Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elhidegülés-félrelépés

koszegfnoncsi
Létrehozva: 2017. június 24. 20:30

Sziasztok!


 


32 éves vagyok, férjem 43 éves. 7 éve ismerjük egymást, közös gyermekünk 4 éves lesz. Házasságban 2 éve élünk.


 


Kívülről egy minta családnak tűnünk, mindenki boldog, mindenki mosolyog, miközben...


 


A probléma ott kezdődik, hogy az évek alatt elhidegültünk egymástól. Havonta kb. 1-2 alkalommal vagyunk együtt, de volt olyan, hogy 2 havonta 1-2 alkalom. Egyszerűen nálam elmúlt a vágy. Emberileg ő egy nagyon jó ember, nincs vele semmi gond. Remek apja a kislányunknak, felelősségteljes munkája van.


 


Viszont ha választanom kéne, hogy aludjak egy jót vagy szexeljek, hm inkább az alvást választom! 


 


Szoktunk erről beszélni, tehát nem dugjuk homokba a fejünket. Ő azt mondja nekem kellene változni, tehát nekem kell agyban átállítani valamit és akkor jön a vágy. Hát nem tudom tényleg ennyi lenne? De ha egyszer nem tudom az agyamat megerőszakolni akkor mi legyen? Ő viszont már nem kezdeményez mert elutasítást kap, tehát ördögi kör.


 


A probléma innen indul. Sajnos a férjem felé már nem érzek vágyat de más férfi iránt igen.


 


Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. Próbál segíteni nekünk, tehát ő nem kéri hogy lépjek ki a házasságomból. 1 alkalommal találkoztunk már, nem történt semmi, de nem tudom meddig tudom ezt megállni. Eddig úgy tűnhet, hogy egy jó barátot találtam magamnak, de annál több.


 


A chateléseink rendre szexchat-be torkollanak. Nem vagyok prűd tehát kimondom: ilyenkor magamhoz nyúlok és nagyon élvezem.Én sosem csaltam még meg egyik kapcsolatomat sem, akkor inkább kiléptem. De most azért már nem ugrálhatok felelőtlenül hiszen házasok vagyunk és van egy gyermekünk. Össze vagyok zavarodva nagyon.


 


Noha nem csaltam (még) meg fizikálisan a férjemet de mégis bűnösnek és árulónak érzem magam.


 


Köszönöm a segítő válaszokat!

  1. 2017. június 26. 14:3651.

    Ne gondolkodj. Ugy tunik nem fog menni neked! 😢


    Elég baj hogy azt hiszed hogy nem segithet ilyen probleman szakember.


    Persze nem latok a jovobe hogy segit e avagy sem, de egy biztos: probalkozas nelkul nem adjuk fel.


    Ugy fogalmazok hogy van veszteni valonk? Nincs (max.a penz amit erre koltunk), tehat elmegyunk a szakemberhez.


    Akkor ujra leirom, valahogy ezt nehezen akarja bevenni egyesek gyomra mert erre nem erkezik valasz: kezd visszaterni a vágy ferjem iranyaba, gondolom nagyban hozzajarul ehhez az is, hogy a legutobbi egyuttletunk kifejezetten izgalmas volt. Utana egymassal is maskepp viselkedtunk, turelmesebbek voltunk a masikhoz es a szex még inkabb megerositett bennunket abban hogy ne adjuk fel mert mukodhet ujra kozottunk.


    Es jol estek a segitoszandeku valaszok is, nemelyik hatatozottan segitett.


    Es nem utolso sorban kielegultunk a ferjemel mindketten. Maglyara velem de azonnal!! 😂

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (50)
    2017-06-26  14:24
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 26. 14:2450.

    úgy elgondolkodtam


    terápia? ami szeuális vágyat csinál bennem olyanok irányába, akik felé nincs?


    elég vicces

    előzmény:
    koszegfnoncsi (49)
    2017-06-26  14:13
  3. 2017. június 26. 14:1349.

    Attol mert 24.en este irok ki egy kerdest még nem jelenti azt, hogy a problema akkor jelentkezett.


    Hol írtam azt, hogy már jarunk parterapiara? Sehol nem irtam ilyet. Még nem voltunk, az 1.idopontot jovohetre kaptuk.


    Nem akarok senkit sem meggyozni, nem ez a célom, sot feloldozast sem varok senkitol.


    En csak azt furcsalom hogy a keresztvizet leszedik itt rolam egyesek mikozben tenyleg egy gatlastalan, romlott noszemely lennék?


    A csaladomert probalok felelosseggel tartozni, kislanyomat neveljuk kozosen, egyetertesben. Apakent es anyakent remekul megertjuk egymast. Van munkahelyünk mindkettőnknek.


    Nokent es ferfikent vannak gondjaink, mindenhez 2 ember kell. Mégsem kezdem el felsorolni hogy mi az amit sajnos a ferjem sem csinal megfeleloen. Pedig sajnos van ilyen. 


    Eppen ezert a ferjem is nyitott a segitsegre azt mondja kivancsian varja mit mond egy szakember. 


    Koszonom a valaszokat, mindenkinek szep napot kivanok, es sok sikert az elet minden teruleten! ☺👍


    Noémi


     


     


     

  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 26. 13:3548.

    a műfasz és a pornó ipar azért virágzik, mert a hülye embereket a vallások belekényszerítettek a CSAK x y emással kefélhet baromság életvitelbe


     

  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 26. 13:1447.

    van valami szabvány, hogy ezen korúaknak MENNYIT kell fakkolni?


     Havonta kb. 1-2 alkalommal vagyunk együtt, de volt olyan, hogy 2 havonta 1-2 alkalom. 


    ha ennyi elég akkor ennyiszer nyomtok és kész, én is havonta 1x 2x kívánom csak a sunny side up eggs reggelire


     


    A probléma innen indul. Sajnos a férjem felé már nem érzek vágyat de más férfi iránt igen.ez az emberből fakadó őszinte vágy


    az mesterséges kényszer, hogy 2 ember csak egymással dughat


    Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. 


    normális ember egy ismeretlent nem rak bizalmi helyzetbe


     

  6. 2017. június 26. 13:1246.

    Csoda.
    Ma 26. van , és 24-én este fél kilenckor (ez másfél nap)  ezt írod:Sajnos a férjem felé már nem érzek vágyat de más férfi iránt igen.  és :Eddig úgy tűnhet, hogy egy jó barátot találtam magamnak, de annál több.


     

    előzmény:
    koszegfnoncsi (41)
    2017-06-26  10:24
  7. 2017. június 26. 12:5445.

    "....n  a vilagszegyene  Trumpot szeretnem seggenrugni , "


     


    ld  melleklet 


     


     


    "  hogy megkonnyebbuljek a szorongastol ,  "  net sex chat   probald ki 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-06-25  09:31
  8. 2017. június 26. 12:4344.

    Imadom a ferjem de en nem akarok szexelni vele   ? Nezzuk a problemat ! Hazastarsak nem felelnek meg egymas igenyeinek ? Hogy lehet/ne feszamolni a szexualis averziot. Szeualis avaerzio nagyon gyakori a hazassagokban. Relaxalj. Kapcsolj be egy jo nyugtato zenet.


    Ulj meztelenul egy foteba lazulj el ! Csukd be  a szemedet  es gondold vegig mit is erzel a ferjeddel valo szeretkezes  /kozosulesnel. Eld ujra az elmenyeket szeretkezz vele gondolatban, ha feszultseget erzel folytasd tovabb. Gondold el hogy szeretkezni szeretnel nagyon , de a ferjed ul a masik szobaban es csak konyvet olvas. Folytasd a gyakorlatot  es szeretkezz gondolatban. Majd allj meg es gondolatban  mondd el a ferjednek mit erzel   . Ezeket a gyakorlatokat tobbszor csinald meg es a vegen ulj le beszelj a ferjeddel mit erzel.


    Minosegi szex hatarozza meg a minosegi hazassagot . Sok sikert !

  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 26. 10:5243.

    Dugasd meg magad par palival oszt' lenyugszol. Nem te leszel az elso no akinek viszket a mindzsoja.


    Nem  lenne célravezető nála, mert hajlamos más szövegére/pőcsére maszturbálni.


    Vagy jarj dolgozni ertelmes helyre,akkor nem unatkozol annyira.

    Egyetértek


    Egyebkent meg ne csodalkozz,ha kiteszik a szurod.
    Egyetértek
     
     Amúgy meg,  válaszokat vár, de ki a bánattól?! Mert állítólag már szakemberhez is fordultak, de azért jó szaftosan itt is kirakja /szétrakja  a lábait.
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (31)
    2017-06-26  04:38
  10. 2017. június 26. 10:2942.

    Mondom, én drukkolok, szerintem jó irányba haladsz. Próbáljatok esetleg együtt is virtuálkodni! :)

    előzmény:
    koszegfnoncsi (41)
    2017-06-26  10:24
  11. 2017. június 26. 10:2441.

    Tehat szogezzunk le valamit. 


    Kezd visszaterni a vágy a ferjem iranyaba. Ahogy irtam, kozeledek felé es kifejezetten jo erzes. Jo vele ujra egyutt lenni. Elvezem. Regebben nem volt gond kozottunk szexualisan es talan kezd visszaterni ujra azok az idok.


    Ezt fogjuk megbeszelni a parterapian. Igen monotonna valt sajnos minden, elmegyunk egymas mellett de probalunk javitani rajta.


     

  12. 2017. június 26. 09:5440.

    Szerinted akkor, ha valaki szexel a férjével, akkor nem fűlik a foga a gyerekneveléshez?


    Mert itt most pusztán annyi van, hogy a szexuális cselekvés virtuálisan történik és nem a férjjel. Ennek semmi köze ahhoz, hogy hogyan neveli valaki a gyerekét. Ne legyél már buta!

    előzmény:
    penteki (38)
    2017-06-26  09:08
  13. 2017. június 26. 09:5139.

    Nem a háztartást és a gyereket unta meg, hanem a férjével való szexuális élet lett uncsi számára. Esetleg.


    Értő olvasást javasolnék!

    előzmény:
    penteki (37)
    2017-06-26  09:05
  14. 2017. június 26. 09:0838.

    Ne hari,van köze a gyerekneveléshez:nem fűlik hozzá a foga, inkább vadidegennel pornózik.
    Te mondod.

    előzmény:
    cabron (35)
    2017-06-26  08:26
  15. 2017. június 26. 09:0537.

    Azt mondod megunta a háztartást és a gyereket.
    Tehát a normális megoldás háztartás  és a gyerek-unalom ellen idegennel pornózás?
    Ez egy fasza mai édesanya? Csinaljuk mi is?

    előzmény:
    cabron (35)
    2017-06-26  08:26
  16. 2017. június 26. 08:2836.

    Próbáljátok meg együtt a virtuális vágykeltést! Alapvetően azzal sincs gond. A baj az, hogy kizárod ebből a férjed.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (18)
    2017-06-25  19:32
  17. 2017. június 26. 08:2635.

    Annyit mondtam, hogy ennek a gyerekneveléshez semmi köze. Párkapcsolati problémák vannak, ez egyértelmű, ennek próbálnak most utána járni.


    Az is lehet, hogy annyi az egész, hogy monotonná, unalmassá vált az életük, mint szerelmes pár. Gyerek, háztartás stb.


    A maszturbálással meg az égvilágon semmi probléma. Egészséges, rendszeres szexuális élet mellett is élnek vele időnként az emberek, mert egyszerűen más élmény.


    Szerintem az a probléma, hogy ti-nek vannak szexuális fantáziái, olyanok, ami nem volt gyakorlat a házaséletükben, csak félreértette a szitut. Alapvetően nem a férjjel van a gond, hanem talán uncsivá váltak az együttlétek.

    előzmény:
    penteki (34)
    2017-06-26  08:04
  18. 2017. június 26. 08:0434.

    szexuális szokás?
    Várjál, vizualizálnom kell: fiatal férjes kisgyerekes családanya idegen akárkivel pornóbeszélget a számítógép előtt és maszturbál.
    Ennyire nem vagyok mai?
    Te is így éled a nemiéletedet?

    előzmény:
    cabron (33)
    2017-06-26  07:54
  19. 2017. június 26. 07:5433.

    Te hülye vagy!


     


    Mi az összefüggés szerinted a gyereknevelés és a szexuális szokások között? Komolyan nem vagy komplett.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (20)
    2017-06-25  19:47
  20. 2017. június 26. 07:5032.

    Szia!


     


    Azt látom, hogy a férjeddel teljesen őszinték vagytok egymással és ez nagyon jó. Jó látni, hogy nem csak megmenteni akarod a házasságod, hanem visszahozni azt az érzést, amilyen volt.


    Igaza van a férjednek, ez a dolog fejben dől el, de nálad már eldőlt. Csak tudni kell, mi az oka annak, hogy konkrétan rá nem vágysz.


    Szerintem jó irányba haladtok, Sok sikert!

    előzmény:
    koszegfnoncsi (18)
    2017-06-25  19:32
  21. 2017. június 26. 04:3831.

    Dugasd meg magad par palival oszt' lenyugszol. Nem te leszel az elso no akinek viszket a mindzsoja.


    Vagy jarj dolgozni ertelmes helyre,akkor nem unatkozol annyira.


    Egyebkent meg ne csodalkozz,ha kiteszik a szurod.

  22. 2017. június 25. 23:4930.

    Édes istenem. Tehat olyan nem letezik, hogy egy párnak szuletik gyermeke és utana hazasodnak ossze?? Vagy ha letezik akkor az a gyerek kizart hogy a ferjtol legyen??


    Attol mert sok hasonlo topic van az mar azt jelenti hogy az enyem kamu??


    Koszonom szepen a valaszokat. Voltak koztuk hasznosak es kevesbe hasznosak de mindegyiket igyekeztem helyén kezelni!


    Sziasztok!

  23. 2017. június 25. 23:1429.

    4 eves a gyerek,2 eve vagytik eskudve,biztos hogy tole van???????

  24. 2017. június 25. 23:1328.

    Mozi,lehet ,hogy 80 eves es unatkozik?????Mar annyi ilyen topik van,szereten a ferjem es a gyereket,de vonzodom mashoz-- meg fantaziajuk sincs...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (21)
    2017-06-25  19:50
  25. 2017. június 25. 23:0127.

    Szia!


    Nem tudom szeretted-e-ill. vágytad-e- eléggé a férjedet a kezdetekkor na meg az utóbbi években... Csak olyannak érdemes örök hűséget fogadni akiért eleped akitől bizsereg az ember évek múltán is....hogy is tartson ki egy kapcsolat ,házasság 20-30 évig,ha már rést tud ütni rajta valaki pár év után.


    Általában azt gondolják,hogy a nőket jobban zavarja,ha szerelmes lesz a párjuk,mintha megcsalja.Szerintem meg az érzéseinkért nem vagyunk felelősek,de a tetteinkért igen.Egy élet alatt kevés olyan pár van akire nem hatott senki,na akkor van a hűség próbára téve,ha van egy biztos alapokon álló szerető kapcsolatunk akkor nem kérdés,hogy az energiáinkat a meglévőbe kell fektetnünk.


    Miért nem az volt Neked az evidens,hogy a férjeddel rendbe tedd a szexuális életed.Miért utasítod el?/már a másik jár az eszedbe?/


    Ha megy a chatelés nem vagy Te fantáziaszegény,a férjeddel is megpróbálhatod.....


    A szex oda-visszacsatolásosan működik,mégha alapból nem vagy ráhangolódva,a másik izgalma a Tiédet is meghozza,fokozza.

  26. 2017. június 25. 21:2126.

    Dehogynem! Ha gyereked lesz, akkor míg be nem tölti a 18-at, te bizony nem szexelsz sehol senkivel! Micsoda dolog már ez? Hallgass a vén pedó szivarra, ő már csak tudja mi a jó neked, meg a gyerekednek.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (24)
    2017-06-25  20:24
  27. 2017. június 25. 21:1725.

    Kezdhetnéd magaddal a kioktatás betartását, mikor offolásról hadoválsz másoknak.


    Ez a nő milliószor értelmesebb, mint te meg a frusztrált brancsod együttvéve. EZ zavar téged. Nem más.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (20)
    2017-06-25  19:47
  28. 2017. június 25. 20:2424.

    Mozdonj!


    Kezd vicces lenni hogy lazarod azzal a dolgot hogy kamu a topik. 😀 kepzeld vannak még emberek (nok is) akik szeretik a sajat testuket es tudjak mi esik jol nekik. Olykor igen sajat maguknak okoznak oromet. A szex nem bun!!


    Kezdem azt hinni te lehetsz egy maganyos 180 kg-os no vagy ferfi ? aki csak vagyik arra hogy ugy isten igazabol megdugja valaki vagy te dugj meg valakit.


    Sajnalom de kikivankozott ez belolem mert szelsosegesen gondolkodsz.


    Kezded ide mar belekeverni azt hogy mi a dolga es hol a helye egy anyukanak!! Miert hol a helyunk?? 


     

  29. 2017. június 25. 20:1423.

    Mozdonj! Te kezdesz szelsoseges lenni?


    Hol es mikor irtam hogy a gyereket nem vagyok kepes ellatni a te szerinted szegyenteljes viselkedesem miatt?


    Alljon mar meg a menet? A kislanyunk egy teljesen normalis gyermek. Van apja es van anyja. Maximalisan ellatjuk ot, kepzeld en is.


    Mit gondolsz mikozben a gyerek pl.jatszik a nappali kozepen es kozben maszturbalok? Mar bocsi de normalis vagy?? 


    Mi abban a hihetetlen hogy kepzeld az en gyerekem szokott aludni este. Es kepzeld van neki egy kulon szobacskaja is. De kapaszkodj meg a ferjemmel van haloszobank es még fokozom tovabb is, még van ezen kivul szobánk. Tenyleg olyan furcsa neked hogy hidd el van lehetosegem hol magamhoz nyulni?


    De kepzeld a ferjemmel sem a gyerek elott szexelunk? Húúú miert ti igen? 


     


    A te valaszaid azok amik nem segito szandekuak, sot kifejezetten szelsosegesek.


    Aruld el miert adsz ilyen valaszokat? 


    OFF: nő vagy?


     

  30. 2017. június 25. 19:5422.

    Ez a sok szar propo lealjasitja a noi nemet.
    Valami forro seggu szuka ugrik be..illetve lehetetlen, mert amig picije van , az nem kozosul : elso az ivadek felnevelese...


    De semmi baj , kamutopik.
    Unatkozik a nyomor... tul meleg van , szexchateljunk , mondja a 120 kg-s oreglany a libalegelos faluban s beuti az nlcafe URL-jet ...

    előzmény:
    koszegfnoncsi (18)
    2017-06-25  19:32
  31. 2017. június 25. 19:5021.

    Aaaa , nem vagy rossz.


    De az az erzesem, hogy egy ido ota topikot topikra talalsz ki es mar tobbszor "megnevettetett" a valasz a polgarpukkaszto szemeteidre.
    Netszemetet gyartasz.
    Ez az erkolcstelen szar : netszemét.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (18)
    2017-06-25  19:32
  32. 2017. június 25. 19:4720.

    ???????????
    En eletemben nem beszetem idegennel intim dologrol . Aki normalis , az nem gerjed be online pornotol. 


    Azt hiszem vilagosan leirtam , es udvariasan , hogy mi zavar .


    Az zavar , hogy /allitolag/ negy eves kisgyereke van.


    Negy eves kislanynak szuksege van az edesanyjara.
    Akinek az anyukaja Net elott tolti az idejet ,   1:  meselve funek-fanak , hogy vadidegennel szexchatel ,  2:  maszturbalva a gep elott ,  annak az anyukaja nem egy modern , onmegvalosito no , nem egy edesanya , hanem egy szerencsetlen lotyo .


    Na nem tilos vedelmedbe  venned , picim : hasonlo hasonloval erzi jol magat.
    Gondolj ugy erre , hogy a Te gyereked elete kezdodik igy.... Valoszinuleg rendben van ez nalad..
    Tanacsot ker a Neked megfelelo kismama , tanacsoljad ! S legyszives ne offolni es a balhet szitani .
    Bizony , velemenyt fog kapni .
    Nem kellene szetoffolnod kotekedessel a topikot.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (17)
    2017-06-25  19:11
  33. 2017. június 25. 19:4119.

    Milyen az a nehany hetes eros??? bizalom??? Szexre kesztet? Kepen vajon lathato a trubadur, szex-szakerto?

    előzmény:
    terdszelikatica (3)
    2017-06-24  21:57
  34. 2017. június 25. 19:3218.

    Sziasztok.


    Bevallom egy kicsit meglepett nehany valasz. Birom a kritikat tehat nem az bant hogy eliteltek csak nem igazan kapok segito valaszt, tanacsot. A poent is ertem, nehany valasz kifejezetten megnevettetett. 😆


    Ahogy irtam, nem tehetek arrol amibe belekereultem. Szeretnek ezen valtoztatni, fontos a csaladom megmaradasa. 


    Szégyellem magam, mert igen tudom hogy onmagaban az hogy elfogadom egy masik ferfi tarsasagat (chaten keresztul) az mar elitelendo. En is szarul erzem magam miatta.


    Maszturbalas: na puff mit tegyek? Valami megmagyarazhatatlan vágy van bennem amit magamon vezetek le, de ahogy irtam a valaszomban nyitok a ferjem felé tehat hosszu ido utan ujra szexelek a ferjemmel. És jo vele. Hatatozottan jo.


    Ezt fogjuk megprobalni kulso szakemberrel hogy ne legyen szuksegem virtualis vágykeltésre.


    Tenyleg olyan rossz ember lennék?😯😢

  35. 2017. június 25. 19:1117.

    Minek? Csak ti éreztek olthatatlan késztetést, hogy gúnyosan kioktassátok a nagy semmiről.


    Leírta, hogy beszélnek az állapotukról a férjével. Ennél többet mit lehet hozzátenni? Majd megoldják valahogy.


    Vagy az zavar, hogy chat-szexel valakivel te meg nem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (16)
    2017-06-25  18:52
  36. 2017. június 25. 18:5216.

    Adjal mar egy-ket segito valaszt
    En hatot adtam.
    Kotekedni nem cikk : mindnyajan kepesek vagyunk ra.

    Milyen tanacsot adnal egy 32 eves , hazas , 4 eves kislany anyukajanak, aki szexcsatel vadidegennel es a gep elott magahoz nyul ?


    Idejott hozzank tanacsot kerni


     


    // off  Most latom, hogy egy rakas elirasom van

    , nejevel a dardan lovagolt nyilvanos =, nejevel a dardan , lovagolt , nyilvanos

    rutinbol kilepesek borsozzak a parkapcsolatok =rutinbol kilepesek borsozzak a parkapcsolatokat

    kisgyerekkel tudni kell hatterbe lenni = kisgyerekkel tudni kell hatterben lenni /ertsd : osztonosen fontosabb/  on //


     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (15)
    2017-06-25  18:35
  37. 2017. június 25. 18:3515.

    Remekül felkavartad az állóvizet. Majd' megbolondul a halálosztag.

    előzmény:
    koszegfnoncsi (9)
    2017-06-25  08:14
  38. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 25. 16:5414.

    Ne  őrjítsetek meg, akkor most mi van?


     


    Itt olvastam az nlc-n hogy ilyenektől lesz nekik gyomoridegük. ( Mert azért itt lehet ám tanulni) Tisztázzuk!Ne akarjátok hogy kiújjuljon a zuzasüllyedésem!!

  39. 2017. június 25. 16:4413.

    Hol voltal , baranykam...regen nem lattalak..

    En ha jol olvasom , magahoz nyulkal :



    " A chateléseink rendre szexchat-be torkollanak. Nem vagyok prűd tehát kimondom: ilyenkor magamhoz nyúlok és nagyon élvezem.Én sosem...."

    előzmény:
    Lédienn (12)
    2017-06-25  16:30
  40. 2017. június 25. 16:3012.

    "Olyankor" nem a gép előtt maszturbál a TI,hanem a másik pasival folytatott szex-chat következtében felajzva nekiesik a párjának,akitől ugye elhidegült és szexelnek,amit így már a TI is élvez.


    Aztán feltehetőleg legközelebb elmondja a virtuális pasijának akivel ugye "nagy bizalomban vannak",hogy  a vele való szex-chatek után mégis milyen jókat szexelnek a hús-vér párjával a valóságban,akitől ugye elhidegült.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-06-25  09:31
  41. 2017. június 25. 09:4011.

    A kulso szakember tehat az Nlcafen beszelgeto edesanya ?


     


    Ebbe ne kapaszkodj bele : nagyon olyan az erzesem, hogy jon a Teged-megmento csaladfelallito koooocccs es elerhetosege

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (10)
    2017-06-25  09:31
  42. 2017. június 25. 09:3110.

    Miert lenne vicces ?
    En sirok azon, hogy ilyen nem-ügyet  kell lenyelnem reggel, amikor a rendelkezesemre allo fél szabad percemben  a vilagszegyene  Trumpot szeretnem seggenrugni , hogy megkonnyebbuljek a szorongastol , amit ennek az orultnek a vilag ellen kotyvasztott szara miatt erzek...


    1-Probald meg a crossdressert .
    2-Lepj ki a rutinbol...
    3-Ha a punci a problemad , akkor Nikita a legjobb tanito. Privizzed le vele
    4-Az is jot tesz , ugye , ha a puncidrol beszelsz nyilvanosan ?
    A kulso szakember tehat az Nlcafen beszelgeto edesanya ?
    A hazassagod kezdete mar Tortenelem : akkor "orok huseget" eskudtel es ezt abban a pillanatban hitted is
    Ismert, hogy a tortenelem kereke visszafele nem mukodik...
    Az elso nagy fellangolast akkor sem fogod ujraelni, ha /5-/hidba allva kenyezteted oralisan....de azert probald meg.

    6- volt itt egy kis apoka , aki azzal szorakozott , hogy nem prud parjanak banant es gyertyat dugott minden lukaba es az jo volt mindkettojuknek...meg nyitott sliccel , nejevel a dardan lovagolt nyilvanos teruleten ... ilyen kis rutinbol kilepesek borsozzak a parkapcsolatok

    Persze O eloszor felnevelte a gyereket ...mert kisgyerekkel tudni kell hatterbe lenni , ha mar megcsinaltuk ...Felelosseg
    Olyan a normalis szulo , hogy amikor dolgozik, plusz  ellatja a kisgyereket, tisztogatja , eteti , meset olvas neki , setal vele, tanul vele , akkor estere olyan kurva faradt, hogy nincs maradek energiaja a mexikoi nagykerekhez... Na persze le lehet faragni idot pl a gyerekkel valo foglalkozasbol , de annak kovetkezmenye van...


    Na: 6 jotanacs , itteni szakertotol


    Anyuka "beindul " , "nyit" " az "apuka fele" hipokreta
    Mi a feszkesnek tartozik orszag-vilagra, hogy maszturbalsz a geped elott ?

    előzmény:
    koszegfnoncsi (9)
    2017-06-25  08:14
  43. 2017. június 25. 08:149.

    Koszi az eddigi valaszokat. Tudom ez kivulallonak vicces de nekem nem az. 😢


    Szeretnem megmenteni a hazassagomat, kulso szakember segitseget kerjuk.


    Nyilvan valami hianyzik a hazassagombol de bizom abban hogy visszaterhet még az ami a kapcsolatunk elején volt.


    Az még hozzatartozik es nem titkolom, hogy amikor beindulok a szexchat-től a ferjem felé nyitok es ujra jokat tudunk szexelni. Élvezem olyankor vele. 


    Koszi


     

  44. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 25. 05:218.


    Minden lehetséges.Egy halom papírzsebkendőt hajítottam ki  emiatt az este!


    Könnyekig meghatódtam, hogy milyen önzetlen emberek vannak.Ez a drága lélek csak jót akar nekik, magának semmit...


    Gondolj bele, vele meg lehet beszélni mindent és a nénike  már a neten keresztül is kielégülést kap.


    Nem mindennapi kapcsolat, ne is tagadjuk.


    Mi lesz ott ha ezek találkoznak, orgia?!


     


    A párja szintén harcra kész, kivont karddal várja a küzdelmet, de már nem számít.Unalmas lett az ebadta.


     

    előzmény:
    terdszelikatica (7)
    2017-06-24  23:13
  45. 2017. június 24. 23:137.

    Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. Próbál segíteni nekünk, tehát ő nem kéri hogy lépjek ki a házasságomból


     


    Áldott jó lélek a szentem.

    idézet:
    Csendike+ (5)
    2017-06-24 22:56:44

    Csendike !    Ez az nlc nagyerdemujeinek szolt szerintem. Es Te is es en is rakaptunk


     


     


    vagy talakoztunk egy harminc valahany eves infantilissel

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (5)
    2017-06-24  22:56
  46. 2017. június 24. 22:586.

    En azt mondom talalkozz az ujjal minel hamarabb szemelyesen. Hatha valami szabadsagos elitelt lesz aki a bortonbol chatelt eddig.


    Legyen neki is egy jo napja. Sot h valoban olyan jo akkor egy edesharmast is kiprobalhattok.


    Itt azutan meglatod , megtapasztalod , hgy ki a ferfi igazan .

  47. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 24. 22:565.

    Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk. Próbál segíteni nekünk, tehát ő nem kéri hogy lépjek ki a házasságomból


     


    Áldott jó lélek a szentem.

  48. 2017. június 24. 22:534.

    Szerintem ki kell probálni az uj seprut. Ha nem sikerul/ne akkor meg mindig ott van a ferj.

  49. 2017. június 24. 21:573.

    "Néhány hete levelezek egy férfival, vele mindenről tudok beszélni, erős bizalom van közöttünk." 


     


     

  50. 2017. június 24. 21:562.

    Jaaaaaaaaaaaaaajjjjjjjjjj 

Címlap

top