Aktuális

“Megnéznék egy híres várat”

Robi tartós nevelésbe került, teljesen elárvult fiú. Szüleit, testvéreit nem ismeri. Nehéz múltja ellenére tele van tervekkel. Az első ezek közül ez: minél több magyar várat megismerni itthon és a határokon túl.

Robiból csak úgy dől a szó, amikor beszélgetünk egy csanádpalotai lakásotthonban, ahol több hasonló korú fiúval él együtt. 

„Ezen a nyáron leszek itt hatodik éve. Ide mindig jönnek, aztán elkerülnek. Az előző nemzedékből is már csak egy gyerek van. Nehéz dolog ez, mert megszokjuk egymás társaságát, összebarátkozunk, szinte testvérként kezeljük egymást, aztán egyik pillanatról a másikra el kell köszönni. Inkább mindenki haza akarna kerülni innen… pedig nem rossz itt. Nem olyan jó, de jó.

Sajnos vagy nem sajnos, én nem azért kerültem be, mint a sokan, hogy valami rosszat csináltak, hanem árva vagyok. Csecsemőkoromban bent hagytak a kórházban, aztán háromévesen kivettek a nevelőszüleim. Először a nevelőanyám halt meg, utána meg a papám. Apám az rákban, anyám meg szívinfarktusban.

Hároméves koromra nagyjából emlékszem. Amikor kihoztak, először egy cukrászdát rohantunk le, le vagyok fényképezve a háromkerekű biciklin. Mostohatestvéremet is kivették, de a magatartása miatt elkerült innen. De két bátyámat kerestetem, semmit nem tudok róluk, csak azt, hogy vannak. Szüleimről sem tudok semmit, csak anyám nevét.

Azért jó volt velük, sokszor eszembe jut, milyen jó életem lenne most. Néha megnézem a házat, itt van a faluban, de nem jó látni. Mikor bekerültem, nemsoká el kellett adni. Bánom már, hogy még egy emléket se hoztam el.

Láttam több filmet a magyar várakról. Hiába tört be a török, a tatár az országba, nem nagyon tudta bevenni. Ez a kedvenc részem a magyar történelemről. Eddig egyedül a gyulai várban jártam, de szeretnék más erődöket is megismerni.”

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Megnéznék egy híres várat”Tomatás Tímea

Egyesületünk 6 éve fogott bele egy elfeledett vár megóvásába. 2012. augusztus elején ismét régészeti feltárást szervezünk tagjaink körében. A gyömrői lakásotthonból már évek óta jár segíteni hozzánk egy szintén állami gondozott fiú. Amennyiben Róbertnek van kedve, szívesen látjuk ezen a héten, hogy kicsit másképp is lásson egy középkori várat.”

„Megnéznék egy híres várat”Nagy-Bándli Zsófia

„Azért jelentkezem erre a programra, mert egy nagyszerű kezdeményezésnek tartom, és szeretném, ha ennek én is részese lehetnék, és boldoggá tehetném a fiú egy napját. A Fellegvárat tervezem Visegrádon megmutatni, mivel az a magyar történelem egyik jelentős színtere volt, remélem, neki is tetszene. Utána természetesen egy jó kis helyen megebédelnénk, és amennyiben lenne rá idő, még megmutatnám neki a Dunakanyar másik gyöngyszemét, Szentendrét is, ahol mi is élünk.”

„Megnéznék egy híres várat”Orosházi Bernadette

„Ennyi idős koromban magam is minden létező könyvet elolvastam a várakról, és elhatároztam, hogy az összest szeretném megismerni. Barátaimmal közösen szeretnénk elvinni Róbertet Diósgyőrbe. Az odajutás körülbelül 3,5 órát vesz igénybe, viszont útközben meg tudnánk tekinteni a muhi csata emlékhelyét, valamint Ónodon a várat is. A hosszú és élménydús kirándulást követően pedig este hazavisszük Róbertet. De ha a diósgyőri várat rekonstruálják, akkor javasolnám a Visegrád–Esztergom útvonalat, ott meg tudná tekinteni a királyi palotát, és a Fellegvárba, valamint a bazilikába is elmennénk.”

„Megnéznék egy híres várat”Paszternákné Tóth Júlia

„Robi levelében említette a diósgyőri várat, mint azt a várat, amelyet legszívesebben nézne most meg. Családommal ezt a kívánságát szeretnénk teljesíteni: Miskolc mellett lakunk, így meg tudjuk neki mutatni a magyar történelemben fontos szerepet játszó építményt, s mivel régész-történész végzettségünk is van, segíthetünk neki abban, hogy a várakkal s a várháborúkkal kapcsolatos ismereteit elmélyítse.”

A(z) “Ki segítsen Haller Róbertnek?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Orosházi Bernadette

 

Vissza a többi kívánsághoz!

Róbert kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:
ÁGOTA Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top