Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kampány a lyelmondat ellen

Torolt_felhasznalo_634765
Torolt_felhasznalo_634765
Létrehozva: 2012. július 3. 16:46

Van egy topik, ahol már sikerrel jártam, ez adta az inspirációt vagy mit. Én ilyen balul sikerült mindentelolvasó vagyok, hogy mindig besétálok annak az uccályába, aki közhejes lyelmondattal zárja a hozzászólását, és mindig elolvasom. :((( És ez egy idő után idegesítő. Szóval aki tekintettel van az ilyen hüjékre, mint én, az legyen olyan mijennő vagy mijenpasi, és törölje a lyelmondatát a háeszei alól.

 

Köszi.

 

--------------------------------------

 

Nekem sincs közhejszótárból idézett lyelmondatom, amit mindannyiszor el kéne olvasni, ahányszor csak azt hiszed, tényleg írok még VALAMIT.

 

 

 

  1. 2012. július 3. 21:2251.

    Ez várható volt, már amikor meghirdették a változással a lehetőséget

    Egy ideig jókat mulattam, már inkább idegesít.

     

     

    Bocsesz a hejesirási híbákert 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  2. 2012. július 3. 21:0450.

    Szerintem meg a mindent kritizáló topicok a közhelyesek.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  3. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. július 3. 20:2849.
    Hm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  4. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 3. 19:4848.
    Egyetértek. Példának okádék az a szó is, hogy egyszerű - a lyelmondatodbanugye, mennyi bölcsességet tartalmaz! Hmmmm.. Egyszerű ugyan, de bölcs.
    előzmény:
    Kalliopé (43)
    2012-07-03  19:07
  5. 2012. július 3. 19:3647.

    Megesküdtem volna, hogy egy különlegesen szigorú, bentlakásos leánynevelő intézet csatakiáltása.

     

    Na ja, nem néztem soha Pindúr Pandúrokat. 

     

    Egyébként engem csak az zavar a lyelmondatokban, hogy a legesleglyobbat lenyúlták előlem, és az már nem lehet az enyém, úgyhogy ne legyen senkinek lyelmondata!

     

    Vagy legalábbis dögöjjön meg a szomszéd. Vagy a tehene. Minimum. És sárguljon meg a gyepje is. Nekije. 

    előzmény:
    Babrada (23)
    2012-07-03  18:14
  6. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 3. 19:1246.
    Világbékét!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  7. 2012. július 3. 19:1145.
    Nekem tetszik a jelmondat. Igaz még nem olyan rég óta van, lehet, hogy pár hét múlva zavarni fog. Az igaz, hogy lehetne kisebb betűkkel, már csak a helytakarékosság miatt is, valóban. De még sosem olvastam egybe a hozzászólással, szerintem jól elkülönül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  8. 2012. július 3. 19:1144.

    --------------------

    A lyelmondat monnyon le!

    ---------------------

    (Tekintettel vagyok.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  9. 2012. július 3. 19:0743.

    Hát már pedig a lyelmondat nagyon fontos, én ragaszkodok hozzá!

     

    Különbenis , imádom Woody Allent, minden szava tele van bölcsességgel, és biztos, hogy érdemes elolvasni.

    előzmény:
    Lillaréka (4)
    2012-07-03  17:25
  10. 2012. július 3. 18:4842.
    Á, a korán fekvés nem az én müfajom. ha véletlenül korán kerülök ágyba, akkor sem alszom el korán
    előzmény:
    Babrada (38)
    2012-07-03  18:44
  11. 2012. július 3. 18:4741.

    Igen, arra ingerli az ember lányát, hogy bemlapokat nézegessen.

     

    Kicsi az avatár, feljegyeztem.

    előzmény:
    gezemici (28)
    2012-07-03  18:23
  12. 2012. július 3. 18:4740.
    én is tudom, én is tudom! Azt jelenti, hoyg nem szereted a matekot
    előzmény:
    Nyina. (35)
    2012-07-03  18:38
  13. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. július 3. 18:4639.
    Na jó, ehhez a kisebb betűmérethez én is csatlakozom, már a legelején javasoltuk, de szartak ránk 
    előzmény:
    zöldike. (26)
    2012-07-03  18:22
  14. 2012. július 3. 18:4438.

    Nem csak korán kelni, korán is kell aludni menni:)

     

    Amúgy nem tudom, én ha nagyon sokáig alszom, még fáradtabbnak érzem magam. Reggel jobban fog az agyam.

    előzmény:
    Tiheli (29)
    2012-07-03  18:25
  15. 2012. július 3. 18:4437.

    Lehet kinyomtatom az örömujjongós megújulós topikot, és azt aláírjuk, mint petíciót.

    Keresek valami kampányzenét is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (27)
    2012-07-03  18:23
  16. 2012. július 3. 18:4036.
    Így szerintem is zavaró. Ha kisebb lenne és más betűtípus és más szín, akkor nem lenne zavaró.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  17. 2012. július 3. 18:3835.

    Mert nekem így teccik:)

    Mert csak én tudom mit lyelent:)

    Küldd az engedéjt, majd meghívlak egy hambucira cserébe. Az nem lesz Lájtréka

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (33)
    2012-07-03  18:28
  18. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:2934.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (32)
    2012-07-03  18:27
  19. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:2833.
    Neked is írom majd az összeget a külön engedélyért. Bár ha nem bölcsesség, csak ikszek, akkor meg minek?!
    előzmény:
    Nyina. (30)
    2012-07-03  18:25
  20. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. július 3. 18:2732.

    Ne haraguggy, Trivial, most mijennő leszek, nekem teccik a lyelmondatom, a helyén marad. 

    És most elolvasom, mit írtak a többiek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  21. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:2631.
    Nagyon eccerű lenne a megoldás, nem kéne ijen műveltnek lenni, hogy még angolul is tucc. Asztán írogathatna idegenül, amit csak akar.
    előzmény:
    Tiheli (29)
    2012-07-03  18:25
  22. 2012. július 3. 18:2530.
    Te lédi randalír! Az én lyelmondatom ugye nem zavar? Nem írtam ide világraszóló álbölcsességeket, (olyat én nem tudok) csak egy pár ix meg pálcika...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  23. 2012. július 3. 18:2529.
    Speciel engem ez az angol jelmondat kifejezetten zavar. Ugyanis enegem a korai kelés zombivá tesz, nem széppé meg okossá :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (22)
    2012-07-03  18:12
  24. 2012. július 3. 18:2328.
    Nekem az avatarral is bajom van. Mivel kicsi, elég sokat ki sem tudok venni, hogy mi akar lenni.
    előzmény:
    zöldike. (25)
    2012-07-03  18:15
  25. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:2327.
    Fúú, a tüntizést én is nagyon bírom. Mik a további követelések? :))
    előzmény:
    zöldike. (26)
    2012-07-03  18:22
  26. 2012. július 3. 18:2226.

    Hűha.Lehet mégis inkább törlöm.

     

    A kampányhoz én is csatlakozom, legyen kisebb a betűméret, akár felmegyek sanomáékhoz tüntetni is ha kell, mert ez már túlmegy a tűréshatáromon.

    És vannak még egyéb követeléseim is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (24)
    2012-07-03  18:15
  27. 2012. július 3. 18:1525.
    Igazából ő is csak idézte valakitől, ha jól rémlik, de neki szokták tulajdonítani.
    előzmény:
    gezemici (21)
    2012-07-03  18:12
  28. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:1524.
    Az összeg? Hmm. Annak függvénye, hogy hányan törlik ki a lyelmondatukat a kampány hatására. Ha nagyon ritka lenne a kiváltságod, akkor természetesen többe fog kerülni. De egyszer, egy napon, amely talán el sem jön, majd én is kérek tőled egy szívességet.
    előzmény:
    zöldike. (19)
    2012-07-03  18:07
  29. 2012. július 3. 18:1423.
    A fene:) Pedig ez egy jól bevált jelmondat a Pindúr pandúrokból:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (22)
    2012-07-03  18:12
  30. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:1222.

    Az angol jelmondat nem annyira zavar.

     

    előzmény:
    Babrada (20)
    2012-07-03  18:09
  31. 2012. július 3. 18:1221.
    Azaz
    előzmény:
    zöldike. (12)
    2012-07-03  17:56
  32. 2012. július 3. 18:0920.

    Csak azért írok, hogy bosszantsalak a jelmondatommal:)

     

    Egyébként valóban lehetne kevésbé hangsúlyos, kisebb vagy halványabb vagy a kettő együtt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  33. 2012. július 3. 18:0719.

    Miért kell hozzá külön engedély? Nem felel meg a szabványnak?

     

    Hát jó, mondd az összeget, ragaszkodom hozzá, ez határozza meg a fórumos identitásomat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (13)
    2012-07-03  17:57
  34. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 3. 18:0718.

    Lennadrágban vagyok. Nem ültem rágógumiba sem.

    ----------------------------------------------------- --------------

    Aláírás

    ----------------------------------- --------------------------------

    Közhej

    előzmény:
    -léhütő- (10)
    2012-07-03  17:42
  35. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 3. 18:0617.
    A másikban válaszoltam is, ott még nyaltad a késpengémet. Ne offojjad szétt a topikot, mer kimoderáltatlak a módival!
    előzmény:
    -léhütő- (9)
    2012-07-03  17:39
  36. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 18:0316.
    Lájkoltam, ennél többet nem tehettem. :))))
    előzmény:
    -léhütő- (15)
    2012-07-03  18:02
  37. 2012. július 3. 18:0215.

     

    jól feleltél,leülhetsz . :-)

     

    egyébként van igazság abban ,amit feszegetsz??

     

    értékeld lécci,hogy ezért a hsz-ért visszajelentkeztem.. :D 

    csaó ;-)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (11)
    2012-07-03  17:52
  38. 2012. július 3. 18:0014.
    Hát igazán megoldhatnák, hogy halványabb és kisebb betűmérettel írott legyen a szöveg, mert ez így kissé valóban irritáló. Ráadásul ez a félsoros szaggatott vonal mint leválasztás, rettentő fapados.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  39. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 17:5713.
    Külön engedéllyel. Banszámlaszámom priviben megy.
    előzmény:
    zöldike. (12)
    2012-07-03  17:56
  40. 2012. július 3. 17:5612.

    A klubos? Az nekem is tetszik.

     

    Trivial tanítónéni, az enyém maradhat?

    előzmény:
    gezemici (7)
    2012-07-03  17:38
  41. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 17:5211.

    Hát úgyis mondhattyuk. De most komolyan: ez a fórum elvileg valós vitafórumokra biztosít színteret. Képzeljük el, hogy a valóságban, miután valaki hozzászólt bármihez, ami téma volt, egy mindennapi vidám vagy szomorú élethelyzehethez, vagy éppen az évszázad poénját prezentálta spontán a barátai körében, utána mindig ugyanazt az idézetet lemonyatná fapofával. Annyira fölösleges! Ha valaki mindenáron tudatni akarja a filozófiáját a többiekkel egy mondatba sűrítve, arra ott a bemoldal, de ne már, hogy a temetéses meg az spongyabobos topikban is ugyanaz menjen már minden háessz után. 

     

    -------------------------

     

    és most megint egy nagyon bölcs mondást képzeljetek ide papofával

    előzmény:
    -léhütő- (6)
    2012-07-03  17:32
  42. 2012. július 3. 17:4210.
    engem nem ez érdekel,hanem az,hogy ragad e a szék ? :-) :D
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (8)
    2012-07-03  17:38
  43. 2012. július 3. 17:399.

    mán a másikban is kérdeztem,te eredeti vagy gagyi vagy?

    kinai occó késekre is ez van ráfirkantva stainless steel,aztán egy disznót se lehet vele lebökni ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (5)
    2012-07-03  17:27
  44. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 3. 17:388.

    Ugyanmár. Hogy lehetne ő egy nyelvtanerő ilyen a hejessírással?

     

    ---------------------------------------- ----------------------------------------

     

    Aláírásom van.

     

    -------------------------------------------------- ------------------------------

     

    Jé, mégegy van.

     

    -------------------------------------------------- -----------------------------

     

    Sok aláírás, alig bírom követni!!!

     

    -------------------------------------------- -----------------------------------

     

    Közhej.

     

    -------- ------------------------------------------------------------ ----------

     

    "Közhely2" - írta: Közhelyszótár

     

    ----------------------------------------- -------------------------------------

     

    Közhejtelen - by triviprivi

     

     

     

     

    előzmény:
    -léhütő- (6)
    2012-07-03  17:32
  45. 2012. július 3. 17:387.

    Nekem egy Woody Allen idézet a kedvencem. De így is antiszociális vagyok első ránézésre, azzal meg még rá is erősítenék. 

     

    Amúgy meg, mire harmadszor is olvasom ugyanazt az idézetet, már unalmas.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (1)
    2012-07-03  16:46
  46. 2012. július 3. 17:326.

    megkora magabiztosság ?? :DD

    nyelvtanerő ?? :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (3)
    2012-07-03  17:14
  47. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. július 3. 17:275.

    Na, ez a politisön topik asztán nagyon kellett, mi?

     

    Miért nem mész a Vityádhoz leklamálni a zujj adók ellenében? 

     

    Azokat a nyomorított alácirkálásokat te egyedül olvasod. A másik slepped meg csak szamárvezetőnek használja, asse tuggya miről karattyolsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (3)
    2012-07-03  17:14
  48. 2012. július 3. 17:254.

     

    én is hüjjeségnek tartom a lyelmondatot. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (3)
    2012-07-03  17:14
  49. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. július 3. 17:143.
    Én már hüje pejdagogosz lévén megszoktam, hogy a kezdeményezések csakis egyéni szinten lehetnek hatásosak... :))) így eszembe se jutott a "köznél" reklamálni. De meglátjuk, hátha ez meghat valakit. Egy embert már biztosan meghatott, éppen ezért indítottam ezt a kis topikot... :)
    előzmény:
    Tiheli (2)
    2012-07-03  17:12
  50. 2012. július 3. 17:122.

    Ó, azt hittem már azért kampányolunk, hogy szüntessék meg... Vagy esetleg azért, hogy legalább legyen kisebb a betümérete, mint a hozzászólásnak magának (amit egyébként már legalább háromszor felvetettem a "megújul a fórum" topikban, de egyzser sem reagáltak rá...).


    De ha ló nincs, szamár is jó alapon szívesen csatlakozom ehhez a kampányhoz is...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     

Címlap

top