Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fokhagyma tinktúra

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2005. március 28. 13:13
Valaki le tudná nekem írni, hogy hogy készül? És, hogy kell alkalmazni? Az anyukámnak keresem a receptet, de eddig nem sikerült rálelnem. (Ezzel szeretné a koleszterinjét csökkenteni, mert régebben a dédnagymamám ilyet fogyasztott és neki bejött, de Ő sajnos már nem él.) Előre is köszönöm! (Most egy ideig nem leszek net közelben, csak később tudom majd elolvasni.)
  1. 2013. Április 22. 20:3743.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_589333 (29)
    2007-11-03  15:21
  2. 2010. augusztus 5. 16:2942.

    Lehet kapni fokhagyma tablettát is. Nem drága és egyszerű, csak bekapod egy kis vízzel és kész. Egyébként magas koleszterinre szedik még nagyon gyakran

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  3. 2010. augusztus 2. 16:0341.

    Köszi az infókat. Én különösen kíváncsi vagyok az immunrendszerre gyakorolt hatásra. Jó lenne télen elkerülni a szokásos megfázásos nyavalyákat!

     

    Tényleg van sok segítőkész fórumozó itt az nlc-n, nekem is több pozitív tapasztalatom van. De sajnos ma ez már nem mindenkinek természetes, ezért nagyon meg kell becsülni a segítőkész embereket.

     

    Minden jót Neked, és még egyszer köszönöm!

     

     

    előzmény:
    rokkica63 (40)
    2010-07-31  20:08
  4. 2010. július 31. 20:0840.

    Én is annyi segítséget kaptam már az nlc-én, eddig még bármilyen problémám volt, mindig jött érdemi segítséget, jóindulatú hozzállás. Amiben csak tudok, én is segítek hasonlóképpen. Vallom, hogy jó tett helyébe jót várj, ha nem is annak tudok segíteni konkrétan, akitől én kaptam talán valami másnak én tudtam hasznosat írni. Ez pedig majd visszaköszön.

     

    Nem rossz ötlet, amit írsz, valószínű hogy tényleg elillan belőle az alkohol egy éjszaka alatt.

    (Lezárt kis üvegben viszont úgy eláll, tartósítja a tejet, hogy a munkahelyemre  bevitt déli adag a hűtőben maradt, mert el kellett sietnem és erről el is felejtkeztem. kb. 1 hónap után rátaláltam és kiváncsiságból kinyitottam, beleszagoltam semmi rendkívüli. Megráztam, hogy aludttej-e már, hát nem. Megkóstoltam, és semmiben nem különbözött az aznapi adagtól.)

     

    Még bemásolom ide az említett kis füzetből szó szerint, hogy mire ajánák itt a fokhagymacseppet.

    A fokhagyma a népi orvoslásban egyike a leggyakrabban alkalmazott betegségmegelőző szereknek. Összetételénél fogva szervezetünk védőpajzsa a betegségek és az öregedés ellen. A tudományos kutatások szerint jelentősen csökkenti a vér koleszterinszintjét, gátlóan hat az érelmeszesedésre.

    A kimutaott 20-25 féle hatóanyag egyébként csökkenti a magas vérnyomást, viszont az alacsonyat emeli. Javítja a szívműködést, tágítja a szív koszorús ereit. Fokozza az epetermelést és a gyomorsavtermelést. Idegnyugtató és rákellenes hatása kísérletileg igazolt. Vírus és kórokozó gátló hatását már évszázadok óta ismerjük.

    A hatóanyagok megőrzése érdekében ne főzzük, süssük!

    Tálalás előtt 3-4 perccel adjuk az ételeinkhez!

    Naponta 2-3 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt. 

    Ez az ősi kínai recept elsődlegesen az érelmeszesedés, az infarktus és a tumorképződés megakadályozására szolgál.

    A leírt gyógyítási mód a szervezetben 5 évig tartja meg a hatását, tehát csak ezután szükséges megismételni.

     

    Remélem segíthettem. 

    előzmény:
    iroda (39)
    2010-07-30  21:48
  5. 2010. július 30. 21:4839.

    Bocsánat, pár napig egyszerűen nem volt időm leülni a gép elé...

     

    Eszembe jutott, hogy anyukám úgy szedi a propolisz-cseppeket, hogy pár kockacukrot kikészít, rácsepegteti az adagját, aztán hagyja állni pár órát (akár napot is), így elpárolog belőle az alkohol. Szerintem a férjem reggeli adagját este becsöpögtetem a tejbe, reggelig biztos eltűnik az alkohol nagy része. Remélem tényleg csökkenni fog a koleszterinszintje. Elég magas, de a koleszterin csökkentő gyógyszereknek nagyon sok mellékhatása van, azt mellőzzük, amíg csak lehet.

    Sajnos az én vérnyomásom nem hiszem, hogy az érfalak problémájából ered, inkább pszichikai eredetű. De biztos így is lesz jó hatása a kúrának.

     

    Azt hiszem, feltettem minden kérdést, ami eszembe jutott. Nagyon köszönöm, hogy így ismeretlenül ilyen szorgalmasan válaszoltál nekem!

     

     

    előzmény:
    rokkica63 (38)
    2010-07-27  19:31
  6. 2010. július 27. 19:3138.

    Nem tudom, miért válhatott ketté az egyik üvegben lévő fokhagymacsepp, ahogy írtam is én még nem tapasztaltam sosem hasonlót.

    Az a recept, amit mi ismerünk és e szerint csináljuk a kúrákat 5 évente, egy kis füzetben van, a neve: Mozgás receptek. Ezt az oviban kapta a kisfiam (most már ez a kicsike 26 éves múlt). Ebben található, a címe: A fokhagyma mint a szívinfarktus és a rák ellenszere.

    1 főre: 350 gramm tisztított fokhagyma és 300 gramm 96 %-os alkohol kell. Az elkészülte után pár kortynyi tejbe kell csepegtetni: 1 csepp reggel - 2 csepp délben - 3 csepp este. ez így megy sorban amíg el nem érjük a 15 cseppet (ez az 5. nap este lesz). A 6. nap reggelén újra 15 csepp, majd délben 14, este 13 amíg el nem érjük az 1 cseppet újra (ez a 10. nap este lesz).  Ezután 25 csepp naponta 3-szor, amíg el nem fogy.

    A gépkocsivezetéssel a férjem is vigyázott, bár Ő nem mindennap vezet. Ilyenkor hamarabb vette be reggel, hogy minél több idő teljen el a vezetésig. Nem tudom egy szondáztatás mit mutatna ki. A babavárással még tanácstalanabb vagyok. 

    Hátha jár erre egy orvos, vagy védőnő, kíváncsi lennék én is a véleményére.

    Tényleg sokáig tart amíg elfogynak a cseppek, ha csak napi 25 fogyna, akkor 3-szor annyi ideig tartana.

     

    előzmény:
    iroda (37)
    2010-07-27  14:01
  7. 2010. július 27. 14:0137.

    Ezek szerint valamit elronthattam talán készítés közben... Remélem azért így is megmarad a jó hatása.

    A másik fontos kérdés az az alkoholtartalommal kapcsolatos:

    Szerinted ennyi alkoholt kimutat a szonda? A férjem egész nap sokat vezet, kicsit tart tőle, hogy ha reggel indulás előtt beveszi, mi lesz, ha esetleg megállítja a rendőr? Engem pedig amiatt izgat, mert babát szeretnénk. Ha megfogan, utána ugyanúgy folytathatom a kúrát? Őszintén szólva fogalmam sincs, mennyi alkoholt jelent mondjuk a 15 csepp fokhagyma kivonat...

     

    Egy régebbi hozzászólásodban írtad, hogy amint visszaértünk az 1 csepphez, utána naponta 3-szor 25-öt kell szedni. Én szinte minden leírásban (fenn van a neten legalább 15 helyen) azt olvastam, hogy napi 25 csepp háromfelé osztva. Mostmár nem tudom eldönteni, melyik az eredeti adagolás, de ha Nektek így bevált, szerintem mi is erre módosítunk (napi 3x25 csepp), mert néha az az érzésem, hogy soha nem fog elfogyni ez az adag...

     

    Bocs, ha túl sok kérdéssel bombázlak  

     

    Köszi!

     

    előzmény:
    rokkica63 (36)
    2010-07-26  18:02
  8. 2010. július 26. 18:0236.

    Persze, miért ne írhatnánk ide is.

    Nekem még sohasem vált ketté, pedig már a 4. alkalommal csináltuk végig a kúrát. (5 évente)

    Mi is mindig dupla adagot készítünk, hiszen 2 főre készül.

    Nem szoktam hűtőben tárolni, de az is igaz, hogy mindig decemberben készül az oldat és mire elfogy kitavaszodik. Az erkélyen tartjuk, ott hideg van olyankor. Egy csavaros üvegben áll és egy cseppentős kis üveget tartunk csak a konyhában, ezt töltjük fel.

    Szia!

    előzmény:
    iroda (35)
    2010-07-25  22:55
  9. 2010. július 25. 22:5535.

    Szia!

    Előre is köszi a segítséget. Talán írjuk inkább így, ne privátba, hátha másnak is szüksége lesz még ezekre az infókra. 

     

    Az egyik legfontosabb kérdésem, hogy nem jelent-e problémát, ha a kész oldatban kettéválnak az alkotóelemek? Dupla adagot csináltam, aztán kiöntöttem belőle két cseppentős üvegbe. Egy idő elteltével kettéválik az oldat, alul egy zavarosabb, fölül egy tisztább barnás részre. Időnként a fölső rész csak egy vékony csík, de van, hogy fele-fele arányban vannak. Persze használat előtt mindig összerázom, de lehet, hogy valamit elrontottam a készítése közben? Ráadásul csak az egyik üveg csinálja ezt, a másik nem szokott szétválni. Érdekes. Te jártál már így?

    Egyébként hűtőben kell tárolni? Eddig nem raktam be, végülis az alkohol tartósít...

     

    Szép estét/napot Neked!

     

    előzmény:
    rokkica63 (34)
    2010-07-25  21:23
  10. 2010. július 25. 21:2334.

    iroda!

    Tegnap épp jártam erre, írtam privit!

     

    előzmény:
    iroda (33)
    2010-07-23  01:08
  11. 2010. július 23. 01:0833.

    Sziasztok!

     

    Rég nem járt itt senki, de azért próbálkozom, mert szükségem lenne néhány infóra a fokhagyma kúrával kapcsolatban. Nemrég kezdtünk bele a férjemmel, neki a koleszterinszintjét szeretnénk csökkenteni, nekem pedig a vérnyomásomat.

    Szóval, ha valaki még jár erre, jelezzen, és felteszem a kérdéseimet. Köszi!

     

     

    előzmény:
    rokkica63 (10)
    2005-03-29  18:32
  12. 2009. szeptember 14. 11:0332.

    Szia!

     

    Látom, hogy elég régi a hsz., de anyukám most szeretné kipróbálin. Végig csináltad? Mik voltak tapasztalataid?

     

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_463279 (20)
    2005-03-31  20:26
  13. Torolt_felhasznalo_220235
    Torolt_felhasznalo_220235
    2008. február 5. 21:0331.
    Sziasztok, szerintetek meddig tart ez a kúra, mert most a 25 csepp per napnál tartok, és még kb. fél évre való anyag van? Kösz: sziszu 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2007. november 6. 22:4830.

    Sziasztok

    Ez tényleg csökkenti a koleszterin szintet? Nekem iy magas de nem akarok gyógyzsret szedni, itt ott olvastam már erről de konkrét tapasztalatokról nem halottam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (1)
    2005-03-28  13:13
  15. Torolt_felhasznalo_589333
    Torolt_felhasznalo_589333
    2007. november 3. 15:2129.
    Én bioboltban vettem Hagymácska cseppet, mi most ezt használjuk. Ennek nincs erős szaga, íze szerencsére - és többfajta hagymva van benne.

    http://www.herbarium2000.hu/hagymacskacsepp.html

    E z a készítmény 7 fajta hagyma ( medvehagyma, fokhagyma, vöröshagyma, lilahagyma, gyöngyhagyma, snidling, póréhagyma) kiváló élettani hatásait egyesíti magában. Rendszeres fogyasztása vitalizálja az egész testet és lelket egyaránt.

    AJÁNLOTT NAPI ADAGJA:

    Belsőleg: naponta 3x12 csepp, ill. ételekhez, salátákhoz, hagymás fogásokhoz.
    Szoptatós kismamák ne használják, mert a csecsemőnél hasmenést okozhat!
    Alkoholt tartalmaz, alkohol érzékenyeknek ellenjavallt. Gyermekek elől elzárandó!

    A Medvehagyma csepp is nagyon jó.
    http://www.herbarium2000.hu/medvehagymacsepp.html

    E remek hagymafélével érdemes megismerkedni, mert ötször hatásosabb a fokhagymánál.

    Belsőleg: naponta reggel 12-16 csepp étkezés előtt vagy alatt, ill. hagymás ételekhez, saláták ízesítésére.
    Magas vérnyomás esetén hosszabb kúra (kb. 3 hónap egyhetes megszakításokkal) javasolt. Alkoholt tartalmaz, alkohol érzékenyeknek ellenjavallt. Gyermekek elől elzárandó!

    Az áruk kb 1180 FT egy üveg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. Április 6. 13:0628.
    Azt mondták, hogy patikában nem tarthatnak 96%-os alkoholt. Szóval, akkor most mit tegyek? Jó a 70%-os is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_398313
    Torolt_felhasznalo_398313
    2005. Április 6. 11:2727.
    Kb. 1 hónapja még vettem. Azóta változott volna valami?
    előzmény:
    szekine (26)
     
  18. 2005. Április 6. 11:1926.
    Már sajna nem. A VPOP miatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_398313 (25)
     
  19. Torolt_felhasznalo_398313
    Torolt_felhasznalo_398313
    2005. Április 6. 11:0525.
    Minden patikában kapható 96%-os tiszta szesz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (23)
     
  20. Torolt_felhasznalo_398313
    Torolt_felhasznalo_398313
    2005. Április 6. 11:0424.
    Sziasztok, én már elkészítettem a tinktúrát, de valami iszonyatos erős fokhagymaszaga van, már ha csak lecsavarom az üveg kupakját, terjeng a szag. A munkahelyemre nem is merném bevinni, és hát ugye elvileg délben is szedni kellene. Nem mertem elkezdeni a kúrát, a szag miatt. Hiszen aki sok fokhagymát eszik, annak is előbb-utóbb a bőrén is kiüt ez az erős illóolaj. Egy több hetes kúra esetében. . . . hát. . . kicsit tartok tőle. Azt hittem, a tömény alkohol valamennyire közömbösíti majd a szagot. Hát nem. 1-2 cseppet próbaképpen beszedtem belőle, tejben, de én utána, a fogmosás után is éreztem az ízt és nem is merek rá gondolni, 15-20 csepp esetén mi lehet. Kérlek nyugtassatok meg hogy nem "érződik" majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. Április 6. 10:1723.
    Kedves Mindenki! Ti hol szereztek tiszta alkoholt? Mert a patikákban csak 70%-os kapható. . . . Vagy az is jó a tinktúrához? ???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. március 31. 20:3822.
    köszönöm a gyors választ!:) ha minden igaz, akkor holnap mi is belekezdünk a tinktúra gyártásba. . . és majd én is beszámolok!
    előzmény:
    rokkica63 (18)
     
  23. 2005. március 31. 20:3721.
    Picit igen, de csak a fogyasztás után rövid ideig. Mihelyt lenyeled, egy falat valamit úgyis bekapsz utána. Szerintem nem gáz.
    előzmény:
    dorka68 (19)
     
  24. Torolt_felhasznalo_463279
    Torolt_felhasznalo_463279
    2005. március 31. 20:2620.
    Ma megvettem patikában a 3 dl alkoholt és a fokhagymákat is. Majd jelentkezem az eredménnyel (hatásosság, szag, stb. ) Köszi mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. március 31. 20:2119.
    Ha megeszek egy gerezd fokhagymat, azt erzik rajtam.
    A leheletemen, a boromon.
    Ez a kivonat is erzodik majd?
    előzmény:
    rokkica63 (14)
     
  26. 2005. március 31. 20:1518.
    missouri, newcy!
    A "lórugás" nem napokig tart majd, hanem sokkal tovább.
    A 11. naptól számítva még több hétig is eltart, amíg elfogy az anyag.
    A 350 g fokhagyma + 300 g alkohol = 1 fő adagja.
    Szerintem nem lehet veszélyes az egyszeri 25 cseppben lévő alkoholadag gyógyszerszedésnél, de azért erről kérdezd meg az orvosodat feltétlen.
    (egyébként a 3 fő adagjából, tehát 1050 g fokhagyma és 900 g alkoholból, a 10 nap állás és szűrés után kb. 1 liter és 4 dl folyadék lett, ami picit sűrű és picit ragacsos. Ez azért lehet, mert tul. kép nemcsak szűröm, hanem egy nagyon erős-sűrű vászondarabon átpréselem ezt. Úgy tudnám szemléltetni, hogy a tölcsérben lévő vászonra rápakolok 5-6 evőkanálnyi pépet, majd a vászon 4 sarkát összefogva, előbb lazán, majd egyre erősebben csavaró mozdulatokkal kipréselem belőle a nedvességet. Ami a ruhában marad, az szinte száraz, súlytalan. )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (17)
     
  27. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. március 31. 19:2917.
    És még egy kérdés: a már leírt adag hány embernek elég?
    előzmény:
    rokkica63 (14)
     
  28. Torolt_felhasznalo_463279
    Torolt_felhasznalo_463279
    2005. március 30. 20:3716.
    Az adagolás nem tűnik logikusnak, mert szép fokozatosan növekszik a napi cseppszám a 6. napig, aztán szép lassan visszafele csökken majdnem a minimumig (ezidáig OK). De aztán jön a lórúgás a 3x25 cseppel. Vagyis a 6. napra összesen 42 csepp, az visszafejlődik a 10. napra 6 cseppé, aztán hirtelen napokig 75 csepp.

    Nem lehet, hogy két kúraféleség összekeverődött?
    Az egyik 10 napos emelkedő majd csökkenő cseppszámú un. általános kúra, a másik meg egy nagydózisú 3x25 cseppes un. gyógyító kúra amit 6 napos felfutás előz meg?
    előzmény:
    sargalili (13)
     
  29. 2005. március 30. 20:3415.
    Sziasztok!
    Lehet, hogy bután hangzik a kérdés, de inkább elmondom, mint hogy gond legyen.
    Több olyan gyógyszert is szedek, amihez nem szabad alkoholt fogyasztani.
    Ez az alkoholmennyiség nem okozhat gondot az én esetemben?
    előzmény:
    rokkica63 (14)
     
  30. 2005. március 30. 20:0614.
    Nem veszélyes a "szag".
    A gyakorlatban nálunk ez kicsi műanyag pohárban egy jó nagy kortynyi tej, ebbe jönnek a cseppek. Egy hajtásra lenyelem, majd egy keksz, vagy egy falat bármi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (12)
     
  31. 2005. március 29. 20:4513.
    Sziasztok!
    Ezt a receptet én is ismerem. Az anyósom gyógyszerész volt. Nála Indiai receptként volt ismert. Az általam ismerttel szószerint egyezik :-)*
    Csak avége más.
    A 3*25 csepp három napig, majd az egész visszafele az első napig
    előzmény:
    swanswan (9)
     
  32. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. március 29. 20:3712.
    Köszönöm szépen mindenkinek!:) Tényleg, mennyire lesz "illatos" tőle az ember?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2005. március 29. 19:4911.
    Tetszik, kiprobalnam.
    Mit gondoltok, mennyire lesz az ember fokhagymaszagu tole?
    Van akinek a parja ki nem allhatja a fokhagyma szagat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2005. március 29. 18:3210.
    Szia!
    "A 11. naptól kezdődően 25-25-25 csepp orvosságot fogyassszunk naponta 3 alkalommal evés előtt mindaddig, míg a megmaradt folyadék tartalma el nem fogy. "
    Szóval, ahogy írtam, a 11. naptól folyamatosan reggel-délben-este 25-25-25 csepp amíg csak el nem fogy az alkoholos fokhagymalé.
    Csak ajánlani tudom mindenkinek, szerintem nagyon hatásos szer.
    előzmény:
    exe2 (8)
     
  35. 2005. március 28. 18:119.
    dr. Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték megoperálni, mert az ultrahang- és a röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű érelmeszesedése volt, hogy az aortája gyakorlatilag törékeny ???porceláncsővé” vált. A sebészek attól féltek, hogy a főverőér érintésekor az menthetetlenül sérül, és a beteg elvérzik. István hallott egy ősi receptről, amit egy Unesco-expedíció talált néhány éve Kínában. Kipróbálta, és édesapja aortája – orvosa ugyancsak nagy meglepetésére – teljesen mészmentessé vált, amint azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte! Orvosi szempontból ez egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a legtöbb halálesetet és számtalan, súlyos tünettel járó betegséget végső soron az érelmeszesedés okoz, ezért örömmel adom közre az egyszerű receptet. (Én is rögtön készítettem egy-egy adagot a szüleimnek és magamnak. )

    33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék tömény, ragacsos fokhagymakivonat.

    Adagolása: mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve:



    Reggel Délben Este

    1. nap: 1 csepp 2 csepp 3 csepp

    2. nap: 4 csepp 5 csepp 6 csepp

    3. nap: 7 csepp 8 csepp 9 csepp

    4. nap: 10 csepp 11 csepp 12 csepp

    5. nap: 13 csepp 14 csepp 15 csepp

    6. nap: 15 csepp 14 csepp 13 csepp

    7. nap: 12 csepp 11 csepp 10 csepp

    8. nap: 9 csepp 8 csepp 7 csepp

    9. nap: 6 csepp 5 csepp 4 csepp

    10. nap: 3 csepp 2 csepp 1 csepp

    11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem fogy.



    A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani. Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha valaki kedvet érez hozzá, javaslom próbálja ki, hiszen veszélytelen, és viszonylag olcsó szerről van szó.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (1)
     
  36. 2005. március 28. 14:498.
    rokkica!
    Lehet, hogy nem jól értelmezem de úgy látom, hogy ez egy 10 napos kúra. Hogy lehet akkor hogy a 11. naptól 25 cseppeket kell szedni?
    Ilyet én is szívesen csinálnék.

    lldi
    előzmény:
    rokkica63 (5)
     
  37. 2005. március 28. 14:497.
    Örülök, ha erre gondoltatok!
    Igen, lehet szedni gyógyszerek mellett is. A férjem pl. vérnyomáscsökkentőt szed naponta, én pedig pajzsmirigy alulműködésre napi 1 tablettát. (nekem pl. csak a tabletta megszorítását kell betartanom, vagyis a bevétele után min. fél órának el kell telnie bármi evése vagy más gyógyszer bevételéhez). Tehát ha szed rendszeresen gyógyszert Anyukád, akkor a tájékoztatójában leírtakat kell betartani és ezek a cseppek nyugodtan szedhetők.
    Mi nagyon hatásosnak tartjuk. Pl. régen én nagyon sokat megfáztam, és min. 2 hétig nem is gyógyultam ki belőle. Azóta ilyen nincs, nagyon enyhe a lefolyás, ha véletlenül meg is fázom, 1-2 nap alatt biztos, hogy elmúlik az orrfolyás is. Férjem magas vérnyomása is jól karbantartható a gyógyszerrel, de az 5. év vége felé már mindig látjuk a fokhagyma csepp addigi áldásos hatását.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (6)
     
  38. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2005. március 28. 14:116.
    Nagyon köszönöm mindenkinek, te azt hiszem, hogy a Tiéd az igazi. :) Mert az anyukám is úgy emlékezett, hogy cseppenként kell szedni és mindig növelni az adagot. Köszönöm!! És ezt lehet szedni gyógyszerek mellett is vagy inkább beszéljen az orvosával?
    előzmény:
    rokkica63 (5)
     
  39. 2005. március 28. 14:065.
    Szia!
    Épp mától "szedjük" a cseppeket. Nekünk nagyon bevált. 5 évente most már a 4. alkalommal csináljuk végig. (a családunk 3 tagú).
    Kimásolom Neked: a Mozgásreceptek kis füzetben van meg a leírása.

    A fokhagyma mint a szívinfarktus és a rák ellenszere

    A fokhagyma áldásos hatását már a rómaiak is ismerték. A népi orvoslásban egyike a leggyakrabban alkalmazott betegségmegelőző szereknek. Összetételénél fogva szervezetünk védőpajzsa a betegségek és az öregedés ellen. A tudományos kutatások szerint jelentősen csökkenti a vér koleszterinszintjét, gátlóan hat az érelmeszesedésre.
    Kimutatott 20-25 féle hatóanyag egyébként csökkenti a magas vérnyomást, viszont az alacsonyat emeli. Javítja a szívműködést, tágítja a szív koszorús ereit. Fokozza az epetermelést és a gyomorsavtermelést. Idegnyugtató és rákellenes hatása kísérletileg igazolt. Vírus és kórokozó gátló hatását már évszázadok óta ismerjük.
    A hatóanyagok megőrzése érdekében ne főzzük, süssük!
    Tálalás előtt 3-e perccel adjuk ételeinkhez!
    Naponta 2-3 gerezd fokhagyma fogyasztása javasolt.

    A következő ősi kínai recept elsődlegesen az érelmeszesedés, az infarktus és tumorképződés megakadályozására szolgál.
    Elkészítései mód:
    350 gramm megtisztítottfokhagymát összezúzzuk és beöntjük 300 gramm 96 %-os tisztaszeszbe. (alkoholba)
    A tárolóedényt jól lezárjuk, a keveréket 10 napig állni hagyjuk, majd ruhán keresztül leszűrjük és 2 nap után a következő táblázat szerint 50 gramm tejbe csepegtetve evés előtt naponta 3 alkalommal fogyasztjuk.

    Napok reggeli ebéd vacsora
    1. nap 1 csepp 2 csepp 3 csepp
    2. 4 5 6
    3. 7 8 9
    4. 10 11 12
    5. 13 14 15
    6. 15 14 13
    7. 12 11 10
    8. 9 8 7
    9. 6 5 4
    10. 3 2 1

    A 11. naptól kezdődően 25-25-25 csepp orvosságot fogyassszunk naponta 3 alkalommal evés előtt mindaddig, míg a megmaradt folyadék tartalma el nem fogy.
    A leírt gyógyítási mód a szervezetben 5 évig tartja meg a hatását, tehát csak azután szükséges megismételni.

    Remélem erre gondolt az Anyukád.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (1)
     
  40. 2005. március 28. 13:594.
    Halio! A harmonet en pontos recept olvasható.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (1)
     
  41. Torolt_felhasznalo_384380
    Torolt_felhasznalo_384380
    2005. március 28. 13:543.
    omega-3 halolaj kapszula
    ez király.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (1)
     
  42. Torolt_felhasznalo_543112
    Torolt_felhasznalo_543112
    2005. március 28. 13:452.
    Szia,
    hogy a fokhagyma tinktúra hogy készül pontosan azt nem tudom, de azt igen, hogy maga a tinktúra, az azt jelenti, hogy alkohol segítségével kivonják a "lényeget".
    Gyógyfüveknél alkalmazzák első sorban. A gyógyfüvet beáztatják pár napra (1 hét min. ) a gyógyfüvet, utána leszűrik alaposan és kész. Egy bögre tea olyan 1 kv-s kanál tinktúra lesz. Persze ez az sűrűségétől is függ.
    Gondolom hasonlóan készül a fokhagyma is, beáztatod alkoholba (vodka, pálesz:) és utána kész is lesz. Viszont az alkohol tartalma magas lesz, így nem tudom mennyire jó ezt koleszterin csökkentésére alkalmazni. . Inkább menj be egy patikába, ott csak szakemberek vannak! Egészséggel nem jó játszani.
    Bodsa:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_360091 (1)
     

Címlap

top