Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tantra Sziget

meggyszosz
Létrehozva: 2013. november 19. 16:42

Azt szeretném megtudni Tőletek, hogy ismerie-e valaki közületek a Budapesten található Tantra Sziget Központot?

 

Nem rég olvastam róla, és szeretnék olyanokkal beszélgetni, akik voltak ott, részt vettek foglalkozásokon.

 

Minden érdekel, érzések, gondolatok, hasznosság, a hely maga, az első benyomások.

 

Valóban minden érdekel, még az is, ha valamiért nem volt számotokra oké a hely.

 

Minden válaszolónak előre is köszönöm. 

  1. 2013. november 22. 14:2451.

    Ennyi jött le neked mindössze, sajnálom..............

     

    Felajánlottam, hogy figyelek rád, ha engeded, szeretnélek jobban megismerni, szeretném megtudni mit gondolsz igazán.

     

    Te ezt nem akarod, hajtod a magadét........... jó így neked, hát legyen.

     

    Kellemes napot. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (50)
    2013-11-22  14:19
  2. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 22. 14:1950.
    Te nem tudsz olvasni? Én nem hülyéztem le.
    előzmény:
    meggyszosz (49)
    2013-11-22  14:13
  3. 2013. november 22. 14:1349.

    Írd le!

     

    Bonyolult lehet neked ekkora belső feszültséggel élni a mindennapjaid. Forrong benned a feldolgozatlan harag, amit talán csak itt mersz kiadni, mert amit nem mondhatsz el senkinek elmondod hát mindenkinek elvén haladva gonoszkodsz és morcogsz.

     

    Ha valaki ugyan ezzel az eszközzel él, rögtön támadsz, a kedves szavakkal nem tudsz mit kezdeni. Talán nem, vagy alig kaptál kedves és megértő szakavat sz életedben, pedig hidd el, lehetnek emberek, akik képesek lennének téged is szeretni és megérteni ha hagynád, és nem marnál bele mindenkibe.

     

    Szóval visszakanyarodva a forumtémámhoz, ismered a szóban forgó Központot, voltál-e már ilyan foglalkozásokon? Ha igen, neked mi volt a benyomásod, első és megosztható érzésed velük kacsolatban. Visszamennél-e ha voltál?

     

    Kérlek, beszélgessünk, osszuk meg gondolatainak, figyelek rád. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (48)
    2013-11-22  14:06
  4. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 22. 14:0648.
    Leírjam?
    Azzal nem volt kifogásod azért nem szóltál, mert egy színten vagytok agyilag.
    előzmény:
    meggyszosz (47)
    2013-11-22  14:01
  5. 2013. november 22. 14:0147.
    Válaszoltam, OLVASS, majd ÉRTELMEZZ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (46)
    2013-11-22  14:00
  6. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 22. 14:0046.

    Miért nem kifogásoltad a 39. beírást?

     

    HA?

    előzmény:
    meggyszosz (45)
    2013-11-22  13:58
  7. 2013. november 22. 13:5845.

    A 39-es hozzászólást  író mindent összevetve nem bántott, csupán felvette a beszélgetésem, érdeklődésem fonalát.

     

    A forumtémájába belenézve nála sem éltél az építő kritika eszközével.

     

    Hogy ő hasonlóan nyers eszközöket, szavakat használ mikor rólad beszél....... nem is tudom, miért teszi, talán gondolkdjunk együtt, de ne itt, mert nem a te nyersességed a témám.

     

    Szóval ismételten köszi, hogy ha nincs mit tenned, azt nem itt teszed. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (44)
    2013-11-22  13:39
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 22. 13:3944.

    Miért nem kifogásoltad a 39. beírást?

     

    HA?

     

    előzmény:
    meggyszosz (43)
    2013-11-22  13:36
  9. 2013. november 22. 13:3643.

    Leszólsz, kritizálsz, bántasz, rombolsz.

     

    Bárki építő jelleggel szól eddig a témámhoz, rögtön megpróbálod őket leépíteni és leszólni.

     

    A forumtémám ne legyen ilyen csatározások helyszíne, ha tudsz segíteni örömmel veszem, ha nem tudsz segíteni, akkor a folyamatos negatív és dehonesztáló kijelentéseiddel, hozzászólásaiddal ne bántsd azokat, akik valóban segíteni szeretnének.

     

    KÖSZÖNÖM neked, hogy ezek után nem fordítasz időt és energiát a témámra.

     

    Szép napot kívánok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (42)
    2013-11-22  13:17
  10. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 22. 13:1742.
    Miért nem kifogásoltad a 39. beírást?
    előzmény:
    meggyszosz (41)
    2013-11-22  13:12
  11. 2013. november 22. 13:1241.

    "Nem jól mondod, tele a világ bunkókkal és nem tudják mit illik, de még a pofájuk is nagy ha nem a másikkal szemben állnak élőben." Ezt ne így, és ne itt. Ha nem tudsz segíteni, akkor ne árts. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (40)
    2013-11-22  08:15
  12. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 22. 08:1540.

    Ne aggódj, az én topikomba is kb. ugyanezt szajkózta....Lépj már túl rajta. Tele van a világ hülyékkel.Én kérek elnézést...

     

    idézet:
    BBévi voltam (39)
    2013-11-20 23:07:42
    Nem jól mondod, tele a világ bunkókkal és nem tudják mit illik, de még a pofájuk is nagy ha nem a másikkal szemben állnak élőben.
    előzmény:
    BBévi voltam (39)
    2013-11-20  23:07
  13. 2013. november 20. 23:0739.

    Ne aggódj, az én topikomba is kb. ugyanezt szajkózta....Lépj már túl rajta. Tele van a világ hülyékkel.Én kérek elnézést...

     

    előzmény:
    meggyszosz (27)
    2013-11-20  11:32
  14. 2013. november 20. 13:5438.

    A következő foglalkozásra való felírást sem olvastam a honlapjukon, kösz, hogy említed. 

     

    Mivel nem pszichológus tartja, innen kezdve lehet benne némi veszély is, ha valaki a lelki bajait akarja vele kezelni.

     

    Kicsit hasonszőrű, mint a pránandi, azzal különbséggel, hogy ők gyógyítanak is. 

    előzmény:
    LuluBelle (36)
    2013-11-20  13:49
  15. 2013. november 20. 13:5237.

    Aha, ez a szembekötősdi nekem sem szimpi.

     

    Egyenlőre csak kacérkodom a dologgal. Még sosem meditáltam, olvastam róla, de nem fogott meg, gondolkodtam még a családállításról, arról könyvet olvastam, vannak nadis ismerőseim.

     

    Ezek egyenlőre nem vontak be feltétel nélkül a bűvkörükbe, ezért köszönöm Neked a soraid. 

    előzmény:
    LuluBelle (35)
    2013-11-20  13:40
  16. 2013. november 20. 13:4936.

    ami viszont abszolut nem tetszett, hogy ugye ha elmesz egyszer, akkor ok automatikusan felirnak a csoport kovetkezo talalkozojara is es neked kell keresni oket, hogy nem akarsz menni. nekem ez egy kicsit eroszakosnak tunik es forditva lenne logikus, hogy majd jelzem, ha akarok menni.

     

    ami meg feltunt, hogy tele volt lelkiserult emberekkel, akik ettol vartak eletuk jobbra fordulasat. az elejen es a vegen van kozos beszelgetes, illetve beszelgettem a szinetben emberekkel es ez a kep jott le.  

  17. 2013. november 20. 13:4035.

    amin en voltam, az nem paroknak volt, de volt ott egy par is. itt kozos jatekok voltak. aki nekem anno ajanlotta, o azt mondta, hogy egyedul menjek, ne ismerossel. o az, aki most is jar.

     

    nincs semmi hokuszpok benne, olyan feladatok vannak, amelyek segitik, hogy pl bizz a masikban. az egyik feladat, amirol mar irtam, hogy ket sorban allnak az emberek, neked bekotik a szemed es vegig kell koztuk menni, kozben simogatnak, illetve ok vezetnek, hogy merre menj. erdekes az egesz, de en nem ajanlom mindenkinek. fontos, az atlagos kivancsisagnal azert nagyobb legyen az erdeklodes a tema irant. ha pl eddig is eljartal kulonbozo meditaciokra, erdekel az ezos utkereses, akkor szerintem tetszeni fog. 

     

    abban a csoportban, ahol en voltam, sokan mar tobbedjere voltak, voltak tuzonjarason, spiritualis valaszterapiara jartak, stb. en abszolut kilogtam a sorbol, mert bar erdekek a tema, de van egy csomo olyan resze, amivel szkeptikus vagyok. 

    előzmény:
    meggyszosz (32)
    2013-11-20  13:08
  18. 2013. november 20. 13:2234.

    Pontosítsunk, mi intim abban, hogy tetszett-e a hely, megfelelő volt-e a trénerek hozzáállása, sokan  - illetve soknak érezték-e - voltak-e egy-egy csoportban (ahogy olvastam van ahol  11-13 fő is van), mi volt az első gondolatuk igen belépek, nem nem lépek be, mert taszít, nem érzem magam biztonságban, és sorolhatnám.

     

    Igen, hasznosnak éreztem - és nem megy bele a részletekbe, csak ha meg akarja osztani.

    Nem volt hasznos - nem éreztem semmit, nem volt jó, unatkoztam, stb.

     

    Korábban írtam, hogy miért szeretnék több tapasztalati beszámolót - kerülve az intimitást és locsogást.

     

    Szálljunk le a pénzről, kérhetek ilyet, légyszi, légyszi, légyszi (ja ez vicc szeretne lenni a félreértések elkerülése végett) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (33)
    2013-11-20  13:13
  19. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 13:1333.
    Akkor leszólom a pletykálkodás az intim dolgok kifecsegése azt érdemli.

    Én azt javasoltam, hogy magad tapasztalj és ne mások dumájára ülj fel.
    3000 ezer nem akkora összeg, hogy esetleg mások lebeszélnek, viszont ha kifizeted, lehet neked tetszik és megéri.
    előzmény:
    meggyszosz (31)
    2013-11-20  13:04
  20. 2013. november 20. 13:0832.

    Ahogy olvastam van lehetőség pároknak is, ugyan akkor azt nem találtam, hogy ezek a foglalkozások több párnak vannak-e egyszerre, vagy egy foglalkozás egy pár.

     

    Érdekelne még az is, hogy mennyire van hókusz-pókusz íze az egésznek.

     

    Csinálják, mert egyre felkapottabb, vagy csinálják, mert a lelkük mélyéig hisznek benne. Azt gondolom, hogy aki volt már, mint te, talán tudsz erre is válaszolni.

     

    Köszönöm az eddigi válaszod. 

    előzmény:
    LuluBelle (30)
    2013-11-20  12:45
  21. 2013. november 20. 13:0431.

    Fárasztó?

     

    Aki válaszol, arra miért mondod, hogy locsog, nem gondolod, hogy ezzel, látatlanul, ismeretlenül is leszólsz másokat, ugyan úgy, mint engem.

     

    Olvastam róluk, ezért tettem fel a kérdéseimet, mert az oldalukon lévő hozzászólásoktól többet szerettem és szeretnék tudni még mindig.

     

    A hozzáállássommal semmi baj, körültekintően szeretnék eljárni, ha már pénzt adok ki érte (már ha adok)

     

    Lehet ám úgy is válaszolni, hogy közben segítesz és nem eltiporsz. A véleményeddel semmi baj, csak a sítlusoddal. Én őszinte és nyilt voltam, te ebben támadási felületet láttál, és próbálsz sorozni rendesen, csak azt nem értem még mindig, hogy miért.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (28)
    2013-11-20  12:01
  22. 2013. november 20. 12:4530.

    ehhez meg szamolj hozza nemi ragcsalni valonak az arart is, mert nem varjak el, de jobb ha viszel...

     

    egyszer menjetek el. lehet, hogy nektek bejon. mondom, nekem van egy haverom, aki rendszersen jar hozzajuk a hetvegi tanfolyamokra is (30e forint/alkalom - szerintem ez mar penzlehuzas).

     

     

    előzmény:
    meggyszosz (21)
    2013-11-20  09:33
  23. 2013. november 20. 12:3929.
    nem szamitottam semmire, nem az en kozegem volt es nekem sok volt, hogy idegen emberek tapizgassanak.. 
    előzmény:
    BBévi voltam (12)
    2013-11-19  23:58
  24. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 12:0128.
    Nagyon fárasztó vagy.
    Tőlem bárki tájékoztathat! Vili?
    Annyit akartam az egészhez mondani, hogy nagyon meglepne, ha tantrások elkezdenének locsogni.

    Ha olvastál az egészről, akkor értenéd. Nem lehet ehhez úgy állni ahogy te, jaj 6ezret nehogy kidobjak.
    előzmény:
    meggyszosz (27)
    2013-11-20  11:32
  25. 2013. november 20. 11:3227.

    Nagyon haragos vagy, csak azt nem értem, miért.

     

    Azt is szeretném megérteni, hogy ezekkel az apró támadásokkal miért akarod elriasztani azokat,a kik esetleg segíteni szeretnének nekem.

     

    Mintha küldetésednek tekintenéd, hogy kioltsd a forumkérdésem, miért?

     

    Mit vétettem neked, hogy azt érzed, ez a megfelelő viselkedés. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (26)
    2013-11-20  10:30
  26. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 10:3026.
    Arra kíváncsi leszek, hány locsogót kapsz te itt.
    Aki locsog az nem odavaló.
    előzmény:
    meggyszosz (25)
    2013-11-20  10:21
  27. 2013. november 20. 10:2125.

    Most, hogy ezt tisztáztuk, remek napot kívánok neked. 

     

    Aki segít nekem, és megosztja velem azt, amire érdemesnek tart őt/őket nemes lelkű embereknek tartom.

     

    Ha számodra ez locsogás, akkor kérlek, kerüld el ezt a fórumot, tégy saját értékrended szerint, de nem itt = kerüld azt, ami számodra nem elfogadható.

     

    Még egyszer kívánok neked szép napot.

     

    TOVÁBBRA IS VÁROM A TAPSZTALATOKAT, és a legmélyebb tisztelettel vagyok azok iránt, akik ezzel is segíteni szeretnék választásom. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (24)
    2013-11-20  10:02
  28. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 10:0224.

    Nem, nem értem, ez számomra nem a személyes dolgok kibeszélése,

     

    Ennyi a lényeg, nem egy alomban nevelkedtünk.

    Az se dühít ha valaki a személyes dolgát kilocsogja, csak az olyat elkerülöm. 

    előzmény:
    meggyszosz (23)
    2013-11-20  09:50
  29. 2013. november 20. 09:5023.

    "De tanácsolom, üljön meg a seggég, tudja meddig ér a takaró.
    Gondolom elég világosan fogalmaztam a személyes dolgok kibeszéléséről."

     

    Nem, nem értem, ez számomra nem a személyes dolgok kibeszélése, hanem enyhe fokú sértés - saját véleményem, gondolataim, és érzéseim szerint.

     

    Tudom, hogy meddig  ér a takaró, pont ezért kérdeztem olyanokat, akik esetleg voltak ezen a helyen, a válaszodból nem derül ki, hogy te voltál-e, de ha ennyire haragos vagy, akkor számomra két dolog jutott rögtön az eszembe:

     

    Nem voltál - nem érdekel, nem akartad, nem tartod semmire, esetleg zavarnak ezek a dolgok - talán ebből táplálkozik a dühöd.

     

    Voltál - nem volt jó, nem azt kaptad amire számítottál, felszabadított valami olyat amivel nem tudsz/nem akarsz szembesülni - talán ebből táplálkozik a dühöd.

     

    Kérlek erről ne mondj semmit, mert ez már valóban a legmélyebb, személyes kinyilatkozatás lenne.

     

    Ezeken túl szívesen fogadom a továbbiakban is olyanok hozzászólását, akik szívesen osztják meg velem élményeiket, amelyeket a forum közönsége is olvashat és elgondolodhat rajta.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (22)
    2013-11-20  09:42
  30. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 09:4222.
    Nincs szándékom élcelődni azon ha valakinek kevés a pénze.
    De tanácsolom, üljön meg a seggég, tudja meddig ér a takaró.
    Gondolom elég világosan fogalmaztam a személyes dolgok kibeszéléséről.
    előzmény:
    meggyszosz (21)
    2013-11-20  09:33
  31. 2013. november 20. 09:3321.

    Ha mennénk, ketten mennénk, az rögtön 6.000.-Ft, ami nekem sajna több, mint kettőnk 1 heti reggelipénze.

     

    Ezért gondoltam körüljárni a dolgot, és igen, féltem a  "pénzecském", lehet, hogy kinevetni való dolog, lehet, hogy élcelődésre ad okot a szemedben.

     

    Te voltál már, ha igen, akkor kérlek oszd meg velem a tapasztalataid, előre is köszönöm. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (20)
    2013-11-20  09:21
  32. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 09:2120.
    Mondok egy példát, csak egy film akár, ezrek áradoznak róla, hétszentség hogy meg nem nézném.
    Ami tucatárú az egyáltalán nem biztos hogy jó.
    Bár nem releváns az se amit én mondok, mert nagyon nem vagyok az egy irányba bégetősfajta.
    Neked lehet az igazolás a pénzecskéd féltegetéséhez, hogy a hely működik, jár oda akkora réteg, amiből megélnek azon a nem olcsó környéken.
    3.000 Ft/fő rizikózol csak a személyes benyomás megszerzésével.
    http://tantrasziget.hu/visszajelzesek.html

    előzmény:
    meggyszosz (19)
    2013-11-20  09:03
  33. 2013. november 20. 09:0319.

    Hurrá!

     

    Ugyan akkor úgy gondolom, ha sokaknak nem tetszik a hely, a helyzet, a találkozások légköre, akkor az már ad alapot arra, hogy ne ez legyen az elsődleges célpontom.

     

    Ha pedig sokan elismerően nyilatkoznak ugyan erről, akkor az már ad alapot arra, hogy ez legyen az elsődleges célpont.

     

    vegyes véleményeket várnék, és majd elgondolkodom az olvasottakon, de ehhez több élménybeszámolóra lenne szükségem.

     

    Aki mer az nyer, ugyan akkor aki merít az nyerít. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (18)
    2013-11-20  08:19
  34. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 08:1918.
    Ha 20 ember feldicséri a helyet, akkor is érezheted pénzkidobásnak, mert neked nem tetszik.
    Aki meg nem mer az soha sem nyer, az élet pedig ilyen.
    előzmény:
    meggyszosz (15)
    2013-11-20  07:38
  35. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 08:1317.

    Sokan intim szférájuk legtitkosabb részleteit kiteregetik, megcsalástól hármas szexig, mindenkiről tudunk mindent, de lényegében névtelenül.

    Ezt nem értem miért lenne nehezebb elmesélni?

    Gondolom senki nem fogja lenyomozni, hogy ki írta, egyébként is egymás között vagyunk.

    Ha valaki rákattint erre a topicra, nyilván érdekli a téma, ha meg prűd, akkor botránkozzon meg rajta.

     

    idézet:
    eperszemecske (16)
    2013-11-20 08:03:17
    Vélelmezem, de majd meglátjuk azért írtam, hogy az odajárók intelligensebbek-e az átlagnál.
    Aki meg arccal nem vállalja amit névtelenül leír, nekem nem az emberszámba vehető kategória.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833625 (16)
    2013-11-20  08:03
  36. Torolt_felhasznalo_833625
    Torolt_felhasznalo_833625
    2013. november 20. 08:0316.

    Sokan intim szférájuk legtitkosabb részleteit kiteregetik, megcsalástól hármas szexig, mindenkiről tudunk mindent, de lényegében névtelenül.

    Ezt nem értem miért lenne nehezebb elmesélni?

    Gondolom senki nem fogja lenyomozni, hogy ki írta, egyébként is egymás között vagyunk.

    Ha valaki rákattint erre a topicra, nyilván érdekli a téma, ha meg prűd, akkor botránkozzon meg rajta.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (14)
    2013-11-20  06:56
  37. 2013. november 20. 07:3815.

    Köszönöm mindenkinek aki eddig válaszolt, azzal tisztában vagyok, hogy nem fitnessclub.

     

    Egyszerűen csak felkeltette az érdeklődésemet, és érdekelt volna, hogy milyen tapasztalatokkal voltak, vannak az emberek.

     

    Ugyan akkor tőkeerős, hogy ilyeneket próbálgassak, majd kidobott pénzzé váljon csekély anyagi forráskám.

     

    Ezért várom még azokat, akik voltak, és megtisztelnek azzal, hogy elmesélik nekem benyomásaikat.

    előzmény:
    meggyszosz (1)
    2013-11-19  16:42
  38. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 20. 06:5614.
    Ez nem egy fitness klub, jó esetben nem is teszi közzé, senki ha idejár. De majd itt kiderül.
    előzmény:
    meggyszosz (3)
    2013-11-19  17:45
  39. 2013. november 19. 23:5813.
    jav.: ahelyett
    előzmény:
    BBévi voltam (12)
    2013-11-19  23:58
  40. 2013. november 19. 23:5812.
    Mire számítottál a helyett, amit kaptál?
    előzmény:
    LuluBelle (10)
    2013-11-19  22:29
  41. 2013. november 19. 22:3311.
    ja, elso benyomas: a varban vannak ahol ugye nem lehet parkolni. lentebb tudtam csak megallni, majd mikor felerek, becsongetek, akkor vettem eszre, hogy a kocsiban hagytam a penztarcam. szerintem az tutira egy jel volt, hogy ne menjek oda... sajnos nem figyeltem erre a jelre 
    előzmény:
    meggyszosz (1)
    2013-11-19  16:42
  42. 2013. november 19. 22:2910.

    szia!

     

    en a tantra jatekter foglalkozasan voltam. nekem nagyon nem jott be, mikor hazaertem feloraig mostam kezem, mert ugy ereztem, hogy koszos...

     

    vegig ruhaban van mindenki, sokan a tantra nev miatt masra asszocialnak. egy rovid meditacioval kezdodott, aztan kulonbozo jatekok voltak. korbe - korbe kellett setalni, majd mikor volt vmi hang, megallni es a hozzad legkozelebb allonak melyen a szemebe nezni. aztan volt oyan is, hogy meg kellett olelni a masikat. volt valami alagut szeruseg, ket sorba alltak az emberek es bekotott szemmel kellett koztuk elmenni es mindenki simogatott kozben. az utolso olyasmi volt, hogy korbe ultunk es mindenki az elotte levo hatat simogatta.

     

    en nagyon nem szeretem, ha belemasznak az intimszferamba es nagyon kenyelmetlenul ereztem magam. foleg, hogy aki vezette, az mindig akkorakat nyogott...

     

    szoval en oda tobbet nem mennek, de van olyan ismerosom, aki rendszeresen jar hozzajuk 

    előzmény:
    meggyszosz (1)
    2013-11-19  16:42
  43. 2013. november 19. 20:409.

    Sztem ezzel a dologgal nem jó helyen járunk. Index,Hoxa stb. ;-)

     

    előzmény:
    meggyszosz (1)
    2013-11-19  16:42
  44. 2013. november 19. 19:048.

    jav. templom

     

    előzmény:
    BBévi voltam (7)
    2013-11-19  19:03
  45. 2013. november 19. 19:037.

    Én a tantra temlomon is gondolkodom...

     

  46. 2013. november 19. 19:006.

    Mesélj!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (2)
    2013-11-19  17:22
  47. 2013. november 19. 18:585.

    Te voltál már?;-)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (2)
    2013-11-19  17:22
  48. 2013. november 19. 18:564.

    Én is pont erről akartam topikot indítani....:-)

     

     

  49. 2013. november 19. 17:453.

    Azt gondolom, hogy az első benyomások nem a kibeszélés kategóriába tartoznak. Lehet, hogy a későbbi gondolatok már igen.

     

    Az, hogy tetszett-e a hely, mikor oda mentek mit láttak és ezzel együtt mit éreztek. Tetszett-e, megfelelő volt-e számukra a trénerek hozzáállása, viselkedése, és egyebek.

     

    Ezek a kezdő érzések, benyomások, - és talán megosztható velem - az, hogy később mit éreztek, mit mondtak nekik ami teljesen személyes, az valóban nem tartozik rám. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (2)
    2013-11-19  17:22
  50. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. november 19. 17:222.
    Nem gondolom, hogy ezt kibeszélik. Nézd meg masszázs randin.
    előzmény:
    meggyszosz (1)
    2013-11-19  16:42

Címlap

top