Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lakásdizájn ötletek - képe

Torolt_felhasznalo_206455
Torolt_felhasznalo_206455
Létrehozva: 2007. január 18. 18:52

Biztosan sok ilyen topic van, viszont én arra gondoltam, hogy legyen ez egy olyan topic, ahol nagyon sok kép van és így bárki könnyen tud ötletekhez jutni.

Jó lenne kreatív képeket látni:

- gipszkarton ötletekről

- nappalik berendelzéséről

- fürdőszobákról

- konyhákról

- tapétázásról és festéről

- gyerekszobákról

- hálószobákról

stb.

  1. 2013. január 25. 10:1231301.

    Jár az agyam ezerrel, hogy a két stílust hogyan lehet közelebb hozni egymáshoz úgy, hogy harmonikus maradjon. Tegnap már rájöttem arra is, hogy a modernebb képeken a színek harmóniája tetszik a legjobban, a stílus lehetne egy kicsit lágyabb is. 

    A legnagyobb gondom az, hogy eddig minden házunk "stílus azonosan" volt berendezve, tehát a felnőtt helységek egy stílusban, általában egy bútorcsaládból, csak a textilekkel meg a falszínekkel variáltunk többet. ( a párom szerint túl sokat is, évszakonként más lakástextilek voltak felrakva, plusz volt egy karácsonyi is:)) Ez lehet, hogy másnak unalmas, de mi nagyon szeretjük, hogy egységben vannak a különböző helységek. Úgy is adtuk el eddig mindegyik házunkat, hogy bútorokkal együtt, csak a gyerekszobák bútorait vittük. A legutolsónál a vevő még az ágyneműket is lestoppolta, mert ugyanabból az anyagból volt, mint a függöny, sőt az étkészletet is vitte volna, el kellett vele mennem tányérokat venni, hogy elhozhassam a sajátomat :) Persze ez egy pasi volt.

    Szóval ez az egység most megdőlni látszik, mert a konyhabútor egy nagyon szép, klasszikus sötét cseresznye színű, ezt a színt már semmiképp nem vinném tovább a nappaliba. Oda jobban tetszenének a szögletese, egyszerű, csokiszínű bútorok. Ez lesz a nehéz dió, mert egy légtérben van, de szinteltolásos, valahogy el kell úgy szeparálni, hogy ne legyen zavaró, hogy más árnyalatú bútor van a két részben.  

    Most azon gondolkodom, hogy ha a nappaliba szánt falburkolatot használom az étkezőbe is, (krém színű homokkő tűnik most befutónak), a függönyök ugyanabból az anyagból lesznek, és a székeket is a függöny anyagával átkárpitoztatom, akkor talán nem lesz olyan zavaró a bútorszínek közötti különbség. 

    Ha megkötöttük a végleges szerződést, majd hozok képeket is, úgy jobban látszik, hogy miről beszélek. 

    előzmény:
    Bxbra (31296)
    2013-01-24  09:14
  2. 2013. január 24. 12:4331300.
    Én azt a nagyon gyűrt textúrájút nem szeretem. Ha egyszerűbb felületűt használsz, az akár még jól is nézhet ki
    előzmény:
    evilaa (31290)
    2013-01-23  19:37
  3. 2013. január 24. 09:2331299.

    Szia,

    van itt pár lépcső, amik stílusukban is és szerkezetükben is jócskán eltérnek egymástól, egyik sem olcsó 

    - melyik az, ami felcsigázott, aminek az ára érdekelne?

  4. 2013. január 24. 09:1831298.
    Ez komoly???????? Van egy citrom fánk.. elég kis csenevész, de lehet azért, mert nem szeret ott lenni ahova pakoltam???? És lehet, ha átpakolom, akkor lenne rajta citrom is???  
    előzmény:
    harmat007 (31295)
    2013-01-24  09:11
  5. 2013. január 24. 09:1531297.

    Kedves Nokedli, ne mondj le az álmaidról!

    Bevallom, a modernebb, kevésbé bonyolult formákkal, ám életvidámabb színekkel frissített enteriőrökkel jobban szimpatizálok, mint a klasszikussal, (sőt, személy szerint a boltíveket csak bizonyos régi házaknál tudok elképzelni, tradicionális anyagokkal,stb...a mai lakásokban nagyon távol áll tőlem), ám  egy ilyen kellemes, ízléses, élhető és szép nappali elképzeléssel egy percig sem tétováznék, mint amilyent az első képen mutattál Az a néhány modern lámpa nagyon jót tesz a térnek - s legyen az  angolos-romantikus vagy "minimalista", sőőt

    Megnéztem az ajánlott linken a "Ragyogó modernizmus"-t, szép, de nem hagyott bennem mély nyomot. A régi és új álomlakás között talán csak a drappos pasztellszínek (elsősorban a fal, tapéta bézs árnyalatai és a finom függönyök) amik hasonlóak, de pl. a modern tér étkezője nekem túl steril - talán a homogén világos padló miatt ? (praktikus vagy sem, én biztosan az asztal alá tennék egy szép szőnyeget, ami már nem bézs, és az asztalon is bátrabban garázdálkodnék) ...szép, szép, de nekem kicsit olyan, mintha nem laknának benne.

    Nekem az első kép nagyon tetszik, s ha ilyesmi a kinézett álomlakás, ne tétovázz!!

    További szép napot, szia!

    Dia

     

     

    előzmény:
    nokedli (31289)
    2013-01-23  15:23
  6. 2013. január 24. 09:1431296.

    SZiaszia,

     

    a belinkelt modernebb lakás tény, hogy stílusában eltér a klasszikusabb vonaltól, de szerintem megtalálható a középút a kettő között.

     

    B

    előzmény:
    nokedli (31289)
    2013-01-23  15:23
  7. 2013. január 24. 09:1131295.

    Szia P.F.Dia

     

    Igen a házi az mindig jobb, hisz azt tudod, mi került rá vagy bele. Tavaly paradicsom termett nálunk a kicsi virágládákban. Gyerekek onnan ették a paradicsomot, amúgy a boltit nem voltak hajlandóak megenni. Az otthonit viszont szerették.

    A szakkereskedés pedig természetesen a saját forgalmát akarja növelni, ezért is mondta neked ezt az információt. Az tény, hogy amit a boltban vásárolsz, hamarabb termőre fog fordúlni, de az nem igaz, hogy mindenképp be kell oltatni, hogy teremjen. Csupán oda kell figyelni a növényre, és a számára ideális környezetet megteremteni.

     

    Szép a lime fád :)

     

    üdv, Dia

    előzmény:
    P.F.Dia (31288)
    2013-01-23  10:18
  8. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 23. 20:4831294.

    Konkrétan melyik lépcsőre gondoltál?

     

    evilaa: nincs mit :)

  9. 2013. január 23. 19:5831293.

    Szia,

     

    Köszönöm, hogy feltetted, nagyon szép. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31292)
    2013-01-23  19:47
  10. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 23. 19:4731292.

    Szia!

     

    Nálunk az átadópult/reggelizőpult így néz ki a konyhánkban.

    előzmény:
    evilaa (31291)
    2013-01-23  19:42
  11. 2013. január 23. 19:4231291.

    Szia,

     

    Az üvegtéglát az előszobába gondoltam, de eddig sem voltam igazán biztos ebben, sikerült kissé elbizonytalanodnom. 

    Az a hely, ahova terveztem, lehetséges, hogy azért sem jó, mert a közvetlen közelében előszobafal, fogas lenne, így elképzelhető, hogy "útban" lesz. 

    A konyhához, átadópulthoz egyáltalán nem kapcsolódik. 

    előzmény:
    P.F.Dia (31286)
    2013-01-22  12:43
  12. 2013. január 23. 19:3731290.

    Szia,

     

    Az előszobába gondoltam, hogy több fény juthasson be.... :-)

    Nem divatból gondoltam, hanem mert tetszik. De most elbizonytalanodtam. 

     

    e.

    előzmény:
    Bxbra (31283)
    2013-01-22  11:54
  13. 2013. január 23. 15:2331289.

    Kedves Lakásdizájnos lányok!

    Évek óta zugolvasok, most eljött az idő, hogy én kérjek tanácsot tőletek.

    Ismét költözés előtt állunk, és az új ház berendezésén teljesen elbizonytalanodtam. Eddig szent meggyőzödésem volt, hogy született lakberendező vagyok, csalhatatlan izlésem van stb.   Tavasszal kinéztünk egy házat, dombtető, panoráma, boltíves nyílászárók, oszlopok, a stílusjegyei teljesen összecsengtek az én klasszikus-angolos-romantikus izlésvilágommal. Utolsó pillanatban az eladó visszalépett, mert túl sok volt rajta a hitel. Mi egy teljesen más stílusú házat vettünk meg, ami először idegen volt, de lassan megszoktuk, megszerettük, bár az elrendezése nem túl praktikus nagyon sok a felesleges, kihasználatlan tér a házban. 

    Most viszont jelentkezett a régi eladónk, hogy mégiscsak eladná, még engedett is az eredeti árból, és mivel az uramnak is az a ház volt a favoritja, ha megegyezünk, költözünk.

    És itt jön a DE. Én közben teljesen beleszerelmesedtem egy modernebb, kicsit minimalista stílusba.

     http://www.szephazak.hu/gallery/gallery.php?id=12510&ext=jpg

    (nem tudom máshogy beilleszteni)

    Ti hogyan döntenétek, melyiket választánátok? Van nekem is egy szempontlistám, illetve ha a racionalitást, praktikusságot nézem csak, akkor a régi stílusra kéne szavaznom. De ha így teszek, félek, hogy megbánom!

     

  14. 2013. január 23. 10:1831288.

    Köszönöm, kedves Harmat007,

    próbálkoztam korábban citrom és narancsfa ültetéssel (hasonló módon csiráztatva), aztán szegényke elpusztult. Egy szakkereskedésben kérdeztem, h a nevelek ilyen fácskát, az fog-e teremni(?), s azt mondták, csak akkor,ha be van oltva. ..aztán addig-addig bámészkodtam, mígnem a névnapomra a Családtól kaptam egy termő kis lime-fát. Imádom!! Múlt héten szüreletük le az utolsó kis termést. Zamatos, finom, a héját nyugodt szívvel reszelgettem, nem kellett félni a kereskedelemben kapható gyömölcsök bevonó-tartósító viaszától, szóval egész más!! Minden napi locsolást igényel, és világosságot, melyet télen a hálószobánk ablaka előtt kap

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=514580638553905&set=a.478343788844257.114067.251856031493035&type=3&theater

    /üdv.: Dia/ 

  15. 2013. január 22. 16:4131287.

    Sziasztok!

     

    Nagyon rég olvasgatlak Titeket, és most Hozzátok fordulnél egy kérdéssel.

     

    Úgy néz ki, nagyobb lakásba kell költöznünk :)

     

    csatolom az alaprajzot. Nem méretarányos sajnos, de mi is csak csütörtökön nézzük meg, addig sajnos én is csak ennyit tudok.

     

    A nagyszoba az egyben háló és nappali lenne. A kis szoba pedig gyerekszoba. Az a kérdésem, hogy hogy rendeznétek be.

     

    Amit mindenképp ide szeretnénk: franciaágy, kanapé, dohányzóasztal, Tv és étkezőasztal.

     

    Most egy 30 négyzetméteres, egyszobás lakásban élünk,úgyhogy nem lesz fura, sőt, így nagyobb lesz a hely is :)

     

    Esetleg milyen térelválasztási ötleteitek vannak,amivel pl a franciaágyat elkeríthetjük?

     

    Ez csak ideiglenes megoldás lesz, albérlet, úgyhogy nagy átalakításokba nem mennénk bele, de pl egy polcrendszer simán belefér.

     

    Köszi :)

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  16. 2013. január 22. 12:4331286.

    Szia,

    én személy szerint az üvegtéglát amolyan "muszáj" megoldásnak tartom, vagyis, ahol a homlokzaton más lehetőség nincs a fény-bejuttatására. (pl.oldalhatáron lévő ház,stb)

    Beltérben számos változat kínálkozik - üvegtégla helyett bármilyen üveg lehet: tetszőleges méretű, formájú keretben thermo- vagy duplán fixüveg (esetleg 2üveg közé betenni kedvenc dekorációt: kavicsot,v. mást), vagy többrétegű üveg..., de akár palackokból is lehet egy klassz fény-csalogató beltéri dekorációt kitalálni,stb.. ,vagy egyszerűen egy jó erős 8 v. 10mm-es színes üveg.

    Hova gondoltad (üvegtégla)??

    mennyire kapcsolódik a konyhai átadópulthoz?

    előzmény:
    evilaa (31281)
    2013-01-21  22:25
  17. 2013. január 22. 12:3731285.

    Szia,

     

    volt már jó régen téma a fórumon :-))

     

    Én a teraszomra csináltam egy leülőt imádom, mondjuk a raklaból semmi sem látszik, letakartam, párnákkal teledobáltam. HIhetelen kényelmes!!!

  18. 2013. január 22. 12:3431284.

    Igen, most nagyon "trendi" a környezettudatosság és ezzel egyidőben a raklap-dizájn is. Némelyiket egy kicsit erőtetettnek tartom, de a kerti bútoros és a cipőtartós egyenesen isteni - halálegyszerűnek tűnik, hiszen csak használja a meglévőt. A teraszon a falhoz állított növényfal se rossz, láttam ennek egy olyan változatát, ahol geotextil béléssel föld került bele, és úgy beültetve (mondjuk,úgy meg nagyon nehéz!!)

    Már várom a jó időt, hogy kiélhessük e-fajta hajlamainkat

    Köszi!

  19. 2013. január 22. 11:5431283.

    Szia,

     

    üvegtéglát hova szeretnél? Én maximálisan lebeszélnélek róla, nagyon nem "divat" már.

     

    B

    előzmény:
    evilaa (31281)
    2013-01-21  22:25
  20. 2013. január 22. 11:0731282.
    Háát, igaz, hogy van pár érdekes benne, de szerintem hamár ilyen anyag akkor egyszerűbb sima fenyőlécekből tákolni valamit aztán szépen lefesteni. A borospalack tartó szép de az már nem raklap, a virágcserepes ötlet viszont kifejezetten tetszik.
  21. 2013. január 21. 22:2531281.

    Sziasztok!

     

    Régóta olvasgatom a topikot, nagyon sok ötletet mentettem már el azokból a képekből, melyeket feltöltöttetek.

    Most jelenleg üvegtégla alkalmazásával kacsolatos fotókat illetve átadópultos konyha képeket keresek.

     

    Ha tudtok segíteni, nagyon köszönöm. 

     

    evilaa

  22. 2013. január 21. 16:5531280.
  23. 2013. január 21. 16:3431279.

    Szia kedves Harmat007!

    Megnéztem az ajánlott oldalt, s bizony engem a kaliforniai paprika ültetése perpillanat jobban felcsigázott, mint a cserepes rózsa - köszi az ajánlást.

      Tudod, amikor a Lányaim ovisok voltak, nagyon kedves - igen sok kreativitást igénylő - tárgyat készítettek, névnapra, szülinapra, anyák-napjára, ezeket sokáig ki is raktam a lakás különböző polcaira (a kis kerámia betlehem megvan,karácsonykor mindig kirakom), míg aztán eljutottam oda, hogy összegyűjtöttem, és egy szekrénybe rakosgattam őket. Na, azért látni, mert üvegajtós a szekrény és a hálószobánkba van. Szeretem nézegetni. Amíg kint voltak, egy idő után kifakultak, és porosodtak,sokasodtak... Ezek egy részét az oviban készítették, a többit itthon, velem. Mostanában ez a kézműves tevékenység - pár év kihagyás után - átalakult, és a dekorációs célok helyett/mellett igyekszünk olyanokat létrehozni, amiknek már hasznuk is van

    Nagylányom pl. kutyusoknak tervez és varr nyakörveket, pórázt (nem is gondolnátok, mennyi féle variációs lehetőség kínálkozik - vagány, szegecses, dögös-vörös-fekete-csipkés, avagy pink cukorkás, macis, szinte a végletekig fokozható, kutyától és gazditól függ, és amit kedzetben még csak vízálló festékkel rajzolt,vagy írt,azt már hímezni is tudja)

    Kisebbik Lányomon kevésbé hagyott nyomot a gyerekkori kreatívkodás, max. sk (körömlakkal) festett fagyöngyökből karkötőket fűz - saját magának.

    A képen látható drótos-gyönygyös pávás valamiről eszembe jutott az ékszertartó állvány - ez se rossz gondolat, lehet, hogy kipróbálom - ez tetszik, és hasznos is

     

  24. 2013. január 19. 11:4231278.

    Elég sokan ismerjük egymást személyesen is, mi itt már évek óta beszélgetünk, hol munka, hol baráti kapcsolatok is szövődtek már. És nem, nem arról van szó, hogy nem toppanhat be ide senki "csak úgy", csak megvannak a fórum által- írott és íratlan- megszabott szabályok. És ezt azért az új tagnak érdemes felmérnie és betartania, mielőtt ajtóstul ront be a házba. 

     

     

    A te esetedben szerintem megoldás lehet, ahogyan azt Barbi és Dia is teszi a saját munkájuk bemutatásakor, hogy ide, a hozzászóláshoz  csatolja a fotókat, és a cikket is bemásolhatja az ember. Elárulom, ha valakinek a te munkád tetszik annyira, hogy veled akar dolgozni, az honlap, link és miegymás nélkül is megfog találni. Aki pedig felnyom a moderátoroknál reklámért, az itt nem aktív tag, az csak kekeckedésből jár ide néha olvasgatni...

     

     

    Azt pedig érdemes végiggondolnod, hogy egy ember miért jön ide fórumozni. Első sorban nem azért sajnos, hogy lakberendezőt keressen, ezt az elmúlt évek bizonyítják. Személy szerint én lennék a legboldogabb ha néhány profi lakberendező munkáját átnézve  csak válogatnom kéne, hogy ki tervezzen nekem. Ide azért jönnek emberek, mert ezt nem teheti meg anyagilag, de mégis van igénye a szépre, a jóra és esetleg itt segítséget kap. A fent említett két lány pedig időt és energiát áldozott mindig is ezekre az emberekre, hogy ingyen és bérmentve tanácsot adjon, esetleg segített ötletelni. Cserébe nem követelőztek, nem rombolták szét a topikot, alázattal és önzetlenül tették mindig is. Tehát ha azt gondolod, hogy majd isten tudja mennyi megrendelés szakad a válladra, akkor már most mondom, nem ez fog történni, ez nem az a hely.  

     

     

    Még soha nem linkeltem be a honlapom(én is szolgáltató vagyok és én is az emberekből "élek"), a saját munkáim sem reklámozom, pedig látom a lehetőségeket. De azt gondolom, hogy ha elég jó vagyok, akkor fórum nélkül is megtalálnak és átadnak az emberek egymásnak. Ha nem, akkor is lehet olcsóbb reklámozási felületet találni. Az eröltetett és tukmálós hozzáállásnak úgyis a fordítottja lesz a végeredmény, a kutya nem akar majd velem dolgoztatni. 

     

     

     

     

     

    És ezt most ismét jószándékkal írtam, nem kioktatásként és nem is azért, hogy soha többet ne gyere ide, itt ez egyszerűen így működik.   

     

    További szép napot!

    előzmény:
    Selva (31271)
    2013-01-17  10:48
  25. 2013. január 18. 13:3231277.

    az előbb lemaradt(nekem nagyon-nagyon tetszik!!):

    http://www.heathergarrettdesign.com/portfolio /2011/03/meet-an-hgd-designer

    itt jobban elszabadult a tervezői fantázia, merész,de egyáltalán nem rossz:

    http://www.heathergarrettdesign.com/portfolio/2012 /02/beyond-mid-century

     

  26. 2013. január 18. 13:2031276.

    Megnéztem az ajánlott oldal képeit - őszinte leszek (megint) nekem nem tetszik, nem jön be a stílusa. Talán túl puritán vagyok? hmm,nem tudom, de ezek az enteriőrkialakítások,stílusok közelebb állnak hozzám:

    (némelyik képen éktelenkednek ugyan a mennyezeti ventillátorok, melyek nem kedvenceim,ám bizonyos tájakon közkedvelt, nem tudnak elrugaszkodni tőle.)

    ez is szép:

    ez is tetszik (pedig "csak gy nyaraló"):

    http://cwbarchitects.com/project/amagansett-cottage-2/

    itt a nappali-étk-konyha kis dolgozóval együtt van, és a hálója is finom:

    http://cwbarchitects.com/project/upper-east-side-post-wa r-2/

    előzmény:
    Selva (31275)
    2013-01-17  14:55
  27. 2013. január 17. 14:5531275.

    Nem sértődtem meg, csak nem értettem.

     

    "Nagy adomány a humor, mely mindent megment. Mihelyt megjelenik, ingerültségünk és sértődésünk elillan, és helyükre derűs szellem lép."

    Mark Twain

     

    És ha már szóba került nekem ő az egyik kedvencem:

     

    http://www.szephazak.hu/tervezo-portre/erne sto-concha-belsoepitesz/202/

  28. 2013. január 17. 12:0631274.

    Szia,

     

    szerintem teljesen félreérted a hozzászólásokat! A Te érdekedben írta a Dia, mert vele sajnos előfordult, hogy valaki jelentette a moderátornál, hogy saját honlapot linkelt, és ezért letiltották a teljes fórumról.

    És, hogy ne járj te is így, ezért volt a megjegyzés. Csupán jóindultból


     Képeket nyugodtan feltehetsz, csak honlap linket nem szabad..evlieg...

    előzmény:
    Selva (31271)
    2013-01-17  10:48
  29. 2013. január 17. 11:3931273.

    Kedves Selva, sértődöttséged félretéve nyugodtan gyere, fórumozz 5, vagy akár 10évig, de ne csak és kizárólag a saját munkádat,vagyis "munkásságodat" mutasd, próbálj mások felé is figyelmet fordítani.

    Egyébként, ha valaki kíváncsi, hogy XY milyen cégnél, hol, mit csinál, akkor megnézi a bemutatkozó oldalát,s ha nem titkos, nem kellenek a betekintéshez jelszavak, akkor megtalálja, s nem kell 5évet várnia rá  Szia!

    előzmény:
    Selva (31271)
    2013-01-17  10:48
  30. 2013. január 17. 11:3131272.

    'háát, Csajok, elég furán sült el az új Fórumozó betoppanása, furán jött le. Kinek van több milliója reklámozni ?? - itt ezen a fórumon egyikünknek sem, pedig mindegyikünk valamit csinál, valahol - nem?

    Új munkákról, megjelenésekről, otthoni - lakás-ház témájú - történésekről tájékoztatjuk egymást, s ha lusták vagyunk lekicsinyíteni és ide is betölteni azt a sok-sok képet, akkor jön a linkajánlás, ami valóban nem céges. Ahogy Csakcsokis is említette (köszönöm ) itt tényleg nem szabad saját, céges weboldalt ajánlani, annak semmilyen oldalát...tőlem pár éve finoman kiprovokálta Valaki ("..a nyitólapon az a lakásrészlet, tudod,stb...") , belinkeltem a lakásról egy fejezetet, aztán letiltottak, nem győztem magyarázkodni, rohadt kínos volt . De pl. blogot, közösségi portál albumképet -ha jól tudom-, nem tiltja a szabályzat.

    A vaskapuhoz egy szösszenet (saját kapuról van szó): Min.40éves a kerítés, nyavalyás drótkerítés, de a kocsibejáró két masszív, kővel burkolt pillér között van. Elég nagy, szélességre is magasságra is az átlagosnál kicsit nagyobb, kettőben nyílik, logikusan, ha csak gyalog megyünk,elég az egyik . Évtizedekig javítgattuk,festegettük, közben az alsó panel kirohadt - nem volt más választás, elhatároztuk,h új lesz. Asszimetrikus nyitás, semmi faxni: egyenes, karcsú, függőleges vasrudak (négyzetes zártszelvény), alul és felül vízszintes lezárással, zárral, alapfelületkezeléssel és egyszeri festéssel (egyedi szín,ami aházhoz megy, pasztell szürkés-zöldes) Na, ez került (nekünk, mert ugye Férjem hívta, tehát mondjuk így "saját lakatosok") 2évvel ezelőtt azt hiszem 75-80e Ft-ba. A második színre festést már mi végeztük a Gyerekekkel (a festék és a higító ugye megvolt,azt már nem kellett megvenni)

    Vacilláltunk,h ideje lenne a kerítést is megcsinálni, de baromi hosszú, körben a 3oldal (mert ugye a szomszéd sem mozdítja füle botját) ..szóval egyenlőre így maradt! Nyáron nem vészes, sok a zöld

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31270)
    2013-01-17  04:50
  31. 2013. január 17. 10:4831271.

    Na, hát akkor legalább a Diának sikerült reklámot csinálnom saját magam negatív és tolakodó feltüntetésével. Tulajdonképp köszönettel tartozol. Na jó csak vicc volt.

     

    Érdekes azért, hogyha az ember normális hangnemben, nem arcbamászóan próbálja is bemutatni a munkásságát akkor az ocsmány és képmutató reklámozásnak minősül, de ha fizetek x tízezer forintot, akkor akár egy gusztustalan pókhasú formát ábrázoló reklámot is kitehetek, senkit nem zavar mert fizetek érte.

     

    Nem néztem át a fórumot, de felteszem nem egy cég vagy termékforgalmazó lett ide belinkelve és ne felejtsétek el sohasem lehet tudni ki ül a monitor másik felén, ki írja a hozzászólásokat, kinek hány nickneve van, stb. Vagy mindannyian személyesen ismeritek egymást?

     

    Ha ennyire zavaró volt az én linkem akkor "mea culpa" lehet moderálni ahogy azt az index fórumon is azonnal megtették. Furcsa volt mondjuk, hogy csak olyanokkal diskuráltam ott akiknek 40 meg 60ezer!  hozzászólása volt (egész nap a fórumon ül) és azonnal bannoltak...

     

    Ezért nem megy semmi ebben az országban. Mert ha lenne 3millióm arra, hogy betegyek ide egy hatalmas hirdetést akkor biztosan naponta 50 ezren felmennének az oldalamra és senki nem szólna egy szót sem. Elárulom, nincs ennyi pénzem, ezért próbálok beszélgetni emberekkel és személyes kapcsolat útján tudtukra adni, hogy igen itt vagyok ha valakinek erre van szüksége. Csak erre úgy látszik kevesen vevők, megbízhatóbb és emberségesebb a nagyhalak fizetős reklámkampánya. 

     

    Legközelebb majd fórumozok öt évig mielőtt elárulnám hol dolgozom. 

    Elnézést kérek, sziasztok!

     

     

  32. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 17. 04:5031270.

    Ih, nem spóroltak a Te ajánlatodon sem. Annyi előnye van a kovácsoltvasnak (a szépsége mellett), hogy az életben nem kell vele többet foglalkozni. Újrafesteni, cserélni, mint amik egy fakerítés esetén elkerülhetetlenek. A kerítés még nem is készül el most, még tavasszal állunk neki a garázsnak, meg a telekhez is szeretnénk megvenni egy darabot az önkormányzattól, hogy némileg szabályosabb legyen, mint most.

     

    Mi még nem mostanában fogunk költözni, még néhány évet itt Allah felségterületén szándékozunk eltölteni, aztán ha hazamegyünk, akkor már a házba fogunk költözni.

    előzmény:
    csakcsokis (31269)
    2013-01-16  18:55
  33. 2013. január 16. 18:5531269.

    Nem ezzel van a baj, szerintem a régi tagok mind figyelik és ismerik Dia gyönyörű munkáit  hanem emlékeim szerint több "kedves" fórumozó is felnyomta már Diát reklámért. Pedig ha valaki, akkor ő aztán soha 

     

     

    Nekem csak sima kerítéskapura 400.000 Ft, kiskapura 100-at mondtak, plusz a többi kerítés, motor, bontás és szerelés... Kíváncsi vagyok milyen lesz! Mikor költöztök? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31268)
    2013-01-16  17:57
  34. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 16. 17:5731268.

    Szia Dia!

     

    Szerintem nyugodtan belinkelhetnéd ide a saját weboldalatokat is, ezer éve beszélgetünk, gondolom nem azért öltél X évi energiát itt a hozzászólásokba, és segítségbe, hogy egyszer vége belinkelhesd a saját bizniszed, aztán jól le is lépsz  Gondolom nem vagyok egyedül a véleményemmel, szóval linkeld csak be nyugodtan, úgyis mindenki tudja, hogy nem "olyan" reklámozási céllal teszed.

     

    A kovácsoltvasakat ma szállították ki gyártásra. Még elkészítik, horganyozzák, szinterezik, aztán megy a szerelés. Nagyon várom már, hogy lássam őket én is! Apukámék cége készíti (nem reklám, csak tény), de komolyan mondom, hogy még az anyag ár is egy horror! El nem bírom képzelni, hogy erre egy idegen cég mennyit mondott volna munkadíjjal, mindennel...

  35. 2013. január 16. 11:4931267.

    Igen értelek. Hát nyílván bennünk van még a tapasztalatlanság, mindemellett mi sok sok óra és számtalan variáció útján ezekre a megoldásokra jutottunk. Ahol az extra dekoráció mellett döntöttünk az azért volt mert anélkül viszont túlságosan üresnek és hétköznapinak tartottuk az adott részt.

     

    Abban igazat adok Neked, hogy talán túl sok elem lett erősen kiemelve, kicsit múzeológiai hibába csöppentünk, az enteriőr minden szegletében igyekeztünk kiállítani valamit, ami összhatásában, lehet sok lett.

    Emlékszem mikor a Párizsi Louvre-t volt szerencsém megtekinteni, két napig bolyongtunk benne a világtörténelem legcsodálatosabb műalkotásai között. Nem sikerült a végére érnünk még egy komplett épületrész kimaradt, viszont a második nap felétől már teljesen kimerültünk, a csodálatos termeken egymásutánban gyalogoltunk keresztül kilómétereken át és már képtelenek voltunk befogadni a műalkotások szépségét. Érdektelenné és unlmassá vált, teljesen megcsömörlöttünk a sok csodálattól és érzékvetülettől.

     

    Persze ha most visszamennék biztosan megint hatalmas élmény lenne, de van hogy jóból is megárt a sok.

     

    Egyébként nekem hasonlóképp hatalmas csalódás volt megnézni a képeket a Burj Khalifáról. Hát lehet csak nekem furcsa az arabok ízlése, extrém cigánybarokk rengeteg pénzből. Kár volt azt  gigászi műalkotást ilyen belsővel felruházni.

     

    Nagyon köszönöm a korrekt és építő kritikát, tanultam belőle.

     

    Abban nem értünk viszont egyet, hogy kevesebbet kellene ábrázolni a látványterven mint ami a valóságban lesz. Mi pontosan azt szeretnénk elérni, hogy a látványterv a valóságot reprezentálja ne egy megkomponált festményt. Utálom mikor a könyvespolcon van 2 méter piros aztán meg másfél méter barna könyv, hogy passzoljon a színharmóniába. Ilyen a valóságban nincs. 

    A növényekre vetítve, a terveken ábrázolt növénymennyiség kb. az egyharmada a valóságnak, rengeteg zöldség van a lakásban, a tulajok imádják. 

    A hűtő hát igen, az sajnos nem a legszebb, de beépíteni nem lehet normálisan mert jóval nagyobb mint a konyhabútor egybevágó méretei. A pár nemrég vásárolta, szóval nem akarták lecserélni mivel az is rengeteg pénz.

     

    Mégegyszer köszönöm mindenkinek a reagálást, hamarosan újabb témát vetek fel. Egy luxus hostel koncepciótervein dolgozunk, mely egészen más irányba tereli a gondolkozámódunk, az elegancia és exkluzivitás kapja a fő hangsúlyt.

     

    Addig is minden jót, Sziasztok!

     

    előzmény:
    P.F.Dia (31266)
    2013-01-16  10:39
  36. 2013. január 16. 10:3931266.

    Kedves Selva,megtiszteltél hosszú válaszoddal,igyekszem viszonozni.

    Azt hiszem, nem teljesen értetted, mire gondolok. Remek alaprajzi elrendezésről, és még remekebb 3D-s megjelenítésről van szó az említett munkában, csak nekem (és -úgy gondolom- talán csak nekem) kicsit sok a körítés. Köszönöm a felvilágosítást stílussal, funkciókkal kapcsolatban - igen,a fürdőszobai tárolás remek dolog, az Istennek sem vetném el, a formája az - számomra - ami a fürdő többi részével (hangsúlyozom, számomra) nem összeférhető. Ha pl. a mosdó részt nézzük, nagyon klassz a látvány, ám már felesleges újabb díszítőelemekkel,formákkal gazdagítani a dolgot tovább, hiszen így ahogy volt, jó. Ha az oldalfalakon szépen megtervezett a burkolat, egyebek, akkor én már - az ilyen mintapárosítások esetén! - nem tartrom szükségesnek újabb variációk bevitelét:sötét-világos elszórt padló+kavicságy. Ilyen apró szösszenetekre gondoltam csak..vagy pl. nagyon tetszik a türkisz-változatos nappali, de ha már ott az a klassz könyvespolc, a világító akvárium, még jön a nem mindennapi "dizájn-csillár" (ami számomra külön életet élne, így viszont csak melllékszereplő), szóval ezek mellé még jön egy karakteres, ütemes falburkolat, és a TV-melletti hangszórók is markánsan állnak szépen...ez így, együtt nekem a sok. 1-2 dekorelemet lehagynék, és tökéletesen ízlésesnek tartanám! ...a konyhát is elemezhetném: egy jól megtervezett konyhában még hangsúlyozod a függöny mintáját elővillantó kis térelválasztó sávot, több helyen megjelenő növényekkel (igen,értem,olvastam: szándékos - de minek?) a párkányon ott sorakoznak,szép számmal. Az életben valószínűleg hasonló lesz majd, de látványterven feleslegesnek tartom még kipakolni ennyi felé. (Kicsit nevelő szándékúra venném: nem baj, ha a Megrendelő ízlését kicsit finomítjuk, hiszen azért vagyunk,ez a szakma erről is szól , ez nem jelenti azt, hogy saját ízlésünket erőltetnénk rá

    A hűtőt egész biztosan nem hangsúlyoznám még ráhelyezett növénnyel, sőt, inkább a bútor részévé tenném (beépítve)... Elnézést, mégegyszer, ha sértőnek találod, - nem annak szántam!! - de Te kérdeztél minket, én pedig így látom.Üdv: Dia

    előzmény:
    Selva (31265)
    2013-01-15  21:13
  37. 2013. január 15. 21:1331265.

    Nem haragszom hiszen a megrendelőinket kielégítettük, nekik tetszik és ez volt a cél. Az enteriőr stílusbeni megítélése ahogy mondtam, szubjektív.

     

    A fürdőben nem az elegáns letisztult stílus megvalósítása volt az alapgondolat, hanem egy élénk, mozgalmas összhatás. Abszolút megértem ha valakinek ez sok, de itt ez volt a cél. A jó belsőépítész szerintem semmiképp nem a saját ízlését erőlteti rá a vevőre, hanem képes meglátni minden stílusban az értéket és azonosulni vele. Nekem ugyanúgy tudnom kell cigánybarokkot tervezni mint extrém penthouse minimált és semmiképp nem szorítkozhatok a divatirányzatok kliséi közé.

     

    Sok sok szaklapban a sztárok munkáiban én sokszor pl azt hiányolom, hogy bár mondjuk a nappali megoldása zseniális és komoly művészeti tájékozottságról ad bizonyságot, addig a fürdő vagy egyéb más helység 3 perc alatt készült el valamilyen mainstream klisé ráhúzásával.

     

    A fürdő radiátora alatti ülőke egyébként egy-egy kihúzható szennyestartót rejt. (Hátul szellőzik is) Ez a megoldás régi parasztházak szennyestartó padjaiból jött, ha valaki ismeri. Annak az ülőfelülete volt felhajtható, szinte minden régi paraszt családnak volt ilyen. Szerintem zseniálisan praktikus megoldás (legalábbis értelmesebb mint ma oly' divatosan berakni egy barokk fotelt a fürdőbe), de sajnos már évtizedek óta nem készítenek ilyen bútort.

    A szennyestartó szinte mindenhol kimerül egy rattan dobozban amitől én már hülyét kapok, szóval terveztünk egy merész, újszerű, erősen neoavantgárd darabot. Kell az a lendület bele, éppenhogy megtöri egy pillanatra a mainstream modern pengeéles és halálosan egyértelmű formavilágát. Az egész fürdőnek szerintem az a forma adja meg a vidám lendületét, szó sincs róla, hogy egy visszafogott, finom selyem öltönybe öltöztetett úriembert vár hófehér mandzsettával. A szaklapok minimál enteriőreitől már csömörünk van, 12 egy tucat.

     

    Sajnos persze van pár dolog ami szerintem is lehetne másként, de olyan volt ez mint egy matamatikai egyenlet. Sok sok ismert együttható, jónéhány változó és csak egy eredmény van ami megoldást ad és behejettesíthető az egyenletbe. Ha az egyiken változtatsz akkor borul vele a másik és legyünk őszinték egy ilyen lakás nem amerikai konyhára és két hálószobára lett tervezve eredetileg. A 73m2 közepes, de nem egy ilyen megvalósításhoz. Mindenhez kevés a hely, de minden jóból juthat egy kicsi, ezért is sűrítettünk be sokmindent. :)

     

    Köszönöm a reagálást Neked is. Egyébként ha van kedvetek vele foglalkozni, akkor szívesen látnék pár alaprajzi koncepciót a felvetett igények más jellegű megoldására. Ami fontos, hogy egyetlen bútor sem hiányozhat a tervről, tehát a funkcionalitásból elvenni nem lehet mivel ez a megrendelő kérése. ( A wc-t nem lehet betenni a fürdőbe és mindenképp kell dolgozóasztal!)

    előzmény:
    P.F.Dia (31264)
    2013-01-15  19:38
  38. 2013. január 15. 19:3831264.

    Szia, énis megnéztem, átnéztem az ajánlott oldalt:

    A 3D-megjelenítés remek, gratulálok,  ám a tartalom nekem (is) kicsit sok - ne haragudj. Ahogy a Lányok írták, nekem is úgy tűnik, túl sok legyet szerettetek volna leütni egy csapásra. ...és nem feltétlenül drága burkolatokkal lehet letisztult, elegáns és modern fürdőszobát létrehozni (nekem pl. az ülőkék/ablak alatti padok is kicsit erőltetettnek tűntek, persze,rájöttem,hogy a radiátor ívét igyekeztetek visszahozni..de az enteriőr többi részét túlszárnyalja...) Szóval néhány dolgot biztosan lefaragnék. Egyébként az a 70-74m2 nem olyan kevés

    További szép estét, jó munkát!

    Dia

  39. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 15. 17:3231263.

    Sziasztok Lányok!

     

    Nálunk most éppen a kovácsoltvas dolgok készülnek. Kültérre a teraszra, a főbejárati lépcsőre, illetve utcafrontról két erkélyre. Belül pedig a lépcsőre. Sajnos a beltéri lépcsőnél kompromisszumot kellett kötnünk. Eredetileg olyat néztem ki, ami mintha inda minta lett volna, csodálatos volt, egy olasz könyvben láttam. Nem sok kellene, tényleg, de még az akciós anyag ára is annyira horror volt, hogy amikor megmondták, azt mondtam, hogy na most ez is túlment a határon. Ezért inkább választottunk egy egyszerűbb, másabb stílusút, nekem a klasszikus kacskaringók nem jönnek be annyira, így pálcás lesz a korlát. A kültériek feketére lesznek szintereztetve, a belső lépcsőé pedig finom vajszínt kap majd.

  40. 2013. január 15. 17:1831262.

    Itt egy példa arra, hogy normálisan is lehet véleményt írni, ahogyan azt Barbi is tette (korábban sok vita volt itt emiatt) és arra is lehet rendesen reagálni. -biztosan tudni fogja, akinek ez most szól! 

     

    Én zöldfülű vagyok, csak nagyon érdeklődő, egyébként meg a második felújítás kellős közepén csücsülök... :) itt mindig a csajokat nyaggatom az ötletekkel, kérdésekkel és rengeteget tanultam tőlük! És persze mindig a nagy kérdéseket kell megoldani kevés pénzből hol egyedül, hol kis segítséggel.  

     

    előzmény:
    Selva (31256)
    2013-01-15  10:09
  41. 2013. január 15. 12:0131261.

    Furcsa. Utánanézek de nem értem, én is mozillát használok.

     

    Köszi. Igen, a látványtervek szerencsére mindenkinél osztatlan sikert arattak, mi tagadás büszke is vagyok rá nagyon.

    előzmény:
    Bxbra (31260)
    2013-01-15  11:46
  42. 2013. január 15. 11:4631260.

    Exploreren tesztelve, azon nincs ilyen gond.

    előzmény:
    Selva (31259)
    2013-01-15  11:34
  43. 2013. január 15. 11:3431259.

    A zöldbarna burkolat zalás, a kékvörös ceramica domino. Mindkettő olcsó árkategória, nem nagyon tudtunk belőle jobbat kihozni. Főleg a díszítő csíkok, meg az üvegmozaik ára horror, nem lehetett ilyesmiben gondolkozni. Sajnos az alaprajzi és gépészeti átalakítás nagyon sokat felemészt, de mint látható az alaprajz az eredeti állapotában rettenetes.

     

    Terveztünk egyébként visszafogottabb, monochrome világú burkolatot, de a megrendelők egyből hülyét kaptak, jóval élénkebb és mozgalmas színvilágot kértek, szó sem lehetett tovább letisztultabb koncepcióról.

     

    A kép fogalmam sincs miért így jelenik meg Nálad, rengeteg gépen és több böngészővel teszteltük az oldalt. Full képernyős nagy felbontású galéria kéne hogy bejöjjön, de ha jól látom Nálad a slideshow átüt az oldal tartalmán..?? Nem tudom mi lehet a gond, ha esetleg megtennéd, hogy megnézed Google Chrome-mal vagy Explorer-rel azt megköszönném.

    előzmény:
    Bxbra (31258)
    2013-01-15  10:50
  44. 2013. január 15. 10:5031258.

    Ilyen nézd.. Mozzila-t.. :-/

     

    Jópofa a térrendezés, jobbra szépen elkülönítve a privát zóna. Nekem a dolgozó rész miatt, kicsit zsúfolt lett a nappali, a viszonylag nagy tér igencsak leszűkült.Talán pont ezért nem használnék túl sötét színeket a bútorozásnál.

     

    Az anyaghasználat sok nekem. És tudom, költségtakarékosság a burkolatoknál, de ez olyan tipikus tucat füri burkolat. Kicsit olyan, mintha Zalakerámia katalógusból lenne átvéve az egész.  

     

    Amúgy ügyesen bántok a 3D programmal

     

    előzmény:
    Selva (31257)
    2013-01-15  10:12
  45. 2013. január 15. 10:1231257.

    Szia!

     

    Neked is köszönöm, hogy megnézted, a többi helyiségről mi a véleményed?

    A kép problémát nem értem, kis kép a nagyon? Milyen böngészőt használsz?

    előzmény:
    Bxbra (31255)
    2013-01-15  09:30
  46. 2013. január 15. 10:0931256.

    Szia!

     

    Mindenekelőtt köszönöm, hogy szántál időt a megtekintésre. ;)

    Egyáltalán nem voltál kegyetlen, az ilyen komplex megvalósítások mindig szubjektív témák. Rengeteg lakberendező, illetve építész lapban jelennek meg sztár építészek munkái melyek szintén nem mindenkinek tetszenek, szóval nem fogunk megsértődni ha valakinek nem jön be.

     

    Mindezek mellett természetesen sok megoldás a megrendelő pár igényeihez igazodott, melyben nem feltétlen értettünk egyet de nem a bírálat a mi feladatunk.

    A tér kérdése igen nehézkes volt, tekintve hogy a lakás mindössze 72 m2 és a hátsó felében két hálószobát is ki kellett alakítani. A kanapé ebben a formában pl. az egyik legkisebb amit a kereskedelmi forgalomban lehet kapni és még így is alig maradt körülötte hely, ráadásul még egy kis dolgozó sarkot is be kellett sűríteni. Ennek ellenére nem lett nyomasztóan szűkös.

     

    A fürdő burkolataival a költségkeret miatt sajnos nem lehetett elrepülni ezért két olcsóbb gyártó egyszerűbb koncepciója került be, a harmónia pedig így nyerte el a tetszést. A szekrény ilyen megoldása a pár hölgytagjának kifejezett kérése volt (valószínűleg mivel eddig a tárolási lehetőség hiánya stresszelte folyamatosan, rengeteg cucca van)

     

    Az étkező és a reggelizőpult megítélése szerintem abszolút szubjektív, természetesen nyilván szebb egy 6 személyes asztal egy jól körüljárható 30m2-es étkezőben...:). Egyébként a pult elhagyása nem segít a problémán és hát a konyha is sajnos igen kis helyre került bepaszírozásra. Kevés, kevés, kevés a hely.:/

     

    :) A nappali lámpája, a könyvespolc és a tv-s fal viszont osztatlan sikert aratott a megrendelőknél, szóval tényleg ízlés dolga.

    Az egész összkép a vevők szociális beállítottságára épült, igen emberközeli és aminek én külön örültem, hogy nem a mostanában agyonömlesztett minimál divatvilágába csobbantunk bele. 

    A cél egy modern, viám bohém és egy mainstream enteriőr közötti félút volt, némi hétköznapi eleganciával fűszerezve. (megjegyzem a két ember eltérő igényeihez és elképzeléseihez igazodás is bőven adott okot a szubjektivitásra.:S )

     

     Mégegyszer köszönöm az építő jellegű kritikádat, egyébként Te is ezzel foglalkozol, vagy csak hobbi szinten?

    előzmény:
    csakcsokis (31254)
    2013-01-15  08:58
  47. 2013. január 15. 09:3031255.

    Szia,

     

    Nekem kicsit olyan, mintha túl sok mindent akarnál megjeleníteni egy térben. Több féle stílus keveredik a fürdőben például. /Mondjuk, ha ránagyítok a képekre, akkor megjelenik kicsi kép is rajta, ami betakarja a nagy képet.  De ez lehet csak nálam valami rossz beállítás??/

     

    Szóval a füriben nekem sok a sarokkád és a járólap csatlakozásánál megjelenő kavics dekor. Én fehér kavicsot egy nagyon nagyon letisztult burkolathoz tudnék elképzelni, vagy fapadlóhoz. Nekem a járólap,és a csempe nem ad egy visszafogott hátteret hozzá, nem tud igazán érvényesülni. MOndjuk én sarokkádhoz sem tudom elképzelni. Rengeteg a szín és a forma egy térben.

    A fele sallang törlés, és sokkal elegánsabb lesz



  48. 2013. január 15. 08:5831254.

    Szia,

     

    megrendelő szemmel nézve nekem kicsit sok az egész. Vannak benne kedves ötletek, meg szép megoldások, de valahogy hiányzik belőle egy kis levegő, egy kis tér és most nem a lakás mérete zavar. Lehet, hogy élőben ez a kérdés megoldódik, főleg hogy ha nem lesz esetleg mindenre pénz. :)

    A fürdőszobában a burkolatok kicsit unalmasak, nem tudom ez mennyire program függő.  És másféle szekrényt választanék, nagyobb tükröt tennék, mögé rejteném a polcokat. Az az ülőke nagyon nem illik oda nekem.

    A konyhában biztosan lemondanék a reggeliző pultról az asztal javára, az olyan panel retro megoldás, hogy a falnak van tolva...

    A nappaliban a könyvespolc, tv mögötti fal és a lámpa kicsit sok nekem együtt, mondjuk a lámpát egy még egyszerűbbre cserélném vagy a tv fal sima lenne.

    Az előszoba tetszik.

     

    Elnézést, nem akartam kegyetlen lenni, tényleg segítségnek szántam, én így látom. Persze nem tudjuk, hogy a megrendelőnek mik voltak az igényei, stb.  

  49. 2013. január 14. 14:1431253.

    Sziasztok!

     

    Én most képeket akarok csinálni a narancs színű előszobánkba. Találtam egy tök jó, és olcsó ikeás ötletet. (a keret és az anyag is onnan van)

     

    textil kép

     

    Ha valaki tud egy kicsit varrni, akkor ugyan ebből az anyagból van bemutatva itt a szék kárpitozása

     

    és térelválasztó függöny varrás

     

    Nekem nagyon tetszik ez az összehang, csak még nem tudom, itthon hogyan valósítsam meg.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_206455 (1)
    2007-01-18  18:52
  50. 2013. január 14. 14:0331252.

    Szia,

     

    okés értem már :-)

     

    Nekem adná magát a háló fala, viszont nem tudom a nappalit, hogy bútoroznád?

     

    MIvel a háló elég nagy, így tennék bele egy rejtett garderob-ot.

     


    De azt nézem amiből garderob szobát akarsz csinálni, azt sem nagyon lehetne bútorozni az ablak miatt.
    előzmény:
    Éde-Sanya (31251)
    2013-01-13  20:24
  51. 2013. január 13. 20:2431251.

    Szia,

     

    A spejz jelenleg a konyhából nyílik (nem jó a megnevezés a rajzon ), ami később a fiúszoba lesz. Később a spejz majd a fürdőből nyílik, a funkciója mosókonyha, tároló lesz. 

     

    A második képre beírtam a konyhát, (a helyét), átadópultos konyha az elképzelésem. 

     

    A fürdő mérete valóban 1,58*4 m. Kb 80 cm-rel vinnénk beljebb a falát a fürdőnek és a mellette levő szobának, így a folyosóból előszoba lenne. :-) Ez a helység gardrób szoba lesz. 

     

    Tehát lenne: egy fiúszoba, egy gardrób, egy amerikai konyhás nappali - étkező, és egy háló. A 2. rajzon látszik, hogy az eredeti két nagyszoba között "kivettem" a falat, s kialakíásra vár a háló. A "maradék" lenne az amerikai konyhás nappali. 

    Jelenleg a háló kialakítása okoz fejtörést, ebben kértem ötleteket. :-) 

     

    Az a fal nem bonható, amelyikre ráírtam, hohy boltív. 

     

    Szép estét:

    É.

    előzmény:
    Bxbra (31250)
    2013-01-13  15:06
  52. 2013. január 13. 15:0631250.

    SZia,

     

    a füriből nyílik a spejz? A második képen a konyha hol lenne?? Nekem a 1,5x4 méteres fürdő elég aránytalannak tűnik :-/

    Melyik fal nem bontható? ÉS mi a cél?Hány szoba? 

    Nekem a 7 m2- es szoba is nagyon pici? MI lenne benne?

    előzmény:
    Éde-Sanya (31249)
    2013-01-12  16:47
  53. 2013. január 12. 16:4731249.

    Sziasztok!

     

     

    Lakásátalakítás előtt állunk, s  van egy nagy dilemmám a halószoba kialakításával kapcsolatban. A fotó bal oldalán levő két szobát egybenyitnánk, (a terv amerikai konyhás nappali, étkező) amiből leválasztásra kerülne egy hálószoba.

     

    Az első lehetőségként az eredeti rajzon levő falat középről kivennénk, sugyanilyen hosszanti irányban kb. 2 méterrel elcsúsztatva kerülen visszaépítésre. Az eredmény egy hosszú, keskeny háló. :-(

     

    A másik elképzelés szerint szintén a középső fal kivétele (ebben biztos vagyok), de a háló keresztben lenne kialakítva, az ablakok alatt. Így sajnos létrejönne a leendő nappaliban egy természetes megvilágítást nélkülöző sarok. 

     

    Szerintetek melyik megoldás az ideálisabb? Melyik lehetőség az, ahol könnyebben, szebben lehet berendezni a helységet?

     

    Segítségül csatoltam képeket az eredeti és a félig kész elképzeléssel kapcsolatban. 

     

    Minden segítséget és véleményt szívesen fogadok, előre is köszönöm! 

     

    É.

  54. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 11. 13:4031248.
    Köszi szépen Dia, továbbítom a barátnőmnek az e-mail címedet, meg fog keresni!
    előzmény:
    P.F.Dia (31247)
    2013-01-11  13:37
  55. 2013. január 11. 13:3731247.

    Sziasztok Lányok!

    Scorpionqueen, ha átküldöd a paramétereket, vagyis, mekkora felületről (alapterület és bemlagasság) van szó, milyen anyagokkal képzelték el, akkor mi is szívesen adunk árajánlatot, s össze lehet hasonlítani más kivitelezőkkel (ahogy az előbbi hsz-ban is szerepel:tervezés, gyártás, szállítás, beszerelés költsége), melyet a helyszín is befolyásol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31246)
    2013-01-11  13:28
  56. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 11. 13:2831246.
    Hálásan köszönöm a válaszod, így egy az egyben továbbítottam is a barátnőmnek! Régóta foglalkoznak már az ötlettel, csak most nincs ideje a baba mellett keresgélni, úgyhogy sokat segítettél!
    előzmény:
    mohika (31245)
    2013-01-11  11:16
  57. 2013. január 11. 11:1631245.

    Amennyire tudom, készen nem lehet kapni szekrényágyat, mert nem éri meg tömegtermelni, itthon nincs akkora piaca. Ezért viszont te választhatsz ki mindent rajta, a méretét, a színét, hogy hogy nézzen ki az eleje (hogy passzoljon a többi bútorodhoz).

     

    Az enyém 230 000 volt mindennel együtt (tervezés, gyártás, szállítás, beszerelés), ami így elsőre soknak hangzik, de ha belegondolsz, hogy mennyi helyet lehet spórolni vele, olyan, mintha nyernél még egy szobát.

     

    Attól ilyen drága egyébként, hogy van benne két gázrugó, ami lehetővé teszi, hogy erőfeszítés nélkül tudjad lenyitni az ágyat (ami a frontot és a matracot is beleszámolva 50-60 kiló is lehet, mégis fél kézzel ki lehet nyitni), viszont elég erősen tart ahhoz, hogy magától ne nyíljon le. Ez a gázrugó nagyon drága, ettől kerül ennyibe az ágy. Viszont enélkül csak a Schwarzi tudná nyitogatni.

     

    Én már használom egy ideje, és nem bántam meg, hogy megcsináltattam, mert nagyon pici a lakás (egy szoba van csak), és így van egy csomó hely a gyerekeknek, ahol napközben játszhatnak, és külön előny, hogy este el kell rámolniuk a játékokat, hogy ki tudjam nyitni az ágyat:))), így a napi kupi nem tolódik át másnapra.

     

    Nem tudom, lehet-e ide lelőhelyet írni, vagy kimoderálnak, mindenesetre ahonnan én rendeltem, az a www.szekrenyagy.hu, rengeteg másik oldalt is megnéztem, és itt voltak a legjobb paraméterek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31244)
    2013-01-11  07:18
  58. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 11. 07:1831244.

    Sziasztok!

     

    De jó, hogy a szekrény ágyakról van szó, a barátnőmék éppen ilyet akarnak, csak nem sok ideje van nézelődni, nagyon pici a babája. Meg tudnád nekem mondani, hogy hol vetted a tiédet?

     

    Vagy Ti csajok, tudtok ajánlani helyeket, ahol be lehet szerezni? Milyen árfekvésben vannak egyébként?

    előzmény:
    mohika (31243)
    2013-01-10  20:18
  59. 2013. január 10. 20:1831243.

    De jó, pont ilyen típusú szekrényágyam van! Kívülről sima szekrénynek néz ki, de ki lehet hajtani, és olyankor egy szabályos franciaágy.

     

    A design másmilyen, de azt ki lehetett választani (a formát is és a front színét is), mert egyedileg gyártják őket. Nekem egy 140x200-asom van, a legjobb döntés volt, hogy megvettem, mert amúgy 41 nm-es a lakás, abból a szoba csak 23, és 2 kisgyerekkel lakom itt, úgyhogy minden négyzetcenti, amit megspórolok, értékes:)))

     

    Most a két kölök alszik benne, de ha nagyobbak lesznek, felköltöznek aludni a galériára, és akkor végre az enyém lesz:)))) 

    előzmény:
    Bxbra (31240)
    2013-01-09  14:09
  60. 2013. január 9. 16:4431242.

    Köszönöm

     

    Hát az a helyzet, hogy ezt egy ágyneműből varrtam, amit egy angol turkálóban vettem . Kb. 3-4 ezer volt. Ez egy 140x200cm paplanméretű volt. Ágyneműnek nekem nem volt jó, de szétvágva így viszont szupi lett. A nagypárnákból meg díszpárnát varrtam. Nem kellett túl széles, mert nekem redőnyöm van, ez csak olyan dísz.

     

    Közben beszélgettünk a férjemmel és a fal lesz krémszín, az ülőgarnitúra meg a tv asztal mögött lesz tapétacsík és a szekrény meg, az ülőgarnitúra lesz sötét. Talán így nem nyomja meg a szobát a sötét bútor.

     

    Próbálam rajzolni egy alapot. A sötétbarna szín lenne a szekrény helye. A kicsi piros az ajtó, a nagy az ablak, a szürke meg az ülőgarnítúra.

    Kicsit lassan fog haladni, mert mindent a férjem csinál. Olyan ezermester féle.

     

    Majd teszek fel képeket, ahogy készül:), de továbbra is minden ötletnek nagyon örülök.

    előzmény:
    hevelyn (31241)
    2013-01-09  14:43
  61. 2013. január 9. 14:4331241.

    szia! 

    csodás a függönyödmegírnád,mennyibe került???

    én is valami világos szekrényt tennék a szobába a helyedben:)

    előzmény:
    emmababa (31237)
    2013-01-09  13:38
  62. 2013. január 9. 14:0931240.

    Nem csatoltam jó képet.

     

    Ilyesmire gondoltam, persze nem tudom, milyen stílusú a lakásotok...

     

    http://www.hoosierwallbeds.com/multi-purp ose-room.htm

    előzmény:
    emmababa (31237)
    2013-01-09  13:38
  63. 2013. január 9. 13:5231239.

    Szia,

     

    nagyon szép ez a függöny :-) jól megy hozzá a barna fal!

     

    Én fehér szekrényt raknék

    előzmény:
    emmababa (31237)
    2013-01-09  13:38
  64. 2013. január 9. 13:3931238.
    Ez meg lenne a perkettám
  65. 2013. január 9. 13:3831237.

    Sziasztok!

     

    Nagyon régóta olvasgatom ezt a topikot és sok jó ötlettel találkoztam, ezért is gondoltam, hogy tudnátok nekem is segíteni kicsit.

     

    Jelenleg egy 47 m2 társasházi lakásban lakunk. Két szobánk van. A kisebbik a lányomé, a nagyobbikból meg most csinálunk nappali-hálót.

    Nem igazán jó a kihúzhatós ágyon aludni, ezért az egyik sarokban lesz egy beépített szekrényünk, amiben el lesz rejtve egy ágy.

     

    A fal színe kávébarna és a padló vörös bükk. Ezeken nem akarok változtatni. Van már hozzá függönyöm is és nagyon szeretjük. A jelenlegi ülőgarnitúránk szürke, de ezt áthúzzuk sötétbarnára.

    Mivel a szoba igen kicsi kb. 20m2, így azon hezitálok, hogy ha sötétbarna lesz a szekrény is, akkor nem fogja-e összenyomni nagyon a teret. Olyan szekrény lesz, hogy plafonig fog érni. Az egyik része harmónika ajtós lesz, az ágy résznél meg két oldalt alul-felül zárt, ajtós, középen nyitott polcos.

    Azon is hezitálok, hogy olyan színű legyen, mint a padló, de úgy érzem az meg olyan egyhangú lenne.

     

    Tettem be pár képet, arról ami megvan most.

     

    Nagyon köszönök előre is minden ötletet

  66. 2013. január 9. 12:4031236.

    Irígy is lettem:) gyarló emberi tulajdonság..de ez van...

    szeretem ezt a topikot,már évek óta nézem:) mi másfél éve költöztünk...de a költségvetésünkbe az uj konyhaszekrényen, fürdőszekrényen kívűl nem sok minden fért bele...pedig de tudnék vásárolni gyönyörű,új bútorokat

    előzmény:
    Bxbra (31235)
    2013-01-09  12:34
  67. 2013. január 9. 12:3431235.

    köszi :-))) és képzeld ez a mosdó olyan, de olyan könnyűűű, egy kézzel simán elbírtam

    A kád pedig elvileg nagyon kényelmes

    előzmény:
    hevelyn (31233)
    2013-01-09  12:25
  68. 2013. január 9. 12:2631234.
    bocsánatot kérek. vettünk,2 t vel a helyes.
    előzmény:
    hevelyn (31233)
    2013-01-09  12:25
  69. 2013. január 9. 12:2531233.

    Illetve nagyon tetszik a kézmosó.nekem is ilyen volt az álmom de az idő rövidsége miatt,vetünk egy komplett szekrényt,nem volt idő pultot építeni...de egyszer majd hátha:)

    .

    az étkezőre is szeretnék reagálni,ha megengeded...nagyon szép a falszín.tetszikolyan uras:)

    előzmény:
    Bxbra (31229)
    2013-01-09  10:51
  70. 2013. január 9. 12:2331232.
    Gyönyörű a fűrdőkád!!!! ...illetve a világítás is nagyon tetszik...
    előzmény:
    Bxbra (31229)
    2013-01-09  10:51
  71. 2013. január 9. 11:5931231.
    ÓÓÓÓ, azok a lámpák, egyszerűen fantasztikusak!
    előzmény:
    Bxbra (31229)
    2013-01-09  10:51
  72. 2013. január 9. 11:5531230.

    szia!

    Csak ritkán jövök, így most láttam-olvastam a penészmizériádat, nem tudom, hogy állsz a küzdelemben...

     

    Építkezés után én is rengeteget szenvedtem vele, egyrészt mert gondolom még sok víz volt első évben a falakban, aljzatban, másrészt spórolni szerettünk volna a fűtésen...

     

    nagyon sokat olvastam, művelődtem a témában és mára elértem, hogy penészmentes a lakás

     

    az első, és legfontosabb, hogy sajnos a fűtésen való spórolásnak kemény korlátai vannak. Mivel a penész hideg felületeken lecsapódó pára miatt alakul ki, egy bizonyos szi9nt alá nem szabad levinni a fűtést, főleg ha nem körbefűtött lakásban, hanem családi házban élsz. ezt ki kell tapasztalni, nálam az vált be, hogy mikor nem vagyunk otthon 19,5 fokra veszem le a fűtést, kisebbnél már gond van

     

    lehetnek hőhidak is a penészedés okozói, nálunk pl. a hideg alsó sarkakban jelent meg, de ezzel nem igen tudunk mit tenni, mert a ház nagyobbik fele egy régi, felújított ház terméskő lábazattal, ki tudja, mennyire jó még a vízszigetelése, ezért a szakemberek nem javasolták a terméskő befedését, mert az kiválóan leadja kifelé a vizet, ezért megóv a falak vizesedésétől

     

    de nálatok is gyanús, hogy bizonyos heléyeken jelenik meg, valszeg ott a környezeténél jóval hidegebb a fal

     

    én is igyekeztem a kritikus falfelületeket szabaddá tenni, ez is sokat segít

     

    meg a szellőztetés. a bukóra, résnyire állandóan nyitott ablak nem jó megoldás, írja a szakirodalom, mert csak lehűti a környező felületeket és alig mozog a levegő. jobb a napi párszori intenzív szellőztewtés

     

    nálunk pár éve minden reggel azzal kezdődik (na jó, a kávé után), hogy a gyereket betakargatom jól, majd kinyitok 5 percre minden ablakot és jól kiszellőztetek. ugyanez este, s ennyi elég is. Extra szellőztetést is szoktam felmosás után párc percre, nagy pancsi-pancsi után, vagy ha sok cucc szárad a fürdőszobában

     

    előzmény:
    csakcsokis (31219)
    2013-01-07  19:40
  73. 2013. január 9. 10:5131229.
    Hoztam egy tetőtéri fürdőről is fotókat, sajnos hasonlóan rossz minőségben telefonról alkottam Még pár dolog itt is hiányzik..
  74. 2013. január 9. 09:4631228.

    Szia,

     

    ha modern stílusban gondolkodtok, akkor akár szürkés árnyalatokkal is lehet párosítani. De a munkapult is szürkés legyen

    előzmény:
    era5 (31227)
    2013-01-09  09:33
  75. 2013. január 9. 09:3331227.

    Ötleteket szeretnék kérni tőletek a konyha felújítással kapcsolatban.

    Az elképzelés: juhar színű konyhabútor, ehhez milyen járólap passzol?

    Csempe helyett munkalapot szeretnék a falra.

  76. 2013. január 9. 09:0231226.
    Gyönyörűűűű lett! 
    előzmény:
    Bxbra (31223)
    2013-01-08  17:12
  77. 2013. január 8. 17:4931225.
    köszi :-)  A valóságban sokkal szebbek a színek, nem ilyen komor.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31224)
    2013-01-08  17:32
  78. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 8. 17:3231224.
    Nagyon jó lett, a szőnyegre felkaptam a fejem, mert nagyon hasonlít arra, amit nemrég vettem! Tetszik nagyon a csillár is, olyan szép, ahogy az aszal fölött lóg.
    előzmény:
    Bxbra (31223)
    2013-01-08  17:12
  79. 2013. január 8. 17:1231223.

    Hoztam fotókat a kék tárgyalóról és neeeeeeeeem, nem ilyen sötét a valóságban, csak fényérzékeny a gép, és besötétített a hátsó üvegfelület

    Egyébként tényleg meglepően világos lett!

     

    Még hiányzik rengeteg minden, de hamarosan jönnek a dekorációk is..

  80. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 8. 17:0031222.
    Nekünk egy nagyon világos krém árnyalat van, ez a standard, itt szinte minden lakásban ez van. Fényes, mint az állat, tükröződik, szóval azonnal látszik rajta minden. Nagyon szép tényleg felmosva, amikor eltalálom véletlen, hogy minden rendben legyen, de egyébként az ellenségem. Amikor a házba választottuk a járólapot, az volt az első kikkötésem, hogy ennyit szívni semmivel nem szeretnék, mint ezzel a gránittal itt.
    előzmény:
    csakcsokis (31209)
    2013-01-07  17:58
  81. 2013. január 8. 13:1431221.
    Természetesen!!! 
    előzmény:
    P.F.Dia (31220)
    2013-01-08  10:12
  82. 2013. január 8. 10:1231220.

    A kiwizöld kanapés képet pedig nekem -  ugye, Csakcsokis ??

    előzmény:
    csakcsokis (31218)
    2013-01-07  19:37
  83. 2013. január 7. 19:4031219.
    Szia!
    A festékkel kapcsolatban, ha esetleg a penészölő tartalmú festékből kevernék ki a színt? Mondjuk igazad lehet a megoldásról  Én várom a tavaszt mint a messiást, jobb és több ötletem már nincs!  
    előzmény:
    Krisztinca (31210)
    2013-01-07  18:10
  84. 2013. január 7. 19:3731218.

     

    A Némós képet Jucinak küldöm  

  85. 2013. január 7. 19:3531217.
  86. 2013. január 7. 19:3431216.
  87. 2013. január 7. 19:3131215.
  88. 2013. január 7. 19:2931214.
  89. 2013. január 7. 19:2831213.
    ABC sorrendben 
  90. 2013. január 7. 19:2631212.
    mindig csak a kérdéseimmel jövök, most hoztam nektek képeket :)
  91. 2013. január 7. 18:5531211.
    Mióta megy a fórum a második picurka érkezett hozzátok gratulálok és jó egészséget,kitartást és boldogságot kívánok a felnevelésükhöz -egy olvasó üzemmódban működő forumozó-
    előzmény:
    Bxbra (31190)
    2013-01-06  09:33
  92. 2013. január 7. 18:1031210.

    Szia!

     

    Van klímánk, és van rajta páramentesítés, de képzeld, csak 18 fokon képes páramentesíteni  - ezt fel nem foghatom, pedig hűtő-fűtő... és nem gagyi.

     

    Vettem tavaly egy tök szép Dulux-színt, beleszerettem, erre kiderült, hogy nem lehet belerakni a penészölőt (a Duluxba nem lehet, foltos lesz, azt mondták a boltban...) Hát ez van. De egyébként meg, ahol ennyi víz van, én nem hiszem, hogy egy kis penészölő a festékrétegben bármit megoldana.  

     

    előzmény:
    csakcsokis (31195)
    2013-01-06  17:28
  93. 2013. január 7. 17:5831209.

    Szia!

     

    Lehet, hogy amit én olvastam ott akkor a nagyüzemi használatra írták. Nem tudom, nem ismerem.

    Nálatok milyen árnyalat/szín van? 

     

    Néhány hónapja beszélgettünk itt a többiekkel a felmosásról és a sima járólapok is okoznak fejtörést. Persze egy eleve foltos minta mattban több "koszt nyel el", mint egy magasfényű padló. De ha nem okosan mosunk fel(néha sok felmosószer, túl sok víz), akkor bizony még a laminált is csíkos, foltos lesz  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (31207)
    2013-01-07  17:42
  94. 2013. január 7. 17:5531208.
    Nagyon szépen köszönöm! Minden infót továbbítok 
    előzmény:
    P.F.Dia (31206)
    2013-01-07  15:19
  95. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2013. január 7. 17:4231207.

    Sziasztok!

     

    Juci, gratula a babához, szívesen látnék képet - természetesen a szobájában

     

    Dia, nagyon izgalmas ez az átalakítás, jóóóó! Várom, hogy készen legyen a festés, sokára lesz még? Felcsigázta a fantáziám a mennyezet és a gipszkartonozás, tök jó! A fürdő nagyon férfias, tetszik. Az ülőgarnitúrát nem tudom egyelőre elképzelni, hogy ha összeáll a kép, akkor hogyan nyeri majd el méltó helyét benne, de tuti megoldod, mint mindig.

     

    Csokis: nekünk gránit van, mint itt mindenhol. Ugyanis olcsóbb, mint a járólap, itt csak a kőgazdagok járólapoztatnak. Szeretem, mert nagyon szép, nagyon jó, nem tudom, mivel kellene nekiállni, hogy ebben kárt tegyek. Gyémántflex-szel szerintem.

     

    Egyetlen hátrányt viszont mondanék kényszerbeteg olvasóknak, zugolvasóknak (sosem lehet tudni, lehet vannak rajtam kívül is). Szóval csodálatos felmosva, HA olyan forró vízzel van felmosva, hogy abba az ember a kezét bele nem bírná dugni. Ezenkívül rohadtul pontosan kell eltalálni a felmosáshoz használt vízmennyiséget is a felmosófejben (nekem a lapos van), hogy ne maradjon utána OPÁLOS a felület. Igen, opálos. Ugyanis nem úgy szárad, mint a járólap, legalábbis itt már a második lakásban lakunk, de mindkettőben ugyanez volt a gond, és másoknál is ugyanezt látom (mit figyel egy kényszeres..). Ha nem jön össze, akkor egy vékony opálos réteg marad raja, amit egészen addig észre sem vesz az ember, amíg mondjuk az ujját meg nem húzza rajta. Azt vettem észre, hogy a felmosószer teljesen mindegy. Évek óta kísérletezek, nincs olyan verzió szerintem, amit ne próbáltam volna ki. Kétszer mostam, először sok vízzel, utána szinte száraz fejjel - nem jött be. Kétszer mostam, kétszer kevés vízzel - nem jött be. Hagyományos Vileda fej nem jött be. Egyvalami viszont bejött teljesen: ablaktisztítóval négykézláb papírtörlővel felsúrolni. Na ez elhozta az áhított felületet. Csak az a baj, hogy saját magam ellensége meg nem vagyok. Na ennyi hátrányt akartam mondani a gránitról kedves kényszerbeteg olvasóink részére. :) 

    előzmény:
    P.F.Dia (31199)
    2013-01-06  20:15
  96. 2013. január 7. 15:1931206.

    Mivel a normál 8mm vastag padlólaphoz képest nem számottevő a vastagsága (10mm), így maga a lerakása nemigen drágább, hacsak nem annyival, hogy, ha sokat kell vágni(?), akkor a korongot gyakrabban kell hozzá cserélni (jobbminőségű gresshez is ugyanezt a vágó/csiszoló korongot használják)

    Sima hálós rakásnál nem számottevő a különbség. A ragasztója is olyan, mint az erősebb gresseké.

    A meglévő aljzattól viszont nagyon is függ a kivitelezés ára. ..és ha kacifántosabb mintát találnak ki hozzá (betétek vagy külön keret vágása) akkor is az plusz!

    előzmény:
    csakcsokis (31205)
    2013-01-07  13:54
  97. 2013. január 7. 13:5431205.

    Sajnos semmi több infót nem tudtunk begyűjteni. (eladó sehol, akit láttunk attól inkább nem kérdeztünk )

    Akkor te ajánlod? Nem tudod, hogy arányaiban ennek mennyivel drágább a lerakása?  

    előzmény:
    P.F.Dia (31204)
    2013-01-07  11:29
  98. 2013. január 7. 11:2931204.

    látom: 1cm vastag,

    s nem fagyálló? (talán emiatt)

    de a kopásállóságuk nagyon jó

    előzmény:
    csakcsokis (31201)
    2013-01-07  10:32
  99. 2013. január 7. 11:2731203.
    a gránit mindig is a legstrapabíróbb kövek közé tartozik, persze, a természetes köveknél mindig van egy minimális vastagság! ez is befolyásolja!
    előzmény:
    csakcsokis (31200)
    2013-01-07  10:31
  100. 2013. január 7. 11:1431202.
    Kis kutatás, gránit! 
    előzmény:
    P.F.Dia (31199)
    2013-01-06  20:15

Címlap

top