosogatógépet csinálni, mert azon nagyobbat lehet akasztani. Azért ne keseredj el!

    Vasárnap lesz a kisfiam keresztelője. Tegnap hívtam a nagyimat, hogy hogyan csinálja az egybesült fasírtot, mert azt szeretnék csinálni. Olyat még sehol nem ettem, mint amilyet ő tud!

    előzmény:
    Bettus0214 (70)
    2006-01-12  08:18
  32. 2006. január 12. 08:1870.
    Eddig hármat hívtam fel és egyik sem foglalkozik kenyérsütővel De hosszú a lista...
    előzmény:
    Vera75 (68)
    2006-01-12  08:12
  33. 2006. január 12. 08:1769.

    Szia! Üdvözlünk a "Nagymama konyhájában"  Azt hiszem, itt nem a profizmus a lényeg, hanem a nosztalgia. Ha nem is sikerül úgy a lekváros bukta, mint a nagyinak, legalább megpróbáljuk...  És talán egyszer majd tényleg olyan lesz!

    Ma reggel, amikor jöttem be dolgozni, utcánkban lakó családdal találkoztam az ABC-ben, ahová kávéért ugrottam be. Igazi falusi nagycsalád, három generáció együtt, a nagyszülők otthon vannak, disznók, tyúkok, kacsák libák az udvarban (ami a párom szerint tilos). Szóval anyuka a gyerekekkel előttem a pénztárben és pakolja a kosárból a cuccot a szalagra: Mizo kakaó, előre csomagolt (!) kakaóscsiga, és croissant. Egy csomó pénzt fizettek, aztán szépen bepakolta a gyerekek táskájába és indultak a suliba. Nekem annak ideján a nagymamám csomagolta a tízórait és isteni finom volt. Vajon ennek a két gyereknek a nagymamája mit csinál egész nap?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_826210 (66)
    2006-01-11  23:01
  34. 2006. január 12. 08:1268.

    Jó reggelt!

    Remélem sikerül jó szerelőt találnod. Azért a kisgépszerelők olcsóbban dolgoznak, mint az úgynevezett szakszervizek.

    előzmény:
    Bettus0214 (65)
    2006-01-11  22:04
  35. 2006. január 11. 23:5767.

    Sziasztok!

     Én egyáltalán nem tanultam mamámtól főzni! De imádom én is az olyan ételeket! Nekem igényem lenne a jó minőségű alapanyagokra, de nagyon nehéz beszerezni. Mivel kolis vagyok, így eléggé korlátoltak az anyagi lehetőségeim. Nagyon szeretek főzni, csak sajna a koliban a konyha egy mikróban és a rezsóban kimerül. Így kicsit nehéz változatosan finomat főzni. De lassacskán már feltalálom magam. Csináltam már citromszörpöt  ( baromi finom), narancslekvárt. Azért nem panaszkodom. Kérek sok jó receptet, akik tudtak a nagyijuktól egy csomó jó dolgot tanulni!

     Szép estét  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_826210
    Torolt_felhasznalo_826210
    2006. január 11. 23:0166.

    sziasztok, szeretnék csatlakozni hozzátok, én is emlékszem még a nagyim krumplilevesére és a lekváros buktáira. Én is szoktam  itthon sütni kenyeret és zsömlét, mert már nem szeretem a kenyérsütő géppel sütött kenyeret (megunta a családom) közel egy évig azt ettük, de most én dagasztom és sütöm a sütőben, kissé időigényes de nagyan szeretik azóta csak ezt esszük, kakaóscsigát és buktát is szoktam sütni, de még javítanom kell a technikát  

    Szeretném ha írnátok minél több nagymama receptet, mert én már sajnos nem tudok tőle tanulni, anyukám főztje pedig meg sem közelíti a nagyiét.  Pl. ma épp krumlileves volt  de azért megevett a kislányom belőle két tányérral..

    Jó lenne a sokáig megmaradna a topic! majd még jövök

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2006. január 11. 22:0465.
    Akkor most keresek egy szerelőt. Köszönöm. Eddig azért nem vágtam bele, mert arra gondoltam, valami áruházon keresztül majd szakszervíz, ide-oda küldik és inkább lemondtam róla. Viszont az anyukámtól kaptam és nagyon szeretem. Már én is gondoltam arra, hogy veszek még egyet, de csak ketten vagyunk, így nem nagyon érné meg...
    előzmény:
    Vera75 (64)
    2006-01-11  22:00
  38. 2006. január 11. 22:0064.

    Háztartási kisgépszerelőt kérdezzél meg.

    Kenyérsütőgép vásárlása a címe a fórumnak. Nagyon jókat sütnek, és fotókat is raknak fel róla. Az ő receptjeikből is sütöttem zsömlét már.

    előzmény:
    Bettus0214 (63)
    2006-01-11  21:57
  39. 2006. január 11. 21:5763.
    Akkor nem nagyon érné meg a férjeddel szereltetni Az a baj, hogy fogalmam sincs róla, ki foglalkozik ilyesmivel. Kisgépszerelő? Melyik a kenyeres fórum?
    előzmény:
    Vera75 (62)
    2006-01-11  21:55
  40. 2006. január 11. 21:5562.

    Egy picitt feljebb. Győrben

    előzmény:
    Bettus0214 (61)
    2006-01-11  21:53
  41. 2006. január 11. 21:5361.
    Nem Pécsett laktok véletlenül? 
    előzmény:
    Vera75 (59)
    2006-01-11  21:52
  42. 2006. január 11. 21:5360.
    Sütőbe még én sem próbáltam, de a kenyeres fórum hatására  feléje.
    előzmény:
    Gox (58)
    2006-01-11  21:51
  43. 2006. január 11. 21:5259.
    Már az enyémet is kellett szervizelni. De szerencsére a páromnak ez a szakmája. Most van kettő gépem, hogyha az egyikkel gond van, akkor se maradjunk itthoni kenyér nélkül.
    előzmény:
    Bettus0214 (57)
    2006-01-11  21:49
  44. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:5158.
    Én még nem olya régen sütök kenyeret, az alakját is kezdem megszokni, jó, hogy nem morzsálódik, és szépen lehet szelni.Sütőbe még nem próbáltam, mert akkor már több idő menne rá.
    előzmény:
    Vera75 (56)
    2006-01-11  21:46
  45. 2006. január 11. 21:4957.
    Nekem két hónapja tönkrement a gépem. Megsütötte a kenyeret, aztán leállt és azóta nem tudom bekapcsolni. Nem tudom, mi baja  De a kézzel dagasztásban is nagyon jó vagyok. Szeretem érezni a kezem alatt a kelt tésztát...
    előzmény:
    Vera75 (56)
    2006-01-11  21:46
  46. 2006. január 11. 21:4656.
    Amióta megvan a kenyérsütőgépem, nem vettünk bolti kenyeret. Azt figyeltem meg, hogy bármilyent veszek, másnapra már érdekes savanyú szaga van a tartóban. A házilag sütöttel ez nincs.
    előzmény:
    Gox (54)
    2006-01-11  21:43
  47. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:4455.
    A tyúktól nem kell félni, csak a kakastól.
    előzmény:
    Bettus0214 (53)
    2006-01-11  21:41
  48. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:4354.
    Jó dolog a kenyérsütő gép is, olyan mint az automata mosógép.Ráadásul olcsóbban meg lehet csinálni a kelt dolgokat.
    előzmény:
    Bettus0214 (51)
    2006-01-11  21:37
  49. 2006. január 11. 21:4153.
    Bevallom férfiasan -bár falun nőttem fel- félek a tyúkoktól. De azt elhatároztam, hogy tavasszal veszek kislibákat, kacsákat. A párom szerint városi rendelet tiltja itt az állattartást, de szinte mindenkinek van az utcában, úgyhogy nem érdekel.
    előzmény:
    Gox (47)
    2006-01-11  21:30
  50. 2006. január 11. 21:4052.
    Én rendszeresen sütögetem ezeket. Főleg azóta, hogy a nagylányom suliba jár, és tízóraira kért kakaóscsigát a boltban. Egyrészt elképzeltem azt, hogy annyi pénzből én mennyit tudok sütni, másrészt pedig ez nem E akármennyivel van felfujatva.
    előzmény:
    Bettus0214 (51)
    2006-01-11  21:37
  51. 2006. január 11. 21:3751.
    Már többször elhatároztam, hogy rendszeresen sütök olyasmit, mint kakaóscsiga, bukta, zsömle, hogy ne mindenféle pékségben vegyük meg a reggelit, ami ki tudja miből készült és ráadásul elég drága is, de valahogy mindig elmarad. Most, hogy van egy jó zsömlereceptem, talán sikerülni fog 
    előzmény:
    Vera75 (46)
    2006-01-11  21:28
  52. 2006. január 11. 21:3750.
    Igen. Az is egy érdekes dolog, hogy régebben egy egész pulyka volt akkora, mint most egy jólfejlett pulykamell!
    előzmény:
    Gox (49)
    2006-01-11  21:35
  53. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:3549.
    Gondolj csak a grill csirkére, nemrég amiatt büntetgettek egyes boltokat.Nyilván a kéteseket sütügették.
    előzmény:
    Vera75 (48)
    2006-01-11  21:32
  54. 2006. január 11. 21:3248.

    Hát igen, hol dolgozott, mit lát...

    Én pl. amióta dolgoztam élelmiszerboltban, nem veszek olyan dolgokat, amit ott csomagolnak. Lehet, hogy most már az új szabvány nem engedi, de tanuló koromban mi csomagoltuk pl. a zsemlemorzsát..... Jobb azt itthon megcsinálni!

    Van egy rokonom, aki tejgyárban dolgozik. Ő is tudna mit mesélni...

    előzmény:
    Gox (43)
    2006-01-11  21:14
  55. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:3047.
    Azt nem is kell tudni, hogy miből van, végül is nem lehet a "fejlődést" megállítani.Csak néhány tyúkot és törpét tartok.Gyöngyösök szoktak még lenni, majd tavasszal keltetek megint, most nincs.Ezek főleg a szórakozásom, szeretem a félig vad állatokat.Igaz, hogy a gyöngyösökből lőni kell, ha enni is szeretnénk belőlük.A törpéket is nehéz megfogni, mert jelenleg is a fán alszik a többsége, 3-4 m magasan.
    előzmény:
    Bettus0214 (44)
    2006-01-11  21:23
  56. 2006. január 11. 21:2846.
    Nyammm... Egész kedvet kaptam én is a sütéshez!
    előzmény:
    Bettus0214 (41)
    2006-01-11  20:35
  57. 2006. január 11. 21:2645.
    Engem. :-) Azóta sütök én is finom kenyeret, amióta őket olvasom. :-) Nagyon ügyesek! 
    előzmény:
    Gox (42)
    2006-01-11  21:05
  58. 2006. január 11. 21:2344.

    Milyen állataitok vannak?

    Felvágottat, májast, májkrémet, konzervhúsokat mi sem eszünk. Néha majdnem elcsábulok bevásárláskor, de valahogy mindig sikerül lebeszélnem magam. Elképzelni sem szeretném, mi minden van egy darab májasban pl...

    előzmény:
    Gox (43)
    2006-01-11  21:14
  59. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:1443.
    Szia Vera! A cimkéről is kiderül néhány dolog.Én személy szerint azért tartok pár állatot, mert van tapasztalatom a nagyüzemi állattartásról, és van rálátásom a egy húsüzemre.Ezért olyan készítményt többnyire nem eszem, amibe ledarált húsféle van.Amikor a telepen dolgoztam, olyan állat husából sem ettem,amit élve nem láttam.Persze most már alább adtam.
    előzmény:
    Vera75 (35)
    2006-01-11  08:14
  60. Gox
    Gox
    2006. január 11. 21:0542.
    Szia Ildikó61! téged szoktalak lárni a kenyeres topikban?Ott tapasztalatokat gyűjtöttem a kenyérsütéshez.Sikerülnek is a kenyerek, sok okosságot tanúltam.
    előzmény:
    ildiko61 (34)
    2006-01-10  22:30
  61. 2006. január 11. 20:3541.

    Már készülünk rá Szombaton hajnalban kelek, megsütöm, mire a férfiak (1 ember, 1 puli) felébrednek, frissen sajtos omlettel, vasárnap pedig narancs- és áfonyalekivel és fokhagymával. Nagyon finom lesz 

    előzmény:
    Vera75 (40)
    2006-01-11  20:20
  62. 2006. január 11. 20:2040.
    Nekünk nagyon ízlik a házi zsömle, mert nem olyan másnaposan nem, hogy nem tudod elrágni.
    előzmény:
    Bettus0214 (39)
    2006-01-11  18:32
  63. 2006. január 11. 18:3239.

    Nagyon köszönöm, ez lesz a vasárnapi reggeli

    Eddig csak édes, mazsolás zsömit sütöttem, az is nagyon finom, de igazából frissen az igazi és nem feltétlenül jó mondjuk rántottához.

    Én is imádtam a sparheltben sült krumplit, különösen a nagymamám által lesózott (egészben hagyott, vékonyan bevagdosott, középen paprikás) vöröshagymával és friss füstöltkolbásszal, házitúróval. Ha maradt krumpli, másnap reggel fölkockáztuk, pici hagymával, szalonnával átpirítottuk és ütöttünk rá tojást... Jujj, de finom volt! Én is próbáltam már a kandallóban krumplit sütni, de az nem olyan, úgyhogy a következő nagy terv a sparhelt 

    előzmény:
    Vera75 (37)
    2006-01-11  15:33
  64. 2006. január 11. 15:4838.
    Nekünk is volt gyerekkoromban sparheltünk. Emlékszem, nagy rakott sparhelt. Még vízmelegítő része is volt. Anyukám, nagyika meg dédike főztek mindig. Mi nagy család voltunk. Nagymamákkal, nagypapákkal meg a dédikével. Dédike ott is lakott nálunk. Isteni dolgokat sütöttek-főztek. Még most is a számban érzem egy-egy remekmű ízét. Kivált a karácsony meg a húsvét volt emlékezetes. A kis csapat már 1 héttel előtte megsütötte a süteményeket. Ott álltak szépen sorban az éléskamrában letakarva. Az én legnagyobb örömömre, mert néha, ha nem figyelt senki megdézsmáltam. Nagy kertes házunk volt és nagyika ott termesztett mindenféle zöldséget. Kár, hogy elmúltak azok az idők.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (28)
    2006-01-10  21:19
  65. 2006. január 11. 15:3337.

    Szia!

    Nekem van egy receptem, amit én szoktam dagasztani, és kelesztőtálban keleszteni. Csak mostanában kezdtem el géppel keverni a zsömletésztát.

    Hozzávalók: 1 dl tej, 5 dkg élesztő, 3 db kockacukor, só, 1 kg liszt (ebből lehet 20 dkg rozs), 20 dkg gabonapehely.

    A kelesztőbe a langyos tej, cukor, élesztő és evőkanál liszt keverékéből kovászt készítünk. Kb. 5 percre zárjuk le az edényt. Majd adjuk hozzá a lisztet, rozsot, gabonapelyhet. Langyos sós víz segítségével kalács lágyságú tésztát készítünk. Kelés után (lehet többször is) szírozott, lisztezett tepsire cipókat formálunk. Gőzös sütőben sütjük. Ha megpirult, sós vízzel átkenjük a zsömlék tetejét.

    előzmény:
    Bettus0214 (36)
    2006-01-11  08:54
  66. 2006. január 11. 08:5436.

    Jó reggelt mindenkinek!

    Nem gondoltam volna, hogy ekkora örömet jelent, hogy ennyien nagymamakonyhások Tegnap este elmeséltem a páromnak, hogy nyitottam "nagymama-topicot" és azt mondta, végre...

    Most elrohanok vért adni, de sietek vissza és remélem, sok érdekes dolgot, ötletet olvashatok majd!

    Zsömlereceptet kaphatnék valakitől? (Olyat, amihez nem kell a kenyérsütőgép)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2006. január 11. 08:1435.

    Arra én is odafigyelek, hogy mit eszünk. Mi nem, de anyósomék tartanak nyulat, tyúkokat, ők szoktak vágni. A húst és a hentesárut én is megfelelő helyről vásárolom. Főleg azóta, mióta elolvastam egy neves húsgyár nagyon reklámozott "füstölt kenőmájas"-ának címkéjét, amin ez állt az összetevők között: füst aroma. Akkor mitől füstölt?

    Csak házi kenőmájast engedek be a lakásba. Szalámi helyett inkább a karajt szoktam egyben megsütni, és szeletelővel nagyon vékonyra felvágni, és az megy a szendvicsbe.

    előzmény:
    Gox (32)
    2006-01-10  22:09
  68. 2006. január 10. 22:3034.

    Én is magamnak termelem a tojást, húst, zöldséget.

    A szomszéd segít az állatoknál, én oda se nézek.

    előzmény:
    Gox (32)
    2006-01-10  22:09
  69. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 10. 22:1233.
    Rajta leszünk, hogy megmaradjon   
    előzmény:
    Gox (32)
    2006-01-10  22:09
  70. Gox
    Gox
    2006. január 10. 22:0932.
    Sziasztok!Csatlakoznék hozzátok.Én is sok mindent hagyományosan csinálok.Tésztát gyúrok, kenyeret sütök /géppel/, de az öreg anyósnak volt kemencéje is, nagyanyámnak rakott tűzhelye nagy sütővel.Levágom a baromfit, nyulat,- sajnálom őket, de így tudom, hogy mit fogunk enni, és a húsra nagyon kényes vagyok.Disznót és marhát is megfelelő helyről szerzem be.Kertem is van, sárgarépa, petrezselyem, zeller, paprika, paradicsom, uborka, tök, kapor és fűszerek megteremnek.Örülnék, ha megmaradna a topik, mindnyájunk kedvére.

    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  71. 2006. január 10. 21:5631.

    Nagyiknál a naposcsibék laktak mellette, amig odakint hideg volt...

    és én kiégettem a kosztümüm, amikor meghalt nagyapám... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (28)
    2006-01-10  21:19
  72. 2006. január 10. 21:4830.

    Sziasztok!! A  napokban nosztalgiáztunk   a  férjemmel, hogy  milyen  jóizű  volt  a  sparhelten  készült étel, a sültkrumpli, és   mennyire  jó dolog  volt  ,  melegedni,  sütni-főzni  lehetett    vele .Az  Ő családjának   is  volt,  és  a  mi  családunknak is.Valamelyik katalógusban  láttam  ,még  most  is  árulnak  sparheltet ,  ennek   kapcsán  jött  szóba  nálunk.

    A   krumplilevesről az  jut  eszem ,hogy  ma  anyukámnak  krumlilevest  főztem ,és  olyan finomnak  találta   ,alig  tudta megvárni  amig  meghül.Ez  az  igazi  elismerés, ha az  ember  saját anyukája dicséri  meg  a  főztünket.Igazi  boldogság  volt  számomra.!!!

    Tésztát  nem  gyúrok,  vannak  háztartásigépeim, mindennap főzök, hetente  töbször  is   sütök,ha  időm  engedi.Nagyon  egyetértek azzal ,hogy  a  főzéshez  idő kell!!!

    Ja  ,és sütni-  főzni , szivvel -lélekkel  kell ,  talán ez  a  titok amit  a  nagymamák  , /nekem  anyukám /  már tudtak.Türelemmel,  szeretettel ,gondosan , sütni-főzni  órákon  át ,a  végeredmény  csak  a családtagok,  és  magunk  elégedettsége  lehet.Ezt  a  hihetetlenül  jóérzést ,kivánom mindenkinek,  szeretettel !ianiko

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2006. január 10. 21:3529.

    Itt vagyok én is! Bár anyukám idő hiányában(?) nem csinált ilyesmiket, én mégis nagy kedvvel sütök főzök. A spejzunk most is telve idei lekvárokkal (ribizli, sárgabarack, szilva, cseresznye, bodza, málna), savanyúságokkal, és saját készítésú ivólével. A kenyeret és a zsemlét is én készítem.

    Nem győzöm a nagyitól elkérni a receptjeit, hogy továbbvigyem, és lányaim megtanulhassák tőlem.

    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  74. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 10. 21:1928.
    mert a sparhelt hőképzése egész különleges volt. Mikor a nagymama sparheltje ezerév után kilukadt és ott is gáz lett, én komolyan bőgtem, mint a zápor. Azt a sült krumplit azóta is fájlalom .. olyan íze semminenek nincsen. Én tökre sparheltimádó voltam. Minden elégett benne, alatta fiallt meg mindig a cicánk is .. (de ez már egy másik történet)
    előzmény:
    Lillaréka (27)
    2006-01-10  21:08
  75. 2006. január 10. 21:0827.

    Az én nagymamáim is Sparhelten főztek..

    lekvártól kezdve, a húsokig... mindent..
    rétest sütöttek a sparhelt sütőjében.. meg buktát...
    Azóta sem ettem olyan finomakat...
    Amit én is meg tudok csinálni... a krumplis pogácsa.... Azért nagyikám finomabbat csinált...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (11)
    2006-01-10  14:44
  76. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 10. 20:5826.
    Nekünk 1001 éve ilyen piacos kéziahjtányos van. Ezzel a tészta nyújtása egszerű, a felvágása csak metéltre megy, a többi verziót kézzel kellmegcsinálni.
    előzmény:
    Bettus0214 (23)
    2006-01-10  15:33
  77. 2006. január 10. 16:5025.
    És Pécsett? Itt nincs Vasedény  Tegnap voltam Pesten. A Keletiből jöttem haza... Talán valami vasbolt félében...
    előzmény:
    eindorh (24)
    2006-01-10  15:37
  78. 2006. január 10. 15:3724.
    A Keletinél a Vas edényben mindig van!
    előzmény:
    Bettus0214 (23)
    2006-01-10  15:33
  79. 2006. január 10. 15:3323.
    Olasz tésztagépet én is keresek egy ideje, mert saját részre ugyan megy a tésztakészítés saját két kis kezemmel, de jönnek a megrendelések öcséméktől, anyukámtól, barátnőktől, én pedig nem tudok nemet mondani... Hol lehet ilyesmit beszerezni?
    előzmény:
    eindorh (18)
    2006-01-10  14:57
  80. 2006. január 10. 15:0722.
    Nálunk anyós a tészta felelős, ő szokott gyúrni. Én inkább sütikben meg ilyesmiben vagyok jobb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2006. január 10. 15:0321.
    Majd holnap ideirom, hogy a tavaszi elsö virágzásnál , ne csak isteni szörpöt hanem ezt is meg tudd csinálni.....és nem abogyóból hanem avirágjából....
    előzmény:
    Bettus0214 (20)
    2006-01-10  15:00
  82. 2006. január 10. 15:0020.
    Nem ismerem, de szívesen megismerném...
    előzmény:
    riverina1 (15)
    2006-01-10  14:51
  83. 2006. január 10. 14:5819.
    Sikitás ellen: Mielött tésztával kezdesz dolgozni nagyon finoman kend át a kezedet étolajjal, mintha kézkrémet tennél rá! Nem ragad rá a massza!!!!Próbáld-játok ki!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (16)
    2006-01-10  14:53
  84. 2006. január 10. 14:5718.
    Szevasztok!Akkor én vagyok a mérleg nyelve)))Imádok kenyeret sütni robotgéppel dagasztva,házi tésztát gyurni,utána olasz géppel nyujtani,formára vágni,.És imádom a mosogatógépet,amit Anyósomtól kaptam hálából,mert minden hét végén elhozzuk hozzánk és itt van egész nap.Nagyon szeretem amit a szerény pénztárcám megenged,hogy a munkában segitsen,szeretem a praktikus kisgépeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (16)
    2006-01-10  14:53
  85. 2006. január 10. 14:5517.
    A másik dolog még. Anyósom mániája a szuper edények, mert abban olyan gyorsan megfő minden. De nem olyan az íze. Teljesen más az a húsleves amit órákig főzök takarékon a gázon, mint amit ő a szuperedényben megfőz egy óra alatt. Még sok ilyen dolog van. Szerintem meg kell adni az ételnek a saját idejét, had főjön ki az íze. Persze nem mindenre igaz ez!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 10. 14:5316.
    Mondjuk én személy szerintm háztartási kisgép és kütyümániás vagyok     ebből a szempontból kilógok a sorból, de a hagyományos ízeket nagyon szeretem. Tudok ugyan tésztát gyúrni, de igen ritkán csinálok (részben mert anyukám, lányom nagyija úgy is szkott gyúrni, részben meg mert mi elég keveset eszünk ilyesmit) és a dagasztástól meg már kislány koromban is visítottam. Idegesít, ha a kezemre ragad. Ugyanezért utálok panírozni is. Mivel lakásban élünk, így nincsenek háziállataink sem, sőt ha lenne kert sem hiszem, hogy le bírnék vágni egy jószágot.  
    előzmény:
    riverina1 (14)
    2006-01-10  14:48
  87. 2006. január 10. 14:5115.
    Ismered abodzavirágmézet?. Igaz, hogy cukorral magad fözöd az un. mü-mézet, de megfázásnál a csipkebogyóteával valami olyan gyógyszer, Isten "patikájából" hogy csak ámulnál......
    előzmény:
    Bettus0214 (13)
    2006-01-10  14:47
  88. 2006. január 10. 14:4814.
    Pedig a mosó-masa se kutya, többet állhatsz a sprahelt mellett,ha ö mos!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_886483 (11)
    2006-01-10  14:44
  89. 2006. január 10. 14:4713.

    Az utolsó mondatot köszönöm

    Bizonyos szempontból könnyen beszélek, sajnos csak ketten vagyunk (kutyát, cicákat leszámítva). De a munkám elég zűrös, sokszor késő estig dolgozom, viszem haza a munkát. Engem a konyhai munka megnyugtat, kikapcsol és ott van az alkotás öröme is... Bogyó és gombagyűjtés nálunk is volt mindig, most is próbálkozom (inkább a bogyókkal), van saját csipke és bodzabokrom, így nem ólmozott, piszkos teát, szörpöt iszunk. A lekvárfőzéstől sokáig féltem, az valahogy mindig a Nagyim privilégiuma volt, Júliusban ment el, a kert tele gyümölccsel, én pedig pucoltam órákig a ribizlit, málnát, kevergettem a sparthertjén a lekvárt és úgy éreztem, ott van velem. Azóta megy a saját tűzhelyemen is, tavaly már arra is rábeszéltem a párom, hogy vegyünk Erdélyben igazi erdei áfonyát és abból főztem itthon lekit

    előzmény:
    sysy73 (8)
    2006-01-10  14:34
  90. Torolt_felhasznalo_810864
    Torolt_felhasznalo_810864
    2006. január 10. 14:4612.
    Szeretnék én is a csapathoz csatlakozni, mert én is a nagymamám konyháján nőttem fel, édesanyámmal vele éltünk egy nagy családban.
    Utána a férjem nagymamájánál laktunk pár évig, aki olyan ízletesen főzött sparhelten és vas lábasokban, hogy még ma is sokat gondolok azokra az időkre. Anyukám a mai napig hagyományos konyhát vezet, csirkét nevel, tésztát gyúr frissen az ebédhez stb.amit én irigykedve nézek, mert sajnos idő hiányában én már ezt nem tudom megtenni, de sokat próbálkozok.
    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  91. Torolt_felhasznalo_886483
    Torolt_felhasznalo_886483
    2006. január 10. 14:4411.
    Olvasgatok itt. SPARHELT! na igen .. ha nekem egyszer házam lesz abban tutira fogok egy sparheltet építtetni. Előbb mint mosogatógépet. Semmiben nem lehet úgy krumplit, meg húst sütni, mint a jó öreg sparheltben. A világ legfinomabb dolga a sparhelt sütőjében héjában sült krumpli! Hol van attól amit a gázsütő csinál!
    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  92. 2006. január 10. 14:4210.
    Na , azért csak vigyázz nehogy Te légy a férjek "kedvence". Inkább hagyjuk azt meg a nagyiknak????
    előzmény:
    Bettus0214 (9)
    2006-01-10  14:38
  93. 2006. január 10. 14:389.

    Mikróm nekem sincs... Sőt gépi kütyüt se nagyon használok. Max. a keverőmasinát néhanapján. Én nem szeretem a gyors és baromi egyszerű, menő dolgokat. Viszont a krumplileves naggggyon jól hangzik, ötletnek sem utolsó, úgyhogy ma ezzel lepem meg a Kedvest.

    A pc-ről csak annyit, hogy munkaidőben vagyok 

    Rám is néznek sokszor szuperdivatos, karriert építő barátnőim furán, hogy vajon miért is élvezem én ezt ennyire. Néha már kellemetlen, amikor baráti társaságban a férjek engem állítanak példának, de nagyon jól is esik. Tavaly például tartottam tanfolyamokat a barátnőimnek, férjek kedvenceiből és általában pozitív volt a visszajelzés.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2006. január 10. 14:348.
    Én is szeretek főzni, én gyakran magam gyúrom a tésztát a leveshez is, nálunk a szilvásgombóc sem fagyasztott , a nudli sem . Nagymamám tart állatokat, nagy kincs, ha kapok tőle csirkét.., írtó nagy a különbség a bolti és a házi között. Lekvárt is szoktam főzni , de ha nem tudnék valami oknál fogva, akkor is a piacon az idős néniktől veszem inkább meg, mint a boltba. Házi tejet is szoktam venni, tejfölt , túrót ...stb.  Sütit is gyakran sütök, a három gyerkőc követeli is . Főleg télen , van hogy egy héten többször is sütnöm kell.  Persze mindezt úgy tudom megtenni, hogy itthon vagyok, különben nem csodálkozom, hogy a mai világba, amikor az anya elmegy reggel dolgozni és este hazaesik, nem áll már neki sütit sütni pl.  Régen gyakran főzött anyám gombalevest, rántott gombát, elmentünk az erdőbe és szedtünk. Bogyókat is szedtünk, csipkebogyót pl. teának , kamillavirágot . Nagyon sok dolog megtalálható a természetben. Csak tudni kell, hogy mit lehet hasznosítani .  Örülök, hogy indult ez a topic, remélem sokáig adunk egymásnak tanácsokat. Be is teszem a kedvencek közé
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2006. január 10. 14:177.
    Sziasztok!
    Én ugyan nem a nagymamámtól de anyukámtól lestem el mindent. 16éves korom óta vezetek háztartást. Nagyon szeretek sütni-főzni!A férjem haverjai akármikor jönnek mindig van valami hazai édes és sós süti. Azt mondják ha csak az lenne(és nem lenne még sör is)akkor is jönnének.
    Egy barátunk, aki szerintem soha nem nősül meg, azt mondta hogy elvesz egy csajt akkor ha talál olyat mint én. Ez hízelgő!
    De már úgy látom ez nem divat,hátha mégis rácáfol ez a topic.
    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  96. 2006. január 10. 14:166.
    Most mondok egy nagy "okos" dolgot, de nehogy a szivedre vedd. !! Az én nagyimnak se mikrója (az nekem sincs) se semmi gépi szerkentyüje nem volt, de olyan pogácsát (szedni lehetettt a lapokat és számolni) azóta sem ettem, pedig a kis sámlin hányszor ültem mellette és néztem , tanultam hogy kell!!! Meg a bejgli, meg minden és mindez egy sparhelten....DE és ez a modern élet: a pc is elveszi ám az idöt a fözéstöl, piszmogástl.! Minél gyorsabb-egyszerübb valami , annál jobban menö.....Pedig egy krumplileves, mindent belefözve és szép lassan födögélni hagyva, pár szem száritott vargányával, többet ér ,mint sok inyenc kaja.......Nosztalgia
    előzmény:
    Bettus0214 (5)
    2006-01-10  14:09
  97. 2006. január 10. 14:095.

    Jujj, de örülök Nektek 

    Az én nagymamám igazi nagymama volt, én pedig olyan szerencsés, hogy 20 éves koromig gyakorlatilag minden szabadidőmet vele tölthettem. Talán ezért van, hogy a párom szerint a mi tűzhelyünk "egyenesen Paksra van kötve", "a mi konyhánkban mindig száll a liszt" és a megtisztelő "Forrótepsi" indián nevet kaptam tőle.

    Persze néha elgondolkodom, hogyan is csinálta Nagymami annak idején, hogy a három gyerek, a munka, az állatok mellett mindig patika rend volt a konyhában, a házban, kertben, udvarban...

    De talán, ha elég lelkes vagyok, nekem is sikerül majd

    Örülnék, ha néhány tuti nagymama-receptet megosztanátok velem, illetve megosztanánk egymással.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2006. január 10. 13:594.
    Most egy kicsit "zürös " a liba-kacsa a szabadban.....de eljön remélem az idö újra, mikor lehet.!
    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  99. 2006. január 10. 13:573.
    Hajajj, vagyunk még páran, de a nagyi "izeit" nem érjük utol Én is piszmogok nem is keveset és örülök ha eszik a föztömet söt magyar vendéglöt nyitnának (nélkülem!) mert hogy olyan. Ez úgylátszik majd az én unokáimnak is olyan "nagyis" lesz!......Bár úgy lenne.....
    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39
  100. 2006. január 10. 13:552.

    szia

    en itt vagyok!

    en otthonrol hozom a "nagymamaja konyhajat"  . ezt lattam, ezt fogom kovetni, mert annal nincs jobb erzes, amikor latod, hogy a tarsasag, csalad, baratok felfaljak, amit csinaltal, amivel elotte orakat pepecseltel. ok is erezni fogjak a kulonbseget a kezzel dagasztott kenyer es a boltban vasarolt kozott, vagy eppen a kapirgalos pipi es a napot soha nem latott, tapon nevelt csirkenek nevezett madar kozott, de sort lehetnek folytatni!

    szoval en hive vagyok a nagymama konyhajanak!  

    előzmény:
    Bettus0214 (1)
    2006-01-10  13:39

Címlap

top