Aktuális

“Megsimogatnék egy igazi pónit”

Amanda, mint afféle nyolcéves kislány, imádja a pónikat – rajzain is a leggyakoribb szereplő. Szeretné megnézni, hogyan vágtatnak a versenylovak.

Pónis játékok, pónis rajzfilmek: Amanda nem unja meg a lovacskákat. Most épp nekünk, a 33 kívánság stábjának rajzol egyet közülük. Megkérdezi még, hogy pillangót is kérünk-e a lapra. Bólintunk, és az egész mű lovastól, pillangóstól elkészül vagy tíz perc alatt. A kislány több társával négy és fél éve él nevelőszülői családban, gyermekotthonból került Tiszakécskére. Álma, hogy megsimogathasson egy igazi pónit is, sőt ha lehet, fel is ülne rá.


ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Megsimogatnék egy igazi pónit”Tóth Szilvia
 
„Nem könnyű megfogalmazni, illetve pontos szavakba ölteni azt, hogy mit is tervezek csinálni Amanda álmának teljesítése napján. Én azt gondolom, hogy ennek az adott napnak róla kell szólnia, tehát azt kell csinálnunk, amit ő szeretne. Ő pónilovat akar simogatni, ezért ellátogatunk a kecskeméti vadasparkba. Ott pónilovak, illetve a különböző állatok etetésére és simogatására is lehetőség van. A vadaspark látogatását követően Amanda elképzelésétől függően elmehetnénk süteményt, fagylaltot vagy egyéb finomságot enni.”

„Megsimogatnék egy igazi pónit”Andrássy Izabella

„Kecskemét-Hetényegyházán működő terápiás egyesület vagyunk. Sok gyermeknek biztosítunk lovaglási, gyógyulási lehetőséget ingyen. Szeretném felajánlani, hogy Amanda nemcsak megsimogathatja a póninkat, Masnit (aki képzett terápiás ló), de megtanítjuk vezetni, játszani is vele, az általunk biztosított biztonsági felszerelésekben (kobak, gerincvédő) a terápiás lovunkon, Mesén belekóstolhat a lovaglásba, és heti rendszerességgel jöhet hozzánk.”

„Megsimogatnék egy igazi pónit”Némethné Kovács Krisztina

„A 33 kívánságban szereplő Baráth Amanda kívánságát szeretné teljesíteni családunk. Az egyetlen problémánk, hogy mi Tapolcán lakunk, és ez több, mint 300 km-re van Amanda lakóhelyétől. Ezért szeretnénk, ha nyáron egy hetet eltöltene nálunk, természetesen lovak, kutyák, kecskék és más állatok társasága adott. Anyósomék lótenyésztéssel foglalkoznak, emellett kecskéket, disznókat tartanak, és minden állatnál most születik az »új generáció«, tehát úgymond a »kisebb méretű« állatsereg is adva van. Ja, és természetesen póni is van. Nálunk sajnos a lovak nem alkalmasak lovaglásra, legalábbis nem egy kezdőnek, de az ismerős lótartók között van olyan, akinél adva van a lovaglási lehetőség nagy lovon és pónin egyaránt. Kislányom egyidős Amandával, már levelet is írt neki, szeretné, ha leveleznének.”

A(z) “Ki segítsen Baráth Amandának?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Andrássy Izabella

Vissza a többi kívánsághoz!

Amanda kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:
Fészek Gyermekvédő Egyesület

„Megsimogatnék egy igazi pónit”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top