Aktuális

Ismét egy Nagy Napot ajándékoztunk

Ernő nehéz gyermekéveken van túl, de a Nők Lapja Café 33 kívánság akciójának segítsége után talán lesz ereje leküzdeni a hátrányokat.

A galériáért kattints a képre
A galériáért kattints a képre!

„Eleinte nehéz volt beilleszkedni, fél év is eltelt, mire megszoktam, de azóta aranyéletem van itt – mesélte a tizenhat éves Ernő, amikor nála jártunk Csanádpalotán. – Szeretek itt lakni, már egyáltalán nem mennék haza. Nagyon rosszak voltak az otthoni körülményeim, itt sokkal jobb.”

Az „itt” az egy lakásotthont jelent, ahova Ernő az állami gondoskodásban került. A srác mesél dolgokat abból a bizonyos „rosszból” is, de most már inkább próbálja elfelejteni mindazt, ami gyerekkorában érte. Azóta ugyanis komoly céljai vannak: „Szakmát szeretnék vagy érettségit, aztán felmenni Pestre pankrátoriskolába, magyar világbajnok lenni és kijutni Amerikába!”

Ernőnek három éve mindene a küzdősport, kempóedzésekre jár és konditerembe: így tudja feldolgozni és jóra fordítani mindazt, ami az évek során összegyűlt benne. A fiatal srác jelentkezett a Nők Lapja Café 33 kívánság akciójára. Levelében azt kérte tőlünk (és olvasóinktól), segítsenek, hogy találkozhasson legnagyobb példaképével, a pankrátor Icarussal, és megnézhessen egy versenyt.

Szalay István Bence, a Hungarian Championship Wrestling csapat alapítója nem sokáig gondolkodott, amikor meglátta a felhívást: meghívta a fiút egy, a szegedi sportcsarnokban tartott műsorukra. Hangsúlyozta: „ez az egész csapat ajándéka lenne Ernő számára”. A sráccal tarthattak a barátai is, az pedig külön élmény volt, hogy behívták őt a ringbe, ahol példaképétől megkapta ajándékba azt a pólót, amit Icarus a címvédő meccsén viselt. Horváth Éva, a Viasat televízió szerkesztő-műsorvezetője még forgatott is vele egy miniinterjút a fiú kedvenc műsora, a Pankráció Horváth Évával sorozat számára.
Ernő teljesen le volt nyűgözve, azóta is sokat mesél arról a napról, és ha eddig kétségei voltak, most már biztos, hogy lesz ereje a rá váró küzdelmekhez – a ringben, és azon kívül is.

Nézd meg azt is, hogyan teljesült a többi kívánság!
Itt mindent elolvashatsz a 33 kívánság akcióról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top