Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hormonos spirál terhesség

tundesz
Létrehozva: 2017. július 10. 12:51

Sziasztok! Márciusban rakattam fel a Mirenát. Most hirtelen abba maradt az eddig szokásos pecsételés. Jelzőszálat sem találok, bár eddig nem is kerestem, így nem tudom milyennek kellene lenni. Tudom doki, amint lehetvelmegyek hogy nézzen rá. De addig is kíváncsi vagyok. 


Lett valaki várandós HORMONOS spirál mellett. A sima mellett sokan, azt tudom. Illetve ha lett, hol volt a hiba( kicsúszáa, vagy ilyesmi). A baba egészségesen megszületett? Köszönöm

  1. 2017. július 11. 13:192.

    Úgy tetetted fel ezt az eszközt, hogy nem is tájékozódtál a jellemzőiről? Az orvosod se világosított fel? Teljesen természetes, hogy emellett pár hónap után megszűnik a menstruáció, ugyanis ez az eszköz így működik. Ez nem a terhesség jele, hanem ez a normális működési mód. Emellett viszont gyakori ultrahangos ellenőrzés szükséges, az első időkben főleg. És legalább a betegtájékoztatóját olvasd már el, légy szíves, ez azért nem egy gombóc fagyi, hanem egy olyan orvosi eszköz, amelyet a saját szervezetedbe engedtél be. Komolyan mondom, mindig meg tud lepni ez a jelenség, nem is tudom, mivel magyarázzam. Tudatlanság? Nemtörődömség? Butaság? Egy fájdalomcsillapító tablettát se vennék be anélkül, hogy ne tájékozódjam előtte a hatásokról és a mellékhatásokról, nemhogy egy éveken át a testemben lévő eszközt használnék enélkül. 

Címlap

top