Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hüvelyi orgazmus

Bombeszter
Létrehozva: 2004. Április 30. 21:40
Sziasztok!

Nemreg olvastam egy rettentöen jo könyvet:
Paulo Coelho: Tizenegy perc,
es rajöttem valami szörnyüre: nem erzem teljesnek a szexualis eletemet.
Eleg kesön talaltam baratot, es raadasul a baratomnak is en voltam az elsö. Valahogy eljutunk egyröl a kettöre, de valahogy megsem olyan jo mint ahogyan egy könyvben lehet a szenvedelyröl olvasni. Mintha az agyam nem lenne hajlando velem dolgozni. Nem tudom pontosan leirni.
Csak 24 evesen a baratom unszolasara kezdtem el önkielegitest vegezni, elötte barmennyire is furcsanak ereztem magam miatta, nem ereztem semmit sem egyedül. Aztan valahogy megtanultam, csak mintha automatikusan menne minden, csiklot ingerelve el tudok erni orgazmust.
Meg valahogy ugy felek is a dologtol. Hat igen, lehet hogy ez a fö bajom, de allati csunyanak erzem magam. Pedig tudom, hogy ez nem igaz. Csak olyan rettentö nagydarab gyerek voltam, hiaba vagyok most mar szep, megsem erzem jol magam a börömben.
Igazabol az erdekelne, hogy ti is ereztek-e neha ilyet, vagy szerintetek mi az orvossag erre az orgazmus nelküli eletre? Azert megiscsak akkor teljes a szexualitas, ha utana feltöltödünk energiaval, nem? Vagy szerintetek ilyen csak rozsaszin lanyregenyben letezik?
Nem akarom szinlelni a hüvelyi orgazmust, mert nem erdemli meg a baratom hogy atverjem. Csak olyan szomoru tudok lenni a benazasom miatt. Es persze latom hogy a baratomat is zavarja a dolog, minden egyes alkalommal kudarckent eli meg hogy megint nem sikerült. Mar beszeltünk erröl, sokszor, ezerszer, de ugy erzem nem jutottunk tovabb.
Igaz lehet az amit olvastam, hogy a legtöbb nönek nincs hüvelyi orgazmusa? Tudom hogy ezt gyakorolni kell, gyakorolok is szorgalmasan, de az agyamat hogy tudnam ravenni hogy segitsen egy kicsit???

SEGITSEG!!! Tanacstalan vagyok...

Irjatok! Sokat segitene! Elöre is köszönöm!
  1. 2004. május 8. 20:1151.
    www. intimtorna. hu
    előzmény:
    s.szilvi74 (50)
     
  2. 2004. május 8. 20:0650.
    Sajna nem találtam jó honlapot az intimtornával kapcsolatban, de amióta csinálom jobb a szexuális étvágyam.
    előzmény:
    psünci (45)
     
  3. 2004. május 8. 18:5149.
    sziasztok!
    Csak bele-bele olvastam a topicba, de kerdeznek valamit.
    Van olyan, hogy 2 ember nem passzol ossze az agyban?? Barmennyire is erolkodnek nem megy a dolog???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 8. 18:0948.
    (utolsó sor storno, csak magamnak írtam emlékeztetőül)
    előzmény:
    csak_én (47)
     
  5. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 8. 18:0747.
    Köszi mindenkinek, aki segíteni próbál akár itt, akár priviben!
    Kiscic! Amikor elindultál a frigiditás felé, mi állított meg? Nálam is előfordul, hogy szexfilmet nézek, mert másképp nem tudok ráhangolódni. Sőt, ha nagyon gáz a helyzet, mert már napok óta nem szexeltünk és érzem, hogy ma este nem maradhat el, akkor mindig lopva szexfilmet nézek, amíg a párom zuhanyzik. :(( Egyébként soha nem voltam egy szexmániás. Túl vagyok sok pasin és szeretem az újdonság varázsát, de ez ugye nem tart sokáig, úgyhogy sűrűn cserélgettem őket. A párommal lassan két éve "nyúzzuk" egymást, vele is minden nagyon jó és izgalmas volt az első időkben, de benne éreztem mást is, jobban törődött velem, tényleg beleadott mindent és bármit megtenne, hogy egyszer elérjem. Az elején (amikor állítása szerint még nem volt szerelmes belém) volt, hogy fél óráig is képes volt teljes sebességgel csinálni, de az utóbbi időben azt mondja, hogy valami történik a hüvelyemben, valami rángatózás, ami miatt egyszerűen nem bírja túl sokáig. Próbáltuk már gumival is, de hiába. A másik azon túl, hogy nem kívánom meg, hogy egyszerűen elvesztem az érdeklődésem szex közben. Egyszerűen elmúlik valami és már alig várom, hogy vége legyen. . .
    torna-szorítás
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_878258 (42)
     
  6. 2004. május 8. 16:2046.
    Üdv Csajok! Megmozdul az emberen a nadrág miközben olvassa a soraitok! Szívesen ajánlanék a témához kapcsolodó könyveket. Olvasásuk után minden pasinak eröszakkal a kezébe eröltetném, hogy legyen már jobb belátásuk és vegyék észre, hogy Ti vagytok azok akikért érdemes élni és Nektek több gyengédségre, türelemre van szükségetek, tehát szánjanak már rátok elég idöt és kényeztessenek ahelyett, hogy csak összemaszatolnak benneteket!! Amúgy kettön áll a vásár! Mantak Chia és Doug Carlton Abrams: "A Multi-Orgazmusos Férfi"; Mantak Chia "Taoista Szerelmi Titkok"; Mantak és Maneewan Chia: "Gyógyitó Szerelem" utóbbi rézletesen a növel foglalkozik!
    Szeretetteljes szeretkezést!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. május 8. 14:5045.
    Szia lány_! Nagyon jó, hogy megosztottad velünk a történetedet, mert fontos mondanivaló, hogy kitartás és idő kell ezekhez a dolgokhoz is, mint mindenhez.
    Én azon szerencsések közé tartozom, akinek már csikló- és hüvelyi orgazmusa is volt, de utóbbi iszonyúan ritkán (míg előbbi mindig). Egyébként ez szerintem hangulattól, pillanatnyi körülménytől is függ!
    Furcsának tartom, hogy olyan sokan nem bíznak a testükben, s ha valami nem megy, akkor rögtön arra gondolnak, hogy baj van a vele (szerintem civilizációs betegség ez)! Én inkább azt okolom, hogy nem tudok elég időt szakítani arra, hogy megteremtsem azt az izgalmas helyzetet, melyhez az előttem szólók olyan sok tuti tippet adtak. Pedig szükségem lenne rá, mert összehasonlítva mostani szexuális életemet a kb. 4 évvel ezelőttivel, nem vagyok megelégedve.
    Az intim torna is biztos segít, tud valaki ezzel foglalkozó - jó - honlapot?
    A koncentrációval kapcsolatban én is hasonlóan érzek - olyan, mintha más szellemi síkon mozognál.
    Nekem tavasszal mindig olyan flörtölhetnékem van - szó szerint felpesdül a vérem.
    Ti hogy vagytok ezzel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194470 (44)
     
  8. Torolt_felhasznalo_194470
    Torolt_felhasznalo_194470
    2004. május 8. 14:0544.
    Az én történetem:
    már régóta kívántam a szexet, de csak viszonylag későn, 20 évesen vesztettem el a szüzességemet. Persze semmit nem éreztem, fájdalmat, de orgazmust sem, pedig a körülmények adottak voltak: szerelem, a lakásában nála, ketten. Nagyon szerettem volna, de nem szóltam semmit, én is csak megjátszottam magam, nem mertem megmondani az igazat. Persze egyre ritkábban akartam együtt lenni vele, mindenfélére hivatkozva. Amikor vége lett a kapcsolatnak "behoztam a lemaradásom", több fiúval is lefeküdtem, érzelemmel vagy csak azért mert testileg vonzott, de semmi eredmény. Ja, még önkielégíteni se tudtam, úgy se sikerült semmit elérnem. Azán egyszer megismertem egy nálam jóval idősebb pasit, én voltam 22 ő 45, nem volt egy nagy szám külsőre, nem olyan amilyenek mondjuk a színészek ennyi idősen, teljesen átlagos volt. De valahogy úgy éreztem, bemeséltem magamnak, hogy ő a koránál fogva biztos "tud valamit" és meg is történt a csoda: az első (és utána jó sok) orgazmus, de nem hüvelyi, a szájával csinálta. Én már ennek nagyon örültem, mert előtte már azt is elhitettem magammal, hogy frigid vagyok. És én ezzel meg is elégedtem, utána két kapcsolatom volt, megmaradtam a hüvelyi orgazmus megjátszásánál de mégse maradtam soha kielégitetlen, mindig elértem a csikló orgazmust. Aztán megismertem a jelenlegi párom, és ezt nem is tudom megmagyarázni, de egyszercsak megtörtént, (nem az első együttlét alatt, pár héttel később) nem is számítottam rá, nem is koncentráltam, nem is fantáziáltam, nem is reméltem, de elkezdtem érezni valamit "ott", váratlanul. (Mellesleg tengerparton volt éjszaka, félig felöltözve, csak a bugyi lehúzva, a nadrág letolva és féltem is, hogy jön egy rendőr és akár még le is tartóztatnak. ) Ami aztán tovább fejlődőtt, és azóta minden egyes együttlét alatt van hüvelyi orgazmusom, sok alkalommal többször is.
    Tudom, hogy ezzel nem segítettem azoknak, akiknek nincs, nem adtam rá egy "receptet" sem, hogy mivel lehet elősegíteni, de talán reményt arra, hogy bármikor előfordulhat, akárhány év után, nincs olyan, hogy "nekem biztos nem lesz".
    Az intim tornáról annyit, hogy nem sokkal az első élményem előtt elkezdtem csinálni, de azt azért nem merném állítani, hogy ez segitett, mert kb. 4-5-ször csináltam csak.
    Nekem nem kell hozzá fantáziálnom közben, de valahogy "koncentrálnom kell" hozzá, nehéz ezt kifejezni szavakkal. Hát ennyi lenne.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 8. 13:5343.
    Még csak annyit, hogy az elején elég sokáig tartott, míg sikerült az orgazmus, volt hogy 2-3 órán keresztül is, de addig nem hagytuk abba, míg nem jött össze először nekem. Most meg 10-15 perc alatt. Szóval mint minden, a szex is gyakorlás kérdése szerintem. :))) Össze kell szoknia a pároknak. És a legeslegjobb úgy, ha szerelmes vagy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_878258
    Torolt_felhasznalo_878258
    2004. május 8. 13:4742.
    Nekem akkor kellett fantáziálnom, amikor az előző barátom volt. Anélkül nem ment volna. Sőt, volt olyan, hogy nem volt kedvem erotikus gondolatokat csiholni a fejemben, és inkább pornófilmet néztem közben. Úgy is megy.
    A mostani barátommal nem kell megeröltetnem a gondolataimat, csak élvezem és kész. Lehet, hogy azért, mert még nagyon az elején vagyunk. Előző barátommal sem kellett az elején. Aztán a hosszú idő után már nem is igazán kívántam vele a szexet. Kezdtem a frigiditás felé tendálni. Kicsit be is pánikoltam tőle. Aztán most meg legszívesebben állandóan szexelnék. Egymás után többször is el tudok jutni a csúcsra, míg előtte jó, ha egyszer sikerült. Pedig figyelt rám ő is.
    Hüvelyi orgazmusom még nem volt, de azon vagyunk. :)) Talán csak gyakorlás kérdése az egész. Nem mondtam le róla.

    Jó szeretkezést!
    előzmény:
    csak_én (39)
     
  11. 2004. május 8. 12:2641.
    Átolvastam a topicot és ketten is vagytok, akik azt mondjátok, hogy ha a ffi nem elég hosszú, akkor nem olyan jó a szex.

    Én ezzel vitába szállnék.
    Nekem a két legjobb szeretőm pont a két "legrövidebb" volt!! Volt olyan fiúm is, aki átlagnál nagyobb mérettel rendelkezett, azzal is jó volt.
    Úgyhogy nekem meggyőződésem, hogy a méret igenis nem számít.
    Attól mert kisebb esetleg az átlagnál, lehet még nagyon játékos! És az, hogy mennyi erotika van egy férfiben, az egyáltalán nem függ a mérettől, viszont az erotika, a férfi találékonysága nagyon fontos az orgazmusnál. . . és ez egyik sem a mérettől függ. . .

    Egyébként én azt olvastam, hogy a női hüvely elég rugalmas, és tud alkalmazkodni a férfi méretéhez. Én folyamatosan intimtornázom, lehet, hogy ezért nem gond, hogy kisebb vagy nagyobb a férfi, mert szorítással tudok alkalmazkodni hozzá - és ez a játszadozás azon felül, hogy a férfi élvezi, még nekem is pluszban nagyon jó!

    Lehet, hogy azok a nők, akiknek laza a hüvelyizomzatuk, nem tornáztatják, nem tudják, hogyan szorítsák, érezzék még jobban magukban a férfit, nem tudják beérni egy kisebb mérettel. De szerintem, ha megtanulnák, gyakorolnák az intimtornát, akkor megtapasztalnák, hogy tényleg nem a méret a lényeg.

    És még egy fontos dolog. Az intim torna arra is jó, hogy esetleg szülés után, vagy időskorban, vagy bármilyen alhasi betegség során az inkontinencia kialakulását megakadályozza.
    előzmény:
    nazaret (36)
     
  12. Torolt_felhasznalo_239972
    Torolt_felhasznalo_239972
    2004. május 7. 22:1140.
    Kedves Bombeszter !
    Annak külön varázsa van, hogy együtt fedezitek fel az élet gyönyöreit. Ha mindketten adni akartok, akkor biztosan eljuttok a csúcsra. Mindenki elsőre szeretne a csúcsra jutni, de sokszor ez lassan megy. Azt irod a csiklódon kersztül eljutsz egyfajta orgazmushoz. Ez jó kindulási pont a továbblépéshez. Az előttem szólók sok igazságot leirtak már ( fejben/lélekben is élvezni kell az együttlétet nem csak testben, ne a célra figyeljetek, hanem kedveskedjetek önzetlenül egymásnak stb).
    Ahhoz szeretnék segitséget nyújtani, hogy a sok jót a gyakorlatba is átültethessétek. . .
    A simogatások, kedveskedések után a barátod foglalkozzon a csiklóddal. Simogassa, nyalogassa ( ezt is nagyon sokféleképpen lehet csinálni: nyalogatni, csókolgatni, gyengéden szájba venni, ajkakkal összeszoritani a "kis péniszed" és nyelvvel cirógatni a csiklód végét stb) Én is/mi is évekig tanulgattam/tuk a dolgot. Ha a csiklóddal (hüvelyeddel, szeméremajkaiddal) foglalkozik a szája, nyelve a kezét is sok mindenre használhatja. . . Lassan haladjatok a kéj felé, de rengeteget segithetsz magatokon, ha kéréseiddel, kezed gyengég irányitásával vezeted a barátod !!! Sok hölgy tartózkodik a pénisz szájba vételétől. Ha a ffi egyszer kielégiti a nőt a szájával, akkor kölcsönösen megérthetik az öröm forrásait. Elárulhatok egy titkot: Amig fiatal az ember, addig a forrongó hormonjai miatt kivánja a szexet. Egy hozzászóló a megszokásra vezeti vissza a vágy csökkenését. A vágy viszont mindig elönti az embert, ha megfelelő körülmények (nyugalom) között a lélek ad egy kis MECHANIKAI ingert (kéz, száj, nyelv) az érzékszerveknek ( ez lehet a lábujj, a fülcimpa, a csikló, a hüvely, a püspökfalat stb). Ezt nem árt megjegyezni főleg az idő múlásával (Igy szerintem sok-sok X-szel a hátunk mögött is élvezhető a gyönyör ezen forrása) !!!
    A feleségemmel az első években örült módon szeretkeztünk. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy az egyetem alatt azért nem lett terhes, mert nem volt idejük "megérni" a spermáimnak. . . . A kapcsolatunkban 6 év után elszakadt egy húr. . . Azt is mondhatom, hogy a következő 10 évben szex tartott minket össze. Viszont az is igaz, hogy véleményem szerint együtt járásunk 13. évében volt csúcson a szexuális életünk. Azóta megyünk a lejtőn lefelé, de szerencsére elég magasról indultunk. . .
    Ne add fel a reményt és ne keresd görcsösen. Élvezd az életet és a barátod testét lelkét. Segédeszköz bevetése (bármilyen : hely, vibrátor, golyók, intim torna, képzelődés stb) nem tiltott !!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 7. 18:2539.
    Köszi! Jó tudni, hogy nem csak én vagyok defektes! :)) Fantáziálás nélkül tényleg semmi sem lenne nálam sem. :((
    előzmény:
    carme (38)
     
  14. 2004. május 7. 18:0438.
    Szia! Én is szoktam fantáziálni közben, anélkül semmilyen orgazmusom nem lenne :(( És szerintem ez egyáltalán nem gáz! Miért lenne baj, hogy élvezzük?? Remélem megnyugtattalak :))
    előzmény:
    csak_én (29)
     
  15. 2004. május 7. 18:0037.
    Próbáljátok meg széken csinálni a "dolgokat", úgy, hogy te vagy felül, és kapaszkodsz valamibe /mondjuk a radiátorcsőbe/, és nem ér le a lábad. Nekem így bejött.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2004. május 7. 17:2636.
    Szeritnem ez téves infó :))) Én azon csodálkozom, h mindenki a G-pontra hivatkozik ebben a topikban, amikor több helyen is olvastam, h a nők a hüvelyi orgazmust a méhszájnál élik meg. Én hálaistennek azon nők közé tartozom, akiknek van, de ha a fiú nem elég hosszú, akkor bizony nem olyan jó. . . . . akkor jön a csiklói vagy G-pontos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_521708 (33)
     
  17. 2004. május 7. 17:0335.
    De ami egy nőnek a legfontosabb, hogy előtte rendesen "elkényeztesse" csókolgassa, ingerelje a párja! A párodnak kell arról gondolkodni, hogy fel tudjon nagyon húzni. . . . . nem hiszem hogy ezek után gond lehet. . . . . . ha mégsem kívánod meg nagyon, inkább sztem bele se vágj, mert az álladó kudarc csak rosszabbíthat a helyzeten. . . . nem kényszer a sex!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2004. május 7. 17:0034.
    Én viszont úgy gondolom hogy az önkielégítés nemcsak a nőnek kellemes, de a partnernek is izgató, ha a nő előtte végzi :)
    Én azt javasolnám, hogy próbáld úgy meg hogy ráülsz a partneredre, és közben a csiklódat izgatod :)
    :))))))) Fantasztikus, mikor egyszerre mindkét helyen jó!
    Sőt, volt hogy nekem csak így sikerült belül is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_521708
    Torolt_felhasznalo_521708
    2004. május 7. 16:3933.
    a barátommal nagyon élvezem a szexet, hüvelyi orgazmusom még sosem volt, de ha szex közben csinálok szorításokat, azt ő is nagyon élvezi, úgy vettem észre. egyébként azt olvastam már több helyen is, hogy a nőknek hüvelyi úton elélvezni anatómiai képtelenség. . . hát. . . remélem, hogy ez téves infó volt :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_820375
    Torolt_felhasznalo_820375
    2004. május 2. 07:4032.
    Igazán sajnálom, azt hittem, hogy ez sokaknak "látványosan" segít. Egyébként semmi változást sem éreztél a torna hatására?
    előzmény:
    csak_én (31)
     
  21. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 1. 22:5531.
    Szia!
    Évek óta ismerem az intim tornát, gyakorlom is ha eszembe jut. Az aktus közbeni meglepi-okozást imádják a pasik, de nekem sajna nem segít. :((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820375 (30)
     
  22. Torolt_felhasznalo_820375
    Torolt_felhasznalo_820375
    2004. május 1. 19:3430.
    Sziasztok!
    Csak olvasom ezeket a hozzászólásokat és azon gondolkodom, hogy miért nem említette még senki az intimtornát. Pedig csodát tesz. A hüvelyizmok ugyanis megerősödnek, a hüvely sokkal érzékenyebb lesz és így az a bizonyos G-pont is könnyebben megtalálható. Ajánlom mindenkinek! Egyébként ha aktus közben végzed a megfelelő mozgást, nem csak magadnak, hanem a párodnak is okozhatsz meglepetést:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 1. 14:4129.
    Nem tudom mennyi köze van egymáshoz a maszturbálásnak és a (hüvelyi) orgazmusnak, de tény, hogy a párom tapasztalatai szerint, aki maszturbált, annak volt hüv. org-a és egyáltalán: jobban kívánta a szexet. Nálunk az is gáz, hogy elég ritkán kívánom meg, mondjuk hetente átlag kétszer. Amíg nem volt nekem ő, addig hetente új pasim volt és akkor nem volt ilyen gondom, éjjel-nappal csináltam volna. Lehet, hogy a megszokás is sokat ront a helyzeten, de ha már most itt tartunk, mi lesz sok-sok év múlva. . . ?!

    Lécci-lécci írjatok arról, hogy kell-e/szoktatok-e fantáziálni ahhoz, hogy bekövetkezzen az orgazmus? Mert nekem nagyon kell agyalni valamin közben és nagyon ritkán a párom az, akire gondolok. :(( Pedig szeretem.
    előzmény:
    mary83 (22)
     
  24. Torolt_felhasznalo_329570
    Torolt_felhasznalo_329570
    2004. május 1. 09:3828.
    Szerintem a hüvelyi orgazmust tanulni kell. És ezt minden nő magának tapasztalja ki. Én pl. csakis lovagló helyzetben tudok orgazmushoz jutni, úgy ingerlem a G-pontomat, és közben a combizmaimmal is "keményen" dolgozok. Hát ennyi. De fokozatosan vezessétek rá magatokat. Én pl. ha a párom a nyelvével csinálta, úgy soha nem tudtam orgazmust elérni, és a múltkor az is sikerült, bár jó sok idő kellett hozzá. Szerintem a gyakorlás a lényeg, és a testetek megismerése.

    Ja és üzenet a pasiknak! a pasi is lehet rettentő béna, szerintem sokszor rajtuk áll az egész dolog. Nekem volt már olyan partnerem, aki alig figyelt rám, meg ne felejtsük el a méretet sem! Ha túl kicsi, akkor felejtős a dolog!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2004. május 1. 09:2627.
    Nem, semmi nem szoktam agyalni közben! :-)) De az is tény, hogy nem mindig jön össze!! Ha nem vagyok megfelelőképpen ráhangolva a helyzetre, a partnerre, akkor halálra van ítélve a dolog!!!
    előzmény:
    csak_én (21)
     
  26. 2004. május 1. 08:5626.
    Szerintem ez a hüvelyi élvezés ügy egy nagy mítosz. Nem hiszem, hogy ezzel kellene foglalkozni bárkinek. Aki úgy hiszi, neki van, örüljön, mint majom a. . . , de ne frusztráljon vele másokat, mert a "csak nekem nincs" élményt váltja ki.

    Nagyon nehéz akkor tenni valamit, hamár az egész szex-ügyhöz hozzákapcsolódott a csalódottság, hogy nem megy, vagy vajon hol a Gépontom? Tkp. mindegy, hogy hol vagy hogy élvezel. És nem is muszáj mindig. . .

    Lehet, hogy a szexuális problémák eredetét máshol kell keresni, ha az ember általában magabiztos, menni szokott ez is.
    Egyébként love_kid tanácsai tök jók.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_502482 (25)
     
  27. 2004. május 1. 08:4425.
    Sziasztok!:)
    Hát nekem nem szokásom maszturbálni , nekem az nem egy nagy élmény. Jobban szeretem a párommal.
    Mégis van hüvelyi orgazmusom:)
    Férjem finom mozdulatokkal balra, jobra a hüvelyemben játszadozott és a hüvelyem bal oldalán kb ha félig van bennt a pénisz ott található a G pont persze lehet másnak máshol van:)
    Persze nekünk is finoman hozzá kell mozogni:)
    Sok sikert Mindenkinek!

    előzmény:
    csak_én (21)
     
  28. 2004. május 1. 06:5924.
    Huh, azt hiszem, sokan felreertettek. En nem arra gondoltam hogy az ágyban, hanem hogy sok dolog az agyban, a fejünkben jatszodik.
    Bocs hogyha nem irok ekezeteket, de olyan maceras!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_820827
    Torolt_felhasznalo_820827
    2004. május 1. 06:1623.
    Teljesen egyetertek a velemenyeiddel. . mintha en irtam volna oket :)
    Meg annyit hozza tennek Bombeszternek a valtozatossaghoz, hogy nem muszaly a'gyban szeretkezni. . nem kell a szexet a'gyhoz kotni. . meg napszakohoz sem. . pl. menjetek el egyutt vasarolni, mondjuk fehernemut, vagy furdoruhat. . flortoljetek at a napot. . nincs annal izgalmasabb, mikor egesz nap va'gytok egymasra, es valami kis zugot keresve egymasnak estek. . mikor mar nagyon nem birjatok tovabb. . pl. plazakban vannak mozgasserult wc-k, amiket lehet zarni. . csak a tietek, csak akkor, csak erre a celra kitalalva :)) mondjuk nem a leghigenikusabb. . de nagyon izgalmas tud lenni. . minden a ti fantaziatokra van bizva! A lenyeg, hogy spontan tortenjenek a dolgok. .
    A masik dolog meg, hogy hulyeskedjetek el az egeszet. . en nem soha nem birom ki, hogy ne poenkodjak kozben. . valahogy nem tudok komoly maradni. . ezt a parom imadja! persze o is vevo a dologra :))
    Vagy szerepjatekok!! Annyi izgalmas dolgot lehet csinalni! Egy elet nem eleg hozza :))
    Najo. Eleget zagyvaztam. . remelem azert sikerult valami otletet adnom. .
    Jo szeretkezest!! Legyetek nagyon nagyon rosszak!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_352791 (17)
     
  30. 2004. május 1. 01:3322.
    Szerintem a maszturbálásnak ehhez semmi köze. Legalább is egy barátnőm mondta, jobban mondva tanitgatott, hogy kell de nem igazán sikerült. Egy másik meg azt mondta, hogy Neki meg csak hüvelyi orgazmusa van. Én is agyalok mint a fene de szerintem ez lehet azért is, mert nem merjük elmondani a párunknak mit szeretnénk igazán?Szerinted?
    előzmény:
    csak_én (21)
     
  31. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 1. 00:1121.
    Nekem sincs és szerintem soha nem is lesz. Belefáradtam már a keresésbe, pedig még nincs két éve, hogy ismerem a férjemet. A világon vele a legjobb az ágyban számomra -mondom ezt túl kb 40 pasin, 25 évesen. A hüvelyi orgazmus nem jön, akárhogy is akarjuk vagy nem akarjuk. :((( Szerinte az összes volt nője maszturbált fiatal korától kezdve és azoknak mind volt. + volt egy olyan, aki mindig eljátszotta és fél év múlva merte csak bevallani. Ráálltak a megoldásra és kis odafigyeléssel sikerült neki is, csak nekem nem. . . Bár én nagyon sok mindenben másképp gondolkodom, mint a nagy átlag. Ja, én soha nem maszturbáltam 23 éves koromig, azóta is csak ritkán van rá példa, ha mondjuk valami erotikusat olvasok :)). 15 éves koromtól volt alkalmam kielégülni a pasim által, ha meg messze voltunk egymástól, akkor nem hiányzott a szex.
    Szerintem törődj bele, aztán majd egyszer jön váratlanul. A görcsös "mindenáron" csak ront a helyzeten. A pasid fogadja el, hogy vannak ilyen nők.
    Mellesleg lenne egy kérdésem azokhoz, akiknek van: kell/szoktatok fantáziálni ahhoz, hogy sikerüljön eljutni a csúcsra? Mert nekem nagyon kell valamin agyalni hozzá. :((
    előzmény:
    Bombeszter (18)
     
  32. Torolt_felhasznalo_312349
    Torolt_felhasznalo_312349
    2004. május 1. 00:0120.
    Az már nem hüvelyi. . . :(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588612 (19)
     
  33. Torolt_felhasznalo_588612
    Torolt_felhasznalo_588612
    2004. Április 30. 23:5319.
    Szia
    Próbáltátok már úgy, hogy Te vagy felül és közben a saját kezeddel ingerled a csiklódat? Vagy a barátod is ingerleheti és közben játszik a mellbimbóiddal? Ezzel el lehet jutni "elég" jól. Valamint semmi zavaró körülmény ne legyen és próbáld meg teljesen elengedni magad, hiszen ha a barátod szeret, akkor olyannak szeret amilyen vagy.
    előzmény:
    Bombeszter (18)
     
  34. 2004. Április 30. 23:1518.
    köszi love_kids!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_352791
    Torolt_felhasznalo_352791
    2004. Április 30. 23:0817.
    no jolvan. nekem vege a munkaidonek, ballagok haza var a mosas :))))))))) sok sikert az agyban! (vagy ahol eppen megesik) >:)))
    előzmény:
    Bombeszter (14)
     
  36. Torolt_felhasznalo_352791
    Torolt_felhasznalo_352791
    2004. Április 30. 23:0116.
    hehe termeszetesen halokontost ertettem a halkontos alatt tul gyorsan akarok gepelni. . . :))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_352791 (15)
     
  37. Torolt_felhasznalo_352791
    Torolt_felhasznalo_352791
    2004. Április 30. 23:0015.
    hmm. valtoztatassal. jatekossaggal. probaljatok valami ujat belevinni ami eddig meg nem volt. valami ami lekoti a figyelmet es nem fogsz azon morfondirozni hogy "mar megint nem fog menni" pl menjetek el egy szexshopba. lehet csomo apro erdekesseget venni pl dobokockat amin potyok helyett szavak vannak amit ha a ket kockarol osszeolvasol akkor egy gyeszeru utasitst ad pl csok - has. vagy barmit ami megtetszik. a valtoztatas azert kell hogy kilepjetek a megszokasbol ami per pillanat egy bizonyos sikertelenseghez van kotve. . de a jo oreg gyertyafenyes vacsora halkontosben is bevalhat. a valtozas a jo kezdet szerintem.
    előzmény:
    Bombeszter (14)
     
  38. 2004. Április 30. 22:5314.
    Kedves segitökesz hozzaszolok!

    Nagyon jol esik, hogy ennyien es ilyen biztatoan hozzaszolnak!! Persze, hogy nem görcsösen kell, en is tudom elmeletben. Meg azt is, hogy az en szomorusagom raragad a partneremre. De mas valamit tudni es mas tudni ellene tenni. Ezt hogy oldanatok meg?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2004. Április 30. 22:4913.
    egyetértek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_352791 (6)
     
  40. Torolt_felhasznalo_352791
    Torolt_felhasznalo_352791
    2004. Április 30. 22:4612.
    kosz. meg annyit tennek hozza hogy akar hiszed akar nem a srac onbizalmat nagyban elosegiti hogyha latja hogy neked jo. ergo ha te magadra koncentralsz (es ettol sokkal jobban fognak menni a dolgok) akkor az o onbizalma negyzetesen no ettol az egesz elmeny neked is jobb lesz, o tovabb tud a dolgok kemenyebb oldalan maradni stb stb. az onkielegitesrol meg annyit hogy (szerintem) ez nem egyfajta "helyettesito" szerintem inkabb egy eszkoz ami hozzasegit ahhoz hogy megismerd magadat, es mindamellett egesz jol esik :)) hozza kell tennem hogy en meg pont forditva voltam csak 24 evesen kezdtem el. .
    előzmény:
    jomadar (10)
     
  41. 2004. Április 30. 22:4611.
    van. létezik. Tudom.
    előzmény:
    kabbee (5)
     
  42. 2004. Április 30. 22:3610.
    Nagyon jol fogalmaztal love_kids! Egyetertek azzal amit irtal. Tul sokan akarjak a dolgot gorcsosen. Meg kell tanulni elidozni a dologgal, nem muszaj mindig arra koncentralni, hogy elerjek a felek a csucsot. Persze ez idoigenyes dolog, a mai vilagban nagy a rohanas, szerintem ez meg oda vezet, hogy kevesen engedhetik meg maguknak a luxust, hogy csak kenyeztessek egymast es ne a csucsra koncentraljanak allandoan.

    Imadom a szexet, de onkielegitest utoljara kb 18 evesen csinaltam. Azota (tizeneve) nem erdekel. Van mas! :))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_352791 (6)
     
  43. 2004. Április 30. 22:349.
    de, amennyiben nő vagy!:)))
    előzmény:
    aveas (8)
     
  44. 2004. Április 30. 22:298.
    Nekem sem hiszed el, hogy nekem van hüvelyi orgazmusom?
    előzmény:
    kabbee (5)
     
  45. 2004. Április 30. 22:287.
    Szép fokozatosan rá kell szoktatnod a G-pontodat az orgazmusra. A csiklódat ingerelve el tudod érni az orgazmust, tehát innen kell elindulni. Például nyalogassa a barátod a csiklódat, és amikor már kellőképpen beizgultál, akkor szép lassan vezesse be az ujját a hüvelyedbe, és gyengéden mind a két helyen egyszerre izgasson. A koitusznál is nagyon fontosak az apró, óvatos mozdulatok a fiú részéről, semmiképpen sem jók heves, durr bele akciók, és lehetőleg minél tovább bírja elélvezés nélkül. :-)
    előzmény:
    Bombeszter (1)
     
  46. Torolt_felhasznalo_352791
    Torolt_felhasznalo_352791
    2004. Április 30. 22:266.
    szjasztok. akkor itt egy kis hozzaszolas a masik fel reszerol. tapasztalatom szerint minden egyes novel mas es mas a szex maskepp elik meg az orgazmust, es fokepp mas mennyisegu "munka" raforditasa szukseges az eleresehez. szerintem a kettotok eseteben leginkabb arra lenne szukseg hogy egy idore rakjatok felre az orgazmus elereset mint celt. sot, jatszadozzatok ugy egymassal, hogy tudjatok: egyikotok se akar akkor es ott "elmenni". sokan esnek abba a hibaba hogy annyira az uticelra koncentralnak hogy teljesen elfelejtenek gyonyorkodni az utszeli tajban. tessek megallni es lehajolni egy viraghoz, elidozni es csodalni. jatekossag es felszabadultsag a kulcs. minel inkabb keresitek az orgazmust annal nehezebb es gorcsosebb lesz. . . valahogy ugy mint amikor a levestesztat akarod kikanalazni minel tobbet akarsz es minel gyorsabban annal inkabb kicsuszik a kanalbol. . de ha visszafele kevergeted a levest egy kicsiny, magatol fut a kanaladba es hoppla: onnan a tanyerodba. hat akkor jo etvagyat! hoppa. megvalami. altalaban az is porblemat okoz hogy a holgy tulsagosan azzal foglalkozik hogy biztos-e hogy jo a sracnak. hat nem kell felni a sracnak majdnem mindig jo. . probalj teljesen magadra koncentralni, mint amikor egyedul csinalod. . akar csukott szemmel is. szerintem a szexnek csak fele az hogy mi tortenik testileg. . a masik fele bizony a fejben van ;)
    előzmény:
    Bombeszter (1)
     
  47. 2004. Április 30. 22:255.
    Szia Bombeszter!

    Semmi gáz! Én is évekig azt hittem hogy bennem van a hiba! Azt nem állítom hogy senkinek nincs, de én nem ismerek olyan nőt akinek hüvelyi orgazmusa lenne, max. megjátssza mert a filmekben úgy van. A pasik zöme - a tapasztaltabb -tudja is ezt és nincs is gond. Vissza az életkedvet!

    puszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2004. Április 30. 22:094.
    Még mindig megdöbbentek, ha arról hallok, hogy sok nőnek nincs alkalma megtapasztalni az orgazmust, akár csiklón, akár hüvelyben. Anélkül számomra nincs szex. És az a szomorú, hogy nem is tudják, hogy lehetne. Csak azt akarom ezzel kifejezni, hogy olyan nincs, hogy valakinek nem lehet orgazmusa, hüvelyben is minden nőnek lehet, csak össze kell hangolni úgy a partnerrel:)))))Még annyit szerettem volna mondani, hogy ne görcsösen keressétek a G-pontot, csak élvezzétek egymás minden négyzetmiliméterét;-)))))))))
    előzmény:
    kisnyusz (3)
     
  49. 2004. Április 30. 21:583.
    Ha van egy szabad éjszakád, olvasd végig az orgazmusról szóló topikokat, és meglátod, hogy hányan vannak akiknek nincs vagy csak nagyon ritkán van hüvelyi orgazmusa. Ennek több oka lehet. Próbáld meg legközelebb, hogy a párod vagy te magadat juttasson egy a csúcsra a csiklón keresztül, és utána hatoljon be a fiú, és ő meg úgy menjen el. . . Kecske is jóllakik. . . :-))
    előzmény:
    Bombeszter (1)
     
  50. 2004. Április 30. 21:572.
    Szia Bombeszter:)
    Szerintem a hüvelyi orgazmus nem az agyban kezdődik, mint ahogyan a neve is mutatja. Az viszont tény, hogy ha nem koncentrálsz rá, akkor mintha nem is akarnád. De görcsösen sem jó:)Nekem az a javaslatom, hogy addig mozogjatok a pároddal, találjátok meg azt a pontot-a G-pont:))))-, amikor, ahogyan a legjobb. A mozgás alatt értem az apró csípőmozgásokat, mindkettőtök részéről, mintha felfedezné párod a hüvelyedet:) Az a G-pont, amitől hüvelyi orgazmusod lesz, az pedig a hüvely hátső részén van, kb. a felénél:) Én tök véletlenül találtam rá, illetve eszméltem rá, hogy megtaláltuk:))))
    Sok sikert kívánok:)))
    előzmény:
    Bombeszter (1)
     

Címlap

top