Gyakran érezzük: segítenénk, még ha nekünk sem mindig könnyű. Ám sokszor nem is a tárgyi adomány jelenti a legtöbbet. Olyan gyerekeket szeretnénk élményekkel erősíteni, akik nehezen hisznek abban, hogy nekik is sikerülhet, amit csak megálmodnak. Arra kértük őket, írják meg, mi a legnagyobb vágyuk.

Jelentkezz!
Még 5 nap van hátra! Eddig 64-en jelentkeztek
Szavazás
Május 27-től
Teljesítések
Június 12-től

Így teljesültek a kívánságok!

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 05. 09. - 11:05
33 kívánság akciónkban gyerekek írhatták meg nekünk életük legnagyobb álmát. Olvasóink jelentkeztek, hogy segítenek valóra váltani azokat. Az első klassz napokon már túl vagyunk, nézd meg, mennyire örültek a gyerekek!

Így teljesültek a kívánságok!Olvasónk álomnapot szervezett a májátültetett kisfiúnak
Májátültetés mentette meg a nyolcéves Ádám életét. Azóta folyamatosan gyógyszert kell szednie, de olvasónk kis időre most kiragadta őt a mindennapokból.

 

 

 

Így teljesültek a kívánságok!Laura eljutott a csokimennyországba
A tizenöt éves Laura szülei hat gyermeket nevelnek, öt lányt és egy fiút. Laura édesapja évekig nem tudott munkához jutni, anyukája a ház körül dolgozik. Édességre ritkán futja, pedig a lány nagy kedvence a csoki. A Nők Lapja Café most „megfürdette" benne.

 

 

Így teljesültek a kívánságok!Traktort vezethetett a nehéz sorsú kisfiú
Egyik nap csak leves, másnap csak főzelék jut Dávid és öt testvére tányérjára. Most ajándékot kapott olvasónktól: azt, amire a legjobban vágyott.






 Így teljesültek a kívánságok!A Mercedes-fellegvárban járt az autómániás kisfiú
A 33 kívánság programmal ismét nagy örömet okoztunk: ezúttal egy tízéves kisfiút vittünk el egy igazi autóparadicsomba.








Így teljesültek a kívánságok!Hófehérkével találkozhatott a májátültetett Kata
Több műtéten és májátültetésen is átesett már Zahoray Kata, pedig még csak hétéves. Most viszont már egy életre szóló élményen is túl van - olvasónknak köszönhetően.







Így teljesültek a kívánságok!Zolika közelebb került élete álmához

Zolikával a legjobb dolog akkor történt, amikor testvéreivel egymásra találtak az állami gondozás után. Egy kis jót most a Nők Lapja Café olvasói is ajándékoztak neki.







Így teljesültek a kívánságok!Ismét egy Nagy Napot ajándékoztunk
Ernő nehéz gyermekéveken van túl, de a Nők Lapja Café 33 kívánság akciójának segítsége után talán lesz ereje leküzdeni a hátrányokat.







Így teljesültek a kívánságok!Luxusszállodában főzhetett Ricsi
Ricsi, egy hetedikes kisfiú lakáshitelekkel küzdő családjának szeretne segíteni azzal, hogy igazán jó szakmát választ. A 33 kívánság akció és egy ötcsillagos hotel fogott össze, hogy megvalósulhasson az álom.

 

 

 

Így teljesültek a kívánságok!Teljesült Marci és Vivien álma
Nehéz körülmények között él Marcell és Vivien - épphogy jut nekik néhány négyzetméternyi fekvőhely. Szerető családjuk miatt nem veszik észre a nehézségeket, de azért nagyon tudtak örülni olvasónk segítségének.






Így teljesültek a kívánságok!Hullámvasúton száguldott a gyengénlátó kisfiú

Nándinak is olyan a világ, mint nekünk, csak egy kicsit homályosabb. A kis srác nagyon bátor volt a Vidámparkban, ahova olvasónk vitte el a testvéreivel együtt 33 kívánság akciónk nyomán. Nézd meg a videót!

 

 

 

Így teljesültek a kívánságok!Bajnokok tanították a nevelőszülőknél élő fiút
Hiába szeret gördeszkázni, a kisvárosban, ahol lakik, nincs lehetősége fejlődni Attilának. A Nők Lapja Café olvasója segített a dolgon!







Így teljesültek a kívánságok!Életében először járt állatkertben a miskolci család
Egyetlen ajándéknak milyen sokan tudnak örülni! Amikor Pisti kívánsága teljesült, két testvére álma is valóra vált, és ebben az örömben jótevőik is osztoztak. Mind a húszan.






Így teljesültek a kívánságok!Címlaplány lett a szívbeteg tinilányból
Dorottya öröklődő szívbetegségben szenved, ám a lelke sem volt rendben - amíg nem találkozott a 33 kívánság akcióval. Ma újra hisz magában.







Így teljesültek a kívánságok!„Ha nagy leszek, biztos itt fogok dolgozni"

Ki gondolná, hogy a futószalag melletti munka lehet az álmok netovábbja egy gyerek számára? Pedig ilyen is van, és a 33 kívánság nem félt valóra váltani.







Így teljesültek a kívánságok!Igazi kincset kapott a lakásotthonban élő fiú

Emlékezetes pillanat volt a 33 kívánság akció során, amikor a két nagy rivális, a Fradi és az Újpest versengett azért, hogy egy kis srácot meghívhasson egy bajnoki meccsre. Szombaton megvolt a boldogság: Dávid kezet foghatott példaképeivel.





Így teljesültek a kívánságok!33 kívánság: teljesült a vármániás fiú álma

Még a kilencórányi autókázás sem tántoríthatta el a csanádpalotai Haller Robit attól, hogy a 33 kívánság egyik felajánlója segítségével várlátogatásra menjen. A várnézésből duplázás lett, hiszen a kiszemelt diósgyőri vár mellett az ónodi várba is beugrottak.





Így teljesültek a kívánságok!23 éves, 3 gyerekes anyán segítettünk
Volt, aki nem kerülhetett be a Nők Lapja Café 33 kívánság jótékonysági akciójába, ám amikor kiderült, hogy a testvérek nem állatkerti vagy vidámparki sétát kértek, hanem húst... nekik is akadt jótevőjük.






Így teljesültek a kívánságok!Ralizott az alig látó kisfiú
„Még sosem ültem ilyen gyors autóban" - lelkendezett Kanalas Gyuri, amikor kiszállt Turán Frigyes ralipilóta autójából. A 33 kívánság ismét nagy örömet okozott.






Így teljesültek a kívánságok!8 éves kisfiú a Hungaroringen

 

Erdélyi István pilisi kisfiúnak egyszerű vágya volt: látni egy versenyautót. Ennél sokkal többet kapott; a Chevrolet csapat vendége volt a WTCC Magyar Nagydíján. Nagy Dénes, az álom teljesítője mesél.




Így teljesültek a kívánságok!Profi modell lett a gyengénlátó kislányból
Különleges pillanatok egy profi stúdióban: egy tízéves, gyengénlátó kislány válogat az ékszerek között. Dorinának a 33 kívánság és a Marie Claire szerzett örömet.






Így teljesültek a kívánságok!Abonyból a Megasztár öltözőjébe

Miközben zajlott a szavazás, az első, „versenyen kívüli” kívánság már teljesült is a TV2 jóvoltából. Két, nevelőszülőknél élő kislány találkozhatott megasztáros kedvencével.






Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
„Megismerkednék profi táncosokkal”

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

33 kívánság blog

66 jótündér

Jelképesen írtam le a 66-ost, annyit jelent, hogy már ezt a “küszöböt” is meghaladta a teljesítők száma. Köszönjük mindenkinek, aki eddig jelentkezett!Rengeteg a jó történet, az az aprólékos figyelem, amivel sokan összeállították a képzeletbeli programot. Vajon minek örülne a kiválasztott kisgyerek? Hogyan szervezzék meg a napot? Mit adhatnának még a kívánságon felül? Szállás, vendéglátás, egy [...]

Jó élmények a rosszak helyébe

“Kiverték belőle az érzést” – mondta nekem egy nevelőszülő, miközben játszadozó nevelt gyermekét figyelte. “A redőnyt lehúzták napközben és azt mondták nekik: aludjatok, akkor nem érzitek, hogy éhesek vagytok!” – mesélte egy másik. Radiátorhoz láncolt és az állatok mellett altatott kicsikről beszélt a harmadik… Olyan részletek ezek, amiket nem mondunk el, amikor egy-egy gyermeket bemutatunk [...]

2013-ban is együtt segítünk

Ezernyolcszáz kilométer, huszonkét település, egy hókatasztrófa, egy árvíz-belvíz, több liter kávé és harminchárom család: így készülődtünk az elmúlt hónapokban a 33 kívánság akció idei, újabb fejezetére. Merthogy idén is lesz 33 kívánság – mi az hogy! Remélem, sokan vannak köztetek, akik emlékeznek még a tavalyi év pillanataira. Ahogyan kötélpályán mászik Martina, a gyengénlátó kislány, ahogy [...]

Ti mondtátok!

fórum

"Tavaly is rész tudtam venni egy kívánság teljesítésében, akkor a Vidámparkba mentünk Patrikkal és családjával. Idén már nagyon vártam, hogy legyen újra ilyen lehetőség, mindenképp szeretnék benne részt venni, mert szerintem hatalmas élmény! !" Bodnár Judit

33-történetek

Nehéz sorsok, szerény kívánságok

Nehéz sorsok, szerény kívánságok

Jelentkezz jó tündérnek!

Profi modell lett a kislányból

Különleges pillanatok egy profi stúdióban: egy tízéves, gyengénlátó kislány válogat az ékszerek között. Dorinának a Marie Claire szerzett örömet.

Egy vidám nap

Egy vidám nap

Vendégül láttunk tizenkét kisgyereket

Teljesült Marci és Vivien álma!

Nehéz körülmények között él Marcell és Vivien épphogy jut nekik néhány négyzetméternyi fekvőhely. Szerető családjuk miatt nem veszik észre a nehézségeket, de azért nagyon tudtak örülni olvasónk segítségének.

2
Megajándékoztuk két gyermekotthon lakóit

Megajándékoztuk két gyermekotthon lakóit

A Nők Lapja Café is átadta saját ajándékát



Itt is segíthetsz!

A 33 kívánság akcióhoz köszönjük a segítséget!


Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi SzakszolgálatFészek Gyermekvédő EgyesületIgazgyöngy | Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási IntézményNagycsaládosok Országos Egyesülete

Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági AlapítványRÉS Szociális és Kulturális AlapítványVissza Az Életbe Egyesület



Így működik az akció

A Nők Lapja Café 33 kívánság akciójában a ti segítségeteket kérjük abban, hogy teljesüljön 33 nehéz sorsú kisgyerek álma. Van köztük, aki betegséggel küzd, van, aki bántás, elhanyagolás miatt állami gondozásba került és olyan is, akinek családjában a mindennapi étel előteremtése is gondot okoz. Alapítványokon keresztül vettük fel velük a kapcsolatot, levélben írták meg nekünk, mire vágynak. Pénzt vagy tárgyat nem kérhettek, csakis élményt. Hiszünk benne, hogy egy örömteli nap éri olykor a legtöbbet! Ha módodban áll valamelyik kívánságot teljesíteni, jelentkezz! Május 7. és 26. között teheted meg egy rövid bemutatkozással. Ha egy kívánság teljesítésére többen is "pályáznak", május 27. és június 9. között olvasóink szavazatai döntenek majd: ki legyen a jótündér. Ha te leszel az, akkor "összekötünk" téged a választottaddal és megbeszélhetitek, a nyár folyamán mikor, hogyan kerüljön sor a nagy napra. A programokról beszámolót készítünk, hogy minél többen láthassuk a gyerekek örömét!