Aktuális

33 kívánság – megvannak a nyertesek!

A Nők Lapja Café olvasói 33 kisgyereknek szereznek nemsokára egy jó napot. Már az is kiderült, hogy kik: nyerteseket hirdetünk a jótékonysági akcióban!

Sikerrel zárult a szavazás a Nők Lapja Café 33 kívánság nagyszabású jótékonysági akciójában.

Négy héttel ezelőtt 33 kisgyermek küzdelmes élettörténetét tártuk olvasóink elé. A nevelőszülőknél élő, szervátültetésre váró vagy épp gyengénlátó gyerekek maguk mondták el levélben, mi életük legnagyobb álma. Mindenki másra vágyott: állatkerti látogatásra, dunai hajózásra, lovaglásra, repülésre, barlangászásra…

A képek illusztrációk
A kép illusztráció

 

Örömmel jelentjük: a gyerekek nem tudtak lehetetlent kérni! A kéthetes jelentkezési idő végére minden kívánságra jutott legalább egy teljesítő, de voltak kérések, amiknél komoly „harc” alakult ki: hatan-nyolcan is szerettek volna segíteni. Minden felajánlásnak nagyon örültünk, de valahogy dönteni kellett, így csaknem két héten át tartó szavazással maguk az olvasóink határozhattak: milyen élményt és kitől kapjanak ajándékba a gyerekek. 

Megvan tehát a nyertesek listája, a legfontosabb persze az, hogy végül minden kívánság teljesül majd. A legjobb rész ugyanis csak most következik: májusi és júniusi hétvégék egész sora fog olyan izgalmakkal telni, mint aggteleki barlanglátogatás, vezetés a ralibajnokkal, csokikészítés profi cukrászokkal. 

Ahol csak tudunk, ott leszünk, és 33 kívánság oldalunkon megmutatjuk: Dávid, Laura, Vivien és a többiek hogyan örültek a számukra különleges, nekünk olykor talán hétköznapi élményeknek.  

Köszönjük mindenkinek, aki pályázott, aki szavazott, aki hozzátette, ami rajta múlik!

  Aki kívánt   A kívánság   A szavazás végeredménye
Antal András  biliárdverseny Petres Tamás
Bárány Patrik  repülés Gulyás Eszter 67%, Román Gergely 31%, Zámbó Árpád 2%
Baráth Amanda  pónilovaglás Andrásy Izabella 62%, Némethné Kovács Krisztina 36%, Tóth Szilvia 2%
Boda Dávid  focimeccs Orosz Pál 54%, Balajcza Szabolcs 41%, Nagy Dénes 2%, Sólyom Sándor 1%, Deutsch Tamás 2%
Domonkos Ádám  bobozás Király Nóra
Drótár János  traktorozás Vámosi Orsolya 78%, Illés Renáta 22%
Drótár Laura  csokigyár Karl Harrer 60%, Mészáros Gábor 39%, Kámán-Peishl Katalin 1%
Erdélyi István  autóverseny Wéber Gábor 65%, Hercegh Tamás 19%, Kovács Dániel 10%, Bánki Ágnes 6%
Eszterhai Zsolt  lovaglás Székely Éva 82%, Gergely Zita 15%, Karácsony József 3%
Gerdai Krisztián  zenestúdió Lőrincz György
Haller Róbert  várlátogatás Orosházi Bernadette 55%, Tomatás Tímea 20%, Paszternákné Tóth Júlia 19%, Nagy-Bándli Zsófia 5%
Kanalas György  ralipálya Turán Frigyes 76%, Varga Zoltán 22%, Závodi Miklós 1%, Csányi Attila 0%
Károly Zoltán  állatfilmezés Lóránt Attila 51%, Molnár Péter 37%, Tóth Zsolt 12%
Kalmár Marcell  dunai hajózás Fülöp Nóra 38%, Németh Zsuzsanna 30%, Hulej Vanda 20%, Párkányi Judit 11%
Kunu Vivien  balatoni vitorlázás Böröcz István 57%, Litkey Farkas 23%,
Lakatos Adrián  cirkuszlátogatás G. Melinda
Magyar Richárd  profi konyha Fülöp Eszter 49%, Horváth Tamás 19%, Czipper Ágota 12%, Tobai Róbert 12%, Módos Anikó 8%
Mészáros Martina  kalandpark Balogh Fruzsina 47%, Szepesi Magdolna 34%, Németh Tímea 19%
Mézes Péter  kamionvezetés Bánkeszi Lajos 81%, Babják László 19%
Nagy Nándor Patrik  vidámpark-látogatás Bodnár Judit
Németh Attila  gördeszkapark Kernács Ákos
Péter István  állatkerti látogatás Kerekes Andrea 66%, Szentgyörgyi Viktória 21%, Czeglédi Ildikó 13%
Regős Lázár  kerítésépítés Knudson Ildikó 71%, Tóth Krisztina 29%
Sulymosi Imre  barlangtúra Marosi Csilla 81%, Donka-Novák Viktória 13%, Kisgyörgy Éva 4%, Makovics Dóra 1%
Tényi Zsolt  szemétszállítás S. Borbély Anikó 56%, Rácz Henriett 43%, Preisz Annamária 1%
Tóth Márkusz  vonatvezetés Lovász György 55%, Pignitzky Ágota 45%
Zahoray Kata  balettelőadás Szűcs Edit 59%, N. Zsolt 39%, Nagy Lívia 2%
Nyirati Lili  ékszerkészítés Debrőci Daniella
Rózsa Viktor  vidrapark Balogh Márta
Keller Ernő  pankrátorverseny Szalay István
Galyas Gábor  falmászás Molnár Tibor 83%, Máté Adrien 17%
Markos Dorottya  modellképzés Balogh Edina Zsanna
Jakab Eugénia  artistáskodás Pilinger Eszter

 
Nézd meg, mi minden történt a négy hét alatt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top