Aktuális

Teljesült Anna álma: a Sissi-kastélyban járt a kislány

Sokan várják már, hogy hírt adjunk a "33 kívánságos teljesítésekről". Nos, összejött az első nagy nap: Anna, a nevelőszülőknél élő kislány eljutott álmai kastélyába. Nézd meg, hogyan!

„Sissi kastélyát szeretném megnézni” – írta nekünk Kovács Anna, a tizenhárom éves szőke kislány Kocsérról. Ő az egyik résztvevője a Nők Lapja Café 33 kívánság jótékonysági akciójának: vállaltuk, hogy valóra váltjuk harminchárom gyermek álmát, olyanokét, akiket nemigen dédelgetett eddig az élet.

Anna állami gondozásba került, és nevelőszülei (akik saját két gyermekük mellé fogadták be őt és három testvérét) sokat tesznek azért, hogy elfelejtse a rossz dolgokat. Nagyon okos, jó tanuló kislány, sok-sok oklevél díszíti a falát. Kedvence a magyar történelem, főleg Sissi királyné: „Nagyon érdekel, hogyan élhettek abban a korban, hogy Sissi hogyan érezte magát távol az anyósától meg a bécsi udvartól, itt, a magyarok között” – mondta nekünk, amikor meglátogattuk. Minden vágya az volt, hogy eljusson a gödöllői „Sissi-kastélyba”.

Teljesült Anna álma: a Sissi-kastélyban járt a kislány

Felhívásunkra sokan jelentkeztek, olvasóink hetekig „versengtek” azért, hogy ők teljesíthessék Anna kívánságát. Végül nem várt fordulatként Gödöllő Város Önkormányzata és a Gödöllői Királyi Kastély meghívta a kislányt a Koronázási Hétvégére. Igazán jó nap lett a dologból: Anna nemcsak a kastélyt nézhette meg, de utazhatott a korabeli gőzösön, teázhatott történelmi figurákkal, sőt még magával Habsburg Györggyel is találkozott. Olvasónk, a szintén gödöllői Barsiné Csintalan Erika pedig segített neki eligazodni a városban.

Megnézem
Összes kép (1)
Ez afféle bónusz-ajándéka volt Annának, akire vár még egy csodás utazás, hiszen a 33 kívánság szavazását Simkó Adrienn nyerte. Az idegenforgalmi szakember szeretné elvinni Annát Bécsbe, hogy a kislány Sissi életének egy másik szeletét is megismerje. Adrienn így írt nekünk: “Úgy érzem, hasznára és gyarapodására lehetnék Annának, akinek motiváltsága és erős életigenlése igazán megindította a lelkem.”

A nyár folyamán a többi kisgyerek nagy pillanatáról is tudósítunk majd, addig nézd meg, kik nyerték a szavazást és milyen élményben lesz részük a kicsiknek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top