Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Munkahely probléma.

Torolt_felhasznalo_526657
Torolt_felhasznalo_526657
Létrehozva: 2017. március 21. 12:07
Ha egy munkahelyről kirúgnak 1 hét után, visszafogad a munkaügyi mint álláskereső?
  1. 2017. március 22. 12:2551.

    Csendikéből előjött a mosónő. Te vagy itt mindnyájunk között a legalpáribb, legundorítóbb láncszem. Ezt már sokan észrevették. 


    Ha neked csak egy csicska, szar melót sikerült szerezned, az a te dolgod.


    Nem mind vagyunk aljamunkára kárhoztatva.Tudod, van aki szereti a munkáját, van akit értékelnek, sőt, van akit azért tartanak, mert jól végzi a munkáját. Én nem alázkodok meg egy munkahelynek sem. Pár éve mondtam, hogy vagy 6 órás leszek vagy kilépek..nem engedtek el. Épp azért mert jól végzem a munkám.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (46)
    2017-03-22  12:10
  2. 2017. március 22. 12:2450.

    Eleve nem kéne olyan helyre elmenni dolgozni, ahol csak handabanda van, de meg nem mutatják konkrétan, hogy mi a meló és az hol van pontosan.

    előzmény:
    buksi80 (47)
    2017-03-22  12:14
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 22. 12:2349.

    Morálisan a béka feneke magasan feletted van.

    előzmény:
    buksi80 (42)
    2017-03-22  11:26
  4. 2017. március 22. 12:2148.

    Hat akkor biztos az a legjobb megoldas, amit te javasoltal.

    előzmény:
    buksi80 (47)
    2017-03-22  12:14
  5. 2017. március 22. 12:1447.

    Mo-on most nagyon nem ilyen rózsás a helyzet. Nem mindenhol mutatják meg mi a meló, elmondják a szépet, a jót, aztán az első vagy második munkanapon rájön az ember, hogy hoppá! Mégsem erről volt szó. Barátnőm volt nem rég egy helyen (Bp, szálloda, 5*) az állásinterjún mindent beígértek. Nagyon messze állt a valóságtól. 1 hét után otthagyta. És ez csak egy eset, mindennap lehet hallani ilyet.

    előzmény:
    Sushi (43)
    2017-03-22  11:39
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 22. 12:1046.

    Most az egyszer válaszolok neked...


    Rólad mindig a szemellenzős abszolute buta  szalagmunkás képe sejlik fel amikor megszólalsz.


    Fogd fel végre, hogy szűklátókörű és  korlátolt vagy.Azonkívül azt sem tudod mit beszélsz mert éppen a műveletlenséged okán fogalmad sincs  a fogalmakról.


    Mindig és mindig azt írtam már itt ezerszer, hogy legyen a melós önérzetes, legyen önbecsülése, tudja saját maga és a tudása értékét, álljon ki magáért.Mindenkivel szemben.


    Ez a hozzáállás kizárja azt, hogy csikicsukizz a munkáltatóddal, mert a mindenáron való "jóljárást" akarja valaki.


    Nincs  munka, valaki mégis kap egy lehetőséget.Lehetőséget hogy esetleg a határozott időre szóló munkaviszony alatt jól végezze el a rábízott feladatot. Sokszor megtörténik, hogy adott dolgozó remekül teljesít és a munkáltató megtartja állandóra is, mert értékes, okos, szorgalmas ember, olyan amilyenre éppen ott és akkor szükség van.


    Nem mondom hogy ez mindig így van, de ha  eleve nem is dolgozol a munkahelyeden hanem lébecolsz, soha senki nem fog megtartani.


    Itt ér össze a munkavállaló és munkáltató  jól felfogott érdeke.


     


     


     

    előzmény:
    Dnanga1 (33)
    2017-03-21  23:13
  7. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 22. 11:5745.

    Sajnálatos módon a munkahelyen dolgozni kell.


    nem, nem kell elfogadnia   munkaügyi által kiközvetített állást.Sem a  határozott sem a határozatlan időre szólót.


    Akkor viselned kell ennek a konzekvenciáját, mint ahogy mindenki másnak is.


    Keress magadnak munkát és ne hőbörögj.Akkor mentesülsz a retorziótól.

  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 22. 11:5344.

    munkahely van értem, nem én vagyok a munkahelyért.




    Ezt honnan szoptad? 


     


     

    előzmény:
    buksi80 (35)
    2017-03-22  09:22
  9. 2017. március 22. 11:3943.

    Azt hiszem, nem erted. Nem kell megalazkodni a munahelyen, hanem korrektül intezni a dolgokat. Rakerdezni mindenre lehet, nem az a megoldas, hogy szo nelkül nem megyek be. Nem, nem vagyok az anyukaja, nem megmondom neki, hogy mit csinaljon, hanem tanacsot adok, hogy minek, hol nezhet utana. A szar melot meg nem kell elfogadni, föleg nem egy honap hatarozottra. Mert szerinted nem mutattak meg neki, mi lesz a munka? Vagy amikor megmutattak, meg nem tartotta annak? Vagy nem azt mutattak, amire felveszik? Erted, mire gondolok? Ha mast mutattak, akkor szerzödest, munkaköri leirast nezek, stb. Ha ilyenek javaslok neki, akkor is segitek, söt talan jobban, mintha azt tanulja - a te javaslatod szerint -, hogy menjen tappenzre. A TB meg majd 3 nap munka utan nem fog erdeklödni, hogy gyermek ugyan mi ez a betegseg? Aha.

    előzmény:
    buksi80 (42)
    2017-03-22  11:26
  10. 2017. március 22. 11:2642.

    És? Te vagy az anyukája, hogy megmondd hogy kell tennie?


    Ezzel azt akard mondani, hogy mindenkinek alázatosan kéne a munkahelyen viselkedni? Nehogy már egy szar (és itt úgy néz ki tényleg szar) meló miatt alázkodjon. 

    előzmény:
    Sushi (38)
    2017-03-22  11:00
  11. 2017. március 22. 11:1741.

    Ezzel egyetértek.

    előzmény:
    Sushi (38)
    2017-03-22  11:00
  12. 2017. március 22. 11:1040.

    Mindig ilyen.

    előzmény:
    Dnanga1 (33)
    2017-03-21  23:13
  13. 2017. március 22. 11:0139.

    ja meg akar gyereke is. Kettö.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (37)
    2017-03-22  10:34
  14. 2017. március 22. 11:0038.

    Mondjuk ket diplomaval is lehet valaki teszetosza. De nekem itt nem is ezzel van bajom, hanem az egesz hozzaallasaval. Mert ha teszetosza, segitek, magyarazok hiszen senki nem ugy született, hogy mindent tud. Akkor adok tanacsot, hogy "nezd meg a szerzödest, munkaköri leirast, stb.", söt meg azt is mondom, hogy menj ügyvedhez, megeri.


    De egy 22 evessel nem megy el senki allasinterjura, max ELÖTTE kerdezhet, hogy mire figyeljen. Ha meg az interjun nem azt mutattak neki, amit most csinalnia kell, akkor sem az a megoldas, hogy 1. nem megyek be ket nap (az ötböl) szo nelkül, 2. olyan tancsot adok, hogy "irasd ki magad betegnek, ök meg egyek a kefet". A hivatallal szemben pedig szerintem ez a legrosszabb. Targyalasi alap = 0.


     

    előzmény:
    Inez_Alvarez (37)
    2017-03-22  10:34
  15. 2017. március 22. 10:3437.

    22 évesen már diplomája is lehet. Akár kettő is.

    előzmény:
    Sushi (31)
    2017-03-21  17:13
  16. 2017. március 22. 09:5636.

    Akkor azt hiszem, en vagyok az ufo, mert nekem sehol nem akart fönökseg keresztbe tenni. Es szerinted egy elsö munkahelyesnek rögtön csalasi tancsot kell adni? Ez segitseg? Teged egy het utan ki akartak rugni? Egy honap hatarozott idejü szerzödessel? Azt kifejtened, hogy a munkahely van erted? Mit kell tenni egy munkahelynek? Persze, hogy rövid az elet ahhozm hogy rossz helyen töltsük, de azt nem latta, amikor elöször ott volt?


    Inkabb azt tanacsoltad volna, hogy nezze meg, mi van a szerzödesben, munkaköri leirasban, azzal erveljen, menjen a hivatalhoz, ügyvedhez, kerjen ugy tanacsot. De mondjuk a ket nap igazolatlannal a hata mögött kicsit hiteltelen az egesz.

    előzmény:
    buksi80 (35)
    2017-03-22  09:22
  17. 2017. március 22. 09:2235.

    Hát figyelj, én azt az elvet vallom, hogy a munkahely van értem, nem én vagyok a munkahelyért. És az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz helyen töltsük a napunk nagy részét. Lépjen csak tovább! Ha valamennyire is tanult, akkor fog találni. De ha még emlékszel a munka kezdeti létre, akkor talán eszedbe jut, hogy nem szeretik a pályakezdőket, mindenhol ki akarnak velük cseszni, főleg, ha esetleg látják, hogy gyengébb. És mégis mitől lenne egy első-munkahelyes olyan magabiztos? Ez majd a korral jön. De ha addig nem segít neki -mondjuk anyukája vagy egy barátja- addig ez egy nagyon rögös út. (főleg, ha mondjuk csak érettségije van és valahol nagyon vidéken lakik)

    előzmény:
    Sushi (34)
    2017-03-22  08:52
  18. 2017. március 22. 08:5234.

    Bocsi, de itt szerintem nem gyengebbröl van szo. Egy het (öt munkanap?) utan ket (2 nap) igazolatlan. Ez inkorrektseg, az pedig szerintem nem segitseg, hogy azt tancsolod neki, "menjel gyorsan betegallomanyba, aztan huzd ki a honapot, aztan jonapot." Gondolod, ket igazolatlan napo utan a fönök el is hiszi? Es a munkaközvetitö/munkaerö hivatal/ mittudomenhogyhivjak nem fog kerni semmi visszajelzest a cegtöl?


     

    előzmény:
    buksi80 (32)
    2017-03-21  22:19
  19. 2017. március 21. 23:1333.

    Te miért vagy ilyen agresszív? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (18)
    2017-03-21  13:48
  20. 2017. március 21. 22:1932.

    Csak azért mert te vagy én nem hasonlítunk hozzá, még nem ok arra, hogy ne is segítsünk rajta. Én azt tanultam a gyengebbekbe nem belerúgunk, hanem segítenünk nekik.

    előzmény:
    Nikita 666 (29)
    2017-03-21  16:29
  21. 2017. március 21. 17:1331.

    22 eves - ha a szam a nickjeben a születesi eve. 22 evesen, ha mas nem de mar egy erettsegije lehetne, es azzal nem kellene wc-t pucolni. 6 diplomasnak nem kell lenni, de mondjuk korrekt es egyenes lehetne.


    Igy igaz, ahogy irtad: nem kötelezö elvallalni.

    előzmény:
    buksi80 (27)
    2017-03-21  15:52
  22. 2017. március 21. 16:4030.

    Kedves TI!


    Miert vagy annyira felhaborodva? Elöször kirugasrol beszeltel, nem felmondasrol.  Amikor elfogadtad a munkat, nem nezted meg, hogy mire vallakozol? Igy akarsz egeszsegügyi okokr avagy akarmire hivatkozva felmondani?


    Ja, es ket igazolatlanod van. Igazolatlan miatt az iskolabol is kivaghatjak a gyereket, meg akkor is ha tanköteles. Vagy rosszul latom?


    Azt mar nem tanitjak odahaza, hogy mi a korrekt viselkedes?

  23. 2017. március 21. 16:2929.

    Miért nem tanult? Tudás nélkül mit bízzanak rá? Gondolom az egész lénye olyan, hogy csak erre jó.


    Mehet utcát takarítani.


    A gyerekem a 2000(!!!) dolláros állást nem fogadta el. És nem a pénzt kevesellte, hanem önérzetesen kikérte magának, hogy az "anyanyelvét" egy olyan nő akarta tesztelni, aki katasztrofálisan beszélte a nyelvet. A főnök rohant utána hogy azonnal felveszik, de a gyerek otthagyta őket.


    Hasonlítsam össze a topic indító észbeli képességeivel? Egyszer volt ezen a fórumon, egyetlen szóval jellemezte: ándorítóóó.


     

    előzmény:
    buksi80 (27)
    2017-03-21  15:52
  24. 2017. március 21. 16:2028.

    betegen.


    Az nem indok a táppénzre hogy el kell végezni azt a munkát, amelyhez nem fűlik a foga.

    előzmény:
    asztanaviszta (26)
    2017-03-21  15:31
  25. 2017. március 21. 15:5227.

    Miért alja ember? Mert épp kezdi az életét és nem tapasztalt még sokat? Mert nem 6 diplomás? 


    Ha szemét munkára fogják az sokkal aljasabb. Nem kötelező elvállalni. 


    Nyilván ha a munkaügyi közvetítette akkor vannak hátulütői de a nem megfelelő munka körülmény is lehet indok a táppénzre, mondjuk hogy egészség károsító.

    előzmény:
    Nikita 666 (25)
    2017-03-21  15:31
  26. 2017. március 21. 15:3126.

    Táppénz csak a ledolgozott napok után jár.

    előzmény:
    buksi80 (23)
    2017-03-21  14:48
  27. 2017. március 21. 15:3125.

    Tehát táppénz csalásra buzdítod.


    Egy hete dolgozik valahol, két igazolatlan hiányzással, 1 hónap határozott munkaviszonnyal, slozit takarít, és szerinted ez egy ép elméjű nő, más a pondró?


    Nem kicsim ez a topic indító egy alja ember, aki valószínűleg a pöce takarításán kívül semmihez nem ért. Mit gondolsz, milyen munkahelyet találhatott, ahol a toalett undorítóan néz ki?


    Védd a szarháziakat, csak védjed. Pénzeld is kicsim, etesd őket, ruházzad a ganéj népet. Mert a táppénz csalók ingyen élősködőek.

    előzmény:
    buksi80 (23)
    2017-03-21  14:48
  28. 2017. március 21. 15:2824.

    A t.i.-nak van egy hónapos határozott idejű szerződése van, amiből ledolgozott egy hetet, de már van két igazolatlan mulasztása (ha jól értelmezem).


    Felmondhat azonnal a munkakörülményekre való hivatkozással, de akkor munkanélküli ellátást nem fog kapni, mert ahhoz előzetes munkaviszony szükséges, legalább 270 nap.


     

    előzmény:
    Steampunk (21)
    2017-03-21  13:58
  29. 2017. március 21. 14:4823.

    Ne törődj ezzel a szarházival! Egy szánalmas kis pondró, szót sem érdemel.


    Biztos be vagy jelentve? Kaptál róla papírt?


    Menj el gyorsan táppénzre, addig nem cseszegethet a főnök. ;) Várd meg míg letelik az 1 hónap és szabad vagy. ;)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (19)
    2017-03-21  13:55
  30. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 21. 13:5922.

    Nagyon tévedsz.Milyen beszólogatásról beszélsz? Savanyú a szőlő?


    Nem fogod megúszni, nem lesz ellátásod ha a kiközvetített munkát nem fogadod el/nem végzed el.


    És ez így van rendjén!


    Mindig csak jól akarsz járni.Hát tegyél róla! Keress magadnak  munkát!!!!!!!!!!!!!!!


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (19)
    2017-03-21  13:55
  31. 2017. március 21. 13:5821.

    Van próbaidőd, vagy a szerződés egyből határozott 1 hónapra szól? Amennyiben próbaidős vagy, indok nélkül felmondhat bármelyik fél, ha határozott szerződésed van próbaidő nélkül akkor, rendkívüli felmondással élhetsz a munkakörülményekre hivatkozva (amennyiben ez valóban jogos) ilyen esetben viszont nem tudom, hogy munkanélküli ellátást kapsz e újból, de szerintem igen, hisz ha a körülmények nem megfelelőek a munkához, arra senkit nem kényszeríthetnek, hogy ott dolgozzon.


     


    Aki a kérdezőt elítéli az próbálja meg más szemszögből is nézni, nem tudjuk milyen körülmények uralkodnak, mindenkinek jár a megfelelő munkakörnyezet és a megfelelő munkaadó- munkavállaló viszony. Itt sem tudjuk pontosan mit tartalmaz a szerződés és milyen munkát akarnak végeztetni a munkavállalóval.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (15)
    2017-03-21  13:43
  32. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2017. március 21. 13:5820.

    Az a legjobb megoldás, ha bemész a munkaügyi központba, és megkérdezed. Akármit mondunk is, egyáltalán nem biztos, hogy igazunk van, vagy jól tudjuk.

  33. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 13:5519.

    Ha nem tudsz segíteni,nem kell beszólogatni!


    Nem ezért próbáltam segítséget kérni itt hogy ilyen értékelhetetlen hülyeségeket olvassak amiket te irsz.


    Alakítsd jobban a te életedet ne nekem írogassál!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (17)
    2017-03-21  13:46
  34. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 21. 13:4818.

    Akármit is írsz bele, remélem hogy a Munkaügyi Központ jól fenékbe billent miatta.


     


    Aki 1 hónapot nem bír ki a munkában, annak  a szárazkenyér sem jár!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (15)
    2017-03-21  13:43
  35. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 21. 13:4617.

    Akkor  halj éhen!


    Mert mástól meg elveszed a lehetőséget a munkához, a picurka bérhez, de mégis a fizetéshez jutáshoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (16)
    2017-03-21  13:44
  36. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 13:4416.

    Én akarok dolgozni de nem egy retkes büdös helyen ahol a wc-t kell kefélni meg hasonló dolgok a városgazdánál...


    nem felel meg a munkakörnyezet ez senkinek nem felelne meg!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (14)
    2017-03-21  13:42
  37. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 13:4315.

    Amikor én mondtam a Főnökömnek hogy le akarok számolni ö azt mondta hogy írnom kell egy kérelmet meg ugye bele az indok mert nem mindegy hogy milyen indok miatt akarok felmondani! Ezt tegnap megcsináltam és ma reggel bevittem neki és ö csak röhögőt az egészen. Az indokot meg se nézte csak azt hogy én nem bonthatom fel munkaviszonyomat. szóval én ezt nem értem...

  38. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. március 21. 13:4214.

    A szerződés jelenleg egy hónapra szól.


     


    Akkor ez egy határozott időre szóló munkaszerződés.


    Örülj neki hogy még ott lehetsz.


    Én már az első alkalommal kirúgtalak volna.


    Nyilván  azért vettek fel, mert kell a munkaerő, neked meg kellene a munkahely- de csak a munkahely.


    Mert dolgozni azt nem akarsz- úgy látom.


     

  39. 2017. március 21. 13:3513.

    Próbaidő alatt nem kell indok. Megköszönöd a lehetőséget, de tovább nem élsz vele. ;)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (10)
    2017-03-21  13:07
  40. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 13:2512.

    Jól hangzik...


    De valahogy nekem mégis csak kell.

    előzmény:
    harghitaharghita (11)
    2017-03-21  13:22
  41. 2017. március 21. 13:2211.

    Próba idő alatt nem kell indokolni ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (10)
    2017-03-21  13:07
  42. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 13:0710.

    Hogyha bármilyen féle felmondási okot írok,legyen az egészségügyi akkor azt nekik kötelességük elfogadni?

  43. 2017. március 21. 13:049.

    Szerintem ha valaki próba idő alatt igazolatlanul hiányzik meg is érdemli hogy ki rúgják ,jogosan . Nem kell neked a munka hely ? nincs szükséged rá ? Akkor miért vállaltad ? Miért nem hagytad hogy fel vegyenek olyant aki dolgozni akar ? A próba idő alatt amúgy a  munkáltató nem köteles meg indokolni miért is rúgja ki azért próba idő ...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (7)
    2017-03-21  12:58
  44. 2017. március 21. 13:038.

    Nem akarsz ott dolgozni?


    Mert én úgy tudom, hogy próbaidő alatt bármelyik fél következmények nélkül elállhat a szerződéstől. (vagyis te is kiléphetsz)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (7)
    2017-03-21  12:58
  45. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 12:587.

    van munkaszerződésem,


    be vagyok jelentve.


    a szerződés jelenleg 1 hónapra szól.


    még nem bocsátottak el, csak azt mondták hogy három igazolatlan kirúgás. nekem kettő van eddig.


     

    előzmény:
    buksi80 (6)
    2017-03-21  12:38
  46. 2017. március 21. 12:386.

    Elárulod hogy tettek ki? Csak akkor tudunk segíteni. 


    Volt munkaszerződésed? 


    Be voltál jelentve?


    Próbaidőn voltál?


    Közös megegyezéssel bocsájtottak el?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526657 (5)
    2017-03-21  12:35
  47. Torolt_felhasznalo_526657
    Torolt_felhasznalo_526657
    2017. március 21. 12:355.

    Hogyha valakit az igazolatlanok miatt rúgnak ki.

  48. 2017. március 21. 12:294.

    Probaidö, oke, na de egy het utan kirugni valakit? Az azert nem semmi

    előzmény:
    buksi80 (3)
    2017-03-21  12:20
  49. 2017. március 21. 12:203.

    Próbaidőn voltál? Gondolom, mert az a legbiztosabb a munkáltatónak. Közös megegyezés történt? 


    Ezekben az esetekben visszamehetsz a munkaügyibe, úgy tudom jár a "bambasági". :D 

  50. 2017. március 21. 12:172.

    Hat ez szerintem nagyban füg attol, hogy miert rugtak ki.

Címlap

top