Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MOZDONJ

gyaloggos
Létrehozva: 2016. augusztus 19. 15:09

NEM ma vagyok első alkalommal az nlc fórumán.


MÁR nem a hőskorszakban, jóval később láttam a MOZDONJ nevű nick-ket.


DE!


ÖNMAGÁBAN mit sem, mi több, semmit sem jelentene, ha a topikokban nem negatív figuraként emlegetné mindenki.


JÓMAGAM  is találkoztam már véle évekkel lezelőtt a különböző topikokban, de ő nem volt tényező nálam. 


MÁR töpikban olvasom mostanság is, hogy MOZDONJ csak rombol.


1./ AZT GONDOLÁM, hogy MOZDONJ az nlc munkatársa. Egyébként nem töltene itt ennyi időt, mint amennyit itt tölt.


2./ AZ nlc munkatársának miért kell mindent rombolni?


Hm....?


 

  1. 2016. szeptember 21. 10:5051.

    Koszonet !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (48)
    2016-09-21  09:04
  2. 2016. szeptember 21. 10:4950.

    Lord, thou knowest better than myself that I am growing older and will soon be old. Keep me from becoming too talkative, and especially from the unfortunate habit of thinking that I must say something on every subject and at every opportunity.


    Release me from the idea that I must straighten out other peoples' affairs. With my immense treasure of experience and wisdom, it seems a pity not to let everybody partake of it. But thou knowest, Lord, that in the end I will need a few friends.


    Keep me from the recital of endless details; give me wings to get to the point.


    Grant me the patience to listen to the complaints of others; help me to endure them with charity. But seal my lips on my own aches and pains -- they increase with the increasing years and my inclination to recount them is also increasing.


    I will not ask thee for improved memory, only for a little more humility and less self-assurance when my own memory doesn't agree with that of others. Teach me the glorious lesson that occasionally I may be wrong.


    Keep me reasonably gentle. I do not have the ambition to become a saint -- it is so hard to live with some of them -- but a harsh old person is one of the devil's masterpieces.


    Make me sympathetic without being sentimental, helpful but not bossy. Let me discover merits where I had not expected them, and talents in people whom I had not thought to possess any. And, Lord, give me the grace to tell them so.


    Amen”


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (49)
    2016-09-21  10:02
  3. 2016. szeptember 21. 10:0249.

    es az angol szovege az imanak... 17.szaadi ismeretlen szenttol :...forras


    Lord, Thou knowest better than I know myself that I am growing older and will someday be old. Keep me from the fatal habit of thinking I must say something on every subject and on every occasion. Release me from craving to straighten out everybody's affairs. Make me thoughtful but not moody. Helpful, but not bossy with my vast store of wisdom—it seems a pity not to use it all, but Thou knowest, Lord, that I do want a few friends at the end.

    Keep my mind free from the recital of endless details; give me wings to get to the point swiftly. Seal my lips on my aches and pains. They are increasing, and love of rehearsing them is becoming sweeter as the years go by. I dare not ask for grace enough to enjoy the tales of others' pains, but help me to endure them with patience. I dare not ask for improved memory, but for a growing humility and a lessening cocksureness when my memory seems to clash with the memories of others. Teach me the glorious lesson that occasionally I may be mistaken.

    [And the prayer continues] Keep me reasonably sweet; I do not want to be a sour old person—some of them are so hard to live with and each one a crowning work of the devil. Give me the ability to see good things in unexpected places, and talents in unexpected people. And, give me, O Lord, the grace to tell them so. Amen.

    előzmény:
    terdszelikatica (45)
    2016-09-20  20:04
  4. 2016. szeptember 21. 09:0448.

    ...es egy masik forrasbol , ahol angol "nonne"=apaca irta s a Canterbury catedralisban talaltak ra


    Tu sais que je vieillis !


    Seigneur, tu sais mieux que moi que je vieillis,
    et qu’un jour je ferai partie des "vieux".
    Garde-moi de cette fatale habitude
    de croire que je dois dire quelque chose
    ŕ propos de tout et en toutes occasions.


    Débarrasse-moi du désir obsédant
    de mettre en ordre les affaires des autres.
    Rends-moi réfléchie mais non maussade,
    serviable mais non autoritaire.


    Retiens-moi de réciter sans fin des détails,
    donne-moi des ailes pour parvenir au but.
    Scelle mes lčvres sur mes maux et douleurs,
    bien qu’ils augmentent sans cesse
    et qu’il soit de plus en plus doux,
    au fil des ans. de les énumérer.
    Il me paraît dommage de ne pas utiliser
    toute ma vraie réserve de sagesse,
    mais tu sais, Seigneur...
    que je voudrais garder quelques amis.


    Je n’ose pas te demander d’aller
    jusqu’ŕ prendre goűt
    au récit des douleurs des autres,
    mais aide-moi ŕ les supporter avec patience.
    Je n’ose pas te réclamer une meilleure mémoire,
    mais donne-moi une humilité grandissante
    et moins d’outrecuidance
    lorsque ma mémoire se heurte ŕ celle des autres.


    Apprends-moi la glorieuse leçon
    qu’il peut m’arriver de me tromper.
    Garde-moi.
    Je n’ai pas tellement envie de la sainteté :
    certains saints sont si difficiles ŕ vivre !
    Mais une vieille personne amčre
    est assurément l’une des inventions supręmes du diable.


    Rends-moi capable de voir ce qu’il y a de bon
    lŕ oů on ne s’y attendait pas et de reconnaître des talents
    chez des gens oů on n’en voyait pas.
    Et donne-moi la grâce de le leur dire...


    Amen.


    Pričre écrite par une religieuse anglaise du XVIIe sičcle
    et trouvée ŕ la cathédrale de Canterbury.
    előzmény:
    terdszelikatica (45)
    2016-09-20  20:04
  5. 2016. szeptember 20. 22:2147.

    Soeur Véronique-Sophie


    Ť Seigneur, tu sais mieux que moi
    que bientôt je serai vieille,
    car je vieillis chaque jour.
    Aide-moi ŕ ne pas devenir bavarde,
    et garde-moi de la désastreuse habitude
    de croire que j’ai quelque chose ŕ dire
    et ŕ tout bout de champ.
    Libčre-moi du désir d’arranger
    les affaires de tout le monde.
    Rends-moi pensive et réfléchie
    mais sans devenir maussade.
    Que j’aide mais sans dominer.
    Il semble parfois dommage
    de ne pas utiliser plus
    mon immense réserve d’expériences.
    mais tu sais Seigneur
    que j’aimerais garder quelques amis.
    Garde-moi de me perdre
    dans le récit de mille détails,
    et donne-moi des ailes
    pour aller ŕ l’essentiel.
    Détache-moi de mes peines et bobos
    et aide-moi ŕ les supporter avec patience.
    Enseigne-moi le merveilleuse leçon
    qu’il peut m’arriver d’avoir tord.
    Aide-moi ŕ ętre douce mais pas trop.
    Je ne tiens pas ŕ ętre sainte :
    il est parfois trčs difficile
    de vivre avec une sainte.
    Mais une vieille femme amčre
    est un chef-d’ouvre du diable.
    Aide-moi ŕ jouir de la vie,
    il y a tant de choses gaies et amusantes,
    et je ne voudrais pas en manquer une, ť


    Sour Véronique-Sophie,
    Religieuse française du XVIIe sičcle
    Texte paru dans la revue Carrefour, oct.94

    előzmény:
    terdszelikatica (45)
    2016-09-20  20:04
  6. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2016. szeptember 20. 21:0246.

    Engem nem zavar... :-)

    előzmény:
    gyaloggos (2)
    2016-08-19  15:22
  7. 2016. szeptember 20. 20:0445.

    Az eredetit keresem .


     


    Uram Te is tudod – sőt jobban mint én , hogy mindennap öregszem


     


    Uram, jobban tudod, mint én magam, hogy mindennap  öregszem, és hogy egy nap tényleg öreg leszek. Őrizz meg attól, hogy bőbeszédű legyek, különösen is attól a szörnyű szokástól, hogy azt gondoljam, mindig mindenhez hozzá kell szólnom!
    Ments fel az alól, hogy én akarjam mindenki ügyét eligazítani! Tegyél meggondolttá, de ne mélabússá; segítőkésszé, de ne parancsolgatóvá! Mérhetetlen bölcsességem miatt úgy látszik, kár, hogy nem használhatom azt egészen, de Te tudod, Uram, hogy a legvégén szükségem lesz néhány barátra. Őrizd meg elmémet attól, hogy vég nélküli részletek hajtogatásában vesszen el - adjál nekem szárnyakat, hogy a lényegre térjek!

    Annyi kegyelmet kérek, ami elég ahhoz, hogy meghallgassam mások bajának történetét! Az én ajkaimat azonban pecsételd le, ne hangoztassák az én kínomat és bajomat - növekszenek ők, és egyre szívesebben ismételgetem őket, ahogy múlnak az évek! Segíts, hogy türelemmel viseljem őket! 
    Nem merek kérni javuló emlékezetet, csak növekvő alázatot és csökkenő magabiztosságot, amikor az én emlékezetem eltérni látszik mások emlékezetétől. Tanítsd meg nekem azt a nagyszerű leckét, hogy alkalmanként lehetséges az is, hogy én talán tévedek!
    Tarts meg engem az elfogadható kedvesség keretei között! Nem akarok szent lenni - némelyikükkel nehéz együtt élni -, de egy savanyú öregasszony egyike a gonosz károgó műveinek!

    Add meg nekem a képességet, hogy a váratlan helyzetekben is meglássam a jót és az adottságot


    azokban is, akikről nem gondoltam volna!
    És add meg, Uram azt a kegyelmet, hogy ezt el is mondjam!


    Amen


    /XVII. szazadban elt franci szerzetesno imaja /


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-08-19  16:34
  8. 2016. szeptember 5. 01:2244.

    Te  nem tudod,ilyen rossz az emlekezo tehetseged?A cavinton segit!

    előzmény:
    gyaloggos (43)
    2016-08-31  12:37
  9. 2016. augusztus 31. 12:3743.

    Tényleg?


    OSZT mikor, honnan rúgtak ki?


    Hm....?


     

    előzmény:
    kekelefant (42)
    2016-08-26  00:38
  10. 2016. augusztus 26. 00:3842.

    Parasztkam,tudom ki vagy,egy nagy lo[rejto]


    Mar vagy 50-szer ki lettel rugva,kis csuszomaszo,.....

    előzmény:
    gyaloggos (41)
    2016-08-24  06:04
  11. 2016. augusztus 24. 06:0441.

    Ó, hát jönnek itt a libák, szépen sorban!

    előzmény:
    kekelefant (40)
    2016-08-24  00:13
  12. 2016. augusztus 24. 00:1340.

    Fogadd oszinte szivbol jovo gratulankat!!!!!!!


    Hajra!!!!


    Ra jottel mar ki a -gyalogos-paraszt]?nem nehez!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-08-19  16:34
  13. 2016. augusztus 22. 08:3639.

    Vannak dolgok, amik nem változnak :-))))))))

    előzmény:
    gyaloggos (1)
    2016-08-19  15:09
  14. 2016. augusztus 21. 18:2738.

    Köszönöm az észrevételeidet.


    És akár megengeded, akár nem, én is tennék egyet.


    Elkezdtél csúszni a minősíthetetlen felé. De semmi baj, legalább demonstrálod azt, amiről írtam.

    előzmény:
    gyaloggos (36)
    2016-08-21  14:52
  15. 2016. augusztus 21. 14:5437.

    LÁTOD, milyen ostoba vagy?


    Hm....?


    S te mi alapján aposztrofáltál hozzászólókat primitívnek, ha nem a fórumon általuk írtak szerint?


    Hm....?


    LEHET, tiéd az egyes sorszám a libasorban?


    Hm....,

    előzmény:
    Nikita 666 (34)
    2016-08-21  10:57
  16. 2016. augusztus 21. 14:5236.

    GYERMEKEM!


    "Miért épp mi hárman?"


    1./ ccccc!


    2./ IDÉZTEM, így kerültél bele a háromba, de amint említettem, te nem vagy tényező ebben a topikban, nem is értem, mire vered itten a nyáladat.


    3./ NEM kell sasszem azt meglátni, hogy igen-igen primitív ember vagy, legalábbis a hozzászólásaid alapján kétségtelenül az.


    4./ BEÁLLHATSZ A SORBA, A LIBASORBA! A sorszámot illetően pedig majd megegyeztek, az változó.


    5./ NAHÁT nahát és hm....?


     


     

    előzmény:
    Nikita 666 (33)
    2016-08-21  10:48
  17. 2016. augusztus 21. 11:1135.

    Nem tudom h troli e vagy tenyleg ennyire "mas". 99%-ban skipelem a hszeit(finoman szolva) , mert (korabban) semmi erdekeset nem talaltam bennuk.


    A velemenyem meg az h egy nyalis, aki egybol szalad a modikhoz ha valami virtualis serelem eri. Tipikusan az a "moderatornak mindig igaza van" fele nyalonc.

    előzmény:
    gyaloggos (1)
    2016-08-19  15:09
  18. 2016. augusztus 21. 10:5734.

    Ugyan, csak frusztrált lett.


    Az viszont érdekes, hogy fórumbeli hozzászólások alapján ítél meg embereket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_980663 (31)
    2016-08-21  08:43
  19. 2016. augusztus 21. 10:4833.

    Ha nem idegesítettelek volna fel, nem szólítottál volna gyermekednek.


    Említettem egy szóval is, hogy rólam szól a topic? Nem. Miért kellene emlékezned rám, mégis mit gondolsz, 10 év alatt hányszor cseréltem nicket?


    Minden bizonnyal kevesek vagyunk hozzád, mégis zavarunk. Máskülönben nem említettél volna meg olyan nickeket, akiket nem is ismersz. Nem vagy képes saját magadra, emberismeretedre hagyatkozni?


    Ismételten megkérdezem, ha már vádaskodsz, tudsz mellé valami konkrétumot is említeni, vagy csak egyszerűen irritál? Miért nem hagytad szó nélkül? Miért kellett emiatt topicot nyitnod?


    Miért nevezel primitívnek? Miféle okot adtam rá, hogy te engem primitívnek titulálj? Én, amikor primitív brigádról írtam, egyetlen nicket sem említettem.


    Én nem nézem az olimpiát, nem érdekel.


    És akkor olvasd már vissza a nyitó hozzászólásod, és a mostanit. A kettő összehasonlítva ég és föld. Az utóbbiban már semmi érdemlegeset nem írsz, csak járatod a szádat. Tipikus női megoldás.

    előzmény:
    gyaloggos (30)
    2016-08-21  05:19
  20. 2016. augusztus 21. 09:5732.

    MEGNÉZTEM, nem találom rombolásnak ott az említett nick hozzászólásait.


    AMÚGY ellentmondásosak az A. hozzászólásai ott, de ez egy másik kérdés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_980663 (31)
    2016-08-21  08:43
  21. 2016. augusztus 21. 08:4331.

    Antenka szétrugta a Kérd és megadatik topikot!!!!!! Ez egy Troll !!!

    előzmény:
    gyaloggos (25)
    2016-08-20  17:03
  22. 2016. augusztus 21. 05:1930.

    gyermekem, ccccc!


     


    1./ NEM rólad szól ez a topik, téged meg sem említettelek, veled még nem is találkoztam a fórumon,legalábbis nem emlékszem rád.


    Az egyik nick említett, akitől idéztem.


    2./ ROPPANT kevesek vagytok ti ahhoz, hogy az én tyúkszemere tapossatok.


    3./ DE, de, bizony, hogy nekem is vannak tapasztalataim a szóban forgó nick trolllkodásával kapcsolatosan, csak engem nem érdekelt.


    4./ Primitív brigádot emlegetsz, holott eme topikban is 1, azaz egy, egészen pontosan egyetlen primitív hozzászóló van, valami Nikita.


    5. NÉZZÜK tovább az olimpiát.


    6./ NAHÁT nahát és hm....?


     

    előzmény:
    Nikita 666 (27)
    2016-08-20  18:42
  23. 2016. augusztus 21. 00:0129.

    A mozdonnyot  megertem,de minek vagy itt?

    előzmény:
    Nikita 666 (28)
    2016-08-20  18:48
  24. 2016. augusztus 20. 18:4828.

    Nem volt topicod, legfeljebb nyitottál topicot.


    Ha Mozdonyról szólna a topic, irányíthatatlanná válna, de ha az övé, akkor bizony MI irányítjuk. És sajnos nem épp úgy, ahogyan te szeretnéd. Több ezres hozzászólást kerálhatunk, de akár be is fagyaszthatjuk napok alatt. Elvégre a három felsorolt nickből Mozdony és én itt vagyunk.

    előzmény:
    gyaloggos (26)
    2016-08-20  17:07
  25. 2016. augusztus 20. 18:4227.

    Miért említesz konkrét nickeket?


    Mások véleményére hagyatkozol, saját meglátásaid nincsenek?


    Miért épp mi hárman? Hacsak nem tapostunk sorozatosan a tyúkszemedre. Ne vádaskodj, nem való. Mutass rá hogy mit és hol vertünk szét, egyem a cizellált lelketeket.


    Hogy miért teszi, miért tesszük? Mert veletek meg lehet tenni. Ha nem zavarna, nem emeltél volna szót ellene. Elsiklanál felette, nem érdekelne.


    Nahátolj ha jól esik. Sopánkodj. Nem baj.


     


     

    előzmény:
    gyaloggos (25)
    2016-08-20  17:03
  26. 2016. augusztus 20. 17:0726.

    NEKEM is volt néhány topikom anno,


     


    DE


     


    EZ rólad, és nem a tiéd!


     


    MICSODA KÜLÖNBSÉG!


    NAHÁT nahát és hm....?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-08-19  16:34
  27. 2016. augusztus 20. 17:0325.

    1./


    NEM gondolom, hogy Antenka pl. primitív.


    S ezt írta az egyik topikban:


    "Ha nem csapnák agyon (és trollkodnák széjjel) a topikokat sorozatban az ilyen Mozdonj, meg ugyintezo, meg Nikita 666 nickek, akkor gyakrabban jönnék."


     


    2./ NEM azt írtam, hogy engem zavar, csak nem értem a motivációt, miért teszi.


     


    MICSODA különbség.


     


    3./ NAHÁT nahát és hm....?


     

    előzmény:
    Nikita 666 (5)
    2016-08-19  16:36
  28. 2016. augusztus 20. 16:5524.

    Az ezo-t nem olvasom,de más véleményt kérő topikokban szívesen olvasom.Bírom a stílusát.

    előzmény:
    gyaloggos (23)
    2016-08-20  16:50
  29. 2016. augusztus 20. 16:5023.

    ENGEM nem irritál a véleménye, de emlékszem, az EZO-ban is folyamatosan rombolt, s mostanság is azt olvasom a különböző topikokban, hogy ezt teszi ma is.

    előzmény:
    Dapazso (22)
    2016-08-20  10:07
  30. 2016. augusztus 20. 10:0722.

    Én szeretem olvasni.


    Néha valóban irritáló lehet a véleménye valakiknek,de istenkém kié nem az.


    Ki a fenének a véleménye érdekelne akárkit is ,ha az mindíg mindenhova belesímulna??


    Hajrá Sihu én is bírlak!

    előzmény:
    gyaloggos (1)
    2016-08-19  15:09
  31. 2016. augusztus 20. 07:1021.

    Nem feltétlenül bértollnok. Lehet ráérő ember, aki szeret vitatkozni. Nagyon széles látókörű, olvasott. Engem legfeljebb kicsit gúnyoros modora zavar , de nem ő ebben az egyetlen . Sok butaságot is írunk, ezzel sokan vagyunk így, mert az akkor éppen eszünkbe jutó gondolatot írjuk le. Mivel ez nem tudományos folyóirat topikja , ez megengedhető, elfogadható. Kivéve, ha a leírtak butasága kifejezetten veszélyes tartalmat rejtenek.

    előzmény:
    gyaloggos (1)
    2016-08-19  15:09
  32. 2016. augusztus 20. 00:5420.

    Hegyek kozott ,volgyek kozott zakatol  a vona,en A LEGSZEBB MOZDONY KOZOTT TEGED VALASZTALAK>>>>

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (9)
    2016-08-19  16:45
  33. 2016. augusztus 19. 20:5919.

    Ne má'    azért ne nézzél már mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (18)
    2016-08-19  20:10
  34. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 19. 20:1018.

    Valaki ezt írta.Pedzed már?


     


     


    Remélem a többi nicked is jól vannak.

    előzmény:
    Melanna (17)
    2016-08-19  20:02
  35. 2016. augusztus 19. 20:0217.

    Akkor én vagyok a kivétel, engem nem zavar Sihu.Sőt! Én bírom.


    De, mutass már egy topikot amit ő vert szét, gyanítom nem találsz.

    előzmény:
    gyaloggos (1)
    2016-08-19  15:09
  36. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 19. 18:0116.

    El is várom tőled hogy megosztod a királyságod, mert nem csak a saját érdemed.


    A hatalmas mágus (is) hozzá segített. Látom a háttérben a mozgató-erőket.....The Cranberries - Zombie - YouTube


    Remélem a többi nicked is jól vannak.

    idézet:
    Sheriff-2 (13)
    2016-08-19 17:02:29

    előzmény:
    Sheriff-2 (13)
    2016-08-19  17:02
  37. 2016. augusztus 19. 17:1915.
    előzmény:
    Sheriff-2 (13)
    2016-08-19  17:02
  38. 2016. augusztus 19. 17:1414.

    Emberek vagyunk.


    Nem szükséges, sőt, szükségtelen mások gondolataival egyetérteni, megállna a világ. De elfogadni azt, hogy a másik embernek másféle véleménye van, és azt tiszteletben tartani, nem tanulható. Én speciel ezen mérem le az emberek intelligenciáját, a végsőkig feszítem a húrt, és figyelem a reakciót. Hiába tanult ember valaki, ha azt hozza fel nekem ellenérvként hogy buta, ostoba paraszt vagyok, az előttem elásta magát.


    Nem kell hogy mindenki szeressen, de bizonyára te is érzékeled a rokonszenvet vagy ellenszenved az irányodba, akár itt a fórumon is. Én is röhögök a személyemet leszóló hozzászólásokra, főleg azért mert pontosan tudom hogy mi váltotta ki azokat. No igen, tojok rájuk.


    És van egy olyan érzésem hogy gyaloggos olyan útra tévedt, amelyen tankok mászkálnak. Idáig egyikőnk sem lőtt, de ha feszegeti a témát akkor valószínűleg lesz néhány kínos pillanata.

    előzmény:
    eda-1952 (12)
    2016-08-19  17:01
  39. 2016. augusztus 19. 17:0213.

    El is várom tőled hogy megosztod a királyságod, mert nem csak a saját érdemed.


    A hatalmas mágus (is) hozzá segített. Látom a háttérben a mozgató-erőket.....The Cranberries - Zombie - YouTube


    Remélem a többi nicked is jól vannak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (8)
    2016-08-19  16:42
  40. 2016. augusztus 19. 17:0112.

    Szerintem a topikindító nem csak a hőskor után volt itt a fórumban..)))


    Mozdonj tényleg nem rombol, attól függetlenül, hogy sokszor vagyunk ellenkező véleményen. De azonoson is, mondom ezt úgy, hogy jó a memóriám és emlékszem néhány buta elszólására mondjuk a modisban. (amikor rólam beszélgettek az akkor még barátnőjével...))) De már felnőtt vagyok jó ideje, nem kell mindenki szeressen... legfeljebb derülök, ha valaki hülyeséget hsz. Ezzel te is így vagy, meg Mozdonj is.

    előzmény:
    Nikita 666 (5)
    2016-08-19  16:36
  41. 2016. augusztus 19. 16:4711.

    Örök hálám asszonyom vagy uram. Már lemondtam arról hogy megtudjam a déli oldalad koordinátáit. Tulajdonképpen lényegtelen is, a kis cívódásaink ellenére szimpatikus vagy nekem.


    Másrészt, mivel mindketten trollok vagyunk (?) érvénybe lép az a szabály hogy holló a hollónak nem vájja...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (8)
    2016-08-19  16:42
  42. 2016. augusztus 19. 16:4610.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (9)
    2016-08-19  16:45
  43. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. augusztus 19. 16:459.

    Köszi Antikam


    Majd irok onnet

    előzmény:
    antironia (6)
    2016-08-19  16:36
  44. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. augusztus 19. 16:428.

    Koronam s a sikerem fele legyen a Tied , princesse

    előzmény:
    Nikita 666 (7)
    2016-08-19  16:38
  45. 2016. augusztus 19. 16:387.

    Osztoznál velem a sikerben?


    Habár nem is kell, kiépítek egy külön csatornát a saját ördögi módszeremmel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-08-19  16:34
  46. 2016. augusztus 19. 16:366.


     


    Gratulálok! Úton vagy a halhatatlanság felé!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (4)
    2016-08-19  16:34
  47. 2016. augusztus 19. 16:365.

    Külföldi vagy? Miért nem voltál képes elolvasni a hozzászólásodat mielőtt közszemlére tetted?


    Mozdony mit is rombol tulajdonképpen? Semmit. Rombolni kizárólag azt lehet, ami rombolható. Márpedig egy megalapozott véleményt nehéz megingatni. Mozdony általában adatokat közöl, amelyek elég érdekesek. Ez sokaknak nem tetszik, normálisan, kulturáltan érvelni képtelenek, így kikiáltják őt (többek közt) trollnak. A többiek pozitív figurák, igaz? Az összes panaszukkal, ostobaságaikkal együtt. Csak mellékesen jegyzem meg, semmi nem jó nekik. Sem férj, sem gyerek, sem anyós és após, sem pedig munkahely, sem pedig az életkörülményeik, se szomszéd, se barátnő.


    No igen, ha némelyek intellektuálisan ingoványosak, azok nem képesek felérni ésszel a mondanivalóját.


    Az NLC munkatársa lenne? Ez vicc, üldözési mánia, rám is mondták már. Nem gondoltam hogy van egy kvóta, ki mennyi időt, és milyen céllal tölthet a fórumon. Megnyugtató hogy van egy primitív brigád, amely figyeli hogy ki mennyi időt tölt itt hasznos tevékenységgel.


    Emlékszem rád gyaloggos. Áruld már el, téged miért zavar Mozdony tevékenysége?


    Hm?

    előzmény:
    gyaloggos (1)
    2016-08-19  15:09
  48. Torolt_felhasznalo_189001
    Torolt_felhasznalo_189001
    2016. augusztus 19. 16:344.


    Hires lettem!


    Van kulon topikom


     


    Ha ezt angyalkam latna!

  49. 2016. augusztus 19. 15:413.

    Egy közösségi fórumon senki sem tud mindenkinek megfelelni.


    Nem is kell, nem ez a cél, hanem kulturáltan véleményeket, gondolatokat cserélni, híven önmagához, mindenkinek.


    Kivételek, akik itt élik ki színészi vénájukat, sok karakterbe bújva, de még ők is miért zavarnának, ha nekik szórakozás, miért rontaná el más, ha nem bántóan teszik.?


    Mozdonj nem zavar!


    Veszélyesen rosszindulatú negatívan általánosítani!

    előzmény:
    gyaloggos (2)
    2016-08-19  15:22
  50. 2016. augusztus 19. 15:222.

    AMINT nár írtam, az utóbbi napokban is, a különböző topikokban mindenki azt írta, hogy MOZDONJ trollkodik, szétveri a topikokat.


    AZT is írtam már, hogy magam is megtapasztaltam ezt évekkel ezelőtt - csak mozdonj jóval később jött, mint én - csak nem érdekelt. Tényleg nem tudott értelmesen hozzászszóllni egy témához sem.


    AZÉRT nyitottam eme topikot, mert úgy látom, sokakat - lehet, hogy mindenkit - zavar ez a MOZDONJ!


     


     

Címlap

top